Iskolába mennek

Hú de régen nem írtam pedig hú de sok minden történt velünk ezalatt az idő alatt. Próbálom bepótolni és lejegyezni őket szépen sorban, mert egyik éjszaka arra riadtam fel, hogy Hanna idén decemberben ünnepli a 10. születésnapját és én úgy tervezem, hogy a neves alkalomra kinyomtatom és könyv alakba köttetem a blogomat, hiszen miatta kezdtem bele, születése után pár hónappal. Nem hiányozhat belőle semmi fontos.

Így az sem, hogy húgai szeptembertől ugyanabba az iskolába fognak járni, ahová ő. Bizony eldőlt. Felvették őket is a jó nevű iskolába, oda ahová Zoltán is járt, sőt Zoltán bátyja is és amelynél jobbat a suli szellemisége és vitathatatlan eredményei miatt aligha tudtunk volna elképzelni. A jelentkezési lapon egyébként lehetőséget kaptak a szülők arra, hogy kifejtsék miért szeretnék ha pont oda járnának a gyerekeik. Hát mi kifejtettük, hogy érzelmi és értelmi okai is vannak. Idén először figyelembe vették, hogy az intézménybe jár -e nagyobb testvér, ha igen, akkor milyen tanuló (szerencsére Hanna tanulmányi eredményével nincs gond. Sok jelentkező volt idén is. Ebből 26-an gondolom ugyanúgy, mint mi kiugrottak a bőrükből, amikor az iskola honlapján meglátták, hogy felvételt nyertek. Emlékszem mi éppen egy vacsorameghívásról autóztunk hazafelé. A Blaha Lujza térnél Zoltánnak eszébe jutott az egyik piros lámpánál, hogy megnézi az okos telefonján a honlapot újra, hátha...hátha.. és akkor megjelent a rubrika, amelybe be kellett pötyögni a jelentkező nevét és az anyjáét (azaz az enyémet) is. Közben zöldre váltott a lámpa, ránk dudáltak, Zoltán keze meg túlságosan remegett és így mindig elírta a neveket. Végül leparkoltunk a csodásan felújított Hotel Nemzeti előtt és újra megpróbáltuk beírni az adatokat. A kapcsolat megszakadt, újra indítottuk a telefont, majd a feszültséget nem bírva Zoltán úgy döntött inkább bemegy a hotelbe és udvariasan kér egy internettel ellátott számítógépet. A biztonsági őr nagy szemekkel nézett, a recepciós már kisebbel, de jobbnak látták átadni a gépet a meglehetősen idegesnek tűnő vendégnek.
Széles vigyorral az arcán jött vissza a kocsihoz. Sikerült! Felvették mindkettőjüket! A biztonsági őr és a recepciós is gratulált, az őr még azt is hozzátette, hogy ő is ikergyerek ám.

Ezalatt lányaink az igazak álmát aludták, anyukám felügyelete alatt. Éjfél tájban értünk haza, először a büszke nagyinak újságoltuk el a hírt, majd bizony nem bírtuk ki reggelig és felébresztettük a lányokat, hogy nekik is elmondhassuk, hogy szeptembertől egyszerre fuvarozzuk őket a suliba. Nem biztos, hogy mindent felfogtak belőle, így reggel a kakaóval újra koccintottunk a hírre és megbeszéltük, hogy egy elegáns ebéddel méltón meg is ünnepeljük.

Be kell látnom, Zoltánnak van stílusérzéke. A Hotel Nemzetibe foglalt 5 főre asztalt, a szállodában, ami előtt leparkoltunk és ahol kedvesen megadták a lehetőséget, hogy megnézzük, amit akartunk. Első Sunday Brunch-át éppen a következő vasárnap rendezték, így hát a meseszép ólomüveg mennyezet alatt ejtettük meg a beígért ebédet, amely után levezetésképpen idegenvezetésen vehettünk részt és jobban megismerhettük az épület történetével, sőt a szobákba is bekukkanthattunk.




A hupikék épület 2008-ben zárt be és 2012-ig minden alkalommal amikor elsétáltam előtte sóhajtottam egy nagyot, hogy de kár érte, mikor lesz már gazdája újra. Nos lett.
A Hotel Nemzeti Budapest egy 117 éves épület amely az 1900-as évek elején a Nemzeti Színház közelsége miatt a művész világ kulturális központja volt. Sok illusztris vendég fordult meg akkortájt a hotelben. Engem Rigó Jancsi cigányprímás szerelmi története ragadott meg a leginkább, amit a lányoknak el is meséltünk, majd a történetet megismerve faltuk be az újragondolt Rigó Jancsi tortát. Aztán az is izgalmas, hogy 1929-től kezdve a szállót és a hajdan volt Nemzeti színházat alagút kötötte össze, ezzel biztosítva a vendégeknek a diszkréciót.

Érdekes volt látni a régi és a modern találkozását. A szobák olyanok, mint egy ékszerdoboz. Merészek és ötletesek és képzeljétek a körút felőli oldal is olyan csendes, mintha nem is egy forgalmas útra néznének az ablakok. A rózsás minta nem véletlenül köszön vissza a padlószőnyegről és a lámpaernyőkről. Állítólag az eredeti tapéta hasonló mintájú volt.





A Márton László által készített Blaha Lujza bronz szobor előtt egy kicsit elidőztünk ugyanis a legenda szerint ha megsimogatjuk a bal karját, az szerencsét hoz a karrierben vagyis sikeresek leszünk tőle. Hanna, Eszter, Noémi és mi sem akartuk elmulasztani a lehetőséget, így megsimogattuk persze.



Szóval örülünk és koccintottunk de tudjuk, hogy sokan csalódottak. Nekik tényleg csak azt tudom mondani, hogy ötödiktől, amikortól több osztály indul még csatlakozhatnak. Kívánom, hogy minden iskolaérett ovis megtalálja a neki legmegfelelőbb első osztályt és vele együtt a legkedvesebb tanító nénit vagy bácsit.

Köszönjük azoknak, akik velünk együtt örültek, akik átérezték , hogy mennyire fontos ez nekünk.

You Might Also Like

1 megjegyzés

  1. Gratulálok a lányoknak és Nektek is! Át tudom érezni, milyen fontos lehetett ez nektek...

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes