RSS

2015. május 14.

Fújhattuk






Biztosan minden családban vannak kedvenc bögrék, kedvenc csészék, poharak, amiből jobban esik a kakaó, kávé vagy akár a csapvíz. Nekünk is van jó néhány, ám a legújabb három poharunk egyik nyomába sem érhet. Hogy miért? Mert annak a három pohárnak a gyártási folyamatát nemhogy nyomon követhettük de aktív részesei is lehettünk. Felbecsülhetetlenül drága, eszmei értéke van, épp ezért a szokásosnál is óvatosabban forgatom a szivacsot mosogatás közben. Ha ugyanis összetörne, kénytelenek lennénk újra a Mártába autózni, hogy a Parádi üveg manufaktúrában egy újat fújjanak maguknak a lányok.


A húsvéti szünetet töltöttük a Mátrában, egészen pontosan Parádfürdőn méghozzá egy olyan hotelben amelyikre már régóta -de leginkább idegenvezető tanulmányaim óta- "fájt a fogam" merthogy rajongok az olyan szállásokért, amelyiknek a falai mesélni tudnak, amelyiknek története -sőt történelme van. Nos az Ybl Miklós által tervezett Erzsébet Park Hotel ilyen és bár jelentős átalakuláson ment keresztül az évek során ráadásul új, modern szárnyat is kapott , azért kívülről még megőrizte a fénykorát- azaz az 1880-as éveket idéző- báját.


Mivel a lubickolást is meg lehet unni, tartalmas programok után kezdtünk nézni. Elautóztunk a Sástóhoz ahol jeges szél nehezítette sétánkat és ami miatt még a kilátót is lezárták. Mire Kékestetőre értünk már -húsvét ide vagy oda-, majdnem bokáig ért a hó és még jegesebb szél fújt, mint lentebb, ám "csakazértis" készítettünk pár fotót Magyarország legmagasabb pontján és az ott viszont nyitva talált erősen szocreál kilátó tetejére felmentünk igaz kapaszkodtunk erősen attól való félelmünkben, hogy valamelyikünket kirepíti onnan szél, így csakhamar a kávézóban kötöttünk ki.


Másnap aztán egy sokkal melegebb programban volt részünk, amelyik bizony bekerült a felejthetetlen élményeink közé.

Egyszer volt hol nem volt volt egyszer Parádsasváron egy nagy üveggyár, amelyik Magyarország legősibb, több mint 290 éves múltra visszatekintő üveggyára volt. Kézi gyártási technológiával állított elő különféle kristály kelyheket, poharakat, díszárukat. 2000. után aztán csődbe ment, és 2005-ben véglegesen bezárta kapuit. Az egykor szebb napokat látott gyár az enyészeté lett, kísérteties látványt nyújt és maximum egy horror film forgatási helyszínének lenne jó.


Néhányan azonban nem nyugodtak bele, hogy többé nem fújhatnak üveget és egy kisvállalkozás (Art Glass Parád Kft.) keretein belül újra dolgoznak. Hagyományos módon fújják az üveget a kis műhelyben és tudományukat a kíváncsi turistáknak is szívesen megmutatják. Mi is a kíváncsi turista kategóriába tartozunk ezért reggeli után azonnal indultunk bár aggódtam, hogy ha túl korán megyünk akkor nem lesznek felfűtve a kemencék. Ma már nem gondolnék ilyen butaságot, mert az üveghutát bemutató hölgy részletesen elmagyarázta az üveggyártás folyamatát így megtudtam azt is, hogy nem kapcsolják ki a kemencéket, mert nehezen érné el újra a kellő hőmérsékletet Azt a lányok is tudták, hogy az üveg homokból készül de még sosem láttuk milyen az a homok. Most megmutatták ezt is de megsúgták, hogy nem ezt használják a kis műhelyben, mert ennek a megolvasztásához nagyobb teljesítményű kemence kellene, olyan pedig csak a régi, nagy gyárban volt. Manapság import üveg lencse darabkákat lapátolnak a kemencébe, ezt színezik aztán kedvükre és formálják a kívánt pohár, kehely vagy üvegrózsa alakra.



Éreztük az izzó kemence melegét, láttuk hogyan fújják a mesterek az üveget. Mindig azt hittem, hogy a fújás maga nagyon nehéz fizikai munka de kiderült, hogy szó sincs erről. Be is bizonyították, mert Hanna, Eszter és Noémi is fújhatott egy üveglufit ami aztán csilingelő hangon "kipukkadt".



Az üveghutában lehet venni ajándéktárgyakat ám a legkülönlegesebb mind közül a saját készítésű pohár Erre fizettük be a lányokat, akik kiválaszthatták milyen színnel szeretnének dolgozni. Egy kis plusz pénzért stronciumba is meghempergették a félkész poharakat, mert ennek az anyagnak az a tulajdonsága, hogy 3mp-nyi napfénytől egész éjjel világít. Nem tudom minek kell egy pohárnak sötétben világítani de a mi lányaink ragaszkodtak ehhez a művelethez így van most három, sötétben világító füles poharunk. Hannáé kék, Eszteré zöld, Noémié pedig barna.







Engem a talpaspohár talpa izgatott mindig, hogy az miként kerül a pohár aljára. Azt is megmutatták méghozzá türelmesen válaszolgatva a kérdéseinkre. Lásson csodát! Így kezdődik a látványosságot hirdető szórólap szövege. No hát mi láttunk!


Nagyon izgultak a fújás előtt de nem kellett, mert ott volt a mester mellettük és segítette, bátorította őket. A fület boszorkányos ügyességgel és gyorsasággal tette rá a szaki.
Már csak a temperálás maradt hátra (Na milyen szakszavakat tudok? ) Ez azt jelenti, hogy egy másik kemencébe kerülnek a poharak, hogy ne pattanjanak szét az illesztett felületek a feszültségtől. Másnap mehettünk az elkészült, szájcsiszolt poharakért, amit gondosan becsomagoltak és amelyek így épségben hazaértek és a konyhaszekrény VIP polcán sorakoznak.