RSS

2016. január 29.

Gyermekvasutas életérzés






Újra kint van a gyermekvasutasokat toborzó plakát az iskolá(k)ban és ez eszembe juttatta, hogy egy éve született meg az elhatározás Hannában, hogy akkor ő most belevágna a tanfolyamba és bár nem tudja mi vár rá, érzi, hogy jó kis kaland lesz. Ez adta az apropót, hogy írjak arról, hogy bizony nagyon jól döntöttünk akkor.


Nyár elején letette a vizsgákat méghozzá nagyon szép eredménnyel és részt vett az első (még nem ott alvós) de két hetes táborozáson ahol végérvényesen beszippantotta a gyerekvasutas érzés, az hogy jó oda tartozni, hogy egy olyan élménykavalkádban lehet része amiről aztán majd szívesen mesél az unokáinak is.
Merthogy ez így szokott lenni. Aki egyszer gyermekvasutas volt az biztos, hogy később felnőttkorában elő- előveszi az emlékeit és áradozva mesél róluk. Legalábbis én csak ilyennel találkoztam és őket hallgatva méginkább fáj kicsit, hogy én ebből akkor kimaradtam. Azt veszem észre, hogy Hanna ki nem hagyna egyetlen szolgálatot vagy szabadidős csoport programot és ugyanolyan lelkes, mint a legelején. Sőt ha lehet még annál is jobban...


Pedig sok áldozattal jár(t). Kezdjük az elején. A tanfolyam elméleti oktatással kezdődött. Hetente egyszer a sulijától nem túl távoli oktatási épületben tartották az órákat. A helyismeret és kereskedelem tárgyak még számomra is felfoghatóak voltak , no de a többi, a biztosító berendezések, forgalmi ismeretek tárgyak azért egy idő után bonyolulttá váltak. No ott azért volt aki abbahagyta a tanfolyamot mert elmúlt a lelkesedése. A tanoncok között mindig akad egy-két igazi megszállott vonat rajongó (többnyire fiú) akiknek már a kisujjában van minden de a többség szerintem olyan aki azt érzi, hogy persze, hogy jó, hogy új ismereteket szerez de a fő motiváció az, hogy egy olyan csapathoz lehet tartozni ahol azt csinálhatják amit a nagyok, felelősséget kell vállalni vagyis mini-felnőttekké lehet válni és közben sokat, sokat játszani, kirándulni, bandázni. És különben is. Elég nagy dolog egy olyan vasútvonalon szolgálni ami a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ leghosszabb olyan vasútvonala (11,7018 kilométer), amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. Hanna az egyik ilyen gyermek szeretett volna lenni és az is lett.

A társaság abból a szempontból válogatott, hogy továbbra is csak a jó tanulókat látják szívesen vagyis a gyermekvasutazás nem mehet az iskola rovására, pláne, hogy 15 naponta vannak beosztva a gyerekek, ami miatt az iskolai tanításról időnként hiányoznak.

Az elméleti oktatásra igyekvő gyerek rendszeres elkísérése az első áldozat amit meg kell hoznia többnyire a szülőnek (vagy ahol van, a befogható nagymamának). Ez csak a bemelígeítés, mert utána már a Hűvösvölgybe kell cipelni őket hiszen a gyakorlati részt csak ott lehet tanítani. Viszont ezt is olyan professzinálisan megoldották az ifik azzal, hogy akinek nagyon messze van Hűvösvölgy (például nekünk akik a város másik végén élünk) azoknak csak a Széll Kálmán térig kell elvinni a vasutas tanoncot, onnan ők viszik fel a gyerekeket és este ugyanígy lekísérik- hogy ez némi könnyebbséget jelentsen a szülőknek.
Az ifik? Azok aztán válogatott fiatalok. Azon kívül, hogy ők régi gyerekvasutasok, komoly szűrőn mentek keresztül, mert csak a legkiválóbbakból, a legesl-legelhivatottabbakból lehet ilyen tisztségviselő. Én mindig rácsodálkozom mennyi energiával, lelkesedéssel, profizmussal vetik bele magukat a munkába miközben óriási felelősség is van a vállukon még akkor is ha egy- egy felnőtt mindig van a közelben. Precízek, kedvesek, sokoldalúak, kreatívak, határozottak és nekem úgy tűnik fáradhatatlanok. Gyakran kapunk tőlük e-mailt, amiben az éppen aktuális programról vagy szolgálatról tájékoztatnak és hát az is olyan mesterien van megfogalmazva, megszerkesztve, hogy minden alkalommal emelem kalapomat előttük. Ezt csak azért írtam, mert hát természetes, hogy féltettem Hannát, nehogy valami baja essen de be kellett látnom, hogy jó kezekben van ott a hegyen és a külsős programokon is legyen az egy vagy többnapos. Ifinek lenni a Gyermekvasútnál kiváltságos dolog.




Hajnai 5: 30-kor csörög az óra Hanna mellett amikor szolgálatra van beosztva mivel fél hétre kell a Széll Kálmán térre érni, hogy az ifik aztán Hűvösvölgyig elvigyék őket.Ez a második "áldozat". A gyerekvasutas (és a szülője) szokjon hozzá a korán keléshez. Szinte biztos voltam abban, hogy itt fog majd Hanna lelkesedése alábbhagyni de tévedtem. Gyorsabban készül el, mintha iskolába menne. Mi pedig (hol én hol Zoltán) álmosan de büszkén kísérjük őt a metro állomásig vagy a hegyre.

A Hűvösvölgyi bázisuknál reggeliznek, felöltöznek egyenruhájukba (amiben annyira helyesek) majd mindenki megtudja, hogy aznap hová osztották be őket. Még ilyenkor is belefér egy felrázó, ébresztő játék szóval frissen állnak készen az aznapi szolgálatra. Mindig várom a telefonját vagy az sms üzenetét, hogy megossza velem, hogy aznap pénztáros, jegykezelő, zárfékező, váltókezelő, értékcikkárus, peronügyeletes, rendelkező, hangosbemondó vagy naplózó lesz.

A szolgálat a zászlófelvonással kezdődik és azzal is végződik. Ez olyasmi lehet, mint az úttörőtáborban az én időmben. Énekléssel, tisztelgéssel. Egyfajta eskü lehet ez, hogy egy zászló alá tartoznak és ne felejtsék, hogy az egyenruhájuk kötelez. A dalt persze mi is tudjuk és a kicsik is kívülről fújják még akkor is ha speciel se a dallama se a szövege nem tetszik.

Az állomásfőnökök a nap végén értékelik a gyerekek munkáját százalékkal és osztályzattal kifejezve szóval nem babra megy a "játék". Mert ez amolyan átmenet a játék és a munka között, kicsit felnőttek de azért gyerekek. És a munka idején annyi mindent tanulnak észrevétlenül ami azt hiszem csak hasznukra válik majd. Hogy hogyan beszéljünk a felnőttekkel vagy hogyan oldunk meg problémás helyzeteket. Hogyan dolgozzanak csapatban és egyedül, hogy mit jelent az a szó felelősség. Persze nem dőlünk a kardunkba ha nem a maximumot kapja és előfordult, hogy tájékoztatták arról, hogy ha lehet ne rajzoljon smile figurákat a naplóba és ne felejtse a pénzzel teli táskáját az állomáson- de ezeken (csak halkan mondom nehogy megtudják) inkább nevetünk, mint sírunk...


Elhatároztuk, hogy minden évszakban meglessük Hannát munka közben és, hogy ne legyen annyira feltünő majd összekötöm a leskelődést egy kis kirándulással is. Így történt nyáron amikor a kicsikkel a Khan Károly kilátóhoz sétáltunk el és ősszel amikor Libegőzni kerekedtünk fel. Most arra várok, hogy legalább egy pici hó essen, hátha tudnék csodás képeket készíteni a tájról és a gyermekvasutas Hannáról ám ez utóbbi nem könnyű feladat mert munka közben nem szeret pózolni és különben sem ér rá (tényleg nem- állandóan valamit ellenőrizni kell). Emiatt aztán elég rossz képek születtek. Bezzeg a sok turistának, külföldinek megengedi, hogy jobbról, balról, együtt, külön fényképezkedjenek vele. Megértem az utasokat hiszen kimondhatatlanul kedves látványt nyújt a nyári vagy téli egyenruhában tisztelgő gyerekek, akik ott inkább felnőttek.

A munka mellett annyi de annyi élményben van részük. Téli túra, karnevál, nyári tábor, enklávé, métázás, piknik, ilyen olyan kiruccanás, program. Nem győzzük a naptárunkba feljegyezni a sok dátumot. Mondjuk most egy újabb megmérettetés vár rá, mert a tanultakból újra vizsgáznia kell, mint mindenkinek. Mondom én, hogy ez nem "csak" játék!

A vizsga után különböző csoportokba osztják be a végzősöket ami azért döntő fontosságú, mert ezzel a kb. 30 fős csapattal élik át a legtöbb kalandot vagyis nagy valószínűség szerint közülük kerülnek ki a barátok.
Ők a 15. csoport tagjai és hogy ezt véletlenül se felejtsék el, kaptak egy jópofa kapucnis pulcsit is. Külön öröm, hogy az egyik ifi ugyanabba a suliba járt, mint amelyikbe most Hanna. Biztosan ő tette ki a gyermekvasutas toborzó plakátot az aulába.



És reggel amikor hajnalok hajnalán felkel Hanna és nem látom az arcán azt, hogy szívesebben bújna vissza a pihe-puha ágyba, mindig ugyanazt mondom félhangosan: Valamit nagyon tudhat ez a Gyermekvasút, valamit ott nagyon jól csinálnak...

Csak szólok: Február 6-án indul az új tanfolyam. Viszont csak akkor jelentkezzetek ha valami nagyon jót szeretnétek tenni a gyereketekkel. :-))



2016. január 11.

Korcsolya





Hat éves koromban tanultam meg korcsolyázni. Emlékszem, hogy amikor nagyon biztonságosan vastagon befagyott a Naplás tó, szüleim kivittek bennünket a jégre és bátyámmal szeltük a köröket. Van róla egy nagyon jó kis fényképem. Nagyon büszke voltam magamra, máig hallom ahogy a nagyobbak mondogatták: "Nézd az a kislány milyen jól megy!". Bizony ma is szívesen húzom fel a korcsolyacipőmet és megyek most már a lányaimmal a jégre. Elhatároztuk, hogy leteszteljük a város műjégpályáit. Csúszkáltunk a Bosnyák téren, az Aréna előtti Jégteraszon, voltunk Kőbányán és mire folytathattuk volna a sort a világ legszebb korcsolyapályájával, a Városligeti Műjéggel addigra befagyott a Naplás tó. Hű de sokan korcsolyáztak rajta! Volta ki jéghokizott, volt aki fakutyázott. Én aggódós anyuka vagyok de ez a tömeg és az, hogy tartós mínuszok voltak megnyugtatott. Így történt, hogy családilag csúszkáltunk a Naplás tó jegén és igyekeztem nem észrevenni a "Jégre lépni tilos és életveszélyes" feliratot. Az elején aggódtam, árgus szemmel figyeltem a jeget de be kellett látnom, hogy a hideg megtette amit kell és masszívan befagyasztotta a tavat. Zotán is megnyugtatott s részletesen elmondta mit kell tenni ha beszakad a jég- de nem fog persze- de mégis jó ha tudom. Megállapítottuk, hogy ezerszer jobban csúszik, mint bármelyik műjég, hogy hatalmas, hogy utánozhatatlan a hangulata és lidérces hangja van. Tényleg. Olyan, mintha húrokat pendítene valaki folyamatosan. Őszintén szólva nem tudtam, hogy a befagyott tónak hangja is van. Csak akkor hagytuk abba a korcsolyázást amikor már az orrunkig se láttunk. Sötétedésig fogócskáztunk és amikor hó is esett korcsolya-hócsatáztunk. És mivel láttuk a boldogságot lányaink kipirult arcán úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a hideget és másnap és azután is hamarabb megyünk a suliba értük, hogy csúszkálhassunk újra egy kicsikét.






Azóta enyhült az idő, a tó felé se megyünk ám a korcsolyázás olyannyira új szerelem lett, hogy a lányok műkorcsolya edzésre járnak egy gyönyörűséges jégcsarnokba, ahol az edző nem más, mint unokatestvérem kedvese, Bea. Unokatestvérem, - aki azon kívül, hogy jégmester és segédedző- már régebben is mondogatta, hogy menjünk ki a jégre és edzzenek a lányok de valahogy féltettem őket az esésektől meg mindig valami más kifogás volt. (Hahah.. mondjon valaki olyan sportot, ami kicsit is veszélytelen).
Szóval elmentünk és én azt hittem, hogy majd körbe-körbe korcsolyáznak. Ehhez képest máris a hátramenetet, a guggolást, pörgést gyakorolták. Megbeszéltük, hogy egyenlőre egy héten egyszer járhatnak Beához aztán majd meglátjuk. Nagyon lelkesek ami annak is köszönhető, hogy két alkalom után mennyit fejlődtek. Hanna a forgást szereti, a kicsik a koszorúzást de egyre jobban megy a hátrafelé menet is. A múltkori órán egy nagyobb fiú felkapta Esztert, mert az volt a feladata, hogy gyakorolja a súly (értsd női jégtáncpartner) cipelést, emelgetést. Jó látni a nagyobbakat milyen ügyesek. Motiválja is őket rendesen.




Szóval a január a korcsolyázás jegyében telik eddig. Mint említettem nagyon lelkesek a lányok. Hanna olyat mondott amin magam is meglepődtem. Azt érzi hogy a műkorcsolya még a lovaglásnál is jobban tetszik neki. Mondjuk valóban egy gyönyörű és összetett de mindenképpen nőies sport. Itt is lehet esni persze de legalább nem olyan magasról. Remélem a lelkesedésük sokáig kitart de ha mégsem az se baj. Nálunk addig csinálnak valamit a gyerekek amíg örömüket lelik benne.










































































































































2016. január 1.

12.







-Összesen majdnem 4 évet aludt eddig
-Kb. 480 szelet pizzát evett
-Kb 441.504.000- szor dobbant a szíve
-Kb. 5850 órát töltött az iskolában eddig
-4000 ebéden van túl
-Kb. 1872-szer mosta meg a haját...

...a szülinapi üdvözlő lapja számítása szerint, ami Bostonból a pontosan 10 évvel idősebb unokatestvérétől érkezett.



Hanna 12 éves lett. Jövőre hivatalosan tinédzser lesz. A zsidó vallás szerint a lányokat a vallás akkortól tekinti nagykorúaknak, amikor a zsidó naptár szerint tizenkét évesek lesznek. A tizenkét éves lány neve bát micvá, “a parancsolat leánya”. Ez azt jelenti, hogy a zsidó törvény szerint nem kiskorú többé, hanem felnőtt.

És bár valóban nagy mérföldkő a 12. év, főleg egy kislány életében mi meglehetősen szerényen ünnepeltük meg december 29-én Hannát. Buliról hallani sem akart de szívesen elment volna egy közös főzésre egy-két barátnőjével egy főzőiskolába. A decemberi időponttal az a baj, hogy sokan szabadságon vannak, a céges rendezvények miatt pedig minden jó hely teltházas. Ezért is találtam ki azt, hogy aznap egy szépségnappal koronázzuk meg az amúgy is szépséges Hanna napját, a kicsit hangosabb szülinapi ünneplést pedig elhalasztjuk mondjuk a feledik születésnapjára ami júniusban esedékes így viszot akár egy medencés party is kerekedhet belőle. Az amerikai télen született gyerekeknél egyébként ez bevált szokás, legalábbis egy autentikus forrás, nevezetesen Hanna bostoni unokatestvérétől való infó szerint. Szóval ami késik nem múlik és máris összeállt a fejemben a feledik szülinapi buli menüje, díszlete vagy hogy majd csinálok nekik egy kertmozit.

Reggel az áhított émelygős nutellás habtorta várta az asztalon amit előző nap együtt készítettünk (milyen nagy már...velem süt, főz vagy épp egyedül) én csak feldíszítettem és rátettem a 12 szál gyertyát. A kicsik is átadták az ajándékukat amivel mindketten sokat dolgoztak de hát az a helyzet, hogy nagyon nagyon büszkék arra, hogy nővérük van aki okos, ügyes és ha kell tanulni lehet tőle és olyan igazi nagylány akitől példát lehet venni vagy lehet utánozni (amit mondjuk Hanna nem mindig telerál). Eszter pl valami egészen megható szöveget írt Hannának, hogy annak ellenére, hogy időnként összakapnak és piszkálják egymást ő nagyon de nagyon szereti Hannát.


A szépségnapot hajkiegyenesítéssel kezdtük. Igen, azokat a gyönyörű loknikat amikkel megáldotta a sors ő boldogan kigyenesítené bármikor. Így van ez- már ő is tudja_ akinek egyenes az göndört szeretne akinek meg loknis az egyeneset. Azért szerencsére már ő is belátja, hogy a hullámos fürtök nagyon szemrevalóak és amióta a Mikulás ajándékával a csoda fésűvel a Tangle Teezer-rel fésülködik mind a három lányzó azóta a frizurájuk mindig rendben van.


Egy kis manikűr következett és a téli szünetnek köszönhetően körömlakk is kerülhetett a 12 éves körmökre.

Ebédeltünk, forró csokiztunk, csacsogtunk majd következett a kényeztető nap fénypontja a halpedikűr. A halpedikűrre egy elegáns szalonban került sor. Hanna a lábait egy erre a célra kifejlesztett langyos vízű medencébe lógatta be, ahol egyszerre ötven, hatvan apró halacska "vetette rá magát" a talpára, sarkára, hogy mikromasszázst végezve eltávolítsák az elhalt hámréteget ( mondjuk Hannának még nem sok ilyene van szerencsére) amellyel egyébként táplálkoznak. A piros szívogató márnákat szokták egyszerűbben doktorhalnak is nevezni. Ezeknek az apró, legfeljebb 12 centis halaknak nincsen foguk, nem kell rettegni, hogy esetleg harapnak, csupán masszírozzák és megcsipegetik a pácienst. Kifejezetten megszereted ezeket a szorgos kis állatokat a pedikűr végén és legszívesebben egyenként megköszönnéd nekik a munkájukat. Hanna nagyon élvezte mondanom se kell.



Remélem királylánynak érezte magát ezen a napon (is). Különleges gyermekünk nekünk ő és nemcsak azért, mert első, mert ő tett anyává hanem mert irtózatosan jól vág az esze, a nyelve is fel van vágva rendesen, mert érdeklődő és emiatt rendkívül tájékozott. Érdekli a szépségápolás, a divat és a videoblogok, a kreatív ötletek és a gasztronómia világa. Magabiztosan kezeli a kütyüket, türelmesen tanít és megmutatja a legújabb slágereket nekem. Kirakja a bűvöskockát egy perc alatt és csodásan mutat rajta a gyerekvasutas egyenruha. Szenvedélyes, türelmetlen igazi bakfis!

Néha alacsonynak érzi magát de én azzal vígasztalom, hogy ha bemegyünk egy ruhaboltba és levesszük a 12-13 éveseknek való ruhát az pont jó rá vagyis "szabvány" szerinti méretekkel rendelkezik még akkor is ha vannak körülötte olyan lányok akik sokkal magasabbak és hmm hmm fejlettebbek nála. És erre kivételesen nincs jó válasza, nem tud visszavágni.

Isten éltesse sokáig Hannát. Csak szólok kedves olvasók, hogy neki köszönhetitek, hogy létezik a blog úgyhogy ha van kedvetek megköszönhetitek neki ezen az oldalon vagy akár a blog facebook oldalán. Ugyan már elmúlt december 29. de biztosan örülne neki utólag is.






2015. december 31.

Vírusos karácsonyi ünnepek



Két nappal 24. előtt díszítettük fel a fát. Gyerekkoromban ez szentségtörés lett volna de most már én vagyok az anyuka én parancsolok és én megengedem, hogy egy kicsit előrehozzuk az ünnepet legalább úgy, hogy a fa már a nappaliban áll talpig díszben. Hanna volta stylist, az ő instrukciói szerint kerülhettek fel a fára ezúttal kék és fehér díszek és ezüst szalagok. nem engedett semmi túlzást mi meg hagytuk hagy irányítson. A csúcsdíszt minden évben más teszi fel nagy nevetgélések és egyensúlyozások közepette. Idén Eszter tehette fel az ezüst csillagot, Zoltán nyakán ülve a sikongatásaimmal fűszerezve (Jaj le ne essen!- mármint Eszter). Pontosan számon tartják ki a következő és én ezen mindig olyan jót mosolygok.

Remekül gazdálkodtam idén az időmmel, elkészült minden amit elterveztem. Azokat az ételeket és süteményeket is megfőztem, megsütöttem amiket az ünnepi asztalra szerettem volna tálalni. Másnap kiderült, hogy milyen, de milyen jól tettem... Másnap ugyanis már annyi erőm se lett volna, hogy egy vajaskenyeret megkenjek ugyanis egy ünneprontó vírus leterített. Örök optimistaként próbáltam rájönni, hogy ebben most mi a jó és nagynehezen azért találtam olyat ami miatt a betegségnek hálás lehetek. Például azt, hogy a lányok teríthettek meg egyedül. Mondtam nekik, hogy most aztán rajtuk múlik hogy milyen lesz az ünnepi asztal és vessenek be minden eddig tanult fogást és a kreativitásukat is. Nagyon örültek a megbízásnak és amikor lebotorkáltam az emeletről csak ámultam és bámultam milyen ügyes lányaim vannak.

Mivel az ételek látványától is undorodtam, családom elnézte nekem, hogy nem ülök velük az asztalhoz, hogy kimaradok a lakmározásból. Újabb hála, amiért én az ünnepek alatt nem felszedtem plusz kilókat hanem leadtam.


Nálunk az ajándékozás csak akkor kezdődik el ha sötét van kint, bent pedig hangulatosan világítanak a karácsonyfa fényei. Ezen az egy napon nem bántuk, hogy olyan nagyon korán lement a nap...
Továbbra sem engedek a lányok kérésének, hogy reggel legyen ajándékbontás mert nálam valahogy nem passzol az ünnepi hangulathoz a pizsamás viselet ám az egyik ajándékot kivételesen mégis ébredés után kapták meg mégpedig azért mert a mérete miatt nehezen tudtuk volna rejtegetni. Zoltán előző nap este a legnagyobb titokban rakta össze a megszámlálhatatlanul sok részből álló játékot, ami azóta is nagy kedvencünk és amivel vérremenő családi bajnokságokat játszunk. Egy csocsó és biliárd asztalt kaptak a lányok (és mi is) ami még további 8 játékká alakítható át, így lehet(ne) rajta mini asztalitenisz bajnokságot játszani vagy léghokizni de pl. sakkozni, tekézni is. Eddig a csocsózás és a biliárd a megunhatatlan. Azt kell tudni, hogy csocsózásban eddig verhetetlen voltam. Napköziben és Szot üdülőkben edzettem magamat bajnokká ám arra álmomban sem gondoltam volna, hogy egy kilenc éves majd letaszít a képzeletbeli dobogóról és csúnyán kikapok tőle. Pedig ez történik minden alkalommal amikor Noémivel játszom. Mondom telitalálat ajándék és előre szólok, hogy aki betér hozzánk az nem ússza meg meccs nélkül.


Délutánra valahogy összeszedtem magam és a nappaliból néztem végig hogyan bontogatják a szép ruháikban az ajándékokat a lányok. Előtte megkaptam tőlük azt a meglepetés műsort amit minden karácsonykor nagyon várok és az adventi időszakban mindig úgy teszek mintha nem hallanám a gyakorlást, azt hogyan rakják össze a műsort az emeleten a szobájukban. Idén furulyás, énekes, verses előadást kaptunk. Hála az iskolai énekóráknak mára már mindhárman magabiztosan furulyáznak. Az énekkaros repertoárból egy komplett 3 szólamos dalt adtak elő (milyen jó, hogy hárman vannak). Ez a kedves kis műsor, a konferanszié szöveggel együtt felért egy orvossággal ami után határozottan jobban éreztem magam és úgy gondoltam másnap mégiscsak át tudok menni a családdal bátyámékhoz, hogy ott folytassuk az ünneplést.

Hanna kupon ajándékai mindig mosolyra fakasztanak és nagy sikere van nálam így most is azt kaptam. Általában telefon és egyéb kütyühasználatra beváltható oktatás van benne ami rám is fér, mert kezdek elveszni a sok applikáció tengerében de van benne masszírozás, sminkelés és egyéb kényeztetésre szóló utalványok is.



Mindenki megkapta az áhított ajándékát. Noémi a Monopolyt mert a junior változatot már kinőtték és nagyon vágyott az Empire-re. Ez a nagy márkákat felsorakoztató darab azért is bizonyult jó válsztásnak, mert viszonylag gyorsan lejátszható és sosem lehet tudni ki lesz a győztes hiszen annyi kijátszható esély kártya van benne ami folyamatos bizonytalanságban tartja az embert. Társasjáték nélkül nincs karácsony. Biztosan azért, mert szeretném ha a karácsonyi társasjátékozás a fa mellett, a szőnyegen vagy a kandalló előtt beleivódna mindannyiunk emlékezetébe.

Ebben segített a másik sláger játék a Dobble, amivel többféleképpen lehet játszani és garantáltan hallani ahogy forognak az agyunkban a kerekek. Amúgy is szeretem a fémdobozos játékokat, mert könnyen szállítható. Gyakran bele is dobom a mindent elnyelő táskámba, mert életmentő tud lenni ha éppen várakoznunk kell valahol valamire, legyen az egy orvosi rendelő vagy egy étterem.



Az elektromos fogkefe, a csokifondü, a bluetoothos hangszóró, a könyvek és minden más ajándék célba talált és teljesítette azt a szabályt ami szerint igyekszem az ajándékvásárlást lebonyolítani nevezetesen legyen köztük valami amire vágynak, valami olvasnivaló, valami hordanivaló és valami amire szükségük van.

Estére egész jól éreztem magam és újabb alapigazsággal vígasztaltam magamat nevezetesen, hogy a legeslegeslegfontosabb ajándék mégiscsak az egészség. És valahogy ezt most nem üres lózungnak vették a lányok, hanem nagyon is megfontolandónak. Örültek, hogy másnap már kezdtem hasonlítani önmagamra és készülhettünk Lillafüredre egy kis téli kiruccanásra ami rövidebbre sikerült, mint ahogy terveztük ugyanis a betegségről ami ledöntött karácsonykor kiderült, hogy nem szimpla gyomorrontás hanem egy ünneprontó vírus, ami szépen végigment mindenkin. A kicsik viselték a legkönnyebben, Hanna viszont -akiről úgy tűnt megúszta az egészet- elég vacakul volt ám addigra már tudtuk, hogy egy nap alatt lecsengő betegségről va szó.

Azért megnéztük Miskolc legújabb nevezetességét az Avalon parkot, ami olyan, mintha nem is Magyarországon lenne az ember annyira igényes és különleges és amit egy karácsonyi fényben pompázó kisvonattal közelítettünk meg. Volt erőnk még sétálni egy nagyot a Palota szálló környékén, megnéztük a vízesést ami olvadás idején bizonyosan bővebb vízzuhataggal kápráztatja el a kirándulókat. Betértünk a műemlék ajándék boltocskába ahol a tulajdonossal beszédbe elegyedtünk és egy csomó érdekes dolgot tudtunk meg a meglehetősen veszélyesen megközelíthető (egy kanyarban van) kör alakú épületről. Mivel a szállásunk az István barlang előtt volt, átugrottunk megcsodálni a cseppköveket is ahol egy igen élvezetes idegenvezetésben volt részünk. Örültünk volna egy kis hónak vagy dérnek de azért így ködbe burkolózva is szép látványt nyújtott a Bükk gyöngyszeme ahová majd visszetérünk biztosan. Valami oka biztosan volt annak, hogy most a tervezett programjaink egy részét kihagytuk és a biztonságot jelentő otthonunkba siettünk vissza...











Itthon aztán mindenki már egészségesen készült a Szilveszterre. Sütüttünk túrós malackákat és virsliket pongyolában (recepteket majd idővel lejegyzem a rapidvacsi.blogspot.com-ra is) és csocsóztunk kifulladásig majd Hanna az az igazi hős(nő) beállította az ébresztést hajnalra, mert bizony új év ide vagy oda ő pont január elsejére lett beosztva gyermekvasutas szolgálatra amit még ekkor sem hagyna ki úgyhogy nagyon érik egy poszt a gyermekvasútról, erről a csoda helyről ami tudhat valamit ha Hanna ennyire szereti.




Hanna készített egy csinos üveget amibe beledobáljuk a legkedvesebb emlékeket, élményeket (bár a blog is ezt a célt szolgálja). Ez az ötlet nagyon népszerű most az ismerőseim körében is. Hanna kedvenc inspirációs oldalán találkozott vele és nem tétlenkedett mint én hanem megvalósította az ötletet. Azt remélem túl kicsi üveget választott és legkésőbb nyáron én is gyárthatok egyet. :-))

Itt az (év) vége, fuss el véle!








2015. december 22.

Ilyenkor decemberben...






Egyre gyakrabban hangzik el tőlem az a mondat, hogy:
Na majd a blogban visszakeressük!
Na majd a blogban megmutatom!
Na majd a blogban elolvassuk!
Na majd ha elolvasod a blogbejegyzést, eszedbe jut!
De jó, hogy ezt leírtam a blogba, így visszakereshetjük!
Majd kikeresem a blogban!

A lányok és én is talán most értékelem igazán azt a sok lejegyzett emléket, élményt ami az elmúlt 11 éveben történt velünk.
Egy ideje nem írtam aminek oka az, hogy szeretett laptopom elromlott és időbe telt, míg megtaláltam az újat azt amivel élmény az írás és aminek már a neve is sokatmondó: Yoga.

Szóval most megpróbálom behozni a lemaradást és akár a visszadátumozástól sem riadok vissza annak érdekében, hogy a jövőben is megtaláljuk az elmúlt pár hét emlékeit. Kezdjük az adventi készülődéssel aztán majd az ünnepek alatt megpróbálom lazításképpen bepótolni a nyári és őszi élményeinket is.



Az adventi készülődés nálam az adventi naptárak készítésével kezdődik. Háromszor 24 csomagocskát kell megtöltenem valami kis aprósággal vagy élmény ajándékkal. Egy ideje anyukámnak is készítek és mivel láttam mennyire örül neki idén is gyártottam egy füzért csak neki.
Ezúttal nem nagyon törtem a fejemet egyedi megoldáson, inkább a korábban már bizonyított azaz bevált naptárak közül válogattam, így Hannának a papírgurigából készített cukorkákat, a kicsiknek és anyukámnak pedig az sk. papírtasakos valtozatot készítettem el. A kis zacskókat és gurigákat fenyőgirlandra erősítettem fel a KIK-ben idejében beszerzett szépséges számozott csipeszekkel. És mint minden évben ilyenkor, valahogy gyorsabban pattantak ki az ágyból mindhárman, bár Hannának nem kellett messzire nyújtózkodnia, mert a szobájába kérte a csomagokat.





És képzeljétek! Hanna, aki mostanában előszeretettel böngészi a kreatív ötletekkel teli oldalakat (vajon kitől örökölte?) idén meglepett egy adventi naptárral, egy nagyon aranyossal. Rajzolt egy kissé fiatal kinézetű Mikulást és annak a szakállát alakította ki olyanná, hogy minden nap egy pici vattagolyót ragaszthassak rá (azokat fülpucoló pálcáról szedte le, hogy erre se legyen gondom). Mire elérkezik Karácsony a Mikulás szakálla is kinő és pedig folyamatosan tudom hány nap van még hátra a nagy napig. Lehet, hogy ennek a számlálónak is köszönhetem, hogy idén nagyon időben elkészültem mindennel.




Időben feladtuk a képeslapokat amelyeket természetesen együtt ragasztottunk és remélem aki kapja az azon kívül, hogy a mellékelt karácsonyi teát majd megfőzi és megissza, értékeli azt az időt amit a lapon keresztül rá szántunk. A kézzel írt képeslapoknak ugyanis pont ez a lényege és ezért nem vagyok hajlandó lemondani róluk.





Időben beszereztük az ajándékokat is és idén először a lányok is célirányosan, tudatosan dolgoztak az ajándékaikon és jótékonykodtak is. Az osztállyal ellátogattak a Mikulásgyárba ahol leadhatták az adományokat de ami ennél sokkal nagyobb volumenű dolog az az ahogyan kivették a részüket a cipősdoboz akcióban. Írtak is róluk.

"Több száz gyereknek és családnak szerez majd boldog perceket karácsonykor az a 811 cipősdoboznyi ajándék, amit a budapesti Radnóti diákjai gyűjtöttek és csomagoltak. A gyerekek más olyan jótékonysági akcióban is részt vettek,ahol érezhették, hogy adni jó. Az iskolában hagyomány a társadalmi felelősségvállalás.
A tervbe vett 500-nál jóval több, összesen 811 cipősdobozt töltöttek meg az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákjai a múlt hétvégén. Az akció az iskola jótékonysági napjának része volt, az ötlet pedig a diákönkormányzattól eredt."




A mesebeli mézeskalács házikót idén is kedvenc házi cukrászunktól rendeltem és majd idén is bátyámékkal "romboljuk" le. És bár ilyen profi házikót nem tudunk sütni azért mézeskalácsot igen. Ezzel egyébként az utolsó pillanatig vártunk.


Az iskolában a Kicsinyek Kórusának adventi hangversenyét vártam a legjobban. Mivel itthon is sokat énekelték, gyakorolták a dalokat tudtam mit fogok hallani de amikor együtt zendül fel a sok kis hang az nekem mindig valami csoda.
Ha jól sejtem (mert hiába mennek fel a szobájukba, hogy ne halljam) akkor karácsonyra egy dalos, furulyás műsorszámmal kedveskednek majd a lányok. Alig várom!


Karácsonyi vásárban is jártunk bár csak a hangulata és a forraltbor miatt. Teszteltük a korcsolyapályákat, mert most van jó sok és mert a korcsolyázás a kedvenc téli elfoglaltsága a lányoknak és talán nekem is. (Remélem jövőre a kerület is büszkélkedhet eggyel...)




A Mikulás is jött hozzánk és úgy örülök, hogy eljátsszák, hogy hisznek benne és kipucolja még Hanna is a csizmáját és mint mindig most is felteszik a kérdéseket, hogy hogy tudja kiiktatni a riasztót a Mikulás és egyáltalán honnan tudja ki mit szerez és akkor ezt a Lidl-ből szerzi be? Reggel aztán az egyik legkedvesebb zaj számomra amikor a takpacskák dübörögnek a lépcsőn ahogy rohannak le és megállapítják, hogy megint feldöntötte a bögrét a Mikulás a nagy sietségben és megint összemorzsázott mindent de azért nagyon kedves. Eszter a fő mókamester egyébként egy összecelluxozott ollót is a kandalló mellé tett egy kis üzenettel, amelyen az állt "Ezzel nyisd ki a zsákod Mikulás!"Reméljük értékelte a viccet az öreg.





Az adventi koszorúból három is készült és nekem semmi közöm egyikhez sem. A lányok állították össze még novemberben a Gyerekvilág kiállításon az egyik standnál és annyira kedvesen szép lett mindegyik, hogy nagy fejtörést okozott melyik kerüljön az asztal közepére.


Volt részünk egy kellemes adventi ebédben is méghozzá a puccos Gundelben ami már- már szintén hagyomány amikor Budapestre látogat Párizsban élő barátunk aki téli itt tartózkodása alatt ehhez és a Széchenyi fürdőben való lubickoláshoz ragaszkodik. Ezt a két programot spékeltük meg egy operaházi látogatással ahol egy kevésbé ismert darabot, Vivaldi Farnace című opráját néztük meg. Ez az opera 14 éven felülieknek jelzéssel volt ellátva amelyet indokoltnak is tartok. Ninával megállapítottuk, hogy erre sokáig emlékezni fogunk és mi sem bizonyítja jobban, hogy nagyszerű előadás volt hogy Zoltán sem aludt... Egyébként pedig a barokk opera mindig is közelebb állt a szívemhez, mint a klasszikusok. Egyszerűen imádom a csemballó - és a többi korabeli hangszer hangját, a tekervényes dallamokat. Jaj tényleg nagy és szokatlan élmény volta spanyol kontratenorral együtt bár a kritikákat olvasva a rendezés kapott hideget meleget.





(kép: NOL.hu)




Manapság pedig olyan könnyű kreatívnak lenni. Ha akarjuk ha nem szembe jönnek velünk a jobbnál jobb ötletek, video megosztások, képek, könyvek, magazinok formájában. Mi is alig tudtunk válogatni a sok "Csináld magad" ötlet közül. A kör alakú ablakunkba akasztottam a legeslegszebbet, a használaton kívüli arany gömbökből és drót ruhafogasból készített koszorút amit a lépcsőn ülve fűztek fel a lányok olyan egyetértésben és nyugalomban, hogy azt kívántam bárcsak mindig ilyenek lennének.







Szóval így telt sőt inkább suhant el a december. Várjuk a karácsonyt. Mindenkinek boldog ünnepeket kívánunk!
Juhász Gyula verse jut eszembe sokszor méghozzá a Kormorán együttes feldolgozásában. Ezt szoktam dúdolni ilyenkor decemberben.
https://www.youtube.com/watch?v=uTHabkQ8LKE

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.



…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.



…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.