RSS

2014. április 30.

Gyönyörűségem




Ezt jelenti a Noémi név. Azt hiszem jól választottunk. Noémi tényleg bájos arcú kislány, illik hozzá ez a név.
Aki találkozik vele az egyből azt is elmondja, hogy nagyon de nagyon hasonlítunk egymásra. Ezt én is meg tudom állapítani. Gyerekkori képeimet nézegetve néha mi is rácsodálkozunk a hasonlóságra.
Áprilisban ünnepeltük az ő névnapját is. No nem amolyan klasszikus, asztal körül ülős, vendégfogadós módon, hanem egy élménnyel megint.

Noémi nemrég arról panaszkodott, hogy ő még soha nem vonatozott (ami persze nem igaz, csak éppen nem emlékszik rá) és szeretné mielőbb bepótolni ezt a hiányosságát. Zoltánnak éppen Vácott volt elintéznivalója, a kocsiba azonban mi már nem fértünk be, így született az ötlet, hogy akkor mi vonattal menjünk a bájos városkába. Nincs túl messze, szépséges és kedves hely, ahol eltölthettünk pár órát együtt és a vonatozást is kipipálhatjuk végre.


Igazán stílusosak voltunk hiszen 1846-ban pont a Nyugatiból indult a Pest és Vác közötti vasút, Magyarország első vasútvonala. Persze nem bírtam ki és a Nyugati pályaudvaron mesélni kezdtem a lányoknak. Remélem emlékezni fognak rá, hogy a pályaudvart terveit az Eiffel-toronyról világhírűvé vált párizsi Gustave Eiffel cége készítette.

A váci vasútállomást éppen tatarozzák. Reméljük szép lesz, méltó régi hírnevéhez. A Tourinformban kértem egy térképet és egy kicsit csavarogtunk mielőtt beültünk a Váci csokizóba, ahol most igazán névnapian dőzsöltünk és a pillecukros forró csokin kívül még csoki-fondüztünk méghozzá úgy, hogy akinek beleesett a villájáról a gyümölcsdarabka, annak zálogot kellett adnia. Össze is gyűlt mindenkinek kettő. A főtéren lézengő emberek talán furcsállották, hogy miért énekel egy kislány az egyik padon állva népdalt, hogy a másik miért szaladgál és ugrál egy lábon szlanonozva a villanyoszlopok között, a harmadik pedig miért tolja 3 cm-rel arrébb az egyik étterem tábláját. Ilyen és ehhez hasonló feladatokkal lehetett kiváltani a zálogba adott tárgyakat.





Mire a visszafelé tartó vonaton ültünk, az eső is eleredt de nem bántuk, mert így még hangulatosabban zötykölődtünk a Nyugati pályaudvarig. A kis ünnepelt elaludt az ölemben de azt mondta nagyon örült, hogy az ajándék mellett egy kis kiruccanással is megünnepeltük a napját.


2014. április 24.

Hello tourist!






Ma is emlékszem a pillanatra és a helyszínre is, ahol belém villant, hogy én egyszer idegenvezető leszek. Az Andrássy utat akkor még Népköztársaság útjának hívták, az Oktogont pedig November 7. térnek. Nos ebből már rájöhet a szemfüles olvasó, hogy nem vagyok huszonéves. Hát igen. Az előbb említett bevillanás úgy 18 éves koromban történt az Oktogon egyik zebrájánál állva, ahogy elsuhant előttem két vagy három turistabusz. A vezető melletti ülésen, a mikrofont tartó idegenvezető szemével találkozott az enyém és akkor, mint egy áramütés végigszaladt rajtam a vágy, hogy egyszer én is ott üljek és külföldieknek meséljek a város nevezetességeiről. Ekkoriban már elég jól beszéltem angolul pedig az iskolában, ahová jártam nem tanították, ott az orosz volt kötelező. Nyaranta a zsebpénzemből befizettem magam intenzív angol tanfolyamokra és tudatosan készültem a nyelvvizsgára ami nem pottyant az ölembe, tényleg sokat dolgoztam érte még a magnókazettás időben.


Az élet aztán másfelé sodort, bár nem túl messze a turisták, az utazás világától. Ferihegy 2. volt az első munkahelyem, ahol az utasforgalom összes állomásán kipróbálhattam magamat de persze főleg az információban. Az volt a MALÉV fénykora azt hiszem. Az akkori vezetőségnek az volt az elve, hogy mindenki értsen mindenhez, így aztán megtanultam a check-in, a jegyeladás és a földi utaskísérés minden csínját-bínját miközben Pierre Cardin egyenruhában feszítettünk.
Ez idő alatt egyébként egy gyorstalpaló idegenvezető tanfolyamon is részt vehettem. Az volt benne a gondolat, hogy azoknak a tranzit utasoknak, akik egy fél napnyit kellett várakozni a továbbinduló repülőjáratukra egy buszos út keretében megmutathatjuk majd gyönyörű fővárosunkat abban a reményben, hogy majd elalélnak a gyönyörűségtől és legközelebb nem tranzit utasként, hanem valódi Budapest nevezetességeire kíváncsi turistaként köszönthetjük őket.
Úgy emlékszem elég jól sikerült az a vizsgám, az akkori osztályvezető azt mondta, hogy egyedül a Frankó Ági vihet csoportot kísérő nélkül.


Nem vittem egyet sem, mert valahogy elsikkadt az ötlet, talán idegenrendészeti okok miatt. Sosem firtattam, mert közben munkahelyet váltottam ráadásul megkezdtem a főiskolai tanulmányaimat.

Elmúltam harminc és nem az idegenvezető munka foglalkoztatott, sokkal inkább az anyaság. Pár évvel később, ikrekkel a pocakomban újra az iskolapadban találtam magamat, ezúttal a MUOSZ Bálint György Újságíró Akadémiát kezdtem el, mert sok évnyi blog írás után úgy éreztem jó lenne intézményes keretek között, jobban belemélyedni az írás, pontosabban újságírás tudományába. Akkoriban már régen Andrássy útnak hívták a Népköztársaság útját...
A tanfolyam minden pillanatát élveztem, különösen a magazin újságírás részt. Ikrekkel a pocakomban kézenfekvő volt, hogy a Kismama Magazinhoz szegődjek el gyakornoknak és hogy abba az újságba írjak. Nem is sejtettem, hogy életem egyik legnagyobb élményét ennek köszönhetem, hiszen részt vehettem a Pampers-Unicef közös misszióján és eljuthattam Kambodzsa olyan részeire, ahová turista nemigen teszi be a lábát. Az újságírásnak köszönhetem azt is, hogy a kórház interjúk alatt végigizgulhattam és láthattam egy igazi szülést.

Azóta üresen áll a patinás, valaha szebb időket látott, szecessziós, egykori Schanzer villa az Andrássy úton én pedig megint más vizekre eveztem és megszületett negyedik gyermekem a Gipszkorszak.

Ismét egyre gyakrabban jutott eszembe a 24 évvel ezelőtti önmagam, ahogy állok az Oktogon zebrájánál és áhítattal nézem a turista buszokat. És akárhányszor idegenvezető által kísért turisa csoport haladt el a Gozsduban vagy bárhol máshol, megdobbant a szívem...

Egyébként szerettem turista lenni a saját városomban. Részt vettem alternatív, segwayes, vízibuszos, biciklis, privát és hagyományos városnézéseken. Közben feltettem a kérdést magamnak: Miért epekedem? Miért nem vágok már bele? Mi tart vissza?


És akkor bebizonyosodott, hogy megint igaz a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó. Most az volt a rossz, hogy beharangozták, hogy ezentúl sokkal nehezebb lesz OKJ-s képzésen részt venni. Kétszer annyi időbe telik majd és kétszer annyi pénzbe kerül a tanfolyam. A jó ebben az, hogy megadta az utolsó löketet nekem, nem vagyok a saját pénzem és időm ellensége. Most vagy soha. A most győzött.

Szeptemberben, amikor a kicsik az első osztály padjait koptatták, Hanna pedig a negyediket kezdte én is beültem esténként hetente kétszer az iskolapadba. Meg voltam győződve róla, hogy én leszek a legidősebb. Ezt rosszul hittem de tény, hogy az átlag életkor huszonöt volt. Viszont ez nem jelentett hátrányt. Ellenkezőleg. A negyven évnyi élet tapasztalatommal, élményeimmel, tanulmányaimmal, utazásaimmal nem versenghettek a fiatalabbak. Egyébként jó kis csapat kovácsolódott össze a nyolc hónap alatt. Kölcsönösen segítettük egymást jegyzetekkel, ötletekkel.

Az oktatás színvonalát illetően voltak kétségeim ám most, hogy levizsgáztam elmondhatom, hogy válogatott jó tanárok adták le az anyagot. Az idegenforgalmi földrajz órák alatt hiába kellett nagy mennyiséget befogadnunk, úgy éreztem mintha egy repülő szőnyegen ülnék és utaznék az országban. Fel is jegyeztem pár látnivalót, amit majd családostul szeretnék felfedezni. Persze a gyakorlati, igazi idegenvezetős részt vártuk a legjobban a sok elméleti tudás mellett. No itt aztán olyan tanárnőt kaptunk, akihez foghatóval eddig nem találkoztam. Sajátos humorral, nagy tudással, türelemmel adta át a tudnivalókat, a kis titkokat, amelyet ő sok évnyi idegenvezető munkája során felszedett. Sétálva tettük meg a távot az Oktogontól a Hősök teréig aztán egy másik alkalommal az Oktogontól a Lánchídig. A Budai Várat is bejártuk vele. Olyan tempót diktált, hogy alig bírtuk követni de mindent de mindent meg akart nekünk mutatni. Az a fáradhatatlan típus, aki imádja a munkáját és azt hiszem minket tanítványait is. Aranyköpéseit, mondatait azóta is idézzük. Nagy-nagy szeretettel és hálával gondolok rá. Ő Krizsevszky Adrienn. Ja. Volt olyan osztálytársam, aki csak miatta választotta ezt az iskolát.

Nem is tudom hányszor kellett vizsgát tennünk. Minden modul után volt egy írásbeli, aztán a záróvizsgán a szóbelik. Persze, hogy izgultam. Egy egész bizottságnyi ember előtt kellett szerepelni.
A buszos városnézést pedig nemcsak az osztálytársaim hallgatták, hanem még hat fő utasnak álcázott vizsgáztató is. A Hősök terén Kossuth Lajos szobra előtt került rám a sor. Beszéltem még a két múzeumról, aztán már kicsit megkönnyebbülve a buszon találjátok ki melyik résznél vettem én a kezembe a mikrofont!

Az Andrássy úton. Egész jól sikerült. És akkor nagyon büszke voltam magamra, különösen amikor annál a bizonyos zebránál a piros lámpánál megállt a busz... Mert 24 éve vágytam erre, tudjátok, amikor az Andrássy utat még Népköztársaság útjának hívták, az Oktogont pedig November 7. térnek...



A friss bizonyítvánnyal a kezemben még annyi erőm volt, hogy készítsek pár képet. Először az idegenvezetők (és persze utazók) védőszentjéhez, Szent Kristófhoz járultam és ha imát nem is mormoltam el magamban de a lábához letettem a bizonyítványomat és magamban hálát adtam az égieknek, hogy idáig eljutottam.


Meg persze hálás vagyok a kislányaimnak is, akik tűrték, hogy hetente kétszer nélkülem kellett vacsorázniuk, fürdeniük, másnapra készülniük és bizony nem mindig tudtak megvárni ébren. Az utolsó hetekben már velem együtt számolták, hogy még hány kedd és hány csütörtök van a tanfolyam végéig. Volt, hogy "puffogtak", mert megszokták, hogy az egész délutánt velük szoktam tölteni, de összességében megértették azt hiszem, hogy ez most fontos nekem és a végén annyira de annyira büszkék voltak rám, hogy teljesen meghatódtam tőle.

Tudom, hogy még sokat kell tanulnom. Ez egy olyan hivatás, ahol nincs megállás, folyamatosan kell képezni magunkat. Fejleszteni a nyelvet, saját jegyzeteket gyártani, tanulni a tapasztaltaktól, tájékozódni, figyelni, jönni-menni és pótolni a hiányosságokat, átnézni a történelem könyveket újra meg a földrajzot is..

És hogy mihez kezdek most? Majd ha itt lesz az ideje, azt is elárulom. Addig is azt kívánom, hogy ti is valósítsátok meg az álmotok!


2014. április 3.

Hanna névnapja





Lehet, hogy már írtam egy korábbi névnapos bejegyzésben (ami tekintve, hogy Hanna születése óta íródik a blog, elég valószínű), hogy viszonylag korán, középiskolás koromban szerettem bele a Hanna névbe. Pontosabban a Johannába. Az analitikusokhoz járt egy ilyen nevű lány és én -bár elégedett vagyok saját nevemmel- arra gondoltam, hogy te jó ég, hogy lehet valakinek ilyen szépséges keresztneve. Eldöntöttem,hogy ha egyszer lányom lesz, ő ezt a nevet fogja kapni.
Azóta persze már nem olyan ritka és meglehetősen népszerű lett a rövidített változata a Hanna. Egyes statisztikák szerint tavaly a leggyakrabban ezt a nevet adták a kislányoknak, de van olyan is, ami "csak" a 7. helyre teszi. Tény, hogy egyre gyakrabban hallom az anyukákat a Hanna nevet kiáltani. Gondolom majd lecseng. Az én időmben is sok Ágnes volt, ma meg már felkapom a fejemet ha így hívnak egy kislányt. Hanna most éppen annak örül, hogy március 28-án a Gedeon majd Johanna nevek mellett a legtöbb naptárban oda van írva az ő neve is.

Hannának sem az oviban sem az osztályban nem kell osztozni a nevén. Johanna, aki osztálytársa Johi néven fut, ő meg ugye Hanna, szóval nem keveri össze őket senki. Ezzel a Johanna nevű kislánnyal szokta Hanna az osztályban is megünnepelni a nevét. Úgy történik, hogy ők kitalálják majd otthon mindenki közli a saját anyukájával a tervet. Anyukák felhívják egymást telefonon, egyeztetnek és sütnek. Most a látványos, ötletes, bár nem túl egészséges görögdinnye sütire szavaztak, így egy nappal a nagy nap előtt Johi anyukája és én is ételfesték után szaladgáltunk. Természetesen nem akartunk csalódást okozni szép nevű gyermekeinknek, így én például egy jó fárasztó Budai Várban tett séta után, késő este álltam neki a gombócok formázásának. Gondolom más is megtette volna, nem gondolom, hogy ettől lettem szuper mami de nem bántam volna, ha egy nappal később kellett volna nekiállni a gyurmázásnak.




Másnap boldogan vitte be a suliba, Johi anyukája is teljesítette a házi feladatot és úgy hallottam hogy egy morzsát se hagytak.

Kapott egy kis rózsacsokrot az apukájától, tőlem is egy kis apróságot, amit majd a közelgő londoni útjára vihet magával de az igazi ajándék, -ami ezúttal is élményajándék volt- a hétvégén várt rá. Barátnőjével együtt részt vett egy gyerekeknek meghirdetett főző tanfolyamon, ahol elvileg egészséges amerikai ételeket készítettek el. Hogy mennyire egészséges nem tudom, a pillacukorról speciel nem gondolom, hogy az de nem is ez a lényeg, hanem, hogy nagyon élvezték a kotyvasztást és állítólag egyedül is el tudnák készíteni most már a fogásokat. A Chefparade főzőiskolát egyébként melegen ajánlom mindenkinek és nemcsak azért mert jól ismerjük a tulajdonosát, hanem mert magas színvonalú kurzusokat tartanak kezdőknek, haladóknak, felnőtteknek, társkeresőknek, gyerekeknek sőt még a profiknak is.
Sajnos én nem lehettem ott az óbudai helyszínen de a "kisbarátnő" anyukája készített pár fényképet.






Elvileg itt véget ért volna Hanna élményajándéka, ám spontán meghosszabbodott. Julcsi anyukája áthívta magukhoz Hannát, ahol miután kijátszották magukat felugrottak a kőhajításra lévő Citadellára és ott bohóckodtak egészen estig. Nagyon hálás voltam ezért a "kisbarátnő" anyukájának és Hanna is úgy fogta fel az ottlétét, mint a névnapi élmény sorozat megkoronázása.





A kicsikkel ezalatt egy szülinapi zsúron voltunk tele élményekkel, mert a Kölyökvadon játszóházban állatbemutató is volt és hát nem minden nap van alkalma az embernek varánuszt, kaméleont simogatni és kígyót sem tekertek még a nyakukra addig a napig.



Szóval eléggé fáradtan érkeztünk meg Hannáért és hát történt egy kis baleset. Eszti addig ficergett a parkoló és nyitott ajtajú autónkban, hogy kiesett, arccal a járdára, ami aki tudja milyen autónk van az azt is sejti, hogy mekkora zuhanást jelent.

Csúnya seb lett a szeme alatt, a térdén csak pár karcolás és magam is alig mertem elhinni, de ennyi. Nem tört ki a foga, nem hasadt fel a szája, nem tört be a feje sem az orra. A seb eszméletlen tempóban kezdett varasodni én pedig meg voltam győződve róla, hogy jó sokáig csúfítja majd amúgy szépségesen bájos kis arcát a seb. Ehhez képest két nappal később már magától lejött a kemény rész és már csak egy rózsaszín folt emlékeztet arra, hogy hogyan végződött a meglehetősen élménydús szombatunk.

2014. április 1.

Garázsvásárt tartottam




Garázsvásáron életemben először Bostonban jártam. Amikor Zoltán testvérének családját mentem meglátogatni, az általam összeállított áhított programok között szerepelt egy garázs vásár körút is, aminek Ferkó eleget is tett. beültünk az autóba és reménykedtünk, hogy aznap sok helyszínre kiakasztják majd a Garage Sale táblát. Egyik helyszínen ugyan nem láttunk táblát de azt igen, hogy szépen kipakolták a bútorokat, asztalokat a kertbe. A házigazdák egy darabig nézték, hogy méregetjük a dolgaikat majd rájöttek, hogy milyen szándékkal érkeztünk. Nos ők csak egy kerti partira készültek, azért pakolták ki a nyugágyakat, kávéscsészéket, tányérokat. "Oh! This is not a garage sale, we organize a garden party!"- mondták nevetve.

Később aztán találtunk igaziakat is és én roppant mód élveztem, hogy gyönyörűséges ám mások által megunt vagy feleslegessé vált portékákhoz juthattam potom pénzért és ha történetesen nem repülőgéppel érkeztem volna, akkor egy teherautónyi cuccal tértem volna haza.

Jó 10 évet kellett várni ahhoz, hogy ez a remek kezdeményezés elterjedjen Magyarországon is. Kellett hozzá egy ügyes bloggerina, az Otthonkommandó szerzője meg persze a facebook is. Aki nem ismerné annak a figyelmébe ajánlom a garazsvasarok facebook oldalt.

Alig vártam a tavaszt, hogy megrendezzem az én sajátomat is. Hannával, Eszterrel, Noémivel persze megbeszéltem, hogy mit adhatunk el, semmit nem árultam a hátuk mögött. Így is volt olyan, amire azt mondták, jaj ezt hagyjuk meg, ez emlék, ez még jó lesz valamire. Megbeszéltük, hogy a tárgyak felhalmozása nem vezet semmi jóra és örüljünk annak ha valakinek jó az a ruha, cipő, görkorcsolya, társasjáték, könyv, cd, táska, amit mi már nem hordunk, hallgatunk, szeretünk, akarunk, olvasunk.


Íme az én tapasztalataim az elsőről.

Nekünk speciel nincs garázsunk, így igazából nem is garázsvásárt hanem un. Yard sale-et tartottunk. A Yard angolul udvart jelent és azok nevezik így a kirakodó vásárukat, akiknek nincs garázsuk. Akinek még udvara sincs, mert mondjuk nem kertes házban lakik, az lakásvásárt tarthat. Mindhárom elnevezés ugyanazt a tevékenységet takarja.

Az időjárás nem volt kegyes hozzám, esett az eső és a szél is fújt. Mivel nem hirdettem esőnapot és nem is mondtam le, "csakazértis" kipakoltam, bár csak a töredékét annak, amit eredetileg szerettem volna. Úgy terveztem, hogy majd a ping-pong asztalunkra is teszek árut, az eső miatt azonban csak a fedett terasz részt tudtam használni. Pozitívum, hogy még így is, ilyen vacak időben sokan jöttek és megszabadultam egy csomó felesleges holmitól, ráadásul pénzt is kerestem. Azért legközelebb lehet, hogy úgy hirdetem meg, hogy esőben elmarad.

Ha valaki szeretne saját otthonában tartani, az gyártson egy plakátot és küldje el a garazsvasar facebook oldalon megadott feltételek szerint Dittának, azaz szerencsés ha a dátum és időpont mellett a cím is helyesen szerepel és feltüntetik azt is, hogy nagyjából milyen árura számíthat a vevő. Mondjuk biztosra sosem érdemes menni. Az ember vagy talál valamit vagy nem. Ahogyan azt se mondjuk egy általunk feleslegessé vált holmira, hogy "Ááá, ez a kutyának se kell!" Nem tudhatjuk, ugyanis, hogy ami nekünk kacat, az másnak kincs, pont ilyet keres vagy lát benne fantáziát, majd felújítja, felhasználja, továbbadja.

Mivel ez nemcsak egy pénzkeresési lehetőség de egy jó buli is, érdemes valami pluszt adni. Hanna pl. kitalálta, hogy 1000 Ft feletti vásárlásnál lehet húzni egy sorsjegyet amivel mindenféle vicik-vacak nyerhető. Az ötletét tett követte és elkészített egy nagyon kreatív kis dobozt sorsjegyekkel. Jó időben szoktak adni limonádét, én is így terveztem de inkább forró teát kínáltunk a vevőknek. Szólhat halk zene is főleg ha a szomszédot nem zavarja. Ja. Természetesen szóltam a körülöttünk élőknek, hogy számítsanak nagy jövésre menésre és ezért előre elnézést kértem.



Össze is lehet fogni barátnővel, szomszéddal, így nagyobb a választék és közös az élmény.
Én a kerület facebook oldalára is kitetettem, mert a garázsvásárra (hacsak nem fanatikusokról van szó, mert van ilyen is) elsősorban a környékről jönnek.

Nem árt kiírni a kerítésre vagy valahogyan jelezni, hogy garázsvásár van, nehogy véletlenül máshová csöngessenek be az érdeklődők. Nálunk mondjuk folyamatosan nyitva volt a nagy kapu és valaki mindig nézte ha jött vevő de jó időben egy nyugágyban napozva ez is könnyebben megy. Nem kell rosszra gondolni, hogy majd jönnek a rossz emberek és elvisznek mindent vagy felmérik a terepet. Higgyétek el jó móka bár nem tagadom rettentő fárasztó a pakolás része. Igaz legközelebb az is könnyebben megy, hiszen most már egy helyen várja a megmaradt és kiegészített portéka, hogy jó időben újra közkinccsé tegyem őket.




Nnnnna. Ennyi jutott most eszembe. Minden jó ötletet szívesen veszek.



Víz, víz tiszta víz




2009-ben láttunk először víztározót közelről. Igen, azokat a furcsa tölcsérszerű oszlopokat, amelyek között valószínűtlenül türkizes, kékes, zöldes de mindenképpen nagyon tiszta ivóvíz kering. Írtam is róla akkor a blogban. Most visszanéztem. A gellérthegyi víztározó engedte be akkor a népet, hogy legyen fogalmuk arról honnan érkezik a víz az otthonukba. Jaj milyen kicsik voltak még a lányok! Valószínűleg nem sok mindenre emlékeznek, bár Hanna a Budaörsi nagy víztorony tetejére igen. Mondjuk az elég nagy kaland volt még nekünk felnőtteknek is.

Idén március 22-én volt a víz világnapja és véletlenül pont a kerületünk víztározója tartott nyílt napot. Kicsit aggódtam, hogy nem kellett bejelentkezni, mert biztos voltam benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak a normál körülmények között fegyveresen őrzött területre de azt mondták a szervezők, hogy csak bátran menjünk. Sok program lesz és a Vízművek dolgozói segítenek majd és válaszolnak minden kérdésünkre.

Így is lett. természetesen mi is megpróbáltuk kitalálni, hogy az egymás mellé felállított vizes ballonok közül melyikben van ásványvíz és melyikben ivóvíz. Ötből ketten találtuk el. Mi bizony otthon csapvizet iszunk méghozzá mindenféle mosogató alá szerelhető szűrő berendezés nélkül és gyakran mondogatjuk a lányokkal, hogy szerencsések vagyunk, hogy olyan helyen élünk, ahol nyugodtan megtehetjük ezt, hogy nem kell gyalogolni a vízlelőhelyért és mert valóban biztonságos, tiszta.



A víztározó látványa már ismerős volt de ugyanúgy rabul ejtett, mint 2009-ben. Az ott dolgozó "bácsi" türelmesen válaszolt kérdéseinkre és már tudjuk hogyan tisztítják a medencét, hol folyik a csövekbe, hogyan ellenőrzik a minőségét, mennyi ideig elég és hogyan pótolják, hogyan őrzik, miért tölcsér alakú az oszlop és azt, hogy ő maga is csapvizet iszik otthon.

Kifelé sétálva éppen az RTL Klub forgatott az eseményről így kapóra jöttek nekik lányaink, akik közül Hanna volt a szóvivő és lámpalázmentesen válaszolt egy csomó kérdésre, amiből természetesen egy mondatnyi ment le az esti Híradóban. A kicsik ezalatt mosolygásukkal asszisztáltak nővérüknek.

Itt.


Kipróbáltuk a csőszerelést és megnéztük milyen eszközökkel keresik meg a rejtett csőtörést,a vízszivárgást.
Találkoztunk ismerősökkel is. Olyanokkal, akik nem is a környéken laknak, olyanokkal, akik a kerületben élnek és egy kedves anyukával is, akit még sosem láttam de ő felismert és elárulta, hogy a blogom olvasója.


Azóta (meg a Nagy Zöld Könyv elolvasása óta) ha lehet még jobban takarékoskodunk a vízzel bár eddig is odafigyeltünk, hogy ne folyassuk feleslegesen. Zuhanyzáskor, mosogatáskor, fogmosáskor pedig mindig megjegyezzük, hogy na most valamennyit csökkent a víz szintje miattunk ott, abban a futurisztikus víztározóban, a játszótér mellett a sashalmi domb alatt.