Állunk a vállalhatatlanul kinéző, Budapest szégyene Déli pályaudvar 6. vágányán és nem akarunk hinni a szemünknek. Bizonygatjuk egymásnak, hogy ez a szerelvény majd biztosan kigurul és a helyére begördül egy másik, egy modernebb, de akkor meglátjuk a szerelvényeken a feliratot különböző nyelveken, hogy Sleeping car/Hálókocsi/Voiture-Lits/Carozza con Cuccette. Később az ajtón is a kiírást, hogy Budapest-Koper. Ahogy ott pislogunk, kedvesen útbaigazít bennünket makulátlan egyenruhában a vonat egyik alkalmazottja, hogy megkérdezze melyik kocsi lesz a miénk és hát ne csodálkozzunk, hogy ez a vonat így néz ki, hiszen a nevében is benne van, hogy Retro Adria Expressz. Megtudjuk, hogy Brassóba is ez megy, ott is nagy szemeket meresztenek amikor begördül, de például Splitbe egy fokkal modernebb jár. Nekem továbbra is kétségeim vannak afelől, hogy ez a vonat mindenféle műszaki hiba nélkül elvisz minket Koperig de megnyugtat, hogy eddig még sosem volt gond vele és jó utat kívánva átad bennünket a mi kocsink kísérőjének, egy fiatal lánynak, akiről kiderül, hogy egyetem mellett végzi nyári munka keretén belül ezt a hivatást (Eszti máris kedvet kap hozzá)  és persze máris összebarátkozunk vele. 

A kupéba belépve megcsap a nosztalgia látványa, illata,  de az is feltűnik, hogy hófehér, ropogós, tiszta ágyneművel van megágyazva. Nem kérdés, Eszter alszik a fenti szinten, van egy kis védő szalag is oldalt, ami megnyugtat és nem képzelem azt, hogy az első fékezéskor a padlón landol gyerekem. Barátkozunk a miliővel, kihasználjuk a tereket, hogy a leghatékonyabban el tudjuk rakni a csomagjainkat, a feleslegesen nagy bőröndömet, amire azért esett a választásom, mert a WizzAir-es kézitáskás megszorítások után felemelő érzés volt úgy pakolnom, hogy nem szabják meg mekkora csomagot vihetek. A berendezés a két lehajtott ágyon kívül, egy létrából, egy tükrös, kinyitható szekrénykéből és egy felhajtható tetejű mosdóból állt és volt egy bordó MÁV felirattal ellátott függöny és egy roló is. A fekvőhely fejvégénél kis olvasólámpa szolgálja a további kényelmet, szóval azt éreztük jó lesz itt bekuckózni. A kocsikísérő kisasszony megkérdezte minden rendben van -e és megkérdezte mit kérünk majd reggelire: goffrit lekvárral vagy májkrémet kenyérrel és paprikával. Micsoda luxus. Ágyba kapjuk a reggelinket másnap és még bekészítés is volt. Ott várt bennünket egy törölköző, egy kis szappan,  egy-egy üveg ásványvíz, egy Nógrádi ropi (azért tudják melyik a legfinomabb), egy SIÓ dobozos üdítő és még egy utasellátós csoki is és mi nagyon értékeltük mindegyiket. Szeretnivaló, aranyos kis utazás lesz ez. A kezdeti sokk így alakult át hálával teli érzésre. 

Nekem nagyon régi vágyam volt ez a hálókocsis vonatozás. Mondhatnám bakancslistás utazásként tartottam számon. Egyszer volt benne részem de nem így, nem ebben a formában. Itt az alapötlet zseniális. Szállj fel a vonatra este, aludj egy jót a vonat zötyögésére és másnap reggel kipihenten érkezz meg a tengerparti városba. Utazópartnerem Eszter volt ezúttal, akivel egyik nap fogtuk magunkat és a Keleti pályaudvar nemzetközi pénztárában megvettük a jegyeket, amit papír alapon meg is kaptunk. Esküszöm akkor nem volt kiírva az Adria Expressz szó elé, hogy Retro. Persze nagyon hamar alkalmazkodtunk a viszonyokhoz de azt azért nehezen tudom elfogadni, hogy nincs kapacitása a MÁV-nak mondjuk egy ablak pucoláshoz. Az ilyen nosztalgia vagy retro utazáshoz kell egy kis játékosság, lazaság. Bennünk megvolt ez, úgyhogy elmondhatom, hogy remek élmény volt és amire hivatott, nevezetesen, hogy vigyen el A-ból B-be, méghozzá úgy hogy ne legyünk kifacsarva- arra tökéletes. Ráadásul a mostani légiforgalmi őrülettől hangos időszakban kifejezetten üdítő volt, hogy nem kellett több órás késésektől vagy járattörlésektől tartanunk, az előbb említett bőrönd méretről nem is beszélve. 

21:00-kor aztán szó nélkül elindult a vonat és valami megmagyarázhatatlan bizsergés vette kezdetét, amit az  utazás, az új élménye, az új helyszín hoz elő mindig. Bámultunk ki az ablakon, megettük (naná, hisz magyarok vagyunk) az otthon készített téliszalámis szendvicseket, ismerkedtünk az  új hangokkal, zörejekkel, kattogással és amikor már otthonosan éreztük magunkat lemostuk sminkünket, fogat mostunk (ásványvízzel), beütöttük párszor az oldalunkat, karunkat de sikeresen felvettük hálóruhánkat és befeküdtünk az ágyba. Olvasgattunk, Eszter filmet nézett (wifi nincs de töltő igen) A szél bevágott az ablakon (kinek kell ide légkondi? ), és nagyon jólesett. A ritmusos kattogás, a zötyögés, a  MÁV kocsik utánozhatatlan rugózása pedig -ahogy azt vártam- hamar el is altatott bennünket. 

Persze felébredtünk amikor megállt valahol egy mozdonycserére vagy izgalmas volt azt tapasztalni, hogy a másik irányba haladunk (még jó, hogy az állomáson a kedves MÁV-os férfi felvilágosított bennünket, hogy milyen stációk várnak ránk az út alatt, így nem ijedtünk meg attól, hogy visszafordultunk). Elégedetten nyitottam ki a szemem  időnként, hogy mosolyogva kikukkantsak az éjszakába, hogy megfejtsem éppen merre járunk. Erre vágytam és itt vagyunk. Eldöntöttem azt is, hogy ez jól sikerül, ha jó buli lesz, akkor megismételhetjük de akkor már együtt mindhárom lányommal. 

Reggel az ablakon kinézve már az összetéveszthetetlen szlovén táj mellett robogtunk és folyton eszembe jutott, hogy a Balkán vagy Kelet Svájcának hívják ezt az országot-megérdemelten. Megejtettük a reggeli tisztálkodást, kicsinosítottuk magunkat a szlovéneknek és vártuk a reggelit, ami meg is érkezett. A májkrém konzervet sokáig csak néztem, mert nem tudtam, hogy még gyártanak ilyet. Aztán felnyitottam, a kenyérre kentem, amibe beleharapva gyerekkorom és azon belül is gyerekkorom nyarai jutottak eszembe. Hmm. ez a Retro Adria Expressz ért hozzá hogyan szedje elő az agyamból a régi szép emlékeket. 

Begurultunk a jelentéktelen Koper vasútállomásba, a jelentéktelen várótermen keresztül megtaláltuk a modern, légkondis helyi kis piros buszt, amivel aztán megérkeztünk Koper központjába hogy eljussunk a verhetetlenül jó helyen található szállásunkhoz, ahol kicsit vártunk a házigazdára, de cseppet se bántuk, mert addig leteszteltük a házunk előtt található cukrászdát, ahol kávézgattunk és amely helyről később kiderült számunkra, hogy a szlovén tengerpart legfinomabb fagyija is itt kapható. Innen folytatom.