Karácsonyi ének




A fenyőfa kiválasztása és megvásárlása egy ideje Zoltán és a lányok feladata és mindig nagy izgalommal indulnak a nem túl távoli fenyőfa lerakathoz. Autóval mennek és a tetőcsomagtartóra erősítik fel pedig én úgy szeretném ha szánkót húznának maguk után, arra kötöznék fel a fenyőfát és úgy hoznák haza egyszer. Ehhez mondjuk nem ártana ha hó is esne..
A fáról tudniuk kell, hogy hol növekedett és mennyi idős, mert ő már a miénk, mégha csak rövid ideig is.

A fenyőfából 23-án este varázsoltunk közösen karácsonyfát, mert másnap jó érzés már a feldíszített fához érkezni, mégha ajándékok nincsenek is alatta addigra. Az angyalok illetve Zoltán szigorúan csak sötétedéskor csönget, mert nem tudom elképzelni a karácsony csúcspontját, az ajándékbontást világosban. És igen. Fontos az is, hogy szépen, ünneplőbe öltözve karácsonyozzunk. Azt hiszem a lányoknak is már így természetes. Megfigyeltem, hogy napokkal korábban előkészítették a szép ruháikat és arról tanácskoztak melyik hajráfot viseljék majd a nagy napon.

A reggeli is ünnepi. Ilyenkor szeljük fel a mogyorós koszorút, amihez habos kakaó és kávé dukál. Reggeli után aztán a lányok valami jó kis karácsonyváró programra mennek el Zoltánnal, hogy én addigra terülj terülj asztalkát varázsoljak. A jól bevált ünnepi ételektől nemigen térek el, ám a terítésnél szívesen újítok. Hat főre terítettem meg, hiszen anyukám is velünk ünnepelt.

Érdekes módon nem tiltakoznak a lányok a délutáni alvás ellen. Tudták, hogy mire felébrednek ott lesz a sok szép ajándék a fa alatt. Hagyomány az is hogy ilyenkor előveszem anyukám réges régi mesekönyvét, Andersen legszebb meséit, amit még ő kapott tíz éves korában egy régi karácsonyon. Kinyitom a 17. oldalon és várják, hogy a kis fenyőfáról olvassak, amelyik nem volt boldog az erdőben és alig várta, hogy magasra nőjön, aztán pedig feldíszítsék, csodálják... A vége szomorú persze és mindig meghatódunk.



Először tavaly szalagoztam be a nappali bejáratát, ezzel jelezve, hogy idő előtt nem tanácsos a bemenet. Ezt a szalagot kellett aztán átszakítani a lányoknak, amikor megszólalt a csengő. Idén már ők kérték, hogy legyen célszalag átaszakítás megint, így krepp papírral behálóztam a bejáratot. Persze mire végeztem vele eszembe jutott, hogy valamiért be kell mennem, így amolyan James Bond módon legalább háromszor csusszantam be hason, mert nem volt kedvem kimenni a hidegbe, hogy körbe menjek..

Az ajándékok idén szánkón érkeztek. A régi kis gyerekkori szánkóm, ami még ma is jól szuperál most ajándékokkal volt megpakolva. A kis szánkó biztosan nem gondolta akkor még, hogy pár nappal később igazi hegyi, havas lejtőkön kell bebizonyítnia, hogy még nem nyugdíjas.






A szalagokat aztán nagy vehemenciával átszakították a lányok és érdekes módon nem estek neki az ajándékoknak azonnal, hanem inkább három óriás csillagszórót tartva a kezükben elénekelték a Csillagfényes csöndes éjjel kezdetú dalt, amelyet még Hanna tanított be a kicsiknek és annyira de annyira szép, különösen a Halleluja résznél, hogy nehéz száraz szemmel hallgatni.



Az ajándékok telitalálatnak bizonyultak, legalábbis erre következtettem abból, hogy röpködtek a "Erre vágytam!" "Pont ilyet szerettem volna!" kezdetű mondatok.
Gyönyörű rajzokat kaptam a kicsiktől, amelyekkel terveim is vannak, Hanna pedig már nagylányos és rendkívül kreatív meglepetéseket gyártott nekünk is és a kicsiknek is.
Noémi boldog volt a távirányítós autójával, Eszter a kutyájával, Hanna pedig a szörnyűséges ám nagyon áhított Monster High babával vagy micsodával. Persze akadtak könyvek is a fa alatt. A folyton babázó Eszternek nem is találhattunk volna találóbb ajándékot Finy Petra: Maja 12 babája című könyvénél. Kíváncsi és mindig kérdezősködő Hanna pedig a Miért sós a tenger című könyv folytatását, a Miért görbe a bumeráng-ot kapta meg.
A legeslegjobb rész pedig mindig ez után következik, hiszen az új (és régi) társasjátékokkal egy késő estébe nyúló móka veszi kezdetét, amit időnként Hanna zongora játéka vagy furulya szólója és a lányok éneklése tesz még ünnepibbé.







Nekem és a kicsiknek így és itt ért véget 2012. Szentestéje, ám Hanna a fejébe vette, hogy szeretne elmenni egy éjféli misére, így míg mi a pihe puha ágyba pattantunk be, ő Zoltánnal az autóba, hogy a Bazilikában figyelje meg hogyan zajlik a katolikus ceremónia Szenteste. Későn értek haza de még mesélt nekem. Szeretem Hannában, hogy ugyanilyen érdeklődéssel figyelte tavaly meghívott vendégként a Hannuka ünnephez kapcsolódó szokásokat.

Másnap bátyáméknál folytattuk az ünneplést, sok nevetéssel, nosztalgiázással, fénykép nézegetéssel, játékkal és finomsággal.

Anyukám feldíszített fáját 26-án egy ünnepi reggeli keretében néztük meg, majd jól belakmározva bátyámmal, keresztlányommal és Hannával a Városligeti Műjégpályára indultunk, hogy egy igazán nagyot és ünnepit korcsolyázzunk. Pukkadoztunk a nevetéstől, amikor egy csapat egyiptomi? férfi érkezett a jégre, drága, fekete, elegáns kasmír kabátjukban. Szemmel láthatóan akkor láttak először jeget közelről. És igen. Bevállalták. Béreltek korit és megpróbáltak haladni. Annyira aranyosak voltak. Persze a fekete kabátjuk hófehér lett pár perc múlva. Ittunk forralt bort, teát én meg beszebeltem bátyám nagylányának dícséretét, mert nem is tudta, hogy ilyen jól és gyorsan korizik a keresztanyja. :-)





You Might Also Like

3 megjegyzés