Karácsony előtt két nappal átruccantunk Bécsbe, hogy saját szemünkkel győződjünk meg a bécsi advent hangulatáról. Miután megtaláltuk belvárosi szállodánkat és megállapítottuk, hogy két napig Gustav Klimt motívumait kell néznünk ha tetszik ha nem (egyébként tetszik), lévén, hogy a hotel berendezését Klimt munkái ihlették- gyorsan felöltöztünk és nyakunkba vettük a várost. Két sarok után már nem bírtuk tovább és kolbászt illetve puncsot kellett magunkhoz venni. Ekkor egyébként sarkvidéki hideg szél fújt arcunkba de Hanna jól viselte a megpróbáltatásokat. A sétálóutca kivilágítása, a jól öltözött emberek karácsonyi bevásárlása, a fenyőfaárusok, a puncs ill. forraltbor illata pedig folyamatosan gondoskodott arról, hogy ne felejtsük el, hamarosan eljön az év legszebb ünnepe. Gyerekpunccsal itattuk le a széltől kipirosodott gyerekünket, magunkat pedig az alkoholos változattal vagy éppen betértünk egy kuglófra, kávéra valamelyik nem túl felkapott helyre. Egyébiránt sült gesztenyén, krumplin és az előbb említett kolbászon, puncson éltünk. A karácsonyi vásárból Hanna egy nagy játékmackóval térhetett haza, nem volt kérdéses, hogy megkapja, mert amikor meglátta az egymás hegyén hátán csücsülő medvéket, egyet magához vett és csak szorította, szorította. Élvezte a forgatagot, a fényeket, azt, hogy a szállodának ő a fénypontja, olyannyira, hogy valamelyik angol turista engedélyünkkel- lefotózta és hazavitte suvenirnek, igaz csak a képét. Dióhéjban így esett a mi kis két napos kiruccanásunk a szomszédba, amit még hazafelé egy Práterben lévő nosztalgia körhintázással zártunk. Ez az a több, mint száz éves carussel, amit (kevesebb, mint száz éves) lovak húznak és amin ülve az ember az 1800-as évekbe képzeli magát...
A képen a vásári mackóval látható hibernált Hanna. Neve Döme és jelenleg ő a kedvenc.
