Mint a filmeken-Walt Disney Studio




Mi a titka a felhőtlen Disnayland élménynek? A tökéletes időzítés.  Vagyis a látogatás véletlenül se essen  valamilyen francia munkaszüneti napra, piros betűs ünnepre és ha lehet hétvégére se,  mert kegyetlen sorbaállások ronthatják el az ember kedvét. Tényleg kimerítő (lehet) akár egy óra várakozás is azért, hogy a kedvenc hullámvasútján mehessen az ember, arról pedig nem is álmodhatna, hogy akár kétszer, háromszor- vagy ahogy mi, akár még ennél többször is menjen ugyanazon, pláne, hogy mindent kipipáljon. 

Mivel a lányok jó tanulók, nem volt rossz érzésem amiatt, hogy kikértük pár napra őket az iskolából pont emiatt. Mindenképpen egy átlagos hétköznapon, főszezonon kívül szerettünk volna utazni. 

Állítólag a világ negyedik legnagyobb vidámparkja a Disneyland Párizs, ami két nagy részre osztható, a Park-ra és a Walt Disney Studios-ra. Mi most az utóbbira fókuszáltunk és ezzel  kezdtünk. Úgy terveztük, hogy az amúgy is korábban záró rész után sétálunk át a Parkba 
egy-két Csipkerózsika kastély előtt készített fotóért és a nagyobbaknak való hullámvasutak miatt, de pl a Parádé (vagyis felvonulás)  már nem érdekelte egyikünket sem. (ok, Zoltánt igen, de leszavaztuk) 



A Studios a filmkészítés kulisszái mögé enged betekintést ez az a téma ami köré fel lett építve az egész (ottlétünkkor egy részen komoly építkezések, fejlesztések folytak)   A parkba érkezve egy kis tér után egy hatalmas filmstúdió belsejében találjuk magunkat, ami tele van üzletekkel, éttermekkel, amiket mi most is nagy ívben elkerültünk, mert túlárazottak.  Innen kilépve Hollywoodban érezhettük magunkat, hiszen a távolban, ott látszik a jól ismert HOLLYWOOD felirat a hegyoldalban meg persze ott van a mester, Walt Disney szobra.  Ez a park kisebb, mint a Disneyland Park, de látnivaló, vad hullámvasút így is van bőven. Maga a  filmkészítés téma is nagyobbaknak való, úgyhogy az átlag életkor itt magasabb, mint a Parkban.   És igen, ez kevésbé csilivili, aminek az az oka, hogy ugyebár egy filmgyárba csöppentünk bele,  nem meseországba. 


Kötelező bolondnak lenni






Előre elterveztük hol kezdünk majd és mi az amin majd sokszor szeretnénk menni. Este pedig kifacsart citromként,  de nagyon sok sikítozós, mosolygós, nevetős élménnyel tele,  kiosztottuk az attrakciókra a  leg-leg-leg  jelzőket. 
Lássuk: 

A legaranyosabb

A L'ecsó (Ratatouille),   ami a kedvenc Disney filmembe csöppentett.  Mintha csak Párizs belvárosába lettünk  volna olyan élethűen volt megépítve a bejárat körüli rész. Ehhez az attrakcióhoz 3D szemüveget kell felvenni és csak a 2. kör után jöttünk rá arra hogy azért is érdemes többször menni mert így minden alkalommal más szemszögből lehetünk része a filmnek. Persze ehhez az kell hogy nem legyen tömeg -de ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni. Imádtam minden percét és nem tudom megmagyarázni miért de én itt képes voltam meghatódni is. 


Imádtuk (egymást is) 






A legfélelmetesebb

A legjobban arra vágytunk, hogy  lezuhanjunk 13 emelet magasságából a Hollywood Tower torony liftjeiben. A látványt a mindenhonnan jól látható Hollywood Tower épülete uralja, ami egy 13 emeletes régi szállodát imitál. Ez az egyik legfélelmetesebb. Ámde pont emiatt leglátogatottabb játék is egyben. Vérprofin van megcsinálva, az illúzió tökéletes. Az alkalmazottak itt is korhű  ruhákban vannak és a legváratlanabb módon de nem durván ijesztgetnek. A kísértet sztori ugyan franciául megy de így is beleélhetjük magunkat, és  ami a lényeg lezuhanhatunk a szálloda liftjével a magasból, sőt a legtetejéből egy pillanatra beláthatjuk a parkot.

Hollywood Towerhez sietünk



A legpihentetőbb

Közvetlenül a torony mellett van az a kisbusz szerű szállító eszköz, a Studio Tram Tour ami a résztvevőket forgatási helyszínekre viszi el, miközben igazi filmek kellékeit lehet megnézni. A két forgatási helyszínen  van hatalmas tűz, lezúduló elképesztő mennyiségű víz és más effekt.  Ez pihentető, egyben látványos úgyhogy akkor válasszuk ezt amikor jólesik egy kis ücsörgés. 







A legmozgalmasabb


A torony mögött helyezkedik el a Moteurs Action! kaszkadőr-show arénája, ami egy valódi aréna egy város díszletével. Ez a show is egy filmforgatást mutat be, hogy hogyan is készülnek az autós üldözések. Az egy órás látványos előadás, arra is jó, hogy kicsit megpihenhetünk és mondjuk közben szendvicset ehetünk.  





A legmenőbb

Crush’s Coaster-ről csak azt tudtuk mások elbeszélése alapján, hogy kihagyhatatlan.  A Nemó inspirálta játék az óceáni áramlatokat imitálja, a rajzfilmből megismert teknősök hátán. Itt annyian álltak sorba, hogy mi inkább a single sort választottuk, ami azt jelenti, hogy  a maximális kihasználtság érdekében beültetnek valaki mellé ha marad egy ülés vagyis külön-külön illetve idegenekkel éljük át az élményt. Én mentem elsőnek és hát egy tinglitangli,  könnyű kezdés után olyan hullámvasúton találtam magamat a korom sötétben, hogy nem tudtam hol a fent, hol a lent, és a jobbra-balra.  Csak az járt a fejemben, hogy remélem még a sorban várakoznak a gyerekek és szólhatok nekik, hogy készüljenek fel, de mire megérkeztem már őket is beültették mások mellé és idegenek fülébe sikítottak. Nagyon klassz volt és ez az egy olyan látványosság, amin sajnálom, hogy csak egyszer ültünk.

A legdurvább

A Rock n Roller Coasterhez mindig jókor érkeztünk, gyakorlatilag  várakozás nélkül  rohanhattunk végig az egyébként irtó ötletes termeken. Még arra se volt időnk, hogy a rock nagyágyúinak relikviáit tüzetesebben megnézzük, pedig ezek mind azért vannak kitéve, hogy csökkentsék a várakozás okozta feszültséget, hogy ne unatkozzunk. Ez a különös gonddal megtervezett design egyébként mindegyik attrakcióra érvényes és érdemes megállni és megfigyelni a részleteket. Szóval ez nemcsak attól a legdurvább, hogy sötétben mész embertelen kanyarokkal egy embertelen gyors hullámvasútin, hanem attól is hogy közben üvölt a füledben az Eurosmith dala. Na ezen annyit mentünk, hogy kezdtem aggódni az agyunk épségéért. És igen. Mindannyian. Még én is.




A legmeglepőbb

A ToyStory inspirálta azt a versenyautót, RC Racer, ami hatalmas félkörívben megy előre és hátra. Talán ehhez álltunk a legtöbbet sorba (kemény 20 percet), ami alatt megint alaposabban szemrevételezhettük az ötletes dekor elemeket.  Nem is igazán tudtuk mi vár ránk, azt hittük egy kevésbé vad ringatózás vár ránk. Tévedtünk. Megérte, mert kellően vad, ijesztő, gyors vagyis nem kezdőknek való. A hullámvasút és a hinta keveréke. Mondjuk ezt evés után semmiképpen nem ajánlom.





A tanácsaimat már leírtam egy két évvel ezelőtti posztomban. Most is csak ismételni tudom magamat illetve kiegészítem pár gondolattal azokat. 

-Főszezonon kívül  kell utazni
-A jegyet előre vedd meg neten vagy máshol de ne a helyszínen!
-Szerelkezz fel némi elemózsiával, itallal-nyugodtan beviheted
-Szerezz egy térképet a bejáratnál és tervezd meg (legalább nagyjából) a napodat
-Használd a single sort (ha mégis sokan vannak)
-Használd a fast pass lehetőséget (ha sokan vannak)
-Töltsd le a Disney applikációt, hogy lásd mire mennyit kell várni
-Szerezd be itthon potom áron és itthonról vigyél fülecskét, esőkabátot, Disney cuccot
-Legyen nálad hátizsák, kistáska de jól zárható zsebekkel, hogy ne potyogjon ki minden menet közben
-Legyen rajtad kényelmes cipő mert (kiszámoltuk, mi kb 15km-t gyalogoltunk) -hatalmas a terület
-Feleslegesen ne vásárolj hülyeségeket! Mindenhol arra csábítanak, hogy költsd a pénzed és olyasmit vegyél,  amit aztán nem is használsz utána. Szinte mindenkijárat egy ajándékbolton keresztül vezet, ahol az aktuális látványosság cuccait veheted meg. Egy hűtőmágnes, kulcstartó vagy ceruza ok, hogy legyen emléked, de szerintem érdemes ellenállni a mindenféle túlárazott ajándéktárgyaknak. Helyette próbáld fel a boltban a kalapot, a jelmezt, öleld meg az óriás plüsst (fotózd is le, nem ciki, miért ne? ),  de aztán hagyd ott! Mi ezt csináltuk és tökéletesen megelégedtünk ennyivel. Tedd fel a kérdés: Tényleg szükségem van erre? Nyilván pici gyereknek nehezebb elmagyarázni de a mieink abszolút partnerek voltak benne és szerencsére tisztában vannak a pénz értékével. 


Két kis szuvenír


-A legtöbb helyen fotó készül a sikításodról, a rémült arcodról, amit meg is vehetsz. Mi megelégedtünk azzal, hogy megnéztük a monitoron a megrendelhető képet, jót nevettünk és igen, amelyik vicces volt azt le is fényképeztük. bár a legtöbb helyen egy keresztben rányomott csík vagy szám ront az élvezeten. Miért ne? Senkit nem károsítunk meg ezzel, ugyanakkor megköszönjük, hogy rémült arcunkat lefotózta az automata. Tapasztalatlanabb koromban vettem egyet, azóta is ide-oda pakolom a nagy kartont, mert sehol nincs helye. 

Hátsó sor sikít, első sor mosolyog




Amit viszont mindenképpen ajánlok, az nem más, minthogy fényképezz sokat, hogy később a kanapén üldögélve újra átélhessétek. Legyen benne művészi, bohókás, vicces, szelfi, beállított, spontán, szóval mindenféle- de ne hagyd elveszni az emlékeket itthon, hanem készíts utána egy klassz CEWE fotókönyvet belőle. Embertelen mennyiségű kép van mind az ötünk telefonján, ami bűn lenne ha kárba veszne vagy csak foglalná a memóriát. Úgy döntöttem ha lesz egy kis időm letöltöm a cewe.huhttps://cewe.hu/ alkalmazást és készítek a két évvel ezelőtti és a mostani élményeinkből egy Lábnyomaink Disneylandben albumot. Kicsit izgulok, mert nem vagyok túl ügyes de állítólag nagyon felhasználóbarát és tényleg csak annyi kell, hogy rászánjuk az időnket.  Egyébként félbe is lehet hagyni aztán folytatni, szóval lehet, hogy nem egy nap alatt végzek vele. Ha készen lesz, ígérem megmutatom. 







Ne maradj le a folytatásról! Csatlakozz facebook oldalamhoz! : https://www.facebook.com/labnyomok/ vagy kövess Instagramon a labnyomokblog alatt. 








You Might Also Like

0 megjegyzés