­
­

Bali 2. rész




Hogy én mennyire irigylem azokat akik jóízűen tudnak aludni a hosszú repülőút alatt. Nekem ez nem nagyon sikerült, mégsem éreztem ólmos fáradságot amikor végre leszállt a gép Denpasarban. A vízumért se kellett kibírhatatlanul sokat várni, a bőröndöm is megérkezett épségben, így izgatottan haladtam a kijárathoz, ahol Gabi már várt rám, mint a filmekben. Rögtön megcsapott a párás meleg, a Bali illat, ami ottlétem alatt mindvégig elkísért. Különös érzés , hogy 12000 km távolságra vagyok az otthonomtól egy más kontinensen, egy másik földrészen, egy totálisan más kultúrában, ahol a víz a lefolyón ellenkező irányban forogva tűnik el. 





Miután sikerült utat törnünk a taxit felajánló sofőrök sűrűjében, Gabi rendelt egy Grab taxit az erre szakosodott applikációval.  Ezt a Grab applikációt egy másikkal, -aminek a neve GoJek- később, amikor már helyi SIM kártya dobogott a telefonom szívében- én is letöltöttem, mert ez a két app segített abban, hogy közlekedjünk a szigeten belül, hiszen a tömegközlekedés- ha nem is teljesen ismeretlen fogalom- de nincs, ez a robogó taxi pedig gyors, olcsó és biztonságos hiszen magabiztos, tapasztalt motorosok háta mögött lehetsz részese a közlekedési káosznak és a dugók ellenére is haladhatsz.






Mivel sötétben érkeztem, nem sokat érzékeltem Baliból és egyébként is Gabival beszélgettünk az út alatt, így észre sem vettem és megérkeztünk az Ubud központjában található Gusti vendégházba,  aminek már a kapuja is mesébe illő volt. Később se tudtam betelni ezeknek a szentélyszerű meredek lépcsős bejáratoknak a látványával, aminek mindkét oldalán kőszörnyek vagy istenségek díszelegnek akik távol tartják az ártó szellemeket. A hatórás időeltolódáshoz alkalmazkodva és, hogy jól bírjuk a következő napokon ránk váró élmények befogadását, egy gyors zuhanyzás (vigyázva, hogy csapvizet nem veszünk a szánkba) után elaludtam és csak Gabi reggelijére ébredtem fel, amit a teraszon fogyasztottunk el. Csak ekkor szembesültem azzal a buja növényvilággal, ami aztán végig elkísért és amit nem győztem csodálni. Nagyon vártam az első gekkóval való találkozást is de arra estig várnom kellett.





Helyette más állatot mentünk megcsodálni, hiszen első programom az ubudi Majomerdő felfedezése volt, ami a város egyik legnagyobb turista attrakciója. Mivel Gabi már többször járt ott, felkészített, hogy bár első látásra szeretnivaló, kedves kis állatok ezek a selyemmajmok, meglehetősen agresszívek, lopósak és hatalmas szemfoguk van. Ennek tudatában a napszemüvegemet jó mélyre tettem és a telefonomat is két kézzel markoltam mindvégig. 





A motoros taxin való utazás tűzkresztségén ekkor estem át és mondhatom nagyon-nagyon élveztem, hogy elsőkén  ezen a módon fedezem fel a város. A sofőr látta rajtam, hogy kezdő vagyok és a biztonság kedvéért a fülébe súgtam, hogy óvatosan menjen, nekem ne száguldozzon (azt már csak magamban tettem hozzá, mert  a gyerekeim várnak otthon ) 



Az ubudi majomerdő egy hatalmas trópusi erdő, amelyben nemcsak majmok élnek, de a helyiek szertartásokat is tartanak az ott található 3 templomban. Megváltottuk jegyeinket, letöltöttük a megfelelő applikációt, ahogy ajánlották, aztán elindultunk, hogy testközelből láthassuk ezeket a vicces állatokat, amit ők nagy becsben tartanak. Már nem emlékszem miért de egy pillanatra leültem a kőpadkára és mire kettőt pislogtam az ölemben termett 3 majmocska, én pedig nem tudtam, hogy sikítsak, felpattanjak vagy maradjak mozdulatlan. Végül nagyon bölcsen, szépen nyugodtan felálltam.  Így indítottam, de ez elég volt ahhoz, hogy betartsuk a szabályokat. Úgy tűnt arany életük van ott, és egyszerre csodáltam őket, a kőszobrokat,  a templomokat, az erdőt és a valószínűtlenül hatalmas leveleket vagyis ízelítőt kaptam abból, ami várt rám. 







Gyalog mentünk vissza a szálláshoz és borzasztóan értékelem Gabi türelmét, aki hősiesen tűrte, hogy méterenként rácsodálkozzak valamire, ami annyira más és szokatlan volt, hogy muszáj volt magyarázatot találnom vagy épp kérnem rá. Az építkezésre, a közlekedésre, a gyümölcsökre, az árusokra. Ekkor szembesültem először azzal, hogy ez a nép folyamatosan hálát ad valamiért, felajánlások, ceremóniák határozzák meg a mindennapjaikat. Elképesztő erőfeszítést fordítanak arra, hogy otthonaik, boltjaik, templomaik előtt mindig friss virágból és levelekből készített felajánlások legyenek, sokszor a lábad előtt a járdán, hogy aztán kerülgethesd. Láttam hogy hajtogatják a kis kosárkákat bámulatos ügyességgel és gyorsasággal az asszonyok. Egyszer én is besegítettem a banánfa levelének csíkokra való tépésben amiből a kis tálka készül, amibe rizst, kávét, füstölőt tesznek és kézmozdulatok, mantrák kíséretében adóznak a láthatatlan világnak. de csak később értettem meg, hogy mindez arról szól, hogy tisztelik a láthatatlan világot azért, hogy a látható elviselhető legyen. 






Bali egyik hagyományos tánca a Kecak tűztánc, más néven a “majmok kántálós tánca”, ami a  sziget történetét és mítoszait mesélik el. A Kecak táncban semmilyen zenei aláfestés nincs, csak egy 60-100 fős férfi kórus, akiknek ritmikus kántálása és a pattogó stílusban, különböző hangtónusban ismételt  “Keh-chack” hangja adja az előadás fő különlegességét. Na erre az előadásra vettünk jegyet Gabival, amit természetesen a szabad ég alatt, az erre kijelölt templomban adtak elő és amit mi határozott fellépésünknek köszönhetően az első sorból élvezhettünk. És ez is, mint minden Balin, annyira erősen hatott rám, hogy azóta is gyakran felidézem a ritmust és eszembe jut az izzó, éles, kókuszdióba lépegető táncos talpa és nagyon remélem, hogy jól van. A táncosok és egy kicsit talán mi is transzba estünk a "takatakatakataka" és "cakcakcakcak" ritmusok hallatán. A kezünkbe nyomott ismertető papírnak köszönhetően megtudtam, hogy a  Kecak tánc alatt előadott történetek mindig a hindu Ramayana eposz egyes meséit dolgozzák fel, mely eposzból egyébként Bali szinte összes művészeti és kulturális ága táplálkozik, erre épül. 

 



 



A kulturális élmény után már csak a gasztronómiai volt hátra, hogy az első teljes napomra feltegye a koronát. Gabi egy jól bejáratott étterembe vitt el, ahol Bali legnépszerűbb fogását, a Nasi Gorenget (sült rizs) kóstolhattam meg és közben irtózatosan tetszett, hogy megint pálmalevelekből kreált tálkákban kapom a szószt és a fogások alatt is ez a levél díszelgett. Itt csodálkoztam rá arra is, hogy Balira valóban a kiutazás a legdrágább tétel. Az étteremben az ilyen lakoma átszámítva kb 1200 Ft szóval nem számított luxusnak, hogy minden nap egy új éttermet, kávézót próbálhattunk ki. 








Elalvás előtt aztán megérkeztek a várva várt gekkók is. Szeretnivaló állatok, csodálkoztam, hogy milyen kicsik és ahhoz képest milyen hangos és különleges nyekergéssel  (mintha azt mondaná, hogy gekkó, gekkó) teszik a bali éjszakát egyedivé. Ezek  a gekkók a balinézek szerint szerencsét hoznak a házban, így biztos ami biztos, egy fémből készült verziót hazahoztam emlékbe és amellett, hogy a  bejárati ajtó mellett nagyon jól mutat, érzem, hogy hozza a szerencsét folyamatosan. 




You Might Also Like

1 megjegyzés

  1. Ágnes ez nagyon jó kis beszámoló volt az utadról, tele érdekes fotókkal.
    Köszönet, hogy megosztottad!

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes