Húsvét 3 napon át..


Végre megérkezett a Mikulás ünnepség óta ígért és ezzel együtt várt nyuszi. Ezzel zsaroltam rendszabályoztam lányomat ugyanis heteken át. "Ha nem fogadsz szót, nem jön a nyuszi és akkor hiába keresed majd a tojásokat a bokorban"-ismételtem- Vekerdy Tamás és más gyerekpszichológusok által esetleg vitatható módszerrel -lányomat, amikor az engedetlen volt.
Az ünnepségsorozat internetes barátaink társaságával kezdődött. Ugyanaz a kedves társaság vendégeskedett nálunk most, mint Mikuláskor. Hanna egy új kerti játékkal büszkélkedhet. Kapott egy rönk hinta-csúszda kombinációt. Telitalálat ajándék bár saját bevallása szerint a csúszda résznek jobban örül,mint a dupla hintának. Sebaj, mi már a testvéreire is gondoltunk, így mindhármuknak lesz helye. No de hogy ne kanyarodjak el a kerti partytól, azzal folytatom, hogy remek kis gyerekzajos tojáskeresésben volt részünk egészen kora délutánig.
A vasárnap csendesebben telt, kis kirándulással és persze fáradhatatlan csúszdázással, mindaddig, míg vendégeink átadták azt az esküvői meghívót, amely azért fontos Hanna életében is, mert koszorúslány lesz. Csak remélni tudom, hogy dackorszaka nem azon a napon fog felerősödni benne. Talán a királylány ruhácska segít majd a ceremónia eme részének tökéletes lezajlásában..
Húsvét hétfőn meg se vártuk, hogy a harmat felszáradjon a fűről. Hanna kiskosarával toporzékolt: "most most most akarom megkeresni a tojásokat"
Rutinosan szedte össze kis ajándékait, amelyek közül csak egyet emelnék most ki. Kapott egy kis perselyt, hiszen em lehet elég korán kezdeni a takarékosságra való nevelést. Csörög már benne némi pénz, azt hiszem nem árt majd magasabbra tenni a tásakámat, tárcámat.
Délután még nagyszüleinél keresett és talált pici tojásokat.
Dióhéjban így teltek az ünnepek. Hanna egyébként csak csacsog csacsog csacsog. Bátor, beszédes, énekes pacsirta...annyira szeretem.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes