RSS

2016. április 22.

Hollókő avagy nő nem maradt szárazon






Kitörölhetetlen emlék számomra amikor Húsvét hétfőn apukám szódásszifon segítségével teljesítette locsolói kötelességét. Visítva próbáltam magamat a takarómmal megvédeni majd inkább szaladtam előle körbe-köbe a lakásban és persze eljátszottam, hogy mérges vagyok pedig nagyon rosszul esett volna ha akár csak egyszer is elmaradt volna ez a tradíció.

Fiatal koromban Hollókőn aztán részem lehetett egy igazi vödörből való locsolkodási élményben is. Ugyan nem szokás a látogatókra egy egész vödörnyi vizet loccsintani, -inkább csak finoman fröcskölgetni az igazi húsvéti szokások iránt érdeklődő városiakat- ám Zoltán tudta, hogy én nem bánnám ha saját bőrömön tapasztalnám milyen az amikor úgy istenigazából meglocsolják a lányokat a legények és leszervezte az egyik népviseletes fiúval, hogy ne kíméljen, locsolja csak rám egy óvatlan pillanatban az egész vödörnyi vizet. Arra is emlékszem, hogy szokatlanul jó, napsütéses idő volt akkor így hamar megszáradtam már csak azért is mert nem 9 hanem csak 1 réteg szoknya volt rajtam. No hát ez is olyan húsvéti emlék ami kitörölhetetlen.

Most, hogy a locsolkodás gyakorlatilag totálisan kiment a divatból felénk és csak Zoltán és bátyám adózna e pogány hagyománynak úgy döntöttem, hogy megmutatom a lányoknak az igazi Húsvétot és nem máshol, mint Hollókőn a mesebeli faluban ahol megállt az idő és ahová legalább négyszer kell elmenni egy életben. Egyszer gyerekkorban, egyszer felnőttként, egyszer szülőként, egyszer pedig nagyszülőként.

Úgy terveztük, hogy korán indulunk egyrészt, hogy elkerüljük a várható tömeget, másrészt pedig hogy lássuk a kilenc órakor kezdődő húsvéti misét a körmenettel (hiszen olyat még egyikünk se látott). A piknikkosaramat telepakoltam ünnepi finomságokkal, a töltött zsúrkenyérrel, a sonkával, főtt tojással no meg répatortával sőt még egy üveg kölyökpezsgőt is becsempésztem, hogy még nagyobb legyen az öröm. Reggelizni ugyanis nem volt időnk itthon ezért úgy terveztük, hogy majd egy alkalmas helyszínen elfogyasztjuk az ünnepi menüt.




Jó döntés volt korán kelni és időben megérkezni mert így tülekedés nélkül parkolhattunk a faluban (a később érkezők jóval távolabb a parkolónak kijelölt mezőkön tudtak megállni) Maradt időnk a helyi pékségben különleges, káposztalavélen sült kenyeret venni, így a sonka mellé azt ehettük.
És jó, hogy páholyból nézhettük végig a misét aminek díszlete a Világörökség részévé nyilvánított falu és a népviseletben pompázó férfiak és nők voltak és valóban úgy éreztük visszementünk az időben.



A lányoknak elmondtam mit jelent az hogy az ófalu a Világörökség része. A lényege az, hogy olyan kultúrát képvisel, amely a visszafordíthatatlan változások következtében egy pillanat alatt eltűnne, elmúlna és nem tudnák már megmutatni ők a gyerekeiknek se az unokájuknak.
Itt még látható a falusi élet hagyományos formája, amely a gazdasági-társadalmi változások következtében eltűnőben van.
Ebben a faluban ma is őrzik a palóc hagyományt, az itt élők nagy becsben tartják és nagy ünnepeken, főképpen húsvétkor, felöltik hímzett népviseletüket. Bizony Hollókő nem skanzen hanem nagyon is élő falu.



A mise után csatlakoztunk a körmenethez ami nálunk csak félkör menet lett, mert megláttuk a reggelink elfogyasztásához legideálisabb padot a vár lejáratánál amit azonnal elfoglaltunk. Megterítettem valamelyik nagymamám örökségével, egy népies terítővel. Kipakoltam rá a főtt sonkát, a tojásokat, a töltött zsúrkenyeret, a répatortát és elővettem a gyerekpezsgőt is. Azért nevetésben törtünk ki amikor a húsvéti dekorációt is az asztal közepére tettem. Nos, húsvéti reggelit még ilyen jó étvággyal és ilyan hangulatosan nem költöttünk el.



A várhoz vezető úton jöttek mentek a látogatók. Két helyik férfi ellenőrizte a karszalagjukat (merthogy a rendezvényre jegyet is kellett váltani) az elhaladókon. Mögöttük karcsú üvegben pálinka volt. Tényleg nem azért kínáltam meg őket töltött kenyérrel, hogy cserébe majd pálinkát adjanak de tény, hogy így történt. Mire észbe kaptam Zoltán már koccintott a hetyke kalapot viselő fiúkkal. Nekik köszönhetjük, hogy a csomagmegőrzés is megoldódott. A piknik kosarakat és a kabátjainkat ott hagyhattuk náluk, nem kellett a forgatagban cipelnünk. Tényleg igaz a mondás, hogy kedvességre kedvesség a válasz.




A belépőjegy megváltásával ingyenesen látogatható az összes múzeum. Mi a babamúzeumoot néztük meg tüzetesebben. Itt aztán nyomon követhető a palóc népviselet jelentései. Hogy mit hord a fiatal menyecske, mit a menyasszony, hogyan öltözködnek temetésen és mit visel az idős ember ha palóc.






Tojásfestés csak egy helyen volt viszont azt is egy kifejezetten ellenszenves, állítólag pedagógus hölgy tartotta. Mondjuk illett volna kiírni, hogy mennyibe kerül egy kacsatojás meg egy pirostojás és valahogy jobb lett volna ha nem arról beszél hosszan és szüntelenül, hogy hogyan kell kimosni az ecsetet, hogy sokáig szép maradjon hanem a tojásfestés motívumaival kapcsolatban adhatott volna jó tanácsot. Legszívesebben átvettem volna a helyét hogy az ott festő gyerekeknek egy két dícsérő szót mondhassak. Hiába no, szakmai ártalom...
A tojások persze az ő segítsége nélkül is gyönyörűek lettek és csak azon izgultam, hogy a forgatagan össze ne törjenek.




Vettünk vásárfiát is. A hanguatos (ám jó tömött) szatócsboltból egy igazi lúdtollból készült tollseprűt vettem. Annyira elegáns (és hatékony) vele a takartás, hogy azon kapom magam, hogy hobbiból port törölgetek. Már megérte húsvétolnunk Hollókőn.

Voltak gólyalábasok és a népi játékokat is mind kipróbáltuk. A legnagyobb örömöt mégis egy kismacska okozta főleg Esztinek, aki valahogy minden nyaralás, utazás vagy kiruccanás alaklmával belebotlik egy cicába amit aztán jól meg is szeretget. Mindig lefényképezem ezeket a találkozásokat és már egy egész sorozatom van belőle. Úgy tervezem egyszer előhívom a képeket és egy montázst készítek belőle.
Ezúttal Eszti felkapta a cicát akinek a nyakában egyébként egy mézeskalács fityegett és úgy gondolta megmutatja neki a húsvéti forgatagot. A cica tűrte és úgy tűnt élvezte is, hogy jó kezekben van mindaddig amíg egy hollókői legény úgy döntött meglocsolja Esztit méghozzá macskástól. Persze ezt már nem tűrte szegényke és Eszti nagy bánatára kiugrott a kezéből egyenesen a macskaköves utcára.






Tökéletesen megszervezett rendezvény a Hollókői húsvét amelynek még a plakátja szerintem idén különösen jól sikerült. A kikeményített fodros szoknyák látványa (és engedéllyel történő érintése) olyan élmény amire szívesen emlékszünk és amit szívesen fényképezünk.



Elhervadni biztosan nem fogunk.










2016. április 8.

Szarvasi kirucc'




A tavaszi szünet első napjára egynapos autós kiruccanást terveztünk. Sokáig böngésztem a netet, hogy megfelelő úticélt találjak, olyat ami mind a három lányunknak (és Zoltánnak is) tetszeni fog, mert bizony ez egyre nehezebb feladat..
Végül Szarvasra szavaztunk, mert ott van ugye az Arborétum, ami mondjuk kevésbé hozza lázba a kiskorúakat ám a mellette elterülő Mini Magyarország makettpark annál inkább.



A mesebeli, faragott fa kapun át lehet belépni az Arborétumba és itt lehet megváltani a jegyeket. Kaptunk térképet és remekül megszerkeszettt információs anyagot. Ottlétünkkor már javában dolgoztak a park téli álomból való felébresztésén az ott dolgozók. Nyírták a füvet, gaztalanítottak így nem csoda, hogy az egész gondozott és szép arcát mutatta. Kis ösvényeken lehet eljutni a történelmi Magyarország építészeti remekeihez ahol aztán egy információs tábla 3 nyelven összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat és az épülethez tartozó érdekességeket. Bizonyos épületeknél egy gomb megnyomásával az épülethez kapcsolódó hangeffektusokat is kelthetünk. A Jáki templomnál gregorián ének csendül fel, az Operaházból a Háry János dallama hallatszik, az Esztergomi Bazilikánál Mindszenthy bíboros beszéde hangzik el, hogy csak pár példát említsek. A táblán persze ezt is elmagyarázzák ahogyan azt is megmutatják, hogy milyen arányban kicsinyítették le az adott épületet. Bárki is szerkesztette, írta a szöveget nagyon szép munkát végzett. Gyerekbarát, közérthető, pont megfelelő hosszúságú és kellően informatív.





Gombnyomással indítható el a kisvonat is ami még élethűbbé teszi az mekettvárost és nem bánnánk ha saját magunkat is legyárthatnánk méretarányosan miniben és leülhetnénk a tündéri vasútállomás padjára.

A történelmi Magyarország vagy ha jobban tetszik nagy-Magyarország épületeit is jobban megismerhetjük anélkül, hogy átlépnénk a határt. Jó alkalom kiválasztani a következő útcélt. Például nagy kedvünk lenne megnézni a Felvidéken Árva várát vagy a Lőcsei Városházát megnézni igazi nagy pompájában.
Ott van Déva vára, ahová nem is olyan régen Kőműves Kelemen expresszel utaztunk Zoltánnal vagy az igazi Vajdahunyad vára amit szintén láttunk, de megtaláltuk a Segesvári tornyot is ahol már a lányokkal jártunk.

És itt volt a lehetőség, hogy a lányoknak meséljünk arról hogyan lehetséges, hogy a környező országokban ennyi magyar él, mitől lett ilyen kicsiny az országunk és hogy kerültek a magyar építészeti remekek a határon túlra, hogy milyen ostoba háború kellett mindehhez és még ami eszünkbe jutott.

A történelmi Magyarország közepén, Szarvason voltunk. Szinte kötelező mesélni a szlovákiai és erdélyi magyarokról meg persze az ott lévő várakról és más szépséges épületekről amelyek egyetlen tollvonással lettek Magyarországon kívüliek. Hanna társadalomismeret órán már tanult erről de a kicsik csak most értették meg mit keresnek magyarok Szlovákiában, Szerbiában, Kárpátalján vagy Erdélyben.







A parkot többször is körbesétáltuk már csak azért is, mert kitaláltam, hogy a végén valami jelképes ajándékért kvízt rendezek a lányoknak ezzel is ösztönözve őket az új információk beszippantására. Általában partnerek is ebben és jól szokott sikerülni de sajnos nem mindig. Van amikor elfajul és kiabálásba, sértődésbe torkollik...


A kijáratnál mindenki elmondta melyik 3 épület tetszett a legjobban és persze indoklást is kellett adni. Ez az értékelés is amolyan hagyomány minálunk.

Mivel kombinált jegyet váltottunk, az Arborétumban is tettünk egy nagy sétát. A tavasz már ébresztgette a bokrokat, fákat. Itt-ott már kivirágzott egyik-másik így nagyon szép arcát mutatta. A mammutfenyőt kerestük meg legelőször, aztán a kikötőhöz gyalogoltunk el ahol májustól fel lehet szállni egy Holt- Körös menti hajókázásra. Pepi gróf (ez a beceneve Bolza Józsefnek, aki a az arborétumot alapította) igazán szép munkát végzett ahová ha közelebb lenne minden évszakban elugranék egy nagy sétára.
A kijáratnál peckesen sétafikáló pávák búcsúztattak bennünket ám előtte még az Arborétum kertészetében vettünk egy kecskerágót amit azóta el is ültettük a kertünkben található egyetlen szabad területre, hogy ha majd ránézünk emlékezzünk erre a kirándulásra.








Egy gyors ebéddel pihentük ki a fáradalmakat majd újult erővel egy közeli kalandparkba szerettünk volna eljutni de mint megtudtuk a Szarvason lévő kalandpark teljesen bizonytalan nyitvatartással üzemel vagyis inkább nem üzemel. Ugyanez a kedves szállodai recepciós úr ajánlotta figyelmünkbe a Körösvölgyi Állatparkot, ahol az Anna-ligeti tanösvény mentén másfél km-es szakaszon a Nemzeti Parkra jellemző állatvilág egyedeit lehet megnézni. Valóban kár lett volna kihagyni! A lányok megállapították, hogy nagyoon takaros kifutójuk van az állatoknak vagyis jó dolguk lehet. Láttunk nyestkutyát, borzot, dámszarvast, mosómedvét, nyusztot (nem ugyanaz, mint a nyest vagy a nyuszi) és vizi madarakat is. A kicsik pont most vették környezetismeretből a vízparti élőlények tananyagot így felváltva fitogtatták friss tudományukat amikor a tőkésrécékhez értünk ahol az előre megvásárolt eledellel etettük a liliket, barátrécét és a nyári ludat. A 300 éves kocsányos tölgy előtt fejet hajtottunk még főleg, hogy mostanában divat mindenféle projekt miatt kivágni az egyébként egészséges fákat. (Igen. Ligetvédők vagyunk mi is)





A séta után az épületben is megnéztük a kiállítást majd újra kvíz következett ám most helyettem egy számítógép tette fel a kérdéseket. Remek ötlet. Eszter írta vendégkönyvbe de olyan kedveset, szépet és szívhezszólót, hogy az ott lévő amúgy is extra kedves hölgy megajándékozott bennünket egy-egy hűtőmágnessel amik most az íróasztaluk fémtábláján díszlenek.



Jobb időben lehet biciklit vagy kenut bérelni, most épül egy extra különleges játszótér is így biztosak vagyunk abban, hogy visszatérünk ide és élni fogunk a lehetőséggel.

Így viszont, hogy csak egy napra ugrottunk el Szarvasra már csak egy sütizésre futotta az időnkből ám véletenül megint megtaláltuk a város legjobbikát, az Ildikó cukrászdát. Nos, ha Szarvason jártok ez is kihagyhatatlan. Maradt még látnivaló amit most mi kihagytunk úgyhogy biztosan visszakanyarodunk.




2016. március 22.

Babaház






Szeretem az egy napos kiruccanásokat és mivel viszonylag régen volt részünk benne egyik hideg téli napon elhatároztuk, hogy akkor most Székesfehérvárra autózunk, mert az nincs olyan messze és mert ott található a Hetedhét Játékmúzeum, amit mindenképpen szerettünk volna megnézni. Mint utólag kiderült, vétek lett volna kihagyni. Lányos családoknak egyszerűen kötelező program de csak akkor ha nem kell sietni.
A babaházakat Moskovszky-gyűjteménynek szokás nevezni. Az egész úgy kezdődött, hogy egy osztrák származású kislányt, Auer Erzsébetet édesapja gyönyörű játékokkal halmozott el. Ez a drága jó apuka sajnos korán meghalt és a családnak új házba kellett költöznie és az akkor 13 éves Auer Erzsébetnek meg kellett válnia kedves gyermekkori játékaitól is. Az időközben felnőtté vált kislánynak - és később lányának, Moskovszky Évának is - szenvedélyévé vált a játékgyűjtés így aztán ez a páratlan gyűjtemény most állandó kiállítása az Oskola utcában lévő Hetedhét Múzeumnak.



Szerencsére utána néztünk a honlapon annak, hogy érkezéskor a kislányok egy babaruhával teli kis bőröndöt és egy öltöztethető babát kapnak. Azért mondtam, hogy szerencsére, mert a jegy megváltásakor ezt nem ajánlották fel vagyis kérnünk kellett. Jó, hogy csak három lányom van, mert a negyediknek már nem jutott volna... Pedig remek ötlet és megalapozza az egész múzeumi sétát. Az enyémek kortól függetlenül (értsd a 12 éves is) boldogan öltöztette a korabeli ruhákba, kalapokba a babákat és segítettek egymásnak. Eszter a leggondoskodóbb, legodaadóbb hármuk közül. Mindig meghat amikor babázni látom, mert olyan gyengédséggel teszi, hogy azt érzem nagyon jó anyuka válik majd belőle egyszer. Ezalatt mi vártunk és vártunk türelmesen, addig is elolvastam a tudnivalókat, hogy aztán azt zanzásítva továbbadjam majd a lányoknak. Kértem egy audio guide-ot is ami egyébként szóról szóra azt mondja ami le van írva. Azért érdemes mégis élni a lehetőséggel, mert így olvasás helyett folyamatosan a mesevilágra tapaszthatjuk a szemünket és mégsem maradunk le a tudnivalókról amelyek jó stílusban vannak megfogalmazva vagyis tényleg kíváncsi voltam a folytatásra.




A kiállítótermekben óriási vitrinek mögött meseszép, aprólékosan megalkotott babaházakat nézhettünk tátott szájjal, vágyakozva. A vitrinek alatt kihúzható fiókokban a jópofa feladatok, tudnivalók, megérinthető tárgyak nemcsak a ma már elvárható interaktivitást szolgálják hanem azt a célt is, hogy csillapítsák abbéli elfojtott vágyunkat, hogy betörjük a vitrin üvegét és kézbe vehessük, játszhassunk a babákkal, berendezési tárgyakkal éppúgy, mint itthon a saját fából készült babaházunkkal.

A saját fából készült német gyártmányú babaházunkat még déditől kapta Hanna a 2. vagy 3. születésnapjára. Azóta tartjuk nagy becsben és egészítjük ki további piciny fa bútorokkal a készletet, így kedvükre rendezhetik be a kis lakot hol panziónak, hol iskolának, hol kollégiumnak, hol társasháznak, hol pedig luxus otthonnak. Időnként lego elemekkel és emberekkel teszik még eredetibbé és azt hiszem nem sejtik, hogy mennyire fülelek és mosolygok a konyhában, hogy halljam a babák párbeszédét. Ez is egy olyan játék ami örök és megunhatatlan, amitől soha az életben nem fokok megválni inkább elteszem emlékbe az unokáimnak- és ki tudja, lehet, hogy egyszer ez is egy játékmúzeumban köt ki.





Jó, hogy nem siettünk, mert akkoriban ügyeltek a részletekre és ezeket a részleteket érdemes alaposan szemügyre venni mert ha így teszünk beleélhetjük magunkat az akkori világba, az akkori környezebe, miliőbe és annyira vágyunk rá, hogy összetöpörödjünk és mi is ott lehessünk a szép hálószobában a konyhában vagy a szatócsboltban, hogy nehezen vesszük rá magunkat, hogy továbblépjünk. Pedig van látnivaló bőven és kár lenne kihagyni a játékszobát is ahol nosztalgikus hangulat lett úrrá rajtam a régi játékaimat látva. A sok fiókos kis szekrény kincset érő játékokat rejtegetett, amelyeket persze ki is lehetett próbálni azonnal.
Ha a babaházas részt túlélik az apukák akkor az emeleten egy nagy terepasztal a jutalmuk. Sajnos ez is vitrin mögött van de legalább megnyomhatják az indító gombot. Ezalatt a lányok és az anyukák tovább gyönyörködhetnek a babaszobákban és tovább húzogathatják a fiókokat, ahol valami jópofa feladatot találhatunk.



Ha eleget sóhajtoztunk és gyönyörködtünk a régi időket felidéző mini miliők láttán akkor át lehet sétálni a Réber gyűjteménybe. Két féle ember létezik. Van aki ki nem állhatja a Janikovszky Éva könyveit (is) illusztráló Réber László rajzait és van aki értékeli mitöbb rajong a jellegzetes pálcika lábú emberekért. Én érettebb fejjel kezdtem el szeretni és itt a mesekönyv illusztrációkon túli grafikákból is kaphattam egy kis ízelítőt. Nem kell aggódni ha ez kevésbé érdekes a gyerekeknek, mert középen favonat és mindenféle gondolkodtató játék vár arra, hogy a gyerekek rájuk vessék magukat és addig is hagyják a Réber iránt érdeklődő szüleiket bámészkodni.

Az ajándékboltban beleszerettünk egy szépséges babába és annak ellenére megvettük, hogy a pénztáros hölgy finoman próbált lebeszélni bennünket róla felhívta a figyelmünket arra, hogy ez a baba nem öltöztethető mivel a végtagjaik nem mozgathatóak. Viszont gyönyörű és made in Germany és még az ára is elfogadható vagyis eldőlt a sorsa és a mi otthonunk lett az otthona vagyis egy szép emlékkel tértünk haza.




A program után még sétáltunk egy keveset, fényképezkedtünk az országalma szobor előtt, megnéztük a jobb sorsra érdemes királysír romokat is és amikor már kellően átfagytunk forró csokit ittunk Frei kávézójában. Mielőtt indultunk volna haza még beugrottunk a város új büszkeségébe a Koronás Játszótérre ahol természetesen minden játék a koronázásról szól. Nos mi ezzel a programmal és az Albapark étteremben való lakmározással tettük fel a koronát a napunkra.



2016. január 29.

Gyermekvasutas életérzés






Újra kint van a gyermekvasutasokat toborzó plakát az iskolá(k)ban és ez eszembe juttatta, hogy egy éve született meg az elhatározás Hannában, hogy akkor ő most belevágna a tanfolyamba és bár nem tudja mi vár rá, érzi, hogy jó kis kaland lesz. Ez adta az apropót, hogy írjak arról, hogy bizony nagyon jól döntöttünk akkor.


Nyár elején letette a vizsgákat méghozzá nagyon szép eredménnyel és részt vett az első (még nem ott alvós) de két hetes táborozáson ahol végérvényesen beszippantotta a gyerekvasutas érzés, az hogy jó oda tartozni, hogy egy olyan élménykavalkádban lehet része amiről aztán majd szívesen mesél az unokáinak is.
Merthogy ez így szokott lenni. Aki egyszer gyermekvasutas volt az biztos, hogy később felnőttkorában elő- előveszi az emlékeit és áradozva mesél róluk. Legalábbis én csak ilyennel találkoztam és őket hallgatva méginkább fáj kicsit, hogy én ebből akkor kimaradtam. Azt veszem észre, hogy Hanna ki nem hagyna egyetlen szolgálatot vagy szabadidős csoport programot és ugyanolyan lelkes, mint a legelején. Sőt ha lehet még annál is jobban...


Pedig sok áldozattal jár(t). Kezdjük az elején. A tanfolyam elméleti oktatással kezdődött. Hetente egyszer a sulijától nem túl távoli oktatási épületben tartották az órákat. A helyismeret és kereskedelem tárgyak még számomra is felfoghatóak voltak , no de a többi, a biztosító berendezések, forgalmi ismeretek tárgyak azért egy idő után bonyolulttá váltak. No ott azért volt aki abbahagyta a tanfolyamot mert elmúlt a lelkesedése. A tanoncok között mindig akad egy-két igazi megszállott vonat rajongó (többnyire fiú) akiknek már a kisujjában van minden de a többség szerintem olyan aki azt érzi, hogy persze, hogy jó, hogy új ismereteket szerez de a fő motiváció az, hogy egy olyan csapathoz lehet tartozni ahol azt csinálhatják amit a nagyok, felelősséget kell vállalni vagyis mini-felnőttekké lehet válni és közben sokat, sokat játszani, kirándulni, bandázni. És különben is. Elég nagy dolog egy olyan vasútvonalon szolgálni ami a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ leghosszabb olyan vasútvonala (11,7018 kilométer), amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. Hanna az egyik ilyen gyermek szeretett volna lenni és az is lett.

A társaság abból a szempontból válogatott, hogy továbbra is csak a jó tanulókat látják szívesen vagyis a gyermekvasutazás nem mehet az iskola rovására, pláne, hogy 15 naponta vannak beosztva a gyerekek, ami miatt az iskolai tanításról időnként hiányoznak.

Az elméleti oktatásra igyekvő gyerek rendszeres elkísérése az első áldozat amit meg kell hoznia többnyire a szülőnek (vagy ahol van, a befogható nagymamának). Ez csak a bemelígeítés, mert utána már a Hűvösvölgybe kell cipelni őket hiszen a gyakorlati részt csak ott lehet tanítani. Viszont ezt is olyan professzinálisan megoldották az ifik azzal, hogy akinek nagyon messze van Hűvösvölgy (például nekünk akik a város másik végén élünk) azoknak csak a Széll Kálmán térig kell elvinni a vasutas tanoncot, onnan ők viszik fel a gyerekeket és este ugyanígy lekísérik- hogy ez némi könnyebbséget jelentsen a szülőknek.
Az ifik? Azok aztán válogatott fiatalok. Azon kívül, hogy ők régi gyerekvasutasok, komoly szűrőn mentek keresztül, mert csak a legkiválóbbakból, a legesl-legelhivatottabbakból lehet ilyen tisztségviselő. Én mindig rácsodálkozom mennyi energiával, lelkesedéssel, profizmussal vetik bele magukat a munkába miközben óriási felelősség is van a vállukon még akkor is ha egy- egy felnőtt mindig van a közelben. Precízek, kedvesek, sokoldalúak, kreatívak, határozottak és nekem úgy tűnik fáradhatatlanok. Gyakran kapunk tőlük e-mailt, amiben az éppen aktuális programról vagy szolgálatról tájékoztatnak és hát az is olyan mesterien van megfogalmazva, megszerkesztve, hogy minden alkalommal emelem kalapomat előttük. Ezt csak azért írtam, mert hát természetes, hogy féltettem Hannát, nehogy valami baja essen de be kellett látnom, hogy jó kezekben van ott a hegyen és a külsős programokon is legyen az egy vagy többnapos. Ifinek lenni a Gyermekvasútnál kiváltságos dolog.




Hajnai 5: 30-kor csörög az óra Hanna mellett amikor szolgálatra van beosztva mivel fél hétre kell a Széll Kálmán térre érni, hogy az ifik aztán Hűvösvölgyig elvigyék őket.Ez a második "áldozat". A gyerekvasutas (és a szülője) szokjon hozzá a korán keléshez. Szinte biztos voltam abban, hogy itt fog majd Hanna lelkesedése alábbhagyni de tévedtem. Gyorsabban készül el, mintha iskolába menne. Mi pedig (hol én hol Zoltán) álmosan de büszkén kísérjük őt a metro állomásig vagy a hegyre.

A Hűvösvölgyi bázisuknál reggeliznek, felöltöznek egyenruhájukba (amiben annyira helyesek) majd mindenki megtudja, hogy aznap hová osztották be őket. Még ilyenkor is belefér egy felrázó, ébresztő játék szóval frissen állnak készen az aznapi szolgálatra. Mindig várom a telefonját vagy az sms üzenetét, hogy megossza velem, hogy aznap pénztáros, jegykezelő, zárfékező, váltókezelő, értékcikkárus, peronügyeletes, rendelkező, hangosbemondó vagy naplózó lesz.

A szolgálat a zászlófelvonással kezdődik és azzal is végződik. Ez olyasmi lehet, mint az úttörőtáborban az én időmben. Énekléssel, tisztelgéssel. Egyfajta eskü lehet ez, hogy egy zászló alá tartoznak és ne felejtsék, hogy az egyenruhájuk kötelez. A dalt persze mi is tudjuk és a kicsik is kívülről fújják még akkor is ha speciel se a dallama se a szövege nem tetszik.

Az állomásfőnökök a nap végén értékelik a gyerekek munkáját százalékkal és osztályzattal kifejezve szóval nem babra megy a "játék". Mert ez amolyan átmenet a játék és a munka között, kicsit felnőttek de azért gyerekek. És a munka idején annyi mindent tanulnak észrevétlenül ami azt hiszem csak hasznukra válik majd. Hogy hogyan beszéljünk a felnőttekkel vagy hogyan oldunk meg problémás helyzeteket. Hogyan dolgozzanak csapatban és egyedül, hogy mit jelent az a szó felelősség. Persze nem dőlünk a kardunkba ha nem a maximumot kapja és előfordult, hogy tájékoztatták arról, hogy ha lehet ne rajzoljon smile figurákat a naplóba és ne felejtse a pénzzel teli táskáját az állomáson- de ezeken (csak halkan mondom nehogy megtudják) inkább nevetünk, mint sírunk...


Elhatároztuk, hogy minden évszakban meglessük Hannát munka közben és, hogy ne legyen annyira feltünő majd összekötöm a leskelődést egy kis kirándulással is. Így történt nyáron amikor a kicsikkel a Khan Károly kilátóhoz sétáltunk el és ősszel amikor Libegőzni kerekedtünk fel. Most arra várok, hogy legalább egy pici hó essen, hátha tudnék csodás képeket készíteni a tájról és a gyermekvasutas Hannáról ám ez utóbbi nem könnyű feladat mert munka közben nem szeret pózolni és különben sem ér rá (tényleg nem- állandóan valamit ellenőrizni kell). Emiatt aztán elég rossz képek születtek. Bezzeg a sok turistának, külföldinek megengedi, hogy jobbról, balról, együtt, külön fényképezkedjenek vele. Megértem az utasokat hiszen kimondhatatlanul kedves látványt nyújt a nyári vagy téli egyenruhában tisztelgő gyerekek, akik ott inkább felnőttek.

A munka mellett annyi de annyi élményben van részük. Téli túra, karnevál, nyári tábor, enklávé, métázás, piknik, ilyen olyan kiruccanás, program. Nem győzzük a naptárunkba feljegyezni a sok dátumot. Mondjuk most egy újabb megmérettetés vár rá, mert a tanultakból újra vizsgáznia kell, mint mindenkinek. Mondom én, hogy ez nem "csak" játék!

A vizsga után különböző csoportokba osztják be a végzősöket ami azért döntő fontosságú, mert ezzel a kb. 30 fős csapattal élik át a legtöbb kalandot vagyis nagy valószínűség szerint közülük kerülnek ki a barátok.
Ők a 15. csoport tagjai és hogy ezt véletlenül se felejtsék el, kaptak egy jópofa kapucnis pulcsit is. Külön öröm, hogy az egyik ifi ugyanabba a suliba járt, mint amelyikbe most Hanna. Biztosan ő tette ki a gyermekvasutas toborzó plakátot az aulába.



És reggel amikor hajnalok hajnalán felkel Hanna és nem látom az arcán azt, hogy szívesebben bújna vissza a pihe-puha ágyba, mindig ugyanazt mondom félhangosan: Valamit nagyon tudhat ez a Gyermekvasút, valamit ott nagyon jól csinálnak...

Csak szólok: Február 6-án indul az új tanfolyam. Viszont csak akkor jelentkezzetek ha valami nagyon jót szeretnétek tenni a gyereketekkel. :-))