RSS

2017. október 10.

11





Szeptember 11-én 11 éves lett Eszter és Noémi. Igazi ikres szülinapban volt részük, olyanban, amire mint mindig, most is pontosan egy évet készültek velem együtt. Például nagyon hamar eldöntötték, hogy "ittalvós" bulit szeretnének sok játékkal és a szokásos elemekkel, mint pl. Ki tud többet az ikrekről totó, szembekötős ajándékosztás és szépséges torta. Ez utóbbiról egy home-cukrász anyuka gondoskodott, aki azon kívül, hogy bármilyen torta kívánságot teljesít, mesterien, finoman elkészít ráadásul a közelben lakik.

Az iskolakezdéshez közeli szülinapjukat most nehezítő körülménynek érezték, ugyanis a lányok most lettek kis-gimnazisták, ami azt jelenti, hogy az eddig megszokott osztályközösséget ketté bontották és az osztályokhoz új gyerekek kerültek, akikről egy hét alatt kellett eldönteniük, hogy szívesen látnák a bulin vagy még nem. Némi könnyebbséget jelentett, hogy egyáltalán nem hosszas gondolkodás után tavaly úgy döntöttünk, hogy Eszter és Noémi ötödiktől is egy osztályban folytatja remélhetőleg egészen az érettségiig a tanulmányaikat abban az iskolában, ahol elsőtől kezdve úgy érezzük a legjobb helyen vannak.

Idén hétfőre esett a nagy nap és bár én nem tartottam jó ötletnek, hogy máris egy napot hiányozzanak a suliból, Zoltán egy kis húza-vona után meggyőzött arról, hogy semmi hátrányuk nem származik abból ha suli helyett az ausztriai Family parkba mennek vele egy teljes napra. Azért korán reggel az aktuális kedvenc tortájuk várta, a tejszínes, puddingos, meggyes torta, így tele hassal indultak az egész napos vidámparkozásra.



A nagy csajos ittalvós bulit egy héttel később tartottuk. Előtte meghívókat írtunk, programot terveztünk én pedig megpróbáltam innen-onnan beszerezni pár felfújhatós vendégágyat, mert pont 11 kislány kényelméről kellett gondoskodnom. A menüt közösen terveztük meg, előre felmérve az igényeket. A bolognai spagettire szavazott a többség, szóval nem nehezítették meg a dolgom. Természetesen az elmaradhatatlan szendvics kígyók is az asztalon sorakoztak, kétféle változatban, hogy a játék hevében abból csipegessenek a kis vendégek ha éppen ráérnek enni.



A tortának nagy sikere volt és tényleg kifejezte, hogy bár Eszter és Noémi ikrek, nagyon is különbözőek. Ha ez nem lett volna elég egyértelmű valakinek, akkor a tortázás után kitöltött 11 kérdés a 11 éves Eszterről és Noémiről című teszt mindenképpen meggyőzte őket.






Minden kislány eljött így teljes létszámmal bonyolíthatta le Hanna az 1 perc és nyerj játékokat a kertben lévő pingpongasztalnál, pont, mint egy ifi. Később a teraszon beiktattuk a -még ebben a korban is élvezetes- gipszfestést, aminek nagy sikere volt majd hatalmas csocsó versenyeket rendeztünk. Készítettünk fűfej emberkét fél pár nylon zoknikból, mert ezt szántuk a vendégség végére amolyan búcsú ajándéknak. Azóta már mindegyiknek kinőtt a haja és remélem ha ránéznek a kis vendégek, eszükbe jut ez a két vidám nap.



Estefelé aztán a nagy nappaliban egymás mellé fektettük a matracokat, mindenki bevackolta magát és egészen éjfélig susmusoltak, vihogtak, pusmogtak, taccsoltak, mígnem erélyesebb hangon csendre intettem őket, merthogy másnap még egy extra program várta őket, amihez nem árt ha a gyerekek frissek de legalábbis gondolkodni képesek legyenek.

Reggelire goffrit sütöttünk, nem számoltam mennyit de folyamatosan az járt a fejemben, hogy szegény dédanyám hogy tudott gondoskodni 8 gyerekről és vajon hogy csinálják azok, akiknek 10 is van otthon. Persze tudom, hogy nem egyidős gyerekek vannak ilyen nagy-nagy családban de akkor is. A decibel, a zsizsgés ugyanolyan lehetett, mint nálunk ezalatt a 2 nap alatt. Mit mondjak? Kellemesen elfáradtam de olyan nagyon boldogok volt Eszti és Noncsi, hogy ilyen klassz szülinapjuk kerekedett, hogy cseppet se bántam.


A szülinapra a koronát a Merész Vegyész nevű gondolkodószoba tette fel. Azért nem hívom szabadulószobának, mert itt nem kiszabadulni kell, hanem egy vegyületet kell összeállítani ami aztán a végén nagyon látványos eleggyé változik. Nem árulok el többet róla, csak annyit, hogy a technikai megoldások nagy része bátyámnak köszönhető. Ide mentünk el két részletben a lányokkal, mert ugye egyszerre nem fértünk volna el.

Otthon aztán a két nagyon elégedett 11 évesemmel leeresztettük a matracokat, megettük a morzsákat és megállapítottuk, hogy igen vidámra kerekedett ez a szülinap is. És már furcsa őket kicsiknek hívni, mert nemcsak alkatilag nem kicsik már hanem viselkedésben se. Hirtelen lettek kiskamasz lányok annak minden szépségével és nehézségével együtt. De továbbra is nagyon érdeklődő és tájékozott gyerekek és továbbra is nagyon mások. Időnként hajba kapnak valami butaságon de aztán látom, hogy újra jó tesók. Kimondhatatlanul hálás vagyok a sorsnak, hogy 11 éve Hanna mellé ikerbabákat kaptam és még mindig, igen, még mindig elég gyakran elmélázom azon, hogy vajon miért pont velem esett meg ez A CSODA.


Lábnyomok a facebookon is itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts



2017. szeptember 28.

Konyhafőnök Junior(ban) a lányom







9 éves koromban kaptam meg anyukámtól Monspart Éva Főzni jó című könyvecskéjét. Ez a gyerekeknek íródott szakácskönyv a mai napig ott figyel a konyhapolcon és emlékeztet arra, hogy nem lehet elég korán megszerettetni a főzést a gyerekekkel. Meg persze arra is, hogy főzni jó, főleg olyankor amikor semmi hangulatom, erőm nem lenne hozzá...




Nem is tiltottam ki egyik lányomat se a konyhából. Pici koruk óta szívesen besegítettek. Persze volt olyan időszak amikor ez a segítség azt jelentette, hogy később készült el az étel és mintha takarítanivaló is több lett volna de ennyi év elteltével azt mondom megérte.

Ha elakadtam a főzésben, telefonos segítséget kértem anyukámtól vagy a szakácskönyveimet lapozgattam. Mennyivel könnyebb most. Az interneten jobbnál- jobb videós receptek keringenek. Bloggerek, vloggerek, youtuberek és mások receptjei közül lehet válogatni. No persze itt is van sok értelmetlen, túl hosszú vagy idétlen vagyis a bőség zavarában meg kell tanulni eligazodni. Egy ideje nem is vásárolok több szakácskönyvet a receptek úgyis szinte maguktól jönnek vagy Hanna küld át egyet-egyet.

Azért a családi blogom mellett belekezdtem egy gasztroblog írásába is bár ezt inkább csak receptgyűjteménynek nevezem. Benne van az összes jól bevált, kipróbált, kedvenc étel receptje, természetesen egy kis bevezetővel megspékelve. Ez már nyomtatott formában is megvan igaz csak egy példányban. Folyamatosan bővül (bár időhiány miatt nem olyan ütemben, mint szeretném) és az a tervem, hogy ha önálló életet kezdenek a lányaim, kapnak szép kemény kötésben is egyet hogy segítségükre legyen) Itt elérhető: www.rapidvacsi.blogspot.com

És itt következik Hanna.

Hanna, akinek elég irigylésréméltó tulajdonsága az, hogy magabiztos és hisz magában és aki eltökélte, hogy jelentkezik az RTLII Konyhafőnök Junior műsorába, mert az első részt úgy nézte végig, hogy közben arról álmodozott, hogy legközelebb ő is ott fog főzni. Az első szériát nézve nekem úgy tűnt, hogy ez egy aranyos, gyerekbarát műsor és az ötlet, hogy gyerekek főzőcskéznek is szimpatikus volt. Meg profi is. A vágások, a narrátor, az egész forgatókönyv.


Megadtuk neki az esélyt hiszen tudtuk, hogy az élő adásban úgyis csak az szerepelhet, aki átmegy a 4 körös szűrőn, amiben ráadásul nemcsak az figyelték mennyire mozog otthonosan a konyhában a gyerek, mennyire kreatív hanem azt is hogy hogy bírja a versenyhelyzeteket, a megmérettetést, a kritikát, a csapatmunkát, a terhelést és ráadásképpen mennyire kameraképes. És mivel rengeteg, de tényleg rengeteg jelentkező volt, már előre fogalmaztam a monológomat amivel majd megvigasztalom őt..

Nem kellett. Nyílegyenesen haladt a kitűzött cél felé vagyis, hogy Fördős Z, Wossala Rozina és Sárközi Ákos Michelin csillagos séf előtt főzzön. Ja és még nem tudom én hány ember előtt, akik a tv-n keresztül nézik, drukkolnak vagy éppen kritizálják őt -bár ilyennel nem találkoztam.

Hanna egyik legizgalmasabb, legkülönlegesebb élményét köszönheti a műsornak. Sokat tanult, fejlődött és nemcsak a főzés terén. Fárasztó napokat tudhat maga mögött de annyira kedvesen bántak velük végig, hogy csak jó élményei, érzései vannak a forgatással kapcsolatban.

Egyébként a család is profitált Hanna konyhatündérségéből. Egyrészt Eszter és Noémi -mint mindenben- ebben is követik nővérüket, így a fakanalat egyre gyakrabban látom a kezükben. Önállóan összedobnak egy villásreggelit vagy valamilyen sütit. A legemlékezetesebb az volt, amikor megkértek, hogy siessek haza a munkából (mindig sietek persze) mert meglepetéssel várnak. Az étkezőbe lépve aztán szemem elé tárul a gyönyörűen megterített asztal és a 3 fogásos menü, amit együtt készítettek. Nem, nem volt se születésnapom, se semmilyen évforduló. Mindezt egy sima, uncsi keddi napon. Másrészt Hannára simán rá merem bízni a vacsorát vagy a sütit. Az egyetlen baj, hogy itthon nem pakol el utána senki úgy, mint a stúdióban..

Szeptember 4-től hétköznaponként 20:30-tól az RTLII csatornája előtt ültünk és izgultuk végig a versenyt, ahol a sok kis konyhafőnök junior között ott főzött az én konyhatündérem is. És nyilván elfogult vagyok de azért tényleg nagyon meglepődtem, hogy milyen klasszul helyt állt a gyerekem és milyen ételeket tálalt fel a zsűrinek. Idegen konyhában, ismeretlen terepen, kamerák kereszttüzében, ráadásul időre? Nem csoda, hogy a palacsinta nem sikerült. És nem is baj. Mert legalább kiderült hogyan reagál a stresszhelyzetre. Itthon nem mindig jól, ott remekül.


Azóta már nem titok, hogy bejutott a döntőbe és ötödikként zárta a versenyt. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy eddig eljutott, hogy a legjobbak között volt, hogy a lámpaláznak még csak nyomát se láttam rajta, hogy sziporkázott, csacsogott és még a humorérzéke se hagyta cserbe. Persze láttuk azt is, hogy hol és miben kell fejlődnie. A molekuláris gasztronómia például ilyen :-) ahogyan az is, hogy hogyan kell hatékonyan csapatban dolgozni és főleg jó irányítónak lenni. Rengeteg jó pillanatban volt része és azt mondja nagyon élvezte minden pillanatát bár voltak fárasztó elemei is a felvételnek pl. az interjúk a főzés után vagy, hogy a tehéntőgyből valami ehetőt kellett főznie pedig minden porcikája tiltakozott ellene.



Sok-sok kedves ismerős és ismeretlen gratulált neki és láttam, hogy meglepődött, amikor az Ofotért optikusa felismerte azonnal (gondolom szakmai ártalom, hogy a szemüveges versenyzőt azonnal megjegyzi).

Egyik reggel behívták az RTL Klub Reggeli című műsorába, hogy ott élőben dobjon össze egy menza kaját, mindenki kedvencét, a piskótát csokiszósszal. Izgultam helyette, ő meg olyan könnyedén megsütötte és olyan szépen tálalta, hogy leesett az állam.



A Hanna felirattal ellátott Konyhafőnök Junior kötény azóta a szobájában lóg és csak különleges alkalmakkor köti maga elé. És bár esze ágában sincs főállásban a főzéssel foglalkozni nagyobb korában, azért mégis köze van az ételhez jelenlegi vágya, azaz, hogy egyszer dietetikus legyen.
Most itt tartunk. Mindegy is mi a vágya, álma, mert azt hiszem igazán talpraesett gyerek, aki majd így vagy úgy de megtalálja a módját, hogy megvalósítsa azt. Én meg nem győzöm majd mondani neki, hogy Lassabban! Lassabban!

Ja és még az eszembe jutott, hogy nem mindig az első helyezett az igazi nyertes. Tudtátok, hogy Rozina "csak" a második lett a felnőtt Konyhafőnök versenyben? Aztán saját étterme lett és most ő kóstolja és kritizálja a versenyben az ételeket! Kicsit olyan, mint amikor évekkel ezelőtt nagyon szerettem volna megnyerni az Álom másodállást egy olyan pályázatban, ahol bloggereket kerestek. No én ott semmit de semmit nem nyertem. Bevallom el is szontyolodtam. Most pedig ennél a cégnél dolgozom és álom főállásom van.


Végezetül bemásolok egy megjegyzést, ami egy vadidegen felnőtt néző írt a Konyhafőnök fb oldalára. Benne van minden amit én is gondolok Hannáról de mégiscsak más, ha valaki olyan írja le ezeket a sorokat aki csak pár alkalommal látta a tv-ben, egy cseppet sem hétköznapi szituációban.

"Örülök, hogy megismertem Hannát. Bár inkább a fiúkat szeretem, de Hanna nagyon okos, intelligens kislány és még szép is, szívesen örökbe fogadnám :))) Ügyesen és ötletesen főz, szépen dekorál. Ragyogóan és nagyon empatikusan, őszinte belátással foglalta össze mindig a történteket.Nagyon jól kezeli a zsűri a gyerekeket. Piros pontokat érdemelnek szeretetteljes megnyilvánulásaikért."

Aki pedig lemaradt volna az egyszerre izgalmas és szórakoztató részekről, a Konyhafőnök facebook oldalán belenézhet, sőt az összes rész is látható itt: http://rtl.hu/rtl2/akonyhafonokjunior/17-adas-2017-09-27
vagy itt: http://rtl.hu/rtl2/akonyhafonokjunior







Itt tudod lájkolni a lábnyomokat a facebook oldalon: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts


2017. július 15.

Nosztalgia járattal a Cuha völgybe






A cuha szó, szláv eredetű és azt jelenti száraz. Ezt a vonaton tudtuk meg amikor az úti céllal kapcsolatos totót töltöttük ki. Reméltük ugyan, hogy nem lesz kiszáradva a patak, ahová a kirándulásunkat terveztük, hiszen a Cuha völgyi kirándulásnak pont az a lényege, hogy a patakon át kell kelni méghozzá köveken, farönkökön vagy másképp, de mindenképpen egyensúlyozva és ha lehet száraz lábbal megúszva.


A MÁV Nosztalgiának köszönhetően ismét élményvonatozásban volt részünk. A Pullman Club osztályon utaztunk, ami önmagában is nagy élmény. Hófehér abrosszal leterített asztal mögött foglaltunk helyet a bársony huzatú székben, ahol normál esetben még a nevünk is ki van írva (ám ez most valami miatt elmaradt pedig igazán szép gesztus amikor névre szóló ülésekkel várják az embert..). Korábban elegáns üvegkancsóban szolgálták fel a vizet de lehet, hogy ez nem bizonyult elég biztonságosnak, így most ásványvizes palackok és poharak jelezték, hogy a Pullman Clubban ülők számára korlátlan ásványvíz és tea/kávé/forrócsoki fogyasztás teszi még elitebbé az utazást. Meg nosztalgia ide vagy oda, légkondicionáló is, hiszen első az utas kényelme. Az ilyen kocsiban kicsit királylánynak érezzük magunkat mindig. Természetesen az ide szóló jegy kicsit drágább is, mintha a normál kocsikban zötykölődnénk de annak is megvan a maga bája. Először is, azok az ülések se leharcoltak, hanem nagyon kényelmesek és ha valaki mégsem ezt a miliőt keresi akkor átsétálhat a bájos étkezőkocsiba, ahol minden asztalkán hangulatos lámpa áll és ahol nyugodtan kávézgathat az utas miközben az elsuhanó tájat nézi. Vagy átmegy abba a kocsiba, ahol bárpult van és ott iszogat.





Mindegy melyik osztályon utazunk, mert mindenkinek jár az üdvözlő pogácsa és a kupica ital és a hangosbemondón elhangzó hasznos információk, tudnivalók is mindegyik osztályon jól hallatszanak. Mindenki kap a MÁV Nosztalgia járatain megszokott módon totót is amivel újabb élményutat lehet nyerni de főleg egy kis tudásra lehet szert tenni. Ezen az úton eszméltem rá, hogy mennyit változott a világ és az okos telefonnak, a wifinek köszönhetően csak az nem töltötte ki telitalálatosra a kérdőívet aki nem akarta...


A Bakony Expressz névre keresztelt járat a Nyugatiból indult korán reggel, amit most se bántunk, mert most már nemcsak én, hanem a kicsik is érzik, hogy mennyire más képét mutatja a város hajnalban és ők is kezdik megszeretni. Autóhoz szokott embernek még nagyobb élmény ilyenkor az állomáson bámészkodni, vásárolni egy útravaló rejtvényt vagy újságot, hallgatni és megpróbálni megérteni a visszhangzó hangosbemondó szavait. A nosztalgia járatot messziről meg lehet különböztetni a többi vonattól úgyhogy könnyű megtalálni. Elkészítettük a szokásos fotót is a kocsi oldalán lévő tábla mellett. Van már egy ugyanilyenünk csak Levendula Express felirattal (ahol pár centivel alacsonyabbak még a lányok).





A Bakony Expresszről három helyen lehetett leszállni. Pannonhalmán, a megjegyezhetetlen nevű Porva-Cseszneken vagy Zircen, attól függően, hogy ki milyen programra vágyik. A Pannonhalmi Apátságra külön busz vitte fel az érdeklődőket. Erre a programra előzetesen kellett regisztrálni. Mi most nem ezt a programot választottuk, mert nem gondoltam, hogy két 10 évesnek ez lett volna a legfelemelőbb program. Helyette Porva Csesznek hangulatos állomásán hagytuk el a vonatot és indultunk a mesés Cuha völgyi kirándulásunkra.





Azt mondják, hogy a Cuha patak szurdoka a Bakony egyik legszebb völgye, amelyet meredek sziklafalai közt zubogó bővizű patakja és az azt többször is kalandosan keresztező sétaútja mellett az azzal párhuzamosan futó, műemléki védettséget élvező vasút viaduktjai, alagútjai tesznek felejthetetlenné. A könnyű túrát a patak vizén többször is átvezető gázlókon való átkelések teszik igazán kalandossá. Ezeket az átkeléseket élvezték leginkább a lányok és én is. És bár felkészültünk és vittünk a hátizsákban váltóruhát, váltózoknit sőt még fürdőruhát is, nem volt rá szükség, mert a patak alacsony vízállása miatt különösebb erőfeszítés nélkül átértünk a túlsó partra.

Lassan, kényelmes tempóban haladtunk mert megálltunk minden szokatlanul szép fánál, bogárnál vagy kőnél. Találtak egy trónhoz hasonlító farönköt, amire ráülve erdőtündérnek képzelték magukat, én meg azonnal megörökítettem a pillanatukat.



Nem kellett sietnünk mivel tudtuk mikor kell Vinye állomásán lennünk ahhoz, hogy a visszainduló vonatot nehogy lekéssük. Tudtuk azt is, hogy a túra végénél majd ebédelhetünk, mert ott van a hangulatos Kőkapu vendéglő ahonnan majd egy könnyű ebéd után azonnal a kalandparkba megyünk, mert ez az a tevékenység, amit egyszerűen nem tudnak megunni a lányok.


Így is lett. A családias, nagyon szépen karbantartott kalandparkban legalább két órán keresztül csúsztak, másztak, lógtak a lányok, amíg én a kávémat ittam vagy a nagyon kedves animátor lányokkal beszélgettem arról mennyire emberléptékű ez a park, aminek még a mellékhelyisége is igényesen van kialakítva. Be is írtam a vendégkönyvbe egy nagy pirospontot dicséretet.



A sikeres földetérésért Eszter és Noémi kapott egy-egy jégkrémet én pedig egy helyi termelőtől vásárfia gyanánt vettem egy üveg vackorkörte lekvárt és ribizli ecetet.

Eközben a vonat, a Zircen felszálló utasokkal együtt begördült a piciny állomásra és mi alig vártuk, hogy elfoglaljuk kényelmes fotel üléseinket, amiben aztán a lányok egy pillanat alatt el is aludtak. Később, rendeltünk magunknak rétest, amihez forró csokit ittak én pedig végre elolvashattam a magazinjaimat. Kedvenc fémdobozos játékainkkal játszottunk, video riportot késztettünk, keresztrejtvényt fejtettünk és most is nagyon sokat nevettünk.





Ez az élményvonatozás attól is családbarát, hogy emberi időben érkezik vissza Budapestre így nem kifacsartan hanem csak kellemesen elfáradva léptünk be otthonunk ajtaján és már másnap a MÁV Nosztalgia honlapját böngésztük, hogy kitaláljuk legközelebb melyik élményútjukra menjünk. Mondjuk a Tisza tavi kalandozások útjuk nagyon csábító.

Ja és ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol bepillantást nyerhetsz egy 3 lányos család életébe, inspirálódhatsz és ötleteket meríthetsz. Kövesd a lábnyomokat facebookon is! itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=nf&pnref=story









2017. június 18.

Jó bizonyítványért macska jár(t)




Nem tudom, hogy valaha szakítok -e időt arra, hogy leírjam a lengyelországi kiruccanásunk részleteit, az, hogy mi fogott meg Krakkóban és hogy a fő attrakció amiért elindultunk, a Dunajeci tutajozás volt.

Nem tudom, hogy mikor lesz annyi időm, hogy leírjam hogy még a nyári szünet előtt, szándékosan iskolaidőben, hogy a tömeget elkerüljük, teljesült a lányok nagy álma és eljutottak EuroDisney-be és ha már ott jártunk persze újra megmutattuk nekik Párizst hiszen pici korukban jártak ott utoljára és alig emlékeztek valamire. Most azt mondták jól elraktározzák az Eiffel torony minden egyes szegecsét. Normandiában egy igazi mézeskalács, deszkás házban találkoztunk barátainkkal, akiknek legutóbb amikor ott jártunk egy gyerekük se volt, most meg már kettő így igazi gyerekzsivajjal teli, mégis hihetetlen nyugalmas helyen pihenhettük ki Disneyland fáradalmait. Szívesen leírnám azokat a jó tanácsokat, ötleteket amiket azoknak ajánlok akik tervezik, hogy elutaznak meseországba a gyerekekkel. Remélem majd lesz időm leírni.





Időt kéne szakítani a pünkösdi hétvégénk megörökítésére is, amikor összekötöttem a kellemeset a hasznossal, vagyis amikor a munkahelyem Irány Eger! című mese útikönyvének road-show-ján vettem részt, nem siettünk haza, inkább a családom is utánam jött és Egerben és Szilvásváradon csavarogtunk.






Szóval nem tudom, hogy mikor lesz időm ezeket és még annyi mést lejegyezni de most fontos leírnom, hogy bővült a család. A lányok (de főleg Eszter a nagy állatbarát) régóta szeretne cicát. Volt már nekünk de sajnos szomorú vége lett így egy darabig nem is foglalkoztatott a kérdés, hogy újra legyen. No de ha az embernek olyan ismerősei vannak, akiknél minden napra jut egy kölyök állatka legyen az dámszarvas, kisbárány, nyuszi, borjú, - lévén paradicsomi farm állapotok uralkodnak a tanyájukon,- akkor elkerülhetetlen, hogy egyszer csak elhangozzon a kérdés: "Nem kell egy kiscica?"




És mivel a lányok (mind a hármuk) bizonyítványa annyira fényes lett, hogy csak úgy vakítja az embert a sok ötös, úgy döntöttünk jöhet a cica. A fekete kis gombóc először a Barack nevet kapta (Obama után) de beláttuk hogy nehéz kimondani sokszor egymás után így átkereszteltük maceszre (ami viszont fehér eledel de mindegy). A lányokra pedig nagyon de nagyon büszke vagyok. És igen. Nehéz elhinni de Hanna jövőre nyolcadikos lesz, a kicsik pedig kisgimnazisták. Ikres kérdés, hogy együtt vagy külön. Olyan nagyon sokat nem tépelődtünk a kérdésen. Megkérdeztem pár ikres anyukát és persze az érintetteket is és úgy döntöttünk/tek, hogy egy osztályban folytatják ötödiktől remélhetőleg az érettségiig a tanulmányaikat. Hajrá lányok, csak így tovább.

Kövesd a lábnyomokat facebookon is! itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=nf&pnref=story






2017. április 29.

Hol jártál báránykám?




Avagy visszaválthatós húsvéti nyúl helyett idén egy igazi, barátságos, gyapjas kis jószág vendégeskedett a kertünkben.
Az úgy volt, hogy Húsvét hétfőn egy csapatépítő kirándulásra voltunk hivatalosak a Dunakanyarba, azon belül is Kosdra és mi úgy gondoltuk, hogy élünk a lehetőséggel és a locsolók várása helyett inkább a Naszály-hegyen túrázunk. Pedig előző nap késő este értünk haza a lengyelországi Dunajec mellől és Krakkóból de mégsem lustálkodtunk.

A különös nevű, Násznép-barlanghoz másztunk fel. Itthon utánanéztem és azt olvastam róla, hogy a Násznép név mondai eredetre utal. Az egyik verzió szerint a törökök által a közeli Kosdról üldözött násznép menekült a barlangba és ott tartották meg a lagzit. Menet közben csodás kilátás nyílik a Dunakanyarra és annyi vadvirág szegélyezte utunkat, hogy sajnáltam, hogy nincs nálam a növényhatározó. A nálam ezen a téren tapasztaltak azért felvilágosítottak mi a neve egyiknek másiknak.







Azt mondták több, mint 8 km utat tettünk meg így nem csoda, hogy jóízűen falatoztunk vendéglátóink mesés kerti teraszán kemencében sült bárányt és más finomságokat. Később lovashintón (mert nekik az is van ám!) kocsikáztunk Kosd utcáin és Hanna nagyon büszke volt magára, hogy egy kis időre átvehette az irányítást, ami egyébként cseppet sem könnyű feladat. A tanyán aranyos kisborjút is simogathattunk és megfogadtuk, hogy soha többet nem eszünk borjú bécsit se borjúmájast de még borjúpárizsit se...



Délután, jóllakottan, a jó levegőtől kipirultan beszélgettünk, barátkoztunk a többiekkel amikor bekocogott a kertbe Samu a bárány. Samuval születése után nem törődött az anyukája ezért az állatorvosnak készülő nagylány cucliztatta, gondozta ami első hallásra nagyon irigylésréméltó feladatnak tűnik ám később megtudtam, hogy fárasztó és drága mulatság is. Munkájának gyümölcse is lett. Samu igazi kezesbárány lett, mindenhová követi az embereket és tényleg nagyon szelíd, aranyos jószág lett belőle. No őt kaptuk kölcsön egy napra. Egyszerűen nem lehetett neki ellenállni és a lányoknál jobban csak én szerettem volna ha hazavihetjük azt az édes gyapjas kis állatot. Zoltánt csak azzal tudtam meggyőzni, hogy partner legyen a szerintünk hülyeségben, hogy majd lelegeli a füvet és megspórol egy fűnyírózást. Nem tudom, hogy ez hatott -e a végül de a bárányka estére már tényleg nálunk legelészett.




Nem győztük őt fényképezni, dédelgetni. A lányok felváltva játszottak vele, élvezték, hogy fut utánuk. Később megpróbálták idomítani őt. Hannának azt tetszett a legjobban, hogy vele együtt bámulja a videókat a telefonján.

Reggel kicsit vizes volt a bundája a szemerkélő esőtől és mi aggódtunk, hogy nehogy megfázzon, ezért hajszárítóval melengettük át. Gondolom egy igazi gazda most hangosan nevet. Nem baj. Nagyon megszerettük őt. A szomszéd két kutyája persze megőrült a látványtól, a szagtól és a gondolattól, hogy pár lépésre tőlük egy igazi barika legelészik ezért őrült ugatásba kezdtek. A bárányt nem zavarta, minket viszont annál inkább így megkértük a szomszédot, hogy kivételesen tartsa a kertjük elülső részében az amúgy aranyos kutyáit, mert vendégünk van.


Mit is mondhatnék? Kicsit szomorúak voltak a lányok és én is, hogy idén úgy alakult, hogy amiatt, hogy inkább elutaztunk és kirándultunk, nem kaptak visszaválthatós nyuszit. Ám megint bebizonyosodott, hogy minden jó ha vége jó. Hiszen álmunkban sem gondoltuk volna, hogy idén nyúl helyett egy igazi édes, aranyos, pihe-puha bárányka fog legelészni a kertünkben. Szerintem sokáig emlékezni fogunk rá és azokra is hálával gondolunk, akik ezt lehetővé tették nekünk. Mindenesetre bízunk benne, hogy Samu nem ropogós bárányssültként végzi, mert abba belegondolni se merünk...