RSS

2016. május 9.

Névnapi palánták






Telitalálat. Ez a szó jut eszembe a lányok névnapi ajándékáról. Egyszerűen zseniális! Minden alkalommal ezt gondolom amikor elsétálok a tankertünk mellett. Ilyenkor tavasszal különösen így érzem és hangosan ki is mondom. Tavasszal ünnepeljük Noémi, Eszter és Hanna névnapját is és minden évben ilyenkor érkezik sógornőm a palántákkal, amelyeket aztán vele vagy nélküle elültetünk a bátyám által eszkábált kis tankertbe. Abba a kertecskébe amelyik három évvel ezelőtt készült (írtam is róla) a névnaposoknak azzal az ígérettel, hogy minden évben jön belevaló palánta is.

Idén is megérkeztek a nagynéni ajándékai amelyeket aztán közösen el is ültettek. A paradicsom, a paprika, uborka és karalábé palánták az általunk korábban elvetett retkek mellé kerültek.


Az aprócska retekmagokat még kora tavasszal ültették el a lányok, mert megint hitetlenkedtek, hogy abból valaha normális méretű zöldség fejlődik majd pedig máris szemmel látható az eredmény, a természet csodája, hogy a növény meghálálja a törődést és azt ha a csigákat arréb hajítják.
A leglátványosabbab egyébként a napraforgómag ültetésével demonstrálhatjuk, hogy milyen csodálatos a természet. Biztos vagyok benne, hogy idén is elvetünk valahová egy két ilyen magot, hogy nyár közepére újra a magas, nagy tányérú virág legyen kertünk dísze.


A világ legjobb ajándéka!-mondom magamban amikor látom, hogy gondozzák, locsolják a palántákat és rohannak hozzám, ha meglátnak egy termést kirajzolódni. Látni a saját szemükel hogyan alakul ki a csenevész szárból egy kislabdányi karalábé, hogyan érnek a paradicsomok szép pirosra és csodálják azt is ahogyan eléri megfelelő méretét és alakját a paprika.

Nem tudom, hogy annak akinek nagy földje van és természetes a gazdálkodás, földművelés, ültetés, betakarítás látványa ugyanúgy elalél attól ha szép a termés, hogy ők is csodálattal nézik a természetet ezt a nagy varázslót vagy már megszokták, nekünk városiaknak (még akkor is ha kertvárosban élünk) ez nem mindennapi.

Mondjuk nem is árt ha látják mennyi munka, vesződség, törődés, aggódás (mondjuk egy jégeső miatt) párosul még egy ilyen kicsiny kerthez is. Képzeljék csak el ugyanezt egy nagy termőföld esetén. Hogy ha kézbe veszik a hagymát, répát, krumplit, jusson eszükbe milyen fáradságos munka van mögötte. Szoktunk erről beszélni miközben kapirgáljuk a földet vagy éppen locsolunk.
Eszterrel különösen mivel mostanában szombat reggelente -mi a koránkelők- piacra járunk.




2016. május 8.

Fészekrakás





Budepest kertvárosban madárcsicsergősek a reggelek. Én ébredek fel leghamarabb a családban. Lemegyek a konyhába, elkészítem a kávémat és kiülök a teraszra töltődni, madárcsicsergést hallgatni. Próbálom felismerni a madarakat tolluk és hangjuk alapján. Elhatároztam, hogy felveszem majd annak a madárnak a hangját, amelyik úgy énekel, mint a "Ha én gazdag lennék.. " kezdetű nóta eleje és megkérdezem egy ornitológustól, hogy milyen madár éneke ez. Persze sosem tettem meg.

Mégis meghallgattatásra talált vágyam, mert egy új, telefonra letölthető zseniális applikáció pont ebben segít vagyis hang alapján azonosítja a madarakat. Sajnos kicsi a tárhelyem ami eddig nem izgatott különösképpen de a madárhang felismerő applikáció miatt veszek egy nagyobbat!





Szeretjük a madarakat noha a lányok megmosolyogtak amikor az előbb említett applikáció csodájáról meséltem nekik..
Tavaly a Naplás tónál jártunk, ahol madárgyűrűzést láthattak sőt a tenyerükbe vehettek egy törékeny kis barátposzátát és ők reptethették el a szabadba. Nagy élmény volt és azt hiszem ez vot az a pont ahol szorosabb kapcsolatba kerültünk a madarakkal.

Itt vásároltuk meg azt a madárodút is amit a kertünk vérszilva fájára tettünk ki, reménykedve hogy majd felfedezi magának egy madárcsalád és fészekrakás céljából birtokba veszi. (A MME-től bárki beszerezhet hasonlót és ezzel támogathatja működésüket.)



Télen gondosan etettük a madarakat aminek tavaszra meg is lett az eredménye. Az odúba beköltözött egy cinege család, fészket építettek, tojást raktak ám egy hatalmas vihar leverte a fáról az odút. Félve lestem bele és titkon azt reméltem még nem volt benne tojás és nem történt madárcsaládi tragédia ám sajnos nem lett igazam. A tojások ripityára törtek, a madármama pedig keservesen sírt valahol a bokrokban. Mi is..

Tanulva az esetből megkértem Zoltánt, hogy legyen olyan kedves és erősítse fel az odút olyan biztosan, hogy csak a fakivágással együtt tudjon leesni onnan.

Az odú úgy van kialakítva, hogy a tetejét egy mozdulattal felemelhetjük és ott beleshetünk rajta. Így késztettem az első képet még áprilisban ahol azt láthattuk, hogy mohából elkezdték építeni a fészek alapokat. Egy héttel később már pihe-puha szöszökkel bélelték ki majd még egy hétre rá már cinkemamát láthattuk a tojásokon üldögélni. Azóta nem merem zavarni őket, nem fényképezek, inkább egy élő webkamárás közvetítést figyelek a lányokkal együtt akik szerint ez maga az anyaság csodája. Ennyi éhes szájat etetni szüntelen és hogy emlékszik rá, hogy melyik fióka kapott már legyet.









Szóval ilyen kis csodák történnek most a kertünkben.


2016. április 29.

Két keréken a Velencei-tó körül




Szép időt mondtak a hétvégére, tele voltunk energiával így valami olyan kütéri programot kerestem ahonnan garantáltan kipirulva, kellemesen elfáradva térhetünk haza. Így jött az ötlet, hogy biciklizzük körbe a Velencei-tavat hiszen az utóbbi időben mindenhonnan azt hallottam, hogy rengeteget áldoztak a kerékpárútra arrafelé és egyébként is kényelmesen körbetekerhető táv. Külön szimpatikus, hogy nincsenek túl nagy emelkedők, így a kevésbé edzettek is simán meg tudják tenni az utat. Azon a szakaszon ahol nincs kiépített bicikliút nem túl nagy a forgalom és mesés a táj. Szóval nagy kedvem lett családostul megtenni a kb. 32 km hosszú szakaszt és nem is kellett győzködni senkit, hogy induljunk útnak. Már csak biciklikölcsönzőt kellett találnom, lehetőleg olyat ami így a szezon elején, március végén is nyitva tart. Kb 5 perc után meg is találtam a fagyizóval egybekötött Zebra kerékpárkölcsönzőt akiket fel is hívtam és lefoglaltam magunknak 5 bicajt. Gárdonyban, az Aldival szemben van a kis ház ahol már vártak bennünket méghozzá nagy szeretettel és karbantartott, igényes biciklikkel. Kaptunk térképet, sok-sok hasznos tanácsot így például azt is, hogy hol ebédeljünk, hol számítsunk majd emelkedőre vagy éppen veszélyesen meredek lejtőre ahol azért legyünk észnél és hol láthatunk őzikét.



Az, hogy a kerékpárkölcsönző fagyizó is egyben külön jó, mert nem kellett gondolkodnom a díjakon. Egyértelmű volt, hogy 1-3 gombócos fagyikat lehet majd a teljesítmény függvényében kapni. A tulajdonos hölgytől azt is megtudtuk, hogy nem a cuki csíkos patásról lett elnevezve a hely hanem a család neveinek kezdőbetűiből jött ki az hogy ZEBRA. Én nagyon drukkolok nekik és remélem sok vendégük lesz. Megérdemlik, mert amellett, hogy kedvesek, tényleg finom a fagyi, a biciklik kiválóan karban vannak tartva még arra is gondoltak,hogy nem árt ha van egy kulturált mosdó is...

Az első LIDL- nél megálltunk, hogy innivalót és pár energiát adó müzliszeletet vegyünk aztán úgy terveztük, hogy az Ingókő vendéglőig megállás nélkül tekerünk. Így is lett és csak az autópálya felett átívelő hídon álltunk meg egy rövid időre, hogy integessünk az alattunk átsuhanó autósoknak de legfőképpen a kamionoknak akiknek a nemzetközi (értsd behajlított kart lefelé húzva) "dudálj!" jelzést mutattuk és nagyon élveztük, hogy mindegyikük megnyomta a kürtjét nekünk. Ez a kis kaland eléggé feltöltött bennünket ahhoz, hogy tovább tekerjünk a nádasokkal övezett úton. Tökéletes idő volt a biciklizéshez bár időnként erős ellenszélben kellett tekernünk és a túra végén már nagyon ijesztően lógott az eső lába ami arra volt jó, hogy belehúzzunk.



A fagyizós hölgy tanácsára Sukorón az Ingókő étteremnél tettük le bringáinkat és itt ebédeltünk. Kockás abroszos aranyos vendéglő semmi különös kiszolgálással viszont szép nagy adagokkal és finom ételekkel. Valószínűleg megszokták az éhes vándor és biciklis látványát. Rajtunk kívül még két biciklis család is őket választotta ottlétünk alatt.

Ebéd után kicsit nehezünkre esett a tekerés de aztán belejöttünk és nagyon élveztük a lejtőket amikért érdemes volt kicsit küzdeni. Tényleg nagyon szép szakaszon vezet az út, Velencénél pedig közvetlenül a vízparton ahol újra megálltunk kicsit, hogy a hattyúkat etessük.



Ekkor már nagyon beborult az ég ám az esőt pont megúsztuk. Amikor barátnőm hívott, hogy mit csinálunk és én mondtam, hogy biciklizünk akkor azt hitte megőrültünk hiszen ott Pesten egész nap szakadt. Bevallom így duplán örültem, hogy leugrottunk a Velencei tóhoz erre a programra.
Abban is biztos vagyunk, hogy megismételjük de akkor már úgy, hogy a sok-sok látnivalót (Gárdonyi emlékház, Ingókövek, Pákozdi csata emlékmű stb) is megnézzük közelebbről és jó lenne majd lubickolni is a tó selymes vizében.


A fagylalt jutalmat mindenki megkapta, a hazafelé vezető utat a hátső sor végigaludta én pedig elterveztem hogy mindegyikük kap majd egy kis oklevelet, hogy emlékezzenek a Velencei-tavat megkerülő 32 kilométeres biciklizésükre. A táv kb 3 óra alatt megtehető de aki szeret kicsit megállni, ebédelni, körülnézni, hattyúkat etetni, kamionokat dudáltatni, fényképezni annak 4-5 óra alatt sikerül visszaérni a kiindulási pontra.




Azóta már a szobájuk falán van.



2016. április 22.

Hollókő avagy nő nem maradt szárazon






Kitörölhetetlen emlék számomra amikor Húsvét hétfőn apukám szódásszifon segítségével teljesítette locsolói kötelességét. Visítva próbáltam magamat a takarómmal megvédeni majd inkább szaladtam előle körbe-köbe a lakásban és persze eljátszottam, hogy mérges vagyok pedig nagyon rosszul esett volna ha akár csak egyszer is elmaradt volna ez a tradíció.

Fiatal koromban Hollókőn aztán részem lehetett egy igazi vödörből való locsolkodási élményben is. Ugyan nem szokás a látogatókra egy egész vödörnyi vizet loccsintani, -inkább csak finoman fröcskölgetni az igazi húsvéti szokások iránt érdeklődő városiakat- ám Zoltán tudta, hogy én nem bánnám ha saját bőrömön tapasztalnám milyen az amikor úgy istenigazából meglocsolják a lányokat a legények és leszervezte az egyik népviseletes fiúval, hogy ne kíméljen, locsolja csak rám egy óvatlan pillanatban az egész vödörnyi vizet. Arra is emlékszem, hogy szokatlanul jó, napsütéses idő volt akkor így hamar megszáradtam már csak azért is mert nem 9 hanem csak 1 réteg szoknya volt rajtam. No hát ez is olyan húsvéti emlék ami kitörölhetetlen.

Most, hogy a locsolkodás gyakorlatilag totálisan kiment a divatból felénk és csak Zoltán és bátyám adózna e pogány hagyománynak úgy döntöttem, hogy megmutatom a lányoknak az igazi Húsvétot és nem máshol, mint Hollókőn a mesebeli faluban ahol megállt az idő és ahová legalább négyszer kell elmenni egy életben. Egyszer gyerekkorban, egyszer felnőttként, egyszer szülőként, egyszer pedig nagyszülőként.

Úgy terveztük, hogy korán indulunk egyrészt, hogy elkerüljük a várható tömeget, másrészt pedig hogy lássuk a kilenc órakor kezdődő húsvéti misét a körmenettel (hiszen olyat még egyikünk se látott). A piknikkosaramat telepakoltam ünnepi finomságokkal, a töltött zsúrkenyérrel, a sonkával, főtt tojással no meg répatortával sőt még egy üveg kölyökpezsgőt is becsempésztem, hogy még nagyobb legyen az öröm. Reggelizni ugyanis nem volt időnk itthon ezért úgy terveztük, hogy majd egy alkalmas helyszínen elfogyasztjuk az ünnepi menüt.




Jó döntés volt korán kelni és időben megérkezni mert így tülekedés nélkül parkolhattunk a faluban (a később érkezők jóval távolabb a parkolónak kijelölt mezőkön tudtak megállni) Maradt időnk a helyi pékségben különleges, káposztalavélen sült kenyeret venni, így a sonka mellé azt ehettük.
És jó, hogy páholyból nézhettük végig a misét aminek díszlete a Világörökség részévé nyilvánított falu és a népviseletben pompázó férfiak és nők voltak és valóban úgy éreztük visszementünk az időben.



A lányoknak elmondtam mit jelent az hogy az ófalu a Világörökség része. A lényege az, hogy olyan kultúrát képvisel, amely a visszafordíthatatlan változások következtében egy pillanat alatt eltűnne, elmúlna és nem tudnák már megmutatni ők a gyerekeiknek se az unokájuknak.
Itt még látható a falusi élet hagyományos formája, amely a gazdasági-társadalmi változások következtében eltűnőben van.
Ebben a faluban ma is őrzik a palóc hagyományt, az itt élők nagy becsben tartják és nagy ünnepeken, főképpen húsvétkor, felöltik hímzett népviseletüket. Bizony Hollókő nem skanzen hanem nagyon is élő falu.



A mise után csatlakoztunk a körmenethez ami nálunk csak félkör menet lett, mert megláttuk a reggelink elfogyasztásához legideálisabb padot a vár lejáratánál amit azonnal elfoglaltunk. Megterítettem valamelyik nagymamám örökségével, egy népies terítővel. Kipakoltam rá a főtt sonkát, a tojásokat, a töltött zsúrkenyeret, a répatortát és elővettem a gyerekpezsgőt is. Azért nevetésben törtünk ki amikor a húsvéti dekorációt is az asztal közepére tettem. Nos, húsvéti reggelit még ilyen jó étvággyal és ilyan hangulatosan nem költöttünk el.



A várhoz vezető úton jöttek mentek a látogatók. Két helyik férfi ellenőrizte a karszalagjukat (merthogy a rendezvényre jegyet is kellett váltani) az elhaladókon. Mögöttük karcsú üvegben pálinka volt. Tényleg nem azért kínáltam meg őket töltött kenyérrel, hogy cserébe majd pálinkát adjanak de tény, hogy így történt. Mire észbe kaptam Zoltán már koccintott a hetyke kalapot viselő fiúkkal. Nekik köszönhetjük, hogy a csomagmegőrzés is megoldódott. A piknik kosarakat és a kabátjainkat ott hagyhattuk náluk, nem kellett a forgatagban cipelnünk. Tényleg igaz a mondás, hogy kedvességre kedvesség a válasz.




A belépőjegy megváltásával ingyenesen látogatható az összes múzeum. Mi a babamúzeumoot néztük meg tüzetesebben. Itt aztán nyomon követhető a palóc népviselet jelentései. Hogy mit hord a fiatal menyecske, mit a menyasszony, hogyan öltözködnek temetésen és mit visel az idős ember ha palóc.






Tojásfestés csak egy helyen volt viszont azt is egy kifejezetten ellenszenves, állítólag pedagógus hölgy tartotta. Mondjuk illett volna kiírni, hogy mennyibe kerül egy kacsatojás meg egy pirostojás és valahogy jobb lett volna ha nem arról beszél hosszan és szüntelenül, hogy hogyan kell kimosni az ecsetet, hogy sokáig szép maradjon hanem a tojásfestés motívumaival kapcsolatban adhatott volna jó tanácsot. Legszívesebben átvettem volna a helyét hogy az ott festő gyerekeknek egy két dícsérő szót mondhassak. Hiába no, szakmai ártalom...
A tojások persze az ő segítsége nélkül is gyönyörűek lettek és csak azon izgultam, hogy a forgatagan össze ne törjenek.




Vettünk vásárfiát is. A hanguatos (ám jó tömött) szatócsboltból egy igazi lúdtollból készült tollseprűt vettem. Annyira elegáns (és hatékony) vele a takartás, hogy azon kapom magam, hogy hobbiból port törölgetek. Már megérte húsvétolnunk Hollókőn.

Voltak gólyalábasok és a népi játékokat is mind kipróbáltuk. A legnagyobb örömöt mégis egy kismacska okozta főleg Esztinek, aki valahogy minden nyaralás, utazás vagy kiruccanás alaklmával belebotlik egy cicába amit aztán jól meg is szeretget. Mindig lefényképezem ezeket a találkozásokat és már egy egész sorozatom van belőle. Úgy tervezem egyszer előhívom a képeket és egy montázst készítek belőle.
Ezúttal Eszti felkapta a cicát akinek a nyakában egyébként egy mézeskalács fityegett és úgy gondolta megmutatja neki a húsvéti forgatagot. A cica tűrte és úgy tűnt élvezte is, hogy jó kezekben van mindaddig amíg egy hollókői legény úgy döntött meglocsolja Esztit méghozzá macskástól. Persze ezt már nem tűrte szegényke és Eszti nagy bánatára kiugrott a kezéből egyenesen a macskaköves utcára.






Tökéletesen megszervezett rendezvény a Hollókői húsvét amelynek még a plakátja szerintem idén különösen jól sikerült. A kikeményített fodros szoknyák látványa (és engedéllyel történő érintése) olyan élmény amire szívesen emlékszünk és amit szívesen fényképezünk.



Elhervadni biztosan nem fogunk.










2016. április 8.

Szarvasi kirucc'




A tavaszi szünet első napjára egynapos autós kiruccanást terveztünk. Sokáig böngésztem a netet, hogy megfelelő úticélt találjak, olyat ami mind a három lányunknak (és Zoltánnak is) tetszeni fog, mert bizony ez egyre nehezebb feladat..
Végül Szarvasra szavaztunk, mert ott van ugye az Arborétum, ami mondjuk kevésbé hozza lázba a kiskorúakat ám a mellette elterülő Mini Magyarország makettpark annál inkább.



A mesebeli, faragott fa kapun át lehet belépni az Arborétumba és itt lehet megváltani a jegyeket. Kaptunk térképet és remekül megszerkeszettt információs anyagot. Ottlétünkkor már javában dolgoztak a park téli álomból való felébresztésén az ott dolgozók. Nyírták a füvet, gaztalanítottak így nem csoda, hogy az egész gondozott és szép arcát mutatta. Kis ösvényeken lehet eljutni a történelmi Magyarország építészeti remekeihez ahol aztán egy információs tábla 3 nyelven összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat és az épülethez tartozó érdekességeket. Bizonyos épületeknél egy gomb megnyomásával az épülethez kapcsolódó hangeffektusokat is kelthetünk. A Jáki templomnál gregorián ének csendül fel, az Operaházból a Háry János dallama hallatszik, az Esztergomi Bazilikánál Mindszenthy bíboros beszéde hangzik el, hogy csak pár példát említsek. A táblán persze ezt is elmagyarázzák ahogyan azt is megmutatják, hogy milyen arányban kicsinyítették le az adott épületet. Bárki is szerkesztette, írta a szöveget nagyon szép munkát végzett. Gyerekbarát, közérthető, pont megfelelő hosszúságú és kellően informatív.





Gombnyomással indítható el a kisvonat is ami még élethűbbé teszi az mekettvárost és nem bánnánk ha saját magunkat is legyárthatnánk méretarányosan miniben és leülhetnénk a tündéri vasútállomás padjára.

A történelmi Magyarország vagy ha jobban tetszik nagy-Magyarország épületeit is jobban megismerhetjük anélkül, hogy átlépnénk a határt. Jó alkalom kiválasztani a következő útcélt. Például nagy kedvünk lenne megnézni a Felvidéken Árva várát vagy a Lőcsei Városházát megnézni igazi nagy pompájában.
Ott van Déva vára, ahová nem is olyan régen Kőműves Kelemen expresszel utaztunk Zoltánnal vagy az igazi Vajdahunyad vára amit szintén láttunk, de megtaláltuk a Segesvári tornyot is ahol már a lányokkal jártunk.

És itt volt a lehetőség, hogy a lányoknak meséljünk arról hogyan lehetséges, hogy a környező országokban ennyi magyar él, mitől lett ilyen kicsiny az országunk és hogy kerültek a magyar építészeti remekek a határon túlra, hogy milyen ostoba háború kellett mindehhez és még ami eszünkbe jutott.

A történelmi Magyarország közepén, Szarvason voltunk. Szinte kötelező mesélni a szlovákiai és erdélyi magyarokról meg persze az ott lévő várakról és más szépséges épületekről amelyek egyetlen tollvonással lettek Magyarországon kívüliek. Hanna társadalomismeret órán már tanult erről de a kicsik csak most értették meg mit keresnek magyarok Szlovákiában, Szerbiában, Kárpátalján vagy Erdélyben.







A parkot többször is körbesétáltuk már csak azért is, mert kitaláltam, hogy a végén valami jelképes ajándékért kvízt rendezek a lányoknak ezzel is ösztönözve őket az új információk beszippantására. Általában partnerek is ebben és jól szokott sikerülni de sajnos nem mindig. Van amikor elfajul és kiabálásba, sértődésbe torkollik...


A kijáratnál mindenki elmondta melyik 3 épület tetszett a legjobban és persze indoklást is kellett adni. Ez az értékelés is amolyan hagyomány minálunk.

Mivel kombinált jegyet váltottunk, az Arborétumban is tettünk egy nagy sétát. A tavasz már ébresztgette a bokrokat, fákat. Itt-ott már kivirágzott egyik-másik így nagyon szép arcát mutatta. A mammutfenyőt kerestük meg legelőször, aztán a kikötőhöz gyalogoltunk el ahol májustól fel lehet szállni egy Holt- Körös menti hajókázásra. Pepi gróf (ez a beceneve Bolza Józsefnek, aki a az arborétumot alapította) igazán szép munkát végzett ahová ha közelebb lenne minden évszakban elugranék egy nagy sétára.
A kijáratnál peckesen sétafikáló pávák búcsúztattak bennünket ám előtte még az Arborétum kertészetében vettünk egy kecskerágót amit azóta el is ültettük a kertünkben található egyetlen szabad területre, hogy ha majd ránézünk emlékezzünk erre a kirándulásra.








Egy gyors ebéddel pihentük ki a fáradalmakat majd újult erővel egy közeli kalandparkba szerettünk volna eljutni de mint megtudtuk a Szarvason lévő kalandpark teljesen bizonytalan nyitvatartással üzemel vagyis inkább nem üzemel. Ugyanez a kedves szállodai recepciós úr ajánlotta figyelmünkbe a Körösvölgyi Állatparkot, ahol az Anna-ligeti tanösvény mentén másfél km-es szakaszon a Nemzeti Parkra jellemző állatvilág egyedeit lehet megnézni. Valóban kár lett volna kihagyni! A lányok megállapították, hogy nagyoon takaros kifutójuk van az állatoknak vagyis jó dolguk lehet. Láttunk nyestkutyát, borzot, dámszarvast, mosómedvét, nyusztot (nem ugyanaz, mint a nyest vagy a nyuszi) és vizi madarakat is. A kicsik pont most vették környezetismeretből a vízparti élőlények tananyagot így felváltva fitogtatták friss tudományukat amikor a tőkésrécékhez értünk ahol az előre megvásárolt eledellel etettük a liliket, barátrécét és a nyári ludat. A 300 éves kocsányos tölgy előtt fejet hajtottunk még főleg, hogy mostanában divat mindenféle projekt miatt kivágni az egyébként egészséges fákat. (Igen. Ligetvédők vagyunk mi is)





A séta után az épületben is megnéztük a kiállítást majd újra kvíz következett ám most helyettem egy számítógép tette fel a kérdéseket. Remek ötlet. Eszter írta vendégkönyvbe de olyan kedveset, szépet és szívhezszólót, hogy az ott lévő amúgy is extra kedves hölgy megajándékozott bennünket egy-egy hűtőmágnessel amik most az íróasztaluk fémtábláján díszlenek.



Jobb időben lehet biciklit vagy kenut bérelni, most épül egy extra különleges játszótér is így biztosak vagyunk abban, hogy visszatérünk ide és élni fogunk a lehetőséggel.

Így viszont, hogy csak egy napra ugrottunk el Szarvasra már csak egy sütizésre futotta az időnkből ám véletenül megint megtaláltuk a város legjobbikát, az Ildikó cukrászdát. Nos, ha Szarvason jártok ez is kihagyhatatlan. Maradt még látnivaló amit most mi kihagytunk úgyhogy biztosan visszakanyarodunk.