Felvilágosodás és ZempÉN




Hanna nem szokványos ajándékot kért szülinapjára még decemberben. Azt akarta, hogy csak velem kettesben, tesómentesen elutazzunk valami szép helyre. Amolyan igazi és kellően hosszú anya-lánya hétvégére vágyott. Nem rossz ötlet. Természetes, hogy Hannának is kell egy kis pihenés és egy alkalom, amikor újra csak az övé lehetek. Én meg kapva kaptam az alkalmon és eszembe jutott, hogy ha már egyszer úgyis elutazunk, összekötöm a kellemeset a hasznossal és túlesünk a felvilágosításon, mert Hanna az utóbbi időben sokat kérdez és már nem elégíti ki a vázlatos, elnagyolt válasz, konkrétumokat vár.

Fiatalabb koromban elhatároztam, hogy ha nekem egyszer lányom lesz (hehe..lett is 3!), akkor én megadom a módját majd a szexuális felvilágosításnak és nem engedem át ezt az osztálytársaknak, szomszéd gyerekeknek, barátoknak. Közeledik a nyári táborozások ideje, eggyel több ok arra, hogy tisztában legyen Hanna azzal, hogyan lesz a kislányból nagylány.

Körülnéztem a könyvesboltokban, hátha találok valami értelmes segítséget. Még jó, hogy beleolvastam némelyikbe, mert ugyanolyan sebességgel tettem vissza a polcra, mint amilyen nagy elánnal levettem, a sokat ígérő Kislányból nagylány címet elolvasva. Nem ez kell nekem.
Piroska barátnőmtől kaptam kölcsön a már gyerekkoromból ismert Peti, Ida, Picuri című képregényszerű könyvet. Ezt éppen harmadikos kortól ajánlják és svéd a szerzője, márpedig tudjuk, hogy a svédek meglehetősen könnyedén és pironkodás nélkül nyúlnak és tálalják a kényes témákat, ebből a szempontból (is) jó fejek. Érdekes, hogy pár héttel később láttam, hogy újra kiadták, úgyhogy nem kell kölcsönkérni, most már meg lehet újra venni.
A könyvesboltból végül egy a Gólya hozza? című, színezőhöz hasonló kis füzettel jöttem el. Egyszerű rajzok, szövegek vannak benne. Viszont nem csalódtam a kis könyvtárunkban. A Szalay könyvkiadó rózsaszínű kiadványa volt a leghasznosabb végül, de ezt már akkor tudtam, amikor belelapoztam. Igen. Ez kell nekem. Ha csak egy könyvet vihettem volna magammal, akkor ez lett volna, de azért a Peti, Ida, Picurit is becsempésztem volna... Találtam még egy viccesen illusztrált, de egész jó kis könyvet, így végül ezt a négy kötetet csomagoltam el a bőröndbe.



Egy kuponos oldalon láttam meg a Sátoraljaújhelyen lévő hotel ajánlatát. A helyről annyit tudtam, hogy Magyarország leghosszabb libegő pályája is ott található, és ez elég volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésünket. Tudtuk, hogy a hotel közvetlen szomszédságában van a bob pálya is, azt viszont csak később tapasztaltuk meg, hogy az eddig kipróbált pályák közül a legeslegjobb.
Vonattal mentünk, mert az külön nagy kaland autóhoz szokott fenekünknek. Négy órányit zötykölődtünk, közben a rádióból ismert belvíz és az áradás megelevenedett a szemünk előtt. Az út alatt olvastunk és azon keseregtünk, hogy miért ilyen vékonyra gyártják a Kis Fülest, hiszen visszafelé már nem marad benne megfejtendő rejtvény.



A taxi a megbeszéltek szerint várt bennünket az állomáson, így jutottunk el a Hotel Hunorba, ahol kedvesen fogadtak és ígéretük szerint egy erdőre néző szobát kaptunk meg, ami azért jó, mert az ablakból láthattuk a Bambi farm őzikéit, már amikor a szobában tartózkodtunk.

Az hotel üzemeltetéséhez tartozó állatfarmba mentünk be először Hannával, ahol az állatgondozó István, igazán kedvesen és barátságosan fogadott bennünket. Nem bírtunk betelni a látvánnyal, ahogyan a kis borjú mohón szopizott anyukája tőgyéből. Figyeltük a gépesített fejést, a malacok etetését és azt, hogy miért is született a mondás "Disznó módon eszel fiam!" A kecskék is nagyon helyesek voltak, különösen a kicsik, de volt ott még öreg pónilovacska, sok-sok nyuszi, szamár no meg a nagy erdei kifutóban őzek, dámszarvasok.



Vacsora előtt még játszottunk egy bowling meccset és csak egy kis lubickolás után tértünk vissza a szobánkba, hogy másnap kipihenten vághassunk bele az előttünk álló ilyen-olyan-amolyan izgalmakba.





Éjszaka esett az eső, így a reggeli után azt javasoltam Hannának, hogy menjünk el a nem túl távoli Széphalomra, nyelvújítónk Kazinczy Ferenc egykori lakóhelyére és nézzük meg a Magyar Nyelv Múzeumát. Biztos voltam benne, hogy nem olyan uncsi, vitrinek mögé pakolt kiállítás vár ránk. Az épület önmagában is figyelemfelkeltő, különleges. Mi voltunk az egyetlen vendégek, a kedvünkért kapcsolták be a multimédiát, merthogy nem tévedtem, a felső szint interaktív és mindenféle képi és hanganyagban bővelkedik. Ómagyar Mária siralomtól kezdve a tájszólásig, az olvasókönyvek történetétől kezdve a Vizsolyi bibliáig mindenről szó volt. Hannáék most a nyelvrokonságot tanulják, így az óriás Bábel toronynál magabiztosan dobálózott olyan szavakkal, hogy vogulok, osztjákok.




A kiállítás a humort sem mellőzte, így tényleg jókedvűen haladtunk a Kazinczy házának alapjaira épült szentélybe, ahol a használati tárgyakon, Kazinczy hajtincsén kívül festményeket és a levelezését lehet megnézni. A sírját már csak messziről láttuk, mert rohantunk a helyi sárga buszhoz, mivel addigra kisütött a nap és várt minket a libegő meg az egész Zemplén. Kultúrprogram pipa. :-)





Útközben megmentettünk néhány békát a kilapulástól. Szegénykék ott sütkéreztek az úttesten a nádas és a szálloda között. Sok társukon sajnos már átment egy-egy autó...



A kilátóval kezdtük a kirándulást. Onnan aztán beláttuk az egész Zempléni hegységet köztük azt is, amelyiknek sátor alakjáról kapta a város a nevét. Ez a libegő olyan hosszú, hogy a közepénél van egy kiszállási lehetőség, nevezetesen a kalandparkhoz így lehet eljutni. Mi visszafelé szálltunk le a libegőről itt, hogy hófánkon csússzunk párat. Hanna nagyon élvezte és én is, igaz mérsékeltebben.



Innen lelibegőztünk, hogy ebédeljünk, majd úgy gondoltuk, célszerű várnunk egy kicsit a bobozással, így visszavonultunk a szobánkba. No gondoltam, itt a remek alkalom a beszélgetésre. A Mi történik velem? című könyvet kezdtem olvasni neki és ahol éreztem, hogy kell, ott megálltam, kifejtettem, sztorizgattam. Olyan könnyen ment. Hanna időnként belekérdezett, az ábrák segítettek, hogy megértse hogyan működik a női test. Nagyon érdekelte. Még elolvastuk a Peti, Ida, Picuri című könyvet is, de azon már együtt nevettünk. A harmadik könyvet a Hogyan lesz a gyerek címűt másnapra tartogattam, amolyan ismétlésnek.



Szóval felvilágosodva indultunk a bobpályához. Vettünk egy bérletet, mert sok csúszásra készültünk. Először csak óvatosan, sokat fékezve, aztán egyre vakmerőbben, bátrabban. Sikítottunk a kanyarokban, a fényképező masinához érve grimaszoltunk és lobogott a hajunk (mondjuk főleg Hannáé..).
A harmadik csúszást már a hirtelen jött felhők, dörgés és villámlás tette még extrémebbé. Bevallom kicsit megijedtem, amikor a vizes sínen alig fogott a fék... Jobbnak láttuk a megmaradt két alkalmat másnapra tartogatni. El is határoztuk, hogy reggel, nyitáskor itt kezdünk és ezzel a két csúszással búcsúzunk a helytől.
Szedtük a lábunkat, hogy nehogy bőrig ázzunk. Ott aztán egy forró csoki és egy fincsi kávé mellett Scrabble-t játszottunk. Hanna nyert. Vacsora előtt újra megnéztük az állatokat a farmon, aztán megint úszott egy keveset a nem túl meleg vízben. Este még sétáltunk egy kicsit aztán az új ismeretektől, a friss levegőtől és a sok élménytől fáradtan néztünk végig egy filmet az ágyból. Komolyan. Olyan jó volt.





Másnap reggel azon töprengtem hogyan oldjuk meg, hogy a bobozás után, de hazaindulás előtt még megnézhessem a Zsólyomkai pincesort. A pincesorról készült festmény ugyanis teljesen elvarázsolt, a fotók láttán pedig azt éreztem, nem mehetünk hata addig, míg nem sétáltunk végig a néhány házból álló pincesoron a patak mellett. Végül minden belefért, mindent leszerveztem. Egy kedves úr volt a sofőrünk. Ő volt az, aki elvitt bennünket az áhított helyre, majd onnan az állomásra. A Zsólyomkai picesort nem győztem fényképezni. Nyilván nyáron és ősszel egész más arcát mutatja. Most csend és nyugalom honolt a kis patak mellett húzódó házakban, ám a látvány így is elvarázsolt.
A búcsú bobozás pedig igazán vadra sikeredett, de megúsztuk ép bőrrel. Mi sok helyet kipróbáltunk, eddig a szlovén Bledben volt a legemlékezetesebb, ám most a Zempléni megelőzte.



Hazafelé megoldottunk egy tucat keresztrejtvényt, olvastunk, bóbiskoltunk.
Remélem Hanna nagylány, nő és anyuka korában is emlékezni fog erre a három napra és arra, hogy mennyire próbáltam megadni a módját annak, amiről van aki csak fülig pirulva tud csak beszélni vagy legrosszabb esetben még úgy sem. Azért őszintén remélem ők vannak kevesebben. És bár nem kell mindenkinek 266 km-t utazni ehhez, mégis azt ajánlom a többi anyukának is, hogy adja meg a módját ha lehet.



You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Ági! Nagyon tetszett! A hétvége, a felvilágosítás, a hely, ahol voltatok! Ígérem, meg fogom adni a módját, én is hasonlóan gondolkodom! Várom is nagyon! Bár nem siettetem az időt, úgyis nagyon rohan! Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kriszti! Köszönöm. És kívánom, hogy nálatok is felejthetetlen legyen majd a nap, amikor már nem a Bogyó és Babócáról kell olvasnod kislányodnak, hanem arról hogyan lesz nagylány belőle. (Én azért izgultam... de könnyen ment.) Minden jót neked! Ági

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes