RSS

2015. június 29.

Tavasbarlang



Mivel még mindig sokan összekeverik a Miskolctapolcai barlangfürdőt és a Tapolcai-tavasbarlangot, nem árt tisztázni, hogy én ez utóbbiról fogok most írni. Tapolca a Balatonnál található város neve és ezalatt a város alatt húzódik egy egész barlangrendszer, a barlangfürdő pedig Miskolc közelében található.

Szóval ez a bizonyos Tapolcai-tavasbarlang már régóta az áhított látnivalók listáján szerepelt csak a kedvező időpontra vártunk. Úgy tűnik most is megérte várni, mivel ha egy évvel ezelőtt kirándultunk volna el ide, akkor még nem láttuk volna azt a 770 nm-es látogatóközpontot, ami januárra készült el és ami ha lehet, még tartalmasabbá teszi a turista számára az ott töltött időt. A legfőbb attrakció, maga a csónakázás ugyanis nem több, mint 10- 15 perc és bár páratlan környezetben zajlik, mégis kevésnek érezné az ember. Így azonban, a minden igényt kielégítő idegenvezetés, a 3D mozi és a többi interaktív, látványos elem kipipálása után azt érzi az oda látogató, hogy megérte ennyit autózni és a jegyre kiadott pénzt sem sajnáltuk.


Azt sejtettem, hogy nyáron, főleg esős napokon nagy sorra lehet számítani ezért nem lustálkodunk sokáig (mondjuk nem is szoktunk). Odaérve bebizonyosodott sejtésem ám szinte egyszerre mondtuk ki a gyerekekkel, hogy "Ki korán kel aranyat lel", merthogy már kisebb sor alakult ki a pénztár előtt, ám ez még elviselhető, sőt kellemes volt ahhoz képest, amit kifelé jövet tapasztaltunk.
A várható várakozási időről egyébként tájékoztatnak egy digitális táblán keresztül, úgyhogy az érkező látogató előre tudja mire számíthat. Mi a tényleg nem hosszú várakozás alatt áttanulmányoztuk az összes feliratot, kiírást és kuncogva megállapítottuk, hogy bizony szerintünk valami jobb kép is kerülhetett volna a tavas-barlangot hirdető szórólap elejére.


Belépéskor kaptunk egy 3D szemüveget, úgyhogy sejtettük, hogy a csónakázást megelőző séta sem lesz unalmas. A lányok türelmesen járták végig az izgalmasan kialakított termeket és megértették, hogy jó dolog tisztában lenni azzal, hogyan keletkezett a tavasbarlang, aminek egy kis szakasza járható be csónakkal. Mondjuk nekik az a történet tetszett a legjobban amikor arról beszéltek, hogy hogy fedezték fel. Elég hétköznapi a történet. Kútfúrás közben derült ki, hogy a föld alatt egy komplett barlangrendszer húzódik. Emléktáblát is találtunk a pékről, aki 1903-ban észrevette, hogy itt nem egy sima kútfúrásba keveredett. A legjobban mégis a 3D mozi tetszett ami a víz útját és örök körforgását, a karsztképződmények világát mutatja be de valami olyan különleges és gyönyörűséges képi világgal, hogy tényleg azt érezzük, hogy mi is barlangászok vagyunk vagy éppen az óceán fölött repülünk. Itt lehet látni a látogatók számára elzárt és a nemrégiben felfedezett barlangrészeket is.







A Lóczy-termen áthaladva érkeztünk meg a csónakázás helyszínére. A víz ugyan a legtöbb helyen csak derékig ér és 18-20 °C-os mégis rábeszélték a lányokat a mentőmellény viseletére, amit ők fintorogva de elfogadtak. Utólag már tudjuk, hogy csak túl elővigyázatosak voltak az egyébként hihetetlenül kedves és türelmes segítők. Mondjuk a barlangban láttunk azért segélyhívó gombokat de szerintem azokat még soha senki nem nyomta meg.

A Tapolcai-tavasbarlang 180 méteren csónakázható a víz által kialakított járatokon át. Kaptunk evezőt, ám inkább a kezünket és a barlang falát használtuk az előre haladás érdekében. Sokszor a fejünket is le kellett hajtani, hogy elférjünk a járatok között, igaz aznap elég magas volt a vízállás az esőzések miatt. A kivilágításnak köszönhetően a türkizkék víz látványával nem lehet betelni és mi legszívesebben lehorgonyoztunk volna. Valószínűleg mások is így éreznek, mert elég gyakran ki volt írva, hogy kérik, hogy folyamatosan haladjunk, ne tartsuk fel a többi csónakot. Nagyon szívesen mentünk volna még egy kört de sajnos továbbmenet - ahogyan a néhai vidámparkban is olvashattuk- nincs.



Normális fotót nem tudtunk készíteni, mert egyszerre kellett koncentrálnunk, figyelnünk, csodálkoztunk, gyönyörködnünk ja és haladnunk de ez úgyis egy olyan hely, amit a szemünkkel kell lefényképezni és aztán büszkék lenni arra, hogy eljutottunk egy olyan helyre ami nemcsak Magyarországon de a világon is egyedülálló.




A langyos víz a tavasbarlangból tovább áramlik a felszín alatt, majd a Malom-tó forrásaiban látnak napvilágot így aztán mi is a tóhoz siettünk, hogy az egyik hangulatos étteremben hagyjuk leülepedni a szépséget, amit láttunk.





Még egy sütizésre is jutott időnk de mivel még messze volt az este és még csak kerülnünk se kellett, úgy döntöttünk még egy különleges helyszínre látogatunk el.

Nemsokára jövök a részletekkel.


















2015. június 4.

Békamentők







Idei jócselekedeteink közé felírhatjuk, hogy megmentettünk a kilapítástól 101db békát. Jól hangzik ugye? Még tavasszal történt az eset, merthogy a békák vonulása erre az időszakra tehető. Ilyenkor a békák telelőhelyükről, a Börzsönyből lejönnek az Ipoly folyó árterére, hogy a béka utánpótlásról gondoskodjanak. Csakhogy ez a kis túra cseppet sem veszélytelen a békák számára mivel egy forgalmas úton is át kellene kelniük a cél érdekében. A határ miatt elég erős a kamionos forgalom ezért szegény páráknak esélyük sincs átjutni épségben hiába van kitéve a vadveszélyt jelentő háromszög alakú tábla alá még egy békás is- emiatt egyetlen autós sem lassít le sajnos. Van ugyan terelőkerítést, sőt áteresztő alagutak is az úttest alatt, ám a kerítés sok helyen sérült, szakadt. A leghatásosabb módja a békák megmentésére az, hogy sok kis és nagy önkéntes segítségét veszik igénybe. Egy kicsit utánanéztem azért annak, hogy mi igaz abból, hogy a békák betegséget okoznak, szembepisilnek, mérgezőek, nyálkásak. Nagyjából semmi, így még nagyobb kedvem lett ahhoz, hogy kipróbáljuk az élményt és az érzést, amit csak egy békamentő ismerhet.


Így kezdtem lelevelezni Zsuzsával, a honti békamentők vezetőjével. Megírtam neki, hogy hamarosan három lelkes kislánnyal és egy kevésbé lelkes férjjel érkezünk, hogy mi is segítsünk a békáknak a biztonságos átkelésben.
Azt írta, hogy vigyünk magunkkal láthatósági mellényt, vödröt, zseb-vagy fejlámpát és vízhatlan lábbelit. Kezdő békamentőknek azt javasolta, hogy még világosban menjenek, hogy lássák hol zajlik a mentés. Megnyugtatott, hogy az akció teljesen biztonságos mert a gyerekek és a kezdő békamentők kizárólag a terelőkerítésen belül-ami a békákat ugyan nem igazán védi, de a békamentőket igen- szedik az állatokat.

Csak kicsit néztek rám furcsán, amikor a konyhából bekiabáltam a lányoknak a nappaliba, hogy készüljenek a nem mindennapi kalandra. Eszter a nagy állatbarát volt a leglelkesebb. Noémi kijelentette, hogy biztosan nem fogja meg majd a békákat de segít majd távolról, kirándulni nagyon szeret. Hanna szerencsére ezúttal nem mondta erre a programra, hogy uncsi, csak annyit kérdezett, hogy mennyire van messze. (Aztán persze ő lett a fő lelkes)

Nos igen. Békamentésre lett volna lehetőség a Budapesthez némileg közelebb fekvő Farmoson is de mit csináljunk ha én a 2-es számú főút, Hont és Parassapuszta közötti szakaszát néztem ki magunknak a nemes cselekedetre.



Egy pénteki napon, tanítás után kerekedtünk fel. Mire megérkeztünk Hontra, a természetvédő Zsuzsa, -aki egyébként 2007. óta ment békákat- már elkezdte a délutáni túráját. Mobilon tartottuk a kapcsolatot, így adta az instrukciókat. Kicsit megijedtem, amikor azt mondta, hogy még csak két békát talált. Szinte hallottam a füleimben, ahogy mondja Zoltán, hogy két varangy miatt autóztunk ennyit. Szerencsére nem így történt. Az első varangyot Noémi találta meg. Persze nem nyúlt hozzá de ő riasztott bennünket, hogy szaladjunk a vödrünkkel. Hanna rezzenéstelen arccal emelte fel és tette bele óvatosan a termetes jószágot. Közben Zsuzsa is megtalált minket így azonnal oktatásban részesített bennünket. Elmondta, hogy a barna varangy a legnagyobb magyarországi kétéltű. A nőstények sokkal nagyobbak, mint a hímek. Némelyik tényleg meglepően súlyos volt a sok békapetétől amit magában hordozott. Persze volt olyan, amelyik meg azért, mert rajta csimpaszkodott egy hím béka, ami a világ összes kincséért sem engedte volna el választottját. Egy béka viszont Hannába lett szerelmes. Körbefonta lábait a csuklóján és úgy kapaszkodott, mintha soha nem akarná elereszteni. Mondtam is, hogy milyen designos karkötője van de nem érdekelte a viccem. Úgy láttam kölcsönösen megszerették egymást és később tényleg nagyon nehezen viselték mindketten az elválást.



Egészen a határig sétáltunk az erdőben és egyre nehezebbek lettek a békáktól a vödreink. Időnként, amikor elszáguldott mellettünk az úton egy kamion, összerezzentünk a gondolattól, hogy a kerekek alatt egy eltévedt béka lapul.
Noémi lehet, hogy nem nyúlt hozzá a békákhoz de rettenetesen élvezte a túrát az erdőben. Zsuzsa mesélt az ásóbékáról is, amelyiknek kis karmai vannak, mert ennek a segítségével ássa be magát a földbe. Ma már felismerjük, ahogyan a levelibékát és a varangyot se keverjük össze többé.


A békáknak egészen a vízig el kell jutniuk, hiszen a kétéltűeknek víz kell a szaporodáshoz. A barna varangy például csak szaporodás céljából keresi fel a vizeket. Mi egy alagúton át közelítettük meg az árteret, itt eresztettük el az avarból kiszedegetett békákat. Igyekeztünk mindegyiktől elbúcsúzni, jó utat kívántunk nekik és nagyon figyeltünk a talpunk alá nehogy pont mi , a megmentők lapítsunk ki egyet a célegyenesükben. Zoltán nagy büszkén mutatta, hogy ő sem fél tőlük, simán meg meri fogni őket. Ezt nem hagyhattam annyiban. Itt gyűjtöttem össze minden bátorságomat, itt vetkőztem le minden- békákkal kapcsolatos- előítéletemet és igen, én is tenyerembe vettem az egyik ártatlan jószágot. Hideg, száraz kis testük van és ha közelebbről megnézzük őket igazán kedves kis állatok amellett, hogy hasznosak is ugyebár. Nagyon büszke voltam magamra de főleg a lányokra, akik igazi természetvédőként viselkedtek és szívükön viselték a békák sorsát. Zsuzsa pontosan lejegyzetelte melyik fajta békából mennyit sikerült megmentenünk. Eszerint pontosan 101 kiskutya béka köszönheti Hannának, Eszternek és Noéminek az életét.


Visszafelé Zoltán a rövidebb utat választotta a kocsiig de mi lányok annyira lelkesek voltunk, hogy a szürkületben is inkább az erdőben mentünk vissza, hogy újra átfésüljük a terepet. Az út alatt szembetalálkoztunk más békamentőkkel is, akiknek büszkén mesélték el a lányok, hogy 101 varangyot vittek az ártérre de azért biztosan hagytunk nekik is újabbakat és hogy sajnos egyikből sem lett herceg. Hazafelé az első egy kilométeres szakaszon majdnem elütöttünk egy békát de hála a jó égnek még idejében kikerülte Zoltán. Azt hiszem nehezen tudtuk volna feldolgozni a traumát, hogy megmentettünk 101 békát de egyet elütöttünk. Mivel azonban ez nem történt meg kijelenthetem, hogy ez a program is bekerült a felejthetetlen élményeink közé.


Egyébként ebben a szezonban több, mint 7000 béka menekült meg a honti békamentének köszönhetően. Jövőre is vonulnak, úgyhogy ha kedve van valakinek részt venni egy ilyen kalandban akkor iratkozzon fel a brekivedelem@lev-lista.hu-ra.


2015. május 14.

Fújhattuk






Biztosan minden családban vannak kedvenc bögrék, kedvenc csészék, poharak, amiből jobban esik a kakaó, kávé vagy akár a csapvíz. Nekünk is van jó néhány, ám a legújabb három poharunk egyik nyomába sem érhet. Hogy miért? Mert annak a három pohárnak a gyártási folyamatát nemhogy nyomon követhettük de aktív részesei is lehettünk. Felbecsülhetetlenül drága, eszmei értéke van, épp ezért a szokásosnál is óvatosabban forgatom a szivacsot mosogatás közben. Ha ugyanis összetörne, kénytelenek lennénk újra a Mártába autózni, hogy a Parádi üveg manufaktúrában egy újat fújjanak maguknak a lányok.


A húsvéti szünetet töltöttük a Mátrában, egészen pontosan Parádfürdőn méghozzá egy olyan hotelben amelyikre már régóta -de leginkább idegenvezető tanulmányaim óta- "fájt a fogam" merthogy rajongok az olyan szállásokért, amelyiknek a falai mesélni tudnak, amelyiknek története -sőt történelme van. Nos az Ybl Miklós által tervezett Erzsébet Park Hotel ilyen és bár jelentős átalakuláson ment keresztül az évek során ráadásul új, modern szárnyat is kapott , azért kívülről még megőrizte a fénykorát- azaz az 1880-as éveket idéző- báját.


Mivel a lubickolást is meg lehet unni, tartalmas programok után kezdtünk nézni. Elautóztunk a Sástóhoz ahol jeges szél nehezítette sétánkat és ami miatt még a kilátót is lezárták. Mire Kékestetőre értünk már -húsvét ide vagy oda-, majdnem bokáig ért a hó és még jegesebb szél fújt, mint lentebb, ám "csakazértis" készítettünk pár fotót Magyarország legmagasabb pontján és az ott viszont nyitva talált erősen szocreál kilátó tetejére felmentünk igaz kapaszkodtunk erősen attól való félelmünkben, hogy valamelyikünket kirepíti onnan szél, így csakhamar a kávézóban kötöttünk ki.


Másnap aztán egy sokkal melegebb programban volt részünk, amelyik bizony bekerült a felejthetetlen élményeink közé.

Egyszer volt hol nem volt volt egyszer Parádsasváron egy nagy üveggyár, amelyik Magyarország legősibb, több mint 290 éves múltra visszatekintő üveggyára volt. Kézi gyártási technológiával állított elő különféle kristály kelyheket, poharakat, díszárukat. 2000. után aztán csődbe ment, és 2005-ben véglegesen bezárta kapuit. Az egykor szebb napokat látott gyár az enyészeté lett, kísérteties látványt nyújt és maximum egy horror film forgatási helyszínének lenne jó.


Néhányan azonban nem nyugodtak bele, hogy többé nem fújhatnak üveget és egy kisvállalkozás (Art Glass Parád Kft.) keretein belül újra dolgoznak. Hagyományos módon fújják az üveget a kis műhelyben és tudományukat a kíváncsi turistáknak is szívesen megmutatják. Mi is a kíváncsi turista kategóriába tartozunk ezért reggeli után azonnal indultunk bár aggódtam, hogy ha túl korán megyünk akkor nem lesznek felfűtve a kemencék. Ma már nem gondolnék ilyen butaságot, mert az üveghutát bemutató hölgy részletesen elmagyarázta az üveggyártás folyamatát így megtudtam azt is, hogy nem kapcsolják ki a kemencéket, mert nehezen érné el újra a kellő hőmérsékletet Azt a lányok is tudták, hogy az üveg homokból készül de még sosem láttuk milyen az a homok. Most megmutatták ezt is de megsúgták, hogy nem ezt használják a kis műhelyben, mert ennek a megolvasztásához nagyobb teljesítményű kemence kellene, olyan pedig csak a régi, nagy gyárban volt. Manapság import üveg lencse darabkákat lapátolnak a kemencébe, ezt színezik aztán kedvükre és formálják a kívánt pohár, kehely vagy üvegrózsa alakra.



Éreztük az izzó kemence melegét, láttuk hogyan fújják a mesterek az üveget. Mindig azt hittem, hogy a fújás maga nagyon nehéz fizikai munka de kiderült, hogy szó sincs erről. Be is bizonyították, mert Hanna, Eszter és Noémi is fújhatott egy üveglufit ami aztán csilingelő hangon "kipukkadt".



Az üveghutában lehet venni ajándéktárgyakat ám a legkülönlegesebb mind közül a saját készítésű pohár Erre fizettük be a lányokat, akik kiválaszthatták milyen színnel szeretnének dolgozni. Egy kis plusz pénzért stronciumba is meghempergették a félkész poharakat, mert ennek az anyagnak az a tulajdonsága, hogy 3mp-nyi napfénytől egész éjjel világít. Nem tudom minek kell egy pohárnak sötétben világítani de a mi lányaink ragaszkodtak ehhez a művelethez így van most három, sötétben világító füles poharunk. Hannáé kék, Eszteré zöld, Noémié pedig barna.







Engem a talpaspohár talpa izgatott mindig, hogy az miként kerül a pohár aljára. Azt is megmutatták méghozzá türelmesen válaszolgatva a kérdéseinkre. Lásson csodát! Így kezdődik a látványosságot hirdető szórólap szövege. No hát mi láttunk!


Nagyon izgultak a fújás előtt de nem kellett, mert ott volt a mester mellettük és segítette, bátorította őket. A fület boszorkányos ügyességgel és gyorsasággal tette rá a szaki.
Már csak a temperálás maradt hátra (Na milyen szakszavakat tudok? ) Ez azt jelenti, hogy egy másik kemencébe kerülnek a poharak, hogy ne pattanjanak szét az illesztett felületek a feszültségtől. Másnap mehettünk az elkészült, szájcsiszolt poharakért, amit gondosan becsomagoltak és amelyek így épségben hazaértek és a konyhaszekrény VIP polcán sorakoznak.

2015. április 23.

Ment a gőzös






Vártuk már a tavaszi szünetet a húsvéttal együtt, hogy kicsit kiengedjük a gőzt, mert hát nemcsak a gyerekek de mi felnőttek is elfáradtunk a mindennapi rutinban. Igen. Jó volt kiengedni kicsit a gőzt és ezúttal szó szerint értem, hiszen Húsvét hétfőn a MÁV Nosztalgia jóvoltából egy igazi gőzmozdonyos utazásban volt részünk a nem túl távoli, ám megunhatatlan Gödöllőre.

A Nyugati pályaudvarról indult a gőzös, aminek a füstjét már messziről lehetett látni aztán persze érezni is. A nem mindennapi látvány sok bámészkodót vonzott. Kíváncsi lennék hányan maradtak le aznap reggel a vonatokról... Kattogtak a fényképezőgépek, mindenki szelfit akart a fekete masinával.



A gőzös szuszogását hallgatva mi mindenesetre azonnal azt éreztük, hogy visszatértünk abba az időbe, amikor még kalapban és elegáns ruhában utaztak a hölgyek vagyis máris a boldog békeidőkbe képzeltük magunkat, ami csak fokozódott, amikor elfoglaltuk a párnázott, vörös, bársony ülésekben helyeinket. Ösztönösen egyenesebben ültünk, a lányok figyeltek a tartásukra azaz a nosztalgia kocsihoz méltón viselkedtek-legalábbis az első néhány percben. Komolyan. Még a rágógumikat is kiköptük... Sípolva, nagy füstöt eregetve zakatolt ki a vonat a pályaudvarról és nekünk gyorsabban kezdett dobogni a szívünk úgyhogy jól jött a MÁV nosztalgiás utak idején kínált áfonya likőr. Nem bántuk volna ha sokkal messzebbre tartott volna velünk a vonat.




Az ablakon kibámulva azt tapasztaltuk, hogy mindenki mosolyog. Az autók lelassítottak, az emberek egy pillanatra megálltak és integettek mi pedig vissza nekik méghozzá hihetetlenül büszkén, hogy egy igazi gőzössel utazhatunk.
Még épp időben be tudtuk fejezni a MÁV Nosztalgián már jól megszokott totó kitöltését, amivel egyébként utazást lehet nyerni vagyis tényleg van tétje- amikor megérkezett a Királyi Váró elé a vonat. Persze van Gödöllőn hétköznapi váróterem is, ám az időutazáshoz csakis a nemrég a Norvég Alap támogatásával csodaszépen megújult Királyi Váróba való érkezés elképzelhető és ezt a szervezők is jól tudták. Mondjuk szívesen találkoztunk volna Erzsébet királyné és Ferenc József hasonmásával- ám ez most elmaradt. Helyette viszont egy részletes és érdekes tárlatvezetésben volt részünk a teremben.


Innen az utasok egy része egy lovastanyára ment tovább fakultatív program keretében, a másik fele pedig a kastélyba, ahol javában zajlott a húsvéti forgatag. Mivel mi tavaly már részt vettünk a kastély tárlatvezetésén és még nem felejtettük el az ott elhangzottakat, úgy döntöttünk ezúttal nem tolongunk. Helyette kipróbáltuk a játékokat, vettünk vásárfiát majd elindultunk, hogy felfedezzük a város nevezetességeit -de legfőképpen a cukrászdáit.

Ottlétünk idején találkoztam ismerősökkel, akik meglepődtek amikor elárultam nekik, hogy vonattal érkeztünk Gödöllőre. Furcsán néztek rám és nem értették hiszen több ideig tart az út a Nyugati pályaudvarig, mint a kertvárosból, -ahol lakunk- eljutni Gödöllőig. Aztán persze amikor elmagyaráztam nekik ugyanazt, amit az előbb leírtam, megértették és azt hiszem kicsit bánták is, hogy ők autóval érkeztek és talán azóta már le is foglalták a következő gőzmozdonyos kirándulásra szóló jegyeiket, hogy az ő kislányuk is királylányként utazhasson.




Érkezéskor még megnézhették a lányok a kazánt ahová fáradságos munkával lapátolják be a szenet, bár ebből a fáradságból nem sokat vettünk észre hiszen mosolyogva válaszoltak a masiniszták minden kérdésünkre. A lányok kicsit kormosak lettek és füstszagunk volt egészen addig amíg le nem zuhanyoztunk. Nem bántuk. Bátran kijelenthetem, hogy a mi családunk minden tagját elég alaposan megcsapta a gőzmozdony füstje.





2015. április 2.

Kirakja






Szerintem ez nagyon nagy dolog ezért itt a blogban is megörökítem, hogy Hanna 11 évesen és 3 hónaposan ki tudja rakni a bűvös kockát.

Nem tudom, hogy a Rubik kocka 40. születésnapjának köszönhető, hogy újra divatba jött a kocka Magyarországon, mindenesetre a suliban sokan forgatják ( sőt ki is tudják rakni) de láttam, hogy a gyermekvasutasok körében is népszerű, aztán már a buszon, metrón is egyre több gyerek kezében láttam a hivatalosan térbeli logikai játéknak hívott kockát. Próbáltam megkeresni a szekrény mélyén azt amelyik még az enyém volt és amelyik maximum akkor volt kirakva ha szétszedtem erőnek erejével majd újra összeillesztettem. Meg is látszott rajta az igénybevétel, mert amikor megtaláltam, elég ütött-kopott volt és nehezen is tekeredett. Kapóra jött Hanna névnapja, így anyukámtól egy újat kapott bár ez sem versenykocka hanem egy sima de azért Rubik logóval ellátott játék.

Innentől kezdve Hanna mindenhová magával vitte. Bújta a youtube-ot, profiktól kérdezősködött és eljutott odáig, hogy ahogy ő fogalmazott-már csak egy algoritmus hiányzott a teljes sikerhez. Nekem már ez is csoda de ő nem adta fel és egyszercsak felkiáltott, hogy MEGVAN, SIKERÜLT és azt is, hogy mostantól kezdve bármikor kirakja színhelyesen.

Azóta nem győzzük összekeverni neki. És mivel átlagban 2-3 perc alatt kirakja vagyis már nem kihívás többé számára, azt javasoltam, hogy próbálja meg egy kézzel vagy csukott szemmel, mint a bajnokok. Vagy tanítson meg engem rá. Na az aztán tényleg nagy kihívás lenne!

Büszke, büszke vagyok rá!

2015. március 31.

Nyuszi hopp




Az utóbbi idők legjobb döntését hoztam akkor, amikor valódi, élő, hófehér nyuszival leptem meg a lányokat húsvétkor. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy már túl nagyok ilyesmihez, már biztosan nem fognak lelkendezni annyira egy igazi nyuszitól de hamar elvetettem a gondolatot és azt gondolom az sem véletlen, hogy a facebookon, a XVI. kerületi anyukák oldalon nem véletlenül jött velem szembe egy kedves hirdetés, miszerint kedves kis nyuszi kölyköket lehet kölcsönözni méghozzá jelképes összegért, amiből még vissza is kapunk ha épen, egészségesen adjuk vissza gazdájának.


Ahhoz képest, hogy egy-két nap vendéglátást terveztem a nyuszinak, egy egész hétig maradt. Egy hétig kényeztettük, legeltettük a fűben, simogattuk selymes bundáját, becézgettük, etettük, itattuk, gyönyörködtünk benne.

A legodaadóbb gazdája persze Eszter volt, aki híres az állatok szeretetéről. Hanna és Noémi is boldog volt, hogy egy légtérbe van velünk egy ilyen bájos jószág de Eszter volt az, aki napot többször megölelt és elmondta mennyire boldog.
Mindenféle történeteket gyártottam arról, hogy a nyuszi, -akit Hópihének neveztek el- valójában a Húsvéti Nyúl egyik küldötte vagy gyereke és van neki sok még persze. Záporoztak a kérdések, sarokba akartak szorítani. Zoltán se kímélt de mindig volt valami válaszom, amivel lenyugtattam őket. Kinőttek persze a meséből érzik az ellentmondásokat, látják a boltok csokinyuszi kínálatát mégis hisznek az illúzióban és ez olyan jó. Hanna meg jó kis cinkostárs. Ez valami olyasmi, mint ahogyan mi felnőttek a színházat vagy a mozit befogadjuk. Tudjuk, hogy nem valóság, mégis elhisszük. Varázslat és csoda kell az ünnepek alatt és nem is az a legfontosabb, ki hozza az ajándékot, hanem hogy az a valami olyasmi legyen, amire igazán vágynak. No mármost én ezt nagyon jól kitaláltam. Ráadásképpen még volt tojás keresés és kaptam hárman egyet abból a most divatos és aranyárban mért intelligens gyurmának hívott gyurmalab-ot, amiért szintén nagyon sokszor kaptam ölelést és amit én mindig elhárítottam kedvesen, mondván, hogy nem én érdemlem, hanem az a bizonyos húsvéti nyúl.



Egyébként természetesen nem maradt el a locsolás sem és a tojásfestés is nagyon jó hangulatban telt. Idén a kifújt tojásokat befestés után modern lakkfilccel ám hagyományos mintákkal láttuk el, lévén, hogy viaszt és írókát már nem árulnak a papír írószer boltokban. Szerintem nagyon szépek lettek és külön jó, hogy a mai technikát ötvöztük a régivel.


Esztertől kaptam egy kedves rajzot, Noémi pedig egy olyan képeslappal lepett meg, amihez a ceruzahegyezéskor keletkezett forgácsot használta fel. Jövőre lehet, hogy ilyen típusú képeslapot gyártunk majd a gyerekekkel, mert annyira megtetszett.


A "Mi legyen a húsvéti sütemény" kérdést a lányok oldották meg. Egy remek francia filmet néztem meg a moziban barátnőmmel és mire hazaértem ott figyelt a hűtőszekrényben az a bizonyos madárfészek torta, amit Hanna egy jó kis csajos oldalról lesett el és már akkor eldöntötte, hogy ezt elkészítik nekem. Hát, mit mondjak? Gyönyörű, különleges és finom is lett szóval legalább akkora örömöt okoztak vele, mint én nekik a nyuszival.



Nyuszikától érzékeny búcsút vettünk de a fényképek valamelyest kárpótolnak bennünket a hiányért. Egyébként ha két papírfület ragasztanánk tengerimalacunk fejére majdnem úgy nézne ki, mint Hópihe...Igen, ezt a nevet adták a puha kis gombócnak, akire sokáig fogunk emlékezni biztosan.

2015. március 26.

Musical

Most, hogy már tényleg itt a tavasz és előtérbe kerülnek a szabadtéri programok, gyorsan lejegyzem milyen színházi élményekben volt részünk az utóbbi időben.


Középiskolás koromban nagyon szerettem a musicaleket. Abban az időben minden lány szerelmes volt Sasvári Sándorba és Homonyik Sándorba is. (Tényleg ő hová tűnt? ) Ahogy idősödtem egyre kevésbé tudtam rajongani ezért a műfajért. Egyetlen örök kedvenc maradt, a Jézus Krisztus szupersztár. Nos, most, hogy három lányomból egy már hallani sem akar gyerekdarabokról de a felnőttekhez persze még kicsi, így hát a musical érdekli. Hannával négy musicalt néztünk meg méghozzá anya-lánya program keretében.


Az egyik az Operett színház társulata által előadott ám a jól ismert terepen, a Magyar Színházban előadott Abigél volt. Látványos, sok szereplős darab, ami nem okozott csalódást a könyv és a film után. Külön említést érdemel az is, hogy kristálytisztán lehetett érteni a dalszövegeket és persze, hogy kedvenc színésznőm Udvaros Dorottya alakította Micit.
Otthon azért megnéztük a tévéfilm változatot is a karácsonyra kapott két lemezes dvd-n, azt amelyikben Szerencsi Éva játssza Vitay Georginát. A kicsik is követték az eseményeket persze nem ártott időnként történelmi magyarázatokat is adnom, hogy jobban megértsék a történetet de összességében nagy hatást tett rájuk, pont úgy, mint rám amikor először láttam.


5*****/5

Szintén a Magyar Színházban láttunk egy kevésbé ismert vagy csak kevésbé reklámozott ám annál nagyszerűbb Broadway musicalt, az Into the woods-ot vagy ha jobban tetszik magyarul, akkor a Vadregényt. Ez 12 éven felülieknek besorolást kapott, ami nem véletlen, mert a második felvonásban azért van vér és elég ijesztő momentum is, ami nem való kisgyereknek. Ennek ellenére mindig akad pár elvetemült szülő, aki azt hiszi egy mesemusicalre vett jegyet. Ebben a darabban a dallamok nem fülbemászóak legalábbis első hallásra. Én kétszer láttam és másodszorra ha lehet még jobban tetszett és azon kaptam magamat, hogy a cseppet sem könnyű dalokat dúdolom vagy énekelem. Ez is nagyon látványos, szép jelmezes, ötletes mega produkció. Hanna is élvezte. Egyébként moziban is játsszák a mucicalből készült filmváltozatot.




5*****/5


Az Operaház fantomját Hannával láttam először vagyis megvártam, hogy legyen egy lányom és elérje azt a kort amikor szerintem élvezetes neki egy ilyen volumenű musical. Hála Reni barátnőmnek sikerült jó magasról de pont ezért izgalmas helyről végignéznünk a darabot. Kentaur díszletei bámulatosak voltak és már tudjuk miért teltházas évek óta az előadás.



5*****/5

A Macskákra még karácsonykor kaptuk meg a jegyeket sógornőmtől. Hát igen. Ez is mindig teltházas pedig éppen most ünnepelte a magyarországi bemutató a 30. születésnapját. Zoltán, aki nagyon szereti ezt a musicalt kicsit nehezményezte, hogy én kísértem el Hannát de pont amiatt akartam én vele menne, mert ez a musical eddig kimaradt az életemből. Nos, annyira nem voltunk elvarázsolva tőle. Fáradtak voltunk vagy nem tudtunk azonosulni a történettel, amelynek dalszövegeit legtöbbször nem is értettük? Nem tudom. Mindenesetre mi azon kevesek közé tartozunk akiknek nem ez lett a kedvenc musical-ük.



4****/5