RSS

2016. január 29.

Gyermekvasutas életérzés






Újra kint van a gyermekvasutasokat toborzó plakát az iskolá(k)ban és ez eszembe juttatta, hogy egy éve született meg az elhatározás Hannában, hogy akkor ő most belevágna a tanfolyamba és bár nem tudja mi vár rá, érzi, hogy jó kis kaland lesz. Ez adta az apropót, hogy írjak arról, hogy bizony nagyon jól döntöttünk akkor.


Nyár elején letette a vizsgákat méghozzá nagyon szép eredménnyel és részt vett az első (még nem ott alvós) de két hetes táborozáson ahol végérvényesen beszippantotta a gyerekvasutas érzés, az hogy jó oda tartozni, hogy egy olyan élménykavalkádban lehet része amiről aztán majd szívesen mesél az unokáinak is.
Merthogy ez így szokott lenni. Aki egyszer gyermekvasutas volt az biztos, hogy később felnőttkorában elő- előveszi az emlékeit és áradozva mesél róluk. Legalábbis én csak ilyennel találkoztam és őket hallgatva méginkább fáj kicsit, hogy én ebből akkor kimaradtam. Azt veszem észre, hogy Hanna ki nem hagyna egyetlen szolgálatot vagy szabadidős csoport programot és ugyanolyan lelkes, mint a legelején. Sőt ha lehet még annál is jobban...


Pedig sok áldozattal jár(t). Kezdjük az elején. A tanfolyam elméleti oktatással kezdődött. Hetente egyszer a sulijától nem túl távoli oktatási épületben tartották az órákat. A helyismeret és kereskedelem tárgyak még számomra is felfoghatóak voltak , no de a többi, a biztosító berendezések, forgalmi ismeretek tárgyak azért egy idő után bonyolulttá váltak. No ott azért volt aki abbahagyta a tanfolyamot mert elmúlt a lelkesedése. A tanoncok között mindig akad egy-két igazi megszállott vonat rajongó (többnyire fiú) akiknek már a kisujjában van minden de a többség szerintem olyan aki azt érzi, hogy persze, hogy jó, hogy új ismereteket szerez de a fő motiváció az, hogy egy olyan csapathoz lehet tartozni ahol azt csinálhatják amit a nagyok, felelősséget kell vállalni vagyis mini-felnőttekké lehet válni és közben sokat, sokat játszani, kirándulni, bandázni. És különben is. Elég nagy dolog egy olyan vasútvonalon szolgálni ami a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ leghosszabb olyan vasútvonala (11,7018 kilométer), amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. Hanna az egyik ilyen gyermek szeretett volna lenni és az is lett.

A társaság abból a szempontból válogatott, hogy továbbra is csak a jó tanulókat látják szívesen vagyis a gyermekvasutazás nem mehet az iskola rovására, pláne, hogy 15 naponta vannak beosztva a gyerekek, ami miatt az iskolai tanításról időnként hiányoznak.

Az elméleti oktatásra igyekvő gyerek rendszeres elkísérése az első áldozat amit meg kell hoznia többnyire a szülőnek (vagy ahol van, a befogható nagymamának). Ez csak a bemelígeítés, mert utána már a Hűvösvölgybe kell cipelni őket hiszen a gyakorlati részt csak ott lehet tanítani. Viszont ezt is olyan professzinálisan megoldották az ifik azzal, hogy akinek nagyon messze van Hűvösvölgy (például nekünk akik a város másik végén élünk) azoknak csak a Széll Kálmán térig kell elvinni a vasutas tanoncot, onnan ők viszik fel a gyerekeket és este ugyanígy lekísérik- hogy ez némi könnyebbséget jelentsen a szülőknek.
Az ifik? Azok aztán válogatott fiatalok. Azon kívül, hogy ők régi gyerekvasutasok, komoly szűrőn mentek keresztül, mert csak a legkiválóbbakból, a legesl-legelhivatottabbakból lehet ilyen tisztségviselő. Én mindig rácsodálkozom mennyi energiával, lelkesedéssel, profizmussal vetik bele magukat a munkába miközben óriási felelősség is van a vállukon még akkor is ha egy- egy felnőtt mindig van a közelben. Precízek, kedvesek, sokoldalúak, kreatívak, határozottak és nekem úgy tűnik fáradhatatlanok. Gyakran kapunk tőlük e-mailt, amiben az éppen aktuális programról vagy szolgálatról tájékoztatnak és hát az is olyan mesterien van megfogalmazva, megszerkesztve, hogy minden alkalommal emelem kalapomat előttük. Ezt csak azért írtam, mert hát természetes, hogy féltettem Hannát, nehogy valami baja essen de be kellett látnom, hogy jó kezekben van ott a hegyen és a külsős programokon is legyen az egy vagy többnapos. Ifinek lenni a Gyermekvasútnál kiváltságos dolog.




Hajnai 5: 30-kor csörög az óra Hanna mellett amikor szolgálatra van beosztva mivel fél hétre kell a Széll Kálmán térre érni, hogy az ifik aztán Hűvösvölgyig elvigyék őket.Ez a második "áldozat". A gyerekvasutas (és a szülője) szokjon hozzá a korán keléshez. Szinte biztos voltam abban, hogy itt fog majd Hanna lelkesedése alábbhagyni de tévedtem. Gyorsabban készül el, mintha iskolába menne. Mi pedig (hol én hol Zoltán) álmosan de büszkén kísérjük őt a metro állomásig vagy a hegyre.

A Hűvösvölgyi bázisuknál reggeliznek, felöltöznek egyenruhájukba (amiben annyira helyesek) majd mindenki megtudja, hogy aznap hová osztották be őket. Még ilyenkor is belefér egy felrázó, ébresztő játék szóval frissen állnak készen az aznapi szolgálatra. Mindig várom a telefonját vagy az sms üzenetét, hogy megossza velem, hogy aznap pénztáros, jegykezelő, zárfékező, váltókezelő, értékcikkárus, peronügyeletes, rendelkező, hangosbemondó vagy naplózó lesz.

A szolgálat a zászlófelvonással kezdődik és azzal is végződik. Ez olyasmi lehet, mint az úttörőtáborban az én időmben. Énekléssel, tisztelgéssel. Egyfajta eskü lehet ez, hogy egy zászló alá tartoznak és ne felejtsék, hogy az egyenruhájuk kötelez. A dalt persze mi is tudjuk és a kicsik is kívülről fújják még akkor is ha speciel se a dallama se a szövege nem tetszik.

Az állomásfőnökök a nap végén értékelik a gyerekek munkáját százalékkal és osztályzattal kifejezve szóval nem babra megy a "játék". Mert ez amolyan átmenet a játék és a munka között, kicsit felnőttek de azért gyerekek. És a munka idején annyi mindent tanulnak észrevétlenül ami azt hiszem csak hasznukra válik majd. Hogy hogyan beszéljünk a felnőttekkel vagy hogyan oldunk meg problémás helyzeteket. Hogyan dolgozzanak csapatban és egyedül, hogy mit jelent az a szó felelősség. Persze nem dőlünk a kardunkba ha nem a maximumot kapja és előfordult, hogy tájékoztatták arról, hogy ha lehet ne rajzoljon smile figurákat a naplóba és ne felejtse a pénzzel teli táskáját az állomáson- de ezeken (csak halkan mondom nehogy megtudják) inkább nevetünk, mint sírunk...


Elhatároztuk, hogy minden évszakban meglessük Hannát munka közben és, hogy ne legyen annyira feltünő majd összekötöm a leskelődést egy kis kirándulással is. Így történt nyáron amikor a kicsikkel a Khan Károly kilátóhoz sétáltunk el és ősszel amikor Libegőzni kerekedtünk fel. Most arra várok, hogy legalább egy pici hó essen, hátha tudnék csodás képeket készíteni a tájról és a gyermekvasutas Hannáról ám ez utóbbi nem könnyű feladat mert munka közben nem szeret pózolni és különben sem ér rá (tényleg nem- állandóan valamit ellenőrizni kell). Emiatt aztán elég rossz képek születtek. Bezzeg a sok turistának, külföldinek megengedi, hogy jobbról, balról, együtt, külön fényképezkedjenek vele. Megértem az utasokat hiszen kimondhatatlanul kedves látványt nyújt a nyári vagy téli egyenruhában tisztelgő gyerekek, akik ott inkább felnőttek.

A munka mellett annyi de annyi élményben van részük. Téli túra, karnevál, nyári tábor, enklávé, métázás, piknik, ilyen olyan kiruccanás, program. Nem győzzük a naptárunkba feljegyezni a sok dátumot. Mondjuk most egy újabb megmérettetés vár rá, mert a tanultakból újra vizsgáznia kell, mint mindenkinek. Mondom én, hogy ez nem "csak" játék!

A vizsga után különböző csoportokba osztják be a végzősöket ami azért döntő fontosságú, mert ezzel a kb. 30 fős csapattal élik át a legtöbb kalandot vagyis nagy valószínűség szerint közülük kerülnek ki a barátok.
Ők a 15. csoport tagjai és hogy ezt véletlenül se felejtsék el, kaptak egy jópofa kapucnis pulcsit is. Külön öröm, hogy az egyik ifi ugyanabba a suliba járt, mint amelyikbe most Hanna. Biztosan ő tette ki a gyermekvasutas toborzó plakátot az aulába.



És reggel amikor hajnalok hajnalán felkel Hanna és nem látom az arcán azt, hogy szívesebben bújna vissza a pihe-puha ágyba, mindig ugyanazt mondom félhangosan: Valamit nagyon tudhat ez a Gyermekvasút, valamit ott nagyon jól csinálnak...

Csak szólok: Február 6-án indul az új tanfolyam. Viszont csak akkor jelentkezzetek ha valami nagyon jót szeretnétek tenni a gyereketekkel. :-))



2016. január 11.

Korcsolya





Hat éves koromban tanultam meg korcsolyázni. Emlékszem, hogy amikor nagyon biztonságosan vastagon befagyott a Naplás tó, szüleim kivittek bennünket a jégre és bátyámmal szeltük a köröket. Van róla egy nagyon jó kis fényképem. Nagyon büszke voltam magamra, máig hallom ahogy a nagyobbak mondogatták: "Nézd az a kislány milyen jól megy!". Bizony ma is szívesen húzom fel a korcsolyacipőmet és megyek most már a lányaimmal a jégre. Elhatároztuk, hogy leteszteljük a város műjégpályáit. Csúszkáltunk a Bosnyák téren, az Aréna előtti Jégteraszon, voltunk Kőbányán és mire folytathattuk volna a sort a világ legszebb korcsolyapályájával, a Városligeti Műjéggel addigra befagyott a Naplás tó. Hű de sokan korcsolyáztak rajta! Volta ki jéghokizott, volt aki fakutyázott. Én aggódós anyuka vagyok de ez a tömeg és az, hogy tartós mínuszok voltak megnyugtatott. Így történt, hogy családilag csúszkáltunk a Naplás tó jegén és igyekeztem nem észrevenni a "Jégre lépni tilos és életveszélyes" feliratot. Az elején aggódtam, árgus szemmel figyeltem a jeget de be kellett látnom, hogy a hideg megtette amit kell és masszívan befagyasztotta a tavat. Zotán is megnyugtatott s részletesen elmondta mit kell tenni ha beszakad a jég- de nem fog persze- de mégis jó ha tudom. Megállapítottuk, hogy ezerszer jobban csúszik, mint bármelyik műjég, hogy hatalmas, hogy utánozhatatlan a hangulata és lidérces hangja van. Tényleg. Olyan, mintha húrokat pendítene valaki folyamatosan. Őszintén szólva nem tudtam, hogy a befagyott tónak hangja is van. Csak akkor hagytuk abba a korcsolyázást amikor már az orrunkig se láttunk. Sötétedésig fogócskáztunk és amikor hó is esett korcsolya-hócsatáztunk. És mivel láttuk a boldogságot lányaink kipirult arcán úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a hideget és másnap és azután is hamarabb megyünk a suliba értük, hogy csúszkálhassunk újra egy kicsikét.






Azóta enyhült az idő, a tó felé se megyünk ám a korcsolyázás olyannyira új szerelem lett, hogy a lányok műkorcsolya edzésre járnak egy gyönyörűséges jégcsarnokba, ahol az edző nem más, mint unokatestvérem kedvese, Bea. Unokatestvérem, - aki azon kívül, hogy jégmester és segédedző- már régebben is mondogatta, hogy menjünk ki a jégre és edzzenek a lányok de valahogy féltettem őket az esésektől meg mindig valami más kifogás volt. (Hahah.. mondjon valaki olyan sportot, ami kicsit is veszélytelen).
Szóval elmentünk és én azt hittem, hogy majd körbe-körbe korcsolyáznak. Ehhez képest máris a hátramenetet, a guggolást, pörgést gyakorolták. Megbeszéltük, hogy egyenlőre egy héten egyszer járhatnak Beához aztán majd meglátjuk. Nagyon lelkesek ami annak is köszönhető, hogy két alkalom után mennyit fejlődtek. Hanna a forgást szereti, a kicsik a koszorúzást de egyre jobban megy a hátrafelé menet is. A múltkori órán egy nagyobb fiú felkapta Esztert, mert az volt a feladata, hogy gyakorolja a súly (értsd női jégtáncpartner) cipelést, emelgetést. Jó látni a nagyobbakat milyen ügyesek. Motiválja is őket rendesen.




Szóval a január a korcsolyázás jegyében telik eddig. Mint említettem nagyon lelkesek a lányok. Hanna olyat mondott amin magam is meglepődtem. Azt érzi hogy a műkorcsolya még a lovaglásnál is jobban tetszik neki. Mondjuk valóban egy gyönyörű és összetett de mindenképpen nőies sport. Itt is lehet esni persze de legalább nem olyan magasról. Remélem a lelkesedésük sokáig kitart de ha mégsem az se baj. Nálunk addig csinálnak valamit a gyerekek amíg örömüket lelik benne.










































































































































2016. január 1.

12.







-Összesen majdnem 4 évet aludt eddig
-Kb. 480 szelet pizzát evett
-Kb 441.504.000- szor dobbant a szíve
-Kb. 5850 órát töltött az iskolában eddig
-4000 ebéden van túl
-Kb. 1872-szer mosta meg a haját...

...a szülinapi üdvözlő lapja számítása szerint, ami Bostonból a pontosan 10 évvel idősebb unokatestvérétől érkezett.



Hanna 12 éves lett. Jövőre hivatalosan tinédzser lesz. A zsidó vallás szerint a lányokat a vallás akkortól tekinti nagykorúaknak, amikor a zsidó naptár szerint tizenkét évesek lesznek. A tizenkét éves lány neve bát micvá, “a parancsolat leánya”. Ez azt jelenti, hogy a zsidó törvény szerint nem kiskorú többé, hanem felnőtt.

És bár valóban nagy mérföldkő a 12. év, főleg egy kislány életében mi meglehetősen szerényen ünnepeltük meg december 29-én Hannát. Buliról hallani sem akart de szívesen elment volna egy közös főzésre egy-két barátnőjével egy főzőiskolába. A decemberi időponttal az a baj, hogy sokan szabadságon vannak, a céges rendezvények miatt pedig minden jó hely teltházas. Ezért is találtam ki azt, hogy aznap egy szépségnappal koronázzuk meg az amúgy is szépséges Hanna napját, a kicsit hangosabb szülinapi ünneplést pedig elhalasztjuk mondjuk a feledik születésnapjára ami júniusban esedékes így viszot akár egy medencés party is kerekedhet belőle. Az amerikai télen született gyerekeknél egyébként ez bevált szokás, legalábbis egy autentikus forrás, nevezetesen Hanna bostoni unokatestvérétől való infó szerint. Szóval ami késik nem múlik és máris összeállt a fejemben a feledik szülinapi buli menüje, díszlete vagy hogy majd csinálok nekik egy kertmozit.

Reggel az áhított émelygős nutellás habtorta várta az asztalon amit előző nap együtt készítettünk (milyen nagy már...velem süt, főz vagy épp egyedül) én csak feldíszítettem és rátettem a 12 szál gyertyát. A kicsik is átadták az ajándékukat amivel mindketten sokat dolgoztak de hát az a helyzet, hogy nagyon nagyon büszkék arra, hogy nővérük van aki okos, ügyes és ha kell tanulni lehet tőle és olyan igazi nagylány akitől példát lehet venni vagy lehet utánozni (amit mondjuk Hanna nem mindig telerál). Eszter pl valami egészen megható szöveget írt Hannának, hogy annak ellenére, hogy időnként összakapnak és piszkálják egymást ő nagyon de nagyon szereti Hannát.


A szépségnapot hajkiegyenesítéssel kezdtük. Igen, azokat a gyönyörű loknikat amikkel megáldotta a sors ő boldogan kigyenesítené bármikor. Így van ez- már ő is tudja_ akinek egyenes az göndört szeretne akinek meg loknis az egyeneset. Azért szerencsére már ő is belátja, hogy a hullámos fürtök nagyon szemrevalóak és amióta a Mikulás ajándékával a csoda fésűvel a Tangle Teezer-rel fésülködik mind a három lányzó azóta a frizurájuk mindig rendben van.


Egy kis manikűr következett és a téli szünetnek köszönhetően körömlakk is kerülhetett a 12 éves körmökre.

Ebédeltünk, forró csokiztunk, csacsogtunk majd következett a kényeztető nap fénypontja a halpedikűr. A halpedikűrre egy elegáns szalonban került sor. Hanna a lábait egy erre a célra kifejlesztett langyos vízű medencébe lógatta be, ahol egyszerre ötven, hatvan apró halacska "vetette rá magát" a talpára, sarkára, hogy mikromasszázst végezve eltávolítsák az elhalt hámréteget ( mondjuk Hannának még nem sok ilyene van szerencsére) amellyel egyébként táplálkoznak. A piros szívogató márnákat szokták egyszerűbben doktorhalnak is nevezni. Ezeknek az apró, legfeljebb 12 centis halaknak nincsen foguk, nem kell rettegni, hogy esetleg harapnak, csupán masszírozzák és megcsipegetik a pácienst. Kifejezetten megszereted ezeket a szorgos kis állatokat a pedikűr végén és legszívesebben egyenként megköszönnéd nekik a munkájukat. Hanna nagyon élvezte mondanom se kell.



Remélem királylánynak érezte magát ezen a napon (is). Különleges gyermekünk nekünk ő és nemcsak azért, mert első, mert ő tett anyává hanem mert irtózatosan jól vág az esze, a nyelve is fel van vágva rendesen, mert érdeklődő és emiatt rendkívül tájékozott. Érdekli a szépségápolás, a divat és a videoblogok, a kreatív ötletek és a gasztronómia világa. Magabiztosan kezeli a kütyüket, türelmesen tanít és megmutatja a legújabb slágereket nekem. Kirakja a bűvöskockát egy perc alatt és csodásan mutat rajta a gyerekvasutas egyenruha. Szenvedélyes, türelmetlen igazi bakfis!

Néha alacsonynak érzi magát de én azzal vígasztalom, hogy ha bemegyünk egy ruhaboltba és levesszük a 12-13 éveseknek való ruhát az pont jó rá vagyis "szabvány" szerinti méretekkel rendelkezik még akkor is ha vannak körülötte olyan lányok akik sokkal magasabbak és hmm hmm fejlettebbek nála. És erre kivételesen nincs jó válasza, nem tud visszavágni.

Isten éltesse sokáig Hannát. Csak szólok kedves olvasók, hogy neki köszönhetitek, hogy létezik a blog úgyhogy ha van kedvetek megköszönhetitek neki ezen az oldalon vagy akár a blog facebook oldalán. Ugyan már elmúlt december 29. de biztosan örülne neki utólag is.