Mondjuk januárban kicsi az esélye annak, hogy meggyőződjünk a napfényes órák számáról. Zúzmarás, ködös díszletben csodálhattuk meg a város egyik jelképét a a Fogadalmi templomot, ami így viszont egészen misztikusnak tűnt a Dóm téren. Azonnal családi fotóversenyt hirdettem, így a lányok beizzították a rakétákat (főleg Noémi, aki az egyik képet a hidegre való tekintettel nem viccelek, az orra hegyével készített) és született pár jól sikerült kép. Íme az egyik.
Reök palota, a szecessziós csoda, ami törzshelyem lenne |
A lányoknak azonnal feltűnt, a jellegzetes sötétbarna téglás épület együttes de leginkább az, hogy a Dóm hasonlít az iskolájuk mellett található Rózsafüzér Királynéja templomra, amiért én megdicsértem őket mert ezt felfogtam annak, hogy felismerik a neo-gótikus építészeti stílus jegyeit. A Dóm kilátójába kötelező felmenni, ehhez a jegyeket a föld alatt frissen kialakított látogatóközpontban lehetett megvenni. Tetszett, hogy nem csak arról szólt ez a program, hogy megmásszuk a háromszáz-valahány lépcsőt és kinézünk a toronyból (alapesetben derűs időben és nem tejfehér ködben), hanem arról is, hogy mire felér az ember la tetejére, megtudja a legfontosabb, Szegeddel kapcsolatos tudnivalókat a nagy jeges árvízről, arról, hogy miért Fogadalmi a templom a Dóm neve és mi az a Demeter torony ott mellette.
A látogatóközpont szintjén nyílt egy elegáns éterem/kávézó is, ahol majd biztos nagy élet lesz nyáron. Mi megelégedtünk az isteni meggyes, epres forralt borral és teával amit a korcsolyapálya mellett kortyolgattunk el és amit azóta is emlegetek.
A Szegedi Dóm éppen szépül de be lehet menni. Mi is így tettünk és jól esett egy kicsit ücsörögni és persze megnézni, hogy tényleg szegedi papucsban és alföldi szűrben van ábrázolva a Madonna a mennyezeti freskón. Tényleg.
Később felszálltunk a kettes villamosra ami az Európa liget és a pályaudvar között közlekedik, a belváros érintésével vagyis pont ideális egy kis városnézésre, ráadásul a fűtés is jól működött benne, amit speciel nem bántunk.
Cintányéros cudar világ |
Hogy milyen volt? Imádtam minden percét és nemcsak a szórakoztató, könnyed műfaj -, hanem a csodálatos miliő miatt ami körülvett. A színházat ugyanaz a Fellner és Hellmer építette, akik a Vígszínházát (ez rögtön feltűnt) és nemrég lett felújítva. Ezt a páholyban tartózkodó idősebb bérletes házaspártól tudtam meg, akikkel persze rögtön összebarátkoztam, így szünetben is elláttak mindenféle hasznos, a színészekkel kapcsolatos tudnivalókkal. Oszvald Marikát is most láttam színpadon először. Tényleg simán cigánykerekezik és nagyon jól állt neki a nagymama karaktere. Totális agykikapcsolásban volt részem 3 órán keresztül és ezt nagyon élveztem.
Bár természetesen a színház is gyalogtávolságra van a szálláshelyünktől, jólesett, hogy a tapsvihar közepette megérkezett kis családom, (akik, mint később megtudtam szintén nem unatkoztak..) és elegánsan a szállásra vittek autóval, ahol tűrniük kellett, hogy a kelleténél hangosabban éneklem a Cintányéros cudar világ kezdetű nótát. (egyébként azóta is gyakran)
A páholyból |
Hosszan figyeltük (és hallgattuk) a pápaszemes pingvineket és a fehér oroszlán család előtt szinte letáboroztunk. Szonja a kis oroszlán májusban született és elképesztően megható hogy játszott együtt anyukájával és közben hogyan ügyelt minderre a szigorú apa oroszlán.
Jófej lányok jófej pápaszemes pingvineket néznek |
Hősök kapuja a könyvemen és élőben |
Fa művészet vagy mi |
0 megjegyzés
Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.
Szeretettel,
Ágnes