RSS

2008. május 28.

Bodza


Férjem, lányom, anyukám szerint díjnyertes bodza nedüt készítettem idén (is). Nagymamikám receptjét hét lakat alatt őriztem eddig de most lejegyzem ide,
Hannának, Eszternek és Noéminek.
Egy, két, három és többgyerekesek is bátran nekiállhatnak, igazán nem nagy munka, az előkészületek, üvegek kiválasztása, bodzavirág szedése pedig jó móka.

********************************************************
Bodza üdítő
Nagymi, Bosánszki Pálné, született Szerencsés Margit recepteje:
5 liter vízhez 80 dkg cukrot szirupnak megfőzünk. Lehűtjük és a nagy üvegbe öntjük. 5-7 bodzavirágot, 4 citromot felkarikázva, 3 dkg borkősavat vagy citromsavat teszünk az üvegbe és 3-4 napig állni hagyjuk. Csinos üvegekbe fejtjük és hűtőszekrényben tároljuk.
*****************************************************************************
Hannával már nagyon vártuk az utcánkban lévő bodzabokor virágzását aztán, amikor kinyíltak az apró, illatos virágok, szedtünk is egy nagy csokorra valót, vagyis az előkészületekben Hanna és a kicsik is aktív szerepet vállaltak.. Ugyanilyen aktív szerepe van Hannának az itóka elfogyasztásában is, mivel imádja a hideg bodzalét. Jövőre ipari mennyiséget fogok gyártani, mert a hűtő nyitogatásakor szomorúan (én azért örülök ám) vesszük tudonásul, hogy a gondosan kiválasztott, formás, nyurga üvegekből vészesen fogy a finom ital.
"Az oviban is készítettünk bodza italt!" Mesélte Hanna és én egy kicsit örültem,hogy végre van valami, amit az ügyeskezű, kreatív óvónénik mellett én is meg tudok csinálni. Persze továbbra sem vehetem fel velük a versenyt ha kézügyességről van szó...
A képen a bodzás üveg mellett , Hanna nekem szedett virágcsokra látható.

2008. május 24.

Eszter


Ma van Eszterem neve napja bár még nincs felhajtás körülötte. Hannával együtt összecsókolgattuk de persze ez más napokon is így szokott lenni, legfeljebb most azt is mondogattuk, hogy boldog névnapot kicsi Eszter, amit ő a szokásos arcba marásokkal, csapkodásokkal majd simogatásokkal és puszikkal díjazott.
Amikor a műtőasztalon feküdtem és már csak percek választottak el attól, hogy világra jöjjenek ikerlányaim, nem tudtuk eldönteni, hogy melyiküknek adjuk a Noémi nevet és melyiküket hívjuk majd Eszternek. Aztán úgy döntöttük, az orvosomra bízzuk a "keresztapa" szerepet és hát ő úgy gondolta, az legyen az Eszter, akit először emel ki a hasamból.
Így lett Eszter Eszter.
Nagyon szeretem a nevét. Hamar megszületett a döntés, hogy egyik babánkat hívjuk majd így, mert az Eszter név örök. Szép volt régen is szép ma is. Külföldön is ki tudják mondani és itthon sem hangzik idegenül. Eszter, Esztike, Eszterke..így szoktuk hívni.
Lássuk mit ír a wikipedia a névről: Az Eszter női név héber vagy perzsa eredetű bibliai név, amelynek kettős jelentése van: egyrészt mirtusz, másrészt csillag, bájos fiatal leány.
Sok boldogságot bájos kicsi lányom!

2008. május 23.

Lila ruhás hölgy


Azért a színházi és évzáró , egyszóval alkalmi toalettjéről felteszek egy képet, mert szerintem igazán angyalian fest benne. Úgyis az öltözködéséről is szeretnék majd pár szót ejteni.

Imola


Imola, Hanna legjobb barátnője. Örülök neki, mert értelmes, aranyos, kedves és szép kislány. Igaz úgy másfél fejjel magasabb Hannánál.. Akkor is úgy néznek ki egymás mellett, mint két kacagó tündér. Reggel első dolguk az oviban puszival köszönteni egymást. Sokszor egyszerre érkezünk anyukájával az oviba, így az érzelmes és hosszas búcsúzásnak is szem- és fültanúi vagyunk. Örülök ennek a barátságnak, mert magától alakult ki. Nem az anyuka barátságból nőtte ki magát, nem erőltette senki, pont fordítva lett, az ő barátságuk "hozott össze" Zsuzsával, Imola édesanyjával és hát ki merem jelenteni, hogy eléggé egy hullámhosszon vagyunk.
Ma nem mentek a lányok oviba. Helyette megnézték a Holdvilágban a Hamupipőkét. Zsuzsától tudom, hogy az első sorban ültek és fogták egymás kezét.
Édesen játszanak együtt. Nincsenek egetrengető veszekedések csak összezörrenések. Imádom nézni őket, ahogy hajukat fújja a szél, ahogy csicseregnek, ahogy huncutkodnak.
Hanna már tudja, hogy nem kell, hogy mindenki a barátnője legyen. Hogy nem biztos, hogy jó, ha valaki azt mondja magáról, hogy sok barátja van, miközben legtöbbször csak felületes kapcsolatokról van szó. Hogy az értékes, fontos, szoros barátságokat kell ápolni és időt szánni rá. Hogy mást jelent a játszópajtás és a barát szó. Mostanában ezekről szoktunk beszélgetni négy és fél éves Hannámmal és közben remélem, hogy sokáig megmarad kis barátsága Imolával.

2008. május 21.

Paradicsom-Nagy utazás X. rész


Ismeretlen eredetű madárcsicsergésre ébredtünk A teraszra kilépve kicsit a dzsungelben érezheti magát a vendég a sok növény és az épület lábánál csordogáló patak miatt. Azt még nem említettem, hogy a Sandals egyfajta botanikus kert is. Káprázatos virágokkal és más növényekkel van beültetve minden négyzetméternyi terület, és külön jó, hogy nem felejtették el kis táblákra latinul és angolul odaírni a nevüket. Néhányat lefényképeztem..
Miközben a nem felfogható választékú reggelinket fogyasztottuk el, a hotel programajánlatai közül próbáltuk kiválasztani, hogy melyik az, amelyiket semmiképpen nem szeretnénk elmulasztani. Ilyen például a vízi aerobic, aminek semmi köze az aquafittnesshez (amit itthon ugye előszeretettel gyakorlok). Mindössze arról van szó, hogy derékig érő vízben, pattogós zenére aerobic jellegű gyakorlatokat végeztet velünk egy izmos, hangos, vidám pasas. Ez a torna amellett, hogy remek napindító, a lelkiismeret furdalásomon is enyhített, amit a kicsit (na jó nagyon) falánk reggelim okozott. Nem hagytam ki a táncoktatást sem, így kijelenthetem, hogy remek alapokat kaptam szamba, mambó, salsa és merengue táncokból.
Zoltán a búvárkodás alapjaival ismerkedett meg, egyelőre csak a medencés merülésig jutott el de a sikereken felbuzdulva elhatározta, hogy itthon megszerzi a búvárvizsgát és a nyílt tengeren is kipróbálja milyen békaembernek lenni. A számtalan medence, program, koktél- és étel lelőhelynek köszönhetően egy pillanatra elfelejtettük, hogy hát valahol itt van a homokos part is a tengerről nem is beszélve, meg kéne mártózni a habokban és kagylókat kéne gyűjteni.
A független Lonely Planet írta szintén, hogy a világon itt van a legszebb tengerpart. Nem tudom ellenőrizni de az biztos, hogy a szocializmus idején oly népszerű, ma már giccsesnek mondott poszterek képvilágához hasonlítható a látvány, ami szemünk elé tárult. A kék minden árnyalata felbukkant, a homok pedig valóban fehér.
Minden szabályt megszegtünk. Délben is a parton kószáltunk és a legnagyobb melegben víz helyett mojitót ittunk, aminek másnap azért lettek következményei.
Arra rájöttünk második nap, hogy a tengerparton lévő nyugágyakat és napernyőket hajnalban célszerű lefoglalni, ezért a bevált kő-papír-olló sorsolásnak köszönhetően Zoltánt érte a megtisztelő feladat, hogy jó helyet találjon a tengerparti semmittevéshez. Még jó, hogy az Öreg halász és a tenger nevű étteremtől csak pár lépés választott el és nem kellett megerőltetni magunkat hogy eljussunk valami étkezőbe. Itt (elő)ebédelhettünk, természetesen most is korlátlanul és fizetés nélkül.
A szobánkba érve azonnal észrevettem, hogy a szobalányok törölközőből hattyút, szívet formáltak és elhatároztam, hogy addig nem megyek haza, míg meg nem tanulok legalább néhány könnyű alakzatot elkészíteni magam is. Konkrét lépéseket is tettem az ügyben. Elkaptam két takarító hölgyet és arra hivatkozva, hogy három kislányom van, akik minden bizonnyal hasonló extázisban törnének ki ha a fürdés előtt-után- így szervíroznám a törölközőjüket, arra kértem őket, árulják el a titkot és avassanak be a törölközőszobrászat rejtelmeibe.
Beavattak. Udvariasan kinevettek ahogy ügyetlenkedtem majd megdicsértek amikor sikerült egy sérült madarat formáznom. Lefényképeztem, levideóztam, ahogy ők formálják, gyakoroltam és itthon már babérokat is arattam.... Azért az ágytakaróból még nem sikerült hattyút varázsolnom, pedig utolsó napunkon ezzel leptek meg a kedves hölgyek bennünket.
Nos, nem szeretnék túlságosan részletekbe menően írni a paradicsomi állapotokról. Tény, hogy ideális hely friss és gyakorlott házasoknak. A szálloda területén található egy szív alakú oltár is, ahol mondjuk hogy különlegességre vágyó párok megtarthatják esküvőjüket. Ottlétünkkor orosz jegyesek éltek is ezzel a nem mindennapi lehetőséggel.
Később mi is odaálltunk Zoltánnal a giccses szív elé, kezünkben bizonyosan volt valami ital is, hajamban egy liliomféle és amolyan "zoltánosan ágnesesen" , szóval semmiképpen nem romantikusan és komolyan, inkább kicsit komolytalanul vagy épp viccesen mindenesetre újra házasságot kötöttünk. Tanúi rá a pool-bárban ücsörgő kanadai turisták. Mindenesetre, ha figyelembe vesszük, hogy idén ünnepeljük azt a bizonyos 7. évfordulónkat, akkor nem is olyan furcsa ez a megerősítés. Az utazás ugyanis felért egy nászúttal, ami valljuk be a három kislányunk születés óta ránk fért...
Egy fejezetet szánok majd a hazautazásunkra és arra, hogy leírjam milyen volt viszontlátni legdrágább kincseinket 8 nap távollét után, aztán zárom a kubai élménybeszámolómat.

2008. május 18.

Versmondó lány(om)


Kezdődik az évzáró szezon. Az oviban Hannáék csoportja fogja búcsúztatni a nagycsoportosokat és ebben aktív szerepe is lesz. Szorgalmasan tanulja a rá kiosztott versszakokat és értelmezi velem a mondatok jelentését. Hanna szövegtanulásában azt szeretem, hogy valóban kíváncsi a vers vagy dal értelmére, ezért nem rest rákérdezni egy-egy számára ismeretlen szó jelentésére. Azért , főleg Weöres Sándor műveinél zavarba szoktam jönni...
Ha már a verstanulásnál tartunk leírom, hogy a Morzsa színpadon is megtartották a évad utolsó foglalkozását, ahol ezúttal mi szülők is jelen lehettünk. Tulajdonképpen egy komplett kis színpadi bemutatót kaptunk, végre nem titokban kellett kukucskálnunk, hanem legálisan lehettünk szem és fültanúi annak, hogy Zsuzsi és Viki milyen végtelen türelemmel, szeretettel tartják a foglalkozásokat és micsoda értékeket adnak át az oda járó gyerekeknek. Hanna az egyik legfiatalabb, legpöttömebb kislány a csapatban de azt hiszem derekasan megállta a helyét a hat, hét és nyolc évesek között is. Lehet, hogy néha ásítozott vagy megilletődöttségében a szoknyáját morzsolgatta vagy éppen zsebre dugta mindkét kezét, mindenesetre feltűnt, hogy annak ellenére, hogy összesen négy alakalommal vett részt a foglalkozásokon, a versek, dalok, feladatok nagy részét remekül elsajátította. Az előadás végén aztán Zsuzsi és Viki átadott a gyerekeknek egy kis füzetet, benne pár soros személyre szóló bejegyzéssel. Zoltán és én sem tudtuk száraz szemmel végigolvasni.. Íme:

"Drága Hanna!

Dícséretes figyelmednek, bájos lelkesedésednek köszönhetően számos verset és dalt gyorsan megtanultál. A mozgással követett mondókákat példásan rögzítetted. Mindezekért szívből gratulálunk,

Szeretettel ölel,

Zsuzsi, Viki
2008. május 18. MORZSA"

2008. május 15.

Csak felnőtteknek- Nagy utazás IX. rész


A trinidadi családtól búcsút vettünk és felpattantunk a "bici taxira" , amiről korábban már írtam pár sort de azért elmondom, hogy most is vegyes érzelmekkel utaztunk a járgányon. Fiatal, szikár fiú gondosan felkötözte csomagjainkat és ezzel a nem kis súllyal plusz a mi szintén nem kevés kilóinkkal a macskaköves utakon a buszállomásig vitt bennünket. Időnként emelkedő nehezítette dolgát, néha társai segítettek megtolni de leszállni nem engedett volna bennünket. Pedig mi azon voltunk, hogy megkönnyítsük dolgát, mert egyszerűen szégyenletesnek tartottuk, hogy valaki miattunk (és persze főleg a konvertibilis pesoért) verejtékezik. Szerencsére az egyik szűk utcát egy nagyobb teherautó elállta és "kénytelenek" voltunk leszállni. Innen már úgyis csak pár méter választott el a buszállomástól, ami önmagában is turista látványosság a Che Guevara képekkel és a többi propaganda felirattal.
Buszunk, ezúttal egy Volvo, összesen hat órát száguldott velünk, miközben természetesen ismét részesültünk az utasfagyasztásból. Közben megállapítottuk, hogy alig látunk útbaigazító táblát, így aki bérelt autóval kel útra ajánlatos beszereznie egy nagyon részletes térképet. Mi a magunk részéről eredeti tervünktől, miszerint autóval tesszük meg a kis körutat elálltunk és egy cseppet se bántuk meg, mivel pompás dolog az ablakból kibámulni, néha elszundítani, ami ugye vezetés közben nem annyira lehetséges. A térképolvasásomból adódó nehézségeim miatt, pedig ki merem jelenteni, hogy házasságunkat is megmentette az a tény, hogy busszal, helyi sofőrre támaszkodva indultunk Varaderora.
Estére meg is érkeztünk. Ott, egy kínai (valóban) buszcsoda és annak hihetetlenül életvidám buszsofőrje ajánlotta szolgálatait, miszerint mindenkit kidob a szállásán pár pesoért. Élmény volt vele az utazás, bár először nem tudta hol is található a mi szállodánk. Később rájöttünk, hogy azért, mert oda főleg szervezetten, csoportosan érkeznek a legtöbbször kanadai vagy orosz turisták. Azért odatalált és mi azonnal megállapítottuk, hogy nem volt hiábavaló órákat tölteni a gép előtt, a hálószobában esténként a netet böngészni, véleményekről olvasni (itt: http://www.tripadvisor.com ) és kiválasztani azt a szállást, ami feltehetően nem fog csalódást okozni.
A hotel ( http://www.sandalshicacos.com/ ) azért tetszett meg, mert csak felnőttek, azon belül is csak párok látogathatják. No nem kell rosszra gondolni, mindössze arról van szó, hogy ebben a komplexumban nem pihenhet 18 éven aluli, mert akkor nem pihen a 18 éven felüli. És mi most erre vágytunk. Gyereksírás-mentes övezetre, ahol szerelmespárok korra való tekintet nélkül andalognak és esznek, isznak úgy egész álló nap, merthogy a szállás all inclusive mivolta révén a folyamatos etetés és itatás áldozata mindenki, aki a tahiti stílusú rezervátum vendége. A "becsekkolás" alatt magyar szó ütötte meg fülünket. Csak később derült ki, hogy kanadai magyar vagy magyar kanadai fiú, nyolcvanpáréves mamija születésnapi kívánságát teljesítette, amikor felültette őt a repülőre, hogy aztán élvezzék a kubai napsütést. A kedves, pezsgős fogadtatás után, az igazán tágas szobánkat folyamatos "Hűha" kiáltásokkal foglaltuk el , és legkevésbé háromgyerekes szülőnek, sokkal inkább nászutasoknak éreztük magunkat... Folyt köv.

Napirend


Elég szigorúan hangzik bejegyzésem címe de mindenképpen szeretném leírni, hogy most, 2008. május 15-én hogyan alakulnak hétköznapjaink. Szürkének nem nevezném persze őket de most azokról a napokról írnék, amikor semmi különös nem történik velünk, amikor csak várom Zoltán kora esti hazaérkezését , de nagyon
Nos, reggel hatkor, óramű pontossággal ébrednek a kicsik. Legtöbbször hangosakat kiáltoznak vagy egymással csacsognak de előfordul, hogy sírással adják tudtomra, hogy nincs kedvük tovább lustálkodni. A reggel hat óra most, hogy már világos van, nem tölt el olyan világvége hangulattal. Leviszem őket a nappaliba, Hanna is követ bennünket és kezdődhet a reggeli készülődés, ami azért nem mindig zökkenőmentes. Ott van mindjárt a fésülködés. Az esetek nagy többségében nyávogással telnek a frizurakészítés pillnatai. Én a szokásos mondataimat ismétlem, miszerint azonnal kérek időpontot a fodrásznál és levágatjuk Hanna fürtjeit, mert nem lehet, hogy a reggeljeink emiatt rosszkedvűek legyenek. Na a végén csak sikerül legalább egy copfot csinálnom Hannának és mehetek a konyhába. Ezalatt Hanna (ha van kedve hozzá és nem játszik "kisbaba vagyok " játékot) , önállóan felöltözik. Persze csak ha tetszik a ruha, amit elővettem neki. Ha nem, jön a következő megbeszélés, alkudozás, győzködés. Az a helyzet,hogy nem mindig én győzök. Ilyenkor Zoltán lelkére kötöm, hogy mondja meg az óvó néniknek, hogy aznap Hanna egyedül választotta össze ruháit, ezért -hát hogy finoman fogalmazzak- nem túl esztétikus. Azért megjegyzem, hogy szerencsére jó ízlése van lányomnak, a színek kiválasztására mindig ügyel, igyekszik olyan zoknit venni, ami harmonizál ruhája színével. Egyébként pörgős szoknya korszakát éli, nadrágot a legritkább esetben hajlandó csak felvenni. Nincs ezzel semmi gond, mindaddig, amíg nem esik túlzásba..itthon persze semmi nem baj, tőlem egész délután tündér lehet.
Ha jól szervezzük a reggel elejét, az esetek többségében reggelire is van időnk. Kicsik a mesterséges tejet cuclizzák, bár már egyre kevésbé jó étvággyal, így a mi reggelinkből is kapnak falatkákat. Hanna ha tehetné minden reggel "csokapit" enne, ami valljuk be gyors megoldása reggeliztetésnek de nem túl egészséges, így igyekszem mást is elé tenni.
Szinte minden reggel Zoltán (kivételes alkalmakkor én) viszi Hannát oviba. Szívemnek nagyon kedves látvány, amikor a kicsik és én szépen sorban megpusziljuk Hannát és Zoltánt. Megvannak a rituálék, amik nélkül sete-suta lenne a reggel. Ilyen például, hogy a beszélgetős átöltöztetés után gondosan megnézik az aznapi menüt a faliújságon. Meg az is, hogy nem sokkal ezuitán csörög a telefonom és részletes beszámolót kapok arról a kb. 10 percről, ami az elindulásuk és az oviba érkezésük között telt el. Megtudom, hgy kivel találkoztak, hogy fogadták, milyen kedvvel ment be a terembe, ott volt e barátnője...
Ezalatt én a kicsikkel, most,hogy jó idő van már reggel is, a kertben játszunk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a délelőtti alvásuk mély legyen. Merthogy 9 óra tájban alszanak egy két órát, ezalatt szedem ráncba a lakást, ekkor főzök és ekkor írom a naplót is.
Ébredésük után esznek, isznak, majd elsétálunk Hannáért az óvodába. Hanna tudja, hogy az ebéd utáni eljövetele függ a testvérei alvásától, így nem csalódott, ha mégis csak uzsonna után tudjuk hazahozni. Ha mégis itthon van dél után, egy kis közös játék után itthon is alszik,mintha csak az oviban tenné. Bevallom, azért is hozom el szívesen Hannát idejekorán, mert időnként hatalmasakat durmol, amire az oviban nincs lehetőség.
Játszanak, esznek, esnek, sírnak, nevetnek, játszanak, felmásznak, kimegyünk, bejövünk, isznak, pakolnak..nagyjából így telik el az idő Zoltán érkezéséig, ami üdvrivalgással párosul. Ha nagyon kifárasztottam a kicsiket, van esélyem, arra, hogy délutánis szundítsanak egyet. Nekik is jól esik és nekem is..Három órás ciklusaik vannak, azaz ha 11-kor ébredtek a délelőtti alvásból, 14 óra felé kicsit elálmosodnak megint és hajlandóak pihenni. Vannak napok, amikor nem alszanak el csak beszélgetnek baba nyelven egymással, a kiságyból huncutkodnak egyszóval csendespihenőt tartanak.
Viszonylag korán, hat órakor kezdődik a fürdetés nálunk, a szokásos "Tente baba tente" és "Aludj baba aludjál" esetleg az "Este jó este jó este mégis jó " dalaim után már nem sok ellenállást tanusítanak és és legkésőbb 7-8 óra felé már elalszanak . Érdekes látnom, ahogy kivárják a sorukat. Egyszerre csak egyet tudok ringatni, ölelni, puszilgatni és simogatni. Eléneklem "az egyiknek" a dalokat és óvatosan beteszem a kiságyba. Ezalatt "a másik" kislány türelmesen vár a sorára. Ahogy leteszem a testvérét, ő is felpattan és nyújtja kis kezét, tudván hog ő következik. Én pedig nagyon ügyelek a sorrendre...
A korai elalvás jó, mert Hanna tudja, hogy ilyenkor csak az övé vagyok, teljesen rá tudok figyelni és ki is használjuk ezeket a pillanatokat. Ilyenkor tudunk társasjátékozni, Zoltán ilyenkor Legozik vele és megbeszélhetjük az aznapi történéseket.
Legkésőbb 21 óra körül azért a nagy is ágyban van és várja a meséket. Meg a simogatásokat, a mellé bújásokat, a hálóingemet és persze megpróbálja elérni, hogy aznap este engedékenyek legyünk és a mi ágyunkban aludhasson el...Ezt azonban csak különleges alkalmakkor engedjük meg neki. Elvégre nekünk is jár egy kis nyugalom...úgy reggel hatig.

2008. május 11.

Itthon otthon van


Na milyen volt a hosszú hétvége Zalakaroson? Kérdezték barátaink, ismerőseink. Én meg nem tudtam röviden válaszolni. Hanem elmeséltem, hogy pihentetőnek semmiképpen nem mondanám bár levegőváltozásnak jó volt és persze Hanna nagyon élvezte és talán a kicsik is. Zoltán is amikor elszabadult szaunázni vagy késő este a bárban olvasta regényét. Hagyta, hogy kipihenjem a kicsik altatásával járó feszültséget. Első éjszaka egyszerűen nem akarták elfogadni az idegen kiságyat még akkor sem ha természetesen velük volt kedvenc, sárga rákocska párnájuk és én is. Felváltva kellett elringatnom őket és az időzített bomba effektus lépett fel, azaz amint a lepedőjükhöz közeledtek újra ordításban törtek ki. Mindezt felváltva ugyebár, azaz egymás után. ..kimerítő volt szerintem nekik is és nekem is. Ezalatt Zoltán Hannával a medencékben lubickolt, én megelégedtem azzal is, hogy a hatalmas kádba thermál vizet engedve egy kicsit ellazultam. Második éjjel már könnyebben ment az altatás, igaz a kifárasztás módszerét alkalmaztuk, azaz futtatuk, dögönyöztük, sétáltattuk, levegőztettük a piciket addig a pontig, míg nem érdekelte őket az idegen környezet csak az alvás.
Harmadik éjszaka a szokásos dalocskáimat követően szépen, nyugodtan elaludtak de akkor meg már minek..másnap úgyis megyünk haza.
Szerencsére esténként bábelőadással szórakoztatták a nagyobbakat, így Hannának nem kellett végigunatkoznia a kicsik lefektetésével járó mozzanatokat.
A félpanziós ellátás alatt voltak akik a szórakoztató műsor reményében hozzánk közel foglaltak helyet és voltak akik pont ezért inkább távolabb. Kétségtelen, hogy egy vígjátékhoz hasonlított leginkább a reggelink és vacsoránk elfogyasztása, főleg ha a kicsik is végig velünk tartottak. Az ingyenes babysitter szolgáltatást ugyanis a nyugodt vacsorázás reményében igénybe vettük, ami egy darabig működött is, ám Noémi fellázadt és legkésőbb a desszertnél követelte, hogy ő is részt vehessen a családi étkezésben. No ekkor lett nézőközönségünk. Találkoztunk szánakozó, együttérző, irígykedő, mosolygó, rosszalló tekintetekkel, különösen amikor az "Egyedül akarok enni és ne tegyél a babaszékbe !" című műsorszám tartott.
Hanna ezalatt, rájött, hogy nem sok esélye van figyelmünk megszerzésáre, így önállósította magát. Tárgyalásokat folytatott a szakáccsal és összehaverkodott fél tucat pincérrel. Vendégeket kért meg, hogy segítsenek házi kuglófot szedni a tányérra és a szakácstól kért fagylaltot. Bennünket is kiszolgált, az üdítő automata gombjait elérte, így kénytelenek voltunk fejenként minimum három pohár gyümölcslevet meginni a kávé mellé... Azért az nagyon jól esett, amikor egy középkorú pár megjegyezte, hogy csuda talpraesett, bátor és nem utolsósorban szórakoztató gyerekünk van, azaz nagyon jól sikerült kislányka. Tény, hogy az étkezések alatt szereztünk pár rajongót.
Kirándulni is elmentünk, részint azért, hogy a kicsik délelőtti alvása a kocsiban váljon valóra, részint, mert a mi családunk akkor sem tud a fenekén maradni, ha wellness hotelben válogathatna a programok között. Nem. Nekünk el kellett menni Szlovéniába (máig nem tudom minek, mindenesetre kergettünk galambot és ittunk egy kávét az ország második legnagyobb városában) és visszafelé sikerült eltévednünk GPS és térkép ide vagy oda, amiért máig elégtételt várok Zoltántól.
A következő kirándulás célpontját az előző napi bakik miatt én jelöltem ki. Jó barátnőm, Szilvi még itthon felhívta a figyelmemet arra, hogy Kámban a jeli arborétumban ilyenkor virágoznak a rhododendronok. Csodaszép, sárga repceföldek mentén autókáztunk az arborétumig, az autóban csend és béke honolt. Odaérve konstatáltuk, hogy nem csak mi voltunk kíváncsiak a különleges látványra, így az a kétségünk, hogy esetleg zárva van a kert, elszállt.
Nem tudok elég szép jelzőkkel szolgálni. Szemet gyönyörködtető és orrot kényeztető a piros, sárga, fehér, rózsaszín havasszépe bokor látványa. Az arborétum ötödét sikerült is bejárnunk, ekkor azonban Noémi az örök lázadó ismét megmakacsolta magát és visszafordulásra kényszerített bennünket. Sebaj, amiért jöttünk azt láttuk, szagoltuk, fényképeztünk, levegőztünk...
Konklúzió. Gyerekbarát hotel ide vagy oda, legalább fél évet várnunk kell, hogy ötösben igazán felüdülés legyen a nyaralás, telelés. Vagy vinni kell magunkkal nagyszülőt, babysittert, testvért, rokont, barátot..bárkit akinek van két keze és kötélből vannak az idegei. Csak akkor az már nem családi pihenés, mi pedig arra vágyunk nagyon de nagyon.
Köszi Zoltán amikor bevetetted utánozhatatlan humorérzékedet és átsegítettél a nehezebb pillanatokon. Jó volt nevetni együtt akkor, amikor legszívesebben sírtam volna inkább..
Utóirat: Hazatérve tiszta szívemből csak annyit mondtm: Mindenütt jó de legjobb itthon.
Pünkösdkor maradunk.

2008. május 10.

Háztűznéző Trinidadban- Nagy utazás VIII. rész


" A vacsora tálalva" Házigazdánk anyósának szavai szakították félbe az önfeledt salsázást de nem bántam, mert nagyon megéheztünk. Babos rizs, garnélarák, sült banán, zöldségek és frissen facsart ananászlé volt a menü. Szégyen nem szégyen, az utolsó falatig felfaltunk mindent. Persze megint jól esett volna ágyba dőlni, de semmiképpen nem akartunk lemaradni a Casa de la Música szabadtéri programjáról, ami ugyan minden nap estétől hajnalig tart, mi viszont csak ezen az éjszakán voltunk Trinidadban. A macskaköves utcácskákon csámpázva hamar meghallottuk a zenét és ettől kezdve az álmosság is megszűnt. Kerestünk magunknak a lépcsőn két ülőhelyet, Zoltán szerzett két mojitót és néztük hogyan is táncol egy hétköznapi kubai, a hivatásos táncos meg az ügyesebbik fajta turista a természetesen élőben játszó zenekar ritmusára. Csak egy pillanatig tartottuk furcsának, hogy Hanna korú kislány éjfélkor még szüleivel táncikál, hiszen Kubában vagyunk, ahol már gyerekkorban magukba szívják a táncolás örömét, a vidámságot, egyszóval kubai életérzést.
A Lonely Planet azt írja, hogy Trinidadban az egyetlen veszély, ami ránk, turistákra leselkedik az az, hogy a túl sok mojitótól, a macskaköves járdán botorkálva kitörjük a bokánkat. Megúsztuk..
Másnap reggel fogtunk egy coco taxit és elrobogtunk vele a szomszéd kis halászfaluba, ami arról híres, hogy Dennis a hurrikán a föld színével tette egyenlőve 2005-ben. Ezen kívül semmi keresnivalónk nem volt ott, igazából a coco taxizást és a járgányunkat előzgető autók kipufogójából áradó szagot akartuk élvezni.
Egy fontos mozzanatot elfelejtettem leírni. Előző nap a keskeny utakon sétálva annyira belemerültem gondolataimba, hogy halálosan megijesztett az egyik ablakfülkében ücsörgő idős úr köszönése. A jelenet vicces volt, így beszédbe elegyedtünk vele míg a végén megígértette velünk, hogy másnap ellátogatunk hozzá és körbevezet nem akármilyilyen házában. Garantáltan nem akar ránk szivart tukmálni és szállást sem kínál, kizárólag egy jó beszélgetésre vágyik ha már így összehozott a sors bennünket és még közös nyelvünk is van. Az úr végtelenül szimpatikusnak tűnt és fel voltunk készülve rá, hogy másnap érdekes dolgokat fogunk látni és hallani. Így is lett....
Közben Vivientől kissé nyugtalanító hírek érkeztek. Eszterem megfázása, ahogy az várható volt vad köhögésbe csapott át. Úgy döntöttek elviszik bátyámmal a gyerekorvoshoz biztos ami biztos alapon, meg azért is, mert hétvége közeledik és tudja minden anyuka, hogy a gyerekek szeretik a betegségeket és ahhoz kapcsolódó szövődményeket ünnepnapra időzíteni. Rossz kedvem lett de tudtam, hogy maximálisan megbízhatok az otthoni segítségekben. Nagyon jó érzés, hogy a forró drót vagy más néven vészhelyzet listánkon a pedikűrös Ági nevétől kezdve barátainkig olyan sokan rajta szerepelhettek. Hogy tudtuk, ha baj lenne nem maradnánk segítség nélkül. Hálás vagyok érte...
Szóval José doktorhoz igyekeztünk vendégségbe. Előtte bementünk a kizárólag konvertibilis pesot elfogadó boltba, ahol olyan luxuscikkeket vettünk, mint a mustár, májkrém, csokoládé, nápolyi. Josénak szántuk és reméltük nem veszi sértésnek. Majd elmagyarázom neki, hogy a mi országunkban sosem megy vendég üres kézzel. Bekiabáltunk a nyitott ablakon de nem jött válasz. Épp egy cetlire írtam az üzenetemet, hogy "itt jártunk ahogy megbeszéltük, itt hagyunk egy kis ajándékot és ég áldja" amikor megérkezett kiskosarával, széles mosollyal és úgy, mintha egy ezer éve nem látott rokonnak örülne. Azonnal beinvitált bennünket. Kiderült, hogy köztiszteletnek örvendő orvos volt, akárcsak apja. Láttuk a még fényűző Kuba kopott de még mindig pompás berendezési tárgyait. Az ágyat, amit büszkén mutatott, hiszen abban született nagyapja és abban is halt meg. Az épített szabadtéri konyhát, ahol lelki szemeim előtt láttam a tüsténkedő személyzetet. Az aranybordás vastag könyveket, lexikonokat, amiről büszkén mondta, hogy mind a fejében van. A robosztus méretű szekrényeket, a fekete-fehér családi fotókat a falon. Minden de minden tárgy mesélt. És ő is rendületlenül. Zoltán örült, mert végre politizálhatott is és kérdéseire őszinte választ kaphatott. Hogy Castro lábbal tiporta földbe az országot, hogy nem tudja lesz -e kiút és ha igen mikor. Hogy mindenki a változást várja.
Mi pedig féltettük a szépséges tárgyakat, mert a változás szelét valahogy mi érezzük (éppen lemondott Castro és testvérére Raulra bízta az ország vezetését és máris enyhítések léptek életbe) és sejtjük, hogy alig várják egyesek, hogy szétrabolják, fillérekért felvásárolják maguknak az előbb említett tárgyakat és házakat is.
Búcsúzóul készítettünk egy fotót a belső kert lépcsőjén, hajamban José által leszakított tölcsérvirággal. Azon a lépcsőn mosolyogtunk, amelyiken a családi képek készültek hajdanán. Még nagyon sokáig beszéltünk Zoltánnal az öregúrról, arról amit mesélt. Máig előttem van a pajkosság, vidámság a szemében, ami még akkor sem alszik ki amikor csalódottságáról, kiábrándultságáról beszélt... Jut eszembe, a fényképet még nem küldtem el neki pedig megígértem...
Búcsúzóul egy taxit fogtunk és a tengerpartra vitettük magunkat, mert nem bírtuk ki, hogy ne lássuk a legendás fehér homokot és hogy ne mártsuk bele legalább lábunkat a hűs vízbe. Igazából bemelegítése volt ez az ezt követő napoknak, kora este indultunk buszunkkal utolsó állomásunkra, a luxusról és mesés tengerpartról elhíresült Varaderora, aminek nem sok köze van az igazi Kubához, mégis hozzá tartozik. Utólag azért megállapítottuk, hogy szerencsés volt így kombinálni az utazásunkat és Varaderoval mintegy levezetni vagy ha úgy tetszik leülepedni hagyni a sok vegyes élményt, érzést. De erről majd a következő bejegyzésben írok.

2008. május 6.

Anya vagyok


Friss az élmény ezért gyorsan leírom. Ma tartaották Hanna ovijában az anyák napi ünnepséget. Tudtam, hogy nagyon készülnek rá. Itthon gyakran elémállt és elmondta valamelyik verset a repertoárból. Én pedig könnyes szemmel hallgattam. Tényleg. El is kellett magyaráznom megint, hogy bizony a felnőttek bizonyos dolgokon meghatódnak és könnyeznek. Így aztán Hanna már csak annyit kérdezett ha könnyezni látott, hogy Anya..meghatódtál?
Szóval biztos ami biztos két csomag papírzsepivel indultam az ünnepségre. Vittem magammal Hanna ünneplő ruháját, amit előző nap együtt gondosan kiválasztottunk. Fekete, mert szereti a fekete színt. Szerinte elagáns. Szerintem is. Szőkésbarna, hosszú, loknis hajával máris vidám a kis fekete. Üdítő látvány volt a sok csinos, ünneplőbe öltözött kislány és kisfiú látványa. A termük gondosan feldíszítve, az előtte lévő udvarkájukon pedig a terülj terülj asztalkám előkészületei látszottak. Remek ötlet, különösen ilyen jó időben.
Műsor is volt, akárcsak tavaly. Mert Hanna óvónénijei nem sajnálják a fáradságot és az energiát, hogy verseket, dalokat, körjátékokat tanítsanak a kicsiknek és nem gyártanak elméleteket, miszerint nem kell szerepeltetni a gyerekeket. Miért is ne adhatnák elő együtt a játékokat, miért is ne mondhatnák el közösen a verseket. Egyszerre csal mosolyt az arcunkra és egyszerre hat meg az igyekezetük, a vágy, hogy megmutassák milyen ügyesek, okosak, értelmesek. Óvó néniké minden elismerésem, hogy ilyen színvonalas kedves műsorral sikerült felejthetetlenné tenni az ide anyák napját is. Fotózással némileg bajban voltam. Szerettem volna ugyanis minden pillanatnak részese lenni, ezért sokszor későn kaptam észbe. Az eredmény, néhány Hanna hátát mutató kép de sebaj, Hanna legjobb barátnőjének szülei profibb munkát végeztek, így majd kapok pár kézzel fogható emléket is. Apropó emlék. Mi édesanyák, különböző magokkal díszített képkeretet és egy kedves cserepes virágot kaptunk ajándékba míg a nagyik egy szál kálát mert bizony a nagymamák is részt vehettek az ünnepségen, és anyukám boldogan el is jött.
A műsor után, a kis ovis székekről feltápászkodtunk és a szabad levegőn beszélhettük meg kiből milyen érzéseket váltott ki a kis ünnepség. A gyerekek addig a nemrég felszerelt napellenző alatt ettek, ittak majd a felnőtt lábakat kerülgetve vad fogócskába kezdtek az elevenebbek, élükön Hannával..
Szóval csak annyit szeretnék mondani Hannának, hogy köszönöm, hogy anya lehetek. A minap mondtam neki, hogy ha ő nincs, akkor én nem vagyok anyuka....de az lettem...már több, mint 4 éve.

Búcsúzoul itt a kedvenc versikém az ünnepi műsorból. Hanna itt ül az ölemben és diktálja..

Kinyílott a rózsa anyák ünnepére
Illatos csokorban, bőven jut belőle
Aki értünk annyit -és oly szívesen fáradt
Dallal és virággal köszöntsük anyánkat.