- Ágikám! Áprilisban tudsz jönni hozzám, utána vendégeim lesznek , aztán pedig hazarepülök, úgyhogy most vagy soha! 

Ez volt az a mondat, ami felrázott és a halogatásból tettekre sarkallt. Ennek az utazásnak most volt itt az ideje. A téli szünet nem volt könnyű időszak, elfáradtam testileg és mentálisan is. Tervezgettem én, hogy meglátogatom Gabi barátnőmet Balin, de csak odáig jutottam, hogy  majd egyszer. Azzal nem kalkuláltam, hogy Gabi júniusban hazajön, hogy nem örökre költözött a szigetre. A skyscanneren folyamatosan nézegettem hogy változnak az árak, néztem melyik a legjobb átszállás, tájékozódtam, kérdezősködtem, végül kicsit ugyan megremegett a kezem, de rányomtam a "lefoglal és fizetés" gombokra: akkor ez most eldőlt, én április elsején, húsvét hétfőn vagy épp bolondok napján elrepülök a Paradicsomba. Lányaim is támogattak, és mert én olyan aggódós anyuka vagyok, nyugtatgattak is,  hogy higgyem el boldogulnak majd egyedül. (elárulom tényleg remekül megvoltak és a házibuli is jól sikerült..) 

Azóta az  ubudi rizsföldet ábrázoló kép a jelenlegi  képernyőfotóm a telefonomon...

Tudtam, hogy hosszú lesz az út de felszerelkeztem jó könyvekkel és annak ellenére, hogy többször repültem már tengerentúlra, mégis örömmel vettem gyakorlott utazók tanácsait is, például, hogy miben utazzak, hogy az a lehető legkényelmesebb legyen de azért valamennyire nőies.  Az egyik könyv, amit magammal vittem, az az Ízek, imák szerelmek című regény, amit egy amerikai nő írt, majd film is készült belőle. Az a nő válása után keresi a helyét meg válaszokat és ezért elutazik Rómába, Indiába majd Balira. Kedvcsinálónak mindenképp jó a könyv, de nekem kicsit megmosolyogtató az az iparág, ami ott kinőtte magát és az ilyen amerikai és európai útkeresők igényeit szolgálja ki fizetős meditációkon, gurukon , jóga klubokon és expatoknak nyitott kávézókon keresztül. 

De jól teszi Bali, hogy ezt az igényt is kielégíti. Ahogy az Insta lányok/fiúk igényeit is. Bali nagyon fotogén hely, özönlenek is oda az influenszerek és  ezt a helyiek ügyesen kihasználják. Balin muszáj mesés képeket készíttetni magadról, az idegenvezetők pedig szinte kötelességüknek érzik a mesélés mellett a fotózást és szinte megsértődnek ha nem szeretnél pózolni. Több, mint ezer képet készítettem én is és miközben ezeket a sorokat írom, a belőlük készült fotókönyvem már úton van. Ezek olyan képek, élmények, amiket nem hagyhattam csak úgy a telefonomban.

Mivel és hogyan utaztam? Odafelé egy átszállással Dubajon keresztül az Emirates légitársasággal, ami ugye egy 5 óra 20 perces utat jelent. Dubajban felkészültem a 9 órás átszállási időre, de ott annyi inger éri az embert és olyan klassz kis várakozó részek, kényelmes fekvő székek, pihenők vannak kialakítva, hogy nem megterhelő a csatlakozó járatra való várakozás. Emlékezetes pillanat volt, hogy amikor megosztottam a facebookon az ismerőseimmel, hogy hol vagyok, volt évfolyamtársam, Rita azonnal válaszolt, hogy de hiszen ő is itt dekkol, így bármilyen hihetetlen, hogy a Dubai repülőtéren fussunk össze, de ott találkoztunk és beszélgettünk a beszállásig. Ezek után senki ne merészelje mondani, hogy közhely az a mondás, hogy kicsi a világ. Ő hazafelé tartott japán csoportjával (japán idegenvezető), rám pedig egy 9 óra 10 perces repülés várt Bali repülőterére Denpasarba. 

Odafelé élveztem, hogy senki nem ül mellettem és a csaknem 6 órás utat az ablak mellől zavartalanul élvezhetem, finom ételekkel és megszámlálhatatlanul nagy film- és zenei kínálattal. A Balira tartó járat már kevésbé volt kényelmes és Emirates ide vagy oda, szerintem kisebb lábhely volt, mint bármelyik fapadoson, bár kárpótolt a folyamatos étel-ital kínálat. Egyébként a legjobban azt szeretem, hogy láttam merre tartunk, ezek a térképek az adatokkal nagyon lekötöttek és az Egyenlítő átrepülésekor azért azt éreztem nagyon szerencsés vagyok és hálás is, hogy ez megtörténik velem.