RSS

2017. március 1.

Télbúcsúztató




Vasárnap elbúcsúztattuk a telet. Egészen Mohácsig autóztunk le az unalmasan egyenes és még ilyenkor is kihalt M6-os autópályán. Végignéztünk mi már egyszer egy busójárást (2011-ben) ám a lányok emlékezetében megkopott a látvány és mindössze annyira emlékeznek, hogy kis barátnőikkel voltak és a máglya pernyéje kiégette a bundájukat. Hát ez elég kevés emlék egy olyan eseményről, amilyen a Mohácsi Busójárás, ami 2012 óta hungarikumnak számít, amúgy pedig az UNESCO szellemi örökség listáján is szerepel.


Szerintem ez is egy olyan esemény, amit legalább négyszer kell látni, pontosabban átélni. Ugyanezt írtam egyébként amikor a Hollókői húsvéti forgatagról számoltam be tavaly tavasszal. Vagyis egyszer (vagy kétszer gyerekként) aztán szülőként, majd nagyszülőként tessék elmenni ide!



Mert ez a mi riói vagy velencei karneválunk. Borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, kereplőkkel, tehénkolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

Nem érkeztünk túl korán mert azt gondoltuk 4-5 óránál többet nem veszünk részt a forgatagban. Hála a Waze-nak, a városba vezető egyetlen dugós részt is kikerültük és a belvároshoz egész közel parkoltunk le. Azt is tudtuk, hog ilyenkor elnézőbbek az autósokkal a rendőrök, akikből jó sok volt kivezényelve és ha nem akadályozod a forgalmat akkor kevésbé szabályos helyen is megállhat az autós. Miután Hanna füléből kiimádkoztam a fülhallgatót, mindhármuknak felolvastam a fontos tudnivalókat a busókól, így megtudták, hogy ezek fűzfából faragott maszkot viselő alakok. Ezek a maszkok pedig egyedi kivitelűek. Később láttuk, hogy vásárolni is lehet népművészeti boltban ilyet. A busó jellegzetes ruházata a bocskor, a csizma, a fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, amelyre egy, vagy több kolomp van felaggatva, valamint a vállon viselt tarisznya. Lányok is vannak köztük, ők a „szép busók” akik sokác népviseletbe öltöznek, arcukat pedig fátyollal takarják el. Mire megérkeztünk, a busók nagyon jó munkát végeztek, mert langyos, tavaszi, napsütésés időben sétáltunk a temérdek mennyiségű árus mellett a főtérig. Némelyik busó levette az álarcát és hát megértettem miért húzzák meg olyan gyakran a bundájuk alá rejtett kólának álcázott itókát. Melegük volt nagyon. Mi is megéheztünk, így egy kevésbé autentikus ám annál igényesebb hamburgerezőben csillapítottuk éhségünket és szomjúságunkat. Annyira kedvesek voltak, hogy megérdemlik, hogy leírjam a nevüket. Kóstold meg Amerikát!






A kezünkbe nyomott műsorfüzetből tájékozódtunk így tudtuk, hogy idén is a „műsor” fő eleme a partraszállás, a jelmezes felvonulás és a koporsó vízre bocsátása lesz, majd sötétedéskor máglyagyújtással égetik el a telet és a főtéren körtáncokat járnak. Mi úgy terveztük, hogy a felvonulást és a dunai jelenetet megvárjuk aztán rohanunk haza, mert másnap várt az iskola. Mindenesetre vettünk egy kereplőt mi is és busóálarc hiján azzal ijesztgettem a lányokat, hogy másnap ezzel ébresztem őket.



A busók idén nagyon visszafogottak voltak. Kedvesen engedelmeskedtek a fotós kéréseknek és udvariasan, vagyis cseppet sem tolakodóan incselkedtek a közönséggel. A felvonulást a lányok végül az első sorból élvezhették végig, én meg egy köztéri vas biciklitartón egyensúlyoztam de nagyon jó volt látni az idén rekord számmal felvonuló busókat. Tetszett, hogy egész pici gyerekek is voltak köztük és olyan volt a jelmezük, mint amilyen sok-sok éve is volt. Aki az első sorban áll, persze nem ússza meg szárazon. Szó szerint, mert időnként a busó maszkjából valami víz könnyen lespriccelheti a gyanútlan nézőt vagy ahogy Zoltán járt, könnyen összekormozhatják az arcát. Repült a pehelytoll is és igazi karneváli volt a hangulat.

Teljesen váratlanul lépett hozzám Renáta (ha jól emlékszem a nevére), aki csak köszönni akart mert örült, hogy élőben látja a blog szereplőit. Hirtelen fel se fogtam de aztán leesett, hogy ő egy kedves olvasóm, aki ezer éve követi a lábnyomokat. Érdekes élmény volt mindenesetre, a lányok meg viccelődtek, hogy anyukájuk celeb. :-))


Ezután sétáltunk át a Dunához de nagyon lassan értünk oda, mert minden érdekesség (élő szobor, festőművész, fagyizó) előtt meg kellett állnunk. Nem bántuk, mert csodaszép idő volt és legalább fényképezhettem a busókat.
A téltemetés kompról történt, irdatlanul sok érdeklődő szeme láttára akik velünk együtt üdvrivalgásban törtek ki amikor vízre tették a jelképesen eltemett telet amiből már mindenkinek elege volt.

A máglyát ugyan láttuk de nem vártuk meg, hogy meggyújtsák, siettünk haza. (idén legalább nem megy tönkre egy kabát se). Remélem most egy darabig megmarad a lányok emlékezetében az élmény és a látvány mert úgy tervezem, hogy legközelebb nagymama koromban jönnék vissza vagy eetleg olyan nagyon elegánsan, ahogy Hanna megfogalmazta, vagyis lefoglalva 1-2 éjszakát valamelyik mohácsi szálláshelyen és kényelmesen, semmiképp se sietősen élvezni a poklad-ot ami igenis egy "must see" látványosság.


Ha további élménybeszámolókról, ötletekről szeretnél olvasni és nem akarsz lemaradni a lábnyomokról, lájkold a facebook oldalamat is! Itt: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts