RSS

2014. augusztus 31.

Harkány meg a környéke



Harkány inkább a nyugdíjasok paradicsoma, ám a környék a magunkfajta nyüzsgő családnak is tart sok meglepetést. Pécs is csak egy ugrás volt harkányi szállásunktól és alig vártam, hogy saját szememmel lássam a megújult Zsolnay negyedet és felidézzem az idegenvezető tanfolyamon bebiflázott tananyagot. Ez utóbbiból nem lett semmi, mert be kellett látnom, hogy nem az amúgy kultúrához elég jól edzett lányaimnak való pl az UNESCO Világörökség részének nyilvánított ókeresztény sírkamrák bejárása. A Dzsámi éppen felújítás alatt van, a többi látnivaló bejárása helyett pedig inkább a -szerintem már csak a nevéből élő- Mecsek cukrászda teraszán ültünk fagylaltjainkkal. A Mecsek cukiban csapnivaló volt a kiszolgálás, a miliő valaha biztosan szebb napokat látott- nekem azért volt mégis kedves, mert annak idején, amikor a kicsik csak pár hónaposak voltak és mi éppen Pécsett jártunk, ők nagyon kedvesen megengedték, hogy egy csendes zugban tandemben szoptathassam meg parányi ikrecskéimet.



A Zsolnay negyed bámulatosan szép lett az Európai Unió pénzéből. Az utolsó tégla is a helyén van és már a parkolóból való megközelítés is látványos azon a futurisztikus hídon át. Különböző opciók közül választhat a pénztárnál álldogáló látogató. Ha akarja csak a Planetáriumba megy be, ha akarja csak a Mauzóleumba vagy a Zsolnai család életét bemutató kiállításra esetleg a látványmanufaktúrát nézi meg, amiből ugyan nem sokat lát de az illúzió megvan, hogy látta hogyan festik egy íróasztal szerűség mögött boszorkányos ügyességgel és gyorsasággal a porcelánt.





Mi úgy gondoltuk, hogy ha már ott vagyunk, megnézünk mindent kerül amibe kerül (bár én az idegenvezető igazolványomnak köszönhetően ingyen járhattam végig a kiállítást). Jól el is fáradtunk de megérte. Ha pécsi lennék folyton ott lógnék a gyerekekkel.



Ha már arra jártunk bűn lett volna kihagyni a Máriagyűdi katolikus kegytemplomot, amit zarándokok ezrei keresnek fel a csodatévő Madonna miatt. Az biztos, hogy amikor a lépcsőkön egyre feljebb és közelebb jutottunk egészen a templom bejáratáig valami megmagyarázhatatlan nyugalom és békesség lett rajtam úrrá. Magával ragadó látvány a szépen felújított, ősfákkal körülvett kéttornyú templom a dombon és persze beugrott, hogy erről is tanultam méghozzá azt, hogy 2008-ban XVI. Benedek pápa basilica minor címet adományozott a kegytemplomnak.





A hotelünk wellness részlegét elég hamar meguntuk így olyan programot kellett keresnünk, ami szakadó esőben is nagy élmény. Az abaligeti barlang bejárása pont ilyen. Már csak három pár gumicsizmát kellett beszereznünk és a kanyargós utakon meg is érkeztünk a Mecsek gyöngyszeméhez.

Szerencse, hogy viszonylag korán odaértünk, ugyanis a később érkezőknek már nagyon sokat kellett várni, hogy bejussanak a szakavatott idegenvezető által tartott túrára, amit ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám mesés. Az indulásig még pont volt annyi időnk, hogy a Denevérmúzeumot is végigjárjuk. Ez első látásra nem tűnik nagy számnak de mégis az attól, hogy egy kvízt is kitölthetünk. Egyébként mi úgy szoktuk, hogy gyorsan elolvassuk a tacepaókat és a lényeget vagy érdekességeket elmondjuk a gyerekeknek bár a denevér önmagában különleges kis lény.
A 45 perces séta kényelmesen megtehető, a végén van csak pár meredek lépcső, ahonnan például Hófehérke és a hét törpe alakzat látható. Elsétáltunk az elefántfej alatt is, láttuk a Pisai ferde torony cseppkő változatát és nagyokat lélegeztünk a gyógybarlangban, amelynek levegője kiváló allergiásoknak. Azt játszottuk, hogy mi is elneveztük a különböző cseppkő képződményeket, próbáltuk kitalálni, hogy mire hasonlítanak. Mondjuk mi a felhőkkel is gyakran játszunk ilyesmit a lányokkal, úgyhogy könnyen ment.



A Dráva folyóról eddig csak azt tudtam, hogy az egyik legtisztább vizű folyónk. Háborítatlan partjai vannak és talán ennek is köszönheti, hogy olyan különleges madarak élőhelyéül szolgál, mint amilyen a kárókatona, amit kormoránnak is hívhatunk, mert ugyanazt a nagytestű, fekete mohó halevő madarat jelenti. Különleges élmény volt egyszerre ennyi ilyen madarat látni közelről. A kormorán sziget láttán bizony tátva maradt a szám, eddig ilyet csak természetfilmekben láttam. A kapitány segédje élvezetes stílusban mesélt a folyóról és annak élővilágáról és természetesen egy kis idő múlva már Eszter és Noémi fejére került a kapitány sapkája és a hajókormányra is rátehették kezüket.




Aztán ott van Harkány közvetlen közelében Siklós és az ő gyönyörűséges vára, ahol persze a várbörtön babonázta meg a lányokat leginkább de szívesen sétáltunk a Gyilokjárón, aminek a neve nagyon izgalmas és elképzeltük, hogy a várat védeni is az. Kanizsai Dorottya kertjében elképzeltük, hogy a lányokat Dorottya neveli és tanítja a gyógynövények ismeretére, hímzésre és jó modorra. Kár, hogy már nem él...
A Siklósi vár egyébként állítólag az egyik legépebb, legegységesebb vár Magyarországon és további érdekessége, hogy itt forgatták a Tenkes kapitánya sorozatot, ami persze még semmit nem mondott lányaimnak.




A Vár alapos bejárása után a megérdemelt lubickolás következett a Siklósi Élményfürdőben, ahol addig maradtak a lányok, amíg már majdnem úszóhártya nőtt a lábaikon, szóval nem volt olyan sanyarú sorsuk, mint a várbörtönben készült képeken.



2014. augusztus 30.

Bubi



Szerintem azért már azok vannak többen, akiknek nem a szénsavas üdítő jut eszébe a cím hallatán, hanem azok a zöld biciklik, amelyek ellepték Budapestet.
Nem tudok visszaemlékezni mennyire rég volt, amikor Párizsban az ottani bérelhető biciklikkel tekertünk a városban és persze irigykedtünk, hogy bezzeg a párizsiaknak ilyenjük is van és a mi kis városunkban mikor lesz.




Jó sokáig kellett rá várni de itt vannak, kedvenc színemben pompáznak és én azok közé az ezer tesztelő közé tartozom, aki használhatja, sőt használnia kell a jelenleg még teszt üzemmódban lévő bicikliket, hogy azután észrevételeit, javaslatait majd leírja, kitöltsön egy tesztet és ezzel is segítse a rendszer mielőbbi beindulását. Egyébként sietni kellett, mert rekord sebességgel teltek be a tesztelésre jelentkezők helyek.

Vannak, akik még mindig nem értik miért jó nekem, ha a MOL Bubi kerékpárját használom pedig annyira egyszerű. Autós vagyok, nyilván az is maradok, mert így tudok három gyereket és a cekkert hatékonyan egyik helyről a másikra szállítani, ám ha egyedül vagyok és ügyeket kell intéznem be kell látnom, hogy a rövid belvárosi utazások leggyorsabb eszköze a bicaj. Nem kell a dugóban állnom sőt parkolót és parkolóórát sem kell keresnem. A Bubit letehetem aztán valamelyik dokkoló állomáson de van rajta spéci zár is (na ezzel már voltak gondjaink többször is, ez gyenge pont), amivel oda zárhatom máshová is egy gyors parkolás erejéig.
Szerintem bicikli útból sem áll rosszul a város. Van ahol szuper biztonságos, van ahol kicsit ijesztőbb de Zoltán kiokosított és elmondta a legfontosabb szabályt azaz, hogy azt kell feltételeznünk, hogy láthatatlanok vagyunk és a jobbra kanyarodás a legveszélyesebb, szóval ott észnél kell lenni. Én nagyon élvezem mindenesetre.
Nemrég Hannát vittem egy tanfolyamra a belvárosba. Egy darabig autóval mentünk aztán letettem az Andrássy elején a kocsit, hogy onnan Kisföldalattival utazzunk tovább. Hanna beért pontosan én pedig visszafelé Bubival tettem meg az utat a türelmesen várakozó autómig. Kevés hangulatosabb dolog van, mint egy nyári reggelen az Andrássy úton tekerni. Volt, hogy Budáról Pestre karikáztunk át a Margit hídon, mert valamit el kellett intézni. Kocsival a művelet kilátástalanul sokáig tartott volna.


Persze tekerhet a városban a saját biciklijével az ember de akkor a biciklijéhez kell alkalmazkodni. A Bubi sokkal nagyobb szabadságot ad. Belvárosi ügyek intézéséhez, ide-oda szaladgáláshoz egyszerűen nincs jobb.

Elég behemót szegényke de hát ennek masszívnak kell lennie. Emlékszem a párizsi szürkékre, azok is hasonló testfelépítésűek voltak. Ezeket nem versenyzésre találták ki, hanem arra, hogy rövid távokat tegyenek meg vele. Elöl van egy gumikötéllel biztosítható csomagtartó, így a táskámnak is van hely.

Azzal, hogy tesztelő tekerő lettem Zoltánnal együtt, két-keréken járó információs pont is lettünk. Egy csomóan megkérdezik, hogy mennyibe fog kerülni, miért jó, hogy fog működni és pedig türelmesen válaszolok, mert nagyon örülök, hogy Párizs (és persze egy csomó más nagyváros) után nekünk is van Bubink. Igaz, még csak teszt üzemmódban de annyit elárulhatok, hogy nagyon jó!

A lányok persze kicsit szomorkodnak, hogy a Bubi 14 éves kor alatt nem használható és a csomagtartóra sem lehet felülniük de azzal vigasztalom őket, hogy mire elérik a korhatárt a Bubi a sok teszteléstől és próba üzemmódtól már tökéletes lesz.
Mi mindenesetre a tesztelésért cserébe meglehetősen kedvezményes bérletet is kapunk, szóval biztosan folytatjuk a tekerést.






2014. augusztus 29.

Konyhatündérek






Volt egy hét, amikor együtt táboroztam a lányaimmal. A Gipszkorszak számos tematikus táborai közül idén a lányok a főzős-alkotós hetet választották. A Chefparade főzőiskolával együttműködve rendeztük be a külön termet mobil konyhává, ahol olyan finomságok születtek, mint a burritó, pasta carbonara, csirkefalat, sajtos mártogatós, túró rudi, barackos kekszes süti, és smoothie (amit előbb meg kellett tanulni kimondaniuk). Készítettek indonéz sült banánt, a házi chicken nuggets-et, snidlinges dip-et, hogy csak néhányat említsek.
És bár a főzés veszélyes üzemmód, senki sem sérült meg nagyon de azért volt, aki megtanulta, hogy a kés éles, a reszelő pedig szúrós.

Azt ették ebédre amit főztek és engem is meglepett de senki nem maradt éhen.
A főzős rész a Chefparade animátorára maradt, én a Gipszkorszakos résznél aktivizáltam magam így aztán egyszerre voltam a lányaim anyukája és animátora.

Délutánonként szokás szerint kimenős programok voltak, így eljutottak a Miniversumba, a Bazilika tetejére, a Minipoliszba és a Városligeti tóhoz is, hogy csónakázzanak.




Az utolsó napon a szülőket is meghívtuk, hogy a gyerekek megvendégelhessék őket saját főztükkel. Megnyalták mind a tíz ujjukat és pedig azóta kicsit túl gyakran készítem az ott ellesett burritót.



A lányok azóta ha lehet mégjobban szeretnek segíteni a konyhában. Ha valamit sütök szinte veszekednek ki segítsen. Kár, hogy az összepakolásnál, rendrakásnál már nem tolonganak pedig megtanulták a főzőtáborban is és tőlem is sokszor hallhatták, hogy a sütés főzés a mosogatással, elpakolással ér véget.



2014. augusztus 28.

Divatmacák



Hannát egy ideje nagyon foglalkoztatja a divat. No nem olyan majomkodóan se nem plaza cicásan csak amennyire egy tíz és fél évesnél ez még normális. Az egész akkor kezdődött, amikor divatba jöttek a Csilivili Lili foglalkoztatók, azok a füzetek, amelyekben különböző stílusú ruhákat lehet sablonnal, színes papírral és matricával kreálni előre megrajzolt modellekre. Minden alkalomra (fogtündértől, Mikulástól, névnapra, szülinapra) ezt kért Hanna majd húgai is persze, így aztán van menyasszonyos, alkalmi ruhás, estélyi ruhás, party cuccos és még ki tudja milyen.



A második lépés az volt, amikor az egyik farmer hatású leggingsét szétvagdosta. Itthon hordhatta, utcára nem engedtem benne pedig később láttam, hogy sok lányka pont ilyet hord, hogy úgy látszik divat lett a kissé közönséges, mindkét comb elejénél lyukacsos nadrág.


Aztán egyik ismerősünk odaadta a nála csak porosodó műanyag próbababa torzót, ami Hanna szobájának tartozéka lett és időnként kollekciókat tervez rá. Azon a bizonyos emlékezetes "ittalvós" szülinapi zsúron is ez volt a meghívott barátnők fő tevékenysége. Divatbemutató, ruhatervezés. Én a magam részéről roppant módon élveztem a showt.


Nos ezek után érthető, hogy miért csillant fel a szemem, amikor megtudtam, hogy Divat és Stílus tábor indul a Millenárison. Az elsők között fizettük be Hannát és testvéreit és csak hab volt a tortán, hogy osztálytársnői közül egy csomóan csatlakoztak, így igazán jó buli volt az öt napos tábor, amelynek során megismerték a négy évszak típust, tanultak a színekről és azoknak összhangjáról, készítettek kollázst, vászon táskát festettek kreatívan, szoknyát varrtak, pólót terveztek majd az utolsó nap egy divatbemutatóval kedveskedtek a szülőknek.
Itt aztán kiélhették magukat. Szakavatott stylistok segítették őket, ötleteket adtak, biztattak.



A legjobban a virágszirmokból készült kreációk tetszettek. A festett szatyrokat használom a bevásárláshoz, Hanna rajzait pedig dossziéban gyűjtöm, mert bizony gyakran kanyarint papírra stilizált női alakokat mindenféle ruha kollekcióban, amelyek közül néhányat én is elfogadnék ha lenne aki megvarrja.










Most amikor ezeket a sorokat írom egyébként éppen egy csajos "ottalvós" buliban van, ahol barátnőjének igazi divattervező anyukájának hála egy igazi divatszalonban, nevezetesen az Artista Fashion stúdióban egy igazi divatbemutatón dolgoznak így három nappal iskolakezdés előtt.






2014. július 17.

Másképp festettek




A Ludwig Múzeum nyári táboráról először egy kedves ismerősünktől hallottunk. Azt, hogy nagyszerű és hogy nagyon hamar betelnek a helyek. Megjegyeztük.
Aztán valamikor áprilisban egy szép szombati napon, amikor nem akartunk unatkozni, családi délelőttre mentünk el hozzájuk. Akkor Reigl Judit képei lógtak a falon a kiállítótérben és amíg a gyerekekkel játékosan, kreatívan ismertették meg a festészet ezen, kevésbé értelmezhető területét, vagyis zenére alkottak, meséltek, festettek, -nekünk szülőknek egy olyan tárlatvezetésben volt részünk, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána. A foglalkozás végén a lányokkal együtt már tudtuk mi az a gesztus festészet és milyen rendhagyó módon festett Reigl Judit, akinek a képeit eztán biztosan felismerjük.
Ez után a nagyszerű élmény után biztosak voltunk abban, hogy az egyik nyári tábor a lányainknak majd ez a Ludwig Múzeumban szervezett lesz, méghozzá a "Fessünk másképp" elnevezésű.

A beharangozó szöveg mindenesetre sokatmondó volt. Így szólt:

"Festettél már úgy, hogy előtte összegyűrted a papírt? Esetleg megcsomóztad? Vagy festettél-e már vászonra? Tudod-e hogy a vásznat mire feszítik föl a festők? A festőművészet nagyon különös világát és Hantai Simon által kikísérletezett technikákat ismerjük meg és használjuk föl a tábor ideje alatt. Majd pénteken egy kis festészeti tárlattal várjuk a szülőket, hogy bemutassuk mi mindent alkottunk a héten."




Az épület is egy csoda, Noéminek, aki oda van a modern, új, hibátlan, különleges házakért és aki most éppen építész szeretne lenne-önmagában különleges élmény volt reggelente megérkezni a MÜPA illetve Ludwig Múzeum csarnokába. Nekünk is.

"Az épület külső megjelenését az egyszerű vonalvezetés, a díszítőelemek szinte teljes hiánya és hatalmas üvegfelületek jellemzik. Belső terei tágasak, jól áttekinthetőek. Az épületfilozófiának megfelelően a külső homlokzaton találhatóak a holt anyagok, mint a beton, az üveg vagy a süttői mészkő, belül pedig egy óriási, meleg, barátságos hangulatot árasztó, jórészt diófa, hullám formájú főfal fogad minket. Az épület fő látványossága az impozáns előcsarnok, amely az épület három fő egységét: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat, valamint a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumot fogja össze." Na ezért volt felemelő érzés megérkezni oda minden reggel.


Az utolsó napon a gyerekek műveiből készült kiállításra voltunk hivatalosak. A tárlat egy rövid kis műsorral kezdődött, ahogyan kell.
A tábor vezetője azzal búcsúzott tőlünk, hogy borzasztóan örült, hogy mindhárom lányunk ott volt és ahogyan ő fogalmazott emelték a tábor színvonalát, fényét.
Egyébként ugyanez a hölgy a második napon elkapott, hogy külön gratuláljon Hannához, mert szerinte nagyon éles eszű, okos, tájékozott és nyitott az újra. Jaj nagyon büszke voltam..




A Ludwig Múzeum elsőként rendezett Magyarországon átfogó kiállítást Hantai Simon életművéből. A nagyszabású tárlat bemutatja a magyar származású, nemzetközileg elismert alkotó művészetének fő aspektusait, korszakait, a Magyarországon készült korai munkáktól egészen az utolsó alkotásokig. Bevallom sosem hallottam Hantairól korábban. Hanna osztálytársának anyukája, -aki műgyűjtő és műélvező- mesélt először Hantai Simonról és annak szokatlan festő technikájáról. Most mi is láthattuk és ház az ilyen képek láttán szokott kiszakadni az őszinte gyerekszájakból, hogy "Hiszen ilyet én is tudok!". Nos, a tábor idején bebizonyíthatták ezt is.





Az öt nap alatt nagyon jó barátságot kötöttek a fiatal segítőkkel, Borssal és Alízzal. Élvezték a nagylányos beszélgetéseket amelyek nem mindig a művészetről szóltak.
Voltak a szabad levegőn is persze, szóval nem penészesedtek be.


Alig bírtuk hazahozni a kész műveket, persze nekünk háromszoros mennyiséget kellett bepakolni az autóba majd itthon szelektálni, megbeszélni melyik kerüljön képkeretben a falra, melyiket fűzzük csak le és helyhiány miatt melyiktől búcsúzzunk el. Hát nem volt könnyű menet. Abban mindenesetre egyetértettünk, hogy ez is egy olyan tábor volt, ami igazi értékeket adott mindhármuknak amíg én dolgoztam vagyis táboroztattam a Gipszkorszakban.


2014. július 11.

Kedvencek





"Az énekkaros tábort nem hagyhatjuk ki!"- mondták egyhangúlag a lányok, amikor a nyári szünidő tartalmas eltöltését terveztük meg még májusban, vagyis értelmes, színvonalas tábort próbáltunk keresni lányainknak.

"Az énekkaros tábort tényleg nem hagyhatjátok ki!"- feleltem határozottan, hiszen tavaly testközelből láthattam a világ legcsodálatosabb énektanára által szervezett tábort. Komolyan még most is gyönyörűséggel tölt el ha az utolsó napon adott templomi koncertre gondolok vagy arra ahogyan gyakorolnak, énekelnek a Bánki tó partján és a hangjukat viszi a szél és a meseszép tó.

Idén Kétbodonyban volt a szállásuk és a kétbodonyi evangélikus templom fogadta be záró előadásukat. Most is mi szülők vittük le a gyerekeket a kis faluba. Ott aztán segítettünk a kipakolásban, megnéztük jó helyen lesznek -e és ki-ki vérmérséklete szerint aggódott egy kicsit. Ez volt az első alkalom, hogy együtt táborozott Hanna, Eszter és Noémi. Izgultam vajon kiállják -e majd a "jó tesó" próbát és nem lesz majd honvágyuk.

A kicsiknek máris teljesült egy vágyuk azzal, hogy az emeletes ágyak tetejét foglalták le maguknak. A nagylányok, így Hanna is egy másik szobában lett elszállásolva.
A hagyományos, hosszú parasztházból átalakított szállás udvarán a gondnok néni olyan előadást tartott a házirendről, megtörtént esetekről és a szeleburdiakra leselkedő veszélyekről, hogy még a leglazább szülő fejében is megfordult, hogy még nem késő visszafordulni. Nevetéssel próbáltuk elütni a dolgot. Sikerült megnyugodnunk de csak egy pillanatig, ugyanis kihirdették, hogy a falu büfés nénije nyereményjátékot hirdet, amelynek fődíja nem más, mint egy tengerimalac lesz. Mondanom se kell az enyémek azonnal belelkesedtek és lelki szemeik előtt már látták, hogy ők nyerik meg az ártatlan jószágot, azt amiért annyit könyörögtek már és amely könyörgések süket fülekre találtak és mindig ugyanazt a választ kapták vagyis, hogy majd ha a saját szobájukat huzamosabb ideig rendben tudják tartani, újra tárgyalhatunk állattartásról, addig azonban nem. Biztos voltam benne, hogy a saját szobák rendben tartása olyan kihívás, amellyel jó sokáig nem tudnak megbirkózni, így díszállatunk se lesz. Az összes szülő csóválta a fejét, hogy ne már, micsoda ajándék ez és előre sajnáltuk azt a szerencsétlent, aki szombaton egy élőlénnyel gazdagabban tér haza, mert nem tudja a gyerekének azt mondani, hogy NEM és NEM!


Mobiltelefonja még mindig nincs Hannának, így osztálytársnői jóságára kellett hagyatkoznia, amikor életjelt adott magáról (persze mindig visszahívtam, hogy ne a ő kontójukra menjen a csevegés) Így tudtam meg, hogy a kedvenc dalomat a török Üszküdart is előadják majd szombaton, hogy szólót is énekelnek mind a hárman (külön-külön) és hogy a kicsiknek nincs honvágyuk de még csak nem is hiányzom. Meséltek a titkos barát játékról, aminek az a lényege, hogy a tábor elején mindenki kihúz egy nevet és annak küld titkos leveleket, üzeneteket. Hanna boldog volt, mert énekes Kati nénit húzta, akinek keresztrejtvényeket gyártott.


Szombaton aztán egy kedves családhoz betársulva utaztam le Kétbodonyba. (Zoltánnak halaszthatatlan dolga volt, egy rendezvényen egyszerűen nélkülözhetetlen lett volna így nem tudott velem tartani a lányok előadására) Mivel ők is legalább annyira imádják Bánkot az ő meseszép tavával és a falatozójával, mint én, kicsit korábban indultunk, hogy legyen időnk gyönyörködni, csacsogni a stégen de azért időben érkezzünk a templomi koncertre, amelyet aztán a hagyományos közös tábortűz és szalonnasütés zár, ja és a tengerimalac sorsolás.

A szálláshelytől pár perces sétával értük el a kicsiny templomot, amelynek lelkésze és felesége pár szóval köszöntött bennünket. Izgatottan foglaltam el a helyemet, mert éreztem, hogy megint egy csodának leszek fül- és szemtanúja. Már mindenki leült, a gyerekek még tanácskoztak, egyeztettek Kati nénivel majd bevonultak és felálltak a szentélyben. Nekem már ennyi elég volt, hogy meghatódjak de ami ezután következett az felülmúlta minden képzeletemet. Alig akartam elhinni, hogy összesen négy nap alatt tanulták meg a cseppet sem egyszerű dalokat. Zseniális válogatás volt.





A piros szalaggal gondosan átkötött kottákat azóta is gyakran kézbe vesszük. Ott van benne a svájci népdal a WEGGISI DAL vagy a nagy nagy kedvenc az ÉLJENEK A VÍG NŐK, amit minden nap el kell énekelniük nekem a tábor óta. Nagy szerencse, hogy Noémi és Eszter szoprán, Hanna pedig alt vagy mezzo, mert így több szólamban is előadhatják a dalokat a konyhában, a nappaliban, a kocsiban, a nagymamánál vagy bárhol, ahol dalra fakadni van kedvük. Bárdos Lajos TÁBORTŰZNÉL című dalát valamikor még én is énekeltem. Most újra hallhattam csak éppen a lányaim torkából.




Az ELJÖTT A SZÉP TAVASZ dal első sorát Eszti, a másodikat Noémi énekelte majd utána csatlakozott hozzájuk a kórus. Homályosan láttam őket (pedig jó a szemem) és nagyon büszke voltam rájuk.
Hanna a furulyában is jeleskedett és nekem külön tetszett az, hogy kottatartó híján térdelve adták elő darabjukat. A miliőbe teljesen beleillett és különlegessé is tette az előadásukat.



Az ÜSZKÜDAR végén ovációban tört ki a közönség, akik között voltak helyi nénik és nyaralók is, akik közül a koncert végén többen odajöttek gratulálni. Készítettünk még pár fotót majd visszasétáltunk a szálláshely előtt lévő büféhez arra a bizonyos sorsolásra. Mondjuk nem annyira siettünk, amit a lányok sérelmeztek is. Útközben megálltunk a helyi presszóban, hogy egy jégkrémmel jutalmazzam meg énekes madárkáimat. A többiektől jócskán lemaradva sétáltunk az úton néhány másik kislánnyal, akik teljesen feldobódva, egymásba kapaszkodva énekeltek az egész falu nagy örömére. Mi szülők csak gyönyörködtünk bennük, a csengő bongó hangjukban, fiatalságukban, jókedvükben.Annyira helyesek voltak.


Túlcsordult szívvel érkeztünk meg a sorsolás helyszínére, ahol néhányan gyanúsan mosolyogtak, páran sajnálkozva néztek rám de a legtöbben rohantak Hanna elé, hogy közöljék a nagy hírt: a tengerimalacot ő nyerte, az ő nevét húzták ki.
Egy percig se vettem komolyan, biztosra vettem, hogy csak ugratnak de amikor
többen megerősítették a hírt, miszerint nem csalás nem ámítás mi nyertük a dobozban megszeppent kis állatot, azonnal a telefonomhoz nyúltam, hogy felhívjam Zoltánt és megkérdezzem tőle, hogy most aztán mi a fenét csudát csináljak. Érdekes. Vagy nem fogta fel mit mondtam vagy szokás szerint párhuzamosan még két dolgot csinált miközben velem beszélt telefonon de nem izgatta magát különösebben.
Tettem néhány gyenge kísérletet arra, hogy meggyőzzem a lányaimat, hogy a könnyes szemű, csalódott, tengerimalacra nagyon vágyódó gyereknek adjuk inkább át a malacot de természetesen hajthatatlanok voltak no és kimondhatatlanul boldogok. Most komolyan. Milyen anya lettem volna ha ott hagyjuk, ha azt mondom, köszönöm szépen nem kérjük. Próbáltam beletörődni a gondolatba, hogy tengerimalac gazdik lettünk. Zinának és anyukájának a gyakorlott tengerimalac tartóknak örökké hálás leszek a megnyugtató szavakért, a tanácsokért. Azóta beszereztem egy kis könyvet az antikváriumban és várjuk, hogy halljuk az elviselhetetlen sípoló hangot, amit állítólag akkor ad ki amikor éhes. Mondom, eddig nem volt ilyen, igaz nem is éheztetjük.



Tejben vajban fürösztjük és gügyögünk (igen én is) hozzá. Hanna a Mimi nevet adta neki az Almaszószbéli szerepe után szabadon de mindenféle más néven becézgetjük a kis jószágot. Bátyáméktól kaptunk egy 5 csillagos terráriumot, amit szépen lassan berendeztünk. Álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha beteszem a lábamat egy Fressnap nevű boltba de pár nappal az énekkaros tábor után ott válogattunk az tengerimalac fog koptató, széna, forgács, itató és más nélkülözhetetlen eszközök előtt. Az állat Hanna szobájában van. A takarításban segítek. A szag, amitől annyira féltem elviselhető de azért jó, hogy van ajtaja a szobának...
Hogy kire hagyjuk ha nyaralni megyünk még nem tudom. Egyenlőre sietünk haza mindig, hogy ne érezze magát egyedül és hogy kapjon friss jégsalátást, répát meg simogatást.
Most itt tartunk. Így történt, hogy egy ártatlan énekkaros tábor után tengerimalac tulajdonosok lettünk.

A malacka kézben utazott hazáig. Hanna önfeláldozó barátnője Zsuzsi, illetve szülei nem bánták ha velük jön hazáig. Mondjuk eszembe jutott mi lesz ha kiugrik a kezükből és éppen a kuplung-fék-gázpedál közé szalad majd...
Én még egy darabig élveztem a tengerimalac nélküli életet, egy másik kis barátnő apukája hozott minket haza a kicsikkel együtt.




A lányok egyébként tényleg fáradhatatlanul énekelnek azóta is. Esténként például a NAP NYUGODNI TÉR című dallal kedveskednek. Gyakran kérem meg őket, hogy álljanak össze egy rögtönzött kórus erejéig és adják elő a kedvencemet, amire ők mindig azt mondják, hogy szívesen csak mondjam meg melyikre gondoltam, mert hiszen én mindegyik dalra amit tanultak a táborban azt mondom, hogy "Na ez a kedvencem"