Ha valaki az ajtónk előtt állna és hallgatózna, bizony gyakran hallaná, hogy énekelünk. Legtöbbször népdalokat, azokat, amelyeket Hanna tanult az iskolában és amelyekre mindig megtanít engem és a kicsiket. Persze sokat ismerek közülük, de van olyan, aminek csak a dallamát ismertem, vagy még azt se. Hanna szalad a furulyájáért és ad hozzá kíséretet és függetlenül attól, hogy van -e kottája a zongorán is lepötyögi. Bevallom ez utóbbi kettő tevékenységéért őszintén csodálom.

A kicsik aztán boldogan és büszkén viszik a dalokat az oviba, amiért aranycsillagot vagy piros pontot kapnak. Ez nagyon fontos nekik, mert a csoportban komoly értékelés működik. Piros pontot lehet kapni udvarias viselkedésért, kreativitásért, otthoni feladatért, bátor szereplésért vagy éppen sport teljesítményért. A táblázat ki van tűzve az ajtóra és hónap végén összegzik az eredményt és nagyon boldog az a gyerek, akinek a neve ott szerepel. A kicsiké elég gyakran ott van, ami persze jó. A többieknek csak remélem, hogy nem megy el máris a kedve az iskolától. Nem vizsgálom, hogy a módszer mennyire jó, gondolom Vekerdy dobna egy hátast ha meglátná, de tény, hogy a lányaimat ösztönzi.





El kell, hogy mondjam, hogy az oviban olyan alapos és akkurátus iskola előkészítés folyik, hogy az angolszász országokban létező pre-school jut eszembe róla. Pedig nem magánovi, nem is angolos, egy sima kerületi önkormányzati oviba járnak a lányok. Persze tudom,hogy óvó néni függő a dolog és azt is, hogy nem is lenne feladatuk a felkészítés ilyen mértékben, de hát mi kifogtunk egy tapasztalt Ildikó nénit, akinek fontos, hogy a keze alól kikerülő gyerekek felkészültek legyenek mire iskolába mennek. Azért játszanak is eleget, nem kell sajnálni őket. Hétfőnként egy zenepedagógus jár a csoportba, ahol szolmizálnak, ritmust gyakorolnak. Kodály Zoltán milyen boldog lenne ha látná...

Száz szónak is egy a vége. Sokat, nagyon sokat dalolunk. Autóban, a fürdőszobában, a konyhában vagy a nappaliban és ez olyan jó. Most azt tervezem, hogy az egész repertoárjukat felveszem kamerával. De jó lesz visszahallgatni tízen pár év múlva őket.


Nem írtam a népdalversenyről, pedig már régen lezajlott. Harmadik alkalommal foglaljuk el a kicsikkel, Zoltánnal és anyukámmal a helyünket Radnóti dísztermében, hogy drukkoljunk a népdalverseny összes résztvevőjének, de főleg Hannának.

A megmérettetésen az vehetett részt, akik az osztályfordulón továbbjutottak. Erre az alkalomra én készítettem fel őt és bevallom meghatódtam a gondolattól, hogy olyan dalt taníthatok neki, amelyet én ugyanennyi idős koromban a néptánc tanáromtól tanultam meg. Nemcsak a dallama, hanem a szövege is illik Hannához szerintem. Miközben gyakorolta és egymás után énekelte, az járt a fejemben, hogy hej bizony nem gondoltam volna ott a néptánc szakkörön, hogy egyszer majd saját lányomnak, pontosabban lányaimnak tanítom a férjhez menni nem akarós dalt, aminek ez a szövege:

Édesanyám most vagyok én időben,
Most vagyok a 16. évben
Kár volna még engemet férjhez adni
Rózsa helyett bimbót elhervasztani.




A második dalt ha hiszitek ha nem, a kicsik tanították meg Hannának. Tavaly nyáron a Morzsa színpad nyári tábora idején tanította nekik a két színésznő Viki és Zsuzsi azt a furcsa szöveggel megáldott dalt, aminek hallatán mindenki mosolyra derül.

Az oszlopi hegytetőn,
Integet az unimux-rexmix,
Unimuni-murica szeretőm.

De hiába integetsz,
Úgy sem leszek unimux-rexmix,
Unimuni-murica a tied, a tied, a tied, hej,
Úgy sem leszek a tied.



Vikitől, akit a Gózon Gyula Színházban, a Holdvilág Kamaraszínházban és még sok más helyen láthatja a színházrajongó- is kértem tanácsot. Elmondtam neki, hogy Hanna szeretne olyan dalt előadni, ami a korához, pajkos stílusához illik és nem feltétlenül ismeri mindenki a közönség soraiból. Kis gondolkodás után aztán telefonon keresztül megtanította Hannának azt a dalt, amit ugyan most nem énekelt el a versenyen, de azóta is nagy kedvencünk és egy későbbi alkalommal biztosan előad. Nagyon hálásak vagyunk Vikinek, hogy időt szánt Hannára.

Az oszlopi dombon, hm,
Az oszlopi dombon tra-ra-ra-ra-ra,
Van egy kis hidacska, i-ha-ha-ha-ha.

Oda jár fürödni, hm.
Oda jár fürödni, tra-ra-ra-ra-ra,
Páros galambocska, i-ha-ha-ha-ha.

Egyik galambocska, hm.
Egyik galambocska, tra-ra-ra-ra-ra,
Gál Julika vóna, i-ha-ha-ha-ha.

Másik galambocska, hm.
Másik galambocska, tra-ra-ra-ra-ra,
Bazsó Jani vóna, i-ha-ha-ha-ha.

Együtt csókolóztak, hm.
Együtt csókolóztak, tra-ra-ra-ra-ra,
Páros galambocskák, i-ha-ha-ha-ha.

Jaj, ennek olyan jó kis szokatlan és mégis fülbemászó a dallama! Ihahahaha!

A harmadik dalt is a kicsiktől tanulta meg Hanna, ők meg a szentendrei Morzsa táborban még nyáron. Ezt is jó hangosan illik énekelni. Borzavári legény banda de ugye bizony úgy....

Amíg a zsűri tanácskozott, addig a résztvevők és a nézők "Énekes" Kati néni vezetésével mindenféle zenés, szolmizálós, dalolós játékokat játszottak . Eszter és Noémi sem kérette magát. Boldogan csatlakoztak a nagyobbakhoz és persze nem okozott nekik gondot egyik dal eléneklése sem, hiszen Hannától mindet megtanulták és a legtöbbet az oviban elő is adtak.



No és hogy mi lett az eredmény? Hanna kiemelt arany minősítést kapott a zsűritől. Láttam az arcukat, amikor Hanna énekelt és bizony végig mosolyogtak. Ezt jó jelnek fogtam fel. Bejött a kicsit vicces és mosolygós éneklés. Ahogy Pélyi Barna mondaná. Ez átjött. Rajta kívül még egy kislány kapott az osztályból ugyanilyen oklevelet, viszont sajnos később kiderült, hogy csak az egyikük vehet részt a kerületi megmérettetésen és ez nem Hanna volt, hanem az osztálytársnője. Kb. 15 percig szomorkodott emiatt, aztán amikor kiderült, hogy nagyon messze és nagyon hosszú verseny várt volna rá, belátta, hogy nem olyan nagy baj, hogy most ebből kimaradt. Emlékszem, hogy amikor a kocsiban mesélte, hogy így alakult, egészen hazáig énekeltünk, pedig hála bátyámnak, újra van működőképes rádió az autómban. A legjobb terápia rosszkedv, bánat, mélypont ellen.


Úgyhogy hála az igen színvonalas énekóráknak, az énekkaros különóráknak, a tesóknak, a néptáncos múltamnak, a Morzsa tábornak, az ovinak, anyukámnak és mindenkinek akitől csak egy dalt is tanultunk, -nálunk nagyon gyakran hallani énekszót. Szólóban, duett vagy trió formátumban, zenei kísérettel vagy anélkül, de legtöbbször kórusban. Basszus vagyis Zoltán nélkül.

Bevezetőt most nem írok, ha valakinek hiányzana, olvassa el az első garázsvásár idején írottat, ugyanaz érvényes mostanra is. Ha valakinek valami megtetszik, írjon a megjegyzések alá. Ha elérhetőséget is ad, ígérem nem teszem publikussá, ellenben mindig jelzem ha valami elkelt.


Itt van mindjárt a Faktum éjjeliszekrény, amiből 3 db is van. A fiók ideális a kincseknek, az alsó rész pedig a könyveknek. 7000ft darabja.




Van egy kisgyerek hálózsákunk is. A fej része tépőzáras, gondolom egy párnát lehetne ezen a módon odaerősíteni. Cipzáras. Teljes hossza 113 cm.
ára: 1000ft



Van két Bébé Confort 0-15 babaülésünk. Unisex, egyik kockás, másik kék, ahhoz van ilyen fejszűkítő vagy micsoda is. Egyébként isofixes de persze simán biztonsági övvel is fixálható az üléshez. Egy isofix vasunk is van ha kell, annak külön ára van, ha érdekel írj.

Ára: 2500ft/db





Van egy gyermek ágynemű garnitúránk (kispárna, takaró, cuki ágynemű huzat + egy ajándék takaró huzat is.

Ára: 1800ft




Lapra szerelve vár új gazdájára egy Faktum Mókus kombi kiságy is. Ez 0-6 éves korig használható, először rácsos ágyként, leengedhető matraccal, utána pedig rácsok nélküli kiságyként egészen 5-6 éves korig. Hálás kis darab. Viszont egy ügyes kezű apuka kell hozzá, mert az ágyrács 4. deszkája sajnos eltört, illetve kislányom összerágcsálta a korlátot, így lepattogzott róla a festék, vagyis át kell festeni. (Azóta látom, hogy lehet venni rágásvédőt is hozzá, gondolom nemcsak az én kislányomnak ízlett a fa) Ezek miatt a hibák miatt azonban nagyon olcsón adom. Ára: 9000ft (új ára 40e felett van)
(http://bolthely.hu/babyshop/id/05356_Faktum_Mokus_atalakithato_babaagy_70x140_cm_Cseresznye)





Eladjuk a kis asztal-padunkat, amelyet asztalos barátunk készített nagy gonddal. Sajnos helyhiány miatt a telet a teraszon töltötte, ezért egy alapos csiszolást, lakkozást vagy festést igényel. Nagyon szerettük, a lányok itt rajzolgattak, gyurmáztak, kirakóztak. Ára: 7000ft




És végül nagylányunk ágyától (heverőjétől) is megválnánk. Ez is a Faktum család bútora, csak hosszabb és ágyneműtartós fiókja is van. Matraccal, ágyráccsal adom. Új ára ennek is 40 felett van. A miénk hibátlan, szép állapotban van. 200X90-es.
Ára: 19000ft Illik hozzá a Faktum éjjeliszekrény, ami szintén eladó (lásd fentebb)

Hú de régen nem írtam pedig hú de sok minden történt velünk ezalatt az idő alatt. Próbálom bepótolni és lejegyezni őket szépen sorban, mert egyik éjszaka arra riadtam fel, hogy Hanna idén decemberben ünnepli a 10. születésnapját és én úgy tervezem, hogy a neves alkalomra kinyomtatom és könyv alakba köttetem a blogomat, hiszen miatta kezdtem bele, születése után pár hónappal. Nem hiányozhat belőle semmi fontos.

Így az sem, hogy húgai szeptembertől ugyanabba az iskolába fognak járni, ahová ő. Bizony eldőlt. Felvették őket is a jó nevű iskolába, oda ahová Zoltán is járt, sőt Zoltán bátyja is és amelynél jobbat a suli szellemisége és vitathatatlan eredményei miatt aligha tudtunk volna elképzelni. A jelentkezési lapon egyébként lehetőséget kaptak a szülők arra, hogy kifejtsék miért szeretnék ha pont oda járnának a gyerekeik. Hát mi kifejtettük, hogy érzelmi és értelmi okai is vannak. Idén először figyelembe vették, hogy az intézménybe jár -e nagyobb testvér, ha igen, akkor milyen tanuló (szerencsére Hanna tanulmányi eredményével nincs gond. Sok jelentkező volt idén is. Ebből 26-an gondolom ugyanúgy, mint mi kiugrottak a bőrükből, amikor az iskola honlapján meglátták, hogy felvételt nyertek. Emlékszem mi éppen egy vacsorameghívásról autóztunk hazafelé. A Blaha Lujza térnél Zoltánnak eszébe jutott az egyik piros lámpánál, hogy megnézi az okos telefonján a honlapot újra, hátha...hátha.. és akkor megjelent a rubrika, amelybe be kellett pötyögni a jelentkező nevét és az anyjáét (azaz az enyémet) is. Közben zöldre váltott a lámpa, ránk dudáltak, Zoltán keze meg túlságosan remegett és így mindig elírta a neveket. Végül leparkoltunk a csodásan felújított Hotel Nemzeti előtt és újra megpróbáltuk beírni az adatokat. A kapcsolat megszakadt, újra indítottuk a telefont, majd a feszültséget nem bírva Zoltán úgy döntött inkább bemegy a hotelbe és udvariasan kér egy internettel ellátott számítógépet. A biztonsági őr nagy szemekkel nézett, a recepciós már kisebbel, de jobbnak látták átadni a gépet a meglehetősen idegesnek tűnő vendégnek.
Széles vigyorral az arcán jött vissza a kocsihoz. Sikerült! Felvették mindkettőjüket! A biztonsági őr és a recepciós is gratulált, az őr még azt is hozzátette, hogy ő is ikergyerek ám.

Ezalatt lányaink az igazak álmát aludták, anyukám felügyelete alatt. Éjfél tájban értünk haza, először a büszke nagyinak újságoltuk el a hírt, majd bizony nem bírtuk ki reggelig és felébresztettük a lányokat, hogy nekik is elmondhassuk, hogy szeptembertől egyszerre fuvarozzuk őket a suliba. Nem biztos, hogy mindent felfogtak belőle, így reggel a kakaóval újra koccintottunk a hírre és megbeszéltük, hogy egy elegáns ebéddel méltón meg is ünnepeljük.

Be kell látnom, Zoltánnak van stílusérzéke. A Hotel Nemzetibe foglalt 5 főre asztalt, a szállodában, ami előtt leparkoltunk és ahol kedvesen megadták a lehetőséget, hogy megnézzük, amit akartunk. Első Sunday Brunch-át éppen a következő vasárnap rendezték, így hát a meseszép ólomüveg mennyezet alatt ejtettük meg a beígért ebédet, amely után levezetésképpen idegenvezetésen vehettünk részt és jobban megismerhettük az épület történetével, sőt a szobákba is bekukkanthattunk.




A hupikék épület 2008-ben zárt be és 2012-ig minden alkalommal amikor elsétáltam előtte sóhajtottam egy nagyot, hogy de kár érte, mikor lesz már gazdája újra. Nos lett.
A Hotel Nemzeti Budapest egy 117 éves épület amely az 1900-as évek elején a Nemzeti Színház közelsége miatt a művész világ kulturális központja volt. Sok illusztris vendég fordult meg akkortájt a hotelben. Engem Rigó Jancsi cigányprímás szerelmi története ragadott meg a leginkább, amit a lányoknak el is meséltünk, majd a történetet megismerve faltuk be az újragondolt Rigó Jancsi tortát. Aztán az is izgalmas, hogy 1929-től kezdve a szállót és a hajdan volt Nemzeti színházat alagút kötötte össze, ezzel biztosítva a vendégeknek a diszkréciót.

Érdekes volt látni a régi és a modern találkozását. A szobák olyanok, mint egy ékszerdoboz. Merészek és ötletesek és képzeljétek a körút felőli oldal is olyan csendes, mintha nem is egy forgalmas útra néznének az ablakok. A rózsás minta nem véletlenül köszön vissza a padlószőnyegről és a lámpaernyőkről. Állítólag az eredeti tapéta hasonló mintájú volt.





A Márton László által készített Blaha Lujza bronz szobor előtt egy kicsit elidőztünk ugyanis a legenda szerint ha megsimogatjuk a bal karját, az szerencsét hoz a karrierben vagyis sikeresek leszünk tőle. Hanna, Eszter, Noémi és mi sem akartuk elmulasztani a lehetőséget, így megsimogattuk persze.



Szóval örülünk és koccintottunk de tudjuk, hogy sokan csalódottak. Nekik tényleg csak azt tudom mondani, hogy ötödiktől, amikortól több osztály indul még csatlakozhatnak. Kívánom, hogy minden iskolaérett ovis megtalálja a neki legmegfelelőbb első osztályt és vele együtt a legkedvesebb tanító nénit vagy bácsit.

Köszönjük azoknak, akik velünk együtt örültek, akik átérezték , hogy mennyire fontos ez nekünk.

Amikor jó néhány éve Bostonban jártam, egyetlen kívánságom volt vendéglátóimhoz, mégpedig az, hogy mindenképpen szakítsunk időt a környező garázsvásárokra. Vásároltam is mindenféle hasznos és kevésbé hasznos holmit és azon tűnődtem Magyarországon vajon mikor terjed el ez a jópofa módja a felesleges ám még értékes, használható holmiktól való megszabadulásnak, ami nem tévesztendő össze a lomtalanítással. Az más műfaj. Hű de más! A garázsvásár közösségi esemény, jókedvű és képzeljétek, függőséget is okozhat...

Aztán teljesült a kívánságom. Egy lelkes lakberendezési blogot vezető lány egy szempillantás alatt megismertette és megszerettette a magyar emberekkel a garázsvásárokat. A garazsvasar facebook oldal alatt lehet tájékozódni az aktuális vásárokról. Kezdőknek előre szólok, hogy valóban függőséget tud okozni. Én magam is jártam jó néhány vásáron, sőt nemrég garázs és jó idő hiányában a játszóházban több kevesebb sikerrel kipróbáltam magamat az ellentétes oldalon vagyis árultam a megunt, kinőtt holmijainkat. Az igazi, az a szabadban, a kertben vagy a garázsban zajlik. A vásárlókat sütivel, limonádéval kínáljuk, szól a halk zene is és mindenki boldog. A vevő azért, mert potom pénzért kincseket talált, az eladó pedig azért, mert megszabadult valamitől, ami csak a helyet foglalta és még keresett is valamicske pénzt. Jó buli na.

Tavasszal, amint beköszönt a jó idő, szervezek a kertünkben egy Yard Sale nevű kiárusítást, addig azonban virtuálisan is kipróbálom magam. Tessék csak tessék! Az alábbi portékákat kínálom megvételre. Akinek tetszik valami, a megjegyzésben jelezze. Személyes átvételre a XVI. kerületben vagy a belvárosban a Gipszkorszak játszóházban van mód.

Íme a kínálat:

Reggeliző készlet: 900 Ft

Műanyag elemekből álló konstrukciós, építő játék. Amerikában vettem (nem garázs sale-en :-) ára: 1400 Ft

Lotti Karotti társasjáték. Hiánytalan, a doboza van egy helyen megragasztva. Ára: 2400 Ft

Képkereső fejlesztő, okosító játék 3 éves kortól: 1500 Ft

Malacod van társasjáték: 1200 Ft

KÖNYVEK:
Harisnyás Pippi: 800Ft
Juli Juli: 600Ft
Babaápolás könyv: 500Ft
Babamóka: 600Ft

Fa boltocska sok kiegészítővel (műanyag gurulós kosár, dobozkák, pénztárgép stb) 9000 Ft

Baby Born játék ikerbabakocsi babák nélkül: 2000Ft/db

Fagyigombóc Trio társasjáték, azoknak, akik már tudnak hatig számolni. (Nagy kedvencünk csak kettő van belőle). A társasjáték lapja szétjött, meg lehet ragasztani, egyébként hiánytalan, irtó jópofa játék: 1500 Ft

Emporia Nagymama telefon. Nagy számokkal, nagy billentyűzettel de töltő nélkül, azt venni kell hozzá.: 5000 Ft

Amikor megemlítettem Hannának, hogy a Mezőgazdasági Múzeum nagy farsangi programjai között lesz majd farsangi kvízjáték és totó is, olyan magabiztosan vágta rá, hogy abban tuti, hogy elviszi a pálmát, hogy bizony nagyot néztem. Aztán felvilágosított arról, hogy vagy két hete csak a farsangi hagyományokról, szokásokról beszélgetnek olvasás órán és higgyem el, hogy nem tudnak neki újat mondani ebben a témában. Bizonyítékképpen elmagyarázta hogy miért pont Mohácson rendezték őseink az első busójárást és hogy hívják azokat, akiknek a nevéhez kapcsolódik a farsang hagyománya. Na ki tudja Google nélkül?





No hát igaz, ami igaz rendesen kivettük a részünket a farsangolásból idén is. Eszter és Noémi kiemelt figyelemmel vett részt a készülődésben, mert tudták, hogy brühühü ez lesz az utolsó ovis farsangi mulatságuk, a következőn már iskolásként vesznek részt. Sokat gondolkodtak a jelmezükön és ha hiszitek ha nem, valahogy idén se jutott eszükbe királylánynak vagy hercegnőnek öltözni. Saját bevallásuk szerint azért, mert annak itthon is felöltözhetnek bármikor, ami igaz, mert mondjuk amikor teadélutánt játszunk, akkor felvehetik a legpompázatosabb ruhájukat. Aztán kitalálták. Noémi nyalóka jelmezt szeretett volna, Eszter pedig a némileg könnyebben kivitelezhető éjkirálynő szeretett volna lenni. Az éjkirálynő jelmez aztán lassan átformálódott álomtündér jelmezzé, mert találtam egy helyes karton szárnyat, amit mindenféleképpen szerettem volna felhasználni a jelmezhez. Mondanom se kell, Noémi nyalóka jelmeze feladta a leckét, hiszen aki ismer tudja, hogy rosszban vagyok a tűvel és a cérnával, meg egyáltalán hogyan kivitelezzem az egészet. Már-már lemondtam róla, alkotói válságra hivatkozva de ekkor Noémi megmutatta két színes törölközőn, hogy ha azokat egymásba csavarjuk és az arca köré tesszük, akkor pont úgy néz ki, mint egy olyan nyalóka, amit a Sugar Shop-ban is lehet kapni. És tényleg! Magasra emeltem Noémit és össze vissza puszilgattam, hogy megmentette a becsületemet. :-) Már csak megfelelő, cukorka színű anyagot kellett találnom, amit meg is leltem a kinőtt ruhák dobozában. Hanna is hozzátette a saját ötletét. Ő azt mondta, hogy mindenképpen kell egy sötétebb valami, ami lelóg, mert az imitálná a fogót. A hatalmas varrós-dobozban találtam is egy barna szalagot, így az lógott le fogantyú gyanánt. Pöttyös póló és dédanyám horgolt, színes terítője adta a ruhát meg persze egy hatalmas igazi nyalóka. Vitt még magával egy csokor nyalókát is, amit egy felöltöztetett konzervdobozba nyomott hungarocell golyóba tűzködtem bele. Elégedett volt a végeredménnyel én pedig rettenetesen megkönnyebbültem.





Eszter jelmezével gyorsabban haladtunk. Találtunk egy sosem hordott sötétkék szép pörgős ruhát, amelyeken az apró pöttyök a csillagokat jelképezték. Egy IKEÁ-ból származó papír viking fejdíszről levágtam a szarvakat és az ikea feliratot eltüntettem arany csillagokkal, holdakkal, amelyeket Eszter vágott ki nagy gonddal. Egy varázspálcára ráragasztottunk egy nagy holdat és kellett még egy kispárna is ha már egyszer álomtündér lett Eszti.

A nagy napra még együtt sütöttünk macis kekszet is, mert azt kértek. Amikor előző nap mentem értük az oviba, azt kérték hamar fektessem le őket. Nem, nem azért mert álmosak, hanem mert úgy hamarabb elérkezik a várva várt farsang.

Az esemény zártkörű volt de az azóta elküldött fotók és a lányok elbeszélése azt mutatja, hogy kiváló hangulatban telt a délelőtt.


Másnap Hanna farsangja következett. Nála már tétje is volt a beöltözésnek, hiszen egy három tagú, gimisekből álló zsűri döntötte el kinek ítéli oda osztályonként az első, a második és a harmadik díjat. Ami azonnal kiderült számomra, hogy a szülők és a gyerekek apait-anyait beleadtak és valóban szuper ötletes, különleges jelmezek születtek. Némelyikben annyi munka volt szerintem, hogy megérdemelt volna anyuka egy különdíjat érte. Aztán az eredményhirdetéskor sokan összenéztünk, mert a legtöbben nem értettek egyet egy viszonylag unalmas zsákbamacska, bárányfelhő vagy hörcsög jelmez mivel érdemelte ki, hogy dobogós legyen. Azt is észrevettem, hogy divat lett szóösszetételekből gyártani jelmezt. Volt egy (világháló földgömböt egy hálóban cipelő gyerek, vállalkozószellem (fehér lepedőbe bújtatott gyerek, aktatáskával, mobillal és egy ütős verssel) és mindennek a teteje a mindennek a teteje, amelyik fehér lepedőre erősített kupakokkal, doboztetőkkel vonult fel és nyert abszolút jogosan.






Hanna jelmezét a közönség díjazta, a zsűri azonban nem. A Mona Lisa jelmez ötlete az én fejemből pattant ki. Évekkel ezelőtt láttam a neten, most újra rákerestem és megkérdeztem Hannát, hogy mit szólna hozzá, hogy idén Mona Hanna lenne.
Volt pár álmatlan éjszakám miatta, mert fogalmam se volt róla honnan szerzek majd megfelelő méretű képkeretet. Végignézve ugyanis az otthoni kínálatot, egyik sem volt alkalmas a feladatra. Zoltán eközben kinyomtatta a Mona Lisát, méghozzá csúcs szuper minőségben. Arra nem gondolt, hogy az összeszerelés is az ő feladat lesz. Pedig de. Nagy nehezen leráncigáltam egy pont jó képkeretet, amiből kiszedtük a már nem túl aktuális képet. A LIDL jóvoltából szerzett Zoltán kartondobozt, ezt applikálta a keretre, erre került a kép, amelyet már csak ki kellett vágni a megfelelő helyen. Két fogót is kénytelen volt gyártani, mert nem vettem át anélkül a művet. Mire Hanna hazajött a suliból már csak mögé kellett bújnia. Volt nagy kacagás és öröm. Jó apropó volt kicsit beszélgetni Leonardo Da Vinciről és a titokzatos mosollyal megáldott nőről, meg Párizsról, ahol ugyan már járt Hanna, de a Louvre-ot csak kívülről látta.
Zoltánt megkértük, hogy költsön még egy négysorost a jelmezhez, amit a színpadon lesz alkalma elmondani a közönségnek. Kb. két perc alatt megszületett a költemény:

"Jelmezem nem rejtelmes
a molyom sejtelmes
a farsangi fánk fincsi
Festőm Leonardo da Vinci."




Az díjátadás után minden osztály a saját termében folytatta az ünneplést. Volt fánkevő verseny, székfoglaló, szóval csupa klasszikus. Emellett most én is készültem, egy Ki tud többet az osztályról nevű 13+1-es totóval, amit én vezényeltem le...




És hát igen. Hanna biztosan csalódott volt kicsit, hogy az ő jelmeze most nem lett díjnyertes. Ahogyan sok más gyerkőc is szomorkodott. Talán jobb lett volna több kategória, vagy különdíj vagy közönségdíj vagy bármi. Otthon aztán beszélgettem Hannával arról, hogy a zsűri sok szempontot vesz figyelembe és néha van részrehajlás meg olyan tényező, amiről mi nem is tudunk de persze főleg szubjektív vélemény és azzal, hogy valaki beöltözött elfogadja azt, hogy hármat döntik el kié lesz a díj. A közönségnek és a résztvevőknek is joga van hőbörögni, fejet csóválni de akkor is így van és bizony sokszor fog találkozni ilyen szituációval. Ilyenek a tehetségkutató versenyek többsége is, amiből ha jól tudom most éppen gyerekeknek szerveznek valami hasonlót, aminek a gondolatától is feláll a szőr a hátamon...

Tudjátok mi volt a legvigasztalóbb mondatom? Az, hogy lehet, hogy nem te nyertél Hanna, de a te jelmezed mögé bújtak be a legtöbben, a tiédet próbálták maguk elé a legtöbben és úgy fényképeztették magukat. Mi ez ha nem totális siker?
No és persze köszönjük a sok-sok facebook-on érkezett vállveregetést is. Mindhárman: Zoltán, Hanna és én is büszkék vagyunk rá.

Ui. Breaking news, hogy tegnap a Farsang VAM rendezvényem Hanna személyesen az Alma zenekar énekesétől vehette át a Mona Lisa jelmezért járó díjat vagyis megint igaz a mondás, hogy Minden jó, ha vége jó.

A legtöbben utálják a januárt, mert hideg, mert elegük van a télikabátból és mert januárban nehéz elképzelni, hogy a kopasz fák valaha kivirágoznak. Még mindig korán sötétedik, bár már észrevesszük a gyerekekkel, amikor valamelyik különóráról jövünk haza, hogy hosszabbodnak a nappalok. Szóval könnyen rámondjuk szegény januárra, hogy depressziós hónap és utálatos, szürke és unalmas. Pedig nem is annyira.
Mi például pont ebben a hónapban szeretünk a legjobban színházba vagy más kulturális programra járni, ha pedig a szabad levegőre vágyunk, hát lehet korcsolyázni, ráadásul a legcsokisabb süteményeket is ekkor a legideálisabb elkészíteni és felfalni.

Leírom merre jártunk mostanában, mit láttunk, hátha kedvet kap más is valamelyikhez.

A Kolibri Fészekben láttuk Ljudmilla Ulickaja, mostanság nagyon népszerű írónő - Százlábúak láb alatt című- darabját. Karácsonyra kaptuk a jegyeket sógornőmtől, aki ritkán fog mellé. Mondjuk elég nehéz rá jegyet kapni, így ez önmagában is azt sugallta, hogy jó lehet. Ljudmila Ulickaja hősei - a testvéreitől meggyötört, beteges szürkeveréb, az édesanyja miatt kóbor macskává lett kandúr és a magára hagyott, bölcs gyógynövény -, nem klasszikus mesefigurák - ahogyan történetük sem hagyományos. Olyan, amiről aztán sokáig lehet beszélni hazafelé úton és més azután is. Hat éven aluliaknak nem ajánlom.


Nem gondoltuk volna, hogy a Belvárosi Színházban kötünk ki egyik vasárnap, amikor a Gipszkorszakba kellett bejönnünk valami miatt, ám a lányaink annyira jól érezték magukat (bizony, még mindig nem unják..), hogy ott ragadtak, mi pedig kihasználtuk a remek alkalmat. Elugrottunk, hogy meghallgassuk Kulka Ez a hely című előadóestjét pontosabban előadó délutánját. Kulka aktuálpolitikát is belevitt a dalokat átkötő szövegbe, ettől aztán még életszagúbb lett az egész és persze nagyon igaz minden szava és dala Jó kedvünk nem lett tőle, de hát nem is erről szólt egyébként pedig Kulkának ugyanúgy jól áll a sanzon, a kuplé és a Leonard Cohen dal, mint annak idején a Magenheim doktor szerep.



Nehéz jegyet kapni a Házasságtól válóperig című darabra is a Tháliába. Talán, mert elég jó a szereposztás. Schell Judit, Csányi Sándor és Szombathy Gyula meg az ütős cím elég ahhoz, hogy kíváncsiak legyenek az emberek az előadásra. Mi már kisebb elvárásokkal mentünk, mivel sógornőm, akitől a gyerekmegőrzéssel egybekötött ajándék jegyeket kaptuk, már látta előttünk és kevésbé lelkesen mesélt róla, mint azt vártam volna. Nos. Valóban. Az nézze meg, aki szereti a bohózatot, aki a Szeszélyes Évszakokért még tudott rajongani, aki csak egy önfeledt, laza, nevetős estére vágyik, semmi többre. Mi is jókat nevettünk, itt-ott viszont már nem tudtunk, mert túlzásnak vagy erőltetettnek éreztünk éreztünk egy-egy poént. Zoltánnal megállapítottuk, hogy nem a mi műfajunk, de arra nagyon is jó volt, hogy a mindennapi ügyes bajos dolgainkat elfelejtesse.




Disznóvágáson is jártunk, méghozzá a város közepén, a Millenáris Parkban. Szegény pesti gyerekeknek bemutatják miből lesz a szalámi, hurka-kolbász- gondoltam, de igazából nemcsak erről szólt az esemény. Hentesfesztivál névre hallgatott az esemény, ahol három csapat mutathatta meg milyen szakszerűen és gyorsan tud feltrancsírozni egy disznót, majd melyikük tud finomabb csemegét készíteni belőle.
A mieink már láttak disznóvágást közelről, ráadásul némileg autentikusabb környezetben. Írtam is róla, mert hatalmas élmény volt gyereknek, felnőttnek. Már akkor meglepett és nem is igazán tudtam mit kezdeni azzal, hogy a lányok szenvtelenül nézték a hentes munkát. Érdeklődéssel figyelték a belső szerveket, az emberéhez hasonlító szívet, a csontokat és más részeket. Felfogták, hogy már nem fáj neki, hogy a hús, amit esznek és szeretnek nem a fán terem, hanem állatokból, akik bizony meghalnak azért, hogy finom pecsenye legyen belőlük. Itt szót ejtettem a vegetáriánus életmódról és a Buddhizmusról-persze az ő szintjükön.
Noémi és Eszter biztos ami biztos alapon meghúzta szegény pörzsölt pára farkát.



Hanna ezalatt részt vett a Művészház által szervezett jobb agyféltekés rajztanfolyam 1. és 2. szeánszának folytatásán, a Színek varázslatos világa nevű két napos foglalkozáson, ahol az első nap játékosan elsajátították a színelméletet, majd a második nap alkalmazva a tanultakat belevetették magukat a festésbe. Nem is akárhogyan. Íme Hanna művei. A tigris a kedvencem. Nem is..inkább a delfin. Vagyis mégis a tigris. Tényleg nem tudok választani.




A hajdani Mikroszkóp színpadból Mikro színpaddá változott színházban láttuk a kicsikkel a zseniális Brass in five fúvószenekar a még zseniálisabb Méhes Csaba pantominművésszel közös produkcióját a Rézmanók az erdőben-t. Őszintén szólva nem reméltem, hogy felejthetetlen élményben lesz részünk, Zoltán is azt hitte, hogy majd észrevétlenül alszik egyet (bár én ebben azért kételkedtem, hiszen rézfúvósok mellett elég nehéz lenne.) A kicsik az első sorban ültek, mi mögöttük és egyszer sem néztünk az óránkra. Élveztük a manóbeszédet, az ötletes, színes manó jelmezeken mosolyogtunk, örültünk ha felismertünk egy dallamot, nevettünk a poénokon és lefényképeztük Esztert, ahogy a világot jelentő deszkán a fűrészelős számban tökéletesen, bájosan alakít, amit a főmanó egy kézcsókkal honorál. Nagyon kicsi gyereknek nem ajánlják és én se, mert nem tudja összerakni a kedves kis történetet, hiszen emberi beszéd helyett manó- és fúvos nyelven szólnak a közönséghez. Mi biztosan megnézzük a másik produkciójukat is a Brass in five cirkuszt. Hűű de nagyon jó volt.



Névnapom is erre a hónapra esik. Jó apropó volt arra, hogy elkészítsem a maskarponés grillázsos csokis nagyon édes tortát.



Amikor egy kisgyerek egymás után sokadszorra érdeklődik, kérdez és kíváncsi, hogy a vakok hogyan boldogulnak ebben a látóknak kedvező világban, akkor érdemes felkerekedni és időpontot kérni egy túrára a Láthatatlan Kiállításra. Ott aztán maguktól az érintettektől, azaz a vakoktól kérdezhetünk tabuk nélkül, ők pedig boldogan válaszolnak és egy rövid ideig saját bőrünkön tapasztalhatjuk milyen érzés lenne ha egy rövid időre vakon kellene a piacon gyümölcsöt, zöldséget válogatni, átkelni egy forgalmas utcán, eligazodni a konyhában és a fürdőszobában vagy éppen pénzzel fizetni. Mivel Hanna már kétszer is részt vett a programon és a kicsik voltak azok, akik folyton kérdezgettek arról hogyan is élnek a vakok, velük mentünk el a kiállítás új helyszínre, a Millenáris Parkba. Bár korhatáros- 8 éves kortól ajánlják- Eszterrel és Noémivel magabiztosan jelentkeztünk a sétára, hiszen részletesen elmondtuk mi vár majd rájuk. Túl kicsi gyerek megretten attól, hogy akárhogy is feszíti egyre nagyobbra és nagyobbra a szemét totális sötétség csak, amit lát. A szervezők persze mindenkit megnyugtatnak, hogy ha valaki rosszul érzi magát a sötétben és újra a világosba vágyna, azonnal kivezetik a világosba, Bizony felnőttekkel is előfordul néha. Aggodalomra azonban semmi ok, a sötétség birodalmában nincs semmi veszélyes és a félősebbekre úgyis vigyáznak az idegenvezetők, akiket nem látunk meg, csak a túra végén. A hangjuk viszont nagyon megnyugtató. Elmondják mire ügyeljünk a séta alatt és mit ne csináljunk saját biztonságunk érdekében. Nem hiszem, hogy egyedül én voltam az, aki folyton attól tartott, hogy beveri a fejét valahová vagy éppen egy lépcső állja utamat. Négyünk közül Noémi vette a legkönnyebben az akadályokat, én Eszterrel csak csetlettem botlottam és folyton a vak kolléga megnyugtató hangjára koncentráltam. Minden szempontból tanulságos programban volt részünk, ahol a kicsik csillagos ötösre vizsgáztak.





Azért a szabad levegőn is voltunk. Ilyenkor főleg korcsolyáztunk. Főleg a Városliget Műjégpályán, aminél hangulatosabb azt hiszem kevés van, de kipróbáltuk az Eiffel téren működő kis pályát is és az Aréna Plaza lábánál elterülőt is. Az Eiffel pályát megjegyezzük mindenesetre és a dátumot is feljegyezzük, mert itt és ekkor tanult meg Noémi és Eszter korcsolyázni.


Amikor pedig éppen farkasordító hideg volt kint, inkább beltéri mozgást választottunk, nevezetesen a Sugár bowling centrumban gurítottunk párat, mert ott be lehet állítani a pályát úgy, hogy amikor a lányok következnek, felugorjon egy kis szegély, hogy ne a szomszéd pályáján kössön ki a nehéz golyó. Vicces volt. Én a magam részéről mindig elcsodálkozom azon, mit ki nem bír a pálya, csoda, hogy nem szakad be az esetlen gurítások következtében. Tény és való, a kicsiknek jobban testhez álló lenne a némileg könnyebb teke, mint a nehéz bowling golyó.



Szóval nekem senki ne mondja, hogy unalmas a január. A február ugyanilyen tartalmasnak ígérkezik. Összeafuthatunk a Pettson és Findusz előadásán a Bábszínházban vagy a Farsang VAM programon a VAM Design Centerben- hogy csak kettő biztos programunkat említsem. Na ki jön valamelyikre?