RSS

2013. január 31.

Szemüveget a Hannának!

..meg a bírónak!

Úgy emlékszem, hogy amikor én még kislány voltam ciki volt a szemüveg. Én ugyan sosem csúfolkodtam, de voltak akiket boldoggá tett az, ha skandálják a Szemüveges pápa, lyukas a gatyája típusú szövegeket. Tény és való, hogy abban az időben még nemigen lehetett a szemüvegkerettel divatozni, játszadozni, az archoz legjobban illőt megkeresni. Gyógyászati segédeszköz volt, a legkevésbé sem divatos kiegészítő.

Kicsit később kezdték mondani, hogy a szemüveg öltöztet. Kacérkodtam a gondolattal, hogy nekem is legyen egy, amiben sima üveg lett volna, mert persze a látásommal semmi baj nem volt sose. Lebeszéltem magamat és inkább annak örültem, hogy sas szeműnek neveztek, mert a "Ki tudja a legtávolabbi szöveget elolvasni?" versenyeket sorra megnyertem. Most is megnyerném.

Zoltán kisiskolás volt, amikor szemüveget kapott. Úgy mesélte, hogy szüleivel az egyik amerikai útjukról készült diákat nézték, amikor a drámai felismerés bekövetkezett: a fotókon szereplő feliratokból nem lát semmit.

Amikor megszületett Hanna, azon gondolkodtam, hogy vajon milyen tulajdonságokat, jegyeket örökölt tőlem és melyeket Zoltántól. Az ideális az lenne, ha mindkettőnkből a legjobbakat adhatnánk át gyerekeinknek, de persze ez csak illúzió és annak ellenére, hogy nem vártuk, azért várható volt, hogy valamelyik gyerekünk ugyanúgy, mint apuka-szemüveges lesz.

Aztán egyik nap és a másikon is Hanna panaszkodni kezdett, hogy nehezére esik elolvasni a táblára írt szöveget, hogy amikor az aktív táblát használják, hunyorog. Időnként teszteltük a látását, az autóban utazva rendszámtáblákat olvastattunk le vele vagy plakátok egyre apróbb betűs szövegeit. Éreztem, hogy nincs nagy baj, de azért komolyan vettük, így első körben elvittük a kerületben egy bejáratott Optikai Szalonba, ahol szakorvosi vizsgálatra jelentkeztünk be és ahol a tulajdonos szerintem kifejezetten utálja a gyerekeket. Szerencsére nem ő vizsgálta Hannát, hanem egy másik férfi, mégpedig ultramodern géppel, amely végül azt az eredményt hozta ki, hogy Hanna szeme tökéletes.

Örültünk a hírnek, csak Hannán látszódtak a csalódottság jelei. Bevallom akkor átfutott az agyamon az, hogy lányom csak egy divathóbort áldozata, az osztályban egyre több kislánynak van szemüvege és biztosan ő is vágyik egyre, ugyanúgy, mint hajdanán én. Aztán egy nyugodt pillanatban Hanna odajött hozzám és elmondta, hogy annak ellenére, hogy a vizsgálat nem talált hibát gyönyörű barna szemeiben, ő nem úgy látja a táblát, ahogy kellene. Egy percig sem kételkedtem a szavaiban. Időpontot kértem a világ legaranyosabb szemész doktornőjéhez az Örs Vezér téri rendelőbe. Egy hónappal később (ami a magyar egészségügyben talán gyorsnak is számít..) már újra Hanna látását vizsgálták és kétséget nem tűrően kimondták, hogy feles szemüvegre van szüksége és évente vissza kell mennünk a tündéri doktor nénihez, mert bizony várhatóan nem áll meg a szem romlása ennyivel.

A Vision Expressnél vettük meg a szemüveget, méghozzá extra hatékonyan és hála a most futó akciónak, elfogadható áron. Hanna a második keretnél olyan mámorittasan kiáltott fel, hogy "Ez az anya! Ez tökéletes! Ez tetszik a legjobban!", hogy az alkalmazottak mind elmosolyodtak és köré gyűltek, no és persze megerősítették abban, hogy jó ízléssel van megáldva a gyerek. Itthon aztán Zoltán a helyes szemüveghasználatról, karbantartásról de főleg óvásról tartott egy órás kiselőadást Hannának, aki ma meglehetősen izgatottan ment iskolába.

Amikor kilibbent a kocsiból, osztálytársnőjébe Flórába botlott (aki szintén nemrég kapott szemüveget) és aki olyan aranyosan és őszintén dicsérte Hanna új fizimiskáját, hogy elhittem, hogy a szemüvegesek csúfolása már csak a mesékben létezik és bezzeg nélkül az én időmben létezett.

Íme az első kép róla, stílszerűen kicsit homályosan.












2013. január 15.

Dance dance party





Idén Zoltán készítette Hanna szülinapi meghívóit. Én sokáig gondolkodtam rajta miből és hogyan gyártsak táncos bulira szóló meghívókat de nem jutott eszembe semmi könnyen kivitelezhető, mégis kreatív megoldás, így Zoltán felajánlotta, hogy majd ő kreál egyet és mire a téli szünet egyik napján a korcsolyázásból hazaértünk, ott várt bennünket a meghívó, amit már csak borítékba kellett tenni.



Hiába van saját játszóházunk, hiába van jól bevált szülinapi forgatókönyvünk, Hanna idén nagyon óvatosan arra kért bennünket, hogy valami nagylányos de legalábbis az előző évtől különböző szülinapi bulija legyen. Megértettem, mert arra gondoltam, hogy ha éttermünk lenne, akkor se mindig ugyanott ennénk. Bár a mai napig szívesen festenek gipszfigurát, azaz még nem nőtt ki ebből a tevékenységből (csak halkan jegyzem meg, hogy nem is lehet, különben nem térne be egyre több felnőtt és kiskamasz hozzánk) idén egy táncos bulival leptük meg őt. Mondjuk a táncos buli szervezőjét is a Gipszkorszaknak köszönhetjük, mert valamelyik rendezvényen találkoztunk és ő azóta is nagy Gipszkorszak rajongó a gyermekével együtt, nem mellesleg nálunk tartották a szülinapi zsúrjukat. Na ja, gondolom ott meg az ő gyermeke szeretett volna a táncos buli helyett valami másikat...

Az Írországból származó Sandra kislány korában biztos nem gondolta volna, hogy majd magyar férje lesz, kiválóan megtanulja az egyik legnehezebb nyelvet és megalapítja a Dance Craze Academy-t, ahol kis és nagylányok érezhetik magukat egy kicsit sztárnak de legalábbis táncolhatnak.

A budai iskolában működő táncteremben gyülekeztünk, Sandra és segítője ott várt bennünket a párduc, tigris és kígyómintás jelmezekkel, hiszen korábban jeleznünk kellett melyik zeneszámra szeretnének koreográfiát betanulni, esetünkben pedig ez a zeneszám A Waka Waka volt. Kifestették az arcukat is amolyan afrikai motívummal és csakhamar minden kislány nagylány a selyem táncos ruhában rohangált, ami beillett egyfajta bemelegítésnek is, hiszen kemény munka várt rájuk.




Nagyon örültünk, hogy Hanna minden osztálytársnője elfogadta a meghívást és csak ketten nem jöttek el, ők is betegség miatt. Eljött még Hanna unokatestvére Nóri, akinek elég régi rsg múlt van a háta mögött és boldogan csatlakoztak a csapathoz a kicsik is.

A tornateremben álltak be és Sandra a hihetetlen bájos magyar akcentusával elkezdte a tanítást. Sógornőmmel dokumentáltuk az eseményeket, a többi szülőt Zoltán egy közeli kávézóba vitte el, mert nem lett volna szerencsés, ha idő előtt meglátják a kész táncot. Fél hatra vártuk őket vissza, addigra össze kellett állni a tánc produkciónak. A koreográfia egyébként úgy lett kitalálva, hogy az ünnepelt egy picivel több szerepet kap, őt ugrálják körül, ő áll az első sorban középen, vagyis kihangsúlyozzák, hogy ki miatt állt fel a tánckar.


Én a magam részéről csak ámultam bámultam mennyire ügyesek, milyen profin követik az utasításokat. Kapkodtam a fejemet, én már rég elveszítettem a fonalat a padról nézve, ők meg minden lépést, karlendítést olyan magától érthetően és könnyedén végeztek, hogy megint eszembe jutott az életkorom.. Meg Hannáé is, aki már olyan igazi harmadikos nagylány, körülötte az osztálytársnői-jaj hiszen csak most kezdték az iskolát.


Az egy órás próba után megérkeztek a szülők. Mire előkotorta mindenki a videó felvevőjét és fényképezőgépét el is kezdődhetett a bemutató. Elfogult vagyok persze, de szerintem bámulatos, hogy egy óra alatt milyen táncot dobtak össze. Én külön büszke voltam a kicsikre, mert azt hittem majd valami háttértáncos szerepet kapnak, ehelyett teljes jogú tagjai voltak a tánckarnak.


Nagy tapsot kaptak és csak azt bántam, hogy nem kaptunk ráadást. Aztán eszünkbe jutott, hogy a táncot előadhatják majd a sulijuk színpadján egy farsangi vagy más kevésbé komoly rendezvényen vagyis jó, hogy megvan videón az egész, mert egy kis gyakorlással biztosan nem felejtődnek el a kar- és lábmozdulatok.


A tükrös teremben már civil ruhába átöltözve történt meg az ajándékozás méghozzá úgy, ahogy Hannával szeretjük. Bekötött szemmel kell tapogatással kitalálni, hogy éppen ki áll előtte. Van nagy kacagás, mert vagy csiklandósak, vagy becsapjuk valami trükkel (a magas leguggol, az alacsonyt felemeljük, a szemüveget levesszük stb. ). Jól sikerült ez a rész is, ráadásul annyira de annyira telitalálat ajándékokat kapott Hanna, hogy azt hittem kívánságlistát küldött szét előző héten.



Már csak a tortázás volt hátra. Lévén, hogy egy táncteremben gyűltünk össze, kicsit piknikezős stílusban de talán pont ettől nagyon meghitten. Hanna legújabban a Sacher tortáért rajong, így egy tortamanufaktúrától rendelt kész, profi Sacher tortára és egy saját készítésűre szurkáltuk bele a gyertyákat. A résztvevő gyerkőcöknek is elmondtam, hogy szavazhatnak majd melyik ízlik jobban, mire még a tortabontás előtt hangosan és egymás szavába vágva biztosítottak arról, hogy a házira szavaznak látatlanban. Aranyos gyerekeket vettek részt a bulin, de hisz már mondtam..




A hagyományos Ki tud többet az ünnepeltről? 13+1-es szülinapi totót otthon felejtettük de már nem lett volna rá idő úgysem, így Hanna ma bevitte a suliba, hogy az egyik szünetben egy kicsit még körülötte forogjon a világ a lánycsapat. A helyes megfejtők mindenesetre egy táncosnő gipszfigurát kapnak a Gipszkorszak jóvoltából. Naná!

Így telt Hanna szülinapi bulija. Idén először nem az igazi születésnapján, december 29-én, hanem pár héttel később tartottuk az ünneplést, de talán nem is baj, hogy nem a karácsony után rögtön csaptunk nagy ramazurit, hanem az unalmasabb január egyik szombatján.









Zoltán egy rendezvényre sietett el a buli vége előtt pár perccel, így mi később és külön jöttünk el a budai iskolából. A lelkünkre kötötte azonban, hogy kapcsoltassuk be a sofőrrel a Music FM-et, mert egy meglepetés lehet benne. Éppen a kívánságműsor ment benne, így én azonnal rájöttem miben mesterkedett. Hazáig nem szólt semmi nekünk való, így otthon a jó meleg szobában érte Hannát a meglepetés. Egyszercsak meghallottuk Zoltán hangját, aki az éteren keresztül kívánt a nagykorúság felé félúton tartó lányának sok boldogságot méghozzá kedvenc számát kérve, ami ez esetben nem a Waka Waka volt, hanem a Best friends.



Jó tudni: A Dance Craze Academy különböző helyszíneken tart tánckurzust ovisoknak és iskolásoknak. Szülinapi zsúrról a honlapjukon keresztül tájékozódhat az, akit érdekel. Angolul vagy magyarul írhattok Sandrának.

HANNA TOTÓ


1. Melyik hónapban van igazából a szülinapja?

a, január
b, február
c. december


2. Milyen tanfolyamot végzett el Hanna tavaly?

a, szabás-varrás
b, jobb agyféltekés rajztanfolyam
c, gyöngyfűző


3. Nemrég elutaztunk Hannával vonattal Ausztriába, hogy ott egy nagyot....

a, síeljünk
b, együnk
c, szánkózzunk


4. Milyen ételt kért Hanna szülinapjára?

a, Cézár salátát
b, rakott krumplit
c, bélszínt


5. Mióta van meg Sziréna, a macskája?

a, pár hónapja
b, 8 éve
c, már 13 éve


6. A cukrászdában milyen tortát választ legtöbbször magának ?

a, Dobos tortát
b, Túrótortát
c, Lúdláb tortát


7. Melyik rádióadót szokta hallgatni az autóban útban az iskola felé?

a, Music FM
b, Bartók rádió
c, Neo FM

8. Milyen ajándékra vágyott a legjobban karácsonykor?

a, festőkészletre
b, gitárra
c, Monster High babára

9. Ki az? Hanna testvéreinek az apukájának a feleségének a testvérének
a gyereke?

a, Hanna unokatestvére Nóri
b, Hanna testvérei
c, Hanna nagymamája

10. Melyik házimunkát szereti Hanna a legjobban?

a, takarítás, portörlés
b, sütés, főzés
c, vasalás

11. Melyik könyveket falja Hanna?

a, Pöttyös Panni könyveket
b, Tea Stilton könyveket
c, Benedek Elek meséit

12. Mi szeretne lenni nagykorában?

a, díjugrató lovas
b, énekesnő
c, autóversenyző

13. Hanyas lába van Hannának?

a, 29-es
b, 37-es
c, 33-as


13+1 Melyik testrésze tört el tornaórán?

a, kisujja
b, lába
c, karja

2013. január 9.

Hanna havas élmény-ajándéka


Amikor a Kőműves Kelemenné Expressen megnyertük a fődíjat, a december 28-ra szóló vonatjegyet a Semmeringbe tartó élményvonatra, tudtuk, hogy Hannát visszük el magunkkal, hiszen keresve se találtunk volna jobb élmény ajándékot a 9. szülinapját ünneplő lányunknak. Már csak a kicsik jóváhagyását kellett megkapnunk. Persze nyafogtak de megértették, hogy egy ilyen út túlságosan kimerítő lenne még számukra. Végül egy anyukámnál alvás és egy egész nap imádott unokatestvérüknél megenyhítette őket. Ezúton is köszönet bátyáméknak és anyukámnak, hiszen nélkülük az a nap nem lett volna olyan felhőtlen és emlékezetes, mint amilyen lett.

Hajnalok hajnalán indultunk otthonról,hogy a Nyugati pályaudvar parkolójában megálljunk és az 1. vágányig a MÁV Nosztalgia csinos szerelvényéig cipeljük a két szánkót és egy bőröndöt. Az utolsó pillanatban tettük be az összecsukható, modern két személyes szánkó mellé az én gyerekkori kis szánkómat, amit még apukám tett biztonságossá, puha anyaggal betekerve az elejét. (ennek a mondatnak lesz még jelentősége a későbbiekben..) Bőrönd azért kellett az egy napos útra, mert az utazás alatt a jó meleg kocsikban kényelmetlen lett volna overallban, dupla pulcsiban és vastag csizmában ülni. Azokat csak az érkezés előtti pillanatokban vettük magunkra.



A semmeringi vasút lélegzetelállító kanyargós, alagutakkal és viaduktokkal tarkított pálya szakaszát a világörökség részének nyilvánították. Mielőtt azonban ezt saját szemünkkel is megcsodálhattuk volna először is a szépséges, piros bársony üléses, függönyös, kis lámpás étkezőkocsiba ültünk le és ott kávéztunk, teáztunk és Zoltánnal megállapítottuk, hogy nagylányunk van. Bele se merek gondolni abba, hogy még ugyanennyi év és Hanna nagykorú lesz. Közben megpróbáltuk a vonatra felcsempészett tortácskát leadni a a konyhán, hiszen úgy terveztük, hogy visszafelé a vacsora után majd ezzel is meglepjük Hannát.







A szervezők áfonyalikőrrel és falatkákkal kínálták körbe az utasokat alighogy elindult a vonat és jó magyar szokás szerint mi is elővettük elemózsiás csomagunkat.
Az út további részében kártyáztunk, beszélgettünk, bámultunk ki az ablakon vagy olvastunk, közben a hangosbemondón keresztül tájékoztattak bennünket az aktuális tudni - és látnivalókról vagy éppen egy 13+1-es totót töltettek ki velünk vagyis mindig történt valami, így annak ellenére gyorsan Semmeringbe értünk, hogy Ausztriában valami fényjelző hibája miatt jó háromnegyed órát vesztegeltünk.

Hónak nyoma sem volt az utolsó pillanatig de reméltük, hogy a neten összeszedett informció megállja a helyét és valóban 98%-os hóbiztonsággal büszkélkedhet a Semmeringi sí- és szánkópálya. Aztán mintegy megrendelésre, ahogy megállt a vonat szállingózni kezdett. Így tettük meg a 40 perces utat a kis falu központjáig, ahol feltűnően nagy élet volt. Hamar kiderült, hogy éppen egy női sí világkupát tartanak a szánkópálya tőszomszédságában. Örültünk neki, mert úgysem láttunk ilyet testközelről. Aztán kicsit megijedtünk, mert a szánkópálya közvetlenül a sípálya mellett terül el és attól tartottunk, hogy a verseny idejére lezárják majd azt a részt, amiért jöttünk. Kósza, bizonytalan információkat kaptunk de végül kiderült, hogy alaptalanok voltak az aggodalmaink, a 3 és fél km-es szánkópálya zavartalanul üzemelt. Felvonóval jutottunk a csúcsig, alattunk a szurkoló tömeg üdvrivalgása és a szlalomozó versenyzőket biztató sporttudosító hangja szállt. Izgi volt.









Az első csúszás amolyan ismerkedés volt a tereppel. Voltak benne meredekebb, kanyargósabb részek. Volt, ahol alagútba száguldottunk, néha egy sárkány kitátott szájába. Az első meg se kottyant és hatott ránk az újdonság varázsa. Négy felvonóra és csúszásra szóló jegyet váltottunk. A második menet után már fáradtunk, a harmadik után pedig kedvünk lett volna az utolsó helyett inkább egy gőzgombócot befalni a hüttében, ám mégis inkább minden erőnket összeszedve lecsúsztunk. Azt megfogadtuk, hogy legközelebb síszemüveget is viszünk magunkkal, mert bizony jócskán kaptunk a hóból az arcunkba és hát nem lett volna szerencsés becsukott szemmel lavírozni. Mielőtt valaki azt hiszi nyápicok vagyunk, elárulom, hogy keményen dolgoztak izmaink. A néhol repülő szánkót erősen kellett irányítani és fékezni, néhol pedig ha elakadtunk, hajtani, tolni. Valamikor a vége felé, amikor Hannának megengedtük, hogy egyedül is lecsúszhat, mi Zoltánnal lerepültünk egy kanyarban. Hanna persze épen bevárt bennünket így jól szórakozott a nem mindennapi látványon. Csak otthon vettem észre, hogy egy mai napig jól látható véraláfutást hoztam haza a lábamon. Nos, a szánkózás se veszélytelen sport, nem véletlenül ajánlanak bukósisakot a gyerkőcöknek. Örültem, hogy megúsztuk. Nyakig havasan, kipirult arccal és kissé átfagyva indultunk az állomás felé. Előtte még ittunk egy kis forralt bort és teát, majd az állomáson a MÁV nosztalgia jóvoltából még egyet meg még egyet...







Az összes csúszásnemet kipróbáltuk. Mentünk párosan, egyénileg, gyerek nélkül aztán szánkó nélkül is, amikor az kicsúszott valahogy alólam és a szakadékba repült. Zoltán persze nem hagyta annyiban a dolgot és míg mi izgultunk érte, ő lemászott valahogy és visszahozta. Szóval volt kalandban részünk bőven.



A vonaton aztán megint tetőtől talpig átöltöztünk kényelmes és száraz ruhába, majd az étkezőkocsiba igyekeztünk, hogy farkasétvággyal együnk egy bécsi szeletet, majd a meglepetés tortát, ami kicsit ugyan megnyomódott de így is mosolyt csalt Hanna arcára, akin azért látszott, hogy elfáradt, mégsem akart lemaradni az Orfeum kocsiban tartott táncos buliról. Ez egy kifejezetten bulizás céljára kialakított kocsi, amin egy színpad is van, a színpadon pedig zenészek. Kicsit táncoltunk, aztán a Holiday Star nagyon kedves zenészei elénekelték Hannának a Boldog születésnapot című dalt, amelynek refrénjébe az Orfeum egész közönsége becsatlakozott. Megható és nagyon kedves volt, Hanna azt hiszem kicsit zavarban is volt.



Visszasétáltunk az ülőhelyünkre, Hanna bevackolta magát és Budapestig aludt, mint a bunda. Álmában biztosan újra és újra lecsúszott a mesés szánkópályán. Mosolygott is. Remélem, hogy sokáig fog emlékezni erre az élményre, amelyet csak ő kapott többek között azért, mert kilenc éve édesanya vagyok, kilenc éve lettünk szülők Zoltánnal.

Bulizni pedig most szombaton fogunk. Ígérem beszámolok róla.




Jó tudni: A Semmeringi szánkópálya tavasszal és nyáron rollerpályaként üzemel. Jó buli lehet, bár helyenként annyira meredek és kanyargós a terep, hogy nem tudom elképzelni, hogy ép bőrrel meg lehet úszni a lejutást. Gondolom lehet bérelni ehhez guruló alkalmatosságot, ennek nem néztem utána...
Szánkót mindenesetre lehet kölcsönözni a bejáratnál. Ha jól emlékszem 6 Euro az ára.

Egyébként pedig volt időm áttanulmányozni a MÁV Nosztalgia 2013-as katalógusát és nem győztem bekarikázni azokat az élményutakat, amelyekre szívesen elmennék barátnőmmel, Zoltánnal kettesben, anyukámmal vagy éppen családostul ötösben, annál is inkább, mert a kicsik azóta is nyaggatnak, hogy velük mikor megyünk élményvonatozásra.