Albániában nyaraltunk 1. rész






-Hová mentek idén nyaralni?
-Albániába. Pontosabban az albán tengerpartra.
-Mi van??? (és akkor minden elképzelhető rossz beidegződés előjön. Hogy az veszélyes, koszos, szegényes, nincs ott semmi csak szamár és kecske, az utak minőségébe pedig rossz belegondolni..) 

Akkor most elmesélem, hogy ebből semmi nem igaz. Na jó, a szemét és a szamár azért előjön,  de hát ez a Balkán (amit mi imádunk) , egyébként pedig ha ilyen ütemben fejlődnek, hamarosan lehagynak.

Szóval, miért pont Albánia? 


Először is, mert még nem jártunk ott, márpedig aki ismer bennünket az tudja, hogy csak nagyon indokolt esetben vesszük rá magunkat arra, hogy  kétszer ugyanoda menjünk nyaralni, hiszen a világ tele van különleges, érdekes és szép helyekkel, az élet meg túl rövid...  Másodszor pedig azért, mert sok szépet hallottunk, olvastunk róla, és mert nincsenek elszállva (még)  az árak, így  10 éjszakát is megengedhettünk magunknak. 

Emlékszem, hogy 9 évvel ezelőtt, amikor Korfun nyaralt a családunk, a tengerpartról tisztán kivehető volt a távolban Albánia, amiről  nem sokat tudtunk és főleg nem gondoltuk volna, hogy majd 2019-ben a valószínűtlenül kék öbleiben úszunk, a világörökség részét képező Butriniben sétálunk, a Kék szem forrásban gyönyörködünk, a sziklás öblök mellett motorcsónakozunk, isteni albán ételeket iszunk, élvezzük az albánok vendégszeretetét és a hegyek között autózunk. 

Most tényleg. Mi jut eszedbe Albániáról? Delhusa Djon? Az albán pékségek? A bunkerek? Az Elrabolva című film vagy a maffia?  Esetleg az albán szamár szóösszetétel, amit részegekre mondanak? Azt tudtad, hogy Teréz anya is albán volt? Maléves koromban megfigyeltem, hogy a Tiranából érkező légi utaskísérők mindig egy nagy csokor mimózát hoztak magukkal. Nekem ez is beugrik az országról. 

Albán csacsi az út menén




Az a helyzet, hogy Zoltán már elég régen próbált meggyőzni arról, hogy fedezzük fel ezt az Európa Kubájának is hívott balkáni országot, mielőtt ezt is ellepik a turisták, pont úgy, mint Montenegrót. Mutatott képeket, külföldi cikkeket a top 5 nyári desztinációról, amiben benne volt ez is és kezdett meggyőzni. Az utolsó löketet, aztán egy albán kávézó adta. A MonCheri a Károly körúton annyira elvarázsolt, hogy azt mondtam ha az albánok ilyen igényes dolgokra is képesek, akkor ott még lesz sok más csoda is, -menjünk! (megjegyzem a népszerű nyaralóvárosban, Vlorában is az ottani MonCheriben hűsöltünk) 

Tudom, szerencsés vagyok,  mert a külföldi utak idején nekem a bőröndök szakszerű bepakolása mellett csak annyi a dolgom, hogy információt gyűjtsek a programokról, jó helyekről, látnivalókról. Ebben segítségemre volt az Albania I love facebook csoport, ahol a tagok olyan emberek, akik vagy jártak már Albániában, vagy tervezik, hogy oda utaznak vagy épp ott élnek és ismerik az országot,  mint a tenyerüket vagyis naprakész információkhoz lehet jutni és feltehetjük mi is a kérdéseinket. Tényleg olyan, mint egy nagy család (bár egyre népesebb). 

Mivel mindegyik gyerekünk okosan telefonozik, kreáltunk egy "Albániába utazunk" családi messenger csoportot magunknak és itt gyűjtöttünk minden infót. Persze böngésztem a netet, élménybeszámolókat kerestem és egyre jobban vártam,hogy saját szememmel is lássam ezt a csiszolatlan gyémántot, a Balkánnak azt a részét, amiről olyan keveset tudunk.


We love Albania


Z. idejében lefoglalta a Budapest-Tirana repülőjegyet, amit így sikerült egész jó áron megcsípni. Vagy autót bérelt a Pepa Rent-nél, akiknek az ügyfeleik 80%-a magyar. Na jó a szálláshely kiválasztásánál mi is ott voltunk a közelében, így beszéltük rá a Himara-ban található májusban nyílt vagyis elég új hotelre. Az sem véletlen, hogy Himarat választottuk helyszínnek, mivel alaposan utánaolvastunk, hogy a nem túl nagy városkából viszonylag könnyen el lehet érni olyan látványosságokat, amiket nem akartunk kihagyni ha már egyszer ott vagyunk és a Jón. tenger is elég kék ott.


Röpke másfél óra a felhők felett



 10 nap a Sasok földjén

1. nap

Röpke másfél óra után érkeztünk meg  Tiranába, a Teréz anyáról elnevezett kicsiny repülőtérre. Itt azonnal némi készpénzt vettünk ki az automatából Revolut kártyánkkal, ami az utazások idején hihetetlen összegeket segít megspórolni és mindenkinek (de főleg a nagy utazóknak)  ajánlok . Készpénzre azért volt szükségünk -azon kívül, hogy megnyugtató ha valamennyi helyi pénz csörög az ember zsebében-, mert a bankkártyás fizetés még gyerekcipőben jár Albániában. Szépen fejlődnek ezen a téren is,  de nem szabad meglepődni ha egy puccos benzinkútnál pl. nem tudsz azzal fizetni. 
A csomagok megkaparintása után még egy fontos elintéznivalónk volt, ez pedig a helyi Vodafone megrohamozása (mások is ott kezdenek, úgyhogy érdemes sietni), ahol kártyáinkat kicseréltük az ott vásároltra, mert az internetet szerettük volna használni (waze, tripadvisor, hogy csak párat említsek), Albánia viszont nem EU tagország, így ha valaki nem vigyáz, pillanatok alatt  milliós számlája lehet...
A Pepa Rent a car alkalmazottai egyébként már vártak bennünket és egy kis kavarodás után meg is kaptuk a lefoglalt autót, közben jéghideg ásványvízzel kedveskedtek. Bepattantunk a (ki tudja honnan származó) tini korú Audiba és ekkor vettük észre, hogy középen a biztonsági öv hiányzik belőle, márpedig aki ismer bennünket az tudja, hogy egy métert sem teszünk meg az autóval biztonsági öv használata nélkül, főleg nem az előttünk álló hajmeresztő hegyi utakon. Ezen ment egy kis huzavona, azt hitték a rendőröktől félünk és nem akarták elhinni, hogy nekünk ez fontos. Azt tudtuk, hogy az albánok nagyon vendégszeretőek és a hányatott történelmük megtanította őket az élelmességre,  de azért meglepődtünk amikor a tulaj elviharzott, majd 2 perccel később egy új biztonsági övvel tért vissza, amit ott azonnal be is szereltek a társaival. Ez is megoldódott. Albániában arra az egyre kell figyelni, hogy az autó elég erős legyen ahhoz, hogy a hajmeresztő emelkedőkkel meg tudjon birkózni. Ok. Nem árt ha a fék is megbízható. 


Himara Tiranától  225 km-re található így éreztük, hogy az elején gyorsforgalmi úton megtett kilométerek után valami más élmény vár ránk. Nos igen. A Llogara hágón keresztül vezetett kacskaringós utunk, ráadásul erősen sötétedett, így a csodás naplementében is gyönyörködhettem két kapaszkodás között. Remek bemelegítés volt ez sofőrnek és utasnak  egyaránt és nagyon hálás voltam, hogy egyik gyerekem se hányós típus. 


Félelmetes Káprázatos hegyi utak





Ha pedig az utak minőségére kíváncsi valaki, akkor elárulom, hogy TÖKÉLETES. Végig macskaszemmel kirakott, vadonatúj aszfalt, védőkorlát. Nem győztünk csodálkozni, íme az első meglepetés. Az utak minősége jobb, mint otthon.  Hanna szerint  ugyan a telefon kijelzője egy EKG készülékre hasonlított ahogy a véget nem érő hajtűkanyarokat mutatta a gps  és igaza volt. (Mondjuk az én szívem is hasonló értékeket produkált volna ha rám kötöttek volna egy igazi orvosi műszert)







Üdítő volt megérkezni Himarába, ahol a lehető legtökéletesebb helyszínen messziről    üdvözölt bennünket a SeaView Hotel. 

Este csak arra volt erőnk, hogy egy közeli étteremben (Cibo Terre y Marre)  együnk a specialitásukból egy isteni házi tésztát. Nem lepődtünk meg az étlap kínálatán, mert tudtuk, hogy az albán konyhára hatással voltak a törökök, a görögök és az olaszok is, úgyhogy azt reméltük jókat eszünk és iszunk. Mondjuk a nyárson forgó kecske látványát nem sikerült megszoknunk és végül az úton útfélen grillezett kukoricát is kihagytuk. 


  
Még fehéren a hotel lobbyban





2. nap

Semmi másra nem vágytunk a pazar reggeli elfogyasztása után, minthogy a medencében és a tengerben lubickoljunk. A szállodánk  egyik nagy előnye, hogy két saját strandja van, ahol sem a napágyakért, sem a parkolásért nem kell külön fizetni. Az egyik mondjuk 10 lépésre van a hoteltől de mi a kicsit távolabbira siettünk. A hotel nevének említésére aztán simán bebocsátást nyertünk a Llamen beachre ami meg kell, hogy mondjam minden várakozásunkat felülmúlta. A szállásunk ebben is az igényességre törekedett, így  baldachinos napágyakban napozhattunk és olyan de olyan áttetsző vízben úszkálhattunk, amilyet még tényleg nem láttunk. További előnye a partnak, hogy apró kavicsos és ez volt az első alkalom, hogy se medúzát, se tengeri sünt nem láttam, így tényleg vígan úszkáltunk. A dechatlonos búvármaszk, a strandcipő nagyon jó szolgálatot tett. 


A Llaman beach






Aztán az "éhes vagyok, mit és hol eszünk" kérdések kizökkentettek a tenger bámulásából, így szedtük a sátorfánkat és a Himara promenádja körüli éttermek közül próbáltunk kiválasztani egyet valami könnyű ebédre. Himaraban nagyon sok görög él, akik albának túl görögök, görögnek meg túl albánok így nem csodálkoztunk azon, hogy sok görög jellegű étterem közül választhatunk. Ezúttal (megint a Trip Advisorra hallgatva) egy remek gyrosos kis falatozóba (GUMA) ültünk be ahol egy pillanat alatt görög finomsággal lett tele az asztal és a hasunk is.  A paradicsom teljesen más, mint az otthoni, mindenhol ezt a sápadtabb ám óriásira nőtt verziót adják, amit persze nem bántunk. 

Itt kell megjegyeznem, hogy az albán éttermekben nem várják el a borravalót. Volt olyan érzésünk, hogy nem is igazán tudják hová tenni ha több pénzt hagysz az asztalon. Ugyanakkor a turizmus növekedésével lassan megtanulják, hogy a turisták így fejezik ki azt ha elégedettek, így aztán vannak helyek ahol nagyon-nagyon megköszönik, ám nem néz rád szúrós szemmel akkor se ha nem hagysz ott semmit. 


Jó szokásomhoz híven ekkor választottam ki 5 szép képeslapot, mert gyerekkorom óta minden utazásom idején küldök egyet valamelyik családtagomnak, ismerősömnek vagy barátnak még akkor is ha már kiment a divatból vagy ha az insta letaszította a trónról ezt is és erre buzdítom a lányokat is. 





Este megint a promenádra sétáltunk ki, ahol többnyire albán szavakat hallottunk. nem véletlen, hiszen olyan az albánoknak ez a tengerparti rész, mint nekünk a Balaton. Időnként azonban skandináv, angol és magyar szó is megcsapta a fülünket, hiszen ahogy írtam az albán tengerpart a balkán egyre jobban fejlődő gyöngyszeme, így azokat vonz ide, akik még ebben a romlatlan állapotában szeretnék elvezni a vendégszeretetüket. Beültünk egy bárba koktélozni a lányok pedig kinevettek, hogy milyen nagyon kevés elég nekem ahhoz, hogy becsípjek, így az én vihorászásom közepette sétáltunk vissza a hotelbe... 



3. nap

Borch, Porto Palermo

Az utazás előtt alaposan felkészültem a látnivalókból, amelyeket ha már ott vagyunk nem hagyhatunk ki, ám azzal az aprósággal nem számoltam, hogy az albán hegyek miatt 40-50 km távolságot két óra alatt teszünk majd meg. Igyekeztünk úgy elosztani a kirándulásokat, hogy ne legyenek megterhelőek és utána egy láblógatós nap következzen.  Egyébként is sikeresen leégtünk, így egy nap pihenőt rendeltem el bőreink védelme érdekében.
Borch nemcsak a csodaszép tengerpartjáról nevezetes de itt található az a kávézó/étterem is ami meglepő módon egy vízesésre épült. Ezt a különlegességét használja ki a hely, ahol turistabuszok is megfordulnak így akár nagy tömeg is lehet. Nekünk szerencsénk volt, a "páholyban" foglalhattunk helyet és itt ittuk meg a népszerű frappé kávét (igen ez is van a görögöknél), a lányok meg a jeges teájukat, miközben ezer képet készítettünk. Érdekes hely a kávézásra és megértem, hogy vonzza az embereket de magamban reméltem, hogy pl. a Szalajka vízesésnél nem jut eszébe hasonló senkinek. 



Nem hétköznapi kávézó



A Porto Palermói vár  a 18–19. század fordulóján a dél-albániai hadúr, Ali Tepeleni pasa által építtetett erőd. Az egész jó állapotban fennmaradt erődítés a 20. század folyamán egy ideig börtönként funkcionált, majd egy szigorúan zárt katonai övezet része lett. 1996 óta látogatható ismét szabadon, belépődíj megváltásával. Állítólag az olasz katonák adták neki a nevet, mert Palermora emlékeztette őket a hely.   Rekkenő hőségben, kabócák koncertjétől hangos, sziklás úton   felsétáltunk a kis félszigeten fekvő  háromszög alakú, három bástyás erődhöz és azt kell, hogy mondjam megérte. Maga az épület is elég érdekes ahhoz, hogy ne hagyjuk ki de a látvány a tetejéről is magával ragadó. A környező hegyek  nem véletlenül vannak tele kardszerű kaktuszokkal. Állítólag így védték a területet.  

Porto Palermo 



4. nap

Butrin, Ali Pasha vára, Kékszem Forrás, Saranda

Erre a napra egy hosszabb kiruccanást időzítettünk. Mindenképpen látni szerettük volna az 1992 óta a világörökségi listán szereplő helyszínt, Butrint, az egyik legfontosabb látnivalót Albániában, ahová még Korfuról is jönnek a különjáratok olyan utasokkal, akiket egy kicsit is érdekel a történelem. 

A  gyönyörű helyen fekvő római romváros nagyon szépen fennmaradt  ahol felfedezhetjük az elmúlt kétezer év valamennyi korszakát és Albánia legjelentősebb történelmi épületegyüttesét. Emiatt aztán a parkolás elég kaotikus tud lenni, nem árt a megnövekedett érdeklődők miatt parkolót bővíteni. Mi  egyébként komppal érkeztünk és amolyan balkánosan álltunk meg mert hiába érkeztünk nyitásra, elég sokan voltak kíváncsiak Albánia No1 látványosságára.  A belépő mellé adnak egy információs térképet, amiből mi egy angol nyelvűt vettünk magunkhoz. A legimpozánsabb látványt az amfiteátrum adta, itt ha nincs túl melege az embernek, akkor elidőzhet. Jó, hogy volt nálunk víz, mert nagyon nagy a bejárható terület. A keresztelő templom mozaikja maradt még meg a fejünkben, merthogy egy bácsi bőszen gereblyézte rajta az apró kavicsos homokot-mint megtudtuk így védik az épen megmaradt padlót, amit egy évben egyszer megmutatnak a kíváncsi szemeknek. (mi  pedig, hogy ne legyen hiányérzetünk leültünk a romokra és megnéztük az interneten :-) 




Vigyáznak a mozaikra


Tikkadtan jöttünk ki a romvárosból és mivel azt olvastam, hogy itt mindenképpen üljünk be egy csónakba, ami Ali Pasha várához visz bennünket, rövid alkudozás után így tettünk, bár majdnem elaludtunk a ringatózástól. Kipipáltuk ezt a látványosságot is, elképzeltük milyen lehetett az élet ott, aztán visszaültünk az autóba, amit a szokásos kő-papír-olló előzött meg aminek tétje az, hogy ki ül középre az autóban. (félreértések elkerülése végett a vesztes, mert valami miatt az a legutáltabb hely) 

Sarandaból, a népszerű nyaralóvárosból nem sokat láttunk de azt igen, hogy egy jóval nagyobb nyaraló város a miénknél és ha már egyszer ott voltunk és az isteni vékony tésztás vagyis olaszos pizza után éhesek sem voltunk, autóval felmentünk a várba is a csodás kilátás miatt. 

Itt stílusosan egy olyan tipikus bunker tetején készítettünk családi képet, amiből állítólag 750000 van Albániában bár utunk során nem láttunk ebből sokat, pedig direkt kerestük őket a szemünkkel. Pedig akad belőle kreatívan, színesre festett  verzió is. A bunkerek hatalmas hálózatát Enver Hodzsa kommunista diktátor építtette ki, aki ahhoz képest, hogy tanár volt és Franciaországban tanult, teljesen őrült módon vezette az országát elég sokáig. 



Bunker

Saranda felett




Ha nem hegyi szerpentineken kellett volna folytatni az utat, minden bizonnyal kipihenten érkeztünk volna Albánia egyik legszebb természeti jelenségéhez a Kékszem Forráshoz (Syri i Kaltër) . A képeken már ismert, valószínűtlenül kék, folyton bugyogó forrásra úgy tűnt mások is kíváncsiak voltak,  de azért simán (és egy nem túl drága belépő megváltása után)  bejutottunk  a parkolóba. 

Közben felolvastam a lányoknak, hogy miről kapta a nevét a forrás. A legenda szerint ezen a területen egy sárkány uralkodott, aki elapasztotta a vizet és más gazságokat is művelt amit egy idő után megelégeltek az emberek. Amikor megölték a sárkány szeméből tiszta vizű forrás fakadt amiből a Bistrica folyó keletkezett és aminek a buja, sűrű növényzet köszönhető. Többször megpróbáltak már búvárokkal utánajárni, hogy milyen mélyről is származik de olyan erős a felhajtóerő és a sodrás, hogy 50 méter után feladták. 







A forrás felett az erre a célra kiépített ingatag teraszról néztük meg, hogy tényleg a szem íriszére hasonlít, a közepe sötétkék és fokozatosan világosodik. Kötelezően  beledobtunk egy követ is,  mert meg akartunk győződni arról, hogy tényleg  nem süllyed el, helyette  a víz kisodorja a part felé.  A kis teraszról egyébként a jéghideg víz és a fürödni tilos tábla ellenére simán beleugráltak a szabályra és a hideg vízre fittyet hányó emberek, így nekünk sem volt lelkiismeret furdalásunk, hogy a rekkenő hőségben térdig belementünk a valóban csontig hatolóan hideg vízbe. (na jó Z. nyakig) 


Érdekesség, hogy a  diktatúra idején az innen származó vizet  kizárólag Enver Hodzsa és sleppje fogyaszthatta. Mi inkább nem ittunk belőle, főleg, hogy kicsit feljebb az éttermek mosogatóiból ha jól láttuk a forrásba csurgatták a mosószeres vizet. Reméljük kicsit jobban vigyáznak majd az albánok erre a különleges természeti szépségre, mert a turisták rohamával hamar tönkremehet.



De mégsem (csak) ez a semmihez se fogható kék és zöld árnyalatú forrás tartott izgalomban bennünket, hanem egy kis játék is. Történt ugyanis, hogy pont előttünk egy héttel nyaralt Albániában   Edith és családja akit a  blogomon keresztül ismertem meg jó régen. Edith egyébként a ( Kalandok a konyhában gasztro blog szerzője   és az Erdélyi Konyha magazin egyik szerkesztője. )  Szóval kitaláltuk, hogy ha már így hozta a véletlen, elrejtenek nekünk valami kis meglepetést valahol Albániában, Edith pedig nem volt rest, költött egy versikét hozzá, amit elküldött nekem messengeren és ami alapján kellett megtalálnunk az elrejtett "kincset". Annyira aranyos verset költött (de hisz óvónő, ott meg elkél a kreativitás ugye), hogy megosztom itt is. 

A mélyből rád kacsint az Égszínű forrás,
Előtted Szkipetária mosolyog,
S mellette, nem balra, a szamáralom alatt
Kincsedet, remélem, még megtalálod. 🙂


Nos, ebből tudtuk, hogy a Kék Szem forrásnál kell keresnünk a kincset. Kicsit tanakodtunk, aztán megtaláltuk a szalmabálákat is, amin egy csomó fáradt turista ücsörgött, de minket ez nem izgatott, elnézést kértünk és felfordítottuk mindegyiket, míg az egyik alatt valóban ott volt, gondosan, légmentesen csomagolva a képeslap, rajta a kedves üzenet. Küldetés teljesítve. 




Heuréka! Megtaláltuk!




A vers 2. sora erről a képről szól
Ez a kis plusz nagyon jól jött, mert bármennyire káprázatos helyen voltunk, kicsit elfáradtunk, leeresztettünk és ez egy felrázott mindannyiunkat, ráadásul sokat nevettünk. 

Hazafelé egy pici faluban, Lukove-ban, -ahol a tehenek úgy sétálnak haza az út mentén, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb módja-megálltunk egy kávéra a beszédes nevű Kafe Ballkoni-ba, ahol a szokásos bájos kis összevisszaság és olcsó árak mellett káprázatos, varázslatos kilátás fogadott úgyhogy itt elég sokáig ücsörögtünk és azon töprengtünk milyen lehet az élet ebben az álmos kis faluban, vajon az ott lakók ugyanúgy rácsodálkoznak  az albán hegyek és a tenger látványára, mint mi turisták. 




Alig vártunk, hogy a kényelmes hotelszobában letusolhassunk, átöltözhessünk és elmenjünk abba a kis vendéglőbe, amit magunktól nem találtunk volna meg soha (mondtam, hogy hasznos  az Albania I love facebook csoport). Ide előző este foglaltunk asztalt, a tulajdonos sráccal megbeszéltük, hogy majd az aznapi hal fogásból választhatunk, mert ez egy olyan hely ahol a hal frissen kerül az asztalra méghozzá apukája jóvoltából, amit aztán anyuka garantáltan háziasan elkészít, a srác meg felszolgálja. Mindezt tökéletes angolsággal közölte és annak ellenére éreztük, hogy jó lesz ez, hogy  étlap nincs és árakról sem nagyon beszéltünk közben. 

Szóval ide érkeztünk meg az eldugott kis helyre a Café Kanda-ba. (Kanda a nagyija neve, akiről ott van egy kép a falon, éppen tálcákkal egyensúlyozva). A srác széles mosollyal fogadott és mondta, az asztalra tett jéghideg ásványvizet és mondta, hogy nemsokára hozza a választékot. 
Fogalmunk sincs milyen halat ettünk de még arra is figyelt, hogy az olyan szálka fóbiásoknak, mint amilyen én is vagyok, szépen kifilézve készítse el a mama az étket. Hozott tojásos bundában kisütött rákot, na az anyuka specialitása és aztán még sok minden mást is. Egy idő után alig fértünk el a sok fogástól az asztalon. A tzatzikiért, a töltött paprikáért, a grillezett zöldségekért, a halakért, rákért és a sok ásványvízért végül alig fizettünk többet, mintha itthon Mc Donaldban ettünk volna. 
Ez volt az ottlétünk gasztronómiai csúcs élménye talán mert úgy éreztük, mintha egy helyi albán sráchoz mentünk volna vendégségbe. Bűn lett volna kihagyni. 








Félúton tartok. Folyt köv.

És, hogy ne maradj le a lábnyomainkról:  Csatlakozz a blog facebook oldalához. https://www.facebook.com/labnyomok/ vagy kövess Instagramon a labnyomokblog alatt! 
Az adatvédelmi izé miatt nem tudtok ide kommentelni, de oda nyugodtan írhattok. :-)


You Might Also Like

0 megjegyzés