Hanna és az ikrek követendő lábnyomai

XL

2012-02-19T23:24:00.000-08:00

Zoltán ezzel a vicces képpel köszöntött fel először. Aztán még sok minden mással a nap folyamán. Talán, hogy ne legyen olyan "fájdalmas" a negyvenedik születésnapom, talán, hogy emlékezetes legyen, talán mert érzi, hogy ez egy nő életében azért fordulópont. Mondjuk én nem élem meg olyan rosszul, bár az az érzésem, hogy egy ideig még nem esik a nyelvemre, hogy hogy negyven, pár évig, (amíg még elhiszik) csak 39 leszek. Persze, hogy örömmel veszem, amikor lazán sziával köszönnek a boltban a fruskák és a fiatal fiúk is és persze, hogy dagad a májam, amikor összecsapják a kezüket az emberek és nem hiszik el a valódi életkorom. A legnagyobb bókot a lányaimtól kaptam. Hanna annyira őszintén mondogatja, hogy szép és fiatal vagyok, hogy magam is elhiszem. Tegnap, amikor az életkorról beszéltünk zuhanyzás közben, Hanna elárulta, hogy a suliban, amikor a fiatal szóval kellett mondatot alkotni, ő azt írta le(sajnos csak) majdem, hogy "Anyukám faiatal."Nos a lelkemben biztosan. Ma hagytam magamat sodorni az eseményekkel. Pár hete Zoltán és a lányok látványosan titkolóztak előttem. Bizony már olyannagyok, hogy tudnak titkot tartani, semmi de semmi ne szivárgott ki abból, amire aztán ma fény derült.

Az elegáns ZARA hotel wellnes részlegében kezdtük a napot és bizony meglepődtem, amikor a jakucciból egyszercsak ismerős arcok bukkantak fel. Ott volt bátyám kis családjával, anyukám és Piroska barátnőm a nagyfiával. Nos, itt kényeztettük magunkat, szaunáztunk, úszkáltunk, aztán amikor rendbe szedtük magunkat, lesétáltunk az étterembe, ahol degeszre ettük magunkat a mexikói és andalúz ételkülönlegességekkel és ahol a tequilás pohárkrémből nem volt elég egy, kettő, sőt három se..

Piroskától stílszerűen Gerhard Prause 40-es vagy? című könyvét kaptam meg és egy verset, amit nagyfiával írtak nekem. Sógornőm se mindennapi ajándékkal kedveskedett. Kaptam egy különleges novellát, amelynek főszereplője én vagyok. Az Igazi ajándék a címe és bizonyosan nagyon sok szervezés, párbeszéd kellett ahhoz, hogy amikor elolvastuk, tényleg azt éreztük ez rólam szól. A ZARA hotelből a játszóházba indultunk, hogy egy szülinapi közös festéssel és tortázással zárjuk a napot. Útközben eszembe jutott, hogy 30 évesen arról ábrándoztam, hogy lesz egy saját kis kávézóm. Nos, ha az nem is lett, egy maga nemében különleges játszóház azért igen, ja és van benne kávéfőző is, hiszen a kísérőket mindig megkínáljuk egy feketével. Így aztán kiélhetem a kávéházi szenvedélyemet is.Észre sem vettem és az asztalon ott várt sógornőm XL felirattal ellátott csodás tortája. Jellemző, hogy először a méretjelzésre asszociáltam és csak két másodperccel később esett le, hogy a negyven lett ráírva csak éppen diszkréten, római számmal. Ezen aztán jókat kacarásztunk.

Itthon Zoltán arra kért, hogy szedjem elő a bőröndöket, mert elutazunk. Már éppen tiltakozni akartam, hogy hogy gondolja, hiszen Hanna iskolás, épp pár napja mondtam, hogy csodálom azokat, akik egy-egy síelés vagy utazás kedvéért kiveszik pár napra a gyereket- amikor elmondta, hogy ő már mindent lebeszélt, elintézett, úgyhogy csomagoljak. Most rohanok. Innen folytatom...

Fejenálló hóember

2012-02-17T05:25:00.000-08:00

Amióta megláttam valamelyik inspirációs web-oldalon, arra vártam a lányokkal együtt, hogy essen már olyan hó, amelyikből meg tudjuk formálni a tótágast álló hóembert. Meg persze a normális, álldogálót is. Bosszantó volt, hogy csak porosodott karácsony óta a saját hóember készletünk. Ilyet adtunk barátainknak, abban a reményben, hogy majd a téli szünetben ezzel öltöztethetik fel saját hóemberüket, szép dobozba tettük a festett köveket, gombokat, répát és más kiegészítőket. Hanna unokatestvérének Nórinak aztán elege lett a várakozásból és kislánykori kedvencét, a gyerek nagyságú Kisvakondját dekorálta kis a dobozban talált kellékekkel. Ma aztán, amikor a házunk elől ellapátoltam a havat, éreztem, hogy itt a vissza nem térő alkalom. A hó remekül tapad, én felpezsdültem a fizikai munkától, így nekiálltam a három testrész gyúrásának. Lemetszettem két kis ágat a lábaknak és a karoknak, előszedtem a kinőtt gumicsizmát majd a hóember készletből a répát, gombokat és feketére festett kavicsokat.Ma ezzel várom a kicsiket az oviból és Hannát a suliból haza. Nem is megyünk sehová. Kint leszünk a kertben és megépítjük együtt a többieket is. Egy Hannát, egy Esztert, egy Noémit és egy Apát.

Karikák a falon

2012-02-17T02:34:00.000-08:00

Hogy mire használjuk még nem tudom. Lehet, hogy emlékeztető tábla lesz belőle majd és cetlikkel tűzzük tele, amelyekre olyanokat írunk, hogy tornacucc, színházjegy, ebédbefizetés, úszószemüveg...

Lehet, hogy piros pontokat lehet gyűjteni rajta, mert bizony újra esedékessé vált valamiféle jutalmazó módszer bevezetése a lányok között, mert elszaporodtak a veszekedések, rivalizálások, vagyis elkanászodtak, de úgy rendesen és nálunk speciel a pirospontozós, jutalmazós módszer vált be a leginkább, bár tudom vannak a pszichológusok körében is nagy ellenzői ennek.Lehet, hogy szép kis piktogrammokat fogok gyártani, hogy senkinek se kelljen külön mondanom reggelenként, hogy mi következik a fésülködés, fogmosás után..Lehet, hogy csak jópofa fotókkal fogjuk beborítani.Lehet, hogy mindenkinek készítek egy saját karikát. Vagy mindenkinek rögtön hármat. És ajándékba is egyet, mondjuk egy doboz gombostűvel becsomagolva.Az ötletet ha jól emlékszem az inspiraciok.hu alatt láttam, mindenesetre nem az útmutatás szerint gyártottam le, mivel a jó öreg, kiszolgált ragasztópisztolyom tönkrement. Egy sosem hordott, rugalmas anyagú, ezüst csíkkal díszített nyári pólómat áldoztam fel a cél érdekében. Erre fektettem rá az IKEA-ban meglehetősen olcsón kapható parafa edényalátétet. (Külön köszönet férjemnek, aki mérsékelt morgással illeti csak hóbortjaimat és aki első kérésre elment az előbb említett áruházba, hogy kívánságomat teljesítse és két garnitúra edényalátétet vegyen nekem)Az anyagot kivágtam megfelelő méretűre, majd ragasztás helyett tűzőgéppel jó feszesen felerősítettem. Persze lehet tarkább anyaggal is beborítani, kinek mi illik a lakásához. A sorozatgyártásra mindenesetre felészültem.

Mától élj érdekesen!

2012-02-13T03:48:00.000-08:00

Ez a mottója a postbook-nak, amivel hétvégén lepett meg Zoltán (persze súgtam neki) közelgő születésnapom alkalmából.Amikor a helyes kis könyvet megmutattam egyik kedves ismerősömnek és elmagyaráztam mire jó az egész és miért telitalálat ajándék ez egy kerek szülinapra, persze felolvastam neki a mondatot: Mától élj érdekesen!- Kati csak annyit fűzött hozzá, hogy "Ne csináld már? Még annál is érdekesebben, ahogy most élsz?" Én pedig azt válaszoltam, hogy igen, mert még mindig van egy csomó dolog, amit nem próbáltam ki, ami nem hagy nyugodni, amibe nem vágtam bele, amiben nem remekeltem, amire nem törekedtem, amit nem tisztáztam, amit nem kóstoltam, nem fogadtam meg, amin nem gondolkodtam, amiért nem voltam hálás, amin nem változtattam, amire nem fordítottam elég figyelmet, amit nem fejeztem be, amit nem kezdtem el, amit nem döntöttem el, amiről nem ábrándoztam, amire nem esküdtem meg és vannak, akikkel még nem találkoztam, akiket nem ismertem meg jobban, akit nem láttam élőben pedig jó volna.

A postbook egy kicsiny könyv, amihez választható textil borító. Hosszasan hezitáltam, végül egy muffinos mellett döntöttem. Jól meg kellett fontolnom, mert a születésnapomon fogom elkezdeni vezetni a rendhagyó naplót és fontos, hogy ha ránézek jókedvre derítsen. Íme a használati útmutató hozzá: "A Postbook egy-egy nap kifejtendő témáit általában négy kezdőmondat segítségévelelőre megadja, neked ezeket folytatva kell jellemezned az aznap átélt élményeidet.(Például: „A legokosabb ötlet, amit ma hallottam, az volt, hogy…”)A Postbook kevesebb, mint 365 napnyi bejegyzést tartalmaz, így te választhatodmeg, milyen gyakran „posztolod” emlékeid. Mivel nincs oldalszámozás vagy előremegadott dátumozás, nem kell feltétlenül sorrendben haladnod, bár ajánlott. Egyetlenszabály van csak, amit feltétlenül tarts be: az egy dátum alá tartozó kezdőmondatokatkezeld összetartozó bejegyzésekként, egyet se hagyj későbbre.Egyes napokon a kezdőmondatok folytatásán kívül előre megadott feladatokatis végre kell hajtanod, majd beszámolni a feladat végrehajtás sikerességéről/sikertelenségéről"

Van benne egy idézet is. " Ha tényleg élni akarunk, a legjobb ha máris kipróbáljuk." (Auden)Persze nem csak az ~~idősebb~~ érettebb korosztálynak ideális ajándék egy ilyen napló. Szinte biztos, hogy Hannát is meglepem eggyel, mondjuk majd ha tíz éves lesz. Azt gondolom ehhez a naplóhoz megfelelő alkalom kell. Nos, én úgy éreztem, nem vélelenül jött velem szembe az ajánló erről a remek "találmányról". Nekem most pont erre van szükségem. Most értem meg hozzá. ~~Basszus~~, ~~A francba~~, Te jó ég! Negyven leszek...

Jégvirág az alsós farsangon

2012-02-12T08:03:00.000-08:00

Jól emlékszem, hogy Hanna jelmezötlete egy rekkenő augusztusi napon pattant ki a fejemből. Móni barátnőmnél játam éppen, hogy megcsodáljam legújabb kreatív csodáit. Akkoriban a PET palackokból gyártott sorozatban virágokat, függőket. Az egyik ilyen szépséget a fejemhez illesztettem és egyből arra gondoltam milyen csodálatos jelmez lehetne ebből majd Hannának. Együtt számoltuk hány hónapnak kell még eltelnie februárig.Mónit kértem, hogy lásson el instrukciókkal ha eljön a jelmezkészítés ideje, ám ő suttyomban megcsinálta a fejdíszt, a palástot abból a buborékos csomagolóanyagból és persze a PET virágokat és a jogart is. Mire észbe kaptam készen lett a jégkirálynő jelmez. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy akkor idén más ~~tollával~~ jelmezével ékeskedünk majd az iskolai farsangon. ám hamar megvígasztalódtam, hiszen Eszter és Noémi jelmezkészítésében kiélhettem vágyaimat.

Hanna osztályában gyorsan felmértem a terepet és rögtön ki is osztottam a díjakat magamban. A könyvmolynak adtam az első, a mackósajtnak a második, a négy évszaknak pedig a harmadik díjat. Kiosztottam még magamban egy különdíjat is, azt a vegetáriánus cápának. Hanna jelmezét sokan megcsodálták és megelőlegezték a díjat is. Móni nagyon büszke lett volna ha hallotta volna a gyerekek és a felnőttek őszinte dícséretét és elismerését.Sajnos a zsűri, aki gimnazistákból állt össze, nem értékelte annyira az időközben Jégkirálynőről Jégvirágnak átnevezett jelmezt, amihez az elvárásokhoz méltón vers is készült. Zoltán költötte Hannával az autóban, útban az iskola felé. Így szólt:"Éjszaka, hogyha fagyAblakodon megpihenekNe mondd rám, hogy Te ronda!Hisz nincs belőlem két egyforma!"A két műsorvezető diák közül a fiú brillírozott, igazi színpadra termett, tökéletes konferanszié volt. Reméltem, hogy Hannát majd ő szólítja, de sajnos pont a partnerén volt a sor, hogy bemutassa a Jégvirágot a közönségnek...Mondjuk osztogathattunk volna PET virágot a zsűrinek, hogy lekenyerezzük őket. Úgy láttam más is szívesen alkalmazta ezt a módszert...Egyébként pedig nagyon jól szórakoztunk. Először is azon, hogy micsoda munkaigényes, bonyolult és ötletes jelmezekben sorakoztak fel a gyerekek, hogy látszott, hogy a szülők nagy része beleadott apait anyait a jelmezkészítésbe. Kicsit sokan öltöztek be boszorkánynak, kalóznak, de ebből sem volt két egyforma. Nagy kedvencem volt a szitakötő a kötőtűkkel, a varjú, amely profi, színházi jelmeznek is beillett volna. Hanna osztálytársnőjének ruhája négy felé osztva a négy évszakot jelképezte, a színpadon pedig az évszakok váltakozását egy cigánykerékkel mutatta be. Nem kapott érte díjat, pedig nekem nagyon tetszett. A Simsons család is megérdemelt volna a nagy tapson kívül valami díjat. Egy ideig úgy gondoltam, hogy a zsűri jó munkát végzett és nagyjából azoknak ítélték a a piciny zsúrtortát, akik valóban megérdemelték, ám amikor Hannah Montanat szólították, kicsit elkeseredtem...

Ám nem volt időm keseregni, mert még nagyobb meglepetést okozott a különdíj odaítélése, amit valami Angry Bird kapott. Valaki elmagyarázná milyen telefonos kütyükön található milyen játék ez? Hannah Montana lehet, hogy csak azért bosszantott, mert irtózom minden státusz szimbólumtól, amiből tolltartót, táskát, papírt, füzetet, pólót, szülinapi tortát gyártanak aztán. Hála az égnek Hanna még távol maradt az ilyen típusú sztárok majmolásától, bár majd bizonyára eljön az idő, amikor vélt vagy valós sztárokról készült poszterekkel ~~csúfítja~~ dekorálja szobája falát.Móninak még ott helyben küldtem egy sms-t, hogy bár sokan esélyesnek tartották egy szép helyezéshez Hanna jelmezét, a zsűri másképp döntött, de Hanna nincs elkeseredve, márcsak azért sem, mert tavaly már egyszer elvitte a fődíjat és úgy gondolta jobb az, ha idén más is átélhetné az örömöt.Egyébként se volt idő keseregni, mert a néptánc órákon begyakorolt country táncot kellett előadniuk. Hanna szó szerint eltáncolta a cipőjét, mivel azok a jégvirág jelmez miatt alufóliával voltak beborítva.

Átvonultunk az osztályterembe és ott folytatták a klasszikus farsangi játékokat, a fánkevő versenyt, a székfoglalót és persze kezdődhetett az eszem iszom.

Idei jelmezötleteink: karácsonyfa és rózsaszál

2012-02-08T01:05:00.000-08:00

Örülök, hogy tündér- és királylány jelmez helyett megint valami szokatlanabb maskarában vonulnak fel a lányok farsangon. Eszter már elég régen kitalálta, hogy karácsonyfa szeretne lenni. Többször szóba került a "Minek öltözzek be farsangon?" téma és ő kitartott eredeti elképzelése mellett, hogy KARÁCSONYFA. Nem tudom hogyan pattant ki a fejéből az ötlet de rémlik, hogy egyszer, amikor a ruhásszekrényben tartottam a féléves szanálást és a kezembe került egy zöld bársony ruhácska, amelyiket soha semelyik lányom nem akart viselni, Eszter azt mondta, hogy jó lesz majd karácsonyfa jelmeznek. Azt hiszem így kezdődött. Szerintem irtó eredeti ötlet így máris azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet a legegyszerűbben és nagyszerűbben kivitelezni a jelmezt. Mivel a varrással hadilábon állok, anyukámat kértem meg, hogy erősítse fel az arany girlandot a ruha elejére. Törésmentes gömböket és díszeket akasztottam a bársony ruhára, de csak az elejére, hogy azért le tudjon ülni Eszter a buli alatt és után. Textilműves barátnőmtől, Maritól kaptam három gyönyörű szaloncukrot, azt tettük a ruhára, bár lehet, hogy kiegészítem pár szem igazival is, hagy örüljenek az ovistársak, aztán akár fel is falhatják ~~Esztit~~ az édességet. Fejére koszorú alakban összesodort fenyőgirland került. Nem kell megijedni, nem szúr, ez egy olyan selymesebb változatból készült. Végezetül egy cipősdobozt csomagoltunk be szépen, ezt fogja Eszter majd a hóna alatt, amikor végigvonul jelmezében a csoport előtt. Barna harisnyanadrág és cipő lesz rajta.Egyébként Eszternek van a legjobb érzéke a különleges jelmezek kigondolásában. A régi olvasók talán még emlékeznek rá, hogy kiscsoportban napocska jelmezt viselt. Sárga nylon zacskókból, kartonpapírból, sárga neccharisnyában és napszemüvegben pózolt akkor. Emlékezetes volt.

Noémi tündér jelmezt szeretett volna. Úgy két percig. Merthogy Eszter és Hanna olyan erővel kezték el mondogatni neki, hogy "Jaj az uncsi", "Jaj ne már", "Jaj te leszel a százharmincadik tündér az oviban" típusú mondatokat, hogy szegény azonnal segítségért jött hozzám. Hamar megértettem, hogy Noémi igazából csak azért gondolta, hogy tündér lesz, mert a gyönyörűséges rózsás ruháját szerette volna viselni a maszakbálon. Hát akkor ehhez találjunk ki valamit és a homlokomra csaptam... A ruhát három kis rózsa díszíti, Noémi pedig a baba arcával úgy minden nélkül is olyan, mint egy rózsaszál, hát legyen rózsaszál vagy rózsatündér vagy rózsa vagy Rózsika-majd eldönti ő. Nagyon-nagyon boldog volt. 100 forintos boltban vettem egy csokor műrózsát, ezt szedtem szét és erősítettem fel egy hajráfra, további műrózsákból pedig gyűrűt és nyakláncot készítettem. Ha lesz erőm, akkor dekorgumiból még gyerekbiztos, azaz szúrásmentes töviseket is gyártok a karjaira. Természetesen zöld harisnyanadrágban lesz és locsolok rá egy kis eredeti bolgár rózsavizet.

Szóval a jövő héten egy karácsonyfa és egy rózsaszál lép be az óvoda Csigabiga csoportjának ajtaján. Sajnos szülők nem vehetnek részt az eseményen. Hanna farsangján viszont nagyon is, hiszen Country tánccal is készülnek. Az ő jelmezéről majd külön posztban számolok be.

Ki-mit-tud volt

2012-01-28T03:12:00.000-08:00

Ötödikes lehettem, amikor a szokásos szavalóversenyen meglehetősen lámpalázasan eldaráltam valamelyik versemet, meghajoltam és örültem, hogy túl vagyok a megmérettetésen. Hogy mit adtam elő, arra már egyáltalán nem emlékszem, az előadást megelőző szívdobogásra viszont igen. Évfolyamtársam, Koponyás Rita versét és zseniális előadásmódját azonban még ma, harminc évvel később is képes vagyok felidézni, akkora hatást tett rám. (Vajon mit szólna ha tudná...)Szabó Lőrinc, Lóci óriás lesz című versét mondta el, de olyan gyönyörűségesen, átéléssel, hogy végérvényesen egyik kedvenc versemmé tette. Ez jutott eszembe, amikor Hanna egy nap azzal tért haza a suliból, hogy Ki-Mit- Tud lesz a Radnótiban és ő szívesen részt venne rajta és mondjuk a versmondó kategóriában indulna.

Hanna kérte, hogy olvassam el neki a verset, amiről beszéltem neki. Tetszett neki elsőre. Aztán ha már egyszer a kezemben volt a Szabó Lőrinc kötet, lapozgattuk és újabb és újabb verseket olvastunk el belőle. "Hanna! Van kedved ezt elszavalni?"- kérdeztem és Hannának volt, ráaádul olyan sebességgel tanulta meg a nyolc versszakot, hogy észre sem vettem. Valahogy le kellett lassítanunk Hannát, aki eleve gyorsan beszél, gyorsan gondolkodik, egy igazi szélvész kisasszony ám ezeknek a tulajdonságoknak semmi keresnivalójuk nincs szavaláskor. Zsuzsi és Viki, a két nagyon kedves színésznő a Holdvilág Kamaraszínházból még azt is vállalta, hogy meghallgatja Hannát és ad neki pár jó tanácsot a nagy megmérettetés előtt. Hanna nagyon hálás volt az igazi előadóművészektől érkező bíztatásért, a technikákért.Talán nekik is köszönhető, hogy a nagy napon olyan gyönyörűségesen, bájosan mondta el a verset, hogy magam is alig hittem el. Túlzások, erőteljes gesztusok, affektálás nélkül, mégis szépen hangsúlyozva és tagolva. Énekes Kati néni csak annyit tett még hozzá, hogy olyan hitelesen adta elő ez a kis másodikos a verset, hogy egy pillanatra elhitte, hogy ő az a nagy felnőtt,aki veszekedett a kisfiával, mint törpével egy óriás. Sokat jelentett Hannának Kati néni elismerése, ahogyan az is, amikor a néptánc tanár néni húzta magához, hogy a fülébe súgja, hogy mennyire bájosan, kedvesen szavalt az óriási színpadon Hanna. Mert a színpad óriási volt tényleg. A Radnótinak nagy színházterme van, kellett a mikrofon, hiszen a nézőtér is zsúfolásig megtelt nézőkkel. Párizsis szendvicseket és szörpöt árultak az aulában, mert marathoni ki-mit- tudra készült mindenki. Fél négytől este kilencig tartott a sok tehetséges diák szereplése. Egymás után léptek fel a próza, dal, vers, tánc, hangszeres produkció és jelenet kategóriában a kicsik és a nagyok. Hát igen. Talán nem a legszerencsésebb egy kalap alá venni egy másodikos és egy tizedikes előadását, ám ezúttal nem tett különbséget a zsűri a résztvevők között, nem volt korosztály vagy legalább alsós, felsős, gimis kategória külön. Viszont nem győztünk összenézni a szülőkkel, hogy mennyi válogatott tehetség jár az iskolába és a kicsik is csodálhatták a nagyokat, hogy majd egyszer ők is így szavalnak, így énekelnek, így zenélnek és táncolnak.Bevallom azt hittem, hogy a díjkiosztón már csak pár ember lesz a nézőtéren. Tévedtem. Kicsit fáradtan, de ugyanolyan lelkesen tapsoltak és minősítették a nézők a zsűri munkáját, mint az elején. A zsűri, amelynek az iskola igazgatója is tagja volt szigorúan pontozott és ahogyan ez lenni szokott, nem mindig értettünk együtt az értékelésükkel, ám összességében igazságos eredmények születtek.

Hannának semmi oka nem lehet a panaszta. 52 pontot kapott a lehetséges 60-ból. Az igazgató bácsi 9 pontra értékelte és az ő szavazata azért értékesebb, mint a mindenkit lepontozó testnevelés tanárnőé... Bizony volt olyan kategória, amelynél ez a pontszám elegendőnek bizonyult az első vagy második helyhez. A versnél sajnos nem, így nem ért el dobogós helyezést Hanna. Reméltem, hogy nem bánkódik emiatt.. Csodás eredményt ért el, hiszen a nagyok között szerepelt. Szerintem csalódott volt meg persze az öt óra hosszát tartó egyébként fergeteges rendezvény miatt fáradt is. Hazafelé olyan kifejezések jelentését magyaráztuk el neki, hogy szubjektív vélemény, azonos súlycsoport, sikerélmény, önbizalom, teljesítmény. Eszméletlenül büszke vagyok rá, hogy alig nyolc évesen kiállt egyedül arra a nagy színpadra a mikrofon mögé és elmondta a verset, amiről ötödikes korom óta álmodtam, hogy majd elmondok egyszer. Ő megtette helyettem. A pulzusom az egeket verdeste, potyogtak a könnyeim úgy figyeltem Hannát testvéreivel, anyukámmal és Zoltánnal együtt.

Az iskolában két évente rendezik meg az "össznépi" Ki Mit Tud-ot. Hanna negyedikes lesz a következő idején. Kíváncsi leszek lesz -e kedve újra színpadra állni és ha igen vajon milyen számban indul. Ha meglesz még ez a napló, elmesélem azt is.ui. A verset persze megtanulta Noémi is és az első pár versszakot Eszter is. Jelenleg átiratokat gyártunk, olyanokat, hogy "Veszekedtem a kislányommal, mint törpével egy óriás, Hanna ne karmold az asztalt, Hanna hová futsz, mit csinálsz...rettenetes, már megint szétdobáltad a szobában a dolgokat....

Sínen voltunk

2012-01-25T01:11:00.000-08:00

Első hallásra talán nem tűnik túl érdekfeszítő programnak, főleg három lánynak ellátogatni a Vasúttörténeti Parkba, de szerintem csak azért, mert sikerült a legunalmasabb névvel ellátni a helyet. Ha mondjuk úgy hívnák, hogy Si-hu-hu élménypark vagy mondjuk Masiniszta park, biztosan jobban felkeltette volna lányaim érdeklődését és nem szavazták volna le folyton a programjavaslatomat.

Egy ideje már fűzöm őket, hogy menjünk el a Tatai úton lévő vonat skanzenba, higgyék el nem olyan unalmas, mint amilyen a neve, de mindig fanyalogtak. Jártunk már korábban is Közép-Európa legnagyobb vonatskanzenjában, nekem már akkor is tetszett, de olyan régen volt, hogy semelyik lányom sem emlékszik már a részletekre. Vasárnap aztán Zoltán állt elő az ötlettel, hogy kerekedjünk fel és menjünk el a családi matinéra. A Vasúttörténeti Park eddig télen nem fogadott látogatókat, aztán valakinek eszébe jutott, hogy miért is ne, vasárnap is biztosan eljönnének sokan, hogy megnézzék az óriási csarnokban pihenő kocsikat, amelyek majdnem mindegyikére fel is lehet mászni. Mivel azon a bizonyos vasárnap január ide vagy oda, még a nap is ragyogóan sütött, nem bántuk, hogy egy olyan programot iktassunk be a hétvégénkbe, amelyik félig a szabadban, félig zárt térben tölthető el. Mert bizony télen is nagy öröm a hajtányozás, (nyáron hosszú sorbaállás előzi meg többnyire ezt a tevékenységet) sőt garantáltan kimelegedik az, aki becsülettel végigrángatja a hajtókart a kijelölt szakaszon. Kesztyű viselete azért ajánlott.

Teljes extázisba kerültünk amikor belehuppantunk a vörös vagy éppen zöld bársony huzattal bevont ülésekbe, amikor elfoglaltuk a kupékat. Azonnal utasokká változtunk és eljátszottuk, hogy most indulunk a Balatonra vagy éppen a tengerpartra. Mivel nem voltak sokan, gátlástalanul énekeltük a Megy a lux' megy a lux' megy a luxusvonat kezdetű kuplét a kupéban... Leszálláskor megkérdeztük, hogy kellemesen utaztak -e a kisasszonyok és hogy esetleg óhajtják -e megtekinteni a szerényebb, fapados vasúti kocsikat is vagy maradnak az első osztály közelében? Kacagtak és örültem, hogy partnerek voltak az időutazás nevű színjátékban.

A kerti vasút is üzemelt csak éppen most nem kint a szabadban, hanem a ~~garázsban, remizben, csarnokban~~, körfűtőházban. Kétszáz forintért két kört mehettek fülig érő szájjal a gyerekek, sőt egy repi fotó kedvéért még egy bónusz körrel is megajándékozták a program szervezői őket. Jött is a kívánság, hogy akkor ők most otthon a saját kertünkben is szívesen látnának ilyet.

A lányok felmásztak az omnibusz tetejére, közben pedig megtudtam, hogy nyáron lovat kötnek a jármű elé és így igazi időutazáson vehet részt az összes vendég.
A terepasztal talán Zoltánt érdekelte a legjobban, bár a lányok is boldogan nézték mikor tűnik el a kisvonat az alagútban.

Az étkezőkocsik hozták a leginkább lázba a lányokat, főleg, amikor elmeséltük nekik, hogy nem is olyan régen egy ugyanilyen, ám valóban mozgó étkezőkocsiban, a Gyertyafény Expresszen fogyasztottuk el vacsoránkat a nem tudom már hanyadik házassági évfordulónk alkalmával. És mintha csak egy jótündér látta volna mennyire vágynak ők is egy hasonló élményre, ugyanaz a kocsi állt most a csarnokban és üzemelt büfékocsiként, mint amelyiken mi is utaztunk. Bécsi szeletet szolgáltak fel rizibizivel, aminél jobb akkor és ott nem is kellett volna és különbenis, a rendhagyó helyszín miatt azt hiszem ez volt a legemlékezetesebb elfogyasztott rántotthús a gyerekek életében.

Kitöltöttünk egy totót is, amivel ugyan nem nyertünk most, ám megtudtuk, hogy a Vsúttörténeti Parknak van egy kevésbé hivatalos, kedves elnevezése is. Legközelebb ha szeretném elcsalni a lányokat erre a szuper helyre, akkor úgy kérdezem meg őket: Van kedvetek a Füstibe menni? És biztos leszek benne, hogy nem fognak fanyalogni, mert a Füsti bekerült a család kedvenc szabadidős helyei közé, mert kellően interaktív, érdekes és ötletes, ráadásul a pénztáros nénitől kezdve a felszolgálóig minden egyes alakalmazott mosolygós és kedves.

A tavaszias január még azt is megengedte, hogy a mi három kis mozdonyunk a játszótéren kiengedje a gőzt.

Teadélután

2012-01-19T02:28:00.000-08:00

Van az úgy, hogy a lányok már unják a játékokat, a legót, a rajzolást és semmi se jó. Előfordul ilyenkor, hogy mindenért nyafognak, hogy minden kis dolgon összekapnak és az én édes, aranyos lányaim kis boszorkánnyá változnak. No ekkor szoktam bevetni a varázslatot. Gyorsan valami különleges ízű teát készítek, megterítem az asztalt és előveszem nagymamám, anyósom és dédi örökségét, a legalább négy féle teaáskészletből megmaradt darabokat, hogy aztán elkiáltsam magam: TEADÉLUTÁN!!!!

Még decemberben, az adventi időszakban szoktunk rá a teadélutánokra. Volt, hogy délelőtt is...Igazi porcelán teaáskannából öntjük ilyenkor a valódi porcelán teáscsészékbe a teát. Törékeny cukortartóból vesszük ki csipesszel a szív alakú cukorkákat és kis kancsóból öntjük tej helyett a citromlevet. Legtöbbször valami süti is jár hozzá, a lányok valamelyik kedvenc muffinja vagy a megunhatatlan francia almatorta. Ha éppen nincs az se baj. A háztartási keksz és a győri édes is megteszi. Úgysem ez a lényeg, hanem,hogy ilyenkor Hanna, Eszter és Noémi felveheti a királylány, hercegnő vagy báli ruháját. Mivel nekem nincs ilyen, én valami szokatlan dolgot teszek a nyakamba, fülembe vagy éppen fejemre. Kacagásuk úgy csilingel ilyenkor, mint a csészék, kistányérok, cukorkatartók teázgatás közben.

Még decemberben, az adventi kalendáriumban rejtettem el a "Csináljunk teadélutánt!" felirattal ellátott cetlit. Nos, ennek akkora sikere volt decemberben, hogy elhatároztuk gyakrabban megismételjük a porceláncsészés, szépruhás, sütis, kekszes szeánszot. Végre hasznos tárgyakká változtak a tálalószekrény alján szomorkodó innen-onnan örökölt réges régi, szépséges és csorba csészék. Készletnek nem nevezném, hiszen egyik sem hiánytalan, de pont ettől olyan szépséges és kedves mindegyik.

És hogy mit csinálunk egy ilyen teadélutánok alatt? Semmi különöset csak beszélgetünk meg persze nevetgélünk. Ilyenko megnyugodnak és újra édes, aranyos három nővérré változnak. Nem nagy dolog, mégis felér egy varázslattal.
Megjegyzem, ez egy lányos program. Férfinek vagyis Zoltánnak semmi keresnivalója a mi kis teadélutánunkon.
Sütit azért szoktunk hagyni neki.

ui. A képek egy olyan teadélelőttön készültek, amikor Hanna nem tartózkodott itthon. Természetesen ő is aktív résztvevője a csiligelős csészés csacsogásnak.

Ének és zongora

2012-01-15T00:32:00.000-08:00

Kár, hogy én nem tudtam ilyen találóan megfogalmazni. Az egyik anyuka jellemezte úgy énekes Kati nénit, hogy ha kinyitja a száját kisüt a nap azonnal. Annyira igaza van.
Énekes Kati néni, Hanna ének tanító nénije és az alsós énekkarnak, a Kicsinyek Kórusának vezetője. A tavalyi karácsonyi koncerten találkoztam először vele, addig csak Hanna elbeszélése segített abban, hogy elképzeljem milyen is lehet. Tényleg kisüt tőle a nap.

Nekem tetszik, hogy az iskolában az énekóra felér egy szolfézs órával is, hogy tanulnak furulyázni, szolmizálni és közelről megismerkednek a módosítójelekkel is. Kati néni mindenkit bátorít, dicsér vagyis eszébe nem jut senkinek elvenni az énelkéstől a kedvét, még akkor sem, ha itt-ott hamis hangok csúsznak be. Hanna rajong érte. Csütörtökönként el nem mulasztaná az énekkari próbákat, boldogan lobogtatva hozza hazza a kottákat. A karácsonyi énekkaros koncerten persze ott ültünk a nézőtéren Zoltánnal, a kicsikkel és anyukámmal. Meghatódva figyeltük milyen átéléssel énekel az első sorban Hanna. Aztán következtek a nagyobbak, a felsősök és a gimnazisták. Komplett hangszerbemutatót is kaptunk, mert a legtehetségesebb diákok kiálltak és a színpad előtt megmutatták milyen mesterien játszanak hangszereiken: kürtön, furulyán, fuvolán, zongorán, hegedűn, csellón. Hagyomány, hogy a kórus elénekli egy tehetséges gimnazista fiú saját szerzeményét, amitől -nem tehetek róla- mindig könnybe lábad a szemem. A srácról, akinek nevét sajnos elfelejtettem és csak "A Zongoristának" hívtam Roman Polański filmje után, melyben Władysław Szpilman önéletrajzi regényét dolgozta fel, merthogy szerintem még hasonlít is a főszereplő Adrien Brody-ra- biztos vagyok, hogy hallani fogunk még. Nagy zeneszerzői karrier előtt áll.
Ugyanakkor decemberben, Diósdra is kapott egy meghívást a kórus, amire nem kis logisztikai kihívások után, de végül Zoltán el tudta vinni Hannát is. Ott egy templomban énekeltek kabátban, kesztyűben és sálban, amitől olyan igazán adventinek tűnt a koncert.

Hanna sokat furulyázik vagy a karácsonyra kapott dudáján játszik valami ismert dalt. Nem mondom, időnként embert próbáló a gyakorlási fázist hallgatnom. Merthogy Hanna addig nem nyugszik, amíg egy addig csak énekelt dalt el nem tud játszni jól vagy legalábbis élvezhető minőségben. Leül a zongorához és addig pötyög, míg ki nem rajzolódik az ismert dallam. Az sokkal elviselhetőbb. Nekem speciel megunhatatlan a Szamár induló , amit hivatalosan még nem tanult Hanna, de osztálytársától elleste az első két sort, a többit pedig itthon kitalálta. No itt mondtam ki először, hogy lehet, hogy tényleg van érzéke ehhez a hangszerhez. Larisza nénihez mostanában Zoltán kíséri el. Azt tudni kell, hogy Zoltán hiába nagyon okos és tájékozott, zenei műveltsége és hallása egyenlő a nullával. Szóval egy ilyen zongoraóra után, amit Zoltán is végighallgatot- és nézett, egy olyan megható jelenet zajlott le a folyosón, amit nem is tudom, hogy illik -e lejegyeznem. Na jó. Letérdelt alig nyolc éves lánya elé és úgy vallotta be, mennyire csodálja és tiszteli amiért zenél.
Larisza néni egyébként végtelen szeretettel tanítja Hannát, sokszor somolyog, mert Hanna kérdez és csacsog. Zoltánnak azt is elmondta, hogy nem szokványos, ahogy Hanna zongorázik. Az az érdekes benne, hogy kicsi kora ellenére nem nézi az ujjait, nem lefele néz, hanem a kottára összpontosít és úgy zongorázik. Aztán persze megtanulja kotta nélkül is. Nem tudom mennyit kell gyakorolni hivatalosan, tény, hogy Hanna szívesebben játszik bármit, csak ne a kötelező darab, a házi feladat legyen. Bár mostanában némi javulást látok ezen a téren. Például nem menne órára ha nem érezné hogy elég magabiztosan tudja eljátszani a feladott darabokat. Az is tetszik, hogy kérés nélkül, csak úgy kedvtelésből, sőt kikapcsolódásképpen ül oda hangszeréhez és játszik dallamokat. Szóval eddig minden a legnagyobb rendben megy. Aki ismeri Hanna temperamentumát, az nem csodálkozik a két leggyakoribb hibáján: sokszor siet és időnként túl keményen üti szegény zongorát...

A decemberi kis koncerten a szűk férőhely miatt csak egy szülő vehetett részt. Hát persze, hogy Zoltán kísérte el Hannát, aki irtó bátran bemutatkozott majd ugyanilyen magabiztosan eljátszotta rövidke darabját, az Old Mc Donalds-ot.

A legutóbbi órán Larisza néni Zoltán fülébe súgott egy titkot. Szolfézsból Hanna csillagos ötöst kap félévkor. A zongora jegyet még nem tudjuk, de gyanítom az se lesz túl rossz.

Nos, itt tartunk Hanna zenei fejlődésében. Heti háromszori elfoglaltságot jelent ez neki (és nekünk is). Kétszer fél óra a zongoraóra és az első hallásra kicsit soknak tűnő kilencven perces szolfézs. Persze örülök a sikereinek, a jó jegyeknek de megsúgom, sokkal jobban érdekel az, hogy boldogan énekel, hogy szereti a zenét és a zenélést.

Eszter és Noémi is jár zenei foglalkozásra egy Kati nénihez, aki nem ugyanaz, akiről az első bekezdésben írtam de tőle is kisüt a nap. Ő az egymásra épülő, Zenekincs foglalkozásokat tartja Zuglóban. És bizony mi sem bizonyítja jobban, hogy a kicsik élvezik, sőt igénylik a heti egy alkalmas zenei előképzést, hogy már hétfőn megkérdezik, hányat kell aludni a következő csütörtökig. Hogy ők milyen hangszeren fognak tanulni, még nem tudom. Tény, hogy Noéminek egészen különlegesen szép és tiszta hangja van. A legmagasabb hangokat, a legbonyolultabb dalokat is elénekli. El tudjátok képzelni mekkora gyönyörűség, amikor Hanna elkezdi játszani a zongorán a Gaudeamus hodie-t, Noémi pedig, mint egy operaénekes, kecsesen odatámaszkodik a zongora oldalához és a kísérethez énekel?
Eszter is igyekszik és próbálkozik, de azt hiszem a hallását, zenei érzékét apukájától örökölte. Újabb bizonyíték arra, hogy az ikrek (legalábbis az enyémek) nem egyformák, csak egyszerre születtek.

Adtuk és kaptuk

2012-01-08T07:36:00.000-08:00

Igen, tudom, hogy már elmúlt a karácsony, mégis saját készítésű ajándékokról fogok írni. Olyanokról amelyeket én készítettem másoknak, olyanokról, amelyeket Hanna gyártott és olyanokról, amelyeket én kaptam. Mert ajándékot adni egész évben lehet és ha ez az ajándék a saját időnket, fáradozásainkat, ötletünket is tartalmazza akkor valóban azt sugallja, hogy fontos nekünk az, aki kapja.

1, A VÁZA

Nem tudom, más iskolákban is létezik -e kézimunka óra, Hannáéknál másodikban van és időnként a tanító nénik kérik, hogy vigyünk be cipős dobozt, konzervdobozt vagy szép befőttes üveget ilyen olyan célra. Legutóbb befőttes üvegeket kértek tőlünk. Hanna elárulta, hogy váza lesz belőle, különleges, egyszerű de nagyszerű technológiával fogják széppé varázsolni a csupasz üveget. Levettem hát a spejz polcról azt, amelyiknek váza alakja van és még mesélni is tudna, hiszen dédi rakta ebbe hajdanán a körte befőtteket. Nemes célra adtam Hannának, aki karácsony előtt haza is hozta felöltöztetve. Nekem nagyon tetszett ez a minimál design, az elegáns fehér a kék díszítéssel. Sajnos nem nekem szánta. Anyukám kapta karácsonyra. Talán túl sokat sóhajtoztam utána, mindenesetre pár napja meglepett egy másikkal. Ezúttal szivárványszínű fonalat tekert a beragasztózott üvegre. Az eredmény így is káprázatos lett. Alig várom, hogy tavasszal a tulipánokat, nárciszokat beletehessem.

2, A HÓEMBER KÉSZLET

Ebből négy szettet készítettem. Volt a rongyos zsákomban pár polár sál, amit már nem akart hordani egyik lányom se. Sapkát is találtam, olyanokat, amelyek már nem tetszenek vagy amiket kinőttek. Kis piros lábosból csak egy volt, szívem szerint azt tettem volna a dobozba, ám sehol nem találtam elfogadható áron hagyományos piros, zománcozott lábost. Pedig a magyar hóemberek fejére az dukált volna. Mindegy. Gondolom boldog lesz a polár sapkában is. Kisebb dobozba tettem a tengerpartról összegyűjtött nagy kavicsokból kettőt, amelyeket korábban a lányokkal együtt lefestettünk akril festékkel. Kisebb kavicsokat is csomagoltam, azokból készülhet majd a hóember szája. Répát egy tanszer ellátóból szereztem, talán ez volt a legnehezebb része a készlet összeállításában. A szemléltető eszközök forgalmazói szerint a sárgarépa citromsárga, így itthon festhettük le mindet pirosra. Azóta másnál láttam, hogy só-liszt gyurmából is remek répát lehetett volna gyártani- valahogy ez nekem nem jutott eszembe. Na majd jövőre. A rőfös boltban vettem pár óriás gombot és már csak rá kellett írnom a dobozra, hogy: HÓEMBER KÉSZLET. Hozzávalók: friss hó és jókedv Tartalma: sapka, sál, szemek, orr, száj és gombok
Sajnos a megajándékozottak azóta sem tudták kipróbálni a szettet. Bátyám kislánya, Nóri, már nem is tudta kivárni a hóesésést. Tartott egy főpróbát óriási kisvakondján.
Egy készletet magunknak is készítettem. Lehet, hogy ma végre hónunk alá csaphatjuk a dobozt és megépíthetjük a hóembert?

3. A HÁZI FORRÓCSOKI POR

Idei gasztro ajándékom. A hatgyerekes Virág blogján láttam és egyből tudtam, hogy ezzel lepem meg szeretteimet. Tavaly csokis sütiport adtam szép csatos üvegben, némi instrukció kíséretében a legszerencsésebbeknek :- és bár sikere volt, nem szerettem volna ugyanezt adni.
Ehhez a recepthez egy tábla tej- és étcsoki kell és 15 dkg barna cukor összedarálva egy vaníliarúd kikapart belsejével. Szükséges még két három kanál jó minőségű cukrozatlan kakaópor is. A csokikat aprítógépben daráltam le, ehez adtam a vaníliás cukrot és a kakaóport. A kész durva keveréket csinos üvegekbe tettem, mindegyikbe szúrtam egy rúd fahéjat majd celofánnal lezártam és feldíszítettem. Ráírtam, hogy házi forró csoki por és még azt, hogy forró tejbe kell tenni és szeretetben meginni. Nem tudom hány adagot készítettem, mert a lányok folyton forró csokit akartak inni ebben az időben. Tény, hogy valami miatt (a csokival szenvedett azért szegény) az aprítógépem tönkrement, úgyhogy bizony ez nagyon drága ajándék lett.

Amit kaptam:

1. A KARKŐTŐ ÚJRAHASZNOSÍTOTT ANYAGBÓL

Móni idén is kitett magáért. Tavaly papírmassé golyókból fűzött nekem csodás nyakláncot. Szerintem, aki találkozott velem 2011-ben, az láthatta, mert hiába van kismillió bizsum és ékszerem, mindig ez volt a nyakamban. Idén PET palackból készített karkötőket. Nagyon szép csomagban szállította a "futár" házhoz, szinte sajnáltuk kibontani. A csomagban aztán mindannyiunk (mármint a női szakasz) megtalálta a neki szánt darabokat.

2. A CSOKISZALÁMI

Glória gasztro ajándéka. No de milyen! Már a csomagolás magával ragadó. Csak forgattuk, simogattuk és tízszer elolvastuk, a jópofa szöveget, hogy nyomokban szeretetet tartalmaz és egyébként milyen titkos összetevőkből áll a finomság. Valami mennyei. Jövőre lehet, hogy a forró csokiport ez az ajándék váltja fel, mert a receptet is elárulta Glória, szóval duplán ajándékozott meg. Recept és kép itt. Mi sajnos olyan gyorsan elpusztítottuk, hogy nem maradt idő a fotózásra. A gondosan elkészített cimkét azért eltettem.

3. A GYŰRŰ

Hanna osztálytársának anyukájának ujján láttam meg a gyönygökből fűzött gyűrűt. A lélegzetem is elállt, mert bár nem szeretem különösen a gyűrűket, általában csak a jeggyűrűmet viselem, ez annyira különleges volt, hogy megkérdeztem hol szerezte. A válasz meglepett. "Én fűztem. Nagyon könnyű"- felelte Karolina. Szerintem látta mennyire sóvárogva nézem, ezért megnyugtatott, hogy ha szeretném fűz nekem is egyet. Így történt, hogy Hanna szülinapján én is kaptam ajándékot, egy ugyanolyan elegánsan, finom, saját készítésű gyűrűt. Ja. Hanna is gazdagabb lett egy neki való lilával. Egyszer remélem beavat Karolina a gyöngyfűzés rejtelmeibe. Azt mondta könnyű. Igaz a parkettfonásra is ezt mondta- azóta sem boldogulok vele. (azért nem adom fel)

A szülinapi buliról

2012-01-02T08:48:00.001-08:00

"Köszönjük a remek bulit!" Hát ez irtó jó! Minden vendég ajándékkal távozik!"
"Szuper volt!"

Ezekkel a mondatokkal búcsúztak a vendégek Hanna decemberi szülinapja végén. Természetesen a Gipszkorszak Játszóház különtermében tartottuk, ahol kényelmesen elfért mindenki és a színpadot is leteszteltük, nem szakadt be a bűvész hölgy alatt.

A buli gipszfestéssel kezdődött, minden meghívott kettő figurát választhatott a polcról. Öröm volt nézni a hosszan tanakodó gyerekeket "Ezt választom!", "Nem inkább ezt festem!","Lehet még ezt is?"- hangzott minden felől és persze lehetett. Szólt a zene, öröm volt nézni az alkotó gyereksereget, akiktől ismét megerősítést kaptam. A gipszfestést nehezen lehet megunni, gipszfigurát festeni szeretnek a gyerekek. Szerintem alig van olyan anyuka vagy óvónő, aki ne próbálkozott volna gipszfigurák kiöntésével házilag. Karácsonykor különösen népszerű ez a foglalatosság. Ez is csak azt mutatja, hogy ha kreatív foglalkozásról van szó, a gipszfigurák festésével nem lőhetünk mellé, a legtöbb gyerek örömmel és egymás után festi ki a különféle alakzatokat, mert a gipsz hálás anyag, jó és könnyű kifesteni, sikerélményt okoz kicsinek és nagynak is. Azért ha ismertek olyat, aki házilag már öntött olyan hatalmas alakzatokat, mint a mi polcainkon található repülő, delfin, szivárvány, tigris, ló, katica, kígyó, akkor szóljon... :-)

Miközben ezen gondolkodtam, befutott Magic Hajnalka, a bűvész hölgy, akit Hanna kérésére hívtunk el egy szülinapi fellépésre és néhány bűvésztrükk bemutatására.
A műsor előtt került sor szintén Hanna kérésére a már hagyományosnak számító Ki tud többet az ünnepeltről totó kiosztására is. Az első három helyezett persze gipszfigurát kapott ajándékba. Nem , még nem unták, nagyon is örültek neki.

Íme a kérdések, amelyek Hannával együtt születtek:

1. Hány foga esett ki Hannának?
a, 5
b, 4
c, 8

2. Hanyadik padban ül Hanna az iskolában?
a, elsőben
b, másodikban
c, utolsóban

3. Melyik a kedvenc tantárgya?
a, ének, olvasás
b, testnevelés, néptánc
c, matematika, környezet

4. Milyen külön foglalkozásra jár az iskolában?
a, zumba
b, sakk
c, énekkar

5. Milyen hangszeren tanul?
a, fuvola
b, gitár
c, zongora

6. Hány kg Hanna?
a, 30
b, 24
c, 19

7. Most éppen mi szeretne lenni nagy korában?
a, balerina
b, színésznő
c, vegyész

8. Milyen állata(i) vannak Hannának?
a, kutya, macska
b, macska, hörcsög
c, macska

9. Minek öltözött farsangon Hanna első osztályos korában, amivel megnyerte az első díjat?
a, tavasztündér
b, fogtündér
c, Piroska
d, spanyol táncosnő

10. Melyik torta Hanna kedvence?
a, Dobos
b, Pavlova
c, mogyorókrémes

11. Hányban született Hanna?
a, 2004.
b. 2003.
c, 2002.

12. Hanyas lába van?
a, 31-32
b, 30-31
c, 37

13. Van –e facebook profilja Hannának?
a, nincs és nem is lesz
b, igen, már régóta
c, nincs, de lesz hamarosan, mert azt (is) kért szülinapjára

13+1. Milyen éteket kedvel legkevésbé Hanna?
a, paradicsomos
b, tonhalas
c, sajtos

A totózás ideje alatt átalakult a játszóház alsó szintje, a padok a színpad elé kerültek és kezdődhetett a műsor, amiből én alig láttam valamit, mert a feszülten figyelő okos arcokat és csillogó szemeket figyeltem. Az élő galambokat és nyulat azért észrevettem. Az pedig, hogy megsimogathatták őket külön örömöt okozott a gyerekeknek, de még nekünk felnőtteknek is.

Persze minden mutatvány után, közvetlenül a taps után elhangzott a "Hogy csinálta?" kérdés. Az ilyen korú gyerekeket már erősen foglalkoztatja hogy milyen trükk áll a mutatvány mögött. Ezt a kíváncsiságot próbálta kielégíteni Magic Hajnalka amikor, három mutatványt tanított meg a gyerekeknek. Az ott lévő felnőtteknek szigorúan tilos volt odanézniük, hiszen a tanulás után mindenki büszkén mutogatta tudományát, hogy aztán tenyerünket összecsapva tőlük kérdezzük meg, hogy "Ezt hogy csináltad? "

Ettünk óriási pizzát és finom tortát, amihez gyerekpezsgő dukált.
Az ajándékok átadására ismét a színpadon került sor méghozzá játékos formában. Hanna szemét bekötöttük, és hát ki kellett tapogatnia ki áll éppen előtte. Ok. Valószínűleg tizenéves korában már nem ezt játszanánk, ám most még ártatlan nyolc évesek között ez vidámra sikeredett, főleg, hogy akadt olyan, aki levette a szemüvegét vagy leguggolt, hogy alacsonyabbnak tűnjön, de olyan is, aki kétszer állt Hanna elé. Bizony volt nagy nevetés. Zoltán be is jelentette, hogy ha lehet ő is így szeretné majd megkapni az ajándékait ha lesz egyszer bulija.

A bingózásra már nem is került sor, annyira intenzíven sikerült eltöltenünk az időt. A kifestett gipszfigurák a buli végére szépen megszáradtak. Mindegyiket becsomagoltuk, szatyorba tettük és büszke tulajdonosaik kezébe adtuk, hogy aztán otthon ha kiteszik a polcra, falra, asztalra és ránéznek, jusson eszükbe Hanna, aki nyolc éves lett.

Összegzés és újévi jókívánság mindenkinek

2011-12-31T12:47:00.000-08:00

No akkor én most leülök a laptopom elé és mielőtt boldog új évet kívánok mindenkinek aki erre téved, összegzek vagy ha jobban tetszik visszaemlékezem az elmúlt 12 hónap legjelentősebb eseményeire.

január:
Jól kezdődött az év. A Pampers és Unicef közös programjának keretében Kambodzsába utazhattam. Újságíróként olyan helyekre vittek el, amelyeket addig csak a National Geographic oldalain láttam. Köszönet érte a Kismama magazinnak aki ezzel a nem mindennapi feladattal bízott meg. Hazatérésem után napokig nem találtam a helyemet. Nem túlzás ha azt mondom életreszóló élményben volt részem.

február:
39 éves lettem. Jövőre már négyessel kezdődik éveim száma. Nem tölt el a tudat rossz érzéssel. Szeretem látni az emberek arcán a megdöbbenést, amikor kimondom: bizony már negyven leszek jövőre.

március:
A Tündérretikül reklámkampányának köszönhetően a lányok fotója óriásplakátra és city light poszterekre kerültek . Onnan üzenték, hogy köszönik, hogy leírom az élményeinket a blogba. Az ország legkülönbözőbb pontjairól mosolyogtak rá az emberekre. Jó móka volt és persze nagyon büszke voltam rájuk.

április:
Megint a Kismama magazinnak köszönhetem, hogy egy régi vágyam teljesülhetett. Munkámból kifolyólag kórházak szülészetein jártam ebben a hónapban, interjúkat készítettem az orvosokkal és kismamákkal beszélgettem. Az egyik ilyen alkalommal Mátészalkán a túrórudi hazájában tanúja lehettem egy kisbaba világrajövetelének, testközelből láthattam egy szül(et)ést.

május:
A meghatódások hónapja. Anyák napja az iskolában és az óvodában. Hanna először megy ottalvós táborba aztán biciklivel teker (azért még apai kísérettel) az iskolába.

június:
Hannát simán és elsőre felveszik a kerületi zeneiskola zongora tagozatára, szeptembertől szolfézsra és zongoraórára járhat, a lakás berendezése pedig egy felújított de annál szebb pianínóval gazdagodott.

július:
Anyukám 62 éves születésnapját egy elegáns hotel éttermében ünnepeljük meg majd a Városligeti csónakázótóban evezünk együtt méghozzá egy csónakban.

augusztus:
Az utóbbi idők egyik legpihentetőbb, legkellemesebb nyaralását élhettük át Korfun mellesleg ebben a hónapban lettünk 10 éves házasok Zoltánnal, amit egy Segway túrával ünnepeltünk meg.

szeptember:
Hanna második osztályos lett, a kicsik pedig középső csoportosak. Az elhíresült napon, szeptember 11-én ünnepeltük meg születésnapjukat. Nagy buli volt.

október:
Zoltán szülinapi tortáján 37 gyertya égett.

november:
Megszületett 4. gyermekünk, a Gipszkorszak Alkotó Játszóház és ezzel a mi életünkbe is hatalmas változás állt be. A Gozsdu udvarban lévő bolt november óta fogadja az alkotni, festeni vágyó gyerekeket és felnőtteket. Sokszor el sem hiszem, hogy ez a miénk...

december:
Nyolc éve lettem anya, Hanna 8 éve színesíti életünket. A Gipszkorszakban hatalmas ünneplést csaptunk a tiszteletére. Az óévtől is a játszóházban búcsúzunk majd el.

Köszönöm a 239 rendszeres olvasómnak, hogy 2011-ben is követték a lábnyomokat, hogy sokan közülük kérés nélkül kommenteltek, írtak, megjegyeztek, hozzáfűztek az írásaimhoz. Köszönöm annak a 258!! facebook oldalon követőnek, hogy lájkolnak, érdeklődnek, biztatnak. Azoknak is, akik olvasnak de csendben, netán titokban teszik. Bizonyára nem tennék ha nem lennének kíváncsiak a lábnyomainkra. Időnként magam is meglepődöm, amikor rákattintok a statisztikára: napi 5-600 látogató! Jövőre is írom a naplót (Atyaég, ez már a kilencedik évad lesz) , ám már most tudom, hogy egy nagy tervem miatt erre ritkábban lesz lehetőségem. Ha eljön az ideje, beavatlak benneteket. Addig azonban itt egy kis történet, én ezzel kívánok nektek kedves olvasók nagyon boldog és sikeres új évet!

Mese a jólétről a szeretetről és a sikerről

Egy asszony kijött a házból, és látta, hogy három, hosszú, fehér szakállú öregember üldögél ott, akiket nem ismert. Megszólította őket:
“Éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit.
“Itthon van-e a ház ura?”, kérdezték.
“Nem”, válaszolta az asszony. “Nincs itthon.”
“Akkor nem mehetünk be“, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmesélte, mi történt.
“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be oket!”
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
“Együtt nem mehetünk be a házba,” felelték.
“Miért nem?” kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett:
“Az ő neve: Jólét,” mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta: “Ő Siker, az én nevem pedig Szeretet.”
Majd így folytatta: “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”
Az asszony bement hát, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj megörült. “Ez nagyszerű!!”, mondta. “Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége azonban nem értett egyet. “Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük, aki eddig csendben hallgatta őket, most előállt saját javaslatával. “Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”
“Hallgassunk a menyünkre,” mondta végül férj a feleségének. “Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget,
“Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.”
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert: “Én csak Szeretetet hívtam, hogy lehet, hogy ti is jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak: “Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel Szeretetet hívtad, ahová ő megy, oda mi is vele tartunk.”
(Ismeretlen szerző)

Hanukka

2011-12-30T13:53:00.000-08:00

Az egész úgy kezdődött, hogy Hanna egyszer szóba hozta, hogy az osztályban nem mindenki ünnepli a karácsonyt, van olyan család, ahol nem állítanak karácsonyfát otthon decemberben, mert ők a zsidó ünnepeket tartják. Azt is hozzátette, hogy az ünnep nagyon hasonlít a nevéhez, Hanukkának hívják és egy hétig tart. Néhány dologgal még kiegészítettem Hannát, Zoltánt is kérdezgettem, elvégre neki azért illene ismernie a zsidó tradíciókat, ám a bonyolultabb kérdéseknél széttárta kezeit. Kiderült, az ő családjukban nem volt soha beszédtéma a zsidóságuk. Én is úgy emlékszem, hogy csak nagy ritkán került szóba származásuk és a háborús emlékekről is csak a déditől tudunk. No azok azért elég megrázóak voltak. Egyébként halála előtt nem sokkal egy itt élő amerikai fickó készített vele egy interjút filmjéhez, amely az európai zsidóság tragédiájának túlélőiről szólt. Az első rész vetítésén ott voltunk..
Dédinél azért lehetett találni Izraelből származó dísztárgyakat és a kalendáriuma se a Gergely naptár szerinti évszámot mutatta.

Ezt csak azért írtam le, mert ilyen előzmények után természetesnek kellene lenni annak, hogy elkezdünk mesélni érdeklődő lányunknak a fény ünnepéről, a tóratekercsről, a kippáról, a kóser konyháról. Ehelyett csak hebegtünk habogtunk. Zoltán azzal védekezett, hogy az ő családjában csak mérsékelten volt ez téma, ők gyerekkoruk óta karácsonyfát állítottak, a szülei világi emberek voltak. Minden család maga dönti el, hogy magában tartja a történelem sötét emlékeit vagy inkább a múlt folytonos felidézését választja. Dédink, Zoltán nagymamája inkább az utóbbit, igaz mi gyakran kérdezgettük is. Tőle sokat tudunk és neki köszönhetjük az alapokat is no meg az eszméletlen finom maceszgombóc levest is.

Aztán egyre gyakrabban ütköztünk bele a zsidó kultúrába. Aki ismeri Budapestet az tudja, hogy a Gozsdu udvar környékét, ahol a játszóházunkat nyitottuk meg, zsidó negyedként is emlegetik. Kicsit olyan, mint Párizsban a Marais. Amikor a karácsonyi gipszfigurákat és dekorációt tettük ki a boltba, felmerült az igény arra is, hogy Hanukkához kapcsolódó tárgyak is megjelenjenek. Csakhogy nekünk a hét ágú gyertyatartón kívül semmi más nem jutott eszünkbe. Elkeztük hát Hanna zsidó osztálytársainak szüleit kérdezgetni. Először a gyertyagyújtás szokásairól, azután az ünnepi ételeikről, bár flódnit a közeli Frőlich cukrászdában rendszeresen (v)eszünk.
Addig addig feszegettük a témát, míg egy napon kedves meghívó érkezett az email postaládámba. Ildikó, az egyik anyuka írta. Szeretettel meghívott bennünket december 20-án egy Hanukka gyertyagyújtással, "oktatással" egybekötött vendégségbe hozzájuk, mert szerinte nyitott és érdeklődő emberek vagyunk (meg túl sokat is kérdezünk..). Naná, hogy igent mondtunk.

A gyerekek hamar eltűntek a felső szinten és belevetették magukat a játékba, mi felnőttek viszont Gyuritól a házigazdától megtudtuk miért hívják a fény - vagy ha jobban tetszik az olaj ünnepének a Hanukkát. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Végre tisztába tettük a neológ szó jeletését is és már nemcsak feketén fehéren látok. :-)
A vacsoraasztalnál aztán előkerült a gyertyatartó a Hunukkíja. A hanukkijának, azaz a hanukkai menórának kilenc ága van, nyolc normál gyertyatartó és - középen - egy „szolga” (sámás vagy sámesz). A „szolga” segítségével kell meggyújtani a nyolc gyertyát vagy mécsest. Első nap egyet, másodikon kettőt és így tovább. Az ünnep végén minden láng ég (nyolc plusz a szolga), így szimbolizálva, hogy az olaj kitartott nyolc napig. A férfiak fejére kippa került és Gyuri kinyitotta a megfelelő oldalon a zsidó imakönyvet és az irdatlan nehéz héber nyelven és dallammal elkezdte felolvasni a szöveget. Lányaink és a többi meghívott gyerek is árgus szemekkel figyelte mi történik és bár egy kukkot nem értettek abból, ami elhangzott, azt azért érezték, hogy valami magasztos dologba cseppentek. Nekem meg az járt a fejemben, hogy milyen fantasztikus élmény más kultúrák ünnepeibe betekintést nyerni és milyen jó, hogy a mi gyerekeinknek természetes az, hogy nem vagyunk egyformák, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni miben és kiben hisz, hogyan és mit ünnepel. Hát már csak ezért is megérte, hogy ott lehettünk. Persze nemcsak ezért, hanem a jó hangulat, a sok nevetés a finom leves, a fánk, no meg a gyerekek számára paradicsomi állapot miatt is.

Ez az ünnep a téli estéken különösen meghitt és sok vidámsággal teli. A gyerekek trenderlivel (hanukkai pörgettyű) játszanak, olajban sült finomságokat kapnak és hanukkai dalokat énekelnek. Ilyen pörgettyűnk egyébként nekünk is van már és nagy előnye, hogy egy kis zsebben is elfér, így bármikor előkaphatjuk és játszhatunk vele.

Hanna 8

2011-12-29T03:03:00.000-08:00

Nyolc éve lettünk szülők Zoltánnal. Nyolc éve nevelgetjük Hannát, a legnagyobb királylányunkat, akiről túlzás nélkül állíthatom, hogy elvarázsol mindenkit, akivel találkozik és pár szót vált. Nyolc éve aggódunk érte, vigyázunk rá, drukkolunk neki, segítjük, igazgatjuk, dédelgetjük, neveljük, dícsérjük, bátorítjuk, szeretgetjük, etetjük, itatjuk, altatjuk, ébresztgetjük, noszogatjuk, símogatjuk, puszilgatjuk.
És ahogyan azt megfogadtam egy éves születésnapján, amelyet egy családi tragédia árnyékolt be- minden évben nagyon megünnepeljük a napját.

A meghívókat már december elején szétosztotta barátainak. Gurigából készítettük. Akrilfestékkel festettük be őket és fülpucoló pálcikával pettyeztük be mindet, majd amikor megszáradt, belerejtettünk egy kis gipszfigurát a meghívó szövegével együtt és mindkét oldalon begyűrtük a végeit. Utoljára, piros raffiával átkötöztük a kis csomagokat. Mutatósak lettek és ami a legjobb az egészben kis ajándékot is rejtenek.

Persze nem véletlen, hogy gipszfigurát rejtettünk a hengerekbe, hiszen a szülinapnak a közös gipszfestés lesz a fő motívuma, megspékelve némi játékkal és meglepetés produkcióval. A helyszín adott, természetesen a játszóházban lesz, ahol kényelmesen elfér mindenki.

Reggelire kedvenc tortáját a Pavlovát fogyasztotta el az ünnepelt, amelyet Móni barátnőm, a pavlovák nagy mestere készített el neki a nagy nap alkalmából és amelyet reggel a legnagyobb titokban házhoz is szállítottak. Volt nagy meglepetés, amikor meglátta Hanna a megterített asztalon a nyolcas formában megsütött édességet, amelyiknek csak az egyik felére tettünk málnát, mert az öt évesek így kívánták.

Miután Noémi a karácsonyra kapott mikrofonállvány mögött elénekelte a Boldog Születésnapot című dalt nővérének, Hanna kibontotta a kis csomagot, amelyben egy szép album füzetet talált, hogy majd lejegyezhesse nyári élményeit. Egy igazi szülinapi könyvet is kapott, Boldizsár Ildikó: Királylány születik című csodás meséjét, amit aztán azon nyomban, amolyan ölbebújósen el is olvastam neki. Én pityeregtem közben, de lehet, hogy nem a könyv hatott meg ennyire, hanem a tény, hogy Hanna lányunk nyolc éves lett.

A buliról, arról, hogy milyennek látom őt nyolc évesen és arról, hogy milyen különleges kívánsággal állt elő nemrégiben, majd írok legközelebb.

Boldog születésnapot Hanna!

Meghívó forrása rajongásig szeretett Levendulalánytól vagyis innen

Boldog volt a karácsony...

2011-12-26T07:20:00.000-08:00

-mert előző nap már kisült és igen szépre (és ízletesre) sikeredett a hagyományos karácsonyi süteményünk, a mogyorós koszorú.

-mert egy csomó karácsonyi inspirációktól hemzsegő weboldal segített abban, hogy megtaláljam a sokszor egyszerű, de nagyszerű dekorációkat, amelyek a terített asztalhoz és a ház karácsonyi pompában való tündökléséhez hozzájárultak. Így lett idén a gyertyatartó, feje tetejére állított talpas poharakból. Dióba applikált kis piros zászlócskákkal jeleztem, hogy ki hová üljön.

-mert anyukámmal, a lányokkal és Zoltánnal a legnagyobb békében díszítettük fel a Somogy megyei Zákányól (mindig meg szoktuk kérdezni, hol nőtt nagyra a fenyőfa..) származó lucfenyőnket, aminek csodás az illata.
-mert a déli alvás ellen senki nem ágált és boldogan végighallgatták anyukám réges régi mesekönyvéből Andersen, Fenyőfa című meséjét. Ezt a könyvet pont karácsonyra kapta anyukám és nagy becsben tartjuk. És amikor megkérdezik a lányok, hogy no és még mit kapott ezen kívül, csak nehezen értik meg, hogy mást nem...
Eszter elaludt, mire a mesében a csúffá száradt fenyőt a padlásról lerángatták, de Noémi és Eszter kérték, hogy tegyek fel kérdéseket és persze a végén velem együtt sajnálták a fenyőt, aki nem tudott örülni a fiatalságának, mindig másra, többre, jobbra vágyott és kályhában végezte..
-mert finom lett a kései ebéd vagy vacsora.
-mert vicces volt látni, ahogy átszakították a szalagokat, amelyeket a nappali bejáratához rögzítettem- amikor a fához, az ajándékokhoz rohantak.

-mert mindegyik ajándék telitalálat volt és jó volt látni mennyire örülnek nekik.
-mert nagyon sokáig ébren maradtunk és játszottunk a szőnyegen.
-mert Hanna kimondhatatlanul örült a gyerek méretű duda hangszerének, amivel aztán oda is lett a csendes éj, de nem bántuk, főleg, hogy Noémi sem engedte el testhezálló ajándékát, az elemes mikrofon állványt és Hanna a zongorához is odaült.

-mert amikor már elfáradtak , lehasaltak mindhárman a fa alá és az ajándékba kapott könyveket lapozgatva olyan idilli képet festettek, hogy az új Vámos Miklós könyvem helyett csak őket néztem.

-mert a szomszédok idén is kis meglepiket akasztottak a kerítésre és Móni futára is befutott egy újabb design csodával, amit saját maga készített.
-mert nem vittem túlzásba a sütést főzést, csak épp annyira, amennyire az ünnep "megkövetelte".
-mert imádnivaló korban vannak a lányok most, partnerek az ünneplésben, jókat játszanak együtt és velünk.
-mert még a kandallóban is égett a tűz és egy kis hó legalább mutatóban akadt kint.
- mert a nagy boldogság közepette valahonnan ideröppent egy katica, aminek sokáig örültünk és akkor eszembe jutott egy idézet, amit Bob Hope mondott és ami pont ide illik, így leírom:

"Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot."

Óvodás karácsony

2011-12-21T19:21:00.000-08:00

Tudom, hogy sokat gyakorolta a kis karácsonyi műsort a Csigabiga csoport. Az enyémeknek egy-egy kis versszak jutott, pillanatok alatt megtanulták persze és sokszor elismételték itthon azért, hogy a karácsonyi műsorra baki nélkül el tudják majd mondani a közönségnek. Arra nem számított viszont Noémi, hogy a kulcsfontosságú szereplő betegsége miatt neki kell majd beugrania kis barátnője helyére és neki kell eljátszani a Három királyok című versből Máriát, azt, amelyik irul pirul. Azt mondta, csak azért nincs kedve nagyon a szerephez, mert nem tetszik az a rózsaszínű horgolt kendő, amit magára kell tekerni. Kettő perc alatt meggyőztem arról, hogy nem hagyhatja cserben a óvó néniket és a műsort, az a kendő pedig nekem nagyon is tetszik és egyébként is csak rövid ideig kell magán hagyni. Bizony így lett Noémiből Mária, méghozzá olyan gyönyörűségesen angyal arcú és valóban iruló piruló, hogy amikor elmondta azt, hogy "Kedves három királyok, jó éjszakát kívánok"!- bizony meghatódtam és nagyon büszke voltam rá, hogy nem esett kétségbe a váratlan felkéréstől. Pedig itt még nem volt vége a rögtönzéseknek. Ezúttal Eszter volt a helyzet magaslatán.

Gazdag Erzsi Fenyőfa című versét négy kis gyerekre osztották ki az óvónénik , ebből a kaptak az enyémek kettő versszakot. Azt, amiről írtam az előbb, hogy legalább százszor elmondták itthon. Csakhogy a nagy izgalomban rossz sorrendben állította őket fel Heni néni, amit valószínűleg csak én és a kicsik vettünk észre, de persze nem bíráltuk felül a rendezést. Így történhetett meg, hogy a harmadik versszak, amit eredetileg Noémi tanult meg alaposan, Eszterre maradt. Eszteren kb. 1 másodpercnyi hezitálás után szépen elmondta Noémi versrészletét majd Noémi is összeszedte magát és elszavalta Eszter versszakát. Bravó!- gondoltam magamban és alig vártam, hogy megdícsérjem mindkettőjüket, amiért a váratlan helyzetben tökéletesen feltalálták magukat.

Kedves ötlet volt, hogy aznap a reggelihez nem a naposok, hanem mi szülők terítettünk meg és tetszett a csengettyű hangjátol hangos, éppen megfelelő hosszúságú műsor. Az óvodai karácsonyi ajándékokkal játszottunk egy kicsit együtt, aztán ki-ki ment a dolgára. Noémi és Eszter két kis versszaka járt a fejemben és az, hogy milyen jó, hogy van még két kis óvodásom, akik bár egyre okosabbak, magasabbak, önállóak mégis a kicsik a családban.

Azok az ennivaló másodikosok- karácsony az osztályban

2011-12-21T18:14:00.000-08:00

Ha jól emlékszem még sosem fordult elő szülői pályafutásunk alatt, hogy bármelyik gyerekünk ünnepségét lekéstük volna. Mindig időben ott voltunk az óvodában, iskolában, tornabemutatón, énekkaros fellépésen, évnyitón, évzárón, mikulás- és karácsonyi műsoron is. Hogy mi is történt azon a pénteki napon, máig nem tudom, de tény, hogy amikor vidáman belibbentünk Zoltánnal és a két kicsivel Hanna sulijába, azt hittük még lesz időnk a kávéautomatából egy kapuccsínót is meginni. Akkor szembesültünk késésünkkel, amikor benyitottunk az osztályterembe, ami zsúfolásig tele volt fényképező, videózó szülővel. Szólt a brazil zene, éppen Bence tartott rögtönzött capuera bemutatót, a többiek az asztalnál ültek és várták, hogy sorra kerüljenek, merthogy idén nem a tanító nénik által betanított műsorral készültek, hanem mindenki saját tehetsége és vérmérséklete szerinti meglepetés szerepléssel. Mivel Hannának aznap délután még egy karácsonyi zongora koncertre is időben el kellett volna jutnia, örültünk annak, hogy kicsit korábbra tették az osztályünnep időpontját. Azt hittük kettőre. Fél kettőkor kezdődött, de ahogy a közönséget elnéztük, ezt csak mi nem tudtuk... Így történt, hogy az elsőként fellépő Hanna műsorszámát lekéstük. Pedig egy kis szintetizátoron kísérte Johanna barátnőjét, aki a Gaude amus-t énekelte csengő bongó hangján. Utána még Csilla nénivel négykezes változatban eljátszotta a délutáni zongorakoncertre begyakorolt számát és ráadásképpen a Hull a hó hull a hó mesebeli álom című karácsonyi dalt is. Mesélték, hogy nagyon ügyes volt, nekem pedig majd megszakadt a szívem, hogy elmulasztottam. Viszont hála a sok fotózó és videózó szülőnek, felvételről meg tudjuk nézni Hanna szereplését. Ráadásul a bemutatók végén a kedvünkért újra odaült Csilla nénivel együtt a kis zongorához és eljátszották nekünk a kis dallamokat. Johanna is kapható volt egy ráadásra, így amíg a többiek már javában majszolták a sok házi készítésű sütit, mi az osztályterem sarkában Hanna privát műsorát élvezhettük és abban reménykedtünk, hogy Hanna nem szenvedett maradandó lelki sérüléseket késésünk miatt.

Apropó házi sütik. Idén egy-egy szakácskönyvvel leptük meg a tanító néniket. Az a címe, hogy "Azok az ennivaló másodikosok" és válogatott, ünnepi de azért egyszerű és valóban kipróbált recepteket tartalmaz fotókkal együtt. Ne keressétek a boltokban, mert nem kapható. A recepteket a szorgos anyukák írták le, majd a gyerekekkel együtt elkészítették a finomságot. Közben apuka fotózott. A kész művet az egyik lelkes szülőnek elküldte mindenki a megadott határidőre így péntekre valódi könyv formájában került a tanító nénik kezébe.

Nem tagadom, hogy az ötlet az én fejemből pattant ki. Eredetileg édesség recepteket szerettem volna kérni a szülőktől így a könyv címe "Azok az édes másodikosok" lett volna, ám a többi szülő javaslatára, módosult a terv, így most akad benne húsétel is. Viszont ez több, mint receptgyűjtemény, hiszen a családok a kedvenceiket jegyezték le, méghozzá a legtöbben valami kis bevezetővel, amiben elmesélik kitől származik a recept, miért ez a kedvenc, vagy kapcsolódik -e hozzá valami kedves történet.

Igazi csapatmunka volt. Valóban minden család szeretete benne van a könyvben, hiszen az ételeket el kellett készíteni együtt a gyerekekkel. Ugye ez olyan ajándék, ami nem porosodik majd egy polc tetején évek múlva sem?

Mondanom se kell, alig várom, hogy megszerezzem a file-t és magamnak is kinyomtassam majd beköttessem a Hanna osztálytársainak kedvenceit tartalmazó szakácskönyvet.

Karácsonyi képeslapjaink

2011-12-14T12:47:00.000-08:00

Nem is tudom. Talán arra kellene most kérnem barátaimat, rokonaimat, közeli ismerőseimet vagyis azokat akik általában szoktak tőlünk karácsonyi üdvözlőlapot kapni, hogy csukják be a szemüket, sőt ha lehet, inkább kattintsanak máshová.
Az idei karácsonyi lapokat fogom ugyanis megmutatni, mielőtt borítékba tesszük őket és elküldjük a tisztelt címzetteknek. Ragaszkodom a postán feladott lapokhoz. Nem bánom ha több időbe tellik kitalálni, megírni és elkészíteni a lapokat. Az összes idő, amit erre fordítok illetve most már a lányokkal együtt fordítunk csak azt mutatja mennyire szeretjük azt, aki kapja. Nem bánom ha ki kell várnom a soromat a postán, mert megfigyeltem, hogy különös érzés kerít hatalmába várakozás közben (pedig ott nem is szól karácsonyi zene) és bevallom, titkon azt remélem, valaki ugyanígy áll egy másik postán sorban, hogy feladja a nekünk szóló levelet..

Idén nincs két egyforma. Annyi ötletet, inspirációt kaptam és találtam a neten, hogy képtelenek voltunk eldönteni melyik saját készítésű lapot készítsük el. Végül négy maradt benn a versenyben.

Ragasztottunk, vágtunk, rajzoltunk, írtunk, festettünk és most nem tudjuk eldönteni melyiket kinek küldjük.
Egy közös van mindegyikben. Ott vagyunk rajta mind az öten. Vagy hóemberként, vagy függő díszként, rénszarvasként vagy épp karácsonyfa ágként. Az meg külön jó, hogy már nemcsak Hanna, hanem a kicsik is gyönyörűen le tudják írni nevüket.

Keresek még egy jó kis idézetet, hogy ne csak Boldog ünnepeket kívánjak, hanem valami olyat, ami egy pillanatra megállítja és gondolkodóba ejti azt, aki elolvassa. Még az is lehet, hogy teszek a borítékba egy filter karácsonyi teát, pont úgy, mint tavaly.

MERT,

"Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet."

Noreen Braman

Neked melyik lap tetszik a legjobban?

Inspirálóim: Martha Stewart és Csorba Anita az Inspirációk.hu-ról

Társasjáték forrás

2011-12-08T21:57:00.000-08:00

Azért annak örülök, hogy a karácsonyfa alá szánt társasjátékokat nem találták meg bújócskázás közben lányaink. Nagyon gondosan lettek ugyanis kiválasztva. Nem csak úgy spontán leemelve a polcról, mert ennek szép a csomagolása, vagy mert agyon lett reklámozva (mondjuk nem is látunk TV reklámokat, mert továbbra is csak a papír tv és az éppen belebújó adja a műsort, vagyis még mindig megvagyunk igazi tv nélkül. Nem tudom más hogy választ játékot. Viszonylag nehezebb mellényúlni, ha egy családnál már bevált és mondjuk a másik anyuka magasztalja. Bloggerek véleményére is szívesen adok, de csak olyanéra, aki a szememben elég hiteles. Lehet, hogy egy vendégség alatt játszott vele csemeténk és azóta csak ezt szeretné, lehet, hogy az oviban találkozott vele. De jó is lenne kipróbálni, letesztelni valamennyit vásárlás előtt. Képzelem, hogy nagy játékboltokban vagy a Tescoban hogy néznének ránk ha kibontanánk a társasjáték dobozát, szépen elővennénk belőle a táblát és egyéb kellékeket, majd leülnénk a földre és játszanánk egy-két menetet. Ha nem tetszik visszatennénk a polcra és egy másikkal kezdenénk játszani. Azt hiszem kivezetnének azonnal...

Pedig van olyan bolt, ahol ez nemhogy lehetséges de szinte kötelező!

Mindjárt folytatom csak előtte elmondom,hogy mennyire büszke vagyok arra, hogy a Gipszkorszak Játszóházunkban olyan csapat dolgozik, akiktől sokat tanulhatok. Mindannyian szenvedélyesen szeretik és tisztelik a gyerekeket, az egyikük gyógytornásznak készül, a másikuk cserkésztáborokban lelkes aktivista de van köztük pszichológus, óvónő és gyógypedagógus is. Kata gyengéje például a gyermekirodalom, így ha éppen egyszerre dolgozunk, gyakorlatilag mást se csinálok csak jegyzetelek, hogy ezt és ezt a könyvet be kell szereznem. Kata ajánlotta figyelmembe a Játékforrás nevű kis boltot, aminek az a különlegessége, hogy a betérő vendégnek szinte kötelező leülnie és kipróbálni a játékokat mielőtt egyet is megvenne. A jelentéktelen külsejű ház földszintjén meghúzódó boltban egyébként még vásárolni sem kell, bár ember legyen a talpán, aki a válogatott jó játékok között nem csábul el. A társasjátékok viszont még kedvezményesen is igen drágák, így joggal várom el tőlük, hogy valóban szórakoztatóak, értelmesek, okosítóak legyenek a gyerekeimnek és ne unjuk meg hamar egyiket sem. Szóval a boltban az alkalmazottak sorban teszik elénk a játékokat, majd végtelen türelemmel és szakértelemmel elmondják a játékszabályokat és kezdődhet is a móka. A gyerekméretű thonett székeken kényelmesen játszhat felnőtt és gyerek. Hamar kiderül, hogy egy-egy játék mennyire köti le a gyereket (vagy felnőttet).
A polcok kínálatát végignézve azért örömmel állapítottuk meg Zoltánnal, hogy egy csomó játék a mi otthonunkban is ott figyel, vagyis sikerült olyan társasjátékokat vennünk a lányoknak eddig is, amelyek nemcsak szórakoztatóak de megmozgatják az agytekervényeiket is. Itt ugyanis csak olyanok vannak. A ThinkFun, Smart Games és tásai. Árgus szemekkel figyeltük melyik játék volt az, amelyiket csak noszogatások árán sikerült befejezni Eszternek és Noéminek. Zoltán közben egy másik logikaiba kezdett bele egy úrral, akiről kiderült egy iskolába járnak gyerekeink..
Én is kinéztem egy ötletes játékot. A márkája ugyanaz, mint a tavaly karácsonyra vett Winominónak, ami a mai napig az abszolút favorit és ez meggyőzött, arról, hogy megvegyem.

Nem jöttünk haza üres kézzel. Mivel a kicsikkel együtt mentünk megszámlálhatatlanul sok megállónyit a hetes busszal, (mert úgy érdekesebb) a város másik végében található játékboltba, ahol folyton a nyomunkban voltak, nagyon furfangosan kellett a pénztárnál kifizetni a játékokat, amelyek remélem ugyanúgy elnyerik a kitüntető megunhatatlan jelzőt, mint a Trio, a Cluedo (az eltűnt csokitorta rejtélye), a Winomino, a Traffic Jam, a Minestrone, a Solo, Cubi Cup és a Zingo.

Kata ajánlása nyomán pedig biztosan ott lesz a karácsonyfa alatt a Nagyon Zöld könyv és Hanna születésnapjára Boldizsár Ildikótól a Királylány születik is (amúgy is most olvasom fel neki ugyanettől az írónőtől a csodásan illusztrált Boszorkányos mesék című kötetet). Gyárfás Endrétől megveszem a Fortélyos mester kalandjait Rémusz Bácsi meséi mellé no meg a svéd Sven Nordvist könyveit is.

Mert én annyira, de annyira szeretem, amikor karácsonykor a szőnyeg a nappaliban átalakul egy hatalmas társasjáték mezővé, a kanapék, fotelok pedig felolvasó fészkekké.

Forraltbort a Mikulásnak

2011-12-06T08:12:00.000-08:00

Éppen vacsorát főztem a konyhában. Mellettem az étkezőasztal körül ott rajzolgatott mindhárom lányom. Velünk volt még Barbara, Zoltán igen sikeres és a pénzügyi világban nagyra becsült barátnője, aki időnként, amikor hazatér Londonból, nálunk is eltölt egy pár órát és minimum egy éjszakát. Szóval színeztek, csacsogtak, firkáltak a lányok, amikor Noémi arra bíztatott bennünket, hogy találjuk ki mit fog most lerajzolni. Találgattunk felváltva, aztán látva hogy a megfejtés közelében se járunk, adott egy kis segítséget. Azt mondta olyasmit rajzol le, ami nem létezik igazából, csak elhisszük, hogy van...
-Mikulás! -kiáltotta Barbara én meg a tűzhely mellől egyszerre vertem őt szemmel és pukkadoztam a nevetéstől, hogy a fenébe, nehogy már így és most tudják majd meg a lányok, hogy a Mikulás valójában nem létezik. Persze gyorsan korrigáltuk a meggondolatlan megfejtést és eljátszottuk, hogy csak nyelvbotlás volt az egész. Mondjuk nem kellett sokáig magyarázkodnunk, mert Hanna, Eszter és Noémi egybehangzó véleménye az volt, hogy Barbara tévúton jár, rossz a megfejtés, hiszen a Mikulás nagyon is létezik.

Bizony. Az enyémek Hannával együtt még hisznek a Mikulás mesében. Hannát teszteltem így is úgy is és meggyőződésem, hogy nem tetteti, hanem valóban elhiszi az egész mesét. Persze vannak kérdései, de nem firtatja a válaszokat túl sokáig.

Cipőt pucoltak mind a hárman. Noémi az én kis kitaposott cipőmet is kifényesítette és Zoltánét is a többi mellé készítette. Amióta van kandallónk, már nem az ablakba rakjuk a cipőket. Sokkal egyszerűbb azt magyarázni, hogy a kéményen keresztül jön be a Mikulás és mitagadás nagyon szeretem a feldíszített hangulatát. Kicsit sajnáltam, hogy nincs annyira hideg, hogy be is gyújtsunk....Gyorsan megszavaztuk azt is, hogy idén nem tejet készítünk ki a Nagyszakállúnak, hanem forralt borral örvendeztetjük meg. Nem is értették miért örülök én ennek annyira...
Szóval süti, forralt bor az óriás csészében, cipők szépen sorban és a levelek, amelyek sosem kerültek feladásra, de kimagyaráztam valahogy a dolgot és úgy ítéltük meg, hogy így, személyesen kézbesítve is jó lesz neki, majd meglátják másnap, hogy magával viszi.

Alig várom ilyenkor, hogy elcsendesedjen a ház. Hátra volt még két olajos masszírozásom, mivel reggel a három adventi naptárból kettőben ezt a kupont találták a lányok. Volt mikulásos mese majd végre leosonhattam az alsó szintre. Megittam a forralt bort, megettem a kikészített süti felét és ezúttal rendet hagytam magam után, mert Noémi az egyetlen rendszerető gyerekem nagyon aggódott, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is felborított csésze és morzsa fogadja őket reggel, csak mert túlságosan sietett éjjel a Mikulás.

Reggel aztán nagy boldogság volt látni a sok kis meglepetést a csizmákban. Hanna boldog volt, hogy teljesült kívánsága és kapott virgácsot. A kicsik inkább nehezményezték a dolgot és egy mozdulattal áttették Zoltán cipőjébe mindkettőt, pedig a Mikulás által hagyott levélben egyértelműan az állt, hogy őket illeti a sok civakodásért, irígykedésért.

Reggel piros ruhában mentek oviba, mert megbeszélték a csiga csoportban, hogy így viccelik meg az ovis Mikulást.
Hannáéknál idén is beöltözött Fenyő tanár úr, de ahogy Hanna mondta, csak a móka kedvéért. Az igazi, az éjjel járt nálunk.

Ja. Mostanában Martha Stewart ötlete nyomán így csomagolom a csokikat. Mondanom se kell óriási sikere van. :-)

Adventi naptárjaink

2011-12-01T01:11:00.000-08:00

Egy Hannának.
Ezzel sok munka volt de szerencsére tavaly volt időm az üres papír üdítős dobozokat skiccerrel kivágni, arannyal lefújni és tetőt, házszámot eszkábálni hozzá. Idén csak le kellett vennem a padlásról. Festékkel kijavítottam ahol lekopott a ház "vakolata" de alapvetően stabil építménynek bizonyultak és a is vityillók gond nélkül átvészelték a tavaszt, a nyarat és az őszt a padláson egy műanyag dobozba zárva. A tetőket csak lefújtam hósprayvel, itt-ott megragasztgattam és már mehetett is a nappali ablakpárkányára. Került bele kis édesség, rágógumi, csatok, hajgumi, hegyező, radír de előre tudom, hogy sokkal jobban fog örülni Hanna a "Ma csak anya pakol", a "Gyertyafényes habfürdő", a "Készítsünk együtt kókuszgolyót", "Nézzünk meg egy karácsonyi filmet a moziban!", "Csináljunk egy igazi teadélutánt a legszebb porceláncsészékkel!", "Kapsz egy forró csokit!" és az "Olajos masszázs" utalványoknak.

Egy Eszternek.Ez is a padláson vészelte át a tavaly karácsonytól idén adventig tartó időt. Tökéletes állapotban maradt meg, semmi tennivalóm nem volt vele csak megtölteni és a két oldalát sima fehér szalvéta papírral betömködni, mintha szaloncukrok lennének egymás felett. Ez azért is lényeges, mert a meglepik rejtve maradnak a kíváncsi szemek előtt és nem potyog ki belőle semmi.

Egy Noéminek. Pont olyan, mint Eszteré csak a gurigák papaírburkolata árulja el mégis, hogy ez másvalakié. A tartalom is ugyanaz. Szépen mutatnak egymás mellett. Persze lehetne egy kalendáriumunk is, amin testvériesen osztozkodnának, ám én két éves koruk óta külön készítek egyet mindegyiküknek. Magyarázhatnám sokféleképpen, hogy miért, egy azonban biztos: kimondhatatlanul élvezem a naptárkészítéshez kapcsolódó tevékenykedést.

Egy anyukámnak. Az Éva magazin adventi számában láttam meg ezt a gyors zacskóhajtogatást. Én különböző méretű papírlapokat hajtottam egymásra, ragasztottam össze és töltöttem meg idézetekkel, kis meglepetésekkel. Került bele különleges teafilter, csoki, fénykép, és kis karácsonyfadísz is. A tasakokat arannyal lefújt csipeszekkel erősítettem egy ruhaszáírító madzagra. Tegnap ünnepélyesen átadtuk anyunak a művet a gyerekekkel. Megkerestünk a legmegfelelőbb helyet a 24 zacskós fűzérnek. Remélem minden reggel mosolyt csalnak az arcára a kis meglepik.

Az én reggeljeim is vidámabbak. Szeretem hallani a lépcsőn mezítláb lerohanó lányaim izgatott hangját..ma mit találnak a naptárban. Az biztos, hogy a reggeli készülődés is könnyebben megy, Hannát sokkal de sokkal könnyebb volt ébresztenem ma és azt hiszem ez még 23 napig biztosan így lesz.

Ráadásnak hagytam ezt a használt, pontosabban egérrágta kotta felhasznáásával készült láncot. Amikor a lányokkal együtt ezt készítjük , az az érzésem, hogy régen a fonóban is ilyen lehetett a hangulat munka közben. Olyan jókat lehet közben beszélgetni. December van. Szeretem, szeretjük!

Megtalálták

2011-11-26T23:14:00.000-08:00

Tíz éves lehettem, amikor bátyámmal együtt elhatároztuk, hogy előrébb hozzuk a karácsonyt és megkeressük illetve mit szépítsem.. kikutatjuk az ajándékokat, mert abban biztosak voltunk, hogy már becsomagolásra várva ott lapultak valahol. Amikor aztán heves szívdobogás közepette megtaláltuk az áhított legót, Moncsicsit és Sidney Rome aerobic lemezét nagyon izgatottak lettünk. Kitaláltuk, hogy pár perces váltásban őrködünk, a konyhaablakon át kémleltük mikor érkeznek haza szüleink. (Talán abban az időben természetesebb volt, hogy egyedül sétáltunk haza az iskolából és saját kulcsunkkal nyitottuk ki otthonunk ajtaját majd vártuk, hogy megérkezzen a munkából apa és anya. ) Szóval amíg az egyikünk a hokedlin pipiskedve őrködött, a másikunk nézegethette, símogathatta a karácsonyfa alá szánt ajándékait. Ha elhangzott a "Jön!" kiáltás gyorsan visszatettünk mindent ugyanúgy, ahogy találtuk és azt hiszem nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy lebukás nélkül záródott az akciónk... Később talán mégis felébredt bennünk a lelkiismeret, mert hosszú startégiai megbeszélést tartottunk esténként arról, hogy majd Szentestén, amikor meglátjuk a fa alatt a már jól ismert ajándékokat, ugyanúgy örülünk majd nekik, mintha akkor láttuk volna azokat először, vagyis nem akartuk elrontani szüleink örömét. Bár az is lehet, hogy csak szégyelltük volna magunkat. Nem tudom. Tény, hogy szüleink semmit nem vettek észre az egész csínytevésből. Simonnal időnként egymásra kacsintottunk és tudtuk ez a mi titkunk. Csak néhány év múlva vallottuk be, hogy elkövettük ezt a mai szemmel nézve rettenetes tettet. Addigra már elévültnek tartottuk bűnünket és úgy gondoltuk nevetni fogunk mi is és szüleink is rajta. Így is lett. A történetet gyakran felelevenítjük és bár nevet rajta mindenki, a konklúzió anyutól ugyanaz : majd ha a mi gyerekeink is ezt teszik, megtudjuk milyen érzés.

Már tudom. Tegnap megtudtam. Külön érdekes, hogy anyukám is szerepet kapott a történetben. Én a tegnapelőtt megnyílt gyönyörűséges játszóházunkban (amiről majd ígérem írok) teljesítettem szolgálatot így a gyerekekre ő, a "mama" vigyázott. Egész idő alatt, amíg távol voltam az a Szabó Lőrinc vers részlet zakatolt a fejemben, hogy "Nem bírtam vele, tönkrenyúzott, de azért tetszett a kicsi és végül, hogy megrakni ne kelljen, leültem hozzá játszani..
Állítólag úgy történt, hogy elkezdtek bújócskázni. Eszter pedig a mi hálószobánkból nyíló garderobe szobában keresett búvóhelyet magának, az én blúzaim között vagy mögött. Pont oda, ahová a becsomagolatlan ajándékokat rejtettem.
Délután bökték ki mamával együtt, hogy mi történt. Anyu amikor meglátta, hogy ragyogó arccal hordják a hálószobából a játék lovacskákat, a Sorry társasjátékot, a kifesthető táskát és a kiszínezhető lovakat, azonnal visszatetette velük. Elmondása szerint tőle szokatlan módon még a hangját is felemelte.

Én is. Hogy akkor most elrontották a saját meglepetésüket. Viszont hamar megbocsájtottam nekik, mert be kellett látnom nem szándékosan tették. Véletlenül találták meg a dobozokat. Talán nem várható el egy nyolc és két ötévestől, hogy úgy tegyenek, mintha ott se lennének. Becsületes dolog tőlük, hogy legalább nem bontották ki egyiket se. Anya azt is mesélte, hogy a délutáni alvás idején maguk mellett szerették volna tenni a dobozokat. Vagyis örültek neki. Ennyi. Részletes beismerő vallomást tettek és szerencsémre az ajándékoknak csak egy részét találták meg úgyhogy most új rejtekhelyet keresek. Olyat, ahová nem bújhatnak el.

Mára már megenyhültem, nem bosszankodom a történteken. Előre tudom, hogy karácsonykor, amikor a tegnap megtalált ajándékokat veszik majd kezükbe lányaink és majd nem látjuk arcukon a meglepetést,- egyszerűen csak kitör belőlünk a nevetés. Az esetre meg ugyanúgy emlékeznek majd, mint én, arra a harminc évvel ezelőttire ott a Centenáriumi Lakótelep E épületének földszint kettőjében.

Szabadtéri családi fotózás

2011-11-13T10:02:00.000-08:00

" Köszönöm szépen, csak csoportképet kérünk. Na jó, egy egyénit is."

Hogy miért? Hát mert az óvodai fotózás csak a legritkább esetben történik szívvel-lélekkel a jó ízlésről nem is beszélve. Persze sok a gyerek, nem ér rá a fotós addig kattintgatni a gépével, amíg előnyös arcot vág hozzá a kis "modell". Az anyukák többsége ( a borsos ár ellenére) így is megveszi, nekünk így is ők a legszebbek, nem számít, hogy éppen hunyorít, vicsorít, grimaszol a gyerek. Óvodai emlék és hát már a mi gyerekorunkban is így volt, legalábbis anyukám mai napig féltve őrzi az oviban, iskolában készült fotókat..

Nem kérünk fényképpel ellátott kulcstartót és hűtőmágnest se.
A csoportkép az más. Az kell. A tavalyit is sűrűn le kell vennem a polcról, hogy névsorolvasást tartsanak a lányok és hosszan kielemezzék melyikülkbe szerelmesek...

Van azonban valaki, aki harmadik éve bizonyítja be, hogy egy kis türelemmel, kedvességgel, lazasággal és persze tehetséggel milyen klassz képeket lehet készíteni nemhogy három gyerekről de még a szüleikről is. Péter először három éves korukban fotózta a kicsiket. Hanna ekkor alig volt hat éves. Vittem egy bőröndnyi kelléket, a kedvenc macikat, tárgyakat, ruhákat. Péter pedig csak kattogtatott, beszélt és próbált pillanatokat elkapni. Persze született pár megkomponált kép is, ahogyan ez egy műtermi fotózásnál elvárható is. Nem tudom mennyi időt töltöttünk a kis lakás műtermében, tény, hogy pont akkor fejeződött be a pózolás, amikor a gyerekeknek (és a férjnek) is elege lett belőle. Az eredmény, a kész képek láttán azonban nem győztem az elismeréseket bezsebelni. Hogy hű de jó képek,és azonnal kérik a fotós elérhetőségét, mert erre a fehér hátteres, kicsit amerikai stílusú csasládi portréfotózásra nekik is el kell menniük még akkor is ha a férjek az esetek többségében csak hosszas kérlelés után hajlandóak részt venni ilyen eseményen. El is mentek sokan, nekik is lettek csuda klassz képeik.

A történet egy éve megismétlődött, akkor két négy évest és egy hét évest kellett fotóznia Péternek. Rutinosan mentünk, vittem a nagy bőröndöt és a sok kis kelléket hozzá, mert bár a műteremben is akad egy-kettő, személyessé csak úgy tehetjük a fotókat ha saját kedvenceinket is magunkkal visszük. A lányok megint pont egy óra hosszáig bírták a frizurakészítéssel, öltözködéssel, beállításokkal járó macerát. Egy óráig játéknak fogták fel, azután már saját fejük után mentek volna.
A cd lemezen megkapott képek közül nehéz volt kiválasztani azt a párat, amit kinyomtattunk és képkeretbe, albumba tettünk, mert szívünk szerint ezzel tapétáztuk volna ki az egész falat.

Még októberben Péter a fotós írt egy e-mailt, amiben azt kérdezte, van -e kedvünk egy szabadtéri fotózáshoz, mert bővíti kínálatát, ezentúl nemcsak műteremben fényképezi le a mosolyalbumra vágyó családokat, gyerekeket, hanem a természet lágy ölén is. Mi lennénk a referencia család- folytatta, mert ahogy fogalmazott "jó fejek" és fotogének vagyunk. (Zoltán ugyan csodálkozott, mert azt már mondták rá, hogy jó fej de hogy fotogén, azt még sosem..) Mitagadás nekem jól esett mindkét jelző és egy másodpercig sem gondolkoztam az ajánlaton, azonnal igent mondtam és azon törtem a fejemet, hogy milyen őszi, kinti fotózáshoz illő kellékekkel szerelkezzünk majd föl, am nem túl erőltetett.

A Városligeti Vajdahunyad vár mellett elterülő fás, bokros, füves részt foglaltuk el. Könnyedén, lazán vetettük magunkat az objektív elé, mintha csak kirándulni jöttünk volna csak éppen minden lépésünket egy fotós vigyázta. Ugyanazt csináltuk, mintha nem lett volna ott. Fogócskáztunk, leveleket dobáltunk, gesztenyét számoltunk, felmásztunk ide és oda. Persze Péter figyelembe vette saját kérésünket is, így születtek az almaevős és családi rohanós képek is, amit rögtön gúnynevekkel is elláttunk. Előbbi a fogorvos reklám, utóbbi pedig az utazási magazinos kép elnevezéseket kapta.

Csodás őszi családi képeink lettek. Jut belőle a falra, a nagymamának és a kandalló peremére is. Mert hiába van most már majdnem mindenkinek mérettől, márkától függetlenül saját fényképezőgépe ha tehetséget nem adnak hozzá csak a legszerencsésebbeknek. Mi a családi fotózást, a mosolyalbumba való képeket továbbra is "szakemberre" bízzuk.

Íme egy csokorra való, amolyan "best of" képek.

Tuvudsz ívigy beveszévélnivi?

2011-11-12T01:36:00.000-08:00

Mert nálunk, most ez a divat. Hanna kezdte és szinte az őrületbe kergetett vele, mert csak így volt hajlandó válaszolni a kérdéseimre, ezen a nyelven társalgott velem. Persze, partnere voltam a hülyeségben, és megmutattam neki, hogy ivigeven, tuvodovok évén ivis ívigy beveszévélnivi de be kellett látnom, hogy közel sem olyan könnyedén és hibátlanul, mint ő. Hanna szinte hadarva. Aztán megtanította Noémit, aki amúgy is, mindenben, de mindenben utánozná nővérét. Iskolásat játszanak, feladatokat kér, zongorázna, megtanulja Hanna verseit, dalait. Eszter eközben leginkább babázik, színez vagy rajzol és csak akkor kapcsolódik be valamelyik nagylányos tevékenységbe, ha az nagyon kedvére való. Ő nem tudta elsajátítani ezt a beszédet. Még. Mert ahogy ismerem, kb. 3 hónap múlva már ő is ezen a fura nyelven fogja kérni a kakaóját.
Aztán amikor este, lefekvéskor azon gondolkodom, hogy hogyan hangzik a jó éjszakát ivilyeven nyevelveven, akkor elhatározom,hogy másnapra egy nap szünetet rendelek el és megtiltom, hogy ívigy beveszévéljevenevek.

Ja és találtam egy remek, ehhez a témához kapcsolódó honlapot: http://beszed.trukkok.hu

És tivi? Tuvudtovok ívigy beveszévélnivi?

Virág nyelv

Az a lényege, hogy amikor kimondunk egy szótagot, akkor újból elmondjuk a szótagot, de a mássalhangzót kicseréljük V-re
PL.: Peti áll a ház előtt.---> Pe-ve-ti-vi á-vá-ll a-va há-vá-z e-ve-lő-vő-t.
De vannak különlegesek is PL.: áll---> á-vá-ll. Itt nincs a magánhangzó előtt semmi.
Nagyon könnyű, szinte nem is kell gyakorolni, csak érezni kell.

Egy évben minimum négyszer

2011-11-06T07:25:00.000-08:00

Hannával nemrég arról beszéltem, hogy Magyarországon kontinentális éghajlat uralkodik, ami többek között azt is jelenti, hogy kis hazánkban négy évszak váltakozik. Ezen a ponton egymás szavába vágva ecsetelték lányaim, hogy kinek melyik a kedvenc évszaka és miért. Mert akkor van a születésnapja, mert lehet medencézni, mert szünet van, mert lehet hóembert építeni, mert szépek a falevelek, mert sok gyümölcs érik...
Végül is abban egyetértettünk, hogy minden évszaknak megvan a maga szépsége. És abban is, hogy az évszakok körforgását kétféle közlekedési eszközről figyeljük meg a legszívesebben. Mindkettő kiérdemelete a magunhatatlan jelzőt. Bringóhintózni a Margitszigeten, ugyanolyan izgalmas és kényelmes, mint Libegővel felmenni a János hegyre majd vissza Zugligetre. Egy ideje minden évszakban ily módon csodáljuk meg tavasszal a rügyezést, a fák virágzását, nyáron a buja növényzetet, ősszel a színek kavalkádját, télen pedig a szunnyadó természetet. Most novemberben is.

A repülő székek nagy szélben, rossz időben és karbantartás idején nem közlekednek, ezért aki biztosra akar menni, telefonáljon egyet vagy nézze meg a kisvasút honlapján az információt, mert az naprakész legalább.
Bringóhintózni is egész évben lehet, bár térdig érő hóban és szakadó esőben nem olyan élvezetes.

Vizes

2011-11-04T13:24:00.000-07:00

Megfordult a fejünkben, hogy elutazzunk egy két napra az őszi szünetben, ám amikor huszadszorra tájékoztattak bennünket a kedvesebbnél kedvesebb recepciós urak és hölgyek arról, hogy nagyon sajnálják de nem tudnak szobát biztosítani öt fős családnak az ünnepi időszakra, mert teltházasak , úgy éreztük kár erőletni. Legközelebb már nyáron lefoglaljuk az őszi szünetre a szállást ha erre vágyunk, a spontán utazgatásnak úgy látszik kockázatai vannak, nevezetesen az, hogy itthon (de azért nem hoppon) maradunk. Ugyan már, hiszen itthon is el tudjuk tölteni tartalmasan a napokat, szóval tényleg nem éreztem csalódást amiatt, hogy nem kell bőröndökbe pakolni pár nap levegőváltozás miatt...Közben azért megállapítottam, hogy de jó, biztosan nincs is olyan nagy baj és nem olyan nagy a válság, ha teltházas az összes szálloda és nem tudunk csak úgy hirtelen felindulásból normális szállást találni.

A gyerekek se igen bánták, hogy maradunk,mert egyetelen helyre vágytak igazán, ez a komplexum pedig Budapest határában található és néhányszor már jártak is ott Zoltánnal. Bevallom én nem rajongok az ilyen helyekért, ám annyira szépen kértek a lányok, hogy ezúttal tartsak velük és különbenis az ajándék belépő is öt főre szólt, hát használjuk ki a lehetőséget együtt- hogy elővettem a saját fürdőruhámat is. Nyitásra értünk az Aquaworldbe, a parkoló mégis zsúfolásig tele volt, gondoltam is magamban, hogy jó kis tömeg lesz majd bent. Előre izgultam ahogy szoktam. Pedig nem. A hatalmas tér, a sok medence és élmény részleg elnyelte az embereket és mindenhol kényelmesen lubickolhattunk.

Először is vadásznunk kellett két nyugágyra és három székre, ami először reménytelen vállalkozásnak tűnt, később viszont pont a családi csúszda mellett sikerült kialakítanunk egy privát pihenő részt magunknak, amit persze csak bázishelynek használtunk, pihenésről szó sem lehetett. A lányok egyszerre kérdezték tőlünk, hogy ugye sokáig maradunk és én először megrettentem, amikor Zoltán azt válaszolta: Hát persze, egészen sötétedésig! Atyaég!- gondoltam magamban. Mit lehet csinálni több órán át egy ilyen helyen, én ezt nem bírom ki. Aztán mégis kibírtam, mitöbb még élveztem is. Hanna, Eszti és Noémi vízitündérjeim mérhetetlen boldogsága pedig meggyőzött arról, hgy ez egy remek hely. Sok időt töltöttünk a gyerekmedencéknél, ahol egy kanyargós és egy széles csúszda nyújt páratlan élvezetet a gyerekeknek. Innen a hullámfürdőbe mentünk, ahol ha becsuktuk a szemünket tényleg a tengerparton képzeltük magunkat és sokáig hagytuk, hogy a hullámok lökdössenek bennünket. Már indultunk volna tovább, amikor Noémi jelezte, hogy szerinte most vízi torna lesz, ne menjünk sehová. Igaza volt. Mondom, már jártak itt Zoltánnal..tényleg otthonosan mozgott, még azt is tudta, hogy van egy kissé elrejtett akvárium a gyerekcsúszdák mögött. Szóval tornáztunk egyet. A kicsik az első sorban én pedig Hannával a vízben, hiszen ezek a gyakorlatok úgy hatásosak, ha a víz erejét próbáljuk legyőzni közben.
Beültünk a meleg vízbe, pezsgőfürdőztünk és kimentünk a szabadba is, mert az olyan jó, amikor kint hideg van és nekünk csak a fejünk lóg ki a meleg vízből.
Van ott egy örvény medence is, azt is nagyon szerettük. Meg étterem is, mert hát az úszástól hamar megéhezik az ember. Itt ebédeltünk, majd amikor épp azon gondolkodtam, hogy nem lenne szerencsés a lányoknak borsófőzelékkel teli hassal rögtön csúszdázni indulni, Zoltán megnyugtatott, hogy ne aggódjak, úgyis most kezdődik az animáció. Utána nézett a neten, hogy aznap Halloween játékokban vehetnek részt a gyerekek, bár a pénztárnál semmit nem tudtak erről. Úgy tűnik mások se, mert a három szuper kedves animátor lánynak nem sikerült a mi három vállalkozó kedvű gyerekeinken kívül másokat összeverbuválni a vetélkedőhöz, így amolyan privát foglalkozás keretében bonyolították le nekik a lufis ügyességi feladatokat. Kis jutalmakat és sok sok kedvességet kaptak az animátoroktól, így ha lehet még jobban feldobódva folytathatták a vizes kalandokat.

Újra családi csúszda, újra gyerekmedence, újra hullám és örvény ja és ráadás torna. Tényleg besötétedett mire nagy nehezen az ötödik búcsú-csúszás után az öltözőbe kerültünk. Azzal riogattam őket, hogy ha tovább maradunk akkor a gyűrötté ázott praclijukon úszóhártya nő. Mondjuk egyikük se bánta volna ha tényleg bekövetkezik.

Másnap a vacsora idején szokásos "Legjobb, legrosszabb" körkérdéses játékunk idején Eszter a következő választ adta: "A legjobb az volt a mai napban, hogy tegnnap Aquawordben voltunk egész nap."

Tökfej

2011-10-31T00:18:00.000-07:00

Azt hiszem a mi gyerekeinknek szinte elképzelhetetlen a november faragott tök nélkül. Semmi rosszat nem látok abban, ha a Halloween szokásokból egyet kettőt átveszünk mi magyarok is. Hiszen ez csak egy újabb lehetőség arra, hogy együtt vidámkodjunk, együtt készítsünk valami aranyos rémséget, pókot, papírból szellemet, vagy épp boszorkányujj sütiket.

Azt is észrevettük, hogy minden évben egyre szebb tököt farag Zoltán méghozzá könnyedén és mesterien. A késeimet se féltem...
Hát igen. Van néhány dolog, ami kiérdemelte a "csak apával" jelzőt. Ilyen a legózás, a dögönyözés (amit a lányok kínzásnak hívnak egyébként) és ilyen a tökfaragás is. Annyira aranyosak ilyenkor, nekem csak tényleg annyi a dolgom, hogy fényképezzek és a dekorációt készítsem el. Két kis dísztökből faragtam kisgyerekeket és egy pókot no meg fekete gumidekorból denevér alakzatot... Most is boldogan asszisztáltak a lányok a munka alatt. Előtte közösen szavaztuk meg milyen fizimiskája legyen az idei töknek. Hosszas tanácskozás után egy nevetős, kancsal, szemöldökös, fogatlan, klasszikus de mégis különleges mintára esett a választás.

Irtó helyes lett. Anyira, hogy legszívesebben az egész világnak megmutatták volna a lányoka tökfejet. Hatalmas vállveregetést kapott érte Zoltán (még tőlem is..) így aztán kapóra jött, hogy valaki aznapra, október 31-re Halloween partyt szervezett a belvárosba a Vörösmarty térre. Mire oda értünk, Vörösmarty szobra körül már sok-sok különleges faragott tök világított és miután elhelyeztük a rögtönzött kiállításba a sajátunkat is, részletesen megnéztük a többi remekművet is. A mi kis tökünknek egyébként igazán nagy sikere volt a lányok szerint, különben nem fényképezte volna annyi vadidegen ember. Ilyenkor büszkén mondogatták, hogy az a mi tökünk és azt is, hogy apa faragta ki.

Beálltunk néhány ijesztő maskarás mellé egy fotó erejéig, sétáltunk egy nagyot a környéken, aztán megnyugodva, hogy már elegen látták a mosolygós tökfejet, hazahoztuk, hogy itthon világítson nekünk esténként. Mire elkezd fonnyadni és teljesen eltorzul az "arca", ont nem sajnáljuk, hiszen úgyis újabb ünnepi készülődés veszi kezdetét. Jól van ez így.

A harmadik

2011-10-30T03:16:00.001-07:00

Hanna nem sieti el a fogváltást. Legalább három különböző fogorvostól hallotta, hogy ritka szerencsés emiatt és látszik, hogy erősek a fogai, örüljön neki, hogy tejfogai ilyen jól kiszolgálják meg azt is, hogy ne féljen nem marad így. Persze, hogy aggódott, hogy neki miért nem mozog egy foga sem iskolás létére, amikor már a kicsik ovistársai között is többen túl vannak az első, második sőt harmadik tejfog elvesztésén is. Megnyugodott, amikor elsőben kipottyant alsó foga, a hibátlan, hófehér gyöngy. Persze jött érte a fogtündér. (tényleg elvitte, mert azóta sem lelem..) Az én időmben még nem tudtunk a fogtündér létezéséről, simán csak örültünk, hogy kiesett egy tejfogunk, persze nagy eseménynek számított azért a családban és anyukám bársony tetejű dobozban gyűjtötte őket, amelyek ha jól tudom a mai napig a vitrines szekrényében figyelnek. Nem tudom mikor gyűrűzött be a szokás kis hazánkba, hogy illik ilyenkor ajándékot csempészni a fogtündér nevében a kis fogatlan párnája alá, de ez speciel olyan kedves hagyomány, amelyet átvételre méltónak találtam én és még annyi más anyukatárs. Mi is túl vagyunk jó pár fogtündérről szóló mesekönyv elolvasásán, fogzással kapcsolatos kiadványok tanulmányozásán.
Azóta kiesett Hanna második és a napokban végre a harmadik tejfoga is, sőt újabbak mozognak, így megnyugodott, hogy nem kell tejfogakkal leélni az életét. Nagyon lötyögött már, ez az alsó fogacska is. Nehezen adta meg magát. Egyik este aztán, már a jóéjt puszik után izgatottan rohant le hozzánk az alsó szintre. Érezte, hogy vérzik a foga és már alig tartja valami, gyorsan ki kéne hát szedni. Nos a mi családunkban minden sebellátás, műtét, főleg, ahol vér is folyik Zoltán feladata, én maximum a paciens kezét fogom addig és oda se nézve "nyugtatgatom" a gyereket(és magamat is..). Most is így történt. Nem sokkal később Hanna diadalittasan mutatta meg az addigra a nagy hangzavartól a nappaliba termett hugainak a harmadik kihullott tejfogát. A hetekkel korábban megírt levél a Fogtündérhez a dobozkába tett foggal együtt az éjjeliszekrényre került és hosszas pusmogás után végre elaludt mind a három kislányunk. A sugdolózás egyébként arról szólt, hogy mégiscsak jó lenne meglesni a Fogtündért, aki azért nem mutatkozik, mert fél az emberektől, legalábbis Eszti tündéres mesekönyvében ezt írták. Azt találták ki, hogy fonalat kötnek a kilincshez és Hanna csuklójára, így ha benyit a szobába a tündér, majd felébreszti Hannát és meglesheti akció közben. Párnába kellett fúrnom a fejemet, nehogy meglássák mennyire nevetek. Zoltánnal arról beszéltünk, hogy rendben van, hogy a két kicsi elhiszi, hogy létezik fogtündér, ám Hanna a nagy másodikos, aki decemberben lesz 8 éves tényleg nem kételkedik? Hiszen Hanna nagyon agyafúrt, okos lány, biztosan feltűnik neki, hogy itthon fellelhető papírba lett becsomagolva a könyv, amit rendelt a tündértől és ugyanazzal a piros raffiával lett átkötve a csomag, amivel a kreatív alkotásaink alatt szoktunk dolgozni. Mégsem tett fel egyetlen lebuktató kérdést sem, feltétel nélkül elfogadta, hogy reggel az ágya mellett volt az arany papírba csomagolt meglepetés és egy levélke (saját írásommal) a falra ragasztva. Az állt benne, hogy " Kedves Hanna! Itt jártam de nem vittem el a fogadat, mert azt inkább anyukádnak add és egyébként pedig vigyázz a csont fogaidra és rendesen moss fogat..."
A fonalas csapda nem sikerült, Hanna most újabb cselt eszel ki. A levelet pedig nem engedi leszedni a falról...

Hanna tényleg elhiszi. Hogy ez mennyire jó! Mostanában úgyis olyan nagylányosan viselkedik, nagylánynak látjuk őt. Lelassítanánk az időt, mert valahogy nem várom, hogy kipukkadjon a buborék. Igaz, ha eljön az az idő, lesz még két gyerek a családban, aki megvígasztal és emlékeztet arra, hogy igenis vannak tündérmesék.

Remekművek falevélből

2011-10-19T10:46:00.000-07:00

Szerda este ide vagy oda, elfogadtuk a meghívást a premier előtti vetítésre a város másik végébe, amit kárpótlásul kaptam a port.hu-tól.amiért egyszer potyára kerekedtem fel a kicsikkel egy vélt Alma koncert miatt. Tévesen szerepelt a dátum az egyébként nagyra becsült programajánló honlapján, én meg nem vagyok az a fajta, aki magában puffog, inkább megírtam, hogy tudjanak róla, hogy óriási csalódást okoztak nekem és a gyerekeimnek és ha lehet figyeljenek oda jobban amikor szerkesztik az oldalt, nehogy más is pórul járjon. Mentségükre szóljon, hogy elismerték a bakit, elnézést is kértek és vígasztalásul felajánlottak négy jegyet az igaz történetre, amelynek címe Delfines kaland. Ez a film, amit egyébként a "családi" jelzővel láttak el, ugyan nem öt éveseknek való, ám annál inkább Hannának, aki becs' szóra megígérte, hogy másnap reggel kipattan az ágyból és moziba indulás előtt készen lesz minden házi feladatával (egy törött szárnyú gólya rajzolása azért még megmaradt késő estére, de az is kipipálva).
Zoltán vállalta a kísérő szerepét és velük tartott még Balázs, az örök barát és apukája is.

Így maradtam én itthon a két kicsivel, és úgy éreztem úgy igazságos, ha valami jópofa dolgot játszom velük de leginkább közösen alkotunk valamit. A levelek adva voltak, mert egy ideje gyűjtjük és préseljük őket. Színes papaírok mindig vannak itthon meg ragasztó és toll is, így kézenfekvő volt, hogy a levelekből képeket ragasztunk, ám némi rajztechnikát is megengedünk magunknak, hogy még különlegesebb legyen az összhatás. Íme az eredmény. Egy manócskán kívül (ami nincs rajta a fotókon)minden mást az én alig 5 éveseim készítettek. Amikor elkészültünk a művekkel, mindnek címet adtunk, majd a legnehezebb rész következett, kiválasztani a két legszebbet, amelyet azonnal be is kereteztem, bár én szívem szerint mindet kitenném a falra, ám ez helyhiány miatt lehetetlen. (A keretezésnek fontos szerepe van nálunk, mert azt jelzem nekik ezzel is, hogy sokra értékelem a munkájukat és nagy becsben tartjuk az alkotó tevékenységüket mindig)

Hannáék kilenc után értek haza a moziból. Hosszan mesélt a filmről, a delfinről, akinek amputálni kellett a farkát és majdnem elpusztult, de sikerült egy műuszonyt építeni neki, majd újra megtanítani úszni és élni.
Aztán meglátta a levélképeket és csak annyit kérdezett: "Ugye maradtak még falevelek?"

Szegény Dzsoni páholyból

2011-10-18T01:26:00.000-07:00

Számomra a nap egyik fénypontja az, amikor a fürdés után pizsamába/hálóingbe öltözött lányok izgatottan keresik elő az éppen aktuális mesekönyvben a könyvjelzőiket és próbálják eldönteni kinek olvassam fel elsőként a soron következő fejezetet. A kicsik ahogy 5 évesek lettek maguktól mondtak le Anna és Peti történeteiről, sőt már a Bogyó és Babóca sem kell nekik. Helyettük folytatásos meseregényeket veszünk a könyvesboltban de leginkább a könyvtárból ki, ahová mindig együtt és nagy örömmel megyünk, csak azt bánjuk, hogy egyszerre 8 könyv kölcsönözhető ki...

Eszternek és Noéminek elolvastam Bálint Ágnes mindkét Mazsoláról szóló könyvét, most a Frakk várja, hogy sorra kerüljön, mert bár rajzfilmből már jól ismerik, könyv alakjára is kíváncsiak. Hanna minden alkalommal úgy tett, mintha őt ez már nem érdekelné, aztán lassan csak közelebb jött és amikor magára ismert Mazsola gyarlóságaiban, már el is mosolyodott és bevallotta, hogy ez neki (is) tetszik. Noémi rajong Bodó Béla Brumi sorozatáért, most éppen a Brumi, mint Detektív kötet van soron. Bodó Béláról még az újságíró akadémián mesélték, hogy firkászként kereste kenyerét, míg az éppen aktuális politikusok eltiltották ebbéli tevékenységétől, így szabadidejében meseírásba kezdett. Ekkor születtek a Brumi történetek. Óriási sikere lett és ezt a sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Zoltán gyerekkori mesekönyve most Noémi kedvence. Az enyém egyébként nagyon nem..
Hannának Szíjj Ferenc Zöldség Anna és a beszélő póniló szokatlan című könyvét olvastuk el nemrég. A mesének az a különlegessége, hogy Hanna osztálytársának apukája írta (aki nagyon művelt, az találkozhatott már nevével más könyvek és versek kapcsán is). Ez a könyv felolvasós, mert elég összetett mondatokban íródott és a történet is nagyon szövevényes, kicsit engem Aliz csodaországára emlékeztet, mindenesetre Hannának és nekem is nagyon tetszett a sajátos stílusban és humorral megírt mese.
Ezen kívül előszeretettel vesz kezébe Hanna olyan könyveket, amelyeket saját maga is el tud olvasni, amit megért és még élvezi is közben. Ilyen a Rosszcsont Peti sorozat és az Olvasó Leó/Boszi/Fáni/Tigris/Kalóz sorozat, de az osztályban megfertőződött a Geronimo Stilton őrülettel is, így a fogtündér már lesben áll, hogy kiessenek Hanna mozgó fogai és egy-egy kötettel meglepje őt. Örömmel vettem észre, hogy felújították a "Már tudok olvasni" sorozatot is. Mi most Békés Pál Viola violával című könyvét olvassuk, pontosabban Hanna olvassa nekem, nem is akárhogyan. Szépen hangsúlyozva, tagoltan, egybefüggően. Szépen olvas na. Kedveli a zenéről és művészetekről szóló kiadványokat is, így aztán nagyon örültünk amikor megtaláltam a polcon az én régi könyvemet a Muzsikus Péter Hangszerországban-t is. A Strado és Variust még csak lapozgattuk. A Párizsban játszódó történet egy csomó rangos díjat bezsebelt, így kíváncsaik vagyunk rá, ugyanakkor az illusztráció sem akármilyen, főleg, hogy kedvenc külföldi városunk részleteit fedezhetjük fel benne.
Az elolvasott történetek között van Szepes Mária Pöttyös Panni sorozatából kettő, Berg Judit Cipelő Cicák és Panka és Csiribi történetei és sok mese Pettsonról meg a macskájáról, Findusról is.
Óriási kedvencünk volt a cseh író, Josef Capek remekműve a Történetek a cicusról és a kutyusról, amit szívből ajánlok minden gyermek lelkű felnőttnek. Tényleg imádnivaló, emiatt előfordult, hogy minden szabályt félretéve két fejezetet is felolvastam belőle. A felejthetetlen könyvélmények közé tartozik még Bagossy László műve A sötétben látó tündér.
Lázár Ervin Bogármeséje színes és jópofa illusztrációkkal együtt is örömmel hallgatták a gyerekek. Érdekes, hogy a második részt, amelyben már lánya Lázár Zsófia is közreműködött,már nem annyira tetszett. No és ha már Lázár Ervinnél és az ő lányánál tartok, akkor leírom, hogy nemrég olvastuk el Szegény Dzsoni és Árnika történetét is, ami azon kívül, hogy örökzöld és olyan tanulságokkal szolgál, ami felnőttre és gyerekre is egyaránt ráfér, igazi szívet lelket melengető történet. Bele is szerettünk mind a négyen. Ezek után nem meglepő, hogy azonnal a jegy.hu-ra kattintottam, hogy megnézzem, hogy létezik -e Lázár Ervin meséjének színpadi változata és ha igen, vajon játsszák -e mostanában. Igen, igen. Létezik és egy hétfő délután a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékaként a Thália Színházban láthattuk is. Hétfőn az iskola és óvoda után még volt időnk csinosan felöltözni és öt óra előtt néhány perccel már a páholyban ültünk. Meg is egyeztünk a lányokkal, hogy ha lehet ezután ha csak lehet páholyból szeretnék nézni az előadást, mert az olyan kényelmes és elegáns. Hát igen. Kabátokat kényelmesen fel lehet akasztani, nem kell a ruhatárnál sorbanállni és az egész olyan izgalmas, hiszen mindent és mindenkit lehet látni.

Eszti aggódott, hogy félni fog a Százarcú Boszorkánytól és Ipiapacstól de Lakatos Márk stylist gondoskodott arról, hogy inkább meghökkentő, mintsem félelmetes legyen mindkét szereplő. A párbeszédeket zene és balett típusú tánc is színesítette, nem beszélve a különleges fény- és hang effektekről, amelyektől reméltem nem álmodnak majd rosszat lányaim. A 75 perces előadást egy mukkanás nélkül, feszült figyelemmel nézte végig Hanna, Eszter és Noémi. Hazafelé úton az autóban arról beszéltünk, hogy amikor még csak felolvastam a mesét ki hogyan és milyennek képzelte a szereplőket. Megállapodtunk abban, hogy Rézbányai Győzőt mindannyian másképp de ettől még igen élvezetes hétfő délutáni programban volt részünk.

Eszternek most Tersánszky J. Jenő könyvét a Misi Mókus kalandjait olvasom. Hannával már láttam a nagy sikerű bábelőadást az Állami Bábszínházban. Most a kicsikkel is át kell élnünk az élményt. De jó, de jó!

A távfűtés kezdete nálunk ünnep

2011-10-17T04:12:00.001-07:00

Könnyű megjegyezni,- október 15-én, a távfűtés kezdetén ünnepeljük Zoltán születésnapját. A lányok már egy héttel a nagy nap előtt rajzolgattak, így egy dossziényi szülinapi rajzzal kedveskedtek apukájuknak, amit csak az ágyon ugrálós boldog születésnapot című dal eléneklése után adtak át az ünnepeltnek. Hiába volt ez ünnepnap, mindhárom lányunknak ugyanúgy, mint minden szombaton kötelezettségeik voltak, így én Hannát zongorára, Zoltán pedig a kicsiket a Holdvilág Kamaraszínház Morzsa színpados foglalkozására vitte el. Tízóraira fogyasztottuk el a Sacher tortát, aminek receptjét Hanna osztálytársának anyukájától kértem el. A neten is keresgéltem de hamar rá kellett jönnöm, hogy az eredetit tényleg hét lakat alatt őrizhetik, hiszen ennyi különböző összetételű Sacher recepttel nem találkoztam életemben. Persze mindegyik úgy kezdődik, hogy ez az igazi..

Az enyém végül is úgy ahogy volt elfogyott. Gyertyákat képtelenség lett volna beleszúrkálni a csokibevonat miatt a tortába, ezért Hannával kitaláltuk, hogy mécseseket teszünk az asztalra, összesen 37-et, majd a nem túl hajlott kort kihangsúlyozva még az égő mécseseket is szám alakban tesszük le. Mire Zoltán hazaért a kicsikkel, mind a 37 gyertya égett. Volt meghatódás, aztán ahogy szoktuk az ünnepelt elmesélhette születésének történetét, ami azért az ő esetében hordoz magában izgalmakat is.
Csendes kis ünneplést tartottunk szerény ajándékkal. A Világ Legjobb Apukája magazin címlap montázsa is egy az ajándékok közül, ráadásul egyáltalán nem tartom túlzónak a jelzőt, hiszen eszméletlen sok minőségi időt tölt velünk. A képet kinyomtatjuk nagyba és egy képkeretben a falra tesszük. Hanna ugyan lemaradt erről a fotóról, de róla meg készült másik, majd azt is kiakasztjuk... Sokszor csörgött a telefon és a facebook üzenetek is eljutottak az ünnepelthez. Az igazi-, a hatalmas ajándék, az amelyik egy új fejezet kezdetét jelenti Zoltán életében pedig majd a következő hónapban érkezik meg.

37 év. Mi az egy férfinak? Aki ismeri Zoltánt, az tudja, micsoda energiákkal rendelkezik. Százszor hatékonyabban szervez, intéz, tárgyal, mint akárki. Sosem felejt el semmit. Néha azt hiszem egy computer van a fejében és nem értem hogyan ért mindenhez. A marketinghez, a számítástechnikához, a pénzügyekhez, a szereléshez... Na jó. A főzéshez és a zenéhez nemigen. Gyors és eredményes. Okos és tájékozott. Csodálom akkor is, amikor angolul anyanyelvi szinten társalog. Temperamentumos és szenvedélyes. A humora pedig egészen kivételes. Mit is kívánhatnék hiszen megvan mindene! Maradjon még sokáig ilyen!

Émelyítő szavak helyett egy idézetet írok le. Ennél találóbb most nem is kell azt hiszem.

"Furcsa, de megvolt az oka annak, ha két ember úgy döntött, hogy közösen ,felépít" egy életet. Annak ellenére, hogy a döntések, amelyeket mint férj és feleség hoztak, nem téglák voltak, az idő pedig nem habarcs, attól még kézzel fogható és valóságos dolgot alkottak együtt."

J. R. Ward

Még ne..

2011-10-13T23:34:00.000-07:00

Tegnap egy új játszóház megnyitójára kaptunk meghívást a Köki bevásárló központba...
Egyszer csak megtorpantam. Az ott elterpeszkedő TESCO a következő felirattal köszöntötte vásárlóit október 13-án. "Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!"
Ezen aztán egy kicsit elmosolyodtunk majd közösen felháborodtunk, mert értem én, hogy a legnagyobb business a boltoknak a karácsony, de engedjék már meg, hogy még kiélvezzük az ősz színeit, ünnepeit.

Itthon aztán gyorsan készítettünk is egy halloween pók dekorációt, nehogy lemaradjunk az őszről, hiszen vannak, akik szerint már küszöbön a karácsony. Kis töknek a tetejét levágtam, kikapartam a belsejét. Megnéztem elég stabilan áll -e az asztalon és ha nem egy kicsit alakítottam a talpán. Oldalt kifúrtam négy-négy lyukat, ebbe szúrkáltuk be a Z alakúra hajtogatott szőrös drótot, amit valamikor egy hobbi boltban vásároltam. Ragasztotunk két szemet is és végül egy mécsest tettünk a pók testébe. Ma még folytatjuk a munkát, ez csak a prototípus volt. Sőt van még egy csomó novemberi dekoráció ötlet, megvalósításra váró terv a tarsolyomban. Ősz van és mi tudja Isten mi okból, de szeretjük ezt az évszakot. Szóval ha lehet, nekem még senki ne kívánjon Boldog Karácsonyt.

Az ötlet nem az én fejemből pattant ki, egy régi Praktika magazinban láttam.

Élmény csütörtökök

2011-10-10T00:41:00.000-07:00

Hogy miért pont csütörtökre szervezek kulturális és más szórakoztató programokat Eszternek és Noéminek? Mert csütörtökön az óvoda Csigabiga csoportja a szomszédban található uszodába jár úszni tanulni, akinek pedig ehhez nincs kedve vagy csak nem szereti a csoportos úszás oktatást, az oldja meg valahogy a gyerek elhelyezését. Más csoport nem fogadja be őket, mert így is vannak elegen és állítólag a gyereknek se tesz jót ha ide oda rakják őket az úszásidőben. Késő délelőtt oviba vinni őket semmi értelme. Így lett nekünk egy szabad csütörtökünk minden héten. Ha nem itthon dolgoznék, ha a munkahelyemre kéne sietnem reggelente, bizonyára nem venném ilyen könnyedén ezt az állapotot, így viszont puffogás helyett, hogy micsoda ultimátum ez a szülők és a gyerekek felé, inkább azt gondoltam, majd profitálunk belőle. Noémi ugyanis ki nem állhatja az úszásoktatást, nem tetszenek neki a módszerek, a kiabálás, a túl sok gyerek. Megjegyzem úszni, pontosabban lubickolni nagyon szeret. Simán lecsúszik a vizicsúszdákaon, szeret élményfürdőkbe járni Zoltánnal és a testvéreivel és a tengerből sem lehet egy szóval kiparancsolni. Itthon is ezerszer beugrik a medencébe az erre a célra kijelölt helyről, szóval nincs víz- csak uszodaiszonya.
Eszter, aki picurka kora óta a vizitündér, aki simán kinyitja a szemét bármilyen víz alatt és aki a három lányomból szerintem elsőnek megtanul rendesen úszni majd szolidalitál Noémivel. Nélküle nincs kedve menni neki se, inkább velünk lenne.
Elfogadtam a döntésüket. Nem szeretném ugyanis, hogy ugyanaz történjen velük is, mint gyerekkoromban velem, azaz, hogy sikerült elvennem a komolyab úszástól a kedvemet, a fejemet a világért se tenném a vízbe és utálom ha az orromba, szemembe megy. Pedig szegény anyukám becsülettel vitt a Széchenyi fürőbe (a XVI. kerületből tömegközlekedéssel!!!) bennünket, de csak annyira emlékszem, hogy a türelmetlen oktató lenyomta a fejemet a vízbe.. Tudom, hogy eljön az ideje, amikor megérzik és megértik az úszás ritmusát és ha úszóbajnokok nem is, de magabiztos úszók lesznek.

Hét elején aztán előveszem a programfüzeteket és a neten is a kulturális ajánlókat böngészem. Persze figyelembe veszem az egyéni kívánságokat is, így kötöttünk ki pl. a Vidámparkba, ami nekem felér egy időutazással a gyerekeknek pedig úgy ahogy van kopottan, toldozottan foltozottan a paradicsomot jelenti. Csütörtökön ráadásul kedvezményes belépőjegyet válthattunk, aminek -az eredeti árakat elnézve- igen megörültünk. A régi klasszikusokon, a fa hullámvasúton, a barlangvasúton és a mesecsónakban és a kanyargón intenzíven előtörtek belőlem gyerekkori emlékeim. Azért kellemes meglepetés is ért. A park hátsó részében alakították ki ugyanis a kis-vidámparkot, ami egészen sok ötletet is rejt magában, hogy csak néhányat említsek, a vízi dodgemet, a hajóhintát és a kézzel tekerhetős, igazi sínen haladó kisvonatot, amitől Noémi jól megizmosodott.
Kényelmesen, sorbanállás nélkül élveztük az októberi napfényben a vidámparkozást, körhintáztunk, dodgemeztünk és ahogy szoktuk az óriáskerékről integetve búcsúztunk a Vidámparktól, ahol egyébként az összes alkalmazott szomorú, unott vagy éppen kifejezéstelen arccal végezte munkáját...Vajon csak a nyarat vagy az egész Vidámparkot búcsúztatták?

__________________________________

A Mezőgazdasági Múzeum újra egy zseniális és persze kellően interaktív kiállítást nyitott meg nemrégiben. A Fagy birodalma. Ez a címe és ahogy a nevében is benne van, az Északi és Déli sark élővilágát mutatja be. Ide indultunk Esztivel és Noémivel egy kis ligeti sétával egybekötve. A belépőjegyhez megkaptuk a leporellóra hajtogatott játékfüzetet, amibe a pöttyöket kell beragasztani a megfelelő helyre. Az első olvasásra kissé bonyolultnak tűnő szabályt aztán sikerült megértetnem magammal, majd velük is, így elindultunk a sejtelmesen illetve sarkvidékhez méltóan bevilágított termekbe, hogy közelebbről megismerkedjünk a rozmárral, a császárpingvinnel, az oroszlánfókával, a jegesmedvével, a lundával, a sarki nyúllal, a hermelinnel, a mormotával a jeges vízben úszó halakkal és egy csomó olyan élőlénnyel, aminek a létezéséről nem is tudtunk.

Megjegyeztük melyik fókának van száz felesége és, hogy miért verekednek. Láttuk a sarki csért, amelyik felfoghatatlan, de a déli sarktól az északi sarkig repül, mindig oda, ahol éppen világos van. A legjobban az a kérdés tetszett a lányoknak, amikor ki kellett találni, hogy "Miért takarja el a jegesmedve az orrát, amikor a lék mellett vadászik?" És azt tudtátok, hogy a jegesmedvének korom fekete a bőre, csak éppen a szép fehér bundája eltakarja ezt? És, hogy szúnyogok, is élnek a fagy birodalmában?

Miután megoldottuk a feladványt és a kijáratnál bediktáltuk a megfejtést, kis ajándékcsomagot kaptak a lányok, amiben volt csoki is. Ezt azonban már egy lépcsőn ücsörögve majszoltuk el miközben hangosan kérték, hogy Még! Még! Anya tegyél fel újabb kérdést! Én tudom a választ!- ezzel is azt bizonyítva, hogy ők nagyon de nagyon figyeltek mindenre, amit olvastam, meséltem nekik a fagy birodalmáról és arra is, amit ők figyeltek meg az ismét remek kiállításon.

A színházjegyes néni pedig lassan magától hív, hogy "Ágikám, van itt egy jó kis darab.. Van már programotok csütörtökre?"

Turisták voltunk megint- a saját városunkban

2011-10-04T09:53:00.000-07:00

Ezúttal nemcsak kettesben Zoltánnal, hanem a lányokkal együtt és annak ellenére spontán, hogy egy ideje már ígérgettem nekik, de főleg Hannának, hogy felülünk egy városnéző buszra, abból is az emeletes fajtára. Hát igen. Zoltánal együtt már néhányszor átéltük az élményt, vagyis, hogy mennyire másképp látja az ember a saját városát, ha nem célirányosan halad, nem siet valahová, hanem kifejezetten a város szépségeire kíváncsi. Ilyenkor nem vagyunk restek felemelni a fejünket, hogy a homlokzatokban gyönyörködjünk. Idegen szemmel szemléljük az egyébként már jól ismert tereket, utcákat, házakat sőt némelyikbe be is merészkedünk. Részt vettünk mi már azon a kétéltű járgányon tartott idegenvezetésen, amelynek a neve RiverRide és amely félig busz félig meg hajó. Nemrég a házassági évfordulónkat ünnepeltük egy segway túra keretében, így csodáltuk a várost, ahol élünk de részt vettünk már a saját kerületünkben is egy helytörténeti túrán és persze párszor biciklivel, sőt tandemben is tekertünk a belvárosban.

Hannát is nagyon érdekli a városunk és az ezzel kapcsolatos könyvek. Mindig kéri, hogy meséljek a Vajdahunyadvár építéséről, a kisföldalattiról, a Hősök terén található királyokról, a hidakról, az Andrássy útról az Oktogonról és ugyanúgy, mint az amerikai turisták ő is szereti ha úgy kezdődnek a mondataim, hogy a legrégebbi, legnagyobb, legelső, legújabb, legszebb, egyetlen...
Most olvastuk el a Két egér sorozatból a Bolyongások Budapesten című kötetet amelyikből olyan kifejezéseket ismerhetett és jegyezhetett meg, mint a faun, griff, zárókő, címer, pillér meg ilyenek. A kicsik is versengve kiabálják a fontosabb nevezetességek, terek, épületek neveit és egyszerre kiabálnak ha double decker városnéző busz mellet haladunk el autónkkal. És persze mindig elhangzik, hogy "Menjünk mi is rajta!"

Vasárnap a Bálint házba készülődtünk, hogy egy interaktív és első látásra kissé elvont gyerekelőadást nézzünk meg. Jegyet nem vettünk elővételben, valahogy eszembe se jutott, hogy kellene, hiszen ez nem a Kolibri, ahová hónapokkal előbb elfogynak a helyek. Pedig így kellett volna tennem. Kissé csalódottan hagytuk el a helyszínt, ahová pont kezdésre érkeztünk. Csak az előteréig jutottunk, ahol nem túl udvariasan közölték, hogy minden jegy elkelt, máskor foglaljunk előre.

Csak azért sem hagytuk elrontani a kedvünket. Elsétáltunk az Operaház mellé, hogy kitaláljuk egy B tervet a vasárnap délelőtt tartalmas eltöltésére. Nem kellett sokáig gondolkodnunk, mert a megoldás ott állt karnyújtásnyira egy Hop on Hop off városnéző túrára agitáló fickó képében, akihez mire észbe kaptam volna Zoltán már oda is ment, hogy megérdeklődje, hogy nekünk "álturistáknak" vagyis magyaroknak sőt budapestieknek is ugyanannyiba kerülne a jegy mint a külföldieknek vagy van valami árengedmény. Volt. Gyerekek ingyen, mi pedig kedvezménnyel válthattunk jegyet. Mivel csodás, napsütéses idő volt csakis az emeletes és oldalt nyitott buszra voltunk hajlandóak felszállni. Az Operaházzal szemben vártunk rá sok-sok igazi túristával együtt. Az emeleten aztán találtunk még szabad helyeket. A fülhallgatókból a Kék Duna keringő és Brahms Magyar tánca szólt, amikor pedig valami fontos látványosság mellett haladtunk el, Kertész Zsuzsa valamikori tv bemondónő kellemes hangján megtudtuk a legfontosabb tudnivalókat, bár nem mindig azokat, amelyek igazán érdekesek és fontosak lennének egy külföldi számára. Zoltánnal együtt megállapítottuk, hogy a hanganyag nem túl naprakész, kissé száraz és nélkülöz minden humort. Egyébként pedig a zenei anyag kétszer olyan hosszú, mint a szöveg. Egy idő után levettem a lányok füléről a fejhallgatót és én magam meséltem a Parlamentről, amiből ugye nekünk magyaroknak három is van, csak éppen az egyik minisztérium a másik pedig múzeum lett,- mert ez sokkal érdekesebb szerintem, mint az, hogy hány méteres, igaz a magassága sem véletlenül annyi, amennyi..

Két órát kanyargott velünk a busz, közben városnézők szálltak fel és le a megállókban és talán amiatt, hogy lányaink már gyakorlott utazóknak sőt városnézőknek számítanak a maguk 5 és 8 évükkel, ezt a túrát is nagy érdeklődéssel, nyafogás, mocorgás nélkül ülték végig. (Még szép, hiszen ők akarták..).

A Citadella tetején aztán elakadt a lélegzetünk, mert bár budapestiek vagyunk az ott a szemünk elé táruló látvány annyira káprázatos, hogy ugyanúgy nem bírtuk abbahagyni a fényképezést, ahogyan azok a külföldiek, akikkel együtt utaztunk ott a Hop on Hop off buszon.

Másnap, egy normál esetben nem túl izgalmas hétfő estét dobtunk fel azzal, hogy igénybe vettük a városnéző buszhoz vásárolt jegy mellé adott ingyenes sétahajózási opciót. A lányok nagyon sokat tudnak már Dunáról és a hidakról. Van kedvencük is. Az Erzsébet híd, mert az függőhíd, a Lánchíd pedig azért, mert a legrégebbi és különbenis oroszlának díszítik. A Parlamentet most láttuk az új díszkivilágításban pompázni. Annyira szépséges, hogy egy időre még azt is elfelejtettem, hogy kik "dolgoznak" benne...

Budapest a maga gyarlóságaival, hibáival, hiányosságaival a legeslegszebb város nekem, Hannának, Eszternek és Noéminek. Jó volt turistáskodni benne.

A minap kaptam e-mailen egy ajánlatot valamelyik kuponos cégtől, hogy a Hop on Hop off városnéző buszokon kedvezményes áron utazhatnak azok, akik élnek a lehetőséggel és náluk vásárolnak. Másnap pedig egy újabb értesítés jött, amiben pedig a kétéltű buszon a RiverRide-on lehet utazni jóval olcsóbban, mint a turistáknak.
Aki teheti, menjen egy kört mindkettővel!

CDEFGAHC

2011-10-02T03:55:00.000-07:00

Állítólag ma már lehet úgy is zene-elméletet tanítani, hogy azt élvezze a gyerek. Hogy ne az legyen, mint az én időmben, hogy az egész zenetanulástól elvette a kedvem. Hanna szolfézs tanító nénije azzal kezdte az első szülői értekezletet, hogy megvannak a módszerei arra, hogy játékosan, interaktívan tanítson és élni is fog ezzel a lehetőséggel, mert nem szereti hogy a szolfézst a zenetanulás mumusaként emlegeti mindenki- igenis élvezetes tantárgy is tud lenni.

Azt mindenesetre észrevettem, hogy Hanna iskolájában az ének-óra is felér egy szolfézs oktatással, vagyis nemcsak énekelgetnek, de komolyan ismerkednek a hangjegyekkel, egész, fél hangokkal, ütemekkel és rövidebb dallamokat máris el tudnak játszani furulyán. Hanna büszke is új tudományára és ha csak teheti előveszi fúvós hangszerét és minden fület és idegszálat próbára téve furulyázik. Legutóbb Zoltánt örvendeztette meg iskolába menet az autóban a Harcsa van a vízben című dal egymás után való eljátszásával, amely azon kívül, hogy némi büszkeséggel töltötte el az egyébként botfülű sofőrt, némileg balesetvészélyesnek bizonyult...

Egy héten egyszer kicsit később megyünk Hannáért az iskolába, mert az énekkarról le nem mondana én meg támogatom ezt az elfoglaltságát. Büszkén lobogtatja a kottákat és próbálja előadni a nem mindig könnyű darabokat. Mire megtanulja, többnyire én is elő tudnám adni (mondjuk a konyhában panírozás közben).

Szorgalmasan járunk heti két alkalommal zongoraórára is. Megszoktuk és megszerettük, ahogy Larissza néni bájos orosz akcentussal és végtelen türelemmel magyaráz, tanít, dícsér. Legtöbbször én is bent lehetek a fél órás zongora foglalkozáson, ami úgy elröppen, hogy észre sem vesszük. Így aztán tudom mit kell itthon gyakorolnia Hannának sőt én is elleshetem a fogásokat, tanulom újra a hangjegyeket, ütemet és amikor nem lát senki bizony leülök a pianínó elé és titokban pötyögök a billentyűkön.

A kicsikkel szorgalmasan járunk a Cserepesházba Kati néni egymásra épülő zenés foglalkozásaira. Már a középső csoportnál tartunk, ahol szülői kíséret nélkül vesznek részt a lányok a fél órás foglalkozáson, ami pont elég arra, hogy elolvassak egy kis részt a könyvemből vagy valamelyik női magazinból. Boldogan mennek be a terembe és egymás szavába vágva mesélik mit tanultak, mit énekeltek és játszottak. A két kicsi közül egyébként Noni az, akinek kiváló hallása, ritmusérzéke és hangja van vagyis rendkívül muzikális. Egyik kedvenc ittoni foglalatossága az, amikor játék mikrofont vesz kezébe és improvizál. Ilyenkor halandzsa nyelven énekel hosszan nekünk.
Eszter is igyekszik de nincsen egy szinten Noémivel. Úgy tűnik ő az apai vonalat követi zene téren, vagyis nincs túl jó ritmusérzéke. Ugyanakkor szeret énekelni és nagyon igyekszik- ezért pedig mi sűrűn megdícsérjük.

Hanna tudta, hogy a zongora tanulás sok gyakorlást igényel. Tudja azt is, hogy nagy szó, hogy annyi jelentkező közül őt is felvették. Szeretem nézni ahogy gyakorol és szeretek vele tanulni. Most éppen gesztenyékkel. Elcsentem egy tekercs sárga szigetelőszalagot Zoltán szerszámos szekrényéből és a padlóra ragasztottam öt csíkot. (mondjuk a fehér kövön szerencsésebb lett volna , mert a barna padlóba kissé beleolvadnak a gesztenyék de azért így is látjuk) Egyszer én diktálok Hannának és kérem meg, hogy tegye a megfelelő helyre a violinkulcsos "D" hangot vagy a basszuskulcsos "A" hangot egyszer ő nekem.

És most már biztos vagyok benne, hogy szolfézst tanítani tényleg lehet kreatívan, ötletesen, játékosan is a gyerekeknek.

Különdíj a vakációs naplónak

2011-09-27T11:30:00.000-07:00

Aki régóta nyomon követi naplómat, az tudja, hogy egy ideje vakációs naplóban örökítjük meg a lányok nyári élményeit. Hannával negyedik alkalommal- , a kicsikkel pedig második éve készítünk élménynaplót. Korábban már leírtam, hogy az ötlet Hanna amerikai unokatestvérétől származik, aki amikor még éltek nagyszülei, (azaz Zoltán szülei), gyakran nyaralt Magyarországon. Azt már nem tudom, hogy az ottani iskolában adták fel házi feladatként neki, hogy készítsen u.n. "show and tell" azaz "mutasd és mondd" típusú nyári naplót vagy anyósom fejéből pattant ki az ötlet, mindenesetre én már akkor elhatároztam, hogy ha egyszer gyerekem lesz (sosem gondoltam volna, hogy három is !!), majd én is készítek vele (velük) ilyesmit.

Nos, az első két évben Hanna még nem ismerte a betűket, így aztán beragsztottunk mindent, ami a nyári szünettel kapcsolatos barangolásokra, kirándulásokra, programokra emlékezteti. Buszjegyet, beleépőjegyeket, repülős beszállókártyákat, képeslapokat, szalvétát, névjegykártyát, karszalagot.
Következő évben már tudott ákom bákom betűkkel írni, így a főbb címeket ő jegyezte le a naplóba a beragasztott képek és fecnik mellé. Rutinosan adta kezembe a kezelt belépőjegyeket azzal, hogy "Anya, erre szükségünk lesz a naplóba, tedd el kérlek!"

Idén aztán nemcsak kedvtelésből fogtunk neki a füzet szépítéséhez, hanem mert a tanító nénik arra kérték a gyerekeket, hogy ha lehet, valamilyen formában jegyezzék le egy két mondatban a nyári élményeiket. Nem adtak több instrukciót, mindenkinek a fantáziájára volt bízva, hogy hogyan hajtja végre a feladatot, amelynek célja gondolom elsősorban az volt, hogy ne felejtsék el az elsőben megtanult betűk formálását a nagy nyaralásban a gyerekek.
És mivel mi felkérás nélkül is boldogan gyártottuk korábban a vakációs naplókat, sőt erre bíztattam mindig a kedves olvasókat is, hát ha lehet most még jobban beleadtunk apait anyait. Hanna szorgalmasan írt, radírozott, írt, radírozott, kivágott, színezett, kiemelt, hajtogatott, tervezett. Büszke vagyok rá, hogy az ő műve, hogy írott betűi díszítik a sok képet. Egyedül a borító laminálásában segítettem. Persze ott voltam mellette akkor is, amikor egy új fejezeten dolgozott. Egyrészt, mert kérte, másrészt meg olyan jó volt együtt felidézni a vakáció pillanatait és ezzel kapcsolatos mondatokat megfogalmazni, hogy áldom a pillanatot, amikor az egész ötletet megláttam.

Szeptember első napjaiban be kellett vinniük a gyerekeknek a kész műveket az iskolába. Akkor még nem tudtuk, hogy azért, mert kiállítják mindet sőt zsűrizni fogják őket a nyári olvasmányélményből készült rajzokkal együtt. Igazán szép remekművek készültek, a legkülönfélébb technikákkal. Akadt rajz és napló is, ahol nyilvánvaló volt a segítő felnőtt kéz közreműködése a mű készítésekor, az hogy bizony sok szülő is belelkesült a nyári szorgalmi feladattól. Értékelem, hogy a díjátadón mindenkinek elismerték a munkáját, hogy mindenki kapott legalább egy kis oklevelet, a legjobbak pedig társasjátékot, sőt mi szülők a szokásos e-mail levelezési listán keresztül a tanító néniktől egy kis vállveregetést is.

Ma megszületett az eredmény: Hanna naplója különdíjas lett. Kapott egy erről szóló oklevelet és egy logikai játékot. Örült, neki, mert sok időt töltött a szépítésével, ő tervezte, ő írt csaknem minden oldalra a számomra oly kedves kis betűivel. Én meg azért, mert bár a blogon keresztül sok bókot kaptam, hogy milyen nagyszerű ötlet egy ilyen vakációs napló és néhányan kedvet is kaptak saját példány elkészítéséhez- ez mégiscsak egy hivatalos elismerése annak, hogy szép és tartalmas lett. Mondjuk Hanna nyara is az volt, így aztán nem volt nehéz ugyanilyenre gyártani az idei naplót.

Természetesen a kicsiknek is lett egy-egy vakációs füzete. Emlékszem nyár elején milyen hosszan gondolkodtak azon a papírboltban, hogy görögdinnye vagy narancs mintás legyen a füzet eleje. Együtt ragasztgattuk be a prospektusokat, ismertetőket, jegyeket,fényképeket, blokkokat, csomagcimkéket. A legjobban azt szeretem ebben, amikor felidézzük az élményeket, amikor újra átéljük a nyári kalandokat. Aztán akkor jó, amikor eltelik jó sok hónap vagy esetleg egy év is és egyszercsak azt látom, hogy előveszik művüket és elmélyülten nézegetik. Időnként a homlokukra csapva azt kiáltják: Tényleg, itt is voltunk, el is felejtettem és még olyanokat is, hogy "Itt nagyon jó volt, ugye elmegyünk máskor is?"

Én pedig máris klassz, ötletes és szép vakációs naplónak alkalmas füzetre vadászom, hiszen biztosan jövőre is készítünk "show annd tell" albumot. Összesen hármat. Hannának az ötödik kötetét, a kicsiknek pedig a harmadikat.

Családi társasjáték

2011-09-24T21:40:00.000-07:00

Jelentem, továbbra sincs tévénk. Még mindig remekül megvagyunk a bárgyú műsorok nélkül. Az X Faktor az egyetlen adás, amire igazán kíváncsiak lennénk, így aztán a laptopon keresztül utólag megnézzük, vagyis új tehetségek terén képben vagyunk azért. Néha viszagondolok arra az időszakra, amikor a tévé szabályosan elrabolta az időnket mindentől, ami igazán fontos. Nem tudom meddig maradunk tévé mentesek, mindenesetre én fürdőzöm most ebben az állapotban de nagyon..

Minden nap társasjátékozunk. Van olyan, hogy mind az öten, van, hogy csak a három lánnyal én, de ha külön igényt nyújtanak be, akkor megoldható, hogy mind a hármukkal egyenként egy anya-lánya, csak kettesben menetet játsszunk le. Kaptunk egy gyerek Monopolyt, van Jengánk de szeretik a Bus Stop számolós játékot is, a kő-papír-ollót, amit persze lehet kézzel is játszani de ezzel a műanyag szerkezettel még viccesebb. Az én kedvencem a fagyigombócos TRIO de vannak örökzöldjeink is, mint a Malom, Master Mind, Colorama. A lányok valami miatt kedvelik még a Bogyó és Babóca társast és az én ősrégi Otthontól az iskoláig című közlekedési játékomat is. Utóbbi kettő és a három lányom adta az ösztönzést ahhoz, hogy végre megalkossunk egy saját verziót. Olyat, ahol a játékosok mi magunk vagyunk és a szerencsemezőkön olyan élethelyzetekkel találkozhatunk, ami velünk kapcsolatos. A "vonat peronján utaztál, lépj vissza nyolc mezőt" és a "segítettél almát szedni Bogyónak, jutalmul újra dobhatsz" helyett biztosan viccesebb és mindenképpen személyesebb ha a mi életünkből veszünk ki néhány morzsát és rólunk szól a játék. Vagyis ha valamelyik játékos szana széjjel dobálja a ruháját a szobában (van ilyen nálunk az életben), akkor vissza kell lépnie tizet, de ha szépen fogat mostak lefekvés előtt (ilyen is akad), akkor dobhatnak újra. Ha a lovas táborban ügyesen ügettek és a kobakot is felvették, előre léphetnek, ám ha nagyon elfáradtak (pont a cél előtt) az oviban, iskolában, akkor a nyaralós mezőre kell lépniük. Ha a családi kirándulás idején letépték a védett virágot (nem szokták de biztos ami biztos..), bizony kimaradnak egy körből, ha viszont csodás gipszfigurát festettek a Gipszkorszak játszóházban (hol máshol?), akkor előre léphetnek ötöt. A cica farkának meghúzásáért is büntetés jár (khmm- khmm), a sütés közben elszenvedett kis sérülés miatt pedig kényszerpihenő. A nyávogásmentes fésülködést is plusz pontokkal értékeljük, ahogyan azt is ha ügyesek voltak zongora órán.

Az előbbiekből azért biztosan kiderült, hogy a szabályt nem egyedül találtam ki... Ez volt a társasjáték gyártás legélvezetesebb, nevetős része .
A kivitelezés nagy része rám maradt egyébként, a lányok csak a díszítés, matricázás idejére hagyták abba a kinti játékot, hogy bent folytassák velem a nagy művet, aminek külalakja csupán fantázia kérdése, "ezerféleképpen" lehet elkészíteni, attól függően, hogy milyen eszközök állnak éppen rendelkezésünkre.

A miénkhez ezeket használtam fel:

3-4 doboz számolókorong
színes papírlapok
1 ív kemény kartonlap
1 ív kevésbé merev papír, amit a kartonra ragsztunk rá majd
matrica
szám matrica (filctollal helyettesíthetjük)

és így készítettük el:

A puhább kartont ráragasztottam a keményre. A számolókorongokat egymás mellé ragasztottam, úgy, hogy időnként a színes papírokból kivágott kör következzen, hiszen ezekbe kerülnek a matricák, díszítések, ez lesz az a mező, ahol valami izgalmas vár a játékosra. Csak ezekbe az akció körökbe ragasztottunk számot. Leültem a laptop elé és bepötyögtem a nagy körökre vonatkozó utasításokat, amiket a lányok diktáltak nekem egymás szavába vágva, nagy nevetések közepette. Voltak egészen extrém ötleteik is...

Amikor elkészült, azonnal kipróbáltuk és megállapítottuk, hogy ennek a játéknak lelke van, másképp nem történhetett volna meg, hogy Eszter háromszor lép a macskás mezőre, Hanna a ruha széthagyósra, Noémi a szépen festősre én pedig az elutazósra...
Az, hogy külön lapon vannak az instrukciók, azért is jó, mert ha megunjuk vagy aktualitását veszítik a mondatok, újakat találhatunk ki. Ekkor csak le kell kapirgálni a matricákat ügyesen a karikákról és egy kis fazonigazítással máris új játékot kapunk.

Eszembe jutott még az is, hogy ajándékba is gyárthatnánk valamelyik barátunknak karácsonyra, szülinapra. Nem tudom örülnének -e neki. Az fontos, ogy jó barátaink legyenek, mert a nagy színes mezőkbe az ő kis életük mozzanatait kell megfogalmazni.

Ja! A családi társasjátéknak sajnos még nincs frappáns neve. Egyszerűen nem jut eszünkbe semmi különleges vagy éppen egyszerű, ami még ráférne a játék keretére vagy ha majd lesz megfelelő méretű dobozunk, akkor annak a tetejére. Ha neked kedves olvasó kipattan valami jó cím a fejedből, kérlek oszd meg velem! Valami ajándékot is kaphatsz érte vagy csak dobhatsz még egyszer. :-))

Ízlelő- étterem és cukrászda ajánló

2011-09-21T04:09:00.001-07:00

Ízlelő vagy Kék madár

Ez a neve a szekszárdi étteremnek, aminek az a különlegessége, hogy hallásukban, mozgásuban vagy tanulásban akadályozott embereket foglalkoztat. Magyarországon az egyetlen. Kedvenc női magazinomban az Évában olvastam először egy cikket az étterem megálmodójáról és arról, hogy Hollandiából hozta haza az ötletet. Az étterem a családbarát jelzőt is magán viseli ez pedig abban nyilvánul meg, hogy a nem túl nagy terem végén egy kis játszórész is ki lett alakítva, egyébként pedig úgy általában is szeretik ott a gyerekeket.
Azt is tudni véltem, hogy tanácsos asztalt foglalni, mert sokan járnak az étterembe, ahol két menü közül lehet választani és ahol senki nem csodálkozik azon, hogy milyen bámulatos ügyességgel hozza ki a tányérokat a kerekes székben a mosolygós arcú felszolgáló hölgy. A mi gyerekeinknek azért elmondtuk mielőtt beléptünk az étterembe, hogy ennek a helynek az a különlegessége, hogy olyan emberek dolgoznak benne, akik valami baleset, betegség vagy születési rendellenesség miatt tolószékbe kényszerültek vagy nem egyforma a végtagjuk vagy csak rosszul hallanak ám ettől még kiválóan főznek és a finomságokat fel is szolgálják. Mindenki a képességeinek megfelelő feladatot látja el. Azt akartam, hogy lássák, hogy a fogyatékkal élő emberek is teljes életet tudnak élni, dolgozhatnak és nem kell a mellőzöttség érzésével megküzdeniük. Csak éppen kellene még ehhez hasonló nagyszerű kezdeményezés...

Kambodzsában a Friends nevű étteremben éreztem ehhez foghatót. Ott az utcán tengődő, otthontalan vagy céltalan fiatalokat tanították meg az étterem üzemeltetéséhez szükséges fogásokra, a szakács tudományra és a felszolgálásra. Munkalehetőséget kaptak, amit meg is becsülnek, másképp nem lenne az egyik legközkedveltebb étterem Phnom Penh-ben.

Klassz gyerekeink vannak!-állapítottuk meg Zoltánnal ismét. A világ legtermészetesebb módján fogadták az egy kézzel is boszorkányos ügyességgel terítő hölgy és a tolószékben lavírozó felszolgáló kedves szavait. Nem mellékesen nagyon finomat ettünk. Szerencsénk volt, hogy nem kellett sorba állni, mivel mindez még nyáron, útban Bikal felé történt, amikor azért Szekszárdon sem pezseg olyan nagyon az élet. Aki arra jár ugorjon be és egyen egyet!

-----------------------------------------------------------------------------------
A város legjobb cukrászdája szerintem

Egy ideje nagy ívben elkerüljük a látványcukrászdákat, pedig akad egy, nem is olyan messze tőlünk. Ott pl. azon kívül, hogy minden rémesen drága, egyáltalán nem kedves a kiszolgálás és a sütik külalakjára nagyobb hangsúlyt fektet a cukrász, mint az ízére. Egyszer vicces, másodszorra már rémes.

Nyáron a lányokkal és időnként Zoltánnal a kerület cukrászdáinak kínálatát és minőségét teszteltük le. A fagyi, süti vagy kávé elfogyasztása után szigorúan pontoztunk is persze. Értékeltük a kínálatot, a minőséget, a miliőt, a kedvességet (ha volt egyáltalán). Eszerint nálunk az első helyen a Beatrix cukrászda végzett, az utolsó pedig a Szamóca lett. Előkelő helyen áll még a Centenáriumi lakótelep szívében meghúzódó kis cukrászda a maga brüsszeli krémeseivel és a fagyijaival, csak ott inkább elvitelre vásárol az ember a bolt mérete miatt. És ha már cukrászda, hát leírom, hogy hol található az, amelyik remélem, hogy benne van minden útikönyvben de a Lonely Planetban mindenképpen, mert olyan békebeli sütiket árul, amilyet anyukám ehetett kislányként, amikor feljöttek Pestre. A bolt egyébként nem sokat változott azóta, a berendezés részletezése megérne egy külön fejezetet. Egyik oldalon papírhalmok, másik oldalon régi tepsik és cukrászati eszközök. A hűtőben a sütik egyáltalán nem puccosak, némyeli még csúnyácska is, az íze azonban feledteti a szépséghibákat. A cuki specialitása a szilvás, mákos pite, amiből meg tudnék enni nyolcat és csak az tart vissza, hogy ne tegyem, hogy végre elértem az álom súlyomat...
Annyit sikerült kiderítenem, hogy 54 éves a cukrászda és a tulajdonosa, Bognár Feri bácsi nemrég életműdíjat kapott a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületétől. Meg is érdemelte!
Hogy milyen a kávé? A legjobb, amit valaha ittam. Lehet, hogy a kávéfőző titka de szerintem csak arról van szó, hogy ebben a cukrászdában minden olyan, amilyen volt öven éve is. Valahogy nem hagyták, hogy belerondítson a modern technika, új irányzatok, trendek. Minden olyan, ahogyan a megsárgult nagymama sütis szakácskönyvében le van írva. Úgy félek mindig amikor belépek, hogy rendet raknak egyszer vagy modern csilivili gépekre cserélik a régieket. Izgulok mindig, hogy a tábla a cukrászda felirattal se változzon, ahogy a függöny is úgy jó, ahogy van ott. A kalácsok sem tökéletesek, úgy néznek ki, ahogyan te vagy én esetleg a nagyi sütné meg. Bent három asztalka fér el. Ezek sajnos már modernek, de nem zavarják azért az összképet. Ha nem sietünk, innen nézzük sokáig a sárga falakat, a mesélő tárgyakat, a bájos rendetlenséget. Jó időben pedig ki lehet ülni a teraszra, ami egy kis oázis ott a belvárosban. Egy mini Párizs az a Barát utca. Ja hogy hol van ez a világ legjobb cukrászdája? A VII. kerületben. A hivatalos neve Bognár Cukrászda (bár sehol nincs kiírva és honlapot se keressen senki hozzá) a Barát-Szövetség utca sarkán. Ki gondolta volna? Szezonja van a szilvának. Lehet, hogy megkérem Zoltánt, hogy kanyarodjon be a Rákóczi útról és hozzon haza pár szelet mákosat...Úgy nyolcat..
Kép nincs. Ezt úgyis látni és kóstolni kell.

Ikerszülinap ötödször - szeptember 11-én

2011-09-11T12:09:00.000-07:00

Valahol azt olvastam, hogy egy kicsi gyerek hat éves koráig még emlékezhet arra, hogy milyen volt az anyaméhben, milyen volt megszületnie. Nem tudom, kicsit szkeptikus vagyok de azért feltettem a kérdést én is az enyémeknek. Nem jött értelmes válasz, illetve egy határozott "nem emlékszem semmire sem" azért igen. Nos én ekkor az ölembe ültettem a két legkisebbet és elmeséltem a saját verziómat azaz, hogy szeptember 10-én úgy nekem már nagyon nagy volt a hasam és levegőt is alig kaptam, így Zoltán és az akkor majdnem három éves Hanna jobbnak látta, ha a kórházban töltöm az éjszakát. Pihenni szerettem volna de nem tudtam, mert kényelmetlen volt háton, hasra meg ugye nem feküdhettem miattatok... Ekkor az oldalamra fordultam de valószínűleg ez nem tetszett Eszternek, mert fogta magát és kipukkasztotta azt a lufit, ami az anyukák hasában van és amiben hónapokig lubickolt, mert már elege volt abból, hogy rugdossák és nem fér el sehogyan sem igazán. Pontosan 37 hétig osztozott Noémivel az albérleten, tudta jól, hogy innentől már nem számít koraszülöttnek és érezte, hogy majdnem 3 kg-os súlyával majd megelégednek az orvosok és mi is. Szóval jelezte, hogy ki akar jönni, meg akar születni. Mindenféle csipogó műszerrel figyelték, hogy szépen ver -e a szívetek. Megvárták a reggelt és egy csomó orvos és érdeklődő no meg Zoltán gyűrűjében felvágták a hasamat. Nem fájt, mert előtte kaptam a gerincembe egy szurit, amitől deréktól lefelé semmit nem éreztem. (Ennél a résznél megcsíptem a lábukat és hozzátettem, hogy "ezt sem éreztem".)
Először Esztert emelték ki a hasamból, aki azonnal felsírt, aminek én nagyon örültem. Noémi bújócskázni kezdett az orvosokkal, jó két percig keresték, míg a lábánál fogva kihúzták őt. Megmértek, betekertek meleg ruhába aztán megmutattak mindkettőtöket nekem. Sírtatok igen. Én is, mert annyira örültem, hogy gyönyörű, egészséges kisbabáim születtek és hogy engem választottatok anyukátoknak. "Nagyon szépek" -mondták az orvosok és a nővérek. Tényleg azok voltatok. Utána összevarrták a hasamat. Amikor készen lettem, betoltak egy kórterembe. Nemsokára illatosan, babaruhában a kezembe adtak benneteket és nekem csak potyogtak, potyogtak a könnyeim, annyira örültem, hogy megérkeztetek.

5 évesek lettek a kis csodák. Egész nap ünnepeltük őket.

Reggel korán keltem, hogy kedvenc csokis muffinjukat a kakaóval melegen tehessem eléjük. Az asztal közepén lévő öt sütibe kis gyertyácskát is szúrtam, mert a szülinap sok gyertyaelfújással kerek.

A hálószobában adtuk át nekik a meglepetéseket. Eszternek egy csodás babaágyat, mert kimondhatatlanul szeret babázni és bár dobozokból, ebből abból kiváló babaágyakat rögtönzött mindig, azt gondoltuk örülne egy fából készült ágyneművel ellátott babaágynak is. Nagyon boldog volt. Noémi szájharmónikára vágyott, hát azt kapott. Gondultuk, Hanna zongorázása mellett már fel sem fog tűnni ha Noémi gyakorol. Kaptak még két kirakót is, aminek az a különlegessége, hogy mi magunk vagyunk rajta. A korfui nyaralás alatt készült legjobb két képet alakította át 60 db-os puzzle-á egy erre szakosodott bolt. Tényleg vicces a saját szemünket, karunkat a megfelelő helyre illeszteni. Reggel az ágyban azonnal ki is próbáltuk. Hanna is nagyon kreatív és testhezálló ajándékokat készített hugainak. Eszternek egy 5 darabos "Babázó" kupont, mert Eszter nem hagyja békén és naponta legalább tízszer kéri Hannát, hogy "Hanna! Babázz velem kérlek!" Hannának meg nem mindig van kedve vagy ideje így időnként bizony lógó orral egyedül pelenkáz, altat, etet Eszter. No mármost ezzel a kuponnal bármikor köteles babázni vele Hanna. Elmondta a szabályokat, mindenki megértette azt és ha jól láttam egy kupont már el is használt az ünnepelt, vagyis tényleg telitalálat. Noéminek egy ügyességi játékot eszkábált össze még a suliban. Ez azért testhezálló ajándék, mert Noémi addig nem nyugszik, míg valamit nem tanul meg tökéletesen. Végtelenül kitartó és nagyon de nagyon határozott. Most próbálkozhat beletalálni a poárba a zsinórra fűztt golyóval. Neki való!

A családi muffinevés után a szülinapi zsúr előkészületeire kellett koncentrálnom, így szabadfoglalkozást rendeltem el. Nekik csiga lassan érkezett el az indulás ideje, nekem meg túl gyorsan, de azért sikerült mindent összeszednem.
Naná, hogy Gipszkorszak bulira hívtuk meg a vendégeket. Mivel a játszóházunk még nincs fogadóképes állapotban, egy termet béreltünk ki az eseményre a belvárosi Nagymező utcában. Igen. Aki figyelmes és valóban rendszeres olvasóm, az emlékezhet rá,hogy Hanna 6. szülinapi buliját is ugyanitt rendeztük meg. Broadway Clubnak hívják és igazán baráti áron adják oda az ünneplésre az igényesen berendezett helyiséget. Nos, ide vártuk az ovis társakat, kis barátnőket, akik mind egy szálig meg is érkeztek, sőt még kisebb és nagyobb testvérek is elkísérték őket. Így aztán sokan lettünk, de nem bántuk, mert úgy tűnt mindenki boldogan festi a kiválasztott figuráit, sőt alig lehet őket elrángatni egy kis közös játékra, pedig mi azzal is készültünk. Kialakítottunk egy szülői asztalt is, amit főként anyukák foglaltak el (az apukák inkább csocsóztak hátul). Itt aztán olyan remekművek készültek, hogy az egyiket el is kunyeráltam, mert majd a játszóházban kialakított legszebb alkotások vitrinébe szeretném kitenni.

A kicsik sem elégedtek meg egy gipszfigura kifestésével, aminek mi tényleg örültünk, hiszen ismét bebizonyosodott, hogy ez egy olyan foglalatosság, amit szívesen és sokáig űznek a gyerekek.
Volt totó is, amit már megszokhattak tőlem, hiszen nálunk nincs szülinapi buli "Ki tud többet az ünnepeltről?" kérdőív nélkül. Persze minden évben naprakész kérdésekkel készülök. És bár a legtöbben megelégedtek volna a festegetéssel, mégis lejátszottunk néhány klasszikust a szülinapi játékokból, ráadásul nem tét nélkül, hiszen a győztesek hazavihettek egy-egy gipszfigurát otthoni festésre.

Az arcfestés csillaga leáldozóban van, amit nem is csodálok, hiszen a festéket este, lefekvés előtt szomorúan, de le kell mosni, a csillámtetoválás ellenben egy hétig biztosan a bőrön marad. Bizony az ovis társak közül jó sokan ilyen csillogó figurákkal a karjukon, bokájukon jelentek meg másnap az oviban, amivel elárulták, hogy előző nap ott voltak az Eszti, Noémi buliban.

A szülinapi meglepetés része volt az is, hogy másnap nem kellett ovódába menniük. Hagytam, hogy sokáig aludjanak a sok élménytől elfáradt öt éveseim és hagytam, hogy egész délelőtt az új ajándékokkal játszanak én pedig rácsodálkozzak arra, hogy mennyire sokat fejlődtek, okosodtak, nőttek az elmúlt egy évben. Jó, hogy van két öt évesem Hanna mellett.

Mi van az uzsonnás dobozban?

2011-09-09T02:08:00.000-07:00

Általában jégsaláta, répa, szendvics, házi süti, müzli szelet, nápolyi, banán, puffasztott rizs, keksz vagy szőlőcukor az energia miatt. Semmi extra.

Vagyis az, igenis különleges, mert az én uzsonnáim mosolyt csalnak Hanna arcára, mivel azokra az ételekre, amelyek be vannak csomagolva mindig írok alkoholos filccel valami bíztatást, kedvességet, símogató szót. A banánra pl. kiválóan rá lehet írni, hogy "Egyél meg, nagyra nősz tőlem!" vagy "Ha megeszel jobban számolsz majd a matekon.." és ehhez hasonló mondatokat. A Müzli szelet és a Jó reggelt keksz papírjára is ráfér, hogy "Szeretlek", "Sokat gondolok rád", "Ügyes legyél!" vagy akár ennél viccesebb feliratok is. Apropó vicc. Már tavaly elkezdtem belecsempészni Hanna uzsonnás dobozába rövid, gyerekeknek szóló vicceket. A Google keresőbe beírtam, hogy "vicc, gyerek vagy vicc gyerekeknek" és a kereső által kidobott viccdömpingből csemegéztem. Jó kis elfoglaltság volt, nem tagadom. Viszont nem mind volt szalon- ill. iskolaképes, így cenzúráznom is kellett. Amelyek átmentek a rostámon azokat kinyomtattam és kis cetliket gyártottam belőlük. Minden napra egy viccecske. Azt hiszem lassan megszokják az osztálytársak is, hogy ha Hanna uzsonnázni kezd érdemes köré gyűlni, mert a dobozban az étel mellett van egy rövid történet is, amin jót lehet nevetni. Magabiztos olvasás azért kell ahhoz, hogy megértse a vicc csattanóját, de ez már megvan Hannánál, épp ezért talán jobban is értékeli a papírdarabokat a dobozban, mint elsőben.

Az innivalóval megtöltött palackra is gyárthatunk cimkét vagy feliratot. Én azt írtam rá, hogy "Okosító varázsital".

Kedves anyukatársak! Ez aztán igazán nem kerül pénzbe (illetve az uzsonna azért igen..)és még csak extra idő sem kell hozzá. Lehet feliratozni az uzsonnát, tessék mosolyt csalni a távolból is kisiskolás gyereked arcára. Ja! Észrevettem, hogy az én szám is fülig ér, amikor a feliratokat gyártom titokban.

ui.
1, Nyilván az alma héjára vagy a zsömlére nem írok, mert azt megenné betűstől, tintástól, de minden máson, ami nem érintkezik a szájával lehet üzenni. :-)

2, Nagyobb gyerekek vagy felnőttek esetében idézeteket, inspiráló aforizmákat, érdekességeket írhatunk a cetlikre.

Korfu 2. rész Punnyadás

2011-09-06T23:47:00.000-07:00

Gyerekbarát legyen! Ez az egyetlen szempont lebegett a szemünk előtt a hotel - és az úticél megválasztásakor is. Az alig egy órás kellemes repülőút teljesítette ezt a kritériumot, ahogyan az all-inclusive szállás is a megszámlálhatatlanul sok medencéjével, csúszdákkal, folyamatos terülj-terülj asztalkámmal és családi szobákkal. A repülőtéren a nevünkkel ellátott táblával már várt ránk a taxis. A sziget északi csücskébe a Roda nevű településre vitt bennünket először a tenger mentén húzódó úton, majd a hegyeken át a szerpentinen kacskaringózva. A lányok ebből már semmit nem láttak, mert elaludtak és csak egy óra múlva, érkezéskor ébredtek fel. Az elegáns hallban aztán nagy örömünkre észrevettük a szimpatikus magyar családot és összemosolyogtunk. A recepción megtudtuk, hogy a szállodában amúgy ritka vendég a magyar, sokkal inkább orosz, angol, francia vendégekhez vannak szokva.

Zoltán a lányokkal azonnal a teraszok alatt végig húzódó sós vízű medencébe vetették magukat, amíg én kipakoltam. A családi szobákkal rendelkező rész úgy van kialakítva, hogy a földszínten lakók a terasz közepén található kis ajtón át egyenesen a medencébe ugorhatnak. Bevallom annak ellenére, hogy nagyszerű ötlet, én jobban örültem, hogy úszni még nem tudó lányaimmal együtt az emeletről szemlélhettük mindezt.

A pazar vacsora után aztán már az igazi tengerpartra vágytak a lányok így aztán elindultak qa többi medence fölött húzódó hídon és további apartmanokon, gondosan ápolt kerten át a partra. Én addig visszaszaladtam a fürdőruhákért és egyéb nélkülözhetetlen kellékekért. Mire a homokos partra értem, a lányok visítozva fröcskölték egymást egy szál bugyiban és élvezték, hogy hosszan sekély a tenger valahogy úgy, mint Lellén a Balatonnál, ráadásul Hanna szerint nem is annyira sós, mint azt várta. Lehuppantam egy nyugágyra, szememet a közeli albán hegyeken - meg a környező valóban zöld szigeten pihentettem. Körülöttem csokibarnára sült nyaralók olvastak, labdáztak, mindenféle idegen nyelven beszélgettek.

Minket elárult sápadt bőrszínünk: igen ma érkeztünk és egy hetet maradunk. Punnyadni fogunk bizony. Délelőtt és délután is itt leszünk a parton. Enni azért bemegyünk az étterembe, mert nem bírunk ellenállni a felfoghatatlanul sok finomságnak. Délben visszavonulunk a szobánkba egy kis sziesztára, hogy este még kipihenten táncolhassanak a lányok a Mini diszkóban és megnézhessük az amfiteátrumban az aktuális műsort. Majd megszokjuk mi is a kabócák éktelenül hangos koncertjét és reggel a felfoghatatlan mennyiségű madár csicsergését. Egy napot szánunk arra, hogy kimerészkedjünk a rezervátumból, Erzsébet királyné szépséges palotája, az Achilleon kedvéért. Nagylány koromban szinte minden regényt elolvastam a magyarok királynéjáról. Hannának is sokat meséltem róla, a bokáig értő hajáról, szépségéről, vadócságáról, lovas tudásáról, kalandozásairól. Bérelünk majd egy autót és bemegyünk a fővárosba, ami cseppet sem görögös, sokkal inkább imádott városomra Velencére hasonlít, de arra aztán nagyon. Igen. Homokvárépítős, fagyizós, lubickolós, napfürdőzős, nyugágyas, nyaralásra vágytunk. Olyanra, amilyet huszonéves korunkan el se tudtunk képzelni, hogy élvezni tudnánk. Már nem vagyunk húsz évesek és közben lett három kislányunk. A nyaralás értelme, lényege némileg átalakult. Idén az aktív pihenés helyett a passzív pihenést választottuk és itt teljesült a vágyunk.

Korfu 1. rész

2011-09-01T00:43:00.000-07:00

Túl vagyunk az évnyitó ünnepségen Hanna iskolájában (ahová a nagy másodikosok szüleire, azaz ránk már nem is volt szükség..) Hatalmas öleléssel köszöntötte a rég nem látott osztálytársakat, barátnőket és a tanító néniket is, akik saját bevallása szerint kimondhatatlanul hiányoztak a nyári szünet alatt Hannának. Megkapták az új órarendet, meg a finom illatú tankönyveket, amelyeket már rutinosan csomagoltunk be itthon. A kicsik is várták az óvodát, az óvónéniket és talán ugyanúgy csodálkoztak azon mekkorát tud nőni egy kisgyerek egy nyár alatt, mint ahogyan én tettem a kis öltözőben. Egy másodikos iskolás és két középsőcsoportos ovis anyukájaként volt hát dolgom elég mostanában, így aztán csak most írom le, hogy milyen nagyon jót nyaraltunk mi Korfun, az alig egy órányi repülőútra lévő turistaparadicsomban, a Zöld Szigeten, amiről Gerald Durell csak annyit mondott az Isten kertje.

Mielőtt a szigetre repítenék mindenkit, a repülőtérről írok kicsit hosszabban, mert szívügyem. Itt kezdődött felnőtt életem, itt dolgoztam sokáig és mert örömmel tapasztaltam, hogy végre, végre újjászületett.

Amíg Zoltán a kissé távolabb eső Airport parkolóban hagyta az autónkat, (kiszámoltuk, hogy a kedvezményes nyári parkolóárakat figyelembe véve még mindig olcsóbban jövünk ki így, mintha taxiznánk oda és vissza), mi az indulási csarnokban várakoztunk.
Nagyon szeretik a lányok a repülőtér nyüzsgését, ahogyan az eligazodással járó kihívásokat is. A piktogramokat nézve egymás szavába vágva próbálják kitalálni annak jelentését. " Itt nem lehet dohányozni, arra van a női mosdó, ott kell a csomagokat feladni, arra vannak a taxik...." Hannának már komolyabb feladatot adtam. Arra kértem vezessen a megfelelő check- in pulthoz és közben mondja el hogyan tájékozódik, milyen jeleket figyel. Átment a "vizsgán", ami nem is csoda, hiszen rutinos utazónak számít és sosem felejt el kérdezni, érdeklődni. A kicsik a bőröndök lemérését majd azok futószalagon történő eltűnését figyelik mindig a leglelkesebben. A biztonsági ellenőrzést utálják, mert bár semmi rejtegenivalójuk nincs, frusztrálja őket a kapun való áthaladás és a folytonos csipogás.

Kicsit korábban mentünk ki a repülőtérre, mert időt szerettünk volna hagyni magunknak a nemrég átadott új tranzitban való lófrálásnak. Az egyik designos csavart padra leülve csak annyit bírtam kinyögni, hogy "Na végre!" Egy pillanatra magam előtt láttam azt tranzitot, ahol még én is dolgoztam. Eszembe jutott az indulási csarnokban található ütött kopott kis posta, a csarnok közepén felállított újságos bódé és a gagyikat áruló ajándékbolt, amivel be kellett érnie a külföldinek. Volt egy virágbolt az érkezési oldalon. Emlékszem információs koromban egy vidám fickó megkérdezte hol tud cigarettát venni, mire mi a virágboltba rányítottuk (tényleg árult dohányterméket is). A pasasnak jól vágott az esze és csak annyit mondott: Végülis..az is növény... Eszembe jutott a vastag csészében felszolgált kávé íze. A tranzitban később egy parfümös és egy "vegyesbolt" várta a vásárolni vágyókat.Ennyi. Mennyire élveztem más repülőterek csillogó villogó üzleteinek kirakatát bámulni, a parfümillatot árasztó útvesztőkben kószálni. Időnként annyira belefeledkeztem a nézelődésbe, hogy majdnem lekéstem a beszállást is.

Na végre! Ferihegynek, akarom mondani a Liszt Ferenc repülőtérnek nem kell többé szégyenkezni a buszpályaudvarhoz hasonló váróterem miatt. Egészen zseniális ötletnek tartom az ingyenes!!! csocsót a galérián, amivel persze játszottunk is Zoltánnal egy gyors meccset és amiért én (a győztes) egy fincsi kávét kaptam aztán a vesztestől a Costa Cafféból, mert az is van. Stílusos a Gundel kis étterme és örültünk a gyerekváró résznek, ami többnyire Ikeás tárgyakkal, rajzolási lehetőséggel várja a kis utasokat no meg valamilyen video játékkal, amivel szerintem az apukák szívesebben játszanak, mint a gyerekek.

Van ott egy jó nagy újságos, sok nemzetközi lappal, viszont egy könyvesbolt még jól jönne és biztosan jól is menne. Én készültem. Flautner Lajos: Erzsébet Titok és Szenvedély című könyvét csomagoltam be magammal. A galérián a sok étterem között akad egy olyan, amilyennel Párizsban sokat találkoztunk, mert gyerekbarát és megfizethető. Ez a Hyppo, ami nem a vegyszert jelenti, hanem a vizilovat és ami egyébként itt is gyerekbarát (a lányok azonnal kaptak egy egy nyalókát a kedves felszolgáló hölgytől, pedig csak mosolyogtak rá és azt is kívülről) ám sokkal drágább mint Franciaországban. Na ja. Onnan hozzák az alapanyagokat. Még szívesen lófráltam volna a csilivili tranzitban, ám a beszállítás megkezdődött, így a kapuhoz siettünk. Előttünk egy szimpatikus család várakozott türelmesen. Anyuka, apuka egy kisfiú és egy kislány. Akkor még nem tudtuk, hogy ők is pont abba a hotelbe foglaltak szobát, mint amelyikbe mi és egy csomó mindenről hasonlóan gondolkodunk, sőt összebarátkozunk. Pedig így történt, de ezt már csak a következő fejezetben mesélem el.

A jég volt velünk

2011-08-29T22:07:00.001-07:00

Hanna a nagy melegben néha felsóhajtott, hogy ő igazán a telet sokkal jobban szereti fázni jobb, mint a melegben pihegni. A legutóbbi ilyen kirohanásakor jutott eszembe, hogy van Budapest szélén, Káposztásmegyeren egy Jégpalota, ami télen-nyáron várja a korcsolyázni vágyókat. Általában edzéseket, különböző programokat, versenyeket tartanak benne de a közönség számára is van lehetőség a korizásra csak oda kell telefonálni, hogy mikor éppen. Tegnap este fél héttől nyílt erre lehetőség, hát este fél hétkor már ott is voltunk. Vicces, hogy nyári ruhában érkezik az ember, a hátizsákjában meg ott van a kesztyű(aminek megtalálása nem kis feladat volt most így augusztusan, zokni és kardigán. Hanna nagyon vágyott már arra, hogy egyszer szoknyácskában korcsolyázhasson, mert az olyan nőies, hát most a leggingsére ráhúztuk az áhított ruhadarabot is és így róttuk a köröket. A Jégpalota tiszta Amerika, tágas öltözővel, kedves pénztárossal, minőségi jéggel, lelátóval. Tényleg jó kis hely. Egyre bátrabban haladtunk Hannával kéz a kézben. Mondjuk Hanna magabiztosságán nem lepődtem meg, mivel a múltkor a Kopaszi gáton már ámulatba ejtett görkorcsolyázásával, a kettő meg ugye majdnem ugyanaz. Néha azért elengedtük egymás kezét, de úgy nem tudtunk beszélgetni egymással, így inkább újra megfogtuk és úgy köröztünk. Be nem állt a szánk. Hanna mindenféléről csacsogott. Egyszer estünk együtt, egyszerre és egymásra, azon is nagyot nevettünk. (Örülök, hogy megúsztuk sérülések nélkül így tanévkezdés előtt). "Na ezt akartad?"-kérdeztem a korcsolyázástól kipirosodott arcú nagylányomtól. "Igen anya!" Jó, hogy csak kettesben vagyunk és jó most fázni is."

Tényleg jó volt. Holnapután kezdődik az iskola. Azt hiszem ezzel a jeges programmal stílusosan búcsúztunk el a vakációtól és a nyártól. Ahogyan a Jégpalota szlogenje is mondja: Jég veled!

A kicsik ezalatt Zoltánnal bicikliztek a Jégcsarnokon kívül egy szál nyári ruhában, mert két keréken tekerni (még) jobban tudnak, mint jégen csúszni.

Jégpalota:
Belépő egységesen 700 ft, nincs külön gyerekjegy. Korit leht bérelni, akinek nincs, sőt most 1000!!! ft-ért árulnak gyerek korcsolyákat. Megnéztük milyen az, amit ennyiért meg lehet vásárolni. Kék, műanyag, állítható és új. Szerintem tökéletesen megfelel arra a célra, hogy az első lépéseket megtegyék a gyerekek a jégen. Csak szóltam.

Bádog "lakodalom" segwayen

2011-08-24T23:56:00.000-07:00

“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

Hemingwaytől kölcsönöztem ezeket a szavakat és osztottam meg még reggel a facebook-on barátaimmal, így kürtölve szét, hogy tíz éve augusztus 24-én lettem feleség, tíz éve fogadtunk hűséget egymásnak Zoltánnal a Margitszigeten a ma már nem létező kerthelyiségében azon a különlegesen jól sikerült esküvőn.
Sokan gratuláltak, írtak kedves szavakat. Egyikük azt írta hogy giccsesnek tűnik ez az idézet, de mi értelmet adtunk neki. Hát meghatódtam. És ezúton is köszönjük a jókívánságokat.

Mindenki másképp ünnepli az évfordulóit. Mi egy ideje közös élményt adunk egymásnak ajándékba, mert a virág elhervad, a csokit megesszük, a tárgyakat megunjuk, az élmények viszont megmaradnak nekünk jó sokáig.

Tavaly tandembiciklizéssel ünnepeltünk, béreltünk egy ilyen járgányt és azzal tekertünk a városban, meg-megállva itt-ott. Mosolyt csaltunk sokak arcára és aki látott bennünket az észrevette, hogy ragyogunk. Akkor is írtam, hogy házasság előtt állóknak melegen ajánlok egy ilyen tandem túrát, mert próbára teszi a kapcsolatot rendesen és még időben elárul sokmindent a másikról, amit lehet, hogy nem is tudott leendőbelijéről előtte.

Idén egy még furcsább közlekedési eszközt választottunk a már megszokott élményünnepléshez. Régóta kacérkodtunk egy segway túra gondolatával, ám visszatartott benünket az ára, bizony meglehetősen drágán kínálják ezt a szolgáltatást, hiszen elsősorban nem a Budapesten élő hétköznapi ember a célközönség, hanem a Budapestre látogató turista. Nemrég egy kuponos ajánlatban azonban féláron kínálták a segwayen való utazás lehetőségét így azonnal lecsaptunk rá és időpontot is foglaltunk. Mára.

A Régiposta utcában található irodában már várt ránk a kísérőnk, egy fiatal lány, akinek iszonyatosan nehezére esett tegezni bennünket... A kis utcában gyorsan elsajátítottuk a segwayezés ismereteket és valóban két-három perc kellett ahhoz, hogy magabiztosan haladjunk előre, hátra majd egy helyben forgjunk, forduljunk vele. A kis szerkezet valóban úgy működik, mint a gyalogos, vagyis ügyesen lehet manőverezni vele. Bámulatos szerkezet, amelyről azt kell tudni, hogy akár 20 km-es sebességgel is tud haladni. A miénk csk 8 km-rel, pedig a végén már mentünk volna többel is, ám a balesetek elkerülése érdekében jobbnak látták ezt az óvintézkedést bevezetni. Bizony. A segway nem veszélytelen jármű, ezért aztán bukósisak viselete is javasolt. Ha már itt tartok, elmesélem, hogy a Segway tulajdonosának halálát pont a saját Segwaye okozta, egyik alkalommal lezuhant egy szakadékba és ott szörnyethalt... A Lánchídon áthaladva eszembe jutott a történet de csak egy pillanatra, mert annyira de annyira élvezetes a közlekedés ezzel a csoda szerkezettel, amit a testünkkel irányíthatunk, hogy legszívesebben még egy órát gurultam volna vele. Készült persze egy csomó fotó közben és élveztük, hogy turisták vagyunk megint a saját városunkban, ami most meglehetősen szép arcát mutatta egyébként és egy csomó eddig fel nem fedezett részén haladtunk keresztül.
Az öltözékem talán nem éppen mondható ideálisnak a segwayezéshez, ám mindenképpen valami olyat akartam magamon viselni, ami legalább olyan régi, mint a házasságunk. Nos, esküvői ruhában mégsem vághattam neki, így esett a választás erre a pántos nyári ruhára, amit még megismerkedésünk hajnalán, első görögországi közös nyaralásunk alatt választott nekem Zoltán. Azon kívül, hogy kedves emlékeket ébreszt bennem mitagadás megnyugtató, hogy tizenöt év után is beleférek és jó rám.
Az egy órás gurulás alatt útba ejtettük megismerkedésünk helyszínét is a Szabadság téren lévő Bank Center épületét, ami előtt keringőt lejtettünk már meglehetősen rutinos segwayes (és házaspár) benyomását keltve. Elhaladtunk a Bazilika előtt, átmentünk a Szabadság hídon és a Lánchídon is. A Váci utcában ügyesen kerülgettük a gyalogosokat és közben arról társalogtunk, hogy mi az oka, hogy nem terjedt el a feltatáló eredeti elképzelése szerint jobban ez a közlekedési mód. Az árából egy jobb autót is lehet venni, ráaádsul elég súlyos is ha emelgetni kéne. Persze nem cserélném el az autómat érte de időnként újra egyensúlyoznék rajta szívesen.
Ja. A túra végére aztán már egyáltalán nem esett nehezére a kísérő hölgynek tegezni bennünket...

No és hogy valami jelentést is belemagyarázzak a segway és a házasságunk összefüggésébe, hát leírom, hogy tíz év alatt bizony előfordult, hogy ugyanúgy billegett a kapcsolatunk, mint az első pár méteren a jármű alattunk. Ügyesen kellett egyensúlyoznunk, hogy rajta maradjunk. Amikor megtanultuk hogyan kezeljük nagyon élveztük. Száguldoztunk de szerencsére volt mindig fék, így nem szálltunk el. Hátrafelé is tudtunk menni meg néha egymásnak is. Ilyenkor gyorsan visszaszálltunk rá és egymás mellett haladtunk tovább. Remélem még sokszor tíz évig.

A Segway túrákat szervező cég elérhetősége itt található. http://segway.ewk.hu/belvarosi-tura

Ásványvízben fürödtünk

2011-08-11T00:05:00.001-07:00

Bizony. Ma reggel is, igaz csak a lányok Zoltánnal. Mindig így szoktuk. Amíg én összepakolok a bőröndökbe, hogy búcsút intsünk a nyaralásnak, ők még együtt elmennek egy nagy sétára, úszásra, játszóterezésre. Attól függ éppen hol vagyunk. Most éppen Bikalon a Puchner Katélyszállóban, ami nemcsak attól különleges, hogy a medencéiben az ásványvízzel megegyező összetételű vízben lubickolhatnak a vendégek, hanem attól, hogy közvetlenül mellette terül el a Középkori Élménybirtok, ami önmagában különleges és ötletes látványosság. Korábban már jártunk az élményparkban, írtam is róla a blogban. Akkor is elvarázsolt bennünket a középkori világ, a statiszták, az épületek, a miliő, ami mindenütt a középkorba repített vissza bennünket. Az élménypark talán az egyetlen hely eddig, ahol alig várom, hogy a lányok elkiáltsák magukat, hogy "Anya, pisilni kell!", mert a latrina névre hallgató mosdó helységek olyan zseniálisan vannak kialakítva, hogy ne zökkenjünk ki a középkor érzésből, hogy a szokásosnál több időt tölt bent mindenki, hogy megcsodálja a részleteket. Kint pedig szinte mindig elhangzik a "Mi tartott ilyen sokáig? " kérdés, amire rendszerint az a válasz, hogy "Nézd meg és pisilj te is, akkor is ha nem kell!", mert a Bikali Élményparkban az is élmény, de tényleg.

Ezúttal az tette különlegessé az itt létünket, hogy szállóvendégek lévén egy látogatói kártyával a hátsó bejáraton este vagy akár hajnalok hajnalán sétálhattunk a középkort idéző macskaköves utcákon. Nem mondom, kissé illúzióromboló látvány a fehér hotel köntösökben sétáló emberek látványa, ám ennek csak az a magyarázata, hogy magában az élményparkban is kivehetők autentikus középkori berendezéssel ellátott szobák. Igaz, hogy aki ezt választja többet gyalogol a vacsoráig, reggeliig, élményfürdőkig, ám garantáltan időutazásban van része.

Mi nem itt-, hanem a fürdőházban laktunk, ami azért praktikus ennyi gyerekkel, mert közvetlen kapcsolatban áll az élmény medencékkel. Ki is használtuk a marokkói fürdőrész, a szaunák és a pezsgő medencék adta lehetőségeket. Igazán hálásak vagyunk a szervezőknek azért a másfél óráért, amit Zoltánnal gyerekmentesen tölthettünk el. Amíg a szálló gyerekvendégeit egy privát állatsimogatással egybekötött túrára vitték az erre hivatott animátorok az élménybirtokba, mi nyugodtan kiengedhettük a gőzt a gőzben.

A reggelit és a vacsorát a kastély épületében fogyasztottuk el, igazán királyi környezetben. Értékelem, hogy egy óvónő a már jól lakott gyerekeket rajzolással, színezéssel, mesékkel foglalta le, így mi felnőttek nyugodtan lenyelhettük az utolsó falatokat. Minden alkalommal irígykedve néztük az emelvényen megterített asztalt, hogy az aztán igazán kiemelt és királynői hely. Oda nem mehetett vendég, azt csak csodálni lehetett. Lehet ebben a vonzás törvényében valami, mert a következő étkezésnél a szokásos asztalunkra kiírták, hogy "foglalt" és amíg mi tanácstalanul forgolódtunk, hogy most akkor hová üljünk tízen (barátaink is velünk nyaraltak), egy kedves pincér új helyünkre kísért. Igen. Az áhított kitüntetett helyre. És mivel nemsokára 10. házassági évfordulónkat ünnepeljük Zoltánnal, hát úgy éreztük nincsenek véletlenek és előre koccintottunk augusztus 24-re.

Másnap aztán, ahogyan azt kell reggeli után kijelentkeztünk a hotelből. Egy órányi játszóterezés előzte meg az élménybirtokbéli sétánkat. 11 órakor aztán megelevenedett az addig nyugodt terület és benépesült jelmezesekkel, vendégekkel. A hangszóróból is korhű zene szólt, finom illatok szálltak a fogadóból és a solymász is készült a bemutatóra. Lehet bérelni középkori viseletet, hogy abban sétálva még inkább időutazáson érezhessük magunkat. Én ugyan elcsomagoltam a lányoknak egy szépséges jelmezt, egy kisasszony ruhát, mégsem vettük elő, mert ahogy ismerem őket nem elégedtek volna meg a szép, nyugodt sétálással, márpedig egy ilyen ruha nem éppen ideális viselet állatsimogatáshoz és bástyamászáshoz sem. A fafaragó műhelyben kézzel hajtottuk az esztergálógépet, aminek eredményeképpen az addig unalmas fadarabból egy pörgentyű készült el, amit meg is vettünk szuvenírnek. A pékműhely előtt sosem tudtunk csak úgy simán elsétálni, mindig betértünk egy újabb finomságért és öt darab különleges kenyértányérért, amibe majd valami finom levest kell felszolgálnom. Lefogadom, tele torokból kiabáljuk majd egymásnak a Mátyás király meséből ismert mondatot, kissé átírva: "Eb, aki a tányérját meg nem eszi!"

A kézműves foglalkozásokon előre váltott fabatkák ellenében lehetett részt venni, amin meglepődtem, hiszen egy éve még nem kértek a belépőn felül újabb összegeket ahhoz, hogy jól érezze magát az ember de főleg a gyerek. Egyébként pedig azt éreztük, hogy egy éve nagyobb volt a lendület, a lelkesedés a parkban. Mintha elfáradtak volna a színészek, a statiszták és mintha kevesebb is lett volna a mutatvány, a szórakoztató elem. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy kiváló kis kiruccanás lehet ez az időutazás egy éppen a középkort és éppen a reneszánszhoz kapcsolódó évszámokat magoló kisdiáknak, hiszen interaktívan, játékosan a tanulás is sokkal könnyebb. Hanna legalábbis már alig várja, hogy Mátyás királyról és a reneszánszról szóljon történelem tankönyve.

Gáton

2011-08-08T00:47:00.000-07:00

Nem találtam semmi használható információt arról miért Kopaszi névre hallgat a gát, ahová ha jól számolom harmadik alkalommal látogattunk el annak ellenére, hogy egyáltalán nincs közel hozzánk. Kerestem hogy ki a névadója, mióta hívják így ezt a Dél-Budai területet és próbáltunk rájönni, hogy Kopaszi egy ember volt vagy az "i" képzőre hallgassunk és higyjük azt, hogy ez egy tájegység? A lányok szerint roppant egyszerű a magyarázat: volt egyszer egy kopasz ember, aki szeretett itt sétálni, pont úgy, mint mi...

Görgkorcsolyázáshoz kerestünk ideális terepet és nekem azonnal beugrott a Kopaszi gát, mint lehetséges helyszín a családi sporthoz mert ott igazán (Nyugat) Európai színvonalú park, a maga két kilométeres sétányával és a fűvel együtt. Úgy bizony. A pázsit ott bársonyos és olyan zöld, amilyet csak rajzokon vagy osztrák szomszédainknál látunk. Szerintem körömollóval vágják a fűszálakat mégis vagy pont ezért úton útfélen a "Fűre lépni szabad" táblába botlik az ember és akkor háromszor is elolvassuk, hogy jól látjuk -e, mert ugye hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy mindenhol és így a parkokban is csak azt sorolják fel hogy mit tilos és életveszélyes. A felhívás ellenére mégsem léptünk a fűre, mert az csuromvizes volt. A Lágymányosi híd budai oldalára érve már szakadt az eső, ám nem hagytuk magunkat eltántorítni eredeti tervünktől: márpedig mi görkorcsolyázni fogunk.

400 ft-ot kérnek a parkolásért, viszont kedves gesztus, hogy nem óránként, hanem egy alkalomra. Amikor kiszálltunk az autóból azt gondoltam, hogy ha görkorcsolyázni nem is fognak a lányok, majd beülünk egy kávézóba és figyeljük a Dunát, sőt rémlett, hogy egy játszóház is van a területen. A felszerelést azért vittük magunkkal.

A Kopaszi gát azért épült, mert úgy volt, hogy hatalmas, elegáns lakópark is lesz körülötte. A projekt a válság és egyéb politikai hercehurca miatt elmeradt és ha jól követem a híreket (mostanában csak mértékkel), akkor felelősségre vonások is elkezdődtek az ügyben. Elnézést minden érintettől (gondolom egyik sem olvassa a blogomat úgysem), de ez engem cseppet sem érdekel. A Kopaszi gáton annyira jó sétafikálni, hogy eszembe se jut ki kit fizetett le. Örülök, hogy lette egy vállalható parkunk, örülök a kulturált mellékhelységeknek, a csodás növényeknek, az egymás után nyíló kávézóknak, a napernyőknek, a sétáló párocskáknak és kismotorozó gyerekeknek, a bringásoknak, a kéz a kézben sétáló idős (házas)párnak...

Kapóra jött a Kölyök Öböl játszóház. Reméltük, hogy egy órányi beltéri móka és kacagás után majd arrébb mennek a felhők és a lányok felcsatolhatják görkorcsolyáikat. Tetszett,hogy a játszóház kicsit más volt, mint a többi, hogy a fából készült akadálypálya tele volt kihívásokkal és ötletekkel. Ha a környéken laknék biztosan többször járnék oda a gyerekekkel, mert változatos programmal várják őket és szüleiket. Aztán egyre többen lettek. Gondolom mások is bemenekültek az eső elől a gyerekekkel. Az egy órányi mászókázás elegendőnek bizonyult, Hanna, Eszti és Noémi is már inkább az eget kémlelték és a Duna mellett folytatták volna sétájukat.

Az eső rendületlenül esett, de már nem zavarta egyikünket sem. Felcsatoltuk a korcsolyákat és elindultunk a parkoló irányába. Irígyeltem tőlük a bukósisakot, ami nemcsak esés de eső ellen is kiváló védelmet nyújt. Csodáltam Hannát, aki egészen lazán, magabiztosan és gyorsan ment. Noémi a négykerekűvel totyogott, majd egyre bátrabban és szabályosabban haladt. Kiabált velem, hogy engedjem el a kezét, a kapucniját, ő egyedül menne. Hihetetlenül erős benne a bizonyítási vágy, addig nem nyugszik, míg tökéletesen el nem sajátít valamit-jelen esetben a görkorcsolyázást. Hanna korcsolyáját is lestoppolta magának, úgy tűnik jövőre éppen jó lesz a lábára. Eszterke Zoltán kezébe kapszkodott, így is jó párszor kicsavarodott és a földön kötött ki. Igyekezett lépést tartani a többiekkel. Neki a sportokhoz kicsit több idő kell de nem sürgetjük, kivárjuk, míg azonos szintre kerül ikertestvérével, -mint legutóbb a biciklizésnél.

Mire a futurisztikus kinézetű vízi rendőrségi épülethez értünk már valóban szakadt az eső. Bepattantunk az autóba görkorcsolyástul, ázott ruhástul.
Utoljára Hollókőn a hagyományos húsvéti fesztiválon néztem ki ugyanígy, igaz, akkor egy vödör vizet zúdított valamelyik nyalka legény rám. Mégse bántam, mégse bántuk.
A Kopaszi gátra pedig még visszanézünk szárazabb időben azért, mert még egyszer sem sikerült a sétány végéig eljutnunk, pedig egy városi közlekedést bemutató kiállítás is csalogatja a sétálóközönséget, amit azért megnéznénk szívesen. Majd visszük a piknik plédet, mert ha fűre lépni szabad, akkor biztosan rá is lehet feküdni.
Reméljük addigra még több part menti épületnek lesz gazdája és akkor a beszakadt faburkolatokat is helyrehozza majd az új tulajdonos. A Kopaszi gát ideális találkákhoz, családi sétákhoz, gőzkieresztő sétákhoz, futáshoz, sportoláshoz, kávézgatáshoz, barátnős csacsogásokhoz, fényképezéshez. Ja és görkorcsolyázáshoz.

Új tévénk van

2011-08-01T04:13:00.000-07:00

Tavasszal, valamikor a lomtalanítás előtt kezdődtek a bajok az egyébként cseppet sem csúcsmodell tévénkkel. Először csak a távirányítónak nem engedelmeskedett, aztán már a hangokkal és a csatornák váltásával is gondok voltak. Éreztük, hogy az utolsókat rúgja. Egyszer aztán tényleg néma maradt. El sem tudtuk képzelni hogyan fogunk tudni élni nélküle. Zoltánnak a hírműsorokat, nekem az életmód magazin műsorokat, a lányoknak pedig a rajzfilmeket és más meséket kell majd nélkülöznie, akkor még úgy hittük egy rövid időre. Találtunk egy végtelenül megbízható szerelőt (elérhetőségét szívesen megadom bárkinek, mert nem terem minden bokorban ilyen lelkiismeretes ember), aki az utolsó alkatrészig átnézte a készüléket, majd nagynehezen kimondta az ítéletet: ennek a tévének a szemétben a helye, menthetetlen.
Kapóra jött a lomtalanítás, egy szimpatikus, nagyon korán kelő házaspár örült a rossz tévének...

Vártam, hogy szomorkodjanak a lányok, hogy hiányolják a Minimaxot. Vártam, hogy Zoltánnak a híréhségtől elvonási tünetei legyenek. Vártam, hogy azt érezzem, de jó lenne lehuppanni a fotelbe és bámulni egy főzős műsort vagy egy másikat, amiben rossz gyerekeket nevelnek. Hiába vártam, mert magam is alig hiszem el, de cseppet sem hiányzott egyik műsor sem. A tehetségkutató versenyekért is teljesen oda voltam valaha de a nyilvánvalóan befolyásolt szavazatok miatt hiteltelenné vált az egész és már unalmasnak tartottam a zsűritagok kliséit is. A hálószobánkban lévő kis tévé ekkor még működött, ám egyre ritkábban kapcsoltuk be, míg úgy döntöttük, hogy lemondjuk a műsorokat is, pénzkidobás lenne a havidíj.

Csodabogárnak, dilisnek, alternatívnak, különcnek, lázadónak, közönbösnek tartottam majdnem mindenkit, aki azt mondta nincs tévéje, nem nézi a műsorokat. Emlékszem egyenesen vérlázítónak tartottam ha valaki olyan mondta ezt, aki újságírónak tartotta magát vagy annak tanult. Mert hogy lehet valaki tájékozott ha nem nézi tévét, ha nincs képben és nem tudja miről beszélnek a felkészültebbnél felkészültebb riporterek, az újabb és újabb műsorvezetők vagy tévés személyiségek. Tudni kell, hogy kik a celebek, kitől esnek hasra az emberek. Ez alap, ez elvárható nem?

Azóta tudom. Az interneten fellelhető általunk legszimpatikusabbnak tartott hírportálból megtudhatjuk a leglényegesebb infót. Nekem még azt se kell túl sokáig böngésznem, mert Zoltán ha kérem, összefoglalja nekem. Bevallom cseppet sem hiányzik a rendőrségi műsorrá alakult híradó, az, hogy húsz percen keresztül arról számolnak be, hogy kivel, hol és mikor milyen szörnyűség történt. Nekem a tévé többé nem hiteles. Megvesszük a saját elveinkhez legközelebb álló újságot és abból tájékozódunk. Szeretem, ahogy Zoltán egy pillanat alatt átnézi a lényeget és azt is, amikor elmélyülten elolvas egy hosszabb cikket. Én magam továbbra is női magazin függő vagyok, a legfontosabb trendeket abból is nyomon követhetem. Hallgatunk még rádiót, bár a zenei adókon kívül csak egy beszélgetőset, amit hamarosan elhallgattatnak, mert nem úgy táncolnak benne, ahogy fütyülnek és ez ugye egy demokráciában tűrhetetlen...A lányok rajzfilm éhségét a mesetv.hu segítségével csillapítom. Az aktuális kedvenc most a Kockásfülű nyúl, a Nagy ho-ho horgász, Pityke és a gyurmaember Zénó. Kulturális portálból is van pár jól bejáratott, amelyekhez hűséges vagyok vagyis nem kell attól tartani lemaradunk bármiről, mert mi továbbra is csak halogatjuk az új tévé vásárlását. Jó most nekünk nélküle.

Hálás vagyok a tévénknek, hogy elromlott. Hálás vagyok a hírműsorok szerkesztőinek, hogy ilyen alacsony színvonalra süllyedt a minőség, hálás vagyok a nézhetetlen, unalmas műsoroknak az érdekltelen bulvárhíradóknak azért, mert még több minőségi időt tölthetünk gyerekeinkkel.

Könnyen lehet, hogy ha még meglenne szegény készülék, ma is elcsábultak volna a lányok és egy bárgyú mesét néztek volna hosszan az őszies időben. Kár lett volna, hiszen akkor nem biztos, hogy gyártottunk volna együtt a LIDL-ből elhozott dobozból egy saját tévét. Gondosan befestettük egy mindenki által megszavazott színre. Kupakokból gombokat ragasztottunk rá, szívószálból lett antennája és kitaláltunk neki márkanevet is. H.E.N. Color TV

Irtó jól szórakozunk azóta is. Felváltva bújnak be a lányok a tévébe, hogy változatos műsorral szolgáljanak egymásnak és nekünk szülőknek. Kezembe adják a távirányítót és én kedvemre lehalkíthatom majd felhangosíthatom őket. Sőt el is zárhatom, bár annak legtöbbször duzzogás a vége. Néha kiszólnak a tévéből, hogy csönd legyen és figyeljek jobban rájuk. Versengenek a meteorológus szerepért, amit reggel kötelező eljátszani, hiszen fontos tudnom hogyan öltözködjek fel. Van reklám is. Legtöbbször Aszpirines a viszlát fájdalom szöveggel. Vers mindenkinek, mese és zenés, énekes műsor mikrofonnal, sőt Megasztár is szerepel a műsorban. Egyébként pedig a lányok beszédkészsége, szókincse is fejlődik játék közben, és rájövök, rájönnek, hogy bizony nem is olyan egyszerű szépen, választékosan, egybefüggően, vagyis élvezhetően, szabadon és hosszan beszélni, híreket, időjárásjelentést improvizálni.

Néha én is bebújok a doboz mögé az Éj királynő áriámmal. Azonnal kikapcsolnak...

Persze most nyár van (ha hűvös is). Tovább tart a világosság, alig vagyunk itthon, folyton jövünk-megyünk. Vajon télen előtör a tv utáni vágy? Majd visszatérek rá.

Ideális idő

2011-07-31T04:38:00.000-07:00

No nem a Balaton parti nyaraláshoz, de ahhoz igen, hogy felkerekedjünk és megnézzünk két időszaki kiállítást, ami egy ideje már izgatta fantáziánkat.

A Ló. Nemzeti lókiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban

Elsőként egyik kedvenc múzeumunkba, a Mezőgazdasági Múzeumba látogattunk el, ahol már a Húsvéti óriástojásos tárlat és az erdei állatokat bemutató labirintus is meggyőzött bennünket arról, hogy van esélyünk úgy kijönni az egyébként is meseszép barokk épületből, hogy "Ez igen!". A Vajdahunyad vár irányába mi amúgy is szívesen megyünk, mert a lányok bebeszélték maguknak, hogy vezetéknevükből adódóan ez a vár őket illeti, egyszer majd megveszik...

Hanna egy hetes lovas táborára (amiről majd írok) tettük fel a koronát ezzel a programmal, hiszen a Ló- nemzeti lókiállítás című kiállítást néztük meg és közban sokat okosodtunk.
Különbséget tudunk már tenni a galopp és az ügetés között ha lóversenyre készülnénk, tudjuk mitől kényelmesebb a hintó a kocsinál, messziről felismerjük a lóápoláshoz használatos eszközöket. Ott van Kincsem, a veretlen versenyló csontváza meg persze az érmei is. Tudjuk, hogy kanca volt és élete során öt kiscsikónak adott életet. Érthetően elmagyarázzák a legkisebbeknek is, hogy a lónak hányféle területen van óriási szerepe. A hatalmas ekét húzú ló makettet annyira élethűre készítették, hogy még lócitromot is gyártottak a megfelelő helyre. Persze az ilyeneket azonnal kiszúrják a lányok, igaz azt is, hogy fogat már nem készítettek.
Honnan tudjuk megállapítani egy ló életkorát? Van -e köze a könyvekhez a nyomtató lónak? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre lehet válaszolni a múzeum honlapján. Hannával kétszer is kitöltöttük. Egyszer a múzeumozás előtt, egyszer pedig utána. Az elért pontszámokat elnézve megnyugodtan vettem tudomásul, hogy érdemes volt magyaráznom. A kiállítás végén egy interaktív, játékos rész is található, ami gondolom kényelmetlenül tele van csúcsidőben, ám ottlétünkkor lehetőség volt hosszan kipróbálni a ló szimulátort, ami pont jó levezetésnek bizonyult.
Várjuk a következő kiállítást, ami a hideg éghajlatról és az ottani élővilágról szól majd.

Hatlábúak birodalma a Magyar Természettudományi Múzeumban

A Magyar Természettudományi Múzeum a többi múzeumhoz képest korán felismerte, hogy ha nem teszi gyerkbaráttá, interaktívvá, valamitől különlegessé a tárlatait, akkor megnézheti magát. Emlékszem, már főiskolás koromban írtam egy dolgozatomban, hogy a legjobb úton haladnak affelé, hogy a londoni vagy bostoni természettudományi múzeumhoz hasonlítsanak valemennyire. Szülinapi zsúrok helyszínének is kiváló, Hanna már járt is osztálytársa zsúrján az épületben. Most a meghosszabbított Hatlábúak birodalma című időszaki kiállítás miatt mentünk. A kicsiknek nemrég fejeztem be Lázás Ervin és Lázás Zsófia meséjét a Bogármesét, így hamarabb igent mondtak az ötletre, hogy megnézzük a kiállítást, mint az itthoni punnyadásra szavazó nővérük.
Bevallom nem vagyunk túl jó barátságban a bogarakkal vagy rovarokkal (na ki tudja mi a különbség a kettő között? ). A lányok is csak a katicát a pillangót és a bodobácsot merik megfogni, a többi rovartól menekülnek. Nem tudom, hogy én neveltem beléjük akaratlanul ezt a félelmet vagy ösztönök által vezérelve tartózkodnak a rovaroktól. Mindenesetre nem szeretem ha a gusztustalan vagy az undorító jelzővel illetik ezeket a teremtményeket. A kiállítás azt ígérte, ha a tárlat végére érünk inkább csak csodálni fogjuk őket. Megértettük hogyan készül a kaptár és a méz, láttunk hangyavár térképet, óriási darászmakettet. Persze Hanna fantáziáját a 18 éven felülieknek kialakított rész izgatta legjobban, ám nagyon okosan csak felnőtt által olvasható magasságban és mélységben nézhették végig az erősebb idegzetűek hogyan bomlasztják le a tetemet (malacét) az erre szakosodott rovarfajták és hogy a bűnügyi esetek felderítése során is sok esetben a rovar buktatja le az elkövetőt. Nos ez érdekes volt, de a gyerekekkel inkább az óriási méretű bogármaketteket és a magyarázó szövegeket próbáltuk értelmezni.

Összességében jól összeszedett, tartalmas kiállítást láthattunk. Akadtak jó ötletek, játékos és interaktív elemek is, mégis úgy érzem hatunk közül (velünk volt barátnőm nagyfia is) én voltam a leglelkesebb. Valamivel ösztönöznöm kellett a gyereksereget, így az ajándékboltban vettem egy zsákbamacskát. Még ma készítek egy tíz kérdésből álló tesztet és az kapja meg az általam is ismeretlen tartalmú zacskót, aki a legeredményesebben válaszol a kérdésekre. Egyébként egy ilyen játékos tesztet igazán gyárthatott volna a múzeum is helyettem. Az a tapasztalatom, hogy bármennyire is interaktív és jól összeszedett egy kiállítás, ha nincs valami, amitől folyamatosan ébren tartható a figyelem, bizony csak a kemény mag bírja ki a kijáratig "jólnevelten". Ezt a "Na kislányom, teszteljük, mennyi maradt meg az egészből a fejedben!" módszert egyébként majdnem mindig bevetem és szerencsére a lányok is játéknak és nem számonkérésnek fogják fel. Időnként eszébe jut a kiállítás szervezőknek kvízlapot is adni a belépőjegy mellé, ám sajnálom, hogy legtöbb esetben ez a feladat rám vár. Ámbár nem is sajnálom. A kérdések összeállítása közben ugyanis én is tanulok. Már meg is van az első kérdés. Miért piros a katica?
Ti tudjátok?

Most éppen a Micimackót nézik a lányok apás és Zsófi, Lucás barátnő program keretében a Sugár Moziban. Csakis és kizárólag jót hallottam a rajzfilmről, amit még nem digitalizáltak agyon. Állítólag bájos, aranyos és a szinkron se utolsó. A családban Eszter az, aki ici pici kora óta rajong Micimackóért, ezért senki nem lepődik meg azon, hogy csak neki van Micimackós fürdőlepedője, plüss Micimackója és Micimackós pizsamája, bugyija, trikója. Nemrég, amikor megtudta, hogy Micimackó igazából fiú, egy kicsit kiszeretett a mesefigurából, de hamar rájött, hogy ennek nincs jelentősége, hiszen apa is fiú, mégis szeretnivaló teremtés.. És ha nem is hull a hó és nem is hózik (még), azért Micimackó tényleg fázik július végén, így csak ismételni tudom magamat: Ideális idő ez. A múzeumozáshoz és a mozihoz. Ja és a háztartási munkálatokhoz.

Móni tábor

2011-07-29T11:29:00.000-07:00

Nem tudom hányszor sóhajtottam fel Móni barátnőm házának teraszán, legtöbbször kávésbögrével a kezemben, hogy hej micsoda paradicsom szépségű a kertjük a tóval a buja növényzettel és a római kort idéző pihenőrésszel. A nyári táborválasztás közepette meg is jegyeztem, hogy legszívesebben ide fizetném be a lányokat egy hétre, mert a csodás környezet mellett garantáltan minőségi kreatív foglalkozásban lenne részük , a teljes panziós ellátás is kiváló, ráadásul Zsófi és Luca jelenléte további vonzerőt jelentene lányaim számára. Móni minden alkalommal nevetett a poénomon, majd egyszercsak elege lehetett belőle(m) és a lehető legkomolyabban arra kért, hogy csomagoljak össze a lányoknak, mert akkor végre megejthetik az annyit emlegetett pizsama partyt és pont úgy ahogyan azt megálmodtam, azaz ott alvással, napi többszöri étkezéssel, kreatív foglalkozással és más különleges programokkal, amelyet este egy szalonnasütéssel koronáznának meg. A bejelentés óriási izgalmat és hurrá felkiáltásokat eredményezett a házban. Lehetett gyűjteni a jó pontokat, volt miért angyalian viselkedni, hiszen a tét nem kevesebb volt, mint egy igazi, az átlagosnál hosszabb kimenő kis barátnőik otthonában. Azért megkérdeztem Mónit vagy háromszor, hogy komolyan gondolja -e... Komolyan gondolta. Olyannyira, hogy amikor másfél nap múlva megérkeztem hozzá, hogy összeszedjem a lányokat és hazavigyem mindet, ők köszönés helyett csak annyit kérdeztek, hogy "Anya, mikor jöhetünk újra?"

Sokat, sokat meséltek felváltva. Aztán láttam fényképeket is, Móni dokumentálta a legfontosabb pillanatokat. Nagy kedvencem a tűzvédelmi oktatásról készült kép, amin Gábor, Móni férje biztonsági előadást tart a lányoknak. Hanna büszkén mesélte feladatait, a lányoknak meg az tetszett, hogy nem (csak) vízzel oltották el a tüzet :-)

PET palackból olyan különleges virágokat készítettek, hogy bármelyik design vásáron megirígyelnék. Rajzoltak és kutyát, macskát cirógattak. Az egyetlen és legfőbb konfliktust egyébként Móni beszámolója szerint a macska okozta illetve az, hogy nem tudtak megegyezni éppen melyikük simogassa.

Kimondhatatlanul hálás voltam Móninak nemcsak a szabad másfél napért, hanem azért is, mert ez a kis kaland bekerült a lányok legkedvesebb nyári emlékei közé. Kicsit úgy érzem adósa maradtam barátnőmnek és azon töröm a fejemet, hogyan viszonozhatnám neki mindezt. Móni annyira könnyedén, annyira természetesen bánt az öt kis ördögfiókával, ahogyan én sosem tudnék...Nos ehhez is speciális képesség és érzék kell.

A második alkalom sem váratott magára sokáig. Történt ugyanis, hogy Zoltánnal egy Budapest környéki welness hotelbe kellett utaznunk, hogy egy társkereső rendezvényt bonyolítsunk le. A legnagyobb gondot a gyerekek biztonságos elhelyezése jelentette, mivel anyukámra ilyen hosszú időre nem szívesen bíztam volna három meglehetősen eleven unokáját. És akkor jött Móni, aki egyből lecsapott a lehetőségre. Hogy a nagy sikerre való tekintettel ismételjük meg a "tábort", hiszen magam is láthattam totális siker volt a lányok körében és higgyem el, neki nem jelent gondot, ha hárommal több gyereke lesz két napra és amúgy is már rég kész a fejében a terv milyen kreatív művet alkotnak újra, amivel elkápráztatnak.

A rendezvényből itt Ráckevén még hátra van egy kevés. Mónival reggel beszéltem telefonon. Csak néhány epizódot mesélt el a tegnapi napjukról de abból megint arra következtetek, hogy nem lesz nyakamba ugrós a gyerekeimmel való találkozás, hanem újra azt kapom köszönés helyett, hogy "Anya, mikor jöhetünk újra a Móni táborba?"
Nem fogok megsértődni. Csak egy kicsit irígykedni.

Gyurma recept és hajókázás a Dunán

2011-07-26T09:17:00.000-07:00

Legalább egy óra nyugalmat jelentett számomra a gyurma, aminek a receptjét a Helyi Téma újságban találtam. Normál esetben ez a lap az újrahasznosításra váró papírok közé landol helyből, mert nem én vagyok a célcsoportja, de most az általam igen sokra sőt nagyra tartott kreatív blogger felhívta olvasói figyelmét arra, hogy benne lesz "Fillérekből készült gyurma címmel" egy rövid cikk arról, hogy a drága PlayDoh gyurma helyett késztsük el ezt csemetéinknek, mert ez a massza is kiválóan formálható. Ma délután összekutyultam a hozzávalókat, örömmel konstatáltam, hogy összesen 6 percet vett igénybe és a lányok egyöntetű véleménye szerint jobb lett az állaga, mint az eddig használatos só-liszt gyurmának. Legalább egy órát formázták, alakítgatták, sodorták a masszát a lányok a legnagyobb egyetértésben, ami felért minden kinccsel. További előnye, hogy nem szárad ki könnyen és zacskóban több napig is puha marad, nem mellesleg az illata is remek a benne lévő cukrozatlan instant italpor miatt.

Íme a recept: 1 csésze vizet 1 evőkanál olajjal felmelegítek mikróban. 1 csésze sót, 2 csésze liszttel, fél csomag sütőporral és egy kis zacskó instant cukrozatlan italporral összekeverek. Hozzáöntöm a meleg löttyöt és jól összegyúrom a masszát. Ennyi.

Várjuk az igazi nyaralást, bár az is igaz, hogy örülök, hogy nem kell fagyoskodnunk egy olyan helyen, ahol normál esetben fürdeni, lubickolni, napozni kellene. Ma hajókázni mentünk el a lányokkal. A BKV augusztus végéig menetrendszerint közlekedtet hajókat a Boráros tér és Pünkösdfürdő között. A hajók minden nap 8:00-18:35-ig közlekednek. Részletes menetrend a bkv egyébként professzionális honlapján található. Lehet venni szakaszjegyet ha megelégszünk fél órányi hajókázással is, ekkor a jegy ára arányosan olcsóbb. A gyerekjegy így 300 ft, a felnőtt pedig 600ft-ba került. A hajóskapitány az az igazi autentikus, pofaszakállas, láncdohányos (kár, hogy nem pipás) férfi volt, amilyenek a filmekben is láthatók. A segítő személyzet kedves és előzékeny. A fedélzeten is lehet ücsörögni és gyönyörködni a megunhatatlan Budapest panorámában, de aki fázik lent is utazhat, alul asztalok és székek vannak, akár falatozni is lehet. Az útvonalat úgy terveztük, hogy a kocsinkhoz a 2-es villamossal juthattunk vissza, ami persze újabb éléményt jelentett autóhoz szokott lányainknak.

Ja és felfedeztünk egy csodás cukrászdát, a Marodit a Jászai Mari tér 3 szám alatt. A design, a sütik minősége, a kiszolgálás, a fagylaltválaszték mind tíz pontos. Azt hiszem lett egy új kedvenc beülős, kávézós, sütizős helyünk...

Utóirat: Ma kiérdemelték a lányok a bunkerben való alvást. Őrnek Zoltánt szavazták meg. Remélem nyugodt éjszaka elébe nézünk.

Egy bunkerépítés megrázó története

2011-07-25T10:59:00.000-07:00

Pedig minden olyan jól indult.

-Na hogy viselkedtek ma a lányok?- kérdezte az előszobában Zoltán két puszi között tőlem.
-Ó remekül!-vágtam rá. Képzeld, terveztek, majd építettek egy bunkert és megengedtem, hogy abban aludjanak délben. Amikor felébredtek, én is befészkeltem magam egy kis időre. Tényleg kényelmes kis kuckót alkottak a segítségemmel.

Fogalmam sincs mikor és hogy romlott el minden. Kikönyörögték, hogy az éjszakát is a bunkerben tölthessék, méghozzá úgy, hogy mi szülők a kanapén alszunk, mert őrség azért kell, aztán szépen fokozatosan erősödött fel a hangerő. Vitatkozni kezdtek, aztán veszekedni és hisztizni is. Sorba jöttek panaszkodni hozzám a konyhába. A fő baj az volt, hogy nem tudtak megegyezni ki ki mellett feküdjön. Hanna külön szeretett volna aludni az egyik ficakban, Noémi viszont ragaszkodott ahhoz, hogy szorosan a nővére mellett legyen. Esztinek végülis mindegy volt... Hanna nem engedett, ragaszkodott a tesómenetes alváshoz, neki nagy hely kell, Noémi pedig egyre hangosabban kérlelete, hogy engedje. Kattogtak a fogaskerekek a fejemben, hogy hogyan kellene elsimítani a nézeteltéréseket. Supernanny meg a Vekerdy vajon mit tanácsolna? Az egyik a bünti lépcsőt, a másik meg az oldják meg egymás között módszert. Majd én megmutatom. Beszéltem nekik a kompromisszumról de hiába. Az "okos enged szamár szenved" mondás el sem jut a fülükig. Csendet kértem, egyenként meghallgattam mindhármuk sérelmét és igényét. Ekkor azt mondtam, hogy ha nem egyeznek meg, ha Noémi nem hagyja abba a követelőzést, ha nem sikerül olyan megoldást találniuk öt percen belül, ami mindhármuknak megfelelő, akkor lebontom a bunkert. Hogy elég hatásos legyen amit mondtam, még a főzéshez használatos időmérőt is felhúztam, ami annak rendje és módja szerint meg is szólalt öt perccel később. Nem tudtak megegyezni és én azon gondolkodtam, hogy ha most nem bontom le tényleg a kuckót, akkor következetlen, ígérgetős anya leszek a gyerekek szemében és ezt nem engedhetem meg magamnak. Elkezdtem hát szisztematikusan összehajtogatni a bunker építőelemeit, a lepedőket, plédeket és egyéb takaróféleségeket. Nem tudtam mi sül ki belőle, de be akartam bizonyítani, hogy erős, határozott és ha kell szigorú anya vagyok. No itt szabadult el a pokol. Három lányt kell elképzelni, akik teli torokból üvöltenek nevelő célzattal bevetett akcióm miatt. A sírástól kipirosodott arcú lányok olyan vicces látványt nyújtottak, hogy kínomban nevetni kezdtem az egész őrült helyzeten. Esdeklőn néztem Zoltánra, aki csak annyit üzent szemével, hogy " Na ezt oldd meg Ágnesem.."
Nehogy már kifogjon rajtam három kis vakarcs. Nem tudom honnan, de utolsó tartalékaimat is előszedtem és nyugodt hangon azt mondtam, hogy akkor ha most befejezik a vitatkozást, ha lenyugodnak, építünk közösen egy új kunyhót, olyat, amiben mindenki boldogan alszik majd. Hanna lesz középen és megpróbálunk külön szeparékat is kialakítani de előre szólok, hogy ez nem biztos hogy sikerül, amiért nem ér újra nyávogni..
És elkezdődött a bútortologatás. Áldottam az amerikai típusú ülőgarnitúránkat, azt amelyik olyan nagy és süppedős ellenben könnyen mozgatható. Előszedtem az összes tartalék plédet. Hamar elakadtam. Ekkor Zoltán abbahagyta a legújabb John Grisham könyvének olvasását és a tettek mezejére lépett. Befuccsolt a tervem, miszerint én ezt egyedül is elintézem. Nem is baj, mert elegem lett. Zoltán csipeszeket és valami kötelet is hozott és csakhamar felépült az elsőnél sokkal nagyobb és kényelmesebb bunker. Esztert közben kisebb baleset érte, a ki - és be mászás során Zoltán térde a száját érte ami kicsit vérezni kezdett. Amíg babusgattam, Hanna és Noémi konkrétan megőrült. Egyszerűen nem lehetett parancsolni nekik, Hanna folyton vihogott, Noémi meg partnere volt. Külön ültettem őket. A végén már csak 5 perc csendet kértem. Komolyan úgy viselkedtek, mint akik becsíptek. Nem hatott a fenyegetőzés, zsarolás, a szépszó de a csúnya se..
-Irány fogat mosni!-adtam ki a parancsot.
Ez egy kicsit kizökkentette a rosszcsontokat a felfokozott viháncolásból és én kapva kaptam az alkalmon, hogy bebújjak a bunkerba, ahol ha minden jól ment volna, a lányok az igazak álmát aludták volna éjszaka. Egy kis nyugalomra vágytam, csakhogy Zoltán egy titkos bejáraton mellém telepedett és hát hogy is mondjam ..inzultálni kezdett. Amikor Hanna észrevette, hogy bitorolni merjük a sátrat, visszafordult a fogmosásból és ránk vetette magát. Persze Eszter és Noémi is csatlakozott. A bunker megrongálódott a viháncolástól, egymást érték a könyökök, térdek, fejek. Mindenki kiabált vagy örömében vagy valami sérülés miatt. Elszabadult a pokol. Valahogy kikecmeregtem legalulról és kimondtam az ítéletet: Ma éjjel mindenki a saját ágyában alszik!

Duzzogva tűrték, hogy letusoljam őket. Én magam a szokásosnál hosszabb ideig álltam a zuhany alatt. Elolvastam nekik két mesét (Hannának a súlyosbító körülményekre való tekintettel egyet sem.. majd megkértem Zoltánt hogy dobálja fel az alsó szintről az ágyneműket, amelyekkel aztán betakartam a lecsendesedett ördögfiókákat, akiknek azért megígértem, hogy ha jobb passzban lesznek (velem együtt), akkor még lehet szó egy nappaliban felépített bunkerben alvásról éjjel.

Zoltán is felment egy-egy jó éjt puszit nyomni a lányok arcára. Hanna még ébren volt, így búcsúzóul még elmondta, hogy "Anyával most alkoholt fogunk inni"

-Na peeeeersze!!!- felelte Hanna, aki maximum ünnepnapokon és maximum pezsgőspoharat lát a kezünkben. Tény és való, nem túl sűrűn folyamodunk efféla lazító vagy nyugtató szerekhez Zoltánnal. A ma este lejátszódott jelenet viszont Isten bizony indokolttá tette, hogy éljünk vele.

62

2011-07-24T07:38:00.000-07:00

Azt mondják hasonlítok rá. A hangunk is. Gyakran összetévesztik, telefonban pedig szinte mindig. Fiatalon, 22 évesen szült engem. Mindennél jobban szeret bennünket a gyerekeit és az unokáit, olyan önfeláldozó típus, amilyen én nem hiszem, hogy valaha leszek. Rá mindig számíthatok ha segítség kell. No nem anyagi...Igazi nagymama de nem nagymamás. Szerintem letagadhatna pár évet. Azt hiszem a kedvessége és a mosolygása tartja fiatalon, semmiképpen nem a kozmetikusa, fodrásza vagy az aerobic oktatója. Az egyetlen nagyszülője lányainknak, az egyetlen nagymama. Remélem még sokáig az marad. Ma 62 éves.

Élményt szerettünk volna ajándékba adni neki, azt, hogy együtt vagyunk vele a nagy napon. Fogalma sem volt róla merre visszük. Beszállt az autónkba ahol már hangosan szólt a Boldog születésnapot. Mindannyian Halász Judittal együtt énekeltük a dalt és közben tapsoltunk. Én leghátul ültem, így nem láttam jól, de Zoltán azt mondta már ekkor meghatódott.
A Városligeti csónakázótónál parkoltunk le. Ide sokat jártunk gyerekkoromban, akkor apu evezett. Apu már nincs köztünk, így Zoltán és én vettem magamhoz a lapátokat a kissé túlterhelt, de azért stabil csónakban. Tetszett anyunak a sok modern szobor a vízben, az, hogy mennyire megváltozott a környék, amióta utoljára látta. Ragyogott. Mindenki élvezte, egyedül Eszter pánikolt az időnként imbolygó csónak miatt.

Mire kikötöttünk, terv szerint a hasunk is korogni kezdett az éhségtől, így a következő meglepetés állomásra indultunk. Anyukám egyszerű nő, sosem élt nagystílűen. Nem szokott drága ajándékokkal elhalmozni bennünket, mert nincs miből. Nem is fogadnám el. Mi viszont szerettünk volna neki valami kis luxust adni, hogy most őt kényeztessék, őt szolgálják ki és mindezt olysan miliőben, ahol nemigen járt eddig.. A Várban, a Hilton hotelben van egy étterem, az Icon, ahol most nyáron is lehet Sunday Bruncholni. Ide foglaltunk asztalt hat személyre. Tetszett anyunak a puha süppedős padlószőnyeg, a csodásan megterített asztal, az előzékeny kiszolgálás, a kellemes zongoraszó (by Kökény Attila testvére).

Értékelte a sok ételkülönlegességet, a választékot, a minőséget, hogy még a fagylalt is olyan selymes és intenzív gyümölcs ízű volt, hogy elalélt tőle az ember. A zongorista csak neki is eljátszott egy dalt (Máté Péter: Hull az elsárgult levél...), koccintottunk, nosztalgiáztunk és persze sokat nevettünk.

Tele hassal jól esett még egy kis séta a Halászbástya lábánál, ahol remek fotók születtek és ahol fogalmunk sincs miért de a brazil turista házaspártól kezdve az éttermi zenészekig egy csomóan szóba elegyedtek velünk vagy legalább egy mosolyt kaptunk. Igaz mi sem spóroltunk vele. Talán látszott rajtunk, hogy most ünneplünk valamit. Anyukám, a gyerekek Mamája, Zoltán Anyusa 62 éves lett. Isten éltesse őt sokáig! Remélem még sok luxust, kényeztetést, élményt tudunk neki ajándékozni. Mert megérdemli tényleg.

Háry János

2011-07-20T05:47:00.000-07:00

Valamelyik kuponos oldalon csaptunk le az ajánlatra, miszerint szuper kedvezményesen vehetünk jegyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatásra kerülő Háry János daljátékra. A plakátok szerint a nyár legszebb szabadtéri bemutatóját láthatják a szerencsések és a jól ismert dalok melett látványos színpadi játék és több száz közreműködő ejti majd ámulatba a nézőket.
Hanna nagyon örült az anya-lánya különprogramnak és csak azon izgultunk, -ahogy ez már csak lenni szokott szabadtéri előadások előtt-, hogy ne essen az eső.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad szépséghibája csak annyi, hogy nehezen megközelíthető. Kocsival csak a méregdrága parkolóban lehet megállni és itt nem pecsételik le a jegyeket, mint a mozikban, vagyis ha három órás az előadás, akkor annyit is kell kifizetni. Valamivel romantikusabb, ám macerás és cseppet sem olcsó megoldás hajóval megközelíteni a helyszínt. Lehet még tömegközlekedési eszközzel is, bár éjszaka már nemigen van kedve az embernek buszmegállóban ácsorogni.
Kétségkívül a legelegánsab megoldás jutott nekünk. Zoltán vitt el bennünket lassan 10évvel ezelőtti esküvőnk helyszínéig. Ott aztán kipattantunk az autóból, hónunk alá csaptuk a hűvösebb percekre gondolván a kockás plédet és a kardigánokat, majd egy búcsúpuszit dobtunk sofőrünknek és a kocsiban maradt két utasnak, Esztinek és Noéminek, akik addig belevetették magukat az éjszakába, riksával közlekedtek, bárokban iszogattak és a belvárosban csatangoltak.

A víztorony tövében igazi huszárok fogadták a közönséget, akiket nem tudtam lefényképezni, mert lemerültek az elemek a fényképezőgépemben. Lekéstük a szereplők parádés felvonulását is, pedig testközelből találkozhattunk volna Háry Jánossal, Mária Lujzával, Napóleonnal, Örzsével és a többiekkel, vagyis jól ki volt találva a nézők kedves fogadtatása. Már éppen szomorkodni kezdtünk volna, amikor megláttunk egy fotóst, aki bárkit lefényképezett aki babújt a paraván mögé ás bedugta a fejét a stilizált Háry János arcának helyére. Megadtam az e-mail címünket amire állítólag elküldi a kedves pasas a két képet (a fotók azóta sem jöttek meg, de én még reménykedem, hogy megérkeznek, hiszen Hanna vakációs füzetébe meg egyébként is nagyon kellenének..)

Remek helyünk volt a 13. sorban középen. Gyönyörködtünk a csodás díszletben, csokidrazsét majszoltunk meg perecet és próbáltam elmesélni Hannának újra a történetet, a képzelet és a valóság keveredését, a nagyotmondó huszárról, aki vicces történeteivel szórakoztatja hallgatóit. Arra bíztattam, hogy ha nem is érti a történelmi összefüggéseket (bevallom én se mindig..), ha nem érti ki kivel csatázik, kik azok a burkusok és miért lobog a francia zászló a megyar mellett - a dalokra, a zenére figyeljen meg a színes kavalkádra, a jelmezekre. A párbeszédek is természetesen tele voltak Hanna által ismeretlen szavakkal, régies és népies kifejezésekkel, mégis úgy láttam mindvégig követte a történetet, ahol kellett nevetett és csak ritkán súgta a fülembe, hogy elvesztette a fonalat, magyarázatot kérne.

Az "A jó lovas katonának" kezdetű dalt már ő is énekelte és énekli azóta is húgaival együtt. Szünetben aztán megnéztük közelről a zenekart, az üstdobos hölgy még bíztatta s Hannát, hogy üssön egyet a dobra, hallgassa csak meg milyen hangja van.Ekkor már plédbe burkolózva járkáltunk és vártuk a második felvonást. megcsodáltuk a kivilágított víztornyot és megállapítottuk, hogy irtó klassz dolog egy-egy nyári estét szabadtéri színpadon tölteni, különösen ha olyan csillagos ég alatt ülünk, mint mi akkor.

A sofőrszolgálat pontos volt és a megbeszélt helyen várt bennünket. A két kis utas már az igazak álmát aludta, amit meg is értek, hiszen Zoltán elmesélte részletesen mennyi élményben volt részük a csavargás alatt. Mi is összefoglaltuk a látottakat, hallottakat Hannával, aki a második kanyar után elaludt a kockás plédbe csavarva. Lám-lám. Olyan nagy lányom van már, akivel esti, kicsit felnőttes színpadi műveket is megnézhetek mostantól és aki a szünetben máris kinézte a következő "ezt szívesen megnéznén veled anya" darabot.

Nyíregyházi kalandoZOO

2011-07-16T10:03:00.000-07:00

Akárhogyis vesszük az állatkerti séták kimerítőek tudnak lenni szülő és gyerek számára egyaránt. A sok gyaloglás, a rengeteg látnivaló, az izgalom, a levegő mind közrejátszik abban, hogy a végén már csak vonszolni tudjuk magunkat a gibbonokig, mert azt még nem láttuk és hogy nézne már ki, hogy kihagyunk egyetlen állatfajt is a gyűjteményből ha már egyszer összeszedtük magunkat, eljöttünk és kifizettük a belépők árát. A Budapesti Állatkertben dícséretes, hogy vannak kiskocsik vagy nevezzük szekérnek, amibe bele lehet ültetni a gyerekeket az összes járulékos cuccal együtt és amelyet legtöbbször apukák húznak maguk után, mert ezzel megelőzhető hogy a gyerek idő előtt elfáradjon és nyűgösködni kezdjen. Ezek a szekerek "first come first serve" azaz aki kapja marja elven működnek és legtöbbször hamar elfogynak... De most nem a Budapesti Állatkertről akartam írni, hanem egy attól sokkal távolabbiról, nevezetesen a Nyíregyházi Sóstó Állatparkról , amiről ódákat zengett mindenki aki már járt ott és az utóbbi időben óriásplakátokon is hirdeti magát, kissé pimasz módon pont a Budapest Zoo mellett. Miért is ne? Most, hogy már nyílegyenes autópálya út vezet Szabolcs-Szatmár Bereg megye székhelyére, könnyebben szánja rá magát az ember az autóútra is.

Belekóstoltonk abba, milyen jó is az ha az állatkertből fáradtan kisétálva az ember nem a hazamenés elé néz, hanem puha párnák várnak rá,- úgy érzem eztán már csak így szeretném. Tudtuk, hogy a Nyíregyházi Állatkert területén, a struccok közvetlen közelében áll a Dzsungel Hotel, ami arról híres, hogy nyáron gyakorlatilag lehetetlen szállást foglalni főleg az utolsó pillanatban. Persze mi is elutasító választ kaptunk, ám Zoltán nem hagyta annyiban a dolgot és csodák csodájára mégis akadt két szoba. Egy nekünk, egy pedig Piroska barátnőmnek és fiának Daninak. Hogy mi Zoltán módszere azt nem tudom, gyanítom köze van ahhoz, hogy meglehetősen jól csűri csavarja a szavakat vagy csak nem az a fajta, aki hagyja magát könnyen lerázni. A Dzsungel Hotel valaha ifjúsági szállásként üzemelt, most is inkább úgy néz ki kívülről, mint egy szocreál művelődési ház, de nem baj, hiszen nem ez adja a hely különlegességét, sokkal inkább a külön bejárat az állatkertbe, ráadásul ingyen, hiszen a szállást igénybe vevőknek a belépőjegy ajándék. A legjobban mégis azt vártuk, hogy kakaskukorékolás és madárcsicsergés helyett másnap majd oroszlánbőgésre ébredünk.

A három csillagos hotel belül azért igyekszk dzsungeles lenni. Van sok pálmafa, nádbútor, afrikai dísztárgy, állatokat ábrázoló fotó és preparált állatbőr a hallban. Az állatbőrökön először megrökönyödtünk, de csak addig míg ki nem derült egy kis szövegből, hogy mind a zsiráf, mind az oroszlán valaha az állatkert lakója volt, ám egyikük a vemhesség alatt, másikuk pedig egy szerencsétlen baleset következtében elpusztult, így bőrük most a szálloda társalgóját "díszítik". Egyébként pedig maximális tisztaság, szafaris függöny jellemezte a szobákat, amelyben remekül aludtunk mindannyian, mert bizony látnivaló bőven akadt a kertben.

A Tarzan ösvényen többször is végigsétáltunk, mert tényleg felemelő látvány a hídról nézni a zsiráfot, zebrát és a pelikánt. A gorillák sem sanyarú körülmények között élnek, hanem minden igényt kielégítő éjszakai és nappali lakban. Az alváshoz készülődő gorillákat például sötétített üvegen keresztül figyelhettük meg tüzetesebben, de ugyanilyen különleges élményt nyújtott a nemrég épült tropikáriumhoz hasonló Ócenárium és az esőerdő komplexum, a Zöld Piramis. Az állatkert adottságai remekek és úgy láttuk, hogy további bővülésre is van lehetőségük. Gondolom az állatok is jól érzik magukat a valóban igényes környezetben, máskülönben nem láthattunk volna ennyi nemrég született állatkölyköt. A kicsi sül, láma, farkas, elefánt, cápa baby láttán az volt az érzésünk, hogy itt nem rabságban érzik magukat a hímek és nőstények...

Az is tetszett, hogy a tájékoztató kiírások röviden, frappánsan és roppant informatív módon voltak megfogalmazva és mindig arra a kérdésre válaszoltak, amelyeket éppen feltettem magamnak vagy Zoltánnak vagy Piroska barátnőmnek.
Jó volt, hogy nem kellett rohannunk, hogy maradt másnapra is látnivaló. Reggeli után csak kényelmesen átsétáltunk az állatkertbe, ahol rajtunk kívül csak a gondozók lézengtek még, hiszen a pont másik oldalon lévő főbájaraton csak akkor nyitott ki a pénztár. Különleges hangulata volt így az állatkertnek és mire újra sokan lettek, mi már úgy éreztük eleget láttunk, tanultunk, csodálkoztunk és csodáltunk, így tartalék erőinkkel a skanzenba indultunk, mert bizony nemcsak Szentendrén van falumúzeum, hanem Nyíregyházán is. Sokáig időztünk a falusi iskolában, ahol Hanna nem győzött csodálkozni a száz évvel ezelőtti viszonyokon, a taneszközökön. A körút végén már ügyesen válaszoltak a "Na és ez micsoda szerinted?" kezdetű kérdésekre és rávágták, hogy verem, kemence, csizmalehúzó, tiszta szoba, péklapát, bölcső és más, a hétköznapokon kevésbé használt szavakat. Szeretem az ilyen időutazást és a szalmatetős házakat, mert rádöbbenek, hogy ha nem 1972-ben születtem volna, most mángorlóval moshatnék ..

Kitikkadva érkeztünk meg a Sóstó fürdőbe, ahol a nap hátralevő részében fürödtünk, úsztunk, napoztunk és Noémi ismeretlen eredetű rovar által okozott csípését enyhítettük.

Örülünk, hogy ott aludtunk egyet, mert bizony sajnáltuk volna ha kimaradtak volna ezek az élmények. Nyíregyháza belvárosában a vizipisztoly csata, a Sóstói fürdés (kivéve a csípést), a Svájci lak étterme, ahol Krúdy után mi is elköltöttük az ebédet, a falumúzeum, ahol azzal vágtam fel, hogy én tudom ám, hogy, a tirpák nem csak szitokszó- mind olyan élmény, amire szívesen emlékszünk.

Változatlanul úgy érezzük, hogy a vakáció nem lenne teljes, ha nem fedeznénk fel egy rövidebb hosszabb kiruccanás erejéig valamelyik belföldi, általunk eddig még kevéssé ismert várost, tájegységet. Ezúttal Nyíregyházára esett a választásunk. Nem bántuk meg.

A zene az kell avagy volt egyszer egy musical és színház tábor

2011-07-11T05:35:00.000-07:00

A Valahol Európában című musicalből ismert dalrészlet is elhangzott szombaton a bemutatón. Ezen kívül a Muzsika hangjából a Dó-Re-Mi, de láthattunk balett alapgyakorlatokat és a Macskakirály című színdarabból egy részletet. És ezzel még mindig nem volt vége. Mert jót mosolyogtunk Janikovszki Éva Gyereknek lenni nagyon nehéz című művén és a cowboy táncon, amit a kis csapat adott elő. Mindezeket öt nap alatt tanították meg a meglehetősen vegyes korosztályból álló színjátszó táborosoknak a Pódium színház lelkes és tökéletesen elhivatott tanárai. Komolyan csak ámultunk bámultunk, micsoda változatos produkcióval bizonyították be, hogy érdemes volt a vakációból egy hetet rájuk áldozni. Valamikor májusban akadt meg a szemem a felhíváson, hogy Bednai Natália, a Madách Színház néhány színészével együtt megalapította a Pódium Színházat és most nyári félnapközi jellegű tábort tart olyan gyerekeknek, akiket érdekel a színjátszás, a színház, a tánc, az ének. Hát Hannát érdekli az biztos, annak ellenére, hogy a "Na kislányom mi leszel ha nagy leszel?" kérdésre esze ágában sincs azt válaszolni, hogy színésznő, táncosnő netán énekesnő, aminek mellesleg apukája módfelett örül. A félnapközi azt jelenti, hogy az ebédet már itthon fogyasztotta el Hanna, tízórairól meg én gondoskodtam. Az eredetileg a XVII. kerületben tartott foglalkozásokra végül a XIII. kerületben a cseppet sem fényűző SÍN kulturális központ próbatermében, amolyan igazi tükrös, rudas, spéci padlós helyszínen került sor. Hanna rettenetesen élvezte, pedig senkit nem ismert a résztvevők közül, igaz ez sosem okozott neki problémát. Boldogan hozta haza szövegét, gyakorolta a dalokat, amelyeket azóta persze megtanulták hugai is, sőt én is, annyiszor hallottuk. Fáradtan, de feldobódva érkezett haza minden foglalkozás vagy nevezzük próba után. Kivirult és látszott rajta, hogy valóban élvezte a nála nagyobbak és kisebbek társaságát, az ének -, a balett- és a színházi gyakorlatokat. A szombati bemutatót egy művelődési ház balettermében tartották meg.

Anyukám elkísért bennünket és büszkén hallgatta a Hanna tehetségéről szóló mondatokat, amelyek az oktatók szájából hangzottak el. Saját szemünkkel láttuk, hogy öt nap alatt Hanna bevágta nemcsak a saját - de a többiek szerepét is és az összes egyáltalán nem könnyű musical dalt is. Macskacicó szerpét tündérien alakította és ugyanúgy, mint az iskolai szereplések alatt, most is azon izgult csak, hogy a többiek el ne rontsák.

A My fair Lady dalát ugyan egy nagyobb lány énekelte a bemutatón, itthon azonban nem telik el nap annélkül hogy ne hallanám, hogy nem kell néki más csak egy albérlet és hogy Isten küldjön egy férfit a készletből, ami valljuk be furcsán cseng egy majdnem 8 éves kislány szájából (sőt az öt évesekéből is). Volt idő, amikor rajongtam a musicalekért, egy ideje azonban nem ez az a műfaj amiért színházba megyek. Hanna kedvéért azt hiszem majd újra meg kell néznem, hallgatnom néhányat.

Mérlegelnünk kell, hogy az értékes szombat délelőttöket mivel töltsük szeptembertől. Hanna folytathatná a színházasdit a SÍN-ben, a kicsik is alig várják, hogy a kerület kicsiny színházának a Holdvilág Kamaraszínházban tartott Morzsa színpad foglalkozásain részt vehessenek. Mi addig Zoltánnal kosárral a karunkon és kéz a kézben piacra mehetnénk. Valljuk be egyik se rossz program. Mondom. Majd meglátjuk.

Ide még jön egy mozgókép, aminek feltöltése Zoltánra vár, nekem beletört a bicskám..

Csendélet

2011-07-11T03:21:00.000-07:00

Ha egy festő az elmúlt pár napban témát keresett volna legújabb kortárs művéhez nálunk, - bizonyára ezt választotta volna. A csendélet kifejezés különösen találó, mert eszembe juttatja a pillanatot, amikor a fürdőruhák még nem a medence kerítésén lógtak, hanem kis gazdáik testét fedték- és bizony cseppet sem volt csend, inkább csak élet, méghozzá meglehetősen intenzív. Kacagás, visítozás rázta fel kertvárosi utcánk csendjét. Eltelt egy hónap a vakációból de a java még hátra van...

Volt egyszer egy úszótábor

2011-07-08T01:33:00.000-07:00

Ha léteznének még úttörőtáborok, olyanok, amilyenekben gyerekként szinte minden évben részt vettem, biz' Isten befizettem volna Hannát egybe. Utánozhatatlanul jó hangulata volt ugyanis ezeknek a többnyire katonai sátrakban, összecsukható ágyakon, hálózsákban töltött nappaloknak, éjszakáknak és harmat illatú hajnaloknak. Szerettük a zászlófelvonást a ronda barna tábori ingben és az ehhez kapcsolódó összes formaságot is, aminek semmiféle politikai magyarázatot nem tulajdonítottunk. Gyerekként pláne nem érdekelt bennünket, hogy ez a kommunizmus a Szovjetúnió vagy mindkettő hozadéka. A nyakkendőt is szívesen hordtuk ha kellett, mert az összetartozás érzését hordozta magában. A hajnali vagy éjszakai tábor őrség különösen nagy kaland volt mindannyiunknak. Minden neszre figyeltünk és próbáltunk nem elaludni. Pusmogtunk és az őrségváltásnál ijesztő történeteket találtunk ki. De jó is volt azokat a tinglitangli úttörődalokat énekelni teli torokból, mert remek ritmussal írták meg gondolom megrendelésre a zeneszerzők de olyan jól, hogy nemrég Hannának felidéztem belőle egyet kettőt, amit huszonvalahány éve a tábortűznél tanultunk. Zseniálisan jó programokat találtak ki a táborvezetők, egy percig sem unatkoztunk. Legemlékezetesebb az erdei esti, gyertyákkal övezett bátorság úton való misztikus séta volt de a tejes teát is az egyik ilyen alkalommal ismertették meg velünk, amiből dal is született és amire máig emlékszem. Az utolsó úttörőtáborban, amin részt vettem, rendeztek egy szépségversenyt is ameinek az abszolút kategóriáját megnyertem vagyis kikiáltottak a tábor szépének, ami nyolcadikos kissé önbizalomhiányos bakfis lányként bizony jól jött nekem. Azóta is megvan az aranyalmás oklevél életem első és utolsó szépségversenyéről...időnként leporolom. Jártam Acsán, Zebegényben, Domonyvölgyben és Aszódon úttörőtáborban és én mondom biz' Isten befizetném Hannát egy ilyen hangulatú úttörőtáborba ha lenne. De nincs...

Van helyette ezer féle tematikus tábor. Lovas, judo, torna, úszó, ének, színjátszó, balett, főző, rajzfilmkészítő, jóga, sport, mackó, tündér, tenisz, báb, zene, vitorlás, kreatív, nyelvi, önismereti, agykontroll, indián... Csak kapkodtam a fejemet a kínálat láttán és azt éreztem fel van adva a lecke, hogy ezek közül megtaláljuk azt, ami valóban megfelelő színvonallal szolgál és az ára is elfogadható. Olyat kerestem, ami valóban tartalmas elfoglaltságot ígér a gyerekeknek, ahol nem unatkoznak, lézengenek.

Az úszótábor evidens volt, mert egyrészt az uszoda gyalogtávolságra van tőlünk, másrészt Hanna még mindig nem magabiztos a mély vízben így rá fér egy kis továbbképzés. Ráadásul egy csomó osztálytársa sőt imádott unokatestvére, Nóri is beiratkozott a júniusi kurzusra, így remekül érezték magukat még ha a beígért kézműves foglalkozásból csak egy volt megtartva, egy délelőtti úszás el lett mismásolva és úszni sem tanult meg Hanna az egy hét alatt. Az Aligátor úszótábor már nem olyan, mint régen volt. Túl sokan vannak, személytelenné vált...És bár remekül érezte magát Hanna, nem adnék nekik csak egy gyenge hármast.

Azért kíváncsi voltam hogyan fejlődtek a gyerekek, így rendeztem egy eredetileg sütipartinak nevezett medencés bulit nálunk. A "rendezvény" hivatalos apropója az volt, hogy megnézzük mennyit fejlődtek a gyerekek az egy hét alatt. Nem hivatalos célja pedig csak annyi, hogy jól érezzük magunkat, hogy a remek osztályközösség egy kis csapata jobban kibírja egymás nélkül az iskolamentes napokat, hogy mi szülők még jobban öszakovácsolódjunk és közben együnk, igyunk. A sütiparti végül kiegészült hamburger partivá, mert még időben eszembe jutott, hogy talán mégiscsak szerencsésebb lenne valami tartalmasabb étellel készülni a gyereksereg fogadtatására, mert bizonyára nemcsak Hanna volt az, aki minden úszótáboros nap végén farkaséhesen jött haza, és az egyébként nem kifejezetten falánk vagy jó étvágyú lányunk az asztalt is megette volna... Zoltán vállalta magára a hamburgersütő szerepet, mert abban profi és mindezidáig verhetetlen is.
A víz melegítéséről a nap gondoskodott. Én ugyan kissé hidegnek tartottam de a gyerekeket cseppet se zavarta és csak többszöri felszólításra, fenyegetésre, zsarolásra voltak hajlandóak kijönni a medencéből. Jó volt látni, hogy a másik gyereke is szemtelen, visszaszól, nyávog, alkudozik, duzzog de persze nem erről szólt a buli és általános jó hangulat uralkodott az eddig tévedésből nagynak hitt hátsó teraszon. Zajos, hangos, nevetős, visongós buli volt. A pattogatott kukoricát elfelejtettem felszolgálni de legalább nem mentek el kávé nélkül a vendégek ami nagy szó, sőt kyr royallal is koccintottunk pár anyukával, szóval igyekeztem jó házigazda lenni, ami nekem nem megy olyan könnyen, mert a végén mindig megállapítom, hogy valamit elfelejtettem, hogy nem váltottam csak két mondatot valakivel, pedig én úgy terveztem, hogy magasröptű beszélgetéseink (is) lesznek. Az is olyan ránk jellemző volt, hogy a búcsúzkodó és a kijárat felé igyekvő vendégeket hirtelen megállásra késztettük, mert akkor jutott eszünkbe, hogy a beígért ping-pong bajnokság elmaradt pedig az asztal kinyitva várta az kert első részében a vállalkozó szellemű szülőket, akik közül néhányan tényleg lapakolták a cuccaikat és egy-két meccsre még maradtak.

Este, amikor az eseményeket elemeztük Zoltánnal, megállípítottam, hogy szívesen részt vennék valami "hogyan legyünk tökéletes(ebb) vendéglátó háziasszonyok" tanfolyamon, mert akkor talán eszembe jutott volna időben, hogy a kerti asztalunk megnagyobbítható és valahogy összeszedettebb, filmbe illő forgatókönyv szerint zajlottak volna az események. Bár lehet, pont ettől a sok "hiányosságtól" volt olyan jó...

Természetesen a vízi sorjátékokat is elfelejtettem bevetni, talán azért mert ennélkül is remekül szórakoztak a gyerekek a medencében. Azért megosztom veletek a site-ot, ahol angolul ugyan, de remek játékötleteket találtam. A vizes pólósat és a poliposat egyszer majd kipróbáljuk...már ha nem felejtem el.

Íme a hasznos site sok-sok remek parti játék ötlettel: http://www.birthdaypartyideas4kids.com/pool-party-games.htm