Erdélyhez nekem meg kellett érnem. Valahogy úgy, mint az operához és az olívabogyóhoz. Kicsit szégyelltem is magamat, hogy nagyon sok országban, városban megfordultam, de valahogy Erdély kimaradt. Bár ez sem teljesen igaz, mert egyszer, amikor a lányok nagyon kicsik voltak, egy baráti családdal autóval elutaztunk Parajdra, akkor valami kis ízelítőt kaptam belőle. Emlékszem a végeláthatatlanul hosszú autóútra. Amúgy sem szeretem a kimerítő autós utakat de arrafelé, ahol ennyire kevés autópálya van és bármikor felbukkanhat egy kivilágítatlan lovaskocsi, még kevésbé vezetnék vagy utaznék az anyósülésen bárki mellett.

Na ezért (is) jött kapóra a bejelentés, hogy az Euroexpress közvetlen járatot indít a Kincses Városként ismert Kolozsvárra, méghozzá egy harminc valahány személyes kis Embraer 120-as géppel. Az út 50 percig tart és a szlogenjük is elég meggyőző, miszerint "Landolj Kolozsváron, amíg a többiek még csak a határra értek el."-vagy valami hasonló. 

Határozott célom volt Kolozsvár minél jobb megismerése, felfedezése és Edith barátnőmmel való találkozás, aki ugyan Marosvásárhely mellett él, de megbeszéltük, hogy mindenképpen találkozunk és az ottlétem alatt egy napot egymásra és a városára szánunk.

Szóval lefoglaltam a jegyet és kerestem egy jó kis szállást is, ahol a fő szempont a belvárosi elhelyezkedés volt így aztán a nevében is Ultra Central Apartmant foglaltam le és feltűnően sokat dúdoltam a Szép város Kolozsvár kezdetű nótát.

A repülőút zökkenőmentes vagy ha jobban tetszik turbulencia mentes volt és egyedülálló szemszögből nézhettem végig (de erről nem beszélhetek sajnos… )

Kolozsvár repteréről gyorsan kijutottam, ahol a szokásos kérdezgetős módszeremmel megtaláltam a nemrég üzembe állított repülőtéri buszt, amivel bejutottam a városba. Annyira új lehetett, hogy én voltam rajta az egyetlen utas. Mondjuk lehet mások a helyi 5-ös buszt választották, ami ugyanazon az útvonalon közlekedik, egy picit olcsóbb, cserébe minden bokornál megáll. A kérdezgetős módszeremre visszatérve még annyit leírok, hogy az utam során egy kicsit zavarban voltam végig azzal, hogyan és milyen nyelven szólítsam meg ott az embereket. Angolul és kérdezzem meg, hogy esetleg magyarul is tud -e? Hiszen erre arrafelé nagy az esély. Vagy pont ezért vágjak bele rögtön magyarul? Ez meg nem udvariatlanság? Kérdeztem Edith barátnőmet, aki azt mondta ők már ezt érzik, hallják, sőt látják…. hát nekem még gyakorolni kell(ett) de elárulom nem volt gond belőle és semmilyen nyelvi problémám nem volt a két nyelvtudás birtokában.

Mivel korán reggel érkeztem és előttem állt az egész nap, a szobámat viszont csak háromkor foglalhattam el, a  csomagomat, ami egy cabin baggage méretű hátizsákban kimerült, letettem a szálláson (előre leleveleztem persze, hogy így tennék) , amit viszonylag könnyen megtaláltam és ami tényleg verhetetlenül jó helyen volt egy olyan igazi műemlék jellegű házban. Igaz, hogy az utakat, járdákat a környéken pont akkor építették/újították fel, biztosan gyönyörű lesz valamikor- de szerencsére az én ablakom az udvarra nézett így nem volt zavaró.

Kávéra és valami harapnivalóra vágytam és ezeket a vágyaimat könnyen teljesíthettem, hiszen feltűnt mennyi klassz kis kávézó, étterem, pékség-némelyik igazi kis ékszerdoboz volt közöttük. Végül most csak egy helyi specialitásra, egy gyümölcsös töltött péksütire esett a választásom, mert olyan harapnivalót kerestem, amivel sétálhatok, azt éreztem most úgysem tudnék nyugodtan ücsörögni egy teraszon.

A kolozsvári Főtér felett vijjogó sirályok láttán az embernek olyan érzése lehet, mintha egy kikötővárosban járna. A jellegzetesen tengerparti madarak néhány éve tűntek fel a kincses városban, jelenlétük napjainkra hétköznapivá vált...Sok madárfaj urbanizálódik. Ha egy faj jól tolerálja az ember jelenlétét, akkor számára a város rengeteg lehetőséget nyújt” – mondja Benkő Zoltán ornitológus. A sárgalábú sirályok 2010 körül tűntek fel Kolozsváron. Jelenleg 10 pár költ a városban, a román operán és a központ más magas épületeinek a tetején.