Nos, hogy a legfrissebbel kezdjem: Éppen balettcipő után rohangáltam Hanna jelmezéhez, amikor felhívtam édesanyámat, hogy megkérdezzem minden rendben van -e a babákkal. Anyukám így felelt: Igen, igen. A piros overallos felébredt, a másik még alszik.
Nos ez a kis párbeszéd is mutatja, hogy bizony aki nem látja minden nap a lányokat, annak fejtörést okoz beazonosítani őket, főleg ha olyan nehezítő körülmény van jelen, mint az egyensapka és overall. Bátyám jó úton halad, hogy megkülönböztesse őket és végre bátran nevükön szólítsa a babákat. Pedig szerintem nyilvánvaló a különbség. Eszter a porcelánbőrű baba, Noémi a sötétebb hajú és bőrű, pufi pofijú lány. Hanna egyébként előszeretettel vezeti félre azt, aki nem biztos a dolgában, úgyhogy tőle ne várjon senki útmutatást.
Továbbra is plusz egy órával kell számolnunk ha valahová elmegyünk., mivel nagyon sokan állítanak meg kedvesen, hogy megcsodálják a babkocsiban nézelődő ikreket és büszke nővérüket. Szívesen beszélgetek ezekkel az idegenekkel, türelmesen válaszolok a legtöbbször ugyanolyan kérdésekre. A minap, kedvenc piacunkon egy nagyon szép mondatot vetett oda egy hölgy, ahogy a liftből kiszállva megpillantotta a gyerksereget, vagy ahogy mostanában mondani szoktam a Mókus örsöt. Azt mondta: Micsoda élet lehet maguknál! És igaza van, ennél találóbban nem is fejezhette volna ki egy mondatban, hogy itt mindig hallatja valaki a hangját és a nyugalom szót már csak hírből ismerem.