Kerti partit szerveztünk és mivel a meghívás éppen augusztus 24-re szólt, ráfogtuk, hogy a hetedik házassági évfordulónkat ünnepeljük ily módon, vagy ha ez nem tetszik, akkor azért, hogy együtt búcsúztassuk a nyarat esetleg az olimpiát. A meghívó szövegében leírtuk, hogy a belépő minimum egy, maximum három kiskorú. (Bátyámék Nórija igazoltan volt távol, a nyár utolsó napjait nagymamájánál tölti az előző bejegyzésemből már ismert Rákóczifalván)
Szóval nagy ricsajra készültünk, előszedtük az összes létező kerti játékot, krétát és a pingpongasztalt is kinyitottuk. Az időjárás miatt kicsit aggódtunk de feleslegesen, mert végül is kaptunk hideget és meleget. . Egyszer hosszú nadrágba öltöztettem a kicsiket, nem sokkal később pedig inkább shortban homokoztak, egyszer a naptej került elő, máskor pedig a kardigán. Eredeti tervünk szerint a vendégek egy része a medencében lett volna elhelyezve de a víz hőmérséklete, amit én egy előszezoni tengervízhez hasonlítanék végül csak két bátor kamasznak volt ínyére. A többieknek inkább Zoltán jól ismert hamburgerére fájt a foguk. Evés közben, hét évvel ezelőtti margitszigeti esküvőnkről beszélgettünk, amikor rájöttem, hogy a szekrényben, gondosan el van téve menyasszonyi ruhám. Több se kellett a lányoknak, noszogatni kezdtek, hogy bújjak bele. Miért is ne? - gondoltuk Zoltánnal bár kicsit aggódtam, hogy a hernyóselyem, cseppet se bő szabású szoknya hét év és három gyerek után rám fog e jönni de végül magabiztosan mentem fel a szobába, ahol Zoltán minden erejét összeszedve próbálta begombolni a szoknya legfelső gombját. Nem sikerült de a többi igen és a fűző is épp úgy állt, mint hét éve. Zoltán praktikus és technikai okokból, -amit most méltányossági okokból nem fejtek ki-, csak a nyakkendőjét vette magára egy éppen jó méretű zakóval, de illúziónak ez is bőven megfelelt. Lelibbentem a lépcsőn, mint a giccses amerikai filmekben és kitipegtem a teraszra, ahol Hanna szeme csillogott, amikor meglátott, Eszter csak simogatta ruhámat, Noémit pedig a fátylam érdekelte. Zoltán megkocogtatta az egyik poharat és rögtönzött beszédet tartott, amivel igazán zavarba hozott és meglepett, mert félig-meddig komoly n hangzott és úgy emlékszem mintha megköszönte volna az eltöltött hét évet de nem vagyok biztos ebben sem, mert közben két Eszterre, Noémire és Hannára kellett figyelnem...
Unokatestvérem, Józsi eközben a semmiből elővett egy buborékfújó gépet és ezernyi buborékot fújt ránk. Az egész egyszerre volt szürreális, vicces és romantikus. Utólag bevallom nagyon élveztem. Fátylaimat elragadta tőlem Noémi és Hanna, Zoltánnak és nekem pedig egyszerre jutott eszünkbe ugyanaz...három esküvőn kell majd fátyolban látnunk lányainkat.
Heni és Laci megint nem hazudtolta meg önmagát és olyan kreatív ajándékkal kedveskedett, hogy azóta is azon töprengünk, hogyan viszonozzuk majd egyszer nekik. Ajándékba kaptuk Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című könyvét, ami azon kívül, hogy megkönnyíti majd az esti mesék kiválasztását, alapmű és nem hiányozhat egy gyerek könyvtárából sem. És most leírom a mellékelt könyvjelzőre írt szöveget is, mert roppant szellemes és mert nagyon-nagyon kedves: " A Három Hercegkisasszony szüleinek Hetedik Házassági évfordulójuk alakalmából kívánunk további HetvenHét év Hasonló Hévvel, Hűségben, Harmóniában eltöltendő Hosszú HÁZasságot!"
A délután további része evéssel, ivással és mindenféle kültéri játékkal telt el, amit nem részleteznék, elég csak annyit mondanom, hogy három kislányunk mindenféle altatási ceremónia nélkül, egy mukkanás nélkül merült álomba az esti fürdés után, az utolsó vendég pedig 10 óra körül távozott.
Zoltán nagymamája, Hanna dédije a minap ünnepelte 94. születésnapját, amit mi a hagyományokhoz híven egy közös ebéddel ünnepeltünk meg. Dédiről és a Náncsi néni vendéglőjében töltött cseppet sem nyugodt pillanatokról hamarosan írok.
Van abban valami jó is ha az ember gyerekei nem kegyelmeznek és ünnepnap ide vagy oda korán kelnek. Zoltánnal ilyen reggeleken össze szoktunk nézni és csak annyit mondunk akarom mondani éneklünk egymásnak, hogy "Nincs kegyelem..nincs kegyelem" (tényleg valaki tudja kinek a dala ez és mi a teljes szövege?)
Szóval reggel háromnegyed kilenckor már az Andrássy úton táncolt Hanna Eszter és Noémi az ünnepélyesen felvonuló és trombitáló, doboló katonazenekarok ritmusára. Rajtunk kívül még néhány gyerekes család és sebtében érkező tévés stáb népesítette be az utat. A lányok tapsoltak és integettek is a legtöbbször szigorú arccal zenélő és a Hősök tere felé menetelő katonáknak, akik közül néhány csak nem bírta ki és elmosolyodott a kedves látványtól.
Innen helyi , VIP túra vezetőm, Zoltán azt javaoslta, hogy sétáljunk át a Platán Étterembe ( www.platanetterem.hu ) , ahol garantáltan friss bundáskenyérrel és egyéb finomsággal pótolhatjuk elmaradt reggelinket. Így is lett. A Platán szívünknek nagyon kedves hely, mert két éve éppen ide szöktetett ki férjem a kórház fogságból, hogy aztán házassági évfordulónkat egy finom ebéddel ünnepeljük meg. A hely még sosem okozott csalódást nekünk, franciás, mégis magyaros hangulatával..Tele pocakkal indultunk tovább a Kossuth térre, ahol nagyszerű programok várták a családokat. Persze addigra már a kényelmesebbek is felébredtek, így jókora tömeggel kellett osztozni, szlalomozni a lányok legújabb, háromkerekű, tolókarral ellátott szerzeményével. Hanna még most is nemezelne az egyik jurtában, én szívesen megkóstoltam volna még az idei ország tortát is, de a kicsik már elfáradtak és az autóban hazafelé csak arra lettünk figyelmesek Zoltánnal, hogy kb. kettő perccel az indulás után gyanúsan nagy lett a csend.
Délután még Hanna kérésének eleget téve, Zoltán tanítgatta Hannát a kétkeréken való biciklizés tudományára ( ami ugye ha vérrel szerencsére nem is, de verítékkel mindenképpen jár).. és én olyan de olyan büszkén néztem őket, mert Hannának már sikerült néhány métert egyedül is megtennie és Zoltán szerint már csak pár alkalom és Hanna biztonságosan fog tudni tekerni és ami még ennél is fontosabb fékezni, kanyarodni és megállni.
A kicsiktől pedig igazán kedves gesztus volt, hogy hét órakor már mindketten az igazak álmát aludták és én teljes extázisban nézhettem, hallgathattam a megunhatatlan István a király rockoperát, az én kedvenc társulatommal, Hannával és Zoltánnal.
"Majd meglátod milyen érzés amikor a kicsik egyszerre halmoznak el a puszikkal, ölelésükkel"- mondogatták sokan kedvesen, amikor talán a szokásosnál is kimerültebbnek, fáradtabbnak látszottam, nem sokkal a kicsik születése után.
És hetek óta valóban tudom csak éppen már most biztos vagyok abban, hogy kevés minden szókincsem ahhoz, hogy le is jegyezhessem az érzést, ami magával ragad egy egy szeretet lerohanás alatt és után.
Esténként, a szokásos családi vihánc, fürdés után én egyenként szoktam Esztert és Noémit az ölembe venni. (Gondolkodtam egy óriás fotelen de egyelőre azt érzem, mindkettőnek fontos, hogy külön, csak az övéi legyek, így ez az ötlet elnapolva a közös esti mesék felolvasásáig) Elénekelem nekik az altató dal repertoárom összes darabját, amit ők gyakran velem együtt dúdolnak de legtöbbször mégsem ezt teszik, hanem hatalmas kék szemeikkel rám néznek és símogatják arcomat, hajamat. Amikor észreveszik,hogy elolvadok bájos kis mozdulataiktól fokozzák az érzéseket és puszikkal halmoznak el. Egyet az arcomra, egyet a másik oldalra, a számra, az orromra. Később, leteszem a kiságyba az kiveszem a másik kicsit, aki ezalatt türelmesen vár az ő ringatására. És megismétlődik a dalolás, dúdolás, símogatás, puszilkodás.
Ismét bebizonyosodott, hogy nem közhely az ikres berkekben annyit hallott "dupla munka de dupla öröm" kifejezés. És akkor még nem is szóltam Hanna öleléséről és puszijairól. Az meg már tripla. Ezt mindenképpen le kellett írnom most.
Szombaton tehát 18 mackóval, három kislánnyal, egy férjjel és anyukámmal együtt elindultunk a Döme napra, aminek Rákóczifalva adott otthont immáron másodszorra. Hogy miért pont Rákóczivalfa? Mert ott található Magyarország (azt hiszem) legnagyobb mackógyűjteménye, ami meg is tekinthető a múzeumban.
( http://www.rakoczifalva.hu/macimuzeum.htm )
Több oka is van annak miért vártuk nagyon ezt a gyerekbarát rendezvényt. Először is sógornőm, azaz bátyám felesége az előbb említett községben nőtt fel. Rég voltunk a Szolnok mellett lévő, helyes kis községben. Először az esküvőjükön aztán később kislányuk, Nóri keresztelőjén. Másodszor, Hanna még nem látta a Tiszát -saját bevallása szerint-, hát most pótoltuk az elmaradást. Harmadszor pedig, mert mi is hozzá szerettünk volna járulni a Guiness rekord kísérlet sikeréhez, amikoris 6000 mackó összegyűjtése volt a cél, arról nem is beszélve, hogy Hanna legkedvesebb, két éves kora után, a bécsi karácsonyi vásáron kapott és azóta is nagy becsben tartott mackójának neve Döme ( illetve időnként Dömilla) és hát Dömének illik ott lenni a Döme napon.
Érkezés után jól belakmároztunk bázisunkon, Orsi anyukájának házánál és csak ezután sétáltunk el a rendezvényhez, ahol először is szabályosan regisztráltuk mackóinkat, ami számlálásból, címkézésből, fotózásból állt. Névrokonomtól, Frankónétól , hivatalos, aláírással ellátott papírt is kaptam, miszerint a mi családunk a 460-478-es sorszámmal ellátott mackókat hozta Budapestről ( persze vissza is visszük őket).
Hanna és Nóri ezalatt már a szabadtéri színpad előtt felállított nézőtér első sorából nézték a műsort de csak addig míg észre nem vették hogy mi a kicsikkel a ringlispír felé igyekszünk. Így aztán négy lánykával indult el a hinta amit Eszter módfelett élvezett, Noémi viszont úgy a negyedik kör után úgy döntött, hogy inkább kiszáll menet közben. Persze segítettem neki.
Anyura hagyva a kicsiket, csatlakoztam inkább a kézműves részleghez, ahol Hanna már élvezettel ragasztózott. Pont, mire készen lettünk pocakos papírmacinkkal, eleredt az eső de nem bántuk, mert tudtuk, hogy csak futózápor, és persze remek alkalmat adott arra, hogy megnézzük a Macimúzeumot. Előtte azért ott hagytuk kézjegyünket (Hanna és Nóri szó szerint, mivel átrajzolták tenyerüket) az erre a célra kifeszített fehér vásznon.
A macinap megkoronázása pedig igazán különlegesre sikeredett, hála Orsi anyukájának, aki mindenkit ismer, így persze a legtöbben őt is és persze nagy köztiszteletnek örvend, szóval Erzsike felpattant egy lovas hintóra és intett, hogy már csak mi hiányzunk róla, így Zoltánnal és a három lánykával lovas kocsin akarom mondani hintón érkeztünk Orsiék házához.
És hogy összegyűlt -e a 6000 mackó? Nos, erre még én sem tudom a választ de hamarosan kiderül. Egy biztos azonban. Jövőre újra megyünk!
Nem tudom más családban hogy van, de nálunk szinte elképzelhetetlen hogy társasjáték nélkül múljon el nap. Kártyázunk is. főleg Unot és Solot, Fekete Péter Thomasos változatás, amikor a Kövér Ellenőr helyettesíti Pétert, aztán van hercegnős, meg vonatos kártya is az erre kijelölt dobozban. Társasjátékból a Sequence a nagy kedvenc, amikor négy korongot kell valahogy egymás mellé ügyeskedni. Nem hiányozhat a memória játékok valamelyik változata sem, a Differix, ami nagy összpontosítást és figyelmet kíván még tőlem is és van egy Képkereső játékunk is.
Az igazán nagy kedvencek azonban azok a retro játékok, amikkel még én játszottam kislány koromban és amelyek hála szüleimnek nem lettek az enyészetté. Ilyen az Otthontól az iskoláig, amiben kissé szocreál de nagyon kedves stílusban a helyes közlekedés szabályait lehet elsajáítatani, úttörőruhás fröccsöntött bábuval haladva otthontól az iskoláig. Egyébként is borzasztóan érdekli Hannát a közlekedés, a táblák, a szabályok és a szabálytalanságok. Rosszallóan csóválja fejét ha bekötetlen autóst lát vagy bukósiksak nélkül száguldozó motorost. A KRESZ táblák jelentését is ismerii, tudja mi az az elsőbbség és a jobbkéz szabály. Arról is beszéltünk, hogy elképzelhető, hogy mire ő felnőtt lesz, már olyan autókat gyártanakk, amikben csak hátra kell dőlni kényelmesen, be kell mondani a célpontot és az autó magától odaviszi gazdáját. (mielőtt valaki nevetni merészelne ezen, közlöm, hogy a minap a hírekben pont egy ilyen autó fejlesztéséről beszéltek)
Aztán szereti még a képes dominót, ami szintén gyerekkorom kedvence volt, és aminek a hátoldala azért hagyományos pettyes. Amikor kezembe fogom régi játékaimat annyira intenzíven átélem megint gyerekkoromat, a bátyámmal folyó gyakran, csaknem verekedésbe torkolló társasjátékozásokat, hogy tényleg megfiatalodom.
Hanna betartja a játlékszabályokat, ügyesen kombinál, taktikázik és vérbeli kártyásként teszi le a lapokat, mindig valami csípős megjegyzéssel, olyanokkal, hogy" na most megjártad" vagy "ezt megúsztam/d" vagy "áhhh nincsenek jó lapjaim"
Szóval jó vele játszani no és van egy csomó olyan játékunk amihez nem is kell semmi de semmi, mégis, mondjuk egy dugóban vagy váróteremben életmentő tud lenni. Ilyen a Mondjál három nevű játék, amikor ki kell találni hogy miből mondjon hármat a játszótárs és ha sikerrel vette az akadályt, a másik következik.
Ehhez hasonló a Megmondom az első betűjét és találd ki mire gondolok típusú agytorna is, ami azon kívül, hogy már az olvasásra készít fel észrevétlenül nagyon vicces is tud lenni.
Nos, ha már az olvasás szót említettem nem hallgathatom el, hogy Hanna bizony már nemcsak az egy,két, három betűből álló szavakat olvassa össze, hanem az ennél hosszabbakat is. Szó sincs erőltetésről, Hanna nagyon szeret tanulni és kicsi kora óta érdeklődő, hát válaszolunk is neki és persze a betűket is megmutattuk régen, mostanra érett meg arra, hogy össze is olvass őket. Úgyhogy senki ne csodálkozzon azon, ha véletlenül vendégségbe jön hozzánk, hogy a házhoz vezető kockaköves járda tele van firkálva krétával csupa nagybetűs szavakkal.
Most búcsúzom, mert még össze kell szednem a házban rejlő összes játék/plüss mackót, becslésem szerint úgy huszat, akikkel aztán holnap útnak indulunk . No de erről majd a következő bejegyzésemben írok. Brumm
..kreatív blogger lettem, ráadásul két jelölést is kaptam egy napon. Soha nem szoktam körbeküldeni körbeküldős leveleket, utálom a láncleveleket is és abban sem hiszek, hogy szerencsétlenség ér ha egyszerűen kitörlöm a szerencsével kecsegtető maileket. De ez más. Akárki is indította útjára, nem akart ártani vele senkinek. Jó érzés kapni és jó érzés adni. Akkor is, ha a fél blogolós társaság büszkélkedhet már ilyennel...
Szóval köszönöm szépen, elsősorban jelölőimnek Titának és Edithnek, másodsorban pedig azoknak, akik titokban vagy kevésbé titokban olvasnak. 3 éve, amikor elkezdtem Hanna naplóját írni, még nem sejtettem, hogy ekkora sikere lesz. Hogy a legolvasottabbak között lehetek már jó ideje. Azt is tudom, vannak néhányan, akik tőlem kaptak kedvet az íráshoz...Hajrá, csak abba ne hagyják!
Most pedig bajban vagyok, mert a babaszoba blogjain kívül bizony ritkán olvasok más blogokat. Néha egy-egy recept keresése közben rábukkanok igényesre meg persze ott vannak a vér pofik, a Tota W. meg a többiek. Most akkor kit emeljek ki?
Ugye kapok gondolkodási időt. Ígérem lesz 5 jelöltem nekem is.
Addig pedig ahogy a kreatív blogger szabályzata kimondja,bemásolom két díjazóm linkjét, szerintem érdemes őket olvasni, mert életszagúan, természetesen és igényesen írnak családjuk mindennapjairól, az anyaság örömeiről, kihívásairól.
Kriszta és Boróka
http://www.babaszoba.hu/services/blog/krisztaboro
aki ezt írta rólunk:
"Ágnes, bár nem tudod, hogy olvaslak, mert a ritkánál is ritkábban írok, de már babaszobáskodásom elején Rádtaláltam. És megkedveltelek. Szilvihez hasonlóan, csodállak az energiádért, a türelmedért és főleg, hogy olyan következetesen, példaértékűen nevelgeted tündéri okos lányaidat. Bár a naplódból nyilvánvaló, hogy jó anyagi körülmények között éltek, nagyon tisztelem Benned azt, hogy sosem elsőrangű dolog, ha valamit vesztek a lányoknak vagy olyan élményt biztosítotok számukra, ami másnak talán lehetetlen. És ahogyan a férjedről írsz... csakis olyan feleség írhat így, aki teljes szívéből szereti a párját. A naplódat, családodat legegyszerűbben így jellemezném: hol szeretet, ott minden. "
..és Tita, Dorka a családban-és a család néha nem mindennapi napjai!!! http://www.babaszoba.hu/services/blog/doricia , aki (szemtelenül) fiatal kora ellenére (vagy pont azért) minta anya, amellett pedig nagyon csini is és aki ezt írta rólunk:
"Úgy gondolom nem véletlen vannak a legolvasottabb naplók között. 3 fürtös angyalka, akiknek öröm betekintést nyerni az életébe. Anyukájuk kreatív, szuper programokat szervez, és aki olvassa őket remek ötleteket meríthet, és megtudhatja milyen az élet 3 gyerekkel, akik közül (kis nehezítés képpen) kettő egyidős."
Egyiküket sem ismerem személyesen, mégis olyan kedvesen, lélekemelően írtak rólam, hogy nem találok szavakat. Köszönöm! (Már értem miért nem tudnak egy értelmes mondatot kinyögni az Oscar átadáson a nyertes színészek..)
És pár nap késéssel de idebiggyesztem az én 5 jelöltemet. Azért, mert valóban kreatív és azért mert megérintett vagy csak ott ragadtam pár pillanatra és nem kattintottam át azonnal.
http://berajlany.multiply.com/
Zoltán mesélt már róla sokszor és végre rábukkanatm blogjára is. Igazán nem mindennapi és szeretem ahogy ír a gyerekekről (is) Még ismerkedem vele.
http://lorien.blog.hu/ mert karfiolleves receptet kerestem és nála rátaláltam és persze azonnal bejelöltem
magamnak, hogy legközelebb is nála keresgéljek ha kifogytam a főzési ötletekből.
http://danybby.blog.babaszoba.hu
mert ha én megkaptam neki is jár, hiszen sokszor nemcsak a téma, a történet hasonlít kísértetiesen az enyémre hanem gyakran még a szóhasználat, a stílus is..bár Éva sokkal gazdagabban, érzelmesebben, igényesebben fogalmaz, én pongyola vagyok hozzá képest
http://ikresapuka.blog.hu/
mert tetszik, hogy kivételesen nem anyuka, hanem apuka ír...és ikrekről , ami ugye szívügyem.
Nem tudok ötödiket, mert vagy már megkapták vagy nem találtam még rá. De csak idő kérdése, úgyhogy meghagyom a helyet.
Hanna a héten ismét oviba jár. Azt mondta szeret oda járni ás bár itthon is jól érzi magát, hiányzik az ovis légkör és kisbarátai. Azért nagyon remélem nem minket minősít Hanna oviba vágyása. Idén nyáron közös megegyezéssel úgy döntöttünk nem utazunk el sehová, élvezzük a házunk és kertünk adta lehetőségeket inkább és majd ősszel vágunk esetleg útnak. Igyekeztünk tartalmasan eltölteni a nyári napokat és Hannának külön programokkal kedveskedni. Az egy hetes varázsműhely táborról írtam már korábban de az anyukámnál töltött egy hétről még nem. Tulajdonképpen ez is Hanna ötlete volt. Egy hét a nagymamájával, ahol csak ő számít és ahol tudja, hogy bármit el tud érni ha nagyon akarja, maga lehet a paradicsom egy olyan kislánynak, akinek történetesen egyszerre két testvére lett. Mami, azaz az én anyukám a Centin lakik, ott ahol én is felnőttem. Maga ez a tény is varázslatossá tette Hannának a lakótelepi kislány létet , de az igazán felejthetetlen élményeket a játszótereken szerezte. Egész délutánokat töltöttek a kedvenc játszótéren ahol vakmerő dolgokat művelt és még az a jó, hogy mindebből és semmit nem láttam csak az elbeszélések alapján tudom és persze látom, hogy a kitartó gyakorlásnak köszönhetően megtanult függeszkedve lógva haladni valamelyik hajmeresztő de legalább EU szabvány mászókán. Közben anyu forró dróton keresztül szállította a híreket volt általános iskolai osztálytársaimról, azoknak csemetéiről, hiába no, öregszünk, lakótelepi barátnőim, osztálytársaim anyukává lettek.
Az egy hetes nagymama tábor után Hanna hátfő reggel számonkérte rajtam a beígért "Süssünk süssünk valamit" tábort, így aztán egy hétre előre megterveztem a nem túl bonyolult de annál finomabb sütemény menüsort. Segítségemre voltak Hanna szakácskönyvei, a Nagy sütiskönyv gyerekeknek valamint a Mit süt ki Pettson és Findus. Hanna alig várta, hogy a kicsik sziesztázzanak, akkor aztán elővettük a kötényeinket, a fakanalakat és nekiláttunk a sütésnek. Minden áldott nap.
Úszni nem tanult meg Hanna, pedig Zoltán elhatározta, hogy ha egyszer van saját medencénk ideális terep lenne lányunknak, hogy elsajátíthassa az alapokat. Csakhogy Hanna sosem volt az a vizitündér, ki nem állhatja ha a szemébe, orrába víz megy (én sem de ezt titkolom előtte) és persze az apuka oktatónak lehet nyávogni, nyafogni, feleselni, tiltakozni, azaz tekintélye szinte nulla a vízben. Zoltán átadta az oktatás lehetőségét a hivatásosoknak és hogy ennek nyomatékot is adjunk, elsétáltunk kerületünk legújabb (egy már van de az nem az ovi mellett, tőlünk 5 percre, hanem a hév síneken túl, tőlünk 10 percre) uszodájának megnyitójára. Szeptembertől ide sétálnak majd át Hannáék a többi ovissal együtt, remélem akkor majd bátrabban néz szembe a víz adta kihívásokkal. Zoltán persze talált magának új feladatot vagy inkább sportot. Hanna szeretne ugyanis két keréken biciklizni.
Most pedig nekilátunk, hogy Hanna unokatestvérétől, Kristóftól loptt, amerikai ötlet alapján elkészítsük Hanna első magyar Show and Tell füzetét, ami nem más, mint egy emlékkönyv, amibe beragasztjuk nyári élményei kézzel fogható emlékeit, a belépőjegyeket, prospektusokat, ezt rajzzal és pár soros magyarázó szöveggel tarkítsuk vagyis ezen a nem mindennapi módon megmutatjuk és elmeséljük hogyan telt Hanna nyara 2008-ban.