Avagy visszaválthatós húsvéti nyúl helyett idén egy igazi, barátságos, gyapjas kis jószág vendégeskedett a kertünkben.
Az úgy volt, hogy Húsvét hétfőn egy csapatépítő kirándulásra voltunk hivatalosak a Dunakanyarba, azon belül is Kosdra és mi úgy gondoltuk, hogy élünk a lehetőséggel és a locsolók várása helyett inkább a Naszály-hegyen túrázunk. Pedig előző nap késő este értünk haza a lengyelországi Dunajec mellől és Krakkóból de mégsem lustálkodtunk.
A különös nevű, Násznép-barlanghoz másztunk fel. Itthon utánanéztem és azt olvastam róla, hogy a Násznép név mondai eredetre utal. Az egyik verzió szerint a törökök által a közeli Kosdról üldözött násznép menekült a barlangba és ott tartották meg a lagzit. Menet közben csodás kilátás nyílik a Dunakanyarra és annyi vadvirág szegélyezte utunkat, hogy sajnáltam, hogy nincs nálam a növényhatározó. A nálam ezen a téren tapasztaltak azért felvilágosítottak mi a neve egyiknek másiknak.
Azt mondták több, mint 8 km utat tettünk meg így nem csoda, hogy jóízűen falatoztunk vendéglátóink mesés kerti teraszán kemencében sült bárányt és más finomságokat. Később lovashintón (mert nekik az is van ám!) kocsikáztunk Kosd utcáin és Hanna nagyon büszke volt magára, hogy egy kis időre átvehette az irányítást, ami egyébként cseppet sem könnyű feladat. A tanyán aranyos kisborjút is simogathattunk és megfogadtuk, hogy soha többet nem eszünk borjú bécsit se borjúmájast de még borjúpárizsit se...
Délután, jóllakottan, a jó levegőtől kipirultan beszélgettünk, barátkoztunk a többiekkel amikor bekocogott a kertbe Samu a bárány. Samuval születése után nem törődött az anyukája ezért az állatorvosnak készülő nagylány cucliztatta, gondozta ami első hallásra nagyon irigylésréméltó feladatnak tűnik ám később megtudtam, hogy fárasztó és drága mulatság is. Munkájának gyümölcse is lett. Samu igazi kezesbárány lett, mindenhová követi az embereket és tényleg nagyon szelíd, aranyos jószág lett belőle. No őt kaptuk kölcsön egy napra. Egyszerűen nem lehetett neki ellenállni és a lányoknál jobban csak én szerettem volna ha hazavihetjük azt az édes gyapjas kis állatot. Zoltánt csak azzal tudtam meggyőzni, hogy partner legyen a szerintünk hülyeségben, hogy majd lelegeli a füvet és megspórol egy fűnyírózást. Nem tudom, hogy ez hatott -e a végül de a bárányka estére már tényleg nálunk legelészett.
Nem győztük őt fényképezni, dédelgetni. A lányok felváltva játszottak vele, élvezték, hogy fut utánuk. Később megpróbálták idomítani őt. Hannának azt tetszett a legjobban, hogy vele együtt bámulja a videókat a telefonján.
Reggel kicsit vizes volt a bundája a szemerkélő esőtől és mi aggódtunk, hogy nehogy megfázzon, ezért hajszárítóval melengettük át. Gondolom egy igazi gazda most hangosan nevet. Nem baj. Nagyon megszerettük őt. A szomszéd két kutyája persze megőrült a látványtól, a szagtól és a gondolattól, hogy pár lépésre tőlük egy igazi barika legelészik ezért őrült ugatásba kezdtek. A bárányt nem zavarta, minket viszont annál inkább így megkértük a szomszédot, hogy kivételesen tartsa a kertjük elülső részében az amúgy aranyos kutyáit, mert vendégünk van.
Mit is mondhatnék? Kicsit szomorúak voltak a lányok és én is, hogy idén úgy alakult, hogy amiatt, hogy inkább elutaztunk és kirándultunk, nem kaptak visszaválthatós nyuszit. Ám megint bebizonyosodott, hogy minden jó ha vége jó. Hiszen álmunkban sem gondoltuk volna, hogy idén nyúl helyett egy igazi édes, aranyos, pihe-puha bárányka fog legelészni a kertünkben. Szerintem sokáig emlékezni fogunk rá és azokra is hálával gondolunk, akik ezt lehetővé tették nekünk. Mindenesetre bízunk benne, hogy Samu nem ropogós bárányssültként végzi, mert abba belegondolni se merünk...
