RSS

2018. január 12.

Gyerekmentes Szilveszter





Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elérkezik az az idő, amikor a lányaink nélkül kell szilvesztereznünk. Pedig idén egyikük sem minket -, hanem a barátnőiket választották. Azért megnyugtatok mindenkit, hogy a szülői felügylet mindkét helyszínen biztosított volt.
Szóval kicsit váratlanul és hirtelen eszméltünk rá, hogy keresni kéne valami jó kis programot magunknak, mert különben a tv távirányítóval a kezünkben fogunk elaludni a kanapén és még az is lehet, hogy lekéssük az éjfélt.

Bár egyikünk se nagy szilveszterező és mindketten utáljuk a "Ha beledöglök is jól érezzük magunkat ma!" típusú bulikat, azért örültünk volna ha nem a négy fal között kell elviselnünk a gyerekek nélküli estét.
Egy fb hirdetésben láttuk meg aztán, hogy a Budapest Makery, Magyarország első DIY étterme szilveszteri programot kínál. Igen, ez ugyanaz a hely, ahol Hanna pár nappal a barátnőivel ünnepelte a 14. szülinapját. Én már akkor elhatároztam, hogy egyszer eljövök felnőtt barátokkal is ide, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik és egy olyan felnőtt baráttal érkezem, aki történetesen a férjem. :-)

Azért mielőtt útnak indítottuk a lányokat, megsütöttem a hagyományos malacka pogácsáimat, hogy azzal állítsanak be a vendégségbe. Mindig másképp sikerülnek de ez most attól volt különleges, hogy a karácsonyi ajándékommal készítettem a tésztát, méghozzá játszi könnyedséggel.




Az étteremben újra nagyon professzionális és kedves volt a fogadtatás. Elfoglaltuk a helyünket és én az ablak melletti főzőpultot választottam, (ugyanazt, ahol Hannáék is főztek) , mert így az ünneplő utcai forgatagot is egyenesben láthattuk. Mondjuk az utcai forgatag is bennünket. Látszott, hogy nem értik, mi zajlik odabent. Szívesen elmagyaráztam volna, hogy egy komplett menüsor vár ránk, amelyből az előételt, a desszertet és a koktélt mi fogjuk elkészíteni. Biztos ami biztos, kaptunk isteni lencsefőzeléket és éjfél után még újabb csemegét.




Tudni kell, hogy Zoltánnak semmi érzéke a főzéshez, nem is nagyon engedem a konyhám közelébe és ha nagyritkán meglep (szerencsére már tudja, hogy nem ezzel kell) valami saját készítésű étellel, akkor megköszönöm de megjegyzem, hogy ő másban sokkal tehetségesebb.
Ennek ellenére vagy pont ezért nagyon élvezte, hogy ő is főzhet és boldogan követte a tableten az instrukciókat, aminek eredményeképpen isteni finom sült kacsamájat készített velem együtt kardamonos almával.
A lencsefőzelékről túlzás nélkül állíthatom, hogy életem legfinomabbja volt, szóval a Makeryben az általuk készített étel is remekek.
A desszertkészítés már egy-két koktél után történt és talán ennek tudható be, hogy mindketten kihagytunk két lépést, ami az elkészült mű élvezeti értékén nem látszott ugyan de amikor rájöttünk, egyszerre nevettünk és sírtunk.


A koktélkészítés rejtelmeibe is beavattak bennünket és rájöttem, hogy ez egyáltalán nem könnyű műfaj, ráadásul a fém shakertől úgy éreztem lefagy a kezem.

Ennél a pontnál már sokat nevettünk és néztük, hogy ünnepel az utca is. Éjfélkor koccintottunk, aztán a Dob utca lakói által szolgáltatott tüzijátékshowt néztük biztonságos helyről. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, (anélkül, hogy bárki félbeszakított volna), nevetgéltünk és hajnalban az ágyba dőlve megállapítottuk, hogy rég volt ilyen klassz Szilveszterünk még akkor is, ha az év utolsó napján, is nekem kellett főzni.





2018. január 3.

Ő még csak most 14




December 28-án azzal szórakoztam, hogy a blogomban elolvastam az összes Hanna szülinapjáról szóló bejegyzést. Az elsőtől a tizenharmadikig.
Közben kicsit megdicsértem magamat amiért egyetlen szülinapról sem felejtettem el beszámolni pedig az utóbbi években azért a blogból kimaradt ez meg az. Vicces volt megfigyelnem, hogy nemcsak az elsőszülöttem, hanem az írásom stílusa, minősége is milyen változásokon ment keresztül...
Jó volt nézni a képeket Hannáról így egymás után kronológiai sorrendben. Némelyiknél tovább időztem el, eszembe jutott milyen cserfes, érdeklődő kislány volt piciként, most meg már kész kis hölgy.

Meséltük neki, hogy mi ennyi idősen kaptuk meg a barnásvöröses borítójú személyi igazolványunkat az iskolában egy rendőrtől és nagyon kihúztuk magunkat és büszkék voltunk arra, hogy nagyok lettünk. Mostantól valóban ő felel a tetteiért, büntethető korba lépett, nem mi felelünk helyette. Erről sokat beszélgettünk, valahogy nagyon érdekelte Hannát a kérdés és ezernyi jogi kérdést tett fel, amit igyekeztünk megválaszolni neki.
Az is olyan érdekes, hogy a szülinapját megelőző napokon egymás után csendült fel a legkülönbözőbb helyeken pl. korcsolyapályán, rádióban, fodrásznál az LGT Ő még csak most 14 című száma, amin normális ember megőrülve dobol vagy bólogat, de semmiképpen nem könnyezik, mint én.

Most, hogy már a 14. szülinapi zsúrt illetve bulit szervezzük neki, már kezdem megszokni, hogy a karácsony után nem sokkal nekünk egy újabb ünneplés következik. Tudom nem szép dolog de az elején koncentrálnom kellett, hogy nehogy elfelejtsem, hogy egy szülinapi ünneplés is beékelődött a karácsony és a szilveszter közé. Most viszont már rutinosan, időben megrendeltem erre a kritikus időszakra a tortáját, amit a szokásos home cukrász anyuka készített el. Hanna kívánsága ezúttal egy mostanában divatos unikornis torta volt, mert 14 év ide vagy oda, különös vonzalmat érez az unikornisos holmik iránt. ( a jó megfigyelő észreveheti, hogy a képeken is ilyen pulcsiban feszít)



A szülinapjai egy ideje élményajándékokkal lettek teljesek és nem volt ez másképp idén se. A meghívott barátnőknek nem árultuk el előre, hogy hová megyünk itthonról a bemelegítés (társasjátékozás, activity, pletyi) és a csokifondüzés után, és egészen a megérkezésig csak találgattak vajon mit főztünk ki. Rám egyébként semmi szükség nem volt és csak kíváncsiságból ültem le a közelükbe meg azért hogy be tudjak számolni arról mennyire telitalálat volt a hely és mennyire talpraesettek, ügyesek voltak így négyen. Mivel reménytelennek tűnt parkolót találni a városnak azon a részén (gondolom amiatt, hogy a két ünnep között ingyenessé tették a parkolást egész Budapesten), kitettem őket és csak később csatlakoztam a csapathoz, amikor már javában főztek. Igen, megint a főzéshez kapcsolódott Hanna ajándéka. A Budapest Makery do it yourself étteremben mire én is betoppantam, ők már a rizottót készítették és a borjú szűzérmét sütötték miközben limonádét szürcsöltek, csacsogtak és szelfiztek. Ha valaki még nem hallott volna erről a helyről akkor elárulom, hogy ez Magyarország sőt a világ első DIY étterme, ahol te magad készítheted el az ételedet. Kiválasztod a menüből mit szeretnél enni, magad elé kötsz egy kötényt, leülsz és rendelsz egy italt magadnak, közben megkapod a receptet illetve a fázis videókat bemutató tabletet no meg a kissé előkészített és kiporciózott összetevőket és máris kezdődhet a móka. Időnként azért a főzőpulthoz odajön egy hozzáértő alkalmazott és megkérdezi minden rendben van -e de alapvetően magatokra vagytok hagyva így a sikerélmény is teljesen a tiétek. A receptek egytől egyik különlegesek, mégis garantáltan el tudja készíteni még a kezdő is, hát még egy Konyhafőnök Junior versenyző. A egész hely professzionális és nemcsak a felszerelés és a belső kialakítás miatt, hanem a tökéletes és szuper barátságos kiszolgálásnak köszönhetően is. Imádták a lányok és én is azt éreztem, hogy ennél klasszabb helyet aligha találhattam volna négy nagylánynak. A főétel remekül sikerült és olyan bőséges adag lett belőle, hogy még nekem is jutott, sőt a tulaj mindig ott sertepeltélő de egyáltalán nem szemtelen kutyája is kapott egy falatot.










Csak pár percük volt arra, hogy itthon egy kicsit ejtőzzenek, mert aztán moziba kellett szállítanom őket, hogy megnézzék az igazán nekik való, igazán csajos filmet a Tökéletes hang 3-at.





Este a tortázás előtt a szokásos cézár salátámat tálaltam fel, hogy legyen hely még a fekete erdő unikornis tortának is. 14 gyertyát fújt el a tortán és örült az ajándékoknak is, mert mindegyik mögött volt gondolat és látszott, hogy jól ismerik a barátnők is.



Ennél a pontnál én már igyekeztem kivonni magamat a forgalomból és semmi másra nem vágytam jobban, minthogy elolvassam a felgyülemlett magazinjaimat így utolsó erőmmel még felfújtam a vendégmatracokat és tömegszállássá varázsoltam az amúgy elég nagy nappalinkat. A kivilágított karácsonyfa és a kandalló jó kis díszletnek bizonyult. Arra emlékszem, hogy hajnali háromkor még mindig vihogást hallottam lentről, aztán már csak azt tudom, hogy másnap reggel melegszendvicsgyár- lett a konyhámból és a négy nagyot a két kicsi velem együtt kiszolgálja, körbeugrálja.


Hát így telt Hanna 14. születésnapja. 14 éve lettem anyuka és bizony minden kornak megvan a maga szépsége de most már tudom, értem és érzem, sőt saját bőrömön tapasztalom hogy tényleg embert próbáló de mégis felemelő feladat ekkora gyerekkel az élet. A tapasztaltabbak szerint kb 18 éves korig tart ez a csodálatosan nehéz és szenvedélyekkel teli időszak.

Csak azt tudja, hogy 14. A mama vigyáz rá, a papa vigyáz rá, nem tudja mi vár, mi vár mi vár rá.
Remélem sok-sok boldogság, kaland, élmény, nevetés.




Ha nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, kedveld a blog facebook oldalát is! https://www.facebook.com/labnyomok/

2017. december 28.

Adventi morzsák




Talán a tavaszias időjárásnak köszönhető, hogy idén nem magától érkezett el az adventi érzés, hanem egy kicsit tenni kellett érte. Szorgalmasan dekoráltuk a házat, előkerültek a régi kedvencek és hiába fogadtam, meg, hogy új dísz, dekoráció nem kell, persze nem lehetett ellenállni és mégis lett.

A karácsonyi dekoráció

December elsején a fenyő girlandokkal körbetekertük a lépcsőkorlátot és a lányok ágyát. Már ettől nagyon ünnepivé vált a ház de a koronát azért mégiscsak a kandalló díszítése és a ház kivilágítása tette fel. Ez utóbbit idén Zoltán az életét kockáztatva a tetőn egyensúlyozva tett ki a homlokzatra én meg leellenőriztem, hogy véletlenül se legyen giccses. A családunkat jelképező hóembercsalád mindig ott figyel egy kiemelt helyen és a 3 angyalka is, amik ráadásul méretarányosak, hiszen most a tornasor úgy fest nálunk, hogy Hanna a legmagasabb, utána jön Noémi majd egy kicsivel lemaradva Eszter.





Adventi koszorút a lányok Zoltán társaságában készítettek, méghozzá a Cinkotai Tájházban egy karácsonyi kézműves program keretében. Egyet anyukámnak ajándékoztunk, egy az étkezőasztal közepére került, egy pedig a nappaliba.


Az adventi naptár

Az adventi naptárakkal is elkészültem időben de sokszor voltam bizonytalan a készítés közben. Mostanra már mindenféle boltban árulnak kész és egész ötletes, igényes naptárakat és egyszer kétszer erősen vissza kellett fognom magamat, hogy ne csábuljak el és maradjak a saját készítésű verziónál. Noémi valami elegánsat szeretett volna, Eszternek csak az volt a kérése, hogy ne legyen megszámozva, Hanna pedig ragaszkodott a tavalyi verzióhoz, ami első hallásra jó ötletnek tűnt, ám bebizonyosodott, hogy nem való feledékeny szülőknek manóknak, mert csak a legmegbízhatóbbak nem felejtik el mindig előző este a csipeszbe tenni az ajándékot, az olyanok, mint amilyen én vagyok, sajnos hajlamosak hibázni..



Anyukámnak tasakokat hajtogattam arany papírból és ezeket töltöttem meg kis édességekkel és direkt tettem bele olyanokat, amik a retro kategóriába tartoznak, hogy ezzel is egy kicsit a gyerekkoromat, a régi szép időket felidézzem.
A lányokéba is mindenféle apró édesség, írószer és csajos dolog került. A legnagyobb problémám az volt, hogy a hengerek és tasakok befogadóképessége eléggé limitált volt, így sokszor csak egy cédulát rejtett a doboz, amire ráírtam, hogy "Nem fért bele, kérd anyától! "Hát igen. A rohanós reggelekbe néha még ezt is be kellett szorítani de senki nem bánta persze.





December 5-én a Mikulásra hangolódva összedobtam egy rénszarvasos uzsonnászacskót, hogy abban vigyék a lányok a tízóraijukat. Nagy sikere volt, én meg arra gondoltam, hogy kár, hogy kicsit kevesebb időm van ilyenekre. Az ünnepek idején azért nagyon igyekszem. Hétköznaponként pedig azért még mindig teszek a tízórais dobozukba a Kis Fülesből kivágott vicceket.


A Mikulás

A cipők a kandalló elé kerültek december 5-én este egy nagy pohár forralt bor és néhány szem süti kíséretében. Szeretem, hogy partnerek a mesében, a csodavárásban és a furfangos kérdéseikre adott válaszaimon mosolyognak.
Reggel aztán nagy az öröm, hangosan trappolnak le a lépcsőn és kuporodnak le a kis meglepetésekhez pihe-puha meleg köntöseikben és én nem sürgetem őket mert azt se bánjuk ha emiatt aztán aznap az utolsó pillanatban esnek be a suliba.





A Luca napi búza



December 13-án Luca napi búzát ültettünk, szigorúan 3 cserépbe és szigorúan megjelölve melyik kié, hogy aztán karácsonykor megnézzük kinek a búzája hálálta meg a legjobban a gondoskodást. Döntetlent hirdettem ki, főleg, hogy a 2. nap után már csak én locsolgattam, becézgettem a zöld szálakat, amelyek egyébként dekorációnak sem utolsóak és tényleg jól mutatnak az ablakpárkányban.



Adventi programok

Stílusosan, a MÁV Nosztalgia járatával utaztunk Bécsbe az adventi vásárba többedmagunkkal. Velünk tartottak a kollégáim és azoknak családtagjai is de persze nem voltak kötelező programok. Mi a Maria Terezia téri vásárban ittuk meg az első forralt bort, forró csokit és puncsot, majd melegedés gyanánt meg azért is mert sok szépet hallottunk róla, bementünk a Természettudományi Múzeumba. Azon kívül, hogy az épület önmaga is bámulatosan szép, a kiállítás is elég impozáns, főleg a mozgó dinoszauruszok de aminek nagyon örültünk az az hogy teljes valójában és parányi életnagyságában láthattuk a Willendorfi Vénuszt, amit (ha valaki nem tudná) ott őriznek.
Innen aztán a Városháza előtti vásárba jutottunk el ahol viszont kényelmetlenül és idegesítően sokan voltak. Mindenki kapott valami kis vásárfiát és a mi ízlésünktől távol eső bécsi üveggömbök közül próbáltunk olyat találni, ami szépnek mondható és ami a fő helyet kaphatná meg majd a karácsonyfánkon. Elég nehezen, de találtunk. Kipirult arccal ültünk villamosra, majd metróra, (úgyis az az elvünk, hogy ha külföldön vagy, mindig próbáld ki a tömegközlekedést) ,hogy időben visszaérjünk a különvonatra, ahol a hangulatos étkezőkocsiban stílszerűen bécsi szeletet vacsoráztunk.









Leteszteltünk pár korcsolyapályát de a konklúzió az volt, hogy a Városligeti Műjégpályánál vagy a Naplás tó (tiltott) jegénél egyszerűen nincs jobb. No még talán a Csepeli jégfolyosó különleges csak az elég messze van. A többinek a jegetúlságosan érdes, viszont a melegedő/öltöző rész nagyon színvonalas, mintha arra nagyobb hangsúlyt fektettek volna, mint magára a jégre. Azért jó volt.


Az adventre idén egy Makám koncerten hangolódtunk Piroska barátnőmmel és mivel a terézvárosi templom adott helyszínt az eseménynek nem volt nehéz a karácsony eredeti üzenetére gondolnunk közben.

És persze jó volt itthon kuckózni, karácsonyi filmeket nézni, amihez összeállítottam egy jó kis listát, hogy könnyebb (vagyis éppen, hogy nehezebb) legyen választani.
Kiderült, hogy Noémi remekül sakkozik és még élvezi is, így Zoltánnak lett egy méltó sakkpartnere. A lányok sokat rabló römiztek vagy éppen nyomkodták a telefonjaikat és élvezték, hogy kevésbé korlátozzuk őket.


A karácsonyfa

A karácsonyfa designért idén is Hanna felelt. Azt mondta idén az ezüst-piros gömbökkel díszített fa a trend úgyhogy ha lehet ilyen legyen a még mindig plafonig érő fánk. 23-án aztán nagy nyugalomban mentem fel a padlásra, hogy előkeressem a díszeket amikor azzal szembesültem, hogy nekünk speciel piros és ezüst nincs. Vagy van de reménytelen megtalálnom, vagy esetleg elajándékoztam, kölcsönadtam, mindenesetre nincs. Minden hízelgésünket és női bájunkat be kellett vetnünk Zoltánnál, hogy egy nappal karácsony előtt elvigyen bennünket egy bevásárlóközpontba, ahová ilyenkor persze normális ember biztosan nem megy, mert nekünk ezüst és piros díszek kellenek. Végül persze lett és nagyon hatékonyan, ráadásul akciósan. :-) Még aznap este feldíszítettük a fát és megállapítottuk, hogy érdemes volt Hannára hallgatnunk, ráadásul a bécsi gömb is jól mutatott a fő ágon.



A karácsony

Délelőtt Zoltán moziba ment a lányokkal, hogy megnézzék a nagyon sírós Igazi csoda című filmet amíg én az ebéd előkészületeivel foglalatoskodtam. Nem szoktam zokon venni, hogy én kimaradok ilyenkor a "buliból", mert bevallom sokkal hatékonyabb vagyok ha egyedül teríthetek, főzhetek és a meglepetés is nagyobb a hazaérkezőknek. Most is tobozból készítettem ültetőkártyákat és volt menü tábla is az asztalon, ahogyan a valamelyik étteremből származó FOGLALT kártyát is kitettem, mert azon mindig mosolyognak. Mire hazaért a csapat anyukám is ott volt nálunk, hogy közösen ebédeljünk és hogy megint bezsebeljem tőle a dicséreteket, hogy lám-lám rendes gazdasszony lett belőlem.
Az ajándékozással megvárjuk, hogy besötétedjen és ez ellen már nem ágálnak a kislányok se. Valahogy más a hangulata ilyenkor az ünneplésnek, a csillagszóró és a kandalló lángja no meg a karácsonyfaégők is hangsúlyosabban látszódnak,meghittebb és varázslatosabb minden.

Mindenki megtalálta azt az ajándékot, amire vágyott. Noémi például annyira örült a négykerekű retro görkorcsolyának, hogy amikor hazaér, papucs helyett azt veszi fel és azzal közlekedik előre és hátra, közben pedig újabb flikfangokat gyakorol ki amin mi csak ámulunk bámulunk.









Ezem-iszom

Nem vittem túlzásba a sütést, főzést így nem is fáradtam bele. 25-én azért hálás voltam, hogy az ebédet helyettem a Gundel szakácsai készítették el. Szeretjük a Gundel karácsonyi hangulatát és mielőtt felhördülne valaki, hogy micsoda luxus, elárulom, hogy a brunch árazása egyáltalán nem túlzó sőt olcsóbban megúszhatja egy család az ebédet, mintha egy trendi (vagy annak hitt) vagy mostanában felkapott étteremben ennének, innának. Tényleg.
És mivel tudtam, hogy Szilveszterkor egyik lányunk se koccint majd velünk kölyökpezsgővel,mert a kis barátnőiket választották helyettünk, itt ejtettem meg az emlékbefőttünk ünnepélyes kibontását. Egy éven át lehetett kis cetlikre felírni azt az eseményt, történést ami valami miatt emlékezetes volt a család bármelyik tagjának és hát be kellett látnom, hogy megint nem sikerült elég nagy üveget választanom erre a célra, bár kétségtelenül csinos kis darab volt. Szóval a desszertnél kézről kézre adtuk egymásnak az üveget,amiből mindenki kivehetett egy emléket és felolvashatta a többieknek. Jó volt újra rágondolni és sokszor hangzott el a "Tényleg! De jó volt!" felkiáltás is közben.








26-án bátyámékhoz voltunk hivatalosak ebédre és én mindig várom ezeket a találkozásokat, mert biztosan sokat nevetünk és a lányok is nagyon szeretnek az unokatestvérükkel találkozni, hogy ne csak a különleges video csatornáján keresztül láthassák, hanem élőben is. (Nórinak "Unfancy Channel" néven van egy Youtube csatornája de vigyázat, a téma nem mindenkinek való csak az akit érdekel a környezettudatosság és elutasítja a túlzott fogyasztást ja és az sem árt ha szimpatizál a vegán életmóddal. A címe sokat elárul. Nem hétköznapi, ahogyan ő se az. Nem áll be a cicababák közé az biztos és én nagyon büszke vagyok rá, hogy ő a keresztlányom.


Hát így telt az idei advent, a karácsony és a szünet.

Ha nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, kedveld a blog facebook oldalát is! https://www.facebook.com/labnyomok/








2017. december 20.

Meseautó






Annyi de annyi szép emlékem fűződik hozzá. Benne nőttek fel a gyerekek.

Emlékszem, amikor vittem Hannát bölcsibe és közben énekeltük a "Hová mész te kiscsibe sallalalalla, megyek a csibe bölcsibe" kezdetű dalt.
Belefért a két babaülés, sőt a kettő közé még Hanna is. Az ikerbabakocsi viszont nem...
Mindenki tudta, hogy az autó nem indul el addig amíg nincs mindenki bekötve.
Szerettem a színét is. Ezüst. Hálás szín, mert nem követelte gyakran, hogy mossuk le. Soha semmi komoly baja nem volt. Néha ablaktörlő gumit kellett cserélni. Az egyetlen luxus a légkondicionáló volt benne. Annak idején választanom kellett, hogy szervó kormány vagy ez. Jól döntöttem.
A szervókormány nem hiányzott, anélkül is nagyon ügyesen be tudok állni icipici parkolóhelyre is de a légkondi hiányát nyáron nagyon megszenvedtük volna azt hiszem.

Nagyon nagy távolságokat nem tettem vele, arra mindig ott volt a családi autó.
Nagybörzsöny, Eger lankáin is vígan ment. Aztán a hátsó sor már szűkös lett a 3 gyereknek. Hanna elölre ült, ő a rangidős, őt illette a hely.
Jó időben szívesen lemosták a lányok a kertben. Szerették csinosítgati és a morzsákat is gyakran kellett összeporszívózni benne.

A piciny csomagtartó azért elnyelte Hanna, Eszter és Noémi iskolatáskáját, tornazsákját. És mindig ott volt valami aktuális szépség, amit a gyerekek készítettek. Meg illatosító is, de semmiképpen nem a visszapillantón lógva. Jaj nem.
Vígan ment nagy melegben és farkasordító hidegben is. Soha nem ment neki durván senkinek és semminek. Mindig talált parkolóhelyet.
A hirdetést úgy adtam fel, mintha egy kissé megöregedett szépségkirálynőről beszélnék. Mert valaha tényleg az volt. 2000-ben az év autójának választották de még mindig szép, formás, teljesen vállalható. Apróbb ráncok, karcok persze kerültek rá, no de ez az élet rendje. A kondija viszont teljesen rendben van azóta is. Kívül belül nőies autó, mindig ez a szó jutott eszembe róla.





Vajon ki vezeti most? Ki lett az új gazdája? Megbecsüli, szereti?
Amikor elvitték tőlem és feltették a trailerre, megkönnyeztem. A családom azt hitte csak viccelek, pedig tényleg sírtam. Mert eszembe jutott milyen sokszor megkönnyítette az életemet, hogy nélküle mennyivel kevesebb helyre juthattam volna el és oda is csak körülményesen. Mert megbízható társ volt a mindennapokban, ráadásul több, mint 10 évig. Hát persze, hogy megsirattam.

A fejemben viszont már összeállt a kép, hogy milyen lesz az új. Láttam magam előtt a különleges színét, a tiszta, nett belsejét, az extrákat. Kaptunk megbízható segítséget, ami megnyugtató volt a sok csalódás után. Kellett hozzá egy hozzáértő, felkészült, tárgyalóképes férfi (ez volt Zoltán) , aki azonnal átlátott a szitán, akit nem lehetett átvágni. Kellett hozzá szakember (ez pedig a bátáym) , aki tudta hol és hogyan kell alaposan átnézni. És amikor ők is rábólintottak, hogy igen ez rendben van, akkor kezdtem elhinni, hogy csodák igenis vannak, mert különben hogyan történhetett volna meg, hogy most itt áll a kertben az az autó amiről álmodtam. Pontosan olyan, pont! És mivel nő vagyok, a színével kezdem, mert lagúna kék, valami gyönyörűség. Van benne tolatóradar, bár az nekem tényleg nem kellett eddig de biztosan könnyű lesz megszokni. Belül illatos és egy darabig biztosan nem engedem, hogy kiflit egyenek benne a gyerekek.


Szóval ő az új családtag, ami remélem legalább annyi szép élményt ad és legalább olyan hasznos segítőtársam lesz a mindennapokban, mint amilyen az előző kis kocsim volt. És nem tudom, hogy a csodának vagy valami feljebbvalónak köszönhetem, hogy egyszercsak megtaláltuk ezt az autót de egy kicsit azt is hiszem, hogy apukám (aki nagyon szerette az autókat és szeretett vezetni is) küldte nekem.


Ha nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, kedveld a blog facebook oldalát is! https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts



2017. november 12.

Őszi szépek





Idén nyáron történt, hogy a káprázatosan hangulatos Kotor egyik ajándékboltjának kirakatában egy doboz 36-os Kodak filmtekercset vettünk észre. Elkezdtünk beszélgetni Zoltánnal arról, hogy ki használ még ilyet amikor ma már a digitális fényképezőgép is lassan kimegy a divatból, hiszen átvette a helyüket a hiper szuper okostelefonok. Aztán a lányokat is megkérdeztük, hogy tudják -e mi az a sárga doboz és azóta is a válaszukon nevetünk, mert akkor Noémi azt mondta, hogy szerinte valameilyen vitamin, Eszter pedig a számból kiindulva azt, hogy 36 gigabite. Hát igen. Ezek a mai gyerekek már nemcsak a kazettát, bakelitlemezt nem ismerik fel, hanem a valaha ikonikus jelentéssel bíró Kodak filmdobozt se.
Eszembe jutott, hogy mennyi befűzős filmet vásároltam párizsi életünkben, mert minden pillanatát meg szerettem volna örökíteni és mennyit költöttem aztán előhívásra majd fényképalbumra.

Ezt csak amolyan bevezetőnek szántam, mert igazából arról akartam írni, hogy milyen jó, hogy a sok elrontott, soha elő nem hívott vagy felesleges képek mellett azért évről évre akad olyan, ami profi és ennek az az oka, hogy a blogíráson kívül még családi fotósunkhoz Péterhez vagyok hűséges, akit (ha jól számolom) 8. éve kérem meg, hogy hol műtermi, hol szabadtéri képeket készítsen a lányokról, hiszen olyan gyorsan nőnek. Írtam már korábban arról, hogy gyerekkoromban a szüleim nem sajnálták az időt és a pénzt se, hogy időnként műtermi fotózásra vigyenek. Én nagyon élveztem, bátyám már kevésbé ha jól emlékszem. Szerencsére a lányaim nem bánják, sőt kifejezetten izgatottak lesznek ha az 1point4 fotószalonba megyünk. Születtek már nyári képek, kedvenc játékokat ölelősek, hangszeresek, karácsonyfás, sőt pizsamás képek a lányokról. Mindig az aktuális kedvenchez igazodva vittem magammal a kis bőröndömet, amibe egy-két (na jó három) váltás ruha és egyéb kellékeket tömtem be, hogy aztán azokkal kapja le őket Péter. Hűségünk oka nemcsak az, hogy családi fotósunk kitűnően ért a gyerekek nyelvén, hanem az is, hogy soha nem szállt el az árakkal, valóban családbarát ezen a téren is.



A szabadtéri fotózásnak más a hangulata és mivel abban régen volt részünk, most újra esedékessé vált egy friss sorozat, főleg azért , mert az a régi a Városligetben nagyon jól sikerült. A Római partra beszéltünk meg találkozót, ahol a természetes díszlet, a pompás színekben játszó fák (amíg ki nem vágják őket) és a Duna, ideális feltételei voltak egy megszokott, laza hangulatú fotózáshoz. És bár többen sétálgattak a parton, mint a Váci utcában, a lányok profin, fesztelenül állatak, pontosabban pózoltak a fényképezőgép előtt, hiszen Pétert régóta ismerik. Nálunk az sem ritka, hogy nevetésbe csap át a fényképezkedés.
Azért ide is hoztam magammal kabát és sapka variációkat. Kellék most nem kellett, mert csak elterelte volna a figyelmet a valódi szépségről, a természetességről. Mondjuk Péter megszokta, hogy ötletekkel felszerelkezve érkezünk és valóban így van. Ha látok valami jópofa ötletet mondjuk a Pinteresen, akkor azt felírom, megjegyzem, Péter pedig a nemlétező bajsza alatt csak mosolyog és megpróbálja a lehetetlent (is).

Ebből a sorozatból is lettek kedvencek, amelyek aztán képkeretbe kerülnek. Szerintem legközelebb egy téli, korcsolyázós fényképezésre kérem meg. Addig is azon gondolkodom, hogy kit lephetnék meg karácsonyra egy 1point4 fotózásra szóló ajándékutalvánnyal, kire férne rá, hogy a családi mosolyalbumukat felfrissítsék.




Lábnyomok a facebookon is, itt: