RSS

2014. május 26.

Londonban sejhaj







Megírtam Hanna londoni kiruccanásáról szóló élménybeszámolót. Bár én nem voltam ott, Hanna sokat mesélt így nem volt nehéz. Karácsonyra kapott fényképezőjével rengeteg fotót készített, így az volt a vezérfonalam. Zoltán persze beleszólt, kiegészített és bizony nemcsak a beszélgetéseink alatt hanem itt a blogban is, így időnként az ő gondolataival is találkozhattok ...


Amikor kisütöttük az egész londoni utat, egyértelmű volt, hogy Zoltán vállalja az idegenvezető {{{{NAH AZÉRT NEM VOLT VALAMI NAGY ÁLDOZAT A RÉSZEMRŐL :)) - VZ}}}, utaskísérő szerepet. Egyrészt, mert úgy ismeri a várost, mint a tenyerét, ha kell brit akcentussal is beszél sőt "nyomja" a helyi szlenget, szóval vele biztosan nem vesznek el a
gyerekek, - Hanna és drága unokatestvére Nóri -, másrészt nekem háromszori próbálkozás után sem sikerült a várost a szívembe zárnom...

A jegyet jó előre megvette Zoltán, figyelembe véve azt, hogy nehogy véletlenül ünnepnapra vagy iskolai szünet idejére essen, hiszen ebben az esetben óriási különbség lehet a két ár között és az egyébként is mindig zsúfolt városban még több turista lett volna, ami egyenlő a végeláthatatlan sorral. Emiatt persze mindkét lány három napot hiányzott az iskolából, ám mivel mindketten jó tanulók és korábban egyikük sem "lógott" a suliból síelés vagy több hetes egzotikus út miatt, ez igazán bocsánatos "bűn" volt.



A szállásfoglalással voltak gondjaink, mivel eredetileg egy barátunknál hajthatták volna a le a fejüket a fáradt vándorok, ám ez különböző okok miatt mégsem jött létre így Zoltán lázas szállásvadászatba kezdett. Egy ideig minden próbálkozása kudarcba fulladt, elutasító e-maileket kaptunk meg a szokásos választ, hogy teltház van. Komolyan azt gondoltuk, hogy a nemzetiségünk miatt {{PERSZE LEHET, HOGY ÜLDÖZÉSI MÁNIÁM VAN, DE - PERSZE SZIGORÚAN POLITIKAMENTESEN: CIKIS ORSZÁG LETTÜNK EURÓPÁBAN }}. Később kiderült, hogy szó sincs erről, csupán pont a London Maraton idejére esett a
kiruccanás, ami elégséges ok volt arra, hogy benépesüljenek a szállodák.

Végül a Viking Hotelben sikerült elég tágas és elég könnyen elérhető szállást találni SŐT MÉG REGGELI IS JÁRT. Kellett is az energia, mert Zoltán igyekezett a lehető legtöbbet megmutatni a lányoknak a városból. A hoteltől kb. 50 perces emeletes buszos utazással (VAGY 20 PERCES METRÓZÁSSAL- VZ) volt elérhető a központ, az Oxford Circus.
Legtöbbször az előbbit választották, mert az beillett egy igazán szép és hosszú városnézéssel ráadásul a megunhatatlan double deckeren. Persze időnként a föld alatt is utaztak, hiszen a metrót látni kell, sőt el kell tudni igazodni a kesze-kusza metro térképen. Tudvalevő, hogy a tömegközlekedés sem olcsó Londonban, de Zoltánt nem kell félteni, mert helyieknek szóló bérletet váltott, amivel a gyerekek ingyen utazhattak végig.



Az út remekül sikerült, hajnalok hajnalán szálltak fel a teltházas fapadosra, ami időben indult és időben érkezett, pedig repteres koromból és azután is azt hallottam, hogy a Budapest-London járatok bizony rendszeresen sokat késnek.


Nórinak ez volt az első repülése, Hanna már rutinosan kapcsolta be az öveket és nem izgult a kis turbulenciák idején se. Hajnalok hajnalán indultak, mert így egy egész napot nyertek. Nem is késlekedtek sokáig, érkezésük után rögtön a Madame Tussaud's panoptikumba mentek, ahol már lement a nagy tömeg mire odaértek, így könnyedén bejutottak és minden
fontos viasz híresség előtt lefényképeztették magukat. Természetesen a One Direction-ös fiúk ölében, mellett, mögött, előtt készült a legtöbb fotó {{{{NA DE NEM VELEM!!! :)) - VZ }}}} de nem maradtak ki a kedvenc színészek, a királyi család, Shrek, Spielberg, Obama se.( NA AZ MÁR VELEM..VZ)





Innen a tiniknek "must see" látványosságba mentek,a hírhedt London Dungeon-ba. Ez ellen én tiltakoztam, hiszen nem biztos,hogy a horror az én gyerekemnek meg úgy általában gyereknek való (bár a korhatár 8 évben volt meghatározva). Valószínűleg vérremenő (stílszerűen) vitánk lett volna Zoltánnal erről, ám mivel nem voltam ott ez a kérdés egy hang nélkül megoldódott. Állítólag jól bírták sőt élvezettel sikongattak, borzongtak Nórival a szerintem ettől függetlenül kihagyható helyen.

Lazításképpen a Harrods emeleteinek kínálatát nézték végig. Felváltva hüledeztek az árakon, nem tudták felfogni mitől kerül 150.000 forintba (nem elírás) egy ronda esernyő. Mindenki nagyon kedves volt velük sőt a drogéria részlegen valami speciális technikával kipingálták a körmüket is. Hanna angol zászlósat kapott, Nóri meg valami aktuális őrületet, amit én nem ismerek. Érdekes szociológiai tanulmány volt ez nekik.

Zoltán elvitte őket a Hamleysbe is, a legnagyobb játékboltba ahol hét emeleten, közel negyvenezer játék van felhalmozva és ahol persze a legtöbb kipróbálható.

Esernyőre, esőkabátra nem volt szükség pedig itthon felkészítettem Hannát arra, hogy Londonban nem lesz olyan nap,amikor ne esne legalább egy kicsit az eső. Ehhez képest az 5 nap alatt a legrosszabb idő a borús volt, a legjobb pedig az amikor a szökőkutakban pancsoltak az angol gyerekek. Puff neki. Remélem azért a későbbiekben hinni fog nekem.

Persze nem maradtak ki a legfontosabb látványosságok. A BigBen, a Tower híd, a Buckingham Palota, a Tower a varjakkal. Ha elfáradtak bekaptak valami szendvicset vagy fish and chipsen éltek.





A Trafalgar téren Nelson admirális körüli szobrok egyikének helyén állítólag és a fényképek tanúbizonysága alapján egy kék kakas volt -hát mindig is tudtam, hogy az angolok csodabogarak.




Mivel Nóriból előbb utóbb világhírű divattervező vagy designer lesz így természetesen beugrottak a Tate Gallery-be, ahol bizarrabbnál bizarrabb, abszurdabbnál abszurdabb műveket csodáltak nevettek ki együtt. A legjobban az a barna csík tetszett nekik,amelyen két évig dolgozott a művész de a sarokba pottyantot kupac is meglepő és mulatságos egyszerre. Ha valaki elmagyarázná nekem az értelmét,annak nagyon megköszönném.



A londoni Természettudományi Múzeum viszont arra volt jó,hogy láthatták milyen egy 5 csillagos kiállítás, amiből azért egyre többet találni itthon is már, persze kicsiben. A múzeum leginkább a kiállított dinoszaurusz csontvázai és díszes katedrálishoz hasonló épülete révén híres.


Utolsó napra hagyták a távolabbi célpontokat. A Temze déli partján, a londoni Citytől kicsit távolabb fekvő
Greenwich elsősorban a 0° délkörről nevezetes hiszen 1884 óta itt, a greenwichi csillagvizsgáló közepén húzódik a zónaidő számítás (GMT) alapját képező 0° délkör. A Greenwich meridiánt egy rézléc jelzi, ahol mindig rengetegen várnak, hogy fényképet készíttessenek magukról, amint egyik lábbal a keleti, másikkal a nyugati féltekén állnak. No hát most is sokan voltak de Zoltánékat nem kell félteni, addig addig beszélgetett az egyik biztonsági őrrel, míg elárulta hol található egy olyan fémcsík, ahol ugyanúgy lehet fotózni csak éppen ingyen és sorbaállás nélkül. :-)





A 2012-es londoni olimpia helyszínére - a most megnyitott Queen Elizabeth (hát ki más?) Olympic Parkba - is érdemes volt kiruccanniuk. Hanna mesélte, hogy egy magánszemély adományából épült fel a vadi új futurisztikus torony, amire természetesen fel lehetett menni. Az Olimpiai Parkban magasodó acélmonstrum félresikerült hullámvasútra hasonlít, de sokak szerint ez a londoni Eiffel torony.
A 115 méteres, hurkokkal bolondított torony a brit főváros új Olimpiai Stadionjának szomszédságában áll, és lenyűgöző panorámát kínál az egész városra. Szinte még ki sem hűlt, amikor ott jártak, igazi újdonság a városban a mellette elterülő parkkal együtt, aminek gyönyörű, selymes pázsitján muffin lakomát csaptak.





Szóval élménydúsan telt az 5 nap. A sok-sok fényképből Nóri már készített egy remek slideshow-t. Hannának egy klassz montázst szeretnék készíteni. Már el is terveztem, hogy a vakáció egyik borongós esős napján (olyanon, amilyen elvileg Londonban szokott lenni) együtt kiválogatjuk a legjobb képeket, amiket amolyan scrapbook szerűen felöltöztetünk. Van alapanyagunk bőven, mert megszokta Hanna, hogy belépőjegyet, prospektust, térképet kidobni bűn.


Sok sok élménnyel, rengeteg képpel és néhány igazi londoni szuvenírrel tértek haza. Másnap iskolába kellett menniük, hát mit mondjak nehezen ment nekik a visszaállás. Még szerencse, hogy megmentette őket a tavaszi szünet. Jól kitaláltuk ezt is.











2014. május 1.

Tíz emelet boldogság







Ez volt a címe a Bábszínház által hirdetett rajzpályázatnak, amin megakadt a szemem még tavasz elején. Noémit nem annyira hozta lázba, Esztert viszont annál inkább, amikor felolvastam a pályázat szövegét.


"A Tíz emelet boldogság című előadásunkhoz kapcsolódóan a Pagony Kiadóval közösen rajzpályázatot hirdetünk, amelyre 5-10 éves korú gyerekek műveit várjuk. Azt kérjük, hogy a gyerekek rajzoljanak egy tízemeletes házat, ahol a boldogság lakik, azaz mindegyik emeletre rajzolják le azt, ami boldoggá teszi őket.


A győztesek és a helyezettek jól megérdemelt jutalmukat - a Budapest Bábszínház ajándékcsomagját, a Csomótündér című kötetet Gimesi Dóra író és Gyöngyösi Andrienn illusztrátor dedikálásával, továbbá a Pagony Kiadó vásárlási utalványát április 26-án, a 14:30-kor Tíz emelet boldogság című előadást követően, a közönség jelenlétében vehetik át."

Bevallom az győzött meg igazán, hogy érdemes ceruzát ragadni, hogy ez nem amolyan "lájkvadászós" verseny, ami arról szól melyik anyuka agitál, könyörög hatékonyabban facebook ismerősei agyára menve, hogy szavazzon az ő egyetlen gyermekére vagy annak munkájára. Megfogadtam, hogy ilyen típusú megmérettetésen nem veszünk részt sose.
Független, szakmai zsűri döntse el melyik mű díjnyertes.


Eszter is, mint a legtöbb kisgyerek szereti liftezni de főleg a liftgombokat megnyomni. Testvérei is, ezért aztán amikor liftgomb-nyomós szituáció van, akkor beosztják vagy ha ez nem megy, akkor mi szülők mondjuk meg, hogy ki, mikor, milyen gombot nyomhat meg fel- és lemenetelkor. Szóval egyértelmű volt, hogy a 10 emeletes házról a lift jutott Eszter eszébe legelőször, így a rajzlap egyik felére a gombokat rajzolta meg, amelyek azonban nemcsak az emelet számát mutatták, hanem azt is melyik szinten milyen boldogság lakik.

Az erkélyekre aztán részletesen berajzolta azt a sok-sok mindent, ami neki a boldogságot jelenti. A barátokat, állatokat, anyát, apát,a játékokat, a mesét , a sportolást, a finomságokat és sok virágot is. Szeretnivaló rajzocska lett én legalábbis sokáig nézegettem mielőtt beküldtük a megadott címre.



Nem ismertük a történetet. Nem volt még Gimesi Dóra nagyszerű könyve a Csomótündér a kezünkben előtte. Ugyanis abban szerepel a 10 emelet boldogság mese, ami arról szól, hogy két óriás tíz emeletes ház alakban létezett, az egyikük Angyalföldön vagyis Pesten, a másikuk viszont Budán, ami azért nagy baj, mert szerelmesek lettek egymásba. Szerelmük beteljesedését a Duna vágta ketté meg még egy csomó minden más is, ám a végén kiderül, hogy minden lehetséges ha nagyon akarjuk. Amíg azonban idáig eljutunk megismerjük a 10 emeletes ház lakóit. Mindegyik más miatt szomorú vagy boldog. Mindegyik vágyik valamire vagy valakire. Van, hogy ráismerünk a szomszédunkra közben. Nagyon-nagyon kedves, ötletes mese, amit Hannus Zoltán báboz el bámulatosan és amelyet aki teheti nézzen meg de ne túl kicsi gyerekkel, mert nem fog érteni belőle egy árva kukkot se.

Az 50 perces darabból mi ugyan mindössze 35 percet láttunk. Amikor megérkeztünk, hogy átvegyük a tiszteletjegyeket gyanúsan nagy volt a csend. Kiderült már elkezdődött az előadás. Azt hittem sírva fakadok, ám tudtam, hogy a díjátadó csak a végén lesz, így legalább arról nem maradtunk le. Nem is értettem hogyan nézhettem el a kezdés időpontját, ez azért nem jellemző rám, főleg, hogy otthon is leellenőriztem. Nos, a bűnös nem én voltam, hanem az e-mailt küldő szervező hölgy, aki fél órával későbbi időpontot jelölt meg levelében én pedig nem ellenőriztem le.

Azért amilyen halkan csak tudtunk, beültünk a Játszótér nézőterére és próbáltunk bekapcsolódni az előadásba.

Pulzusszámunk visszaállt a normálisra de aztán a taps után újra gyorsabban kezdett verni a szívünk, mert kiosztották a díjakat és Eszter is átvehette a művésztől magától a kis tarisznyát, amiben Gimesi Dóra mesekönyve a Csomótündér volt egy pagonyos vásárlási utalvánnyal és egy oklevéllel, amit biztosan bekeretezünk és a tavalyi díja-, a varázslatos színes szőnyege fölé teszünk.




Így történt, hogy Eszter immáron másodszor nyert a Budapest Bábszínház által meghirdetett rajzpályázaton és megint nagyon de nagyon boldog volt.


Aznap este pedig ismét visszatértünk a Bábszínházba de akkor egy premier kedvéért. Az unokák a polcon című zenés darabot láttuk és képzeljétek az 5 fős családunkból ketten azt mondták, hogy életük legjobb darabja. Zoltán még csak nem is bóbiskolt el közben, ami nála nagy dolog. Nekem is tetszett csak kifárasztott az erőfeszítés, hogy próbáljam magamat függetleníteni a körülöttem folyó zajoktól. Komolyan nem értem a szülőket, hogy miért hoznak el ölben ülő csecsemőket, a darabból semmit nem értő nyűglődő gyereket az előadásra. Jó lenne ha figyelnék az ajánlóban hány éves gyerekeknek szól egy-egy darab és jó lenne ha kibírnák evés, ivás nélkül a szünetig. A szülőn múlik minden.