RSS

2013. január 9.

Hanna havas élmény-ajándéka


Amikor a Kőműves Kelemenné Expressen megnyertük a fődíjat, a december 28-ra szóló vonatjegyet a Semmeringbe tartó élményvonatra, tudtuk, hogy Hannát visszük el magunkkal, hiszen keresve se találtunk volna jobb élmény ajándékot a 9. szülinapját ünneplő lányunknak. Már csak a kicsik jóváhagyását kellett megkapnunk. Persze nyafogtak de megértették, hogy egy ilyen út túlságosan kimerítő lenne még számukra. Végül egy anyukámnál alvás és egy egész nap imádott unokatestvérüknél megenyhítette őket. Ezúton is köszönet bátyáméknak és anyukámnak, hiszen nélkülük az a nap nem lett volna olyan felhőtlen és emlékezetes, mint amilyen lett.

Hajnalok hajnalán indultunk otthonról,hogy a Nyugati pályaudvar parkolójában megálljunk és az 1. vágányig a MÁV Nosztalgia csinos szerelvényéig cipeljük a két szánkót és egy bőröndöt. Az utolsó pillanatban tettük be az összecsukható, modern két személyes szánkó mellé az én gyerekkori kis szánkómat, amit még apukám tett biztonságossá, puha anyaggal betekerve az elejét. (ennek a mondatnak lesz még jelentősége a későbbiekben..) Bőrönd azért kellett az egy napos útra, mert az utazás alatt a jó meleg kocsikban kényelmetlen lett volna overallban, dupla pulcsiban és vastag csizmában ülni. Azokat csak az érkezés előtti pillanatokban vettük magunkra.



A semmeringi vasút lélegzetelállító kanyargós, alagutakkal és viaduktokkal tarkított pálya szakaszát a világörökség részének nyilvánították. Mielőtt azonban ezt saját szemünkkel is megcsodálhattuk volna először is a szépséges, piros bársony üléses, függönyös, kis lámpás étkezőkocsiba ültünk le és ott kávéztunk, teáztunk és Zoltánnal megállapítottuk, hogy nagylányunk van. Bele se merek gondolni abba, hogy még ugyanennyi év és Hanna nagykorú lesz. Közben megpróbáltuk a vonatra felcsempészett tortácskát leadni a a konyhán, hiszen úgy terveztük, hogy visszafelé a vacsora után majd ezzel is meglepjük Hannát.







A szervezők áfonyalikőrrel és falatkákkal kínálták körbe az utasokat alighogy elindult a vonat és jó magyar szokás szerint mi is elővettük elemózsiás csomagunkat.
Az út további részében kártyáztunk, beszélgettünk, bámultunk ki az ablakon vagy olvastunk, közben a hangosbemondón keresztül tájékoztattak bennünket az aktuális tudni - és látnivalókról vagy éppen egy 13+1-es totót töltettek ki velünk vagyis mindig történt valami, így annak ellenére gyorsan Semmeringbe értünk, hogy Ausztriában valami fényjelző hibája miatt jó háromnegyed órát vesztegeltünk.

Hónak nyoma sem volt az utolsó pillanatig de reméltük, hogy a neten összeszedett informció megállja a helyét és valóban 98%-os hóbiztonsággal büszkélkedhet a Semmeringi sí- és szánkópálya. Aztán mintegy megrendelésre, ahogy megállt a vonat szállingózni kezdett. Így tettük meg a 40 perces utat a kis falu központjáig, ahol feltűnően nagy élet volt. Hamar kiderült, hogy éppen egy női sí világkupát tartanak a szánkópálya tőszomszédságában. Örültünk neki, mert úgysem láttunk ilyet testközelről. Aztán kicsit megijedtünk, mert a szánkópálya közvetlenül a sípálya mellett terül el és attól tartottunk, hogy a verseny idejére lezárják majd azt a részt, amiért jöttünk. Kósza, bizonytalan információkat kaptunk de végül kiderült, hogy alaptalanok voltak az aggodalmaink, a 3 és fél km-es szánkópálya zavartalanul üzemelt. Felvonóval jutottunk a csúcsig, alattunk a szurkoló tömeg üdvrivalgása és a szlalomozó versenyzőket biztató sporttudosító hangja szállt. Izgi volt.









Az első csúszás amolyan ismerkedés volt a tereppel. Voltak benne meredekebb, kanyargósabb részek. Volt, ahol alagútba száguldottunk, néha egy sárkány kitátott szájába. Az első meg se kottyant és hatott ránk az újdonság varázsa. Négy felvonóra és csúszásra szóló jegyet váltottunk. A második menet után már fáradtunk, a harmadik után pedig kedvünk lett volna az utolsó helyett inkább egy gőzgombócot befalni a hüttében, ám mégis inkább minden erőnket összeszedve lecsúsztunk. Azt megfogadtuk, hogy legközelebb síszemüveget is viszünk magunkkal, mert bizony jócskán kaptunk a hóból az arcunkba és hát nem lett volna szerencsés becsukott szemmel lavírozni. Mielőtt valaki azt hiszi nyápicok vagyunk, elárulom, hogy keményen dolgoztak izmaink. A néhol repülő szánkót erősen kellett irányítani és fékezni, néhol pedig ha elakadtunk, hajtani, tolni. Valamikor a vége felé, amikor Hannának megengedtük, hogy egyedül is lecsúszhat, mi Zoltánnal lerepültünk egy kanyarban. Hanna persze épen bevárt bennünket így jól szórakozott a nem mindennapi látványon. Csak otthon vettem észre, hogy egy mai napig jól látható véraláfutást hoztam haza a lábamon. Nos, a szánkózás se veszélytelen sport, nem véletlenül ajánlanak bukósisakot a gyerkőcöknek. Örültem, hogy megúsztuk. Nyakig havasan, kipirult arccal és kissé átfagyva indultunk az állomás felé. Előtte még ittunk egy kis forralt bort és teát, majd az állomáson a MÁV nosztalgia jóvoltából még egyet meg még egyet...







Az összes csúszásnemet kipróbáltuk. Mentünk párosan, egyénileg, gyerek nélkül aztán szánkó nélkül is, amikor az kicsúszott valahogy alólam és a szakadékba repült. Zoltán persze nem hagyta annyiban a dolgot és míg mi izgultunk érte, ő lemászott valahogy és visszahozta. Szóval volt kalandban részünk bőven.



A vonaton aztán megint tetőtől talpig átöltöztünk kényelmes és száraz ruhába, majd az étkezőkocsiba igyekeztünk, hogy farkasétvággyal együnk egy bécsi szeletet, majd a meglepetés tortát, ami kicsit ugyan megnyomódott de így is mosolyt csalt Hanna arcára, akin azért látszott, hogy elfáradt, mégsem akart lemaradni az Orfeum kocsiban tartott táncos buliról. Ez egy kifejezetten bulizás céljára kialakított kocsi, amin egy színpad is van, a színpadon pedig zenészek. Kicsit táncoltunk, aztán a Holiday Star nagyon kedves zenészei elénekelték Hannának a Boldog születésnapot című dalt, amelynek refrénjébe az Orfeum egész közönsége becsatlakozott. Megható és nagyon kedves volt, Hanna azt hiszem kicsit zavarban is volt.



Visszasétáltunk az ülőhelyünkre, Hanna bevackolta magát és Budapestig aludt, mint a bunda. Álmában biztosan újra és újra lecsúszott a mesés szánkópályán. Mosolygott is. Remélem, hogy sokáig fog emlékezni erre az élményre, amelyet csak ő kapott többek között azért, mert kilenc éve édesanya vagyok, kilenc éve lettünk szülők Zoltánnal.

Bulizni pedig most szombaton fogunk. Ígérem beszámolok róla.




Jó tudni: A Semmeringi szánkópálya tavasszal és nyáron rollerpályaként üzemel. Jó buli lehet, bár helyenként annyira meredek és kanyargós a terep, hogy nem tudom elképzelni, hogy ép bőrrel meg lehet úszni a lejutást. Gondolom lehet bérelni ehhez guruló alkalmatosságot, ennek nem néztem utána...
Szánkót mindenesetre lehet kölcsönözni a bejáratnál. Ha jól emlékszem 6 Euro az ára.

Egyébként pedig volt időm áttanulmányozni a MÁV Nosztalgia 2013-as katalógusát és nem győztem bekarikázni azokat az élményutakat, amelyekre szívesen elmennék barátnőmmel, Zoltánnal kettesben, anyukámmal vagy éppen családostul ötösben, annál is inkább, mert a kicsik azóta is nyaggatnak, hogy velük mikor megyünk élményvonatozásra.


3 megjegyzés:

Minden lében 4 kanál írta...

Igazán irigykedem!
Nem, hogy élményt, de még tortát sem kaptam a szülinapomra gyerekkoromban (ez nem panasz)! Nem hiányzott, mert nem tudtam, így is lehetne. S lehet!
S ez csak a SZERETET-en múlik, nem máson, semmi máson!
Időt, energiát, odafigyelést adni a gyermeknek! Ezt profi szinten űzöd Ági. Gratulálok!!!

Hannának pedig nagyon sok szép szülinapot kívánok még!

Glóri

Ui: A helyszínt jegyeztem, mert mi is imádunk szánkózni, és vonatozni!

Vera írta...

Szia Ági!
Mi ugyanitt síeltünk 29-étől!Olyan jó környék, én is azt gondolom, akár tavasszal is. Az élményvonatozás is tetszik, bár ez budapestieknek a legkényelmesebb...

Em-ma-ma írta...

Isten éltesse sokáig Hannát!
Fantasztikus nap lehetett ez neki és nektek is. Ritka az ilyen család, mint a tiétek és ezt egész biztosan a lányok is tudják.
A szülinapi, táncos buli is szuper lehetett. Mi még csak a második szülinapon vagyunk túl, de gyűjtögetem az ötleteidet, hogy mivel lehet ilyen önfeledt mosolyt varázsolni majd a gyerekeim arcára.

Zsófi