RSS

2015. június 29.

Tavasbarlang



Mivel még mindig sokan összekeverik a Miskolctapolcai barlangfürdőt és a Tapolcai-tavasbarlangot, nem árt tisztázni, hogy én ez utóbbiról fogok most írni. Tapolca a Balatonnál található város neve és ezalatt a város alatt húzódik egy egész barlangrendszer, a barlangfürdő pedig Miskolc közelében található.

Szóval ez a bizonyos Tapolcai-tavasbarlang már régóta az áhított látnivalók listáján szerepelt csak a kedvező időpontra vártunk. Úgy tűnik most is megérte várni, mivel ha egy évvel ezelőtt kirándultunk volna el ide, akkor még nem láttuk volna azt a 770 nm-es látogatóközpontot, ami januárra készült el és ami ha lehet, még tartalmasabbá teszi a turista számára az ott töltött időt. A legfőbb attrakció, maga a csónakázás ugyanis nem több, mint 10- 15 perc és bár páratlan környezetben zajlik, mégis kevésnek érezné az ember. Így azonban, a minden igényt kielégítő idegenvezetés, a 3D mozi és a többi interaktív, látványos elem kipipálása után azt érzi az oda látogató, hogy megérte ennyit autózni és a jegyre kiadott pénzt sem sajnáltuk.


Azt sejtettem, hogy nyáron, főleg esős napokon nagy sorra lehet számítani ezért nem lustálkodunk sokáig (mondjuk nem is szoktunk). Odaérve bebizonyosodott sejtésem ám szinte egyszerre mondtuk ki a gyerekekkel, hogy "Ki korán kel aranyat lel", merthogy már kisebb sor alakult ki a pénztár előtt, ám ez még elviselhető, sőt kellemes volt ahhoz képest, amit kifelé jövet tapasztaltunk.
A várható várakozási időről egyébként tájékoztatnak egy digitális táblán keresztül, úgyhogy az érkező látogató előre tudja mire számíthat. Mi a tényleg nem hosszú várakozás alatt áttanulmányoztuk az összes feliratot, kiírást és kuncogva megállapítottuk, hogy bizony szerintünk valami jobb kép is kerülhetett volna a tavas-barlangot hirdető szórólap elejére.


Belépéskor kaptunk egy 3D szemüveget, úgyhogy sejtettük, hogy a csónakázást megelőző séta sem lesz unalmas. A lányok türelmesen járták végig az izgalmasan kialakított termeket és megértették, hogy jó dolog tisztában lenni azzal, hogyan keletkezett a tavasbarlang, aminek egy kis szakasza járható be csónakkal. Mondjuk nekik az a történet tetszett a legjobban amikor arról beszéltek, hogy hogy fedezték fel. Elég hétköznapi a történet. Kútfúrás közben derült ki, hogy a föld alatt egy komplett barlangrendszer húzódik. Emléktáblát is találtunk a pékről, aki 1903-ban észrevette, hogy itt nem egy sima kútfúrásba keveredett. A legjobban mégis a 3D mozi tetszett ami a víz útját és örök körforgását, a karsztképződmények világát mutatja be de valami olyan különleges és gyönyörűséges képi világgal, hogy tényleg azt érezzük, hogy mi is barlangászok vagyunk vagy éppen az óceán fölött repülünk. Itt lehet látni a látogatók számára elzárt és a nemrégiben felfedezett barlangrészeket is.







A Lóczy-termen áthaladva érkeztünk meg a csónakázás helyszínére. A víz ugyan a legtöbb helyen csak derékig ér és 18-20 °C-os mégis rábeszélték a lányokat a mentőmellény viseletére, amit ők fintorogva de elfogadtak. Utólag már tudjuk, hogy csak túl elővigyázatosak voltak az egyébként hihetetlenül kedves és türelmes segítők. Mondjuk a barlangban láttunk azért segélyhívó gombokat de szerintem azokat még soha senki nem nyomta meg.

A Tapolcai-tavasbarlang 180 méteren csónakázható a víz által kialakított járatokon át. Kaptunk evezőt, ám inkább a kezünket és a barlang falát használtuk az előre haladás érdekében. Sokszor a fejünket is le kellett hajtani, hogy elférjünk a járatok között, igaz aznap elég magas volt a vízállás az esőzések miatt. A kivilágításnak köszönhetően a türkizkék víz látványával nem lehet betelni és mi legszívesebben lehorgonyoztunk volna. Valószínűleg mások is így éreznek, mert elég gyakran ki volt írva, hogy kérik, hogy folyamatosan haladjunk, ne tartsuk fel a többi csónakot. Nagyon szívesen mentünk volna még egy kört de sajnos továbbmenet - ahogyan a néhai vidámparkban is olvashattuk- nincs.



Normális fotót nem tudtunk készíteni, mert egyszerre kellett koncentrálnunk, figyelnünk, csodálkoztunk, gyönyörködnünk ja és haladnunk de ez úgyis egy olyan hely, amit a szemünkkel kell lefényképezni és aztán büszkék lenni arra, hogy eljutottunk egy olyan helyre ami nemcsak Magyarországon de a világon is egyedülálló.




A langyos víz a tavasbarlangból tovább áramlik a felszín alatt, majd a Malom-tó forrásaiban látnak napvilágot így aztán mi is a tóhoz siettünk, hogy az egyik hangulatos étteremben hagyjuk leülepedni a szépséget, amit láttunk.





Még egy sütizésre is jutott időnk de mivel még messze volt az este és még csak kerülnünk se kellett, úgy döntöttünk még egy különleges helyszínre látogatunk el.

Nemsokára jövök a részletekkel.


















2015. június 4.

Békamentők







Idei jócselekedeteink közé felírhatjuk, hogy megmentettünk a kilapítástól 101db békát. Jól hangzik ugye? Még tavasszal történt az eset, merthogy a békák vonulása erre az időszakra tehető. Ilyenkor a békák telelőhelyükről, a Börzsönyből lejönnek az Ipoly folyó árterére, hogy a béka utánpótlásról gondoskodjanak. Csakhogy ez a kis túra cseppet sem veszélytelen a békák számára mivel egy forgalmas úton is át kellene kelniük a cél érdekében. A határ miatt elég erős a kamionos forgalom ezért szegény páráknak esélyük sincs átjutni épségben hiába van kitéve a vadveszélyt jelentő háromszög alakú tábla alá még egy békás is- emiatt egyetlen autós sem lassít le sajnos. Van ugyan terelőkerítést, sőt áteresztő alagutak is az úttest alatt, ám a kerítés sok helyen sérült, szakadt. A leghatásosabb módja a békák megmentésére az, hogy sok kis és nagy önkéntes segítségét veszik igénybe. Egy kicsit utánanéztem azért annak, hogy mi igaz abból, hogy a békák betegséget okoznak, szembepisilnek, mérgezőek, nyálkásak. Nagyjából semmi, így még nagyobb kedvem lett ahhoz, hogy kipróbáljuk az élményt és az érzést, amit csak egy békamentő ismerhet.


Így kezdtem lelevelezni Zsuzsával, a honti békamentők vezetőjével. Megírtam neki, hogy hamarosan három lelkes kislánnyal és egy kevésbé lelkes férjjel érkezünk, hogy mi is segítsünk a békáknak a biztonságos átkelésben.
Azt írta, hogy vigyünk magunkkal láthatósági mellényt, vödröt, zseb-vagy fejlámpát és vízhatlan lábbelit. Kezdő békamentőknek azt javasolta, hogy még világosban menjenek, hogy lássák hol zajlik a mentés. Megnyugtatott, hogy az akció teljesen biztonságos mert a gyerekek és a kezdő békamentők kizárólag a terelőkerítésen belül-ami a békákat ugyan nem igazán védi, de a békamentőket igen- szedik az állatokat.

Csak kicsit néztek rám furcsán, amikor a konyhából bekiabáltam a lányoknak a nappaliba, hogy készüljenek a nem mindennapi kalandra. Eszter a nagy állatbarát volt a leglelkesebb. Noémi kijelentette, hogy biztosan nem fogja meg majd a békákat de segít majd távolról, kirándulni nagyon szeret. Hanna szerencsére ezúttal nem mondta erre a programra, hogy uncsi, csak annyit kérdezett, hogy mennyire van messze. (Aztán persze ő lett a fő lelkes)

Nos igen. Békamentésre lett volna lehetőség a Budapesthez némileg közelebb fekvő Farmoson is de mit csináljunk ha én a 2-es számú főút, Hont és Parassapuszta közötti szakaszát néztem ki magunknak a nemes cselekedetre.



Egy pénteki napon, tanítás után kerekedtünk fel. Mire megérkeztünk Hontra, a természetvédő Zsuzsa, -aki egyébként 2007. óta ment békákat- már elkezdte a délutáni túráját. Mobilon tartottuk a kapcsolatot, így adta az instrukciókat. Kicsit megijedtem, amikor azt mondta, hogy még csak két békát talált. Szinte hallottam a füleimben, ahogy mondja Zoltán, hogy két varangy miatt autóztunk ennyit. Szerencsére nem így történt. Az első varangyot Noémi találta meg. Persze nem nyúlt hozzá de ő riasztott bennünket, hogy szaladjunk a vödrünkkel. Hanna rezzenéstelen arccal emelte fel és tette bele óvatosan a termetes jószágot. Közben Zsuzsa is megtalált minket így azonnal oktatásban részesített bennünket. Elmondta, hogy a barna varangy a legnagyobb magyarországi kétéltű. A nőstények sokkal nagyobbak, mint a hímek. Némelyik tényleg meglepően súlyos volt a sok békapetétől amit magában hordozott. Persze volt olyan, amelyik meg azért, mert rajta csimpaszkodott egy hím béka, ami a világ összes kincséért sem engedte volna el választottját. Egy béka viszont Hannába lett szerelmes. Körbefonta lábait a csuklóján és úgy kapaszkodott, mintha soha nem akarná elereszteni. Mondtam is, hogy milyen designos karkötője van de nem érdekelte a viccem. Úgy láttam kölcsönösen megszerették egymást és később tényleg nagyon nehezen viselték mindketten az elválást.



Egészen a határig sétáltunk az erdőben és egyre nehezebbek lettek a békáktól a vödreink. Időnként, amikor elszáguldott mellettünk az úton egy kamion, összerezzentünk a gondolattól, hogy a kerekek alatt egy eltévedt béka lapul.
Noémi lehet, hogy nem nyúlt hozzá a békákhoz de rettenetesen élvezte a túrát az erdőben. Zsuzsa mesélt az ásóbékáról is, amelyiknek kis karmai vannak, mert ennek a segítségével ássa be magát a földbe. Ma már felismerjük, ahogyan a levelibékát és a varangyot se keverjük össze többé.


A békáknak egészen a vízig el kell jutniuk, hiszen a kétéltűeknek víz kell a szaporodáshoz. A barna varangy például csak szaporodás céljából keresi fel a vizeket. Mi egy alagúton át közelítettük meg az árteret, itt eresztettük el az avarból kiszedegetett békákat. Igyekeztünk mindegyiktől elbúcsúzni, jó utat kívántunk nekik és nagyon figyeltünk a talpunk alá nehogy pont mi , a megmentők lapítsunk ki egyet a célegyenesükben. Zoltán nagy büszkén mutatta, hogy ő sem fél tőlük, simán meg meri fogni őket. Ezt nem hagyhattam annyiban. Itt gyűjtöttem össze minden bátorságomat, itt vetkőztem le minden- békákkal kapcsolatos- előítéletemet és igen, én is tenyerembe vettem az egyik ártatlan jószágot. Hideg, száraz kis testük van és ha közelebbről megnézzük őket igazán kedves kis állatok amellett, hogy hasznosak is ugyebár. Nagyon büszke voltam magamra de főleg a lányokra, akik igazi természetvédőként viselkedtek és szívükön viselték a békák sorsát. Zsuzsa pontosan lejegyzetelte melyik fajta békából mennyit sikerült megmentenünk. Eszerint pontosan 101 kiskutya béka köszönheti Hannának, Eszternek és Noéminek az életét.


Visszafelé Zoltán a rövidebb utat választotta a kocsiig de mi lányok annyira lelkesek voltunk, hogy a szürkületben is inkább az erdőben mentünk vissza, hogy újra átfésüljük a terepet. Az út alatt szembetalálkoztunk más békamentőkkel is, akiknek büszkén mesélték el a lányok, hogy 101 varangyot vittek az ártérre de azért biztosan hagytunk nekik is újabbakat és hogy sajnos egyikből sem lett herceg. Hazafelé az első egy kilométeres szakaszon majdnem elütöttünk egy békát de hála a jó égnek még idejében kikerülte Zoltán. Azt hiszem nehezen tudtuk volna feldolgozni a traumát, hogy megmentettünk 101 békát de egyet elütöttünk. Mivel azonban ez nem történt meg kijelenthetem, hogy ez a program is bekerült a felejthetetlen élményeink közé.


Egyébként ebben a szezonban több, mint 7000 béka menekült meg a honti békamentének köszönhetően. Jövőre is vonulnak, úgyhogy ha kedve van valakinek részt venni egy ilyen kalandban akkor iratkozzon fel a brekivedelem@lev-lista.hu-ra.