Lábnyomok- méghozzá ökológiai






Március 19-én volt az újrahaszonosítás világnapja úgyhogy pont aktuális az alábbi kis írás, amiben azt mutatom meg, hogy  mit teszünk mi a lányokkal együtt, annak érdekében, hogy az amúgy hatalmas ökológiai lábnyomunkat csökkentsük. 

A környezettudatosságra könnyű rászokni. 

Nálam az étolajjal kezdődött. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy a mosogató- vagy ne adj' isten a wc lefolyójába öntsem a használt olajat. Akkor mégis mit csináljak vele? Kedvenc gyerekkori szakácskönyvem, a Főzni jó, arra tanította az olvasókat, hogy öntsék bele egy tejeszacskóba,  gumizzák össze és így dobják a szemetesbe. Mai szemmel döbbenet,  de valószínűleg akkoriban ez tűnt a legjobb megoldásnak.  

Nagyon megörültem, amikor a hulladékudvarok már nemcsak a papírt, fémet, üveget és elektronikai hulladékokat látták szívesen, hanem a használt étolajat is. Szóltak, hogy ha lehet ne befőttesüvegben vigyem, hanem műanyag flakonba gyűjtsem és úgy adjam le. Így lett. Aztán nem is olyan régen a MOL indított el egy kampányt, amiben felhívja a figyelmét mindenkinek, hogy praktikus, piros  flakont ad ajándékba, csak vidd hozzájuk a fáradt étolajat, amiből ők üzemanyagot gyártanak. No azóta mi ebbe a kis pirosba öntjük az olajat és elegánsan adjuk le. Szerintem ideje lenne újra kampányolniuk egyet, mert sokan kérdezik hol szereztem és nekik és kellene.  A piros flakon oldalán nagyon frappáns és találó a felirat: Jövő újratöltve!



Azt hiszem ez után következett, amikor az EU szabályoknak megfelelően megérkeztek a sárga és kék színű szelektív hulladékgyűjtő kukák. Mondjuk mi előtte is az erre a célra kijelölt helyre vittük a papírt, az üveget és a műanyagot,  de azért nagyon örültünk, hogy mindezt helyben is el tudjuk intézni. Emlékszem annyira örültünk a vadi új kukáknak, hogy a kicsik bele is ugrottak, nővérük pedig vígan tologatta illetve eljátszotta, hogy akkor most kidobja mindkét húgát, egyiket a papírosba, másikat a műanyagosba. Zoltánt se kellett félteni, tologatta őket a még tiszta, érintetlen kukákban, ahonnan tompán de azért elég jól hallhatóan hangos nevetés szűrődött ki.  Arra is emlékszem mennyire mosolygott a feladattal megbízott pasas. Azt mondta is, hogy még sehol nem örültek neki ennyire...


Szóval elég hamar belejöttünk és sosem dobnánk ki olyat a kukába, amit bevenne a szelektív kuka gyomra is. A műanyagok laposra taposásában még van mit fejlődni, bevallom erre nem mindig jut energiám. Szoktuk is mondani, hogy bezzeg Svájcban, a szomszéd már írná a felszólító cetlit, hogy tessék rendesen, kilapítva, szabályosan kidobni a szemetet- és valljuk be igaza is van- de hát azért jó, hogy  itt csak a saját lelkiismeretemmel kell megvívni és nem a házmesterrel vagy a szomszéddal. 





Arra már nem emlékszem mióta van a táskámban összehajtható bevásárló szatyor de az biztos, hogy nagyon régen elegem lett, hogy nylon szatyrot kérjek a boltban vagy erre újra és újra pénzt költsek. Az elsőt nagyon nagyon régen Párizsban vettem,  egy eper alakúra hajtogatható szatyorba szerettem bele, amit azóta már itthon is sok helyen látni és persze hatalmas választék van többször használatos szatyrokból sőt akadnak közöttük elég designosak is. Mindenesetre a táskám alaptartozéka, épp úgy, mint ahogy -anyukám szerint egy rendes nőnek mindig van papírzsebkendő a táskájában-, nekem egy bevásárló táska is ott lapul, ami vagy ez az epres vagy valamelyik vászontáska, amit a lányok készítettek nekem valamilyen alkalomra. 







És akkor elérkeztünk a textilzacskókhoz. Amikor eljutottam oda, hogy szemlesütve téptem le a zacskókat a Lidl-ben, hogy beletegyem a péksütiket vagy a zöldséget, gyümölcsöt, akkor jött el e pillanat, hogy megkérjem keresztlányomat, hogy varrjon nekem születésnapomra textil tasakokat. Nóri örömmel vállalta a feladatot, egyébként is van benne gyakorlata, mert évekkel ezelőtt egy kis boltnak megrendelésre is gyártott ilyeneket, igaz az még a nagy felhajtás előtt volt, vagyis akkor is megelőzte a korát. Nóri, akinek grafikai és textiles műveit (merthogy máris művész) az "elvesztettemafonalat" instagramon lehet követni- elkészítette a zsákokat, amelyekre egyedi mintákat és összehúzó zsinórt is varrt. Leteszteltem a boltban. Először is senki nem nézett furcsán, még a pénztárnál ülő srác se.  Másik alkalommal kicsit frusztráltnak tűnt a pénztáros, mert nem látta át azonnal mi és mennyi van benne de amikor felajánlottam, hogy segítek, fellélegzett. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy azért nem vettem csokis fánkot és a lányok kedvencét a belga csokis párnát, mert nem szerettem volna ha összekenik a zsákokat az meg hogy nézett volna ki, hogy a nagy tesztelés idején mégis letépem a nylon tasakokat. :-) Kell még egy kis idő, míg belém rögződik, hogy ezekkel felszerelkezve menjek a piacra. Mindenesetre amikor a paradicsomot és a cukkinit is a textilzsákba tettem,  nem tudom miért de tényleg jobban éreztem magam. 








Karácsony óta boldog Nespresso kévéfőző tulajdonos vagyok így a reggeleim irtó finom, tejhabban gazdag kávézással indulnak. Imádom. Egyetlen rossz érzésem a csoda kávéfőzővel kapcsolatban az volt, hogy azt éreztem, hogy a kávékapszulák kidobálása őrült nagy pazarlás és/vagy terheli a környezetet,  de szerencsére erre is gondoltak és egy erre alkalmas tasakban gyűjthetem a kapszulákat, amit aztán bármelyik Nespresso kirendeltségen leadhatok. A kapszulákból nagyon designos szemüvegkeret és más használati tárgy készül állítólag, legalábbis pár kiállítási darabot amit az Andrássy úti szalonban láttunk, erre utal. Engem meggyőztek és ettől még jobb ízűbb az amúgy is tökéletes kávém. 






Ja és igen. Nyakláncot és fülbevalót is készítenek az ügyes, kreatív emberek belőle. Érdekes, hogy előbb volt kapszulából készült fülbevalóm, mint kávéfőzőm. Bátyám lánya (igen, ő ugyanaz a leányzó, aki a vászon táskákat is adta) készítette évekkel ezelőtt és azóta is nagyon szeretem, az egyik legjobb kiegészítőm úgyhogy lehet, hogy gyártok magam is újabb színekből. 










Egyik nap, amikor a mindent elnyelő fiókban rendet raktam, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy mennyi használaton kívüli, rossz vagy elavult mobilunk van csak azért, hogy foglalja a helyet. Azt éreztem, hogy nem a kukában a helye úgyhogy ezért inkább csak tároltam, mindaddig amíg egy rendezvényen találkoztam a Jane Goodall intézet önkénteseivel. Akkor és ott tudtam meg, hogy bizony a mobiltelefonok előállításához szükséges koltán nevű ásványt Afrikában, a gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket. Mondták, hogy én is segíthetek. És itt jön a képbe a Passzold vissza tesó! avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért kampány, ami végre elindult. A Jane Goodall Intézet közös kampányt indított az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével, ami a magyar háztartásokban használt, de használaton kívülre került mobiltelefonokat célozza meg. Ezeket a készülékeket az emberek elpakolgatják különböző rejtett zugokba, ahol aztán évekig lapulnak, amíg egyszer csak kidobásra kerülnek. Nem is sejtve micsoda kincs rejlik benne. No mármost  ezeket a "kincseket" a lányokkal együtt szépen bedobáltuk a Frei Caféban található gyűjtődobozba (utána jó nagy dobra is vertem, hogy más is tudjon róla)  úgyhogy most nagyon boldog vagyok, hogy ennyivel is hozzájárultunk a csimpánzok boldogságához. 
Ja. Előtte Hanna, Eszter és Noémi röhögőgörcsöt kapott, hogy milyen csúnya készülékekkel menőztünk... 









Folytathatnám a sort azzal, hogy mit teszek a sok-sok kinőtt ruhaneművel vagy a megunt játékokkal de ezt majd egyszer egy másik posztban teszem. Nyilván nem a kukában kötnek ki, szerencsére nagyon jó adok-veszek oldalak vannak a neten de rendeztem már garázsvásárt is és a ruhagyűjtő konténerek és segélyszolgálatok, rászorulók is örömmel fogadják az ilyesmiket. és igen. macerásabb mindegyik, mintha kidobnék mindent a szemétbe. Viszont ahogy az étolaj mosogatóba való öntése is fájna, erre sem visz rá a lélek.








You Might Also Like

0 megjegyzés