Kiemelkedett







A minap érkezett egy e-mail Hanna tanító nénijeitől, amiben az ajánlott olvasmányok listájáról és az első ötösök szerzésének lehetőségeiről tájékoztat bennünket. Beszereztem néhányat az ajánlott irodalomból a bookline, az antikvárium.hu és könyvtáros sógornőm segítségével és ekkor jutott eszembe, hogy nem írtam egy szót sem az évzáróról és a bizonyítványosztásról pedig mindkét esemény említésre méltó, hogy szerényen fejezzem ki magam, merthogy Hanna kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájáért egy Radnótis plakettet érdemelt.



A Radnóti udvarán elengedett héliumos lufik jelezték az évzáró végét, amelyik most sem lett unalmas, túl hosszú, sokkal inkább szórakoztató és persze tapstól hangos, mert a sok tanulmányi versen győztest illett megtapsolni.


Ilyenkor, bizonyítvány osztáskor utálja Hanna csak igazán, hogy "V" betűvel kezdődik a neve, mert mindig sokára kerül sorra. A tanító nénik ugyanis nemcsak úgy kiosztják a bizonyítványokat, hanem pár, szívhez szóló, szép mondatot is intéznek az ünneplőbe öltözött gyereknek. Hannának is. Hogy gratulálnak, mert öt tantárgyból, nevezetesen magyarból, környzetismeretből, énekből, rajzból és kézműves tárgyakból szaktanári dícsértetet kapott és a több, mint 500 pirospontjával az egyik legtöbb termést szerezte a tudás fáján. Kapott egy kisebb oklevelet azért is, mert környezetből lelkes volt és szép gyűjtőmunkákat végzett. (utóbbiért azért nekem is járna vállveregetés). Az osztály könyvtárosi feladatainak lelkiismeretes ellátásáért is kapott egy oklevelet, amitől valódi könyvtáros sógornőm remélem büszke. A kérdések könyve című jutalom könyvet is átvehette, ja és a Bendegúz levelezős versenyben arany fokozatot ért el. A legnagyobb elismerés azonban az volt, hogy ő is átvehetett egy Radnótis plakettet és egy oklevelet, amelyet az igazgató bácsi írt alá. Olvadoztunk. És azt is tudjuk, hogy jövőre már nem babra (akarom mondani piros pontra és szöveges értékelésre)megy a játék. Osztályzás lesz.








A szépséges bizonyítványtól aztán önkívületi állapotba kerültünk Zoltánnal és gondolkodás nélkül megígértük, hogy teljesítjük lányunk mind a két kívánságát. Így történt, hogy a kinőtt, kissé megrozsdásodott biciklije helyett kapott egy újat, egy nagyon csajosat, egy olyat, amin kosár is van és váltani is meg kell tanulnia rajta és most a közeli lovastáborok szabad helyei után kutatok.



A bizonyítvány kiosztása előtti hetekben, abban az időszakban, amikor szinte csak játszani jártak be a gyerekek a suliba, szerét ejtették az anyák napjával egybekötött évzárónak. Ilyenkor csak az övék és miénk a hatalmas díszterem és olyan ünnepélyes, mégis közvetlen a hangulat. Idén azt kérték e gyerekektől, hogy piros vagy fehér Radnótis egyenpólóba öltözzenek... Tudom, hogy sokat gyakorolták a produkciót, Hanna itthon gyakran darálta el nekem a főbb szerepeket, versrészleteket és zongorázott, furulyázott, énekelt.



A műsor alatt kapkodtam a fejemet, azt se tudtam hová nézzek, mert egy nagy kivetítőn az elmúlt év fotóiból készült válogatást nézhettük, miközen a színpadon zajlott az előadás és Hannám a sok szerepléstől hol ide hol oda szaladt, de főként a színpad alatt álló zongorához majd vissza.
Van egy Ránki György darab, amely a Zongoraiskola elő kötetében benne van. Kopogós, ez a címe. Nos Hannáék sulijában ez a dallam jelzi a becsöngetést. Kapva kapott az alkalman és kigyakorolta itthon, hogy előadhassa, ezzel a darabbal vette kezdetét a műsor.
Emlékszem, amikor kiderült, hogy felvették a zongora tanszakra, a sok gratuláció között tanító nénije üzenete is ott figyelt. Azt írta, hogy év végén szeretne négykezest játszani Hannával. Kedves gesztusnak tartottam, de nem hittem akkor, hogy egy tanév alatt el lehet jutni erre a szintre zongorában. Érre tessék. Négykezest játszott Csilla néni és Hanna.


Aztán még furulyázott is néhány osztálytársnőjével. És egyáltalán. Nagyon aktívan szerepelt. Pont úgy, mint másodikban, egész évben.
Bravó Hanna, csak így tovább. A régi motorosok ill. radnótisok azt mondják, hogy harmadikban már nehezebb lesz.


You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Gratula a Nagylánynak! Mondjuk azért nem vagyunk meglepődve a kimagasló eredmény hallatán:-))))Nálunk van egy Lovasakadémia, ahol még van a nyári táborba hely úgy tudom...A lovarda.com helyen megtaláljátok őket.

    Jó pihenést a nagy munka után Hannának!!!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Éva!

    Köszönjük és megnézem a tábort, amit ajánlottál, mert múlt nyáron Hanna pont ott töltött egy csodás hetet. :-))

    Ölellek

    VálaszTörlés
  3. Nagy gratuláció Hannának!
    Jövőre már nem dicsérő szavakkal, hanem ötösökkel teli bizonyítványa lesz! :)
    Marcsi

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes