Összecsomagoltam, ahogy Zoltán kérte, betettem a fürdőruhákat és még mindig nem tudtam hová megyünk. Aztán megesett rajtam a szíve és elárulta, hogy Gyulára, Békés megye ékszerdobozába szól a meglepetés út és nem Bejrútba. Tényleg Libanon fővárosába tervezte, az utat eredetileg, ám a Malév csőd miatt meghiúsult ez a terve. Én meg örültem neki, mert lassan 10 éve nem jártam Gyulán, igaz Bejrútban meg előtte sem és bizony jól esett a rohanós hétköznapok elől elmenekülni, főleg ha még apropója is volt. Budapesten meglehetősen ritkának és különlegesnek számító vezetéknevemmel arrafelé úgyis azt hiszik majd, hogy rokonlátogatóba érkeztem, mert arrafelé sok a Frankó.
Gyulán egy csinos kis hotelben szálltunk meg, persze volt benne medence, szauna és ami a legjobban esett, szakács, aki reggel és este helyettem főzött a gyerekekre és a férjemre.
Elautóztunk a Gyulai Húskombináthoz is, hogy mégis lássuk már hol gyártják a híres gyulai kolbászt. A mintaboltban vettünk is pár helyi gyártmányú húskészítményt. Gyárlátogatás vagy látogató központ nincs a húskombinátban, pedig biztosan más is megnézné hol készül a paprikás hungarikum.
Eszembe jutottak azok a régi gyárlátogatások Franciaországan..a Perrie ásványvíz gyárban, az Airbus repülőgépgyárban vagy Reimsben a Mumm pezsgőgyárban. Miért nincs Makón egy jó kis interaktív, multimédiás, ötletes és tartalmas hagymakiállítás és miért nincs Gyulán a gyulairól valami jó kis összefoglaló gyűjtemény? Eddig jutottam a morfondírozásban, amikor beugrott, hogy nem olyan régen, lelkes gyulai hentesek a régi vágóhíd épületében három teremben, autentikus eszközökön, régi fotókon és tárgyakon keresztül elmesélik hogyan lett a Gyulai kolbász világhírű. A Hentes Múzeum téli isőszakban csak szombaton tart nyitva, de kérésre odajönnek és végigvezetnek hétköznap is. Velünk is így történt. A ma már nyugdíjas hentes mester hihetetlen szenvedéllyel mesélt a kolbászkészítés, a hentesmesterség szépségeiről. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a Húskombinát mintaboltjában vásárolt gyulai nem egyenlő az eredetinek hitt, paprikás csemegével, ami speciel náluk kapható. Elhittük, láttuk, éreztük a különbséget és vettünk is két szálat. A tárlatvezetés egyébként ingyenes, de persze egy kis dobozba illik bedobni egy kis pénzt. Megérdemlik!
Ha Gyulán van az ember, általában nem hagyja ki a 100 éves cukrászdát. Olyan ez, mint a Gerbeaud Budapesten. A legpatinásabb, de nem biztos, hogy a legfinomabb sütiket ott szolgálják fel. Nos, beláttuk a hely már csak a nevéből él, ilyen vacak, száraz sütit régen ettünk, de legalább a kávé finom volt és persze a miliő elfeledtette velünk azt is, hogy a felszolgáló kisasszony meglehetősen mufurc kedvében volt. Hosszan néztük a kuglófformából lányalakká alakított gyönyörűséges cégtáblát aztán indultunk a következő nevezetesség felé.
Ha a lányokon múlt volna egész nap a vízben lubickoltak volna, ám belátták nagy butaság lenne egy általuk még nem ismert helyet felfedezetlenül hagyni és a szobánk falán lévő vászonképek, amelyek a várat ábrázolták, azért megmozgatta a fantáziájukat. Kötelező program volt még Erkel Ferenc emlékházát megnéznünk, ami nemrég némi európai úniós pénznek hála világszínvonalú kiállítóteremmé változott. Először egy kis filmet nézhettünk meg arról, hogyan és miért határozta el Erkel, hogy részt vesz Kölcsey Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázaton. Kicsit arrébb fülhallgatókon keresztül ismerhettük meg a többi európai ország himnuszát. Erkel Ferenc életútját, személyes tárgyait és a egy korhű osztálytermet nézhettünk meg közelebbről. Hannának tetszett a sakk, merthogy Erkel abban is zseniális volt. Kellemes egy órát töltöttünk itt és csak remélem, hogy a kicsikre is ragadt valami. Azt már kórusban fújja Noémi és Eszter is, hogy " a Himnuszt Erkel Ferenc zenésítette meg..".
Ha megkérnénk egy kisiskolás vagy ovis gyereket, hogy rajzoljon egy várat, minden bizonnyal egy Gyulai Várhoz hasonló művet készítene. Kockát, tetővel, minimalistán. Az én fejemben is pont úgy néz ki egy vár, mint a gyulai. Ezt is felújították kívül- belül és színvonalas termeket alakítottak ki, ráadásul minden hétre szerveznek valami jó kis programot a szervezők.
Hazafelé megálltunk Békéscsabán, hogy a sétálóutcában ebédeljünk, majd tele hassal nézzük meg a Munkácsy múzeumot, ahol az állandó kiállítás mellett két igen izgalmas kiállítást nézhettünk meg a gyerekekkel. Az egyik egy iskolatörténeti gyűjtemény volt, régi taneszközökkel, padokkal, berendezési tárgyakkal. Itt persze a legjobban a tintával és lúdtollal való írás tetszett a lányoknak.
Munkácsy képeit nézve arra az elhatározásra jutottam, hogy Hanna már elég nagy ahhoz, hogy értékelje ezt a művészeti ágat, így elhatároztam, hogy amint lesz rá alkalom a Magyar Nemzeti Galériába elmegyünk együtt egy csajos program keretében. A Zongoralecke című kép előtt hosszan álldogáltunk. Azt mondta,most ez a kevence.
A játékkiállításon sorozatban gyártottuk a kukorica csutkából a babákat, megismerkedtünk további elfeledett, pedig nagyon jó játékkal és számos idézettel, amelyeket majd a Gipszkorszak facebook oldalán szépen sorban közzé is teszek. :-)
Egyébként pedig megállapítottuk, hogy nem véletlenül zsebelte be a Békéscsabai Munkácsy Múzeum az év múzeuma és a családbarát múzeum díjakat.
Kávét szándékosan nem ittunk, mert amolyan író-olvasó találkozóra voltunk hivatalosak Lepkevárhoz a méltán népszerű bloggerhez és három gyerekes anyukához. Talán ő sem hitte el, hogy élünk a lehetőséggel és betoppanunk hozzá mind az öten, de megtettük és nem bántuk meg. (remélem ő sem). Furcsa és egyben izgalmas volt látnom hol készülnek azok a remek írások, amelyekkel olyan sokunknak örömöt szerez. A gyerkőcök persze gyorsan megtalálták a közös hangnemet és szerintem maradtunk volna tovább is, de nem szerettünk volna az őzveszély táblával övezett úton sötétben autózni.
No és kipihented magad? -kérdezték sokan. Én meg akkor döbbentem rá, hogy igen, mert a lányok elérték azt a kort, amikor mindhárman önállóak és igazi útitársak, nem nyafogó gyerekek. Jó volt velük utazni, jó volt így együtt lenni. Meglehet, hogy Gyuláról nekem és nekik is ugyanaz jut eszükbe majd. Az a bizonyos kerek születésnap.
Zoltán ezzel a vicces képpel köszöntött fel először. Aztán még sok minden mással a nap folyamán. Talán, hogy ne legyen olyan "fájdalmas" a negyvenedik születésnapom, talán, hogy emlékezetes legyen, talán mert érzi, hogy ez egy nő életében azért fordulópont. Mondjuk én nem élem meg olyan rosszul, bár az az érzésem, hogy egy ideig még nem esik a nyelvemre, hogy hogy negyven, pár évig, (amíg még elhiszik) csak 39 leszek. Persze, hogy örömmel veszem, amikor lazán sziával köszönnek a boltban a fruskák és a fiatal fiúk is és persze, hogy dagad a májam, amikor összecsapják a kezüket az emberek és nem hiszik el a valódi életkorom. A legnagyobb bókot a lányaimtól kaptam. Hanna annyira őszintén mondogatja, hogy szép és fiatal vagyok, hogy magam is elhiszem. Tegnap, amikor az életkorról beszéltünk zuhanyzás közben, Hanna elárulta, hogy a suliban, amikor a fiatal szóval kellett mondatot alkotni, ő azt írta le(sajnos csak) majdem, hogy "Anyukám faiatal."
Nos a lelkemben biztosan.
Ma hagytam magamat sodorni az eseményekkel. Pár hete Zoltán és a lányok látványosan titkolóztak előttem. Bizony már olyannagyok, hogy tudnak titkot tartani, semmi de semmi ne szivárgott ki abból, amire aztán ma fény derült.
Az elegáns ZARA hotel wellnes részlegében kezdtük a napot és bizony meglepődtem, amikor a jakucciból egyszercsak ismerős arcok bukkantak fel. Ott volt bátyám kis családjával, anyukám és Piroska barátnőm a nagyfiával. Nos, itt kényeztettük magunkat, szaunáztunk, úszkáltunk, aztán amikor rendbe szedtük magunkat, lesétáltunk az étterembe, ahol degeszre ettük magunkat a mexikói és andalúz ételkülönlegességekkel és ahol a tequilás pohárkrémből nem volt elég egy, kettő, sőt három se..
Piroskától stílszerűen Gerhard Prause 40-es vagy? című könyvét kaptam meg és egy verset, amit nagyfiával írtak nekem. Sógornőm se mindennapi ajándékkal kedveskedett. Kaptam egy különleges novellát, amelynek főszereplője én vagyok. Az Igazi ajándék a címe és bizonyosan nagyon sok szervezés, párbeszéd kellett ahhoz, hogy amikor elolvastuk, tényleg azt éreztük ez rólam szól.
A ZARA hotelből a játszóházba indultunk, hogy egy szülinapi közös festéssel és tortázással zárjuk a napot. Útközben eszembe jutott, hogy 30 évesen arról ábrándoztam, hogy lesz egy saját kis kávézóm. Nos, ha az nem is lett, egy maga nemében különleges játszóház azért igen, ja és van benne kávéfőző is, hiszen a kísérőket mindig megkínáljuk egy feketével. Így aztán kiélhetem a kávéházi szenvedélyemet is.
Észre sem vettem és az asztalon ott várt sógornőm XL felirattal ellátott csodás tortája. Jellemző, hogy először a méretjelzésre asszociáltam és csak két másodperccel később esett le, hogy a negyven lett ráírva csak éppen diszkréten, római számmal. Ezen aztán jókat kacarásztunk.
Itthon Zoltán arra kért, hogy szedjem elő a bőröndöket, mert elutazunk. Már éppen tiltakozni akartam, hogy hogy gondolja, hiszen Hanna iskolás, épp pár napja mondtam, hogy csodálom azokat, akik egy-egy síelés vagy utazás kedvéért kiveszik pár napra a gyereket- amikor elmondta, hogy ő már mindent lebeszélt, elintézett, úgyhogy csomagoljak.
Most rohanok. Innen folytatom...
Amióta megláttam valamelyik inspirációs web-oldalon, arra vártam a lányokkal együtt, hogy essen már olyan hó, amelyikből meg tudjuk formálni a tótágast álló hóembert.
Meg persze a normális, álldogálót is. Bosszantó volt, hogy csak porosodott karácsony óta a saját hóember készletünk. Ilyet adtunk barátainknak, abban a reményben, hogy majd a téli szünetben ezzel öltöztethetik fel saját hóemberüket, szép dobozba tettük a festett köveket, gombokat, répát és más kiegészítőket. Hanna unokatestvérének Nórinak aztán elege lett a várakozásból és kislánykori kedvencét, a gyerek nagyságú Kisvakondját dekorálta kis a dobozban talált kellékekkel.
Ma aztán, amikor a házunk elől ellapátoltam a havat, éreztem, hogy itt a vissza nem térő alkalom. A hó remekül tapad, én felpezsdültem a fizikai munkától, így nekiálltam a három testrész gyúrásának. Lemetszettem két kis ágat a lábaknak és a karoknak, előszedtem a kinőtt gumicsizmát majd a hóember készletből a répát, gombokat és feketére festett kavicsokat.
Ma ezzel várom a kicsiket az oviból és Hannát a suliból haza. Nem is megyünk sehová. Kint leszünk a kertben és megépítjük együtt a többieket is. Egy Hannát, egy Esztert, egy Noémit és egy Apát.
Hogy mire használjuk még nem tudom. Lehet, hogy emlékeztető tábla lesz belőle majd és cetlikkel tűzzük tele, amelyekre olyanokat írunk, hogy tornacucc, színházjegy, ebédbefizetés, úszószemüveg...
Lehet, hogy piros pontokat lehet gyűjteni rajta, mert bizony újra esedékessé vált valamiféle jutalmazó módszer bevezetése a lányok között, mert elszaporodtak a veszekedések, rivalizálások, vagyis elkanászodtak, de úgy rendesen és nálunk speciel a pirospontozós, jutalmazós módszer vált be a leginkább, bár tudom vannak a pszichológusok körében is nagy ellenzői ennek.
Lehet, hogy szép kis piktogrammokat fogok gyártani, hogy senkinek se kelljen külön mondanom reggelenként, hogy mi következik a fésülködés, fogmosás után..
Lehet, hogy csak jópofa fotókkal fogjuk beborítani.
Lehet, hogy mindenkinek készítek egy saját karikát. Vagy mindenkinek rögtön hármat. És ajándékba is egyet, mondjuk egy doboz gombostűvel becsomagolva.
Az ötletet ha jól emlékszem az inspiraciok.hu alatt láttam, mindenesetre nem az útmutatás szerint gyártottam le, mivel a jó öreg, kiszolgált ragasztópisztolyom tönkrement. Egy sosem hordott, rugalmas anyagú, ezüst csíkkal díszített nyári pólómat áldoztam fel a cél érdekében. Erre fektettem rá az IKEA-ban meglehetősen olcsón kapható parafa edényalátétet. (Külön köszönet férjemnek, aki mérsékelt morgással illeti csak hóbortjaimat és aki első kérésre elment az előbb említett áruházba, hogy kívánságomat teljesítse és két garnitúra edényalátétet vegyen nekem)
Az anyagot kivágtam megfelelő méretűre, majd ragasztás helyett tűzőgéppel jó feszesen felerősítettem.
Persze lehet tarkább anyaggal is beborítani, kinek mi illik a lakásához.
A sorozatgyártásra mindenesetre felészültem.
Ez a mottója a postbook-nak, amivel hétvégén lepett meg Zoltán (persze súgtam neki) közelgő születésnapom alkalmából.
Amikor a helyes kis könyvet megmutattam egyik kedves ismerősömnek és elmagyaráztam mire jó az egész és miért telitalálat ajándék ez egy kerek szülinapra, persze felolvastam neki a mondatot: Mától élj érdekesen!-
Kati csak annyit fűzött hozzá, hogy "Ne csináld már? Még annál is érdekesebben, ahogy most élsz?"
Én pedig azt válaszoltam, hogy igen, mert még mindig van egy csomó dolog, amit nem próbáltam ki, ami nem hagy nyugodni, amibe nem vágtam bele, amiben nem remekeltem, amire nem törekedtem, amit nem tisztáztam, amit nem kóstoltam, nem fogadtam meg, amin nem gondolkodtam, amiért nem voltam hálás, amin nem változtattam, amire nem fordítottam elég figyelmet, amit nem fejeztem be, amit nem kezdtem el, amit nem döntöttem el, amiről nem ábrándoztam, amire nem esküdtem meg és vannak, akikkel még nem találkoztam, akiket nem ismertem meg jobban, akit nem láttam élőben pedig jó volna.
A postbook egy kicsiny könyv, amihez választható textil borító. Hosszasan hezitáltam, végül egy muffinos mellett döntöttem. Jól meg kellett fontolnom, mert a születésnapomon fogom elkezdeni vezetni a rendhagyó naplót és fontos, hogy ha ránézek jókedvre derítsen.
Íme a használati útmutató hozzá:
"A Postbook egy-egy nap kifejtendő témáit általában négy kezdőmondat segítségével
előre megadja, neked ezeket folytatva kell jellemezned az aznap átélt élményeidet.
(Például: „A legokosabb ötlet, amit ma hallottam, az volt, hogy…”)
A Postbook kevesebb, mint 365 napnyi bejegyzést tartalmaz, így te választhatod
meg, milyen gyakran „posztolod” emlékeid. Mivel nincs oldalszámozás vagy előre
megadott dátumozás, nem kell feltétlenül sorrendben haladnod, bár ajánlott. Egyetlen
szabály van csak, amit feltétlenül tarts be: az egy dátum alá tartozó kezdőmondatokat
kezeld összetartozó bejegyzésekként, egyet se hagyj későbbre.
Egyes napokon a kezdőmondatok folytatásán kívül előre megadott feladatokat
is végre kell hajtanod, majd beszámolni a feladat végrehajtás sikerességéről/sikertelenségéről"
Van benne egy idézet is. " Ha tényleg élni akarunk, a legjobb ha máris kipróbáljuk." (Auden)
Persze nem csak az idősebb érettebb korosztálynak ideális ajándék egy ilyen napló. Szinte biztos, hogy Hannát is meglepem eggyel, mondjuk majd ha tíz éves lesz. Azt gondolom ehhez a naplóhoz megfelelő alkalom kell. Nos, én úgy éreztem, nem vélelenül jött velem szembe az ajánló erről a remek "találmányról". Nekem most pont erre van szükségem. Most értem meg hozzá. Basszus, A francba, Te jó ég! Negyven leszek...
Jól emlékszem, hogy Hanna jelmezötlete egy rekkenő augusztusi napon pattant ki a fejemből. Móni barátnőmnél játam éppen, hogy megcsodáljam legújabb kreatív csodáit. Akkoriban a PET palackokból gyártott sorozatban virágokat, függőket. Az egyik ilyen szépséget a fejemhez illesztettem és egyből arra gondoltam milyen csodálatos jelmez lehetne ebből majd Hannának. Együtt számoltuk hány hónapnak kell még eltelnie februárig.
Mónit kértem, hogy lásson el instrukciókkal ha eljön a jelmezkészítés ideje, ám ő suttyomban megcsinálta a fejdíszt, a palástot abból a buborékos csomagolóanyagból és persze a PET virágokat és a jogart is. Mire észbe kaptam készen lett a jégkirálynő jelmez. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy akkor idén más tollával jelmezével ékeskedünk majd az iskolai farsangon. ám hamar megvígasztalódtam, hiszen Eszter és Noémi jelmezkészítésében kiélhettem vágyaimat.
Hanna osztályában gyorsan felmértem a terepet és rögtön ki is osztottam a díjakat magamban. A könyvmolynak adtam az első, a mackósajtnak a második, a négy évszaknak pedig a harmadik díjat. Kiosztottam még magamban egy különdíjat is, azt a vegetáriánus cápának. Hanna jelmezét sokan megcsodálták és megelőlegezték a díjat is. Móni nagyon büszke lett volna ha hallotta volna a gyerekek és a felnőttek őszinte dícséretét és elismerését.
Sajnos a zsűri, aki gimnazistákból állt össze, nem értékelte annyira az időközben Jégkirálynőről Jégvirágnak átnevezett jelmezt, amihez az elvárásokhoz méltón vers is készült. Zoltán költötte Hannával az autóban, útban az iskola felé. Így szólt:
"Éjszaka, hogyha fagy
Ablakodon megpihenek
Ne mondd rám, hogy Te ronda!
Hisz nincs belőlem két egyforma!"
A két műsorvezető diák közül a fiú brillírozott, igazi színpadra termett, tökéletes konferanszié volt. Reméltem, hogy Hannát majd ő szólítja, de sajnos pont a partnerén volt a sor, hogy bemutassa a Jégvirágot a közönségnek...
Mondjuk osztogathattunk volna PET virágot a zsűrinek, hogy lekenyerezzük őket. Úgy láttam más is szívesen alkalmazta ezt a módszert...
Egyébként pedig nagyon jól szórakoztunk. Először is azon, hogy micsoda munkaigényes, bonyolult és ötletes jelmezekben sorakoztak fel a gyerekek, hogy látszott, hogy a szülők nagy része beleadott apait anyait a jelmezkészítésbe. Kicsit sokan öltöztek be boszorkánynak, kalóznak, de ebből sem volt két egyforma. Nagy kedvencem volt a szitakötő a kötőtűkkel, a varjú, amely profi, színházi jelmeznek is beillett volna. Hanna osztálytársnőjének ruhája négy felé osztva a négy évszakot jelképezte, a színpadon pedig az évszakok váltakozását egy cigánykerékkel mutatta be. Nem kapott érte díjat, pedig nekem nagyon tetszett. A Simsons család is megérdemelt volna a nagy tapson kívül valami díjat.
Egy ideig úgy gondoltam, hogy a zsűri jó munkát végzett és nagyjából azoknak ítélték a a piciny zsúrtortát, akik valóban megérdemelték, ám amikor Hannah Montanat szólították, kicsit elkeseredtem...
Ám nem volt időm keseregni, mert még nagyobb meglepetést okozott a különdíj odaítélése, amit valami Angry Bird kapott. Valaki elmagyarázná milyen telefonos kütyükön található milyen játék ez? Hannah Montana lehet, hogy csak azért bosszantott, mert irtózom minden státusz szimbólumtól, amiből tolltartót, táskát, papírt, füzetet, pólót, szülinapi tortát gyártanak aztán. Hála az égnek Hanna még távol maradt az ilyen típusú sztárok majmolásától, bár majd bizonyára eljön az idő, amikor vélt vagy valós sztárokról készült poszterekkel csúfítja dekorálja szobája falát.
Móninak még ott helyben küldtem egy sms-t, hogy bár sokan esélyesnek tartották egy szép helyezéshez Hanna jelmezét, a zsűri másképp döntött, de Hanna nincs elkeseredve, márcsak azért sem, mert tavaly már egyszer elvitte a fődíjat és úgy gondolta jobb az, ha idén más is átélhetné az örömöt.
Egyébként se volt idő keseregni, mert a néptánc órákon begyakorolt country táncot kellett előadniuk. Hanna szó szerint eltáncolta a cipőjét, mivel azok a jégvirág jelmez miatt alufóliával voltak beborítva.
Átvonultunk az osztályterembe és ott folytatták a klasszikus farsangi játékokat, a fánkevő versenyt, a székfoglalót és persze kezdődhetett az eszem iszom.
Örülök, hogy tündér- és királylány jelmez helyett megint valami szokatlanabb maskarában vonulnak fel a lányok farsangon. Eszter már elég régen kitalálta, hogy karácsonyfa szeretne lenni. Többször szóba került a "Minek öltözzek be farsangon?" téma és ő kitartott eredeti elképzelése mellett, hogy KARÁCSONYFA. Nem tudom hogyan pattant ki a fejéből az ötlet de rémlik, hogy egyszer, amikor a ruhásszekrényben tartottam a féléves szanálást és a kezembe került egy zöld bársony ruhácska, amelyiket soha semelyik lányom nem akart viselni, Eszter azt mondta, hogy jó lesz majd karácsonyfa jelmeznek. Azt hiszem így kezdődött. Szerintem irtó eredeti ötlet így máris azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet a legegyszerűbben és nagyszerűbben kivitelezni a jelmezt. Mivel a varrással hadilábon állok, anyukámat kértem meg, hogy erősítse fel az arany girlandot a ruha elejére. Törésmentes gömböket és díszeket akasztottam a bársony ruhára, de csak az elejére, hogy azért le tudjon ülni Eszter a buli alatt és után. Textilműves barátnőmtől, Maritól kaptam három gyönyörű szaloncukrot, azt tettük a ruhára, bár lehet, hogy kiegészítem pár szem igazival is, hagy örüljenek az ovistársak, aztán akár fel is falhatják Esztit az édességet. Fejére koszorú alakban összesodort fenyőgirland került. Nem kell megijedni, nem szúr, ez egy olyan selymesebb változatból készült. Végezetül egy cipősdobozt csomagoltunk be szépen, ezt fogja Eszter majd a hóna alatt, amikor végigvonul jelmezében a csoport előtt. Barna harisnyanadrág és cipő lesz rajta.
Egyébként Eszternek van a legjobb érzéke a különleges jelmezek kigondolásában. A régi olvasók talán még emlékeznek rá, hogy kiscsoportban napocska jelmezt viselt. Sárga nylon zacskókból, kartonpapírból, sárga neccharisnyában és napszemüvegben pózolt akkor. Emlékezetes volt.
Noémi tündér jelmezt szeretett volna. Úgy két percig. Merthogy Eszter és Hanna olyan erővel kezték el mondogatni neki, hogy "Jaj az uncsi", "Jaj ne már", "Jaj te leszel a százharmincadik tündér az oviban" típusú mondatokat, hogy szegény azonnal segítségért jött hozzám. Hamar megértettem, hogy Noémi igazából csak azért gondolta, hogy tündér lesz, mert a gyönyörűséges rózsás ruháját szerette volna viselni a maszakbálon. Hát akkor ehhez találjunk ki valamit és a homlokomra csaptam... A ruhát három kis rózsa díszíti, Noémi pedig a baba arcával úgy minden nélkül is olyan, mint egy rózsaszál, hát legyen rózsaszál vagy rózsatündér vagy rózsa vagy Rózsika-majd eldönti ő. Nagyon-nagyon boldog volt. 100 forintos boltban vettem egy csokor műrózsát, ezt szedtem szét és erősítettem fel egy hajráfra, további műrózsákból pedig gyűrűt és nyakláncot készítettem. Ha lesz erőm, akkor dekorgumiból még gyerekbiztos, azaz szúrásmentes töviseket is gyártok a karjaira. Természetesen zöld harisnyanadrágban lesz és locsolok rá egy kis eredeti bolgár rózsavizet.
Szóval a jövő héten egy karácsonyfa és egy rózsaszál lép be az óvoda Csigabiga csoportjának ajtaján. Sajnos szülők nem vehetnek részt az eseményen. Hanna farsangján viszont nagyon is, hiszen Country tánccal is készülnek. Az ő jelmezéről majd külön posztban számolok be.