Hanna az utóbbbi időben előszeretettel hangoztatja a fenti mondatot, amivel egyrészt megnevettet, másrészt viszont aggodalommal tölt el. Először még viccesnek tűnt, amikor cumit dugott a szájába, vagy négykézláb közlekedett, esetleg a hempergőre lefeküdve oá oá kiáltásokkal játszott a babák csörgőivel de már kevésbé találtam szórakoztatónak azt, amikor egyik este bepelenkázta magát. Valjuk be ügyes mutatvány de akkor is kicsit aggódva beszélgettem férjemmel az esetről. Van, akitől azt hallottam, ez kőkemény jelzés Hannától, hogy keveset foglalkozunk vele, hogy a babák körül forog a világ. Van, aki biztosít afelől, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga egy három évestől, aki mellé testvér, mitöbb testvérek érkeztek. Van, aki azzal nyugtat, hogy ez is egy szerepjáték, a gyerek okosodik tőle és nem butul, ahogy én gondolom.
No hát nem tudom kinek van igaza, mindenesetre még jobban odafigyelek Hannára, bár így is igen igen sokat foglalkozunk vele. Hogy csak egyet említsek, péntekenként tornára jár a kisasszony. Ilyenkor csak ő a főszereplő.
Aztán el ne felejtsem, hogy az oviból való pár perces sétát is próbálom minnél tartalmasabban eltölteni vele. Beszélgetünk, énekelünk és az egyik ház udvarán kapirgáló tyúkokat etetjük minden alkalommal és abban is megegyezünk, hogy utáljuk az ugatós ronda kutyákat. Na csak ennyit akartam írni, ha van pszichológus az olvasók között igazán megnyugtathatna.. Addig is rohanok az oviba.