Ha valaki az ajtónk előtt állna és hallgatózna, bizony gyakran hallaná, hogy énekelünk. Legtöbbször népdalokat, azokat, amelyeket Hanna tanult az iskolában és amelyekre mindig megtanít engem és a kicsiket. Persze sokat ismerek közülük, de van olyan, aminek csak a dallamát ismertem, vagy még azt se. Hanna szalad a furulyájáért és ad hozzá kíséretet és függetlenül attól, hogy van -e kottája a zongorán is lepötyögi. Bevallom ez utóbbi kettő tevékenységéért őszintén csodálom.
A kicsik aztán boldogan és büszkén viszik a dalokat az oviba, amiért aranycsillagot vagy piros pontot kapnak. Ez nagyon fontos nekik, mert a csoportban komoly értékelés működik. Piros pontot lehet kapni udvarias viselkedésért, kreativitásért, otthoni feladatért, bátor szereplésért vagy éppen sport teljesítményért. A táblázat ki van tűzve az ajtóra és hónap végén összegzik az eredményt és nagyon boldog az a gyerek, akinek a neve ott szerepel. A kicsiké elég gyakran ott van, ami persze jó. A többieknek csak remélem, hogy nem megy el máris a kedve az iskolától. Nem vizsgálom, hogy a módszer mennyire jó, gondolom Vekerdy dobna egy hátast ha meglátná, de tény, hogy a lányaimat ösztönzi.
El kell, hogy mondjam, hogy az oviban olyan alapos és akkurátus iskola előkészítés folyik, hogy az angolszász országokban létező pre-school jut eszembe róla. Pedig nem magánovi, nem is angolos, egy sima kerületi önkormányzati oviba járnak a lányok. Persze tudom,hogy óvó néni függő a dolog és azt is, hogy nem is lenne feladatuk a felkészítés ilyen mértékben, de hát mi kifogtunk egy tapasztalt Ildikó nénit, akinek fontos, hogy a keze alól kikerülő gyerekek felkészültek legyenek mire iskolába mennek. Azért játszanak is eleget, nem kell sajnálni őket. Hétfőnként egy zenepedagógus jár a csoportba, ahol szolmizálnak, ritmust gyakorolnak. Kodály Zoltán milyen boldog lenne ha látná...
Száz szónak is egy a vége. Sokat, nagyon sokat dalolunk. Autóban, a fürdőszobában, a konyhában vagy a nappaliban és ez olyan jó. Most azt tervezem, hogy az egész repertoárjukat felveszem kamerával. De jó lesz visszahallgatni tízen pár év múlva őket.
Nem írtam a népdalversenyről, pedig már régen lezajlott. Harmadik alkalommal foglaljuk el a kicsikkel, Zoltánnal és anyukámmal a helyünket Radnóti dísztermében, hogy drukkoljunk a népdalverseny összes résztvevőjének, de főleg Hannának.
A megmérettetésen az vehetett részt, akik az osztályfordulón továbbjutottak. Erre az alkalomra én készítettem fel őt és bevallom meghatódtam a gondolattól, hogy olyan dalt taníthatok neki, amelyet én ugyanennyi idős koromban a néptánc tanáromtól tanultam meg. Nemcsak a dallama, hanem a szövege is illik Hannához szerintem. Miközben gyakorolta és egymás után énekelte, az járt a fejemben, hogy hej bizony nem gondoltam volna ott a néptánc szakkörön, hogy egyszer majd saját lányomnak, pontosabban lányaimnak tanítom a férjhez menni nem akarós dalt, aminek ez a szövege:
Édesanyám most vagyok én időben,
Most vagyok a 16. évben
Kár volna még engemet férjhez adni
Rózsa helyett bimbót elhervasztani.
A második dalt ha hiszitek ha nem, a kicsik tanították meg Hannának. Tavaly nyáron a Morzsa színpad nyári tábora idején tanította nekik a két színésznő Viki és Zsuzsi azt a furcsa szöveggel megáldott dalt, aminek hallatán mindenki mosolyra derül.
Az oszlopi hegytetőn,
Integet az unimux-rexmix,
Unimuni-murica szeretőm.
De hiába integetsz,
Úgy sem leszek unimux-rexmix,
Unimuni-murica a tied, a tied, a tied, hej,
Úgy sem leszek a tied.
Vikitől, akit a Gózon Gyula Színházban, a Holdvilág Kamaraszínházban és még sok más helyen láthatja a színházrajongó- is kértem tanácsot. Elmondtam neki, hogy Hanna szeretne olyan dalt előadni, ami a korához, pajkos stílusához illik és nem feltétlenül ismeri mindenki a közönség soraiból. Kis gondolkodás után aztán telefonon keresztül megtanította Hannának azt a dalt, amit ugyan most nem énekelt el a versenyen, de azóta is nagy kedvencünk és egy későbbi alkalommal biztosan előad. Nagyon hálásak vagyunk Vikinek, hogy időt szánt Hannára.
Az oszlopi dombon, hm,
Az oszlopi dombon tra-ra-ra-ra-ra,
Van egy kis hidacska, i-ha-ha-ha-ha.
Oda jár fürödni, hm.
Oda jár fürödni, tra-ra-ra-ra-ra,
Páros galambocska, i-ha-ha-ha-ha.
Egyik galambocska, hm.
Egyik galambocska, tra-ra-ra-ra-ra,
Gál Julika vóna, i-ha-ha-ha-ha.
Másik galambocska, hm.
Másik galambocska, tra-ra-ra-ra-ra,
Bazsó Jani vóna, i-ha-ha-ha-ha.
Együtt csókolóztak, hm.
Együtt csókolóztak, tra-ra-ra-ra-ra,
Páros galambocskák, i-ha-ha-ha-ha.
Jaj, ennek olyan jó kis szokatlan és mégis fülbemászó a dallama! Ihahahaha!
A harmadik dalt is a kicsiktől tanulta meg Hanna, ők meg a szentendrei Morzsa táborban még nyáron. Ezt is jó hangosan illik énekelni. Borzavári legény banda de ugye bizony úgy....
Amíg a zsűri tanácskozott, addig a résztvevők és a nézők "Énekes" Kati néni vezetésével mindenféle zenés, szolmizálós, dalolós játékokat játszottak . Eszter és Noémi sem kérette magát. Boldogan csatlakoztak a nagyobbakhoz és persze nem okozott nekik gondot egyik dal eléneklése sem, hiszen Hannától mindet megtanulták és a legtöbbet az oviban elő is adtak.
No és hogy mi lett az eredmény? Hanna kiemelt arany minősítést kapott a zsűritől. Láttam az arcukat, amikor Hanna énekelt és bizony végig mosolyogtak. Ezt jó jelnek fogtam fel. Bejött a kicsit vicces és mosolygós éneklés. Ahogy Pélyi Barna mondaná. Ez átjött. Rajta kívül még egy kislány kapott az osztályból ugyanilyen oklevelet, viszont sajnos később kiderült, hogy csak az egyikük vehet részt a kerületi megmérettetésen és ez nem Hanna volt, hanem az osztálytársnője. Kb. 15 percig szomorkodott emiatt, aztán amikor kiderült, hogy nagyon messze és nagyon hosszú verseny várt volna rá, belátta, hogy nem olyan nagy baj, hogy most ebből kimaradt. Emlékszem, hogy amikor a kocsiban mesélte, hogy így alakult, egészen hazáig énekeltünk, pedig hála bátyámnak, újra van működőképes rádió az autómban. A legjobb terápia rosszkedv, bánat, mélypont ellen.
Úgyhogy hála az igen színvonalas énekóráknak, az énekkaros különóráknak, a tesóknak, a néptáncos múltamnak, a Morzsa tábornak, az ovinak, anyukámnak és mindenkinek akitől csak egy dalt is tanultunk, -nálunk nagyon gyakran hallani énekszót. Szólóban, duett vagy trió formátumban, zenei kísérettel vagy anélkül, de legtöbbször kórusban. Basszus vagyis Zoltán nélkül.
