Fel kéne pörgetnem a blogot újra. A legutolsó bejegyzésem még Hanna 10. szülinapjáról szólt. Talán akkor jól mutat itt ez a rövid jelenet, amely ma reggel játszódott le otthonunkban. Úgyis az erő gyűjtésről szól. az meg nemcsak a...
Első lányom, Hanna születése óta írok. Tipikus történet, mondhatjátok, ám ha elárulom, hogy nemsokára 20 éve, akkor lehet, hogy már nem annyira szokványos. Hát igen. Nem most kezdtem, hanem akkor, amikor még nem volt divatos, menő vagy épp karrierlehetőség a blogolás. Nem tudtam, hogy mi lesz ebből, meddig írom és főleg ki olvassa. Aztán magam is meglepődtem azon, hogy nem hagyom abba. Hogy szépen lassan megtalálom a saját stílusomat és azt, hogy kinek és miről szólnak a posztok. Hanna és az ikrek követendő lábnyomai lett a címe, merthogy közben megszülettek az ikrek. Persze sokat írtam erről is, de talán még ennél is többet az utazásainkról, a kalandjainkról, a kreatív ötletekről, az ünnepi készülődésről, bevált receptekről, ajándékötletekről, programokról, magamról, magunkról. Igen, ez amolyan family blog, amiben egy X generációstól tudhatják meg az olvasók, hol hagytuk a lábnyomainkat. Hogy ez kit érdekel? Én úgy látom, hogy azokat, akik ugyanúgy lavíroznak az életben, mint én. Egyszerre nők, anyukák, háziasszonyok, dolgozó nők. Egy blog, amiben újságíró, idegenvezető és művelődésszervező végzettségeimet felváltva kamatoztatom. És úgy vagyok vele, hogy ha csak egyetlen ötletet, tippet, gondolatfoszlányt adhattam valakinek, aki engem olvas, már megérte. Nekem ez a lényeg.
