RSS

2016. június 30.

Mini pékek




A sok, adalékanyaggal dúsított, természetellenesen nagyra puffasztott zsömléket áruló pékségek terjeszkedése ellenére is van egy igazi nagy név az országban, akiről biztosan mindenki hallott és akinek a márkenevében (és a kenyerében is) benne van minden. A Jókenyér név alatt futó Ludwig-Mentesi pékség arról híres, hogy hogy 100%-ban természetes alapanyagokból készítik a kenyereiket. A bemutatkozó szövegükben azt írják, hogy "Hisszük, hogy mindaz, ami a kenyérhez kell, a természet ajándéka: liszt, víz, só és élesztő. Ezért kerüljük az ízfokozókat, adalék- illetve színezőanyagokat és előre elkészített lisztkeverékeket." Termékeik ott vannak a legnagyobb élelmiszerboltok polcain és egyre több kávézó-pékség is nyílik a városban aminek én mindig nagyon örülök.

Klárit, a pékség ügyvezetőjét vagy ha jobban tetszik anyját, középiskolás korom óta ismerem. Osztálytársnők voltunk sőt barátnők is, akiket aztán a ballagás után az élet különböző irányba sodort. Klári Németországban folytatta a tanulmányait, ott fejleszette tökéletesre élelmiszeripari ismereteit én meg a repülőtéren kezdtem el felnőtt életem.

Solymáron, az akkori pékség területén tartott osztálytalálkozón vált világossá számomra, hogy Klári sok-sok munkával mit alkotott és már akkor is irtó büszke voltam arra, hogy ismerhetem. Újabb sok év telt el, az ő gyerekei nagyok lettek, az enyémek pedig iskolások és minden alkalommal amikor a boltban Jókenyér mellett haladtunk el eszembe jutott, hogy -ahogy nagyanyáink mondanák-, Klári milyen sokra vitte. .-))

És biztosan amikor egyik ilyen alkalommal nagyon erősen gondoltam rá, a szemem elé került egy hirdetés, hogy nyílt nap lesz a Jókenyérnél és lehet jelentkezni a nemrég induló gyerekpékség foglalkozásaikra. Mondanom se kell azonnal regisztráltam a lányokat akik egyébként is fokozottan érdeklődnek mindenféle gasztronómiai elfoglaltság iránt, legyen az főzés, csokikészítés vagy sütés. Mivel a férőhelyek száma limitált, a regisztrációt komolyan kell venni aminek én örültem, hiszen ez azt jelenti, hogy nem lesz tömeg, minden gyerekre jut idő, energia és szeretet. Később még érkezett egy megerősítő e-mail sőt telefonhívás is, szóval ezt is olyan németes precizitással vagy nem tudom milyen profin végzik, hogy tudtam, hogy a folytatás is hasonló lesz. Komolyan számoltuk a napokat, ezt a programot nagyon-nagyon várták a lányok (és én is) ami azért is nagy szó, mert egyre nehezebb olyan programot találnom amire egyikük se mondja azt, hogy nincs kedve hozzá, mert unalmas vagy épp ciki...

Aki ismer bennünket azt tudja, hogy próbálunk sok élményt nyújtani a lányoknak, ezért elég sok helyen megfordulunk. Ezt csak azért írom, mert a 3 órás program végén Hanna, Eszter és Noémi egyhangúlag azt mondták, hogy az utóbbi idők legjobb programján vettek részt és ezt nagyon köszönik. Ezzel el is mondtam mindent de azért leírom részletesebben mivel érdemelte ki a nyílt nap ezt a dicséretet.





A pilisszentiváni tiptop üzem emeletén már várt bennünket két, gyereknyelven igen jól értő és beszélő animátor. Ők vették kezelésbe a gyerekeket akik között annak ellenére voltak kisebbek, hogy a jelentkezésnél ott szerepel, hogy elsősorban 6 éves kor feletti résztvevőket vártak az eseményre. Ettől kicsit megijedt Hanna, mert félt, hogy ovis lesz a színvonal de szerencsére tévedtek és a két animátor nagyon ügyesen kezelte a helyzetet. Úgy tudom a jövőben majd két korosztálynak szerveznek mini pékséget ami szerintem is megkönnyítené az animátorok dolgát és a gyerekeknek is kényelmesebb lenne.

Az is jó, hogy a foglalkozás ideje alatt a szülők ott maradhatnak és ha foglalnak asztalt akkor kényelmesen kávézhatnak, sütizhetnek, szendvicsezhetnek amíg a gyerekek dagasztanak, formáznak, magokkal díszítenek, kalácsot fonnak, zsemlét gömbölyítenek. A lenti bolt tele van gusztábbnál gusztább finomságokkal így érdemes éhesen érkezni. Fényképezni is szabad. Én is éppen vettem elő a gépemet amikor nagy meglepetésemre megérkezett Klári aki csak a kedvemért ugrott be birodalmába és akivel az elmúlt nem tudom hány év lemaradását próbáltuk behozni vagyis be nem állt a szánk. Azért időnként felpattantam és megörökítettem kis pékjeimet akik hófehér kötényben és sapkában itták az animátorok szavait. Jól tették, mert a kelesztés és a sülés ideje alatt sem unatkoztak a gyerekek hanem kvízkérdéseket, feladatokat kaptak, amivel pontokat gyűjthettek majd a program végén kihirdették,hogy ki érdemelte ki a pékek gyöngye címet. Az enyémek taroltak a két korcsoportban de higgyétek el Klárinak ehhez semmi köze, tényleg igyekeztek és nagyon érdekelte őket minden sütéssel, gabonával kapcsolatos tudnivaló.









Minden kis pék egy tálcányi péksütit készíthetett. Amikor a friss, ropogós, forró zsemléket kivettek a sütőből általános izgalom lett úrrá a gyerekeken és a felnőtteken is. Mindenkinek azonosítva volt a műve így keveredés, csere nem fordulhatott elő. Névreszóló zacskóba került mindegyik. Hazafelé az autóban hosszan gyönyörködött mindenki a saját finomságában, élveztük, hogy beteríti az autó belsejét a frissen sült péksüti illata és egyáltalán nem bántuk, hogy hazáig morzsáltunk.







2016. június 29.

A hétvége amikor Eszter szállodaigazgató lett






Bevallom nem szeretem az olyan játékokat, pályázatokat, versenyeket ahol úgy érhet el helyezést a vállalkozó kedvű gyerek vagy felnőtt, hogy lájkokra vadászik. Nem tartom igazságosnak egy rajzpályázat esetén sem, hogy az a mű ér el helyezést amire a legtöbben szavaznak. Megkímélem a gyerekeimet és magamat is az ilyeféle csalódásoktól bár egyszer belefutottunk egy ilyen típusú játékba de legalább alkalmam nyílt elmagyarázni a lányoknak, hogy miért nem szabad ilyen versenyekben részt venni.
Persze megértem a pályázat kiíírójának álláspontját is. Neki érdeke, hogy minél több emberhez eljusson a híre, adatbázist kell építenie. No mármost ha ezt ügyesen csinálja az adott cég marketingese akkor ez akár jól is elsülhet. Ilyen volt a KidsOasis, a gyerekbarát szállodák minősítésére szakosodott cég is aki egy hihetetlenül jó kis gyereknapi kampányt talált ki aminek már a neve is "Legyél te is szállodaigazgató!" különlegesen hangzott. Az volt a feladat, hogy egy egy perces videóban mondja el a bátor jelentkező azt, hogy ha ő lenne a szállodaigazgató akkor milyen szolgáltatásokat vezetne be a hotelben. Nagy volt a tét, mert a kiírás szerint a legtöbb 20 szavazatot összegyűjtött jelentkező közül 10 nyertest egy válogatott zsűri választ majd ki, azaz 10 gyerek veheti át gyereknapon valamelyik KidsOasis minősítéssel bíró hotelben az irányítást.

Tetszett az ötlet és tetszett az is, hogy az első húszba kellett bejutni, mert azért attól nem zárkóztam el teljesen, hogy valamennyi erőfeszítést tegyünk a cél érdekében és megkérjem a facebookon aktív ismerőseimet, hogy szavazzanak Esztire. Azt gondoltuk ez egy reális cél, kis erőfeszítéssel és minimális könyörgéssel bejuthatunk a húszba. Azt gondoltuk, hogy annyira azért vagyunk kreatívak és ügyesek, hogy utána majd a zsűri is úgy ítélje meg, hogy a videónk egyedi és Eszter lehet az egyik szállodaigazgató. Szóval azért bíztunk a képességeinkben is.

Mivel csak egy gyerek pályázhat azt találtuk ki, hogy Eszter (aki inkábba szavak embere) alakítja a szállodaigazgató asszony szerepét és Noémi lesz a titkárnője, Gizike álnéven. Gyorsan átbeszéltük a forgatókönyvet, együtt gondolkodtunk azon, hogy szerintük milyen szolgáltatás tehet még gyerekbarátabbá egy szállodát majd a megfelelő öltözéken kezdtünk dolgozni, hogy még hitelesebbnek tűnjön az alakítás. A legnehezebb dolgunk az egy perces időkorlát betartásával volt. Annyi ötlete volt a lányoknak és annyira élvezték a színészkedést, hogy folyton túl hosszúra sikerült a video, márpedig a zsűri ebben nagyon szigorú volt így nem engedhettük meg magunknak, hogy akár egy másodperccel is hosszabb filmmel pályázzunk.

Az a helyzet, hogy ezzel azért volt munka. Persze össze is csaphattuk volna de mi biztosra akartunk menni. Azért egy kis nyelvbotlást hagytunk benne, hogy ne tűnjön túl mesterkéltnek. Nagyon jól szórakoztunk, sokat nevettünk főleg amikor valamit elrontottunk és pont mikor már kezdett elegünk lenni az egészből szerencsére összeállt a film amit már csak Zoltánnak kellett megvágni sajnos elég alaposan, így kimaradt pár jó rész is. Pl. Eszter azt is lediktálta Gizikének, hogy örülne ha holnaptól csoki szökőkút lenne a recepción.

Amikor kikerült a video a KidsOasis facebook oldalára elkezdődött a szavazatgyűjtő kampány. Mondjuk könnyű dolgunk volt, mert szintén a cég jó ötlete folytán a szavazókat azzal ösztönözték, hogy közöttük is kisorsolnak egy családi utazást.
Ezúton is köszönöm azoknak a barátoknak, ismerősöknek és olvasóknak a sok szavazatot hiszen nekik köszönhetően simán bejutottak a lányok az első 20-ba ahonnan aztán már a zsűrinek köszönhetően Eszter a hajdúszoboszlói Hotel Atlantis igazgatójának székét vehette át gyereknapon.

Már csak azon izgultunk, hogy milyen fogadtatásban lesz része Eszternek majd, aki nagyon komolyan vette a feladatot. A gyerekek szeretnek kis felnőttek lenni, szeretik a felelősséget és a feladatokat. Reméltük, hogy az igazi igazgató átérzi ezt és partner lesz a játékban.


Az volt. De még mennyire! A lakosztályban a bekészített kölyökpezsgő és a többi meglepetés csak a kezdet volt. Másnap Eszti megkapta a "Ma én vagyok a szállodaigazgató" feliratú pólóját és hála Szuromi Györgynek elég részletesen megismerte hogyan is működik egy ilyen igényes szálloda. Az élményekről beszámoló is készült a KidsOasis részére amit most eredeti formájában bemásolok.




XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Reméltük, hogy kedves fogadtatásban lesz részünk a Hotel Atlantisban de ennyire sok figyelmességre azért nem számítottunk.
A hotel parkolójának minden helye foglalt volt ami teltházra utalt. Eszti nagyon boldog volt, hogy sok ember előtt lehet szállodaigazgató és még boldogabb lett amikor megpillantotta az arany színű kordont amely az egyetlen szabad helyet nekünk foglalta. A bejárat mellett azonnal kiszúrtuk a KidsOasis négy szélforgós tábláját Eszter pedig kötelességének érezte, hogy megnézze mit jelent ez a minősítés a valóságban. Mert egy jó szállodaigazgatónak mindent ellenőriznie kell.

A recepción mosolyogva fogadtak és miután megkaptuk a koktél- és süti utalványokat, no meg a szobakártyákat elmondták, hogy ma még töltődhet az ideiglenes igazgató kisasszony viszont másnap reggel munkába kell állnia. Új egyenruhát kap és szeretettel várja majd a jelenlegi igazgató, Szuromi György.


Az elegáns lakosztályunkba belépve jégvödörben behűtött kölyökpezsgő, mesés gyümölcstál, ajándékok és egy kedves üdvözlőkártya várt bennünket . Micsoda gesztus! Eszter az Atlantis kabalafigurájának, a delfinnek örült a legjobban.





És elérkezett a várva várt nap. Reggeli alatt már arról beszélgettünk, hogy reméljük láthatjuk hol készül ez a sok finomság. Mert sok szállodában jártunk már de a reggeli (és vacsora) választék itt annyira változatos és gazdag volt, hogy megállapítottuk, hogy az eddigiek közül a legjobb.

Mosolyogva várta Esztert az igazgató talán mert tudta, hogy két napig végre ő is wellnesezhet mivel az irányítást bátran Eszterre bízhatja erre az időre. Természetesen az irodájában kezdtük a beszélgetést. És képzeljétek, nincs óriási bőrfotel az íróasztal mögött csak egy szerény- és a berendezés sem hivalkodó. Mint kiderült nem is lenne sok értelme, mert egy szállodaigazgató mindig mozgásban van, viszonylag ritkán ül az íróasztala mögött. Eszter is pont így képzelte. Hogy mindent megfigyel. Mert egy jó szállodaigazgatónak ismernie kell az összes munka folyamatot.

Noémi az asszisztensi széket foglalta el ezalatt, Hanna pedig ahogy ígérte dokumentálta a felejthetetlen pillanatokat. Eszter megkapta a kitűzőjét és az egyen- pólóját aminek az elején és a hátán is egy felirat mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a viselője a szálloda igazgatója.





A bárban gyerekkoktéllal koccintottunk majd innen indultunk a legfelső szintre, hogy szó szerint a tetőtől a pincéig bejárjuk a hotelt, minden kulisszatitkot megismerhessünk és beléphessünk olyan ajtókon amelyekre az van kiírva, hogy "Idegeneknek belépni tilos!"

Sokat kérdeztünk de György mindenre kimerítően és türelmesen válaszolt. Különlegesnek éreztük magunkat attól, hogy a napkollektorokat és a Hotel Atlantis feliratot a magasban, hátulról láthatjuk és hogy a konyhai elszívóból áradó levegőbe beleszippanthatunk. Mert egy jó szállodaigazgatónak a hotel minden szegletét ismernie kell.

A hotelnek saját mosodája van ahol hófehérré varázsolják a törölközőket, köntösöket, ágyneműket. Ennél a résznél időztünk el a legtovább. Esztert minden érdekelte. A mosószer-adagoló, az óriási mosógép de leginkább a vasalógép, ahol munkába is állt. Nagyokat nevettünk amikor a szennyes a ledobócsövön keresztül nagy huppanással megérkezett. Látni akartuk kik dobálják le így a szobaasszonyokkal is megismerkedtünk akik természetesen megtanítottak az ágyazás fortélyára. Bizony ez sem könnyű munka.
Mert egy jó szállodaigazgató értékeli a munkatársak erőfeszítéseit.







A konyhában már javában készült az ebéd. Itt találkoztunk a séffel akinek megköszönhettük azt a sok finomságot amit addig elfogyasztottunk. Látszik, hogy apuka, mert hihetetlen kreativitással tervezi meg a menüt amelyikben a válogatós vagy az ínyenc gyerek is talál kedvére valót. A rotyogó fazekak közelébe nem merészkedtünk, inkább a cukrászatot figyeltük meg közelebbről és a habzsák helyes használatát gyakorolhattuk vagyis az áhított főzőtanfolyamból is megvalósult valami. :-))
Mert a jó szállodaigazgató is holtig tanul.

A wellnes részleg is pazar és ahogyan az igazgató kisasszony megállapította hihetetlenül karbantartott és makulátlanul tiszta. A bio- és infraszauna no és a sószoba volt a legnépszerűbb nálunk.
Az Atlantisban a gyógyvíz is helyben van. Ennek mondjuk a felnőttek örülnek leginkább. A gyerekek az élménymedencében vagy a kinti medencében lubickoltak. Ugyanitt van felállítva egy óriás trambulin amin Eszter minden este és reggel edzett, mert egy jó igazgatónak az egészségével is törődnie kell.


Végezetül a gépházat, a medencék üzemelésének központjába mentünk le. Vízmintát is itt kell venni de Eszter most eltekintett ettől, mert saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy itt ügyelnek a klór adagolására. Végre nem csípte az orrunkat semmi. Mert egy jó szállodaigazgató ügyel a részletekre.

A konferencia terem egyik részében X-box, pingpong asztal várja a nagyobbakat. A kicsiknek biztonságos csúszda van felállítva. A gyereknap alkalmából most extra programokkal is készült a hotel. Akinek kedve volt az szumó birkózóvá válhatott vagy játszhatott az óriás társasjátékkal de készíthettünk üvegmatricát is sőt egy
lufihajtogató bohóc is fokozta a gyerekek hangulatát. Újabb figyelmesség az is, hogy szendvicsek (levágott héjú, mert ugya a legtöbb gyerek úgy szereti) és ital volt ízlésesen kitéve nehogy az éhség elrontsa a jókedvet.

Eszter éppen az órásdobókockával dobott egy hatost amikor megkapta Szuromi György igazgatótól az elismerő oklevelet amiben tanúsítják, hogy gyereknapon ő vette át az irányítást. Ez az emléklap azóta képkeretben, Eszter szobájának falán van, hogy minden alkalommal amikor ránéz emlékezzen a nem mindennapi élményre és ha egyszer tényleg szállodaigazgató lesz belőle (most éppen azt szeretné) akkor megmutathassa, hogy így kezdte.



Nem sok kedvünk volt elhagyni a hotel kényelmét de azért kiugrottunk felfedezni a várost és a fő attrakciónak a bringóhintózásnak is eleget tettünk. Felfedeztük a környék szállodáit és megállapítottuk, hogy az Atlantis mind közül a legízlésesebb, legelegánsabb és nagyon büszkék voltunk arra, hogy mi is a vendégei vagyunk.


Hajdúszoboszló tökéletes célpont a felüdülni, újjászületni, kikapcsolódni vágyóknak. Itt található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma ami önmagában csábító. Ám ha az is fontos valakinek, hogy a családjával magas színvonalú, minden igényt kielégítő szállást találjon, ​​​​​​akkor a Hotel Atlantis a tökéletes választás. Mi már tudjuk.


xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Sokan örültek velünk együtt és sokan gratuláltak. Nekik is csak azt mondtam amit most leírok. Ne féljetek játszani, pályázni! Bátraké a szerencse és ha meg sem próbáljátok akkor biztosan nem nyerhettek. Ugyanakkor kétszer is érdemes megnézni milyen játékban vesz részt az ember, érdemes elolvasni a feltételeket a szabályt, nehogy szomorúság vagy igazságtalanság érzése uralkodjon el a gyereken vagy épp a szülőn.

Eszter egyébként nem sokkal ezután a saját szülinapi zsúrját is megnyerte, mert részt vett a Zsúrom.hu pályázatán ahol egy naplóbejegyzést készített és ami annyira jól sikerült, hogy a zsűri neki ítélte a fődíjat, egy szülinapi bulit. (Ezen a pályázaton Noémi is indult de szerencsére nem szomorodott el, hogy nem az ő műve lett az első, hiszen Eszter nyereményéből ikertestvéri jogán ő is profitál. )

2016. május 9.

Névnapi palánták






Telitalálat. Ez a szó jut eszembe a lányok névnapi ajándékáról. Egyszerűen zseniális! Minden alkalommal ezt gondolom amikor elsétálok a tankertünk mellett. Ilyenkor tavasszal különösen így érzem és hangosan ki is mondom. Tavasszal ünnepeljük Noémi, Eszter és Hanna névnapját is és minden évben ilyenkor érkezik sógornőm a palántákkal, amelyeket aztán vele vagy nélküle elültetünk a bátyám által eszkábált kis tankertbe. Abba a kertecskébe amelyik három évvel ezelőtt készült (írtam is róla) a névnaposoknak azzal az ígérettel, hogy minden évben jön belevaló palánta is.

Idén is megérkeztek a nagynéni ajándékai amelyeket aztán közösen el is ültettek. A paradicsom, a paprika, uborka és karalábé palánták az általunk korábban elvetett retkek mellé kerültek.


Az aprócska retekmagokat még kora tavasszal ültették el a lányok, mert megint hitetlenkedtek, hogy abból valaha normális méretű zöldség fejlődik majd pedig máris szemmel látható az eredmény, a természet csodája, hogy a növény meghálálja a törődést és azt ha a csigákat arréb hajítják.
A leglátványosabbab egyébként a napraforgómag ültetésével demonstrálhatjuk, hogy milyen csodálatos a természet. Biztos vagyok benne, hogy idén is elvetünk valahová egy két ilyen magot, hogy nyár közepére újra a magas, nagy tányérú virág legyen kertünk dísze.


A világ legjobb ajándéka!-mondom magamban amikor látom, hogy gondozzák, locsolják a palántákat és rohannak hozzám, ha meglátnak egy termést kirajzolódni. Látni a saját szemükel hogyan alakul ki a csenevész szárból egy kislabdányi karalábé, hogyan érnek a paradicsomok szép pirosra és csodálják azt is ahogyan eléri megfelelő méretét és alakját a paprika.

Nem tudom, hogy annak akinek nagy földje van és természetes a gazdálkodás, földművelés, ültetés, betakarítás látványa ugyanúgy elalél attól ha szép a termés, hogy ők is csodálattal nézik a természetet ezt a nagy varázslót vagy már megszokták, nekünk városiaknak (még akkor is ha kertvárosban élünk) ez nem mindennapi.

Mondjuk nem is árt ha látják mennyi munka, vesződség, törődés, aggódás (mondjuk egy jégeső miatt) párosul még egy ilyen kicsiny kerthez is. Képzeljék csak el ugyanezt egy nagy termőföld esetén. Hogy ha kézbe veszik a hagymát, répát, krumplit, jusson eszükbe milyen fáradságos munka van mögötte. Szoktunk erről beszélni miközben kapirgáljuk a földet vagy éppen locsolunk.
Eszterrel különösen mivel mostanában szombat reggelente -mi a koránkelők- piacra járunk.




2016. május 8.

Fészekrakás





Budepest kertvárosban madárcsicsergősek a reggelek. Én ébredek fel leghamarabb a családban. Lemegyek a konyhába, elkészítem a kávémat és kiülök a teraszra töltődni, madárcsicsergést hallgatni. Próbálom felismerni a madarakat tolluk és hangjuk alapján. Elhatároztam, hogy felveszem majd annak a madárnak a hangját, amelyik úgy énekel, mint a "Ha én gazdag lennék.. " kezdetű nóta eleje és megkérdezem egy ornitológustól, hogy milyen madár éneke ez. Persze sosem tettem meg.

Mégis meghallgattatásra talált vágyam, mert egy új, telefonra letölthető zseniális applikáció pont ebben segít vagyis hang alapján azonosítja a madarakat. Sajnos kicsi a tárhelyem ami eddig nem izgatott különösképpen de a madárhang felismerő applikáció miatt veszek egy nagyobbat!





Szeretjük a madarakat noha a lányok megmosolyogtak amikor az előbb említett applikáció csodájáról meséltem nekik..
Tavaly a Naplás tónál jártunk, ahol madárgyűrűzést láthattak sőt a tenyerükbe vehettek egy törékeny kis barátposzátát és ők reptethették el a szabadba. Nagy élmény volt és azt hiszem ez vot az a pont ahol szorosabb kapcsolatba kerültünk a madarakkal.

Itt vásároltuk meg azt a madárodút is amit a kertünk vérszilva fájára tettünk ki, reménykedve hogy majd felfedezi magának egy madárcsalád és fészekrakás céljából birtokba veszi. (A MME-től bárki beszerezhet hasonlót és ezzel támogathatja működésüket.)



Télen gondosan etettük a madarakat aminek tavaszra meg is lett az eredménye. Az odúba beköltözött egy cinege család, fészket építettek, tojást raktak ám egy hatalmas vihar leverte a fáról az odút. Félve lestem bele és titkon azt reméltem még nem volt benne tojás és nem történt madárcsaládi tragédia ám sajnos nem lett igazam. A tojások ripityára törtek, a madármama pedig keservesen sírt valahol a bokrokban. Mi is..

Tanulva az esetből megkértem Zoltánt, hogy legyen olyan kedves és erősítse fel az odút olyan biztosan, hogy csak a fakivágással együtt tudjon leesni onnan.

Az odú úgy van kialakítva, hogy a tetejét egy mozdulattal felemelhetjük és ott beleshetünk rajta. Így késztettem az első képet még áprilisban ahol azt láthattuk, hogy mohából elkezdték építeni a fészek alapokat. Egy héttel később már pihe-puha szöszökkel bélelték ki majd még egy hétre rá már cinkemamát láthattuk a tojásokon üldögélni. Azóta nem merem zavarni őket, nem fényképezek, inkább egy élő webkamárás közvetítést figyelek a lányokkal együtt akik szerint ez maga az anyaság csodája. Ennyi éhes szájat etetni szüntelen és hogy emlékszik rá, hogy melyik fióka kapott már legyet.









Szóval ilyen kis csodák történnek most a kertünkben.


2016. április 29.

Két keréken a Velencei-tó körül




Szép időt mondtak a hétvégére, tele voltunk energiával így valami olyan kütéri programot kerestem ahonnan garantáltan kipirulva, kellemesen elfáradva térhetünk haza. Így jött az ötlet, hogy biciklizzük körbe a Velencei-tavat hiszen az utóbbi időben mindenhonnan azt hallottam, hogy rengeteget áldoztak a kerékpárútra arrafelé és egyébként is kényelmesen körbetekerhető táv. Külön szimpatikus, hogy nincsenek túl nagy emelkedők, így a kevésbé edzettek is simán meg tudják tenni az utat. Azon a szakaszon ahol nincs kiépített bicikliút nem túl nagy a forgalom és mesés a táj. Szóval nagy kedvem lett családostul megtenni a kb. 32 km hosszú szakaszt és nem is kellett győzködni senkit, hogy induljunk útnak. Már csak biciklikölcsönzőt kellett találnom, lehetőleg olyat ami így a szezon elején, március végén is nyitva tart. Kb 5 perc után meg is találtam a fagyizóval egybekötött Zebra kerékpárkölcsönzőt akiket fel is hívtam és lefoglaltam magunknak 5 bicajt. Gárdonyban, az Aldival szemben van a kis ház ahol már vártak bennünket méghozzá nagy szeretettel és karbantartott, igényes biciklikkel. Kaptunk térképet, sok-sok hasznos tanácsot így például azt is, hogy hol ebédeljünk, hol számítsunk majd emelkedőre vagy éppen veszélyesen meredek lejtőre ahol azért legyünk észnél és hol láthatunk őzikét.



Az, hogy a kerékpárkölcsönző fagyizó is egyben külön jó, mert nem kellett gondolkodnom a díjakon. Egyértelmű volt, hogy 1-3 gombócos fagyikat lehet majd a teljesítmény függvényében kapni. A tulajdonos hölgytől azt is megtudtuk, hogy nem a cuki csíkos patásról lett elnevezve a hely hanem a család neveinek kezdőbetűiből jött ki az hogy ZEBRA. Én nagyon drukkolok nekik és remélem sok vendégük lesz. Megérdemlik, mert amellett, hogy kedvesek, tényleg finom a fagyi, a biciklik kiválóan karban vannak tartva még arra is gondoltak,hogy nem árt ha van egy kulturált mosdó is...

Az első LIDL- nél megálltunk, hogy innivalót és pár energiát adó müzliszeletet vegyünk aztán úgy terveztük, hogy az Ingókő vendéglőig megállás nélkül tekerünk. Így is lett és csak az autópálya felett átívelő hídon álltunk meg egy rövid időre, hogy integessünk az alattunk átsuhanó autósoknak de legfőképpen a kamionoknak akiknek a nemzetközi (értsd behajlított kart lefelé húzva) "dudálj!" jelzést mutattuk és nagyon élveztük, hogy mindegyikük megnyomta a kürtjét nekünk. Ez a kis kaland eléggé feltöltött bennünket ahhoz, hogy tovább tekerjünk a nádasokkal övezett úton. Tökéletes idő volt a biciklizéshez bár időnként erős ellenszélben kellett tekernünk és a túra végén már nagyon ijesztően lógott az eső lába ami arra volt jó, hogy belehúzzunk.



A fagyizós hölgy tanácsára Sukorón az Ingókő étteremnél tettük le bringáinkat és itt ebédeltünk. Kockás abroszos aranyos vendéglő semmi különös kiszolgálással viszont szép nagy adagokkal és finom ételekkel. Valószínűleg megszokták az éhes vándor és biciklis látványát. Rajtunk kívül még két biciklis család is őket választotta ottlétünk alatt.

Ebéd után kicsit nehezünkre esett a tekerés de aztán belejöttünk és nagyon élveztük a lejtőket amikért érdemes volt kicsit küzdeni. Tényleg nagyon szép szakaszon vezet az út, Velencénél pedig közvetlenül a vízparton ahol újra megálltunk kicsit, hogy a hattyúkat etessük.



Ekkor már nagyon beborult az ég ám az esőt pont megúsztuk. Amikor barátnőm hívott, hogy mit csinálunk és én mondtam, hogy biciklizünk akkor azt hitte megőrültünk hiszen ott Pesten egész nap szakadt. Bevallom így duplán örültem, hogy leugrottunk a Velencei tóhoz erre a programra.
Abban is biztos vagyunk, hogy megismételjük de akkor már úgy, hogy a sok-sok látnivalót (Gárdonyi emlékház, Ingókövek, Pákozdi csata emlékmű stb) is megnézzük közelebbről és jó lenne majd lubickolni is a tó selymes vizében.


A fagylalt jutalmat mindenki megkapta, a hazafelé vezető utat a hátső sor végigaludta én pedig elterveztem hogy mindegyikük kap majd egy kis oklevelet, hogy emlékezzenek a Velencei-tavat megkerülő 32 kilométeres biciklizésükre. A táv kb 3 óra alatt megtehető de aki szeret kicsit megállni, ebédelni, körülnézni, hattyúkat etetni, kamionokat dudáltatni, fényképezni annak 4-5 óra alatt sikerül visszaérni a kiindulási pontra.




Azóta már a szobájuk falán van.



2016. április 22.

Hollókő avagy nő nem maradt szárazon






Kitörölhetetlen emlék számomra amikor Húsvét hétfőn apukám szódásszifon segítségével teljesítette locsolói kötelességét. Visítva próbáltam magamat a takarómmal megvédeni majd inkább szaladtam előle körbe-köbe a lakásban és persze eljátszottam, hogy mérges vagyok pedig nagyon rosszul esett volna ha akár csak egyszer is elmaradt volna ez a tradíció.

Fiatal koromban Hollókőn aztán részem lehetett egy igazi vödörből való locsolkodási élményben is. Ugyan nem szokás a látogatókra egy egész vödörnyi vizet loccsintani, -inkább csak finoman fröcskölgetni az igazi húsvéti szokások iránt érdeklődő városiakat- ám Zoltán tudta, hogy én nem bánnám ha saját bőrömön tapasztalnám milyen az amikor úgy istenigazából meglocsolják a lányokat a legények és leszervezte az egyik népviseletes fiúval, hogy ne kíméljen, locsolja csak rám egy óvatlan pillanatban az egész vödörnyi vizet. Arra is emlékszem, hogy szokatlanul jó, napsütéses idő volt akkor így hamar megszáradtam már csak azért is mert nem 9 hanem csak 1 réteg szoknya volt rajtam. No hát ez is olyan húsvéti emlék ami kitörölhetetlen.

Most, hogy a locsolkodás gyakorlatilag totálisan kiment a divatból felénk és csak Zoltán és bátyám adózna e pogány hagyománynak úgy döntöttem, hogy megmutatom a lányoknak az igazi Húsvétot és nem máshol, mint Hollókőn a mesebeli faluban ahol megállt az idő és ahová legalább négyszer kell elmenni egy életben. Egyszer gyerekkorban, egyszer felnőttként, egyszer szülőként, egyszer pedig nagyszülőként.

Úgy terveztük, hogy korán indulunk egyrészt, hogy elkerüljük a várható tömeget, másrészt pedig hogy lássuk a kilenc órakor kezdődő húsvéti misét a körmenettel (hiszen olyat még egyikünk se látott). A piknikkosaramat telepakoltam ünnepi finomságokkal, a töltött zsúrkenyérrel, a sonkával, főtt tojással no meg répatortával sőt még egy üveg kölyökpezsgőt is becsempésztem, hogy még nagyobb legyen az öröm. Reggelizni ugyanis nem volt időnk itthon ezért úgy terveztük, hogy majd egy alkalmas helyszínen elfogyasztjuk az ünnepi menüt.




Jó döntés volt korán kelni és időben megérkezni mert így tülekedés nélkül parkolhattunk a faluban (a később érkezők jóval távolabb a parkolónak kijelölt mezőkön tudtak megállni) Maradt időnk a helyi pékségben különleges, káposztalavélen sült kenyeret venni, így a sonka mellé azt ehettük.
És jó, hogy páholyból nézhettük végig a misét aminek díszlete a Világörökség részévé nyilvánított falu és a népviseletben pompázó férfiak és nők voltak és valóban úgy éreztük visszementünk az időben.



A lányoknak elmondtam mit jelent az hogy az ófalu a Világörökség része. A lényege az, hogy olyan kultúrát képvisel, amely a visszafordíthatatlan változások következtében egy pillanat alatt eltűnne, elmúlna és nem tudnák már megmutatni ők a gyerekeiknek se az unokájuknak.
Itt még látható a falusi élet hagyományos formája, amely a gazdasági-társadalmi változások következtében eltűnőben van.
Ebben a faluban ma is őrzik a palóc hagyományt, az itt élők nagy becsben tartják és nagy ünnepeken, főképpen húsvétkor, felöltik hímzett népviseletüket. Bizony Hollókő nem skanzen hanem nagyon is élő falu.



A mise után csatlakoztunk a körmenethez ami nálunk csak félkör menet lett, mert megláttuk a reggelink elfogyasztásához legideálisabb padot a vár lejáratánál amit azonnal elfoglaltunk. Megterítettem valamelyik nagymamám örökségével, egy népies terítővel. Kipakoltam rá a főtt sonkát, a tojásokat, a töltött zsúrkenyeret, a répatortát és elővettem a gyerekpezsgőt is. Azért nevetésben törtünk ki amikor a húsvéti dekorációt is az asztal közepére tettem. Nos, húsvéti reggelit még ilyen jó étvággyal és ilyan hangulatosan nem költöttünk el.



A várhoz vezető úton jöttek mentek a látogatók. Két helyik férfi ellenőrizte a karszalagjukat (merthogy a rendezvényre jegyet is kellett váltani) az elhaladókon. Mögöttük karcsú üvegben pálinka volt. Tényleg nem azért kínáltam meg őket töltött kenyérrel, hogy cserébe majd pálinkát adjanak de tény, hogy így történt. Mire észbe kaptam Zoltán már koccintott a hetyke kalapot viselő fiúkkal. Nekik köszönhetjük, hogy a csomagmegőrzés is megoldódott. A piknik kosarakat és a kabátjainkat ott hagyhattuk náluk, nem kellett a forgatagban cipelnünk. Tényleg igaz a mondás, hogy kedvességre kedvesség a válasz.




A belépőjegy megváltásával ingyenesen látogatható az összes múzeum. Mi a babamúzeumoot néztük meg tüzetesebben. Itt aztán nyomon követhető a palóc népviselet jelentései. Hogy mit hord a fiatal menyecske, mit a menyasszony, hogyan öltözködnek temetésen és mit visel az idős ember ha palóc.






Tojásfestés csak egy helyen volt viszont azt is egy kifejezetten ellenszenves, állítólag pedagógus hölgy tartotta. Mondjuk illett volna kiírni, hogy mennyibe kerül egy kacsatojás meg egy pirostojás és valahogy jobb lett volna ha nem arról beszél hosszan és szüntelenül, hogy hogyan kell kimosni az ecsetet, hogy sokáig szép maradjon hanem a tojásfestés motívumaival kapcsolatban adhatott volna jó tanácsot. Legszívesebben átvettem volna a helyét hogy az ott festő gyerekeknek egy két dícsérő szót mondhassak. Hiába no, szakmai ártalom...
A tojások persze az ő segítsége nélkül is gyönyörűek lettek és csak azon izgultam, hogy a forgatagan össze ne törjenek.




Vettünk vásárfiát is. A hanguatos (ám jó tömött) szatócsboltból egy igazi lúdtollból készült tollseprűt vettem. Annyira elegáns (és hatékony) vele a takartás, hogy azon kapom magam, hogy hobbiból port törölgetek. Már megérte húsvétolnunk Hollókőn.

Voltak gólyalábasok és a népi játékokat is mind kipróbáltuk. A legnagyobb örömöt mégis egy kismacska okozta főleg Esztinek, aki valahogy minden nyaralás, utazás vagy kiruccanás alaklmával belebotlik egy cicába amit aztán jól meg is szeretget. Mindig lefényképezem ezeket a találkozásokat és már egy egész sorozatom van belőle. Úgy tervezem egyszer előhívom a képeket és egy montázst készítek belőle.
Ezúttal Eszti felkapta a cicát akinek a nyakában egyébként egy mézeskalács fityegett és úgy gondolta megmutatja neki a húsvéti forgatagot. A cica tűrte és úgy tűnt élvezte is, hogy jó kezekben van mindaddig amíg egy hollókői legény úgy döntött meglocsolja Esztit méghozzá macskástól. Persze ezt már nem tűrte szegényke és Eszti nagy bánatára kiugrott a kezéből egyenesen a macskaköves utcára.






Tökéletesen megszervezett rendezvény a Hollókői húsvét amelynek még a plakátja szerintem idén különösen jól sikerült. A kikeményített fodros szoknyák látványa (és engedéllyel történő érintése) olyan élmény amire szívesen emlékszünk és amit szívesen fényképezünk.



Elhervadni biztosan nem fogunk.