RSS

2013. október 23.

Lombkorona és családfa




Kihasználva, hogy Hannának október 23-án nem volt színházi próbája, úgy döntöttünk, hogy megejtjük a rég beígért rokonlátogató utat a Vajdaságba, egyenesen Csókára. Sokat kuncogtunk a szójátékon, azaz, hogy a Vajda lányok a Vajdaságba utaznak három igazi Frankóval, hogy aztán Szerbiában újabb Frankókkal találkozzanak.

Az egész úgy kezdődött, hogy úgy egy éve bátyám jelezte, hogy egy családfakutató internetes oldalon valaki mintha a mi apai nagyapánk után érdeklődne. Levélváltás következett, az elküldött fotók pedig minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy van egy másod unokatestvérem Szerbiában, a lányaimnak pedig harmad unokatestvéreik, mind mind lányok. Nyáron aztán ellátogattak hozzánk. Furcsa volt a bemutatkozáskor hallani az azonos vezetékneveket. Fényképeket nézegettünk, belemerültünk a múltba, a történelembe és bizony más szemmel látom apai nagyszüleimet, akiket egyébként kicsi gyerekkoromban vesztettünk el.

Szóval most ősszel bátyám családjával mi kerekedtünk fel, hogy találkozzunk velük. Mivel az útvonal pont Makó felé vezetett, oda, ahol nemrégiben irdatlan sok pénzből megépült a jól csengő névvel ellátott Lombkorona sétány, amiről annyit olvastam, hát meggyőztem a csapatot, hogy mindenképpen sétáljunk mi is a fák lomjainak szintjén, mert a fák koronája ilyenkor ősszel csodaszép lehet. Utánajártam annak is, hogy az ünnepnapra való tekintettel reggel már nyitva lesz. Amikor aztán azt is elmondtam, hogy a fő attrakció a rögtönzött környezetismeret óra után a különleges csúszda lesz, máris mindenki lelkes lett.




Mi voltunk aznap az első vendégek a Maros partja mellé felépített tanösvénynek és bár 10:00 előtt érkeztünk szabadon végiggyalogolhattunk az itt-ott akadály elemekkel tarkított sétányon. Élőlényt, madarat nem láttunk a magasból, így meg kellett elégednünk az információs táblák okosító szövegével. A család apraja nagyja tudja már, hogy van a talaj szint, a cserjeszint, lombkoronaszint. A hagymaterasznál, a dzsungel függőhídnál készült jó sok fotó és mire a nem túl hosszú sétány végére értünk már a csúszdázáshoz szükséges zsákokat kölcsönző bódé is kinyitott, így semmi akadálya nem volt annak, hogy lecsússzunk az első látásra igen meredeknek tűnő csúszdán. Már máskor is megállapítottam, hogy a lányaim nem azok a félős fajták, de azért meglepődtem rajta, hogy mennyire bátran veselkedtek neki a kalandnak. Látva az ő bátorságukat, engedtem a kérésüknek és én is lecsúsztam. Aztán újra és újra és azt hiszem estig ott csúszdáztunk volna ha nem lett volna más tervünk aznapra még.

Sétálhattunk volna még az erdőben, a Maros partján, a szomszédos kalandparkba is elmehettünk volna így eldöntöttük, hogy ha legközelebb Makón járunk úgy időzítjük, hogy a Hagymatikum fürdőbe is eljussunk.





A városból kivezető utak mentén és a szomszédos falvakban egymást érik a hagyma árusok. Természetesen mi is megraktuk alaposan a csomagtartónkat igazi makói vörös-, fok- és lilahagymával.

A szerb határtól pár kilóméterre fekvő Csókán pedig nagy szeretettel és terülj-terülj asztalkámmal fogadtak. Előkerültek ismét a fényképek, elsétáltunk a temetőbe majd a legfiatalabb Frankóhoz is, Franciskához, aki az igazak álmát aludta a babakocsiban és nem értette miért aggódunk azon, hogy csak lányok vannak a famíliában.

0 megjegyzés: