Szeretem az egy napos kiruccanásokat és mivel viszonylag régen volt részünk benne egyik hideg téli napon elhatároztuk, hogy akkor most Székesfehérvárra autózunk, mert az nincs olyan messze és mert ott található a Hetedhét Játékmúzeum, amit mindenképpen szerettünk volna megnézni. Mint utólag kiderült, vétek lett volna kihagyni. Lányos családoknak egyszerűen kötelező program de csak akkor ha nem kell sietni.
A babaházakat Moskovszky-gyűjteménynek szokás nevezni. Az egész úgy kezdődött, hogy egy osztrák származású kislányt, Auer Erzsébetet édesapja gyönyörű játékokkal halmozott el. Ez a drága jó apuka sajnos korán meghalt és a családnak új házba kellett költöznie és az akkor 13 éves Auer Erzsébetnek meg kellett válnia kedves gyermekkori játékaitól is. Az időközben felnőtté vált kislánynak - és később lányának, Moskovszky Évának is - szenvedélyévé vált a játékgyűjtés így aztán ez a páratlan gyűjtemény most állandó kiállítása az Oskola utcában lévő Hetedhét Múzeumnak.



Szerencsére utána néztünk a honlapon annak, hogy érkezéskor a kislányok egy babaruhával teli kis bőröndöt és egy öltöztethető babát kapnak. Azért mondtam, hogy szerencsére, mert a jegy megváltásakor ezt nem ajánlották fel vagyis kérnünk kellett. Jó, hogy csak három lányom van, mert a negyediknek már nem jutott volna... Pedig remek ötlet és megalapozza az egész múzeumi sétát. Az enyémek kortól függetlenül (értsd a 12 éves is) boldogan öltöztette a korabeli ruhákba, kalapokba a babákat és segítettek egymásnak. Eszter a leggondoskodóbb, legodaadóbb hármuk közül. Mindig meghat amikor babázni látom, mert olyan gyengédséggel teszi, hogy azt érzem nagyon jó anyuka válik majd belőle egyszer. Ezalatt mi vártunk és vártunk türelmesen, addig is elolvastam a tudnivalókat, hogy aztán azt zanzásítva továbbadjam majd a lányoknak. Kértem egy audio guide-ot is ami egyébként szóról szóra azt mondja ami le van írva. Azért érdemes mégis élni a lehetőséggel, mert így olvasás helyett folyamatosan a mesevilágra tapaszthatjuk a szemünket és mégsem maradunk le a tudnivalókról amelyek jó stílusban vannak megfogalmazva vagyis tényleg kíváncsi voltam a folytatásra.




A kiállítótermekben óriási vitrinek mögött meseszép, aprólékosan megalkotott babaházakat nézhettünk tátott szájjal, vágyakozva. A vitrinek alatt kihúzható fiókokban a jópofa feladatok, tudnivalók, megérinthető tárgyak nemcsak a ma már elvárható interaktivitást szolgálják hanem azt a célt is, hogy csillapítsák abbéli elfojtott vágyunkat, hogy betörjük a vitrin üvegét és kézbe vehessük, játszhassunk a babákkal, berendezési tárgyakkal éppúgy, mint itthon a saját fából készült babaházunkkal.

A saját fából készült német gyártmányú babaházunkat még déditől kapta Hanna a 2. vagy 3. születésnapjára. Azóta tartjuk nagy becsben és egészítjük ki további piciny fa bútorokkal a készletet, így kedvükre rendezhetik be a kis lakot hol panziónak, hol iskolának, hol kollégiumnak, hol társasháznak, hol pedig luxus otthonnak. Időnként lego elemekkel és emberekkel teszik még eredetibbé és azt hiszem nem sejtik, hogy mennyire fülelek és mosolygok a konyhában, hogy halljam a babák párbeszédét. Ez is egy olyan játék ami örök és megunhatatlan, amitől soha az életben nem fokok megválni inkább elteszem emlékbe az unokáimnak- és ki tudja, lehet, hogy egyszer ez is egy játékmúzeumban köt ki.





Jó, hogy nem siettünk, mert akkoriban ügyeltek a részletekre és ezeket a részleteket érdemes alaposan szemügyre venni mert ha így teszünk beleélhetjük magunkat az akkori világba, az akkori környezebe, miliőbe és annyira vágyunk rá, hogy összetöpörödjünk és mi is ott lehessünk a szép hálószobában a konyhában vagy a szatócsboltban, hogy nehezen vesszük rá magunkat, hogy továbblépjünk. Pedig van látnivaló bőven és kár lenne kihagyni a játékszobát is ahol nosztalgikus hangulat lett úrrá rajtam a régi játékaimat látva. A sok fiókos kis szekrény kincset érő játékokat rejtegetett, amelyeket persze ki is lehetett próbálni azonnal.
Ha a babaházas részt túlélik az apukák akkor az emeleten egy nagy terepasztal a jutalmuk. Sajnos ez is vitrin mögött van de legalább megnyomhatják az indító gombot. Ezalatt a lányok és az anyukák tovább gyönyörködhetnek a babaszobákban és tovább húzogathatják a fiókokat, ahol valami jópofa feladatot találhatunk.



Ha eleget sóhajtoztunk és gyönyörködtünk a régi időket felidéző mini miliők láttán akkor át lehet sétálni a Réber gyűjteménybe. Két féle ember létezik. Van aki ki nem állhatja a Janikovszky Éva könyveit (is) illusztráló Réber László rajzait és van aki értékeli mitöbb rajong a jellegzetes pálcika lábú emberekért. Én érettebb fejjel kezdtem el szeretni és itt a mesekönyv illusztrációkon túli grafikákból is kaphattam egy kis ízelítőt. Nem kell aggódni ha ez kevésbé érdekes a gyerekeknek, mert középen favonat és mindenféle gondolkodtató játék vár arra, hogy a gyerekek rájuk vessék magukat és addig is hagyják a Réber iránt érdeklődő szüleiket bámészkodni.

Az ajándékboltban beleszerettünk egy szépséges babába és annak ellenére megvettük, hogy a pénztáros hölgy finoman próbált lebeszélni bennünket róla felhívta a figyelmünket arra, hogy ez a baba nem öltöztethető mivel a végtagjaik nem mozgathatóak. Viszont gyönyörű és made in Germany és még az ára is elfogadható vagyis eldőlt a sorsa és a mi otthonunk lett az otthona vagyis egy szép emlékkel tértünk haza.




A program után még sétáltunk egy keveset, fényképezkedtünk az országalma szobor előtt, megnéztük a jobb sorsra érdemes királysír romokat is és amikor már kellően átfagytunk forró csokit ittunk Frei kávézójában. Mielőtt indultunk volna haza még beugrottunk a város új büszkeségébe a Koronás Játszótérre ahol természetesen minden játék a koronázásról szól. Nos mi ezzel a programmal és az Albapark étteremben való lakmározással tettük fel a koronát a napunkra.