RSS

2012. december 22.

Csííííz



Így vagy úgy mindenki fotózik. Vagy a telefonjával, vagy egy kis kompakt géppel vagy jó nehéz, nyakbaakasztós, hosszú objektíves masinával, extrém esetben állvánnyal. A nemrégiben tartott osztálytalálkozómon eszméltünk rá, hogy a legtöbbünk családi fotója otthon a számítógép valamelyik file-jában pihen és alig akad kinyomtatott, előhívott mutogatnivaló kép a táskánkban. Okostelefonon keresztül azért megcsodálhattuk egymás gyönyörű gyerekeit, de az a hagyományos fotóalbumos, lapozgatós fényképnézegetés elmaradt.

Aztán érdekes dolog ez a fotózás is. Észrevettem, hogy gombamód elszaporodtak a fotóstúdiók. Valakinek lesz egy komoly gépe, amivel történetesen viszonylag jó képeket is tud készíteni és máris hivatásos fotósnak képzeli magát. A legextrémebb élményem ezzel kapcsolatban az, amikor egy anyuka valamennyi pénzért fotózást vállalt egy szülinapi bulin, aztán a legfontosabb pillanatok sajnos nem lettek megörökítve és a kevésbé fontosak is csak amatőr módon...

Aztán van pozitív példa is. Például, amikor valaki veszi a fáradságot és képzi magát, oktatásra jár vagy legalább tanácsot kér tapasztalt kollégától. Mert bizony egy komoly fényképezőgép kezelését nem hiszem, hogy használati útmutatót végigböngészve meg lehet tanulni, ráadásul a gépekhez (sajnos) nem adnak tehetséget...

Nekem csak egy kis automata gépem van. Olyan, ami belefér a retikülömbe, nem nyűg magammal cipelnem. Néha aztán meglepődöm azon milyen szép képeket sikerül készítenem vele. Kétségtelen, hogy nem tudok ráközelíteni arcokra, nem tudok remek portrékat készíteni, de arra jó, hogy előkapjam a táskámból, ha olyat látok, amit meg kell örökítenem, mint például a Thököly út egyik piros lámpájánál állva a járda tócsájában fürdőző verebeket.



No ennyi bevezető után rátérek a legutóbbi családi fotózásunk részleteire. Péterhez elég hűségesek vagyunk. Készített rólunk tavaszi, nyári műtermi, téli benti, őszi szabadtéri képeket és most téli, ünnepi, karácsonyfás fotókat is.

Péternek vannak bevált, jó ötletei de szabad teret ad a fantáziámnak és megengedi, hogy kellékekkel felszerelkezve érkezzünk a kis lakásba, amelynek nagyobbik szobája műteremnek van berendezve. Van szélgépe, hintája és egy csomó jópofa de mégsem erőltetett holmija, amivel kizárt, hogy uncsi képek szülessenek. Ott van a nagy fehér háttér is kifeszítve, amitől Péter képeire egyből rá lehet ismerni és amibe beleszerettem már akkor, amikor Hanna meg sem született.




Amíg én a ruhákat, sapkákat, cipőket és más kellékeket szortíroztam, a lányok már be is libbenetek a nagyobbik szobába, hogy ott azonnal és elképesztően rutinosan pózoljanak. Egy kicsit megigazítottam a hajukat. Úgy terveztem, hogy majd fényképezés előtt egy fodrász ráncba szedi őket, de erre nem jutott már idő és én azzal nyugtatgattam magamat, hogy nem baj, mert úgysem lett volna természetes, ha loknikkal vagy belőtt hajjal érkeznek. Az ünneplő ruhákat viszont erre az alakalomra vettük.

A táblára krétával felírt karácsonyi üdvözlet az én ötletem volt, valamelyik inspirációs oldalon láttam hasonlót. A karácsonyfaégőket kibogózó apuka és gyereksereg téma is az én fejemből pattant ki, mert nálunk bizony mindig összegabalyodik a drót és ez egyszerre bosszantó és mulatságos. Utolsó pillanatban láttam meg egy ötletes oldalon a bajusz, száj és szakál sablonokat, amelyekkel nagyon vicces képeket lehet gyártani, így gyorsan elszaladtam hurkapálcáért, Zoltán pedig volt olyan kedves és figyelmes és kinyomtatta a rajzokat. Születtek azért klasszikus pózolós képek is és portrék meg ikres képek is. Minden alkalommal azt érezzük, hogy alig tudjuk abbahagyni és szerencsére Péter sem az a típusú fotós, aki az előírt kattintás után azt mondja: Ennyi, köszönöm!







Meg is állapítottuk, hogy úgy látszik ebben a műfajban is számít a gyakorlat vagy rutin, mindenesetre nem volt különösen nehéz dolga Péternek velünk. Vagy mégis? Azt hiszem mi úgy szereplünk a telefonjában, hogy "a Szeleburdi Család". Merthogy egy idő után elszabadul a pokol, mindenki mindent akar, mindenki egyedül aztán együtt aztán megint külön, vele vagy velem vagy éppen egymás hegyén hátán fotóztatná le magát én meg közben fegyelmezni próbálok. Zoltánt is folyamatosan...


Persze minden alkalommal jól el is fáradunk. Aztán a kész képeket látva mindig alig várom a következő kép sorozatot. A legjobbakat előhivatom és csinos képkeretbe foglalom, majd elnézem az elmúlt év legjobbjait és megállapítom, hogy bizony az otthoni fényképezésen túl igenis érdemes egy évben egyszer (vagy többször) profi fotósra bízni gyerekeink mosolyát. Egyébként jó móka is!!


3 megjegyzés:

Mónika írta...

Csak ámulok a képeket nézegetve:
-Hanna már olyan nagylány,
-Noéminek az az angyali arcocskája, na és
-Eszter, hát Ő se tudja meghazudtolni önmagát,
ahogy a kezét és a lábait tartja...
:)

Békés, Boldog Karácsonyt Kívánunk nektek!
Puszi az egész családnak!

Dius írta...

Nagyon szuperek a képek. Gondolom a karácsonyi kívánságosból készült valami ajándékkísérő, vagy akár képeslap is. (vagy csak én lennék ilyen elvetemült?)

Boldog Karácsonyt kívánok Nektek.

Kaló Szilvi írta...

Most olvasom csak a bejegyzést, ezek szerint a karácsonyfaégős-szuszogás máshol is állandó műsorszám:-) puszi és kellemes ünnepeket Nektek!