RSS

2012. december 31.

Karácsonyi ének




A fenyőfa kiválasztása és megvásárlása egy ideje Zoltán és a lányok feladata és mindig nagy izgalommal indulnak a nem túl távoli fenyőfa lerakathoz. Autóval mennek és a tetőcsomagtartóra erősítik fel pedig én úgy szeretném ha szánkót húznának maguk után, arra kötöznék fel a fenyőfát és úgy hoznák haza egyszer. Ehhez mondjuk nem ártana ha hó is esne..
A fáról tudniuk kell, hogy hol növekedett és mennyi idős, mert ő már a miénk, mégha csak rövid ideig is.

A fenyőfából 23-án este varázsoltunk közösen karácsonyfát, mert másnap jó érzés már a feldíszített fához érkezni, mégha ajándékok nincsenek is alatta addigra. Az angyalok illetve Zoltán szigorúan csak sötétedéskor csönget, mert nem tudom elképzelni a karácsony csúcspontját, az ajándékbontást világosban. És igen. Fontos az is, hogy szépen, ünneplőbe öltözve karácsonyozzunk. Azt hiszem a lányoknak is már így természetes. Megfigyeltem, hogy napokkal korábban előkészítették a szép ruháikat és arról tanácskoztak melyik hajráfot viseljék majd a nagy napon.

A reggeli is ünnepi. Ilyenkor szeljük fel a mogyorós koszorút, amihez habos kakaó és kávé dukál. Reggeli után aztán a lányok valami jó kis karácsonyváró programra mennek el Zoltánnal, hogy én addigra terülj terülj asztalkát varázsoljak. A jól bevált ünnepi ételektől nemigen térek el, ám a terítésnél szívesen újítok. Hat főre terítettem meg, hiszen anyukám is velünk ünnepelt.

Érdekes módon nem tiltakoznak a lányok a délutáni alvás ellen. Tudták, hogy mire felébrednek ott lesz a sok szép ajándék a fa alatt. Hagyomány az is hogy ilyenkor előveszem anyukám réges régi mesekönyvét, Andersen legszebb meséit, amit még ő kapott tíz éves korában egy régi karácsonyon. Kinyitom a 17. oldalon és várják, hogy a kis fenyőfáról olvassak, amelyik nem volt boldog az erdőben és alig várta, hogy magasra nőjön, aztán pedig feldíszítsék, csodálják... A vége szomorú persze és mindig meghatódunk.



Először tavaly szalagoztam be a nappali bejáratát, ezzel jelezve, hogy idő előtt nem tanácsos a bemenet. Ezt a szalagot kellett aztán átszakítani a lányoknak, amikor megszólalt a csengő. Idén már ők kérték, hogy legyen célszalag átaszakítás megint, így krepp papírral behálóztam a bejáratot. Persze mire végeztem vele eszembe jutott, hogy valamiért be kell mennem, így amolyan James Bond módon legalább háromszor csusszantam be hason, mert nem volt kedvem kimenni a hidegbe, hogy körbe menjek..

Az ajándékok idén szánkón érkeztek. A régi kis gyerekkori szánkóm, ami még ma is jól szuperál most ajándékokkal volt megpakolva. A kis szánkó biztosan nem gondolta akkor még, hogy pár nappal később igazi hegyi, havas lejtőkön kell bebizonyítnia, hogy még nem nyugdíjas.






A szalagokat aztán nagy vehemenciával átszakították a lányok és érdekes módon nem estek neki az ajándékoknak azonnal, hanem inkább három óriás csillagszórót tartva a kezükben elénekelték a Csillagfényes csöndes éjjel kezdetú dalt, amelyet még Hanna tanított be a kicsiknek és annyira de annyira szép, különösen a Halleluja résznél, hogy nehéz száraz szemmel hallgatni.



Az ajándékok telitalálatnak bizonyultak, legalábbis erre következtettem abból, hogy röpködtek a "Erre vágytam!" "Pont ilyet szerettem volna!" kezdetű mondatok.
Gyönyörű rajzokat kaptam a kicsiktől, amelyekkel terveim is vannak, Hanna pedig már nagylányos és rendkívül kreatív meglepetéseket gyártott nekünk is és a kicsiknek is.
Noémi boldog volt a távirányítós autójával, Eszter a kutyájával, Hanna pedig a szörnyűséges ám nagyon áhított Monster High babával vagy micsodával. Persze akadtak könyvek is a fa alatt. A folyton babázó Eszternek nem is találhattunk volna találóbb ajándékot Finy Petra: Maja 12 babája című könyvénél. Kíváncsi és mindig kérdezősködő Hanna pedig a Miért sós a tenger című könyv folytatását, a Miért görbe a bumeráng-ot kapta meg.
A legeslegjobb rész pedig mindig ez után következik, hiszen az új (és régi) társasjátékokkal egy késő estébe nyúló móka veszi kezdetét, amit időnként Hanna zongora játéka vagy furulya szólója és a lányok éneklése tesz még ünnepibbé.







Nekem és a kicsiknek így és itt ért véget 2012. Szentestéje, ám Hanna a fejébe vette, hogy szeretne elmenni egy éjféli misére, így míg mi a pihe puha ágyba pattantunk be, ő Zoltánnal az autóba, hogy a Bazilikában figyelje meg hogyan zajlik a katolikus ceremónia Szenteste. Későn értek haza de még mesélt nekem. Szeretem Hannában, hogy ugyanilyen érdeklődéssel figyelte tavaly meghívott vendégként a Hannuka ünnephez kapcsolódó szokásokat.

Másnap bátyáméknál folytattuk az ünneplést, sok nevetéssel, nosztalgiázással, fénykép nézegetéssel, játékkal és finomsággal.

Anyukám feldíszített fáját 26-án egy ünnepi reggeli keretében néztük meg, majd jól belakmározva bátyámmal, keresztlányommal és Hannával a Városligeti Műjégpályára indultunk, hogy egy igazán nagyot és ünnepit korcsolyázzunk. Pukkadoztunk a nevetéstől, amikor egy csapat egyiptomi? férfi érkezett a jégre, drága, fekete, elegáns kasmír kabátjukban. Szemmel láthatóan akkor láttak először jeget közelről. És igen. Bevállalták. Béreltek korit és megpróbáltak haladni. Annyira aranyosak voltak. Persze a fekete kabátjuk hófehér lett pár perc múlva. Ittunk forralt bort, teát én meg beszebeltem bátyám nagylányának dícséretét, mert nem is tudta, hogy ilyen jól és gyorsan korizik a keresztanyja. :-)





2012. december 30.

Adventtől karácsonyig





Szerettük az adventi időszak minden pillanatát és ahogy elérkezett a karácsony kicsit sajnáltam is, hogy ennek az ünnepi készülődős időszaknak most egycsapásra vége és a Karácsonyban kiteljesedik. Persze tudtam, hogy nem fogunk unatkozni utána sem, hiszen Hanna gondoskodott róla, hogy két ünnep között még a születéséről is megemlékezzünk vagyis december vége nálunk a szokásosnál is eseménydúsabb.

Az adventi időszakot még kihasználtuk persze és nem győztük a megjegyzett kreatív ötleteket megvalósítani. Kicsit hibás, leselejtezett könyvekből elkészítettem a névjegykártya cd- vagy cetlitartó süniket és gyártottunk még néhány almás szatyrot is.





2012. 12. 12-ről dokumenum fotókat készítettünk. Én a magam részéről 12 óra 12 perckor a Gipszkorszakban éppen az ebédemet fogyasztottam el és a karácsonyi képeslapokat címeztem meg, ám Hanna és Zoltán egy mozielőadásról ugrottak ki egy fotó erejéig, merthogy aznap zongora főpróba után már nem volt értelme az iskolába visszamenni,vagyis kettesben töltötték az időt ezen a furcsa csupa tizenkettes napon, órán és percen.



December 13-án nem felejtettük el elültetni a Luca napi búzát, ami a gondoskodó kis kezeknek és a közeli terményestől vásárolt friss búzaszemeknek hála, karácsony előtt már jó magasra nőtt és az ünnepi asztalt díszíthette. Hanna arra kért, hogy jövőre bővítsük a Luca napi szokásokat a gombócfőzéssel, mert neki bizony már lenne pár fiú neve, amelyeket papírra vetne , majd gombócba rejtene és így megtudhatná ki lesz a leendőbelije...


Hannával megnéztük a Pesti Színházban a Varró Dániel zseniális művéből készült színdarabot, a Túl a maszat hegyen-t. Sokan ajánlották már és nem tudom megmagyarázni miért vártunk ennyit azzal, hogy megnézzük ezt a szójátékoktól, dallamoktól hemzsegő remek ötletekkel megspékelt játékot. Az is jó döntés volt, hogy a kicsik otthon maradtak, akiknek bár biztosan tetszettek volna a díszletek, színek, hangok, fények, Varró Dani rímhányó szövegéből nem sokat értettek volna. Hannával viszont jókat nevetgéltünk a szójátékokon.

Nem sok időnk volt pihenni, mivel délután az Óbudai Társaskörben lépett fel Hanna az iskolai kórussal, ahol adventi hangversenyt adtak. Erre a fellépésre Zoltán kísérte el őt de szerencsére az egészet felvette kamerával, így itthon én is megnézhettem elejétől a végéig. Somorjai József Hóhullás című dal hallatán persze újra rámtört a bizsergés...

A karácsonyi zongora hangversenyen viszont ott ültem anyukámmal és a kicsikkel. Öröm volt néznem és hallgatnom Hannám játékát, aki egy baki vagy rontás nélkül elég magabiztosan játszotta el darabját, bár én próbáltam őt meggyőzni, hogy akkor sincs semmi baj, ha véletlenül melléüt a billentyűn, -ahogy sokakkal ez elő is fordult.



Piroska barátnőmmel a Rózsavölgyi Szalonban élveztük Udvaros Dorottya Mégis szép című előadóestjét. Időnként felkavaró volt, időnként mulatságos de semmiképpen nem közönbös, úgyhogy hazafelé úton még sokáig beszéltünk róla és a dalokról, no meg könyvekről és színdarabokról, amelyeket jövőre meg kell néznünk.

Zoltánnal kettesben néztük meg a Vígszínházban Kern András Pesten születtem című estjét. Erre a darabra már volt korábbra jegyünk, ám Eszter mandulaműtéte miatt el kellett halasztanunk a kiruccanást. Örültem hogy nem végleg, hiszen Udvaros Dorottya mellett Kern bakelit lemezeit is recsegősre hallgattam fiatal koromban. Szerintem a lányaim és Zoltán se emlékszik olyan esős napra, amikor ne kezdtem volna bele azonnal az ismert Kern dalba, az Esikbe és Balatonon, ha étteremben ettünk mindig elkezdtem dúdolni a Pincér rock-ot is. Lövölde tér, Szeptember..jaj de szerettem ezeket is. Sajnáltam viszont, hogy a Szépkezű lány dal nem szerepelt a repertoárban (pedig még a körmeimet is kilakkoztam, igaz szokás szerint az autóban a piros lámpák alatt..). Fellépett még pár meghívott vendég is és örültem hogy az összekötő szövegek által megértettem egy-egy dal születésének körülményét. Itt is,- akárcsak az Udvaros Dorottya esten- egy Leonard Kohen dal tette fel a koronát a koncertre.

Idén kicsit szakítottam a hagyományokkal és mégiscsak becsomagoltam az ajándékokat. Ügyeltem azonban, hogy most se csilivili, drága papírba öltöztessem őket, hanem filléres (úgyis azonnal letépik) mégis mutatós módon. Így született a barna papíros, tortapapírral megbolondított és szalvétából készült rózsával feldobott csomagolás, amit Michael Bublé karácsonyi dalait hallgatva készítettem el nagy-nagy örömmel.


Sütöttünk mézeskalácsot is. Nagyon várják a lányok az adventi időszaknak ezt a részét. Az Éva magazin receptje szerint készült el nagyon hamar a tészta, amelyekből csak néhányat díszítettünk fel (elég ügyetlenül), a többit szokás szerint pucéran hagytunk, mert mi így szeretjük.



A hagyományos karácsonyi sütinket a mogyorós koszorút egyedül szoktam elkészíteni. Idén is így történt. Mire Zoltán valamelyik adventi rendezvényről hazaért a lányokkal, kisült a kalácsom...










2012. december 22.

Csííííz



Így vagy úgy mindenki fotózik. Vagy a telefonjával, vagy egy kis kompakt géppel vagy jó nehéz, nyakbaakasztós, hosszú objektíves masinával, extrém esetben állvánnyal. A nemrégiben tartott osztálytalálkozómon eszméltünk rá, hogy a legtöbbünk családi fotója otthon a számítógép valamelyik file-jában pihen és alig akad kinyomtatott, előhívott mutogatnivaló kép a táskánkban. Okostelefonon keresztül azért megcsodálhattuk egymás gyönyörű gyerekeit, de az a hagyományos fotóalbumos, lapozgatós fényképnézegetés elmaradt.

Aztán érdekes dolog ez a fotózás is. Észrevettem, hogy gombamód elszaporodtak a fotóstúdiók. Valakinek lesz egy komoly gépe, amivel történetesen viszonylag jó képeket is tud készíteni és máris hivatásos fotósnak képzeli magát. A legextrémebb élményem ezzel kapcsolatban az, amikor egy anyuka valamennyi pénzért fotózást vállalt egy szülinapi bulin, aztán a legfontosabb pillanatok sajnos nem lettek megörökítve és a kevésbé fontosak is csak amatőr módon...

Aztán van pozitív példa is. Például, amikor valaki veszi a fáradságot és képzi magát, oktatásra jár vagy legalább tanácsot kér tapasztalt kollégától. Mert bizony egy komoly fényképezőgép kezelését nem hiszem, hogy használati útmutatót végigböngészve meg lehet tanulni, ráadásul a gépekhez (sajnos) nem adnak tehetséget...

Nekem csak egy kis automata gépem van. Olyan, ami belefér a retikülömbe, nem nyűg magammal cipelnem. Néha aztán meglepődöm azon milyen szép képeket sikerül készítenem vele. Kétségtelen, hogy nem tudok ráközelíteni arcokra, nem tudok remek portrékat készíteni, de arra jó, hogy előkapjam a táskámból, ha olyat látok, amit meg kell örökítenem, mint például a Thököly út egyik piros lámpájánál állva a járda tócsájában fürdőző verebeket.



No ennyi bevezető után rátérek a legutóbbi családi fotózásunk részleteire. Péterhez elég hűségesek vagyunk. Készített rólunk tavaszi, nyári műtermi, téli benti, őszi szabadtéri képeket és most téli, ünnepi, karácsonyfás fotókat is.

Péternek vannak bevált, jó ötletei de szabad teret ad a fantáziámnak és megengedi, hogy kellékekkel felszerelkezve érkezzünk a kis lakásba, amelynek nagyobbik szobája műteremnek van berendezve. Van szélgépe, hintája és egy csomó jópofa de mégsem erőltetett holmija, amivel kizárt, hogy uncsi képek szülessenek. Ott van a nagy fehér háttér is kifeszítve, amitől Péter képeire egyből rá lehet ismerni és amibe beleszerettem már akkor, amikor Hanna meg sem született.




Amíg én a ruhákat, sapkákat, cipőket és más kellékeket szortíroztam, a lányok már be is libbenetek a nagyobbik szobába, hogy ott azonnal és elképesztően rutinosan pózoljanak. Egy kicsit megigazítottam a hajukat. Úgy terveztem, hogy majd fényképezés előtt egy fodrász ráncba szedi őket, de erre nem jutott már idő és én azzal nyugtatgattam magamat, hogy nem baj, mert úgysem lett volna természetes, ha loknikkal vagy belőtt hajjal érkeznek. Az ünneplő ruhákat viszont erre az alakalomra vettük.

A táblára krétával felírt karácsonyi üdvözlet az én ötletem volt, valamelyik inspirációs oldalon láttam hasonlót. A karácsonyfaégőket kibogózó apuka és gyereksereg téma is az én fejemből pattant ki, mert nálunk bizony mindig összegabalyodik a drót és ez egyszerre bosszantó és mulatságos. Utolsó pillanatban láttam meg egy ötletes oldalon a bajusz, száj és szakál sablonokat, amelyekkel nagyon vicces képeket lehet gyártani, így gyorsan elszaladtam hurkapálcáért, Zoltán pedig volt olyan kedves és figyelmes és kinyomtatta a rajzokat. Születtek azért klasszikus pózolós képek is és portrék meg ikres képek is. Minden alkalommal azt érezzük, hogy alig tudjuk abbahagyni és szerencsére Péter sem az a típusú fotós, aki az előírt kattintás után azt mondja: Ennyi, köszönöm!







Meg is állapítottuk, hogy úgy látszik ebben a műfajban is számít a gyakorlat vagy rutin, mindenesetre nem volt különösen nehéz dolga Péternek velünk. Vagy mégis? Azt hiszem mi úgy szereplünk a telefonjában, hogy "a Szeleburdi Család". Merthogy egy idő után elszabadul a pokol, mindenki mindent akar, mindenki egyedül aztán együtt aztán megint külön, vele vagy velem vagy éppen egymás hegyén hátán fotóztatná le magát én meg közben fegyelmezni próbálok. Zoltánt is folyamatosan...


Persze minden alkalommal jól el is fáradunk. Aztán a kész képeket látva mindig alig várom a következő kép sorozatot. A legjobbakat előhivatom és csinos képkeretbe foglalom, majd elnézem az elmúlt év legjobbjait és megállapítom, hogy bizony az otthoni fényképezésen túl igenis érdemes egy évben egyszer (vagy többször) profi fotósra bízni gyerekeink mosolyát. Egyébként jó móka is!!


2012. december 13.

Adventi morzsák- 2. gyertya



Vasárnap meggyújtottuk a második gyertyát a hagyományosnak nem mondható, ám mégis mutatós aranygömbös adventi koszorúnkon. Mi is történt az elmúlt egy hétben?

MIKULÁS

A legfontosabb persze, hogy járt nálunk is a Mikulás. Pontosabban, először Zoltán járt nála, mert meghívást kapott a Finn nagykövetségre egy fogadásra, ahol persze Joulupukki is jelen volt. Egy közös fotó és Zoltán beszámolója megerősítést adott lányainknak, hogy igenis létezik a nagyszakállú. Mondjuk a kicsiknek nem is volt kétsége afelől, hogy létzik, csupán a sok ál-mikulás zavarta meg őket abban, hogy most akkor hogy van ez, melyik az igazi, melyik a beöltözött és ezt a dilemmájukat csak felerősítette egy-egy silány jelmezben, rosszul felragasztott szakállal mutatkozó rögtönzött Mikulás látványa. Hanna azt hiszem már nem eszi meg a Mikulás mesénket de nagyon értékelem, hogy nem rontja el a játékunkat és a kicsiket sem bizonytalanítja el. Ő most azt hiszi, amit én is, azaz, hogy van egy Fő Mikulás ott Lappföldön (az, akivel Zoltán találkozott), a többi csak beöltözött, segítő, segéd, színész, önkéntes, áruházi, óvodai, iskolai színjáték.


Mindhárman kipucolták a csizmáikat, közben azért záporoztak a kérdések. Olyanok, hogy miért nem szólal meg a riasztó amikor kibújik a télapó a kandallóból és miért nem leshetik meg munka közben egyszer az életben. Bevallom a figyelemelterelés módszerét alkalmaztam és csak ímmel-ámmal válaszoltam.
Odakészítettük a szokásos óriás bögrében a tejet, bár Hanna szerint a forralt bornak jobban örült volna az Öreg (meg apa...hihihi). Pár szem kekszet is raktunk a tányérra, meg a Mikulásnak szánt kedves rajzokat. Amikor elcsendesedett a ház, kipakoltam a cipőcskékbe az édességeket és a mostani kedvenc Boris sorozat könyvből egyet-egyet. Úgy terveztem majd lenyesek a metszőollóval pár virgácsnak való ágat a bokorról, ám erről úgy elfelejtkeztem, hogy bizony ez a Mikulás virgács nélkül érkezett. Kaptam is hehehézést a lányoktól reggel, hogy lám-lám nem is voltak olyan rosszak és hiábavaló volt minden korábbi (nevelő célzattal létrejött) fenyegetőzés. Egyébként azért felejtettem el, mert épen azzal foglalkoztam, hogy élethű lábnyomokat gyártsak a kandalló környékére. Csillámpor híján végül liszttel kentem be Zoltán legnagyobb talpú cipőjét és ezt nyomkodtam a cseresznye színű padlóra. Szerintem egész jól sikerült. A tejet kiittam, a csészét felborítottam, a kekszet megrágcsáltam és vártam a reggelt, ahogyan ők is. Úgy szeretem amikor pizsamában, kócosan nagyokat pislogva bontogatják a kis csomagokat. Vajon meddig tart ez a lelkesedés? Lesz olyan, amikor azt mondják kinőttek a Mikulás meséből és köszönik nem kérik? Ugye nem...





Hannának aznapra volt még egy meglepetésem. A tízóraiját kicsit ünneplőbe öltöztettem, pontosabban a kulacsát rénszarvasnak díszítettem fel. A kicsik ugyan sérelmezték, hogy nekik miért nem de megígértem, hogy jövőre ha majd ők is iskolásak lesznek, ugyanezen a napon ugyanígy csomagolom az uzsonnájukat. (ha el nem felejtem)


ADVENTI KONCERT

Hanna sulijában jubileumi adventi hangversenyt adtak az énekkarosok. Harmadik éve ülünk a díszterem nézőterén és hatódunk meg az összecsendülő szólamok hallatán. A szoprán szólamát már jól ismertük a kicsikkel, mivel Hanna először csak énekelgette majd elhatározta, hogy zongora kísérettel húgainak (és nekem is) megtanítja a dalokat. Szóval mire elérkezik az adventi hangverseny, a kicsikkel együtt kívülről fújjuk a dalokat és úgy kell visszafognom Noémit és Esztert, nehogy beleénekeljenek a műsorba. Ó igen. Idén is meghatódtam. Nem tudom mi ütött belém, de a Hull a hó című dalnál potyogtak a könnyeim. Néhány anyuka megnyugtatott, hogy nem vagyok hormonzavaros, őket is könnyekig meghatotta a lelkesen éneklő csapat, a Kicsinyek Kórusa. A műsor második felében tehetséges diákok adtak elő egy-egy darabot hangszerükön. Közülük idén is kiemelkedett Kovács Benjámin, aki ismét saját szerzeményét adta elő a zongorán és én alig várom már, hogy saját cd lemezzel rukkoljon elő- az elsők között leszek, aki megveszi.
A hivatalos műsor után az informálisabb, ám hagyományos lépcsőn éneklés következett. Ilyenkor a felsősök és pár öreg diák a suli lépcsőjére sorakozik fel és ott is eléneklik a legszebb dalokat a végére hagyva az angol nyelvű dalt, amiről ha minden igaz hamarosan kapok egy kottát, hogy megtanulhassam Hannával.


Szóval a második adventi hét sok zenével, énekkel teli volt, ami ezeken a szürke, zimankós napokon exrtra energiával töltenek fel mindannyiunkat. Felírnám receptre!

KÉPESLAP

Tudom sokkal több időt vesz igénybe, mint egy virtuális lap, de idén is saját gyártmányú képeslapokat készítettünk és szépséges bélyeget vettünk, hogy akinek küldjük duplán örüljön, mert az igazi képeslapot ki lehet tenni a komódra vagy a kandallóra és ha rájuk néz eszébe jutunk. És igen. Abban reménykedünk, hogy mi is kapunk majd jó sok igazi, karácsonyi üdvözlő lapot, amit mi is kitennénk persze az erre a célra kijelölt helyre és ha ránéznénk a képre biztosan eszünkbe jutna az, aki küldte.

A tavalyi gombos és ujjlenyomatos rénszarvasos képeslapok ugyan díjnyertesen gyönyörűek lettek, idén mégsem küldhetünk ugyanolyanokat, így kör alakú dekor papírból készítettünk fenyőfákat, amelyeket arany kartonlapra ragasztottunk. Azért csak nem bírtuk megállni és egy kicsit továbbfejlesztve gyártottunk néhány puszilkodó rénszarvas lapot is. Reméljük örülni fog neki, az aki kapja. Akinek nem visz a postás, annak itt küldünk egyet sok szeretettel.




Ja és szorgosan gyártjuk a sajátkészítésű ajándékokat is, amelyek közül azonban csak egyet, ezt a textilfestékkel bekent almás nyomatos vászontáskát mutatok meg, mert különben oda lenne a meglepetés. Ezt a szatyrot már odaajándékoztam anyukámnak, aki nagyon örült neki és ismerve mennyire vigyáz a holmijaira, biztosítottam afelől, hogy mosásálló a táska, úgyhogy bátran fogja be és vigye magával a piacra.



Karácsonyi családi fotózáson is jártunk, jól bevált fotósunknál Péternél (1point4 fotó) no de erről majd a következő bejegyzésemben úgyis írok. Csíííííz!

2012. december 5.

Adventi morzsák- 1. gyertya





A régi olvasók előtt nem titok, hogy egy ideje minden nyári vakáció végén egy színes, feliratos, képes napló születik, amely vakációs napló néven fut. Később aztán kimondhatatlanul jó érzés az kis könyvet a kezünkbe venni, lapozgatni és újra feleleveníteni a sok élményt, kalandot de leginkább úgy kezdeni a mondatokat, hogy -Emlékszel?
A lányok nemrég felvetették, hogy készíthetnénk őszi vagy akár téli szünetről is hasonlót, valahol pedig arról olvastam, hogy a karácsonyi készülődés pillanatait örökítik meg egy adventi naplóban. Ez utóbbi nagyon megérintett, de azonnal el is hessegettem a vágyat, hogy ilyesmihez folyamodjak, hiszen szegény blogom biztosan megsértődne, lassan nyolc éve ide írom le hogyan ünnepelünk így aztán továbbra is inkább ide jegyzem le adventi morzsák címmel a karácsonyi készülődéshez kapcsolódó élményeinket, érzéseinket.

ADVENTI NAPTÁR HÁROMSZOR

Idén is külön adventi naptárral örvendeztettem meg a gyerekeket. Hivatalosan azért, mert így szokták meg és így szeretik, nem hivatalosan pedig azért, mert elképesztően élvezem az adventi naptár gyártás pillanatait, még akkor is ha a végére pont elegem lesz és boldogan hajítom a megfelelő dobozásba a ragasztópisztolyomat.
Ugyanezen okok miatt ha lehet minden évben más naptár különlegességgel kell előrukkolnom viszont nem szívesen tágítok a wc papír guriga hálás alapanyagától, így ezt kell újra gondolnom.

Eszternek és Noéminek az ikerség jogán a hasonlókat készítettem, nevezetesen 24 gyertyácskát, amelyeket a megszokottól eltérően most nem akasztottam fel a falra, hanem egy kör alakú tálcára sorakoztattam fel. Eszter gyertyái sárga - Noémié narancsszínű lánggal "égnek".
A fogadtatás? Hát az a helyzet, hogy nagyon hálásak és nagyon ki tudják mutatni az érzéseiket, így persze megkaptam azonnal a legjobb, legaranyosabb, legkreatívabb anyuka jelzőket egy hatalmas adag puszival kísérve. Én pedig habár tudom, hogy léteznek nálam sokkal de sokkal kreatívabbak, abban a pillanatban elhittem minden szavukat!



Hannának valami nagylányosat, elegánsat és olyat készítettem, amit a szobájában tarthat. A hangjegyes papírokba mostanában úgyis szerelmes vagyok, így az arany akrillal lefestett gurigákat azzal dekoráltam ki, majd behajtogattam a két végüket, pont úgy, mint a szülinapi meghívójánál lassan egy éve. Egy megunt fa képre ráragasztottam egy fekete kartonlapot és erre ragasztottam fel a dobozkákat. A kész mű a szobájában lett elhelyezve, pont úgy, ahogyan szerette volna.



No és hogy mit rejtenek a gurigák? Noémi tegnap azt mondta, hogy ő a papírcetliknek örül a legjobban. Olyanoknak amelyekre azt írtam, hogy:

-Ma nem kell összepakolnotok magatok után
-Készítsünk kókuszgolyót
-Gyártsunk karácsonyfadíszt együtt
-Házi mozizás pattogatott kukoricával a kanapén
-Gyertyafényes fürdő
-Olajos masszázs anyától
-Társasjáték maraton (5 játék /fő)
-Óriási apás legózás
-Dupla esti mese
-Írj fel plusz egy óra lovaglást! (Hannának a 100%-os dolgozatokért egy óra lovaglás a jutalma, amelyeket bizony szorgalmasan gyűjt..)

A maradék dobozkákban pedig csatok, hajgumik, radír, rágó, cukorka várja, hogy reggel mosolyt csaljon lányaink arcára. Eddig elég nagy sikerrel!



DEKORÁCIÓ

Némileg ellentmond az előzőkben felvázolt adventi naptár projekttel az, hogy idén az egyszerű de nagyszerű módszereket részesítem előnyben, legyen szó dekorációról, menüsorról vagy éppen ajándékról.
Az ajtódíszünk más néven kopogtatónk cirka 10 perc alatt készültek el. A tobozokat még mi gyűjtögettük, én csak piros raffiával egy csokorba kötöttem őket és egy nagy masnival az ajtóra erősítettem.





Az adventi koszorút se bonyolítottuk túl. Kacérkodtam ugyan a kör alaktól eltérő motívummal, ám a kicsik egyik nap az iskola előkészítőről úgy jöttek haza, hogy részletesen beszámoltak az adventi koszorú jelentéséről és arról, hogy a kör alak sem véletlen, így maradtam a klasszikus formánál. Azért, hogy mégis egy kis csillogást varázsoljak a koszorúba, a fehér gyertyák mellé arany gömböket tettem.

A legelső karácsonyi kézműveskedésünk az ajándékkártyák elkészítése volt. Magunk elé tettünk egy tál mogyorót és amikor már degeszre ettük magunkat, az óvatosan feltört héjakat egy kis kartonlapra ragasztottuk. Ez volt a rénszarvas pofája, amire már csak szemet és orrot kellett rajzolni alkoholos filccel, majd az agancsokat és füleket is melléjük rajzolni. Születtek dús -és ritkás agancsú, elálló fülű, bandzsító rénszarvasok, de összességében mind nagyon nagyon kedves lett.




Feldíszítettük a lépcsőkorlátot is fenyőgirlanddal, -ezt mindig én szoktam- és nem tudom miért, de ez az a pillanat, amikor azt érzem valóban megérkezett az adventi hangulat.

Az is jó, hogy közösen böngésszük az inspiráló, kreatív oldalakat és a jó ötleteket azonnal elraktározzuk, hogy aztán egy nyugodt pillanatban megvalósítsuk.


Advent első vasárnapján aztán úgy alakult, hogy csak mi lányok voltunk otthon este (szegény Zoltán egyszerre volt 3 helyen azalatt). Miközben a vacsorát készítettem, feltűnt, hogy a nappaliból relaxációs zene szól és félhomály van. Hanna a zuhanyozás után úgy döntött, hogy szüksége van egy kis masszázsra is. Noémit hívta segítségül, aki kapható volt a feladatra és boldogan sőt ha hiszitek ha nem nagy szakértelemmel masszírozta nővérét. Megmosolyogtatott a látvány, az pedig már egyenesen mulattatott, ahogyan Hanna próbálta rávenni húgát, hogy minden vasárnap ismételjék meg a szeánszt és ezért zsebpénzéből fizetni is hajlandó. Egyébként pedig legközelebbi alkalomra jó lenne ha lenne itthon uborka, mert az jót tesz a fáradt szemeknek...
Közben Eszter is megérkezett, őt én vettem kezelésbe. Hannának bizony gyakran vannak jó ötletei! Ez is ilyen nagyon jól időzített volt.





Jön a többi is.