.......a ketchup, mustár, majonéz?
Nem tudom más hogy van vele de én imádom a gyárlátogatásokat. Kislány koromban egyszer elvitt apukám az Athenaeum nyomdába, ahol az Ország-Világ, Ez a Divat, Nők Lapja és más újság készült és annyival magával ragadott a látvány, hogy azóta is szeretném tudni mindenről, hogy hogyan készül. (lehet, jobb lenne, ha nem akarnám ennyire) A lányokkal is sokszor előjön a téma de nekik már sokkal könnyebb, mert vannak már erről szóló jópofa könyveink, kedvenc tv műsor és persze az interneten fellelhető filmek is. Viszont mégiscsak az az igazi élmény amikor eljutunk valamilyen gyárba, üzembe. A Hogyan készül? tv sorozat műsorvezető srácot például annyira irigylem a munkájáért, hogy azt nem tudom szavakkal kifejezni.
Amikor Franciaországban éltünk Zoltánnal, nagyon sok helyre bekukkantottunk, a franciák ebben is jók. Így jutottunk el a Perrier ásványvízgyárba, végignéztük majdnem az összes pezsgőkészítő pincészetet, közülük a Mumm vagy a Piper-Heidsieck pezsgőgyárat is, de a legnagyobb élmény mégiscsak az Airbus gyár kulisszatitkainak felfedezése volt.
Szóval azóta itthon is böngészem a gyárlátogatós lehetőségeket, időnként valamelyik nyílt napot szervez vagy rájön, hogy jó ha állandó jelleggel nyit egy látogatóközpontot, mert így vagy úgy profitálhat belőle.
Mint például az Univer, aki 70. születésnapja alkalmából hirdetett nyílt napot. Véletlenül futottam bele a felhívásba, hogy akit érdekel regisztráljon és mivel tudom, hogy ezek a helyek nagyon gyorsan betelnek, nem mérlegeltem semmit, gyorsan beírtam a neveket. A visszaigazoló emailben tudatosult bennem, hogy ez bizony Kecskeméten van. Az már csak hab a tortán, hogy már csak reggel 8-ra volt hely vagyis a szombat reggeli lustálkodást kellett feláldozniuk a lányoknak (nekem mindegy én akkor is korán kelek). Viszont nem háborogtak, mert érdekelte őket. Valószínűleg, ha egy múzeumi program miatt kellett volna korán kelniük aznap, akkor kitör a parasztlázadás, így viszont szinte várták a szombatot, amikor betekintést nyerhetünk a ketchup, a mustár és a majonéz titkos gyártásába.
Érkezéskor széles mosollyal fogadtak és ettől kezdve végig úgy éreztük, hogy tényleg szeretettel vártak bennünket és a többi látogatót. Kaptunk egy fehér védőköpenyt és sapkát, hiszen élelmiszergyártó terepre terveztük betenni a lábunkat, majd gyors regisztráció után megkaptuk a profi, fülre akasztható mikrofon szettet, olyat amit az idegenvezetők is használnak, hogy ne kelljen ordítaniuk ahhoz, hogy a lemaradók is ugyanúgy hallják az érdekességeket. Ezt is nagyon-nagyon értékeltem.
Egy asztalkára az összes Univer által gyártott terméket kiállították, de nem mindegyik készül abban az épületben, amiben körülnézhettünk. Ott csak az Univer majonézt, ketchupot és mustárt állítják elő. Hát mi arra voltunk kíváncsiak hogy hogyan.
Az ínyencek most felszisszennek, hogy a házi majonéznek nincs párja, amit én is így gondoltam mindaddig amíg egyszer egy nagyon emlékezetes ételmérgezést kaptam aminek köszönhetően egy életre megfogadtam, hogy semmi olyat nem fogyasztok, ami nyers tojást tartalmaz. (A bevált tiramisu receptem is tojásmentes, úgyhogy ha valakinek van szintén bevált majonéz receptje ezekkel a feltételekkel, akkor ossza meg velem, sőt házi ketchup receptet is szívesen veszek.)
Hanna a túra közepén azt mondta, hogy "Anya! Engem tényleg meggyőztek, hogy őket válasszam.", ami akár egy reklámszövegnek is beillene de nem annak szánta, hanem inkább elismerésnek. Valahogy hitelesnek tűnt a túravezetőnk szájából minden mondat. Vagy a tisztaság. Gondolom nemcsak a mi kedvünkért ragyogott minden. A belépéskor persze mindenkinek kezet kell mosnia, ahogy a dolgozóknak is és a cipőnkkel egy ragadós szőnyegre kellett lépnünk ami leszedte a szennyeződést, sőt egy olyan rácson is át kellett haladnunk, amilyet az Elvarázsolt Kastélyban láttam utoljára vagyis egy olyan szerkezeten haladtunk át, ahol egy kis szellő fellibbentette a szoknyánkat.
Az alapos fertőtlenítés után megérkeztünk az üzembe, ahol láthattuk a gyártósort. Persze minden automatizált de azért kell, hogy lesben álljon valaki aki élő és be tud avatkozni ha hiba lép fel. Izgi volt látni a mustáros tubus formáját még üres állapotban, aztán pedig megtöltve de főleg azt, hogy milyen sebességgel történik az átalakulás vagyis a termék születése. Élmény volt látni, hogy az egyforma, halványsárga majonézes flakonokban hogyan kerül a majonéz, majd hogyan lesz kupakja, címkéje és végül rákerül a gyártási év, hó nap és óra. Hanna rögtön ki is kapott egyet a futószalagról és megörökítette a két perces majonézt azzal, hogy jelentkezzen aki ennél frissebb termékkel találkozott.
A kísérőnk sokat mesélt és mindenre válaszolt. Nekem a dézsmagátló szó tetszett a legjobban. Ez azokra a termékekre kerül, amelyeknek a tetejét nem fedi védőfólia hiszen valamilyen módon illik tudatni a vevővel, hogy ő nyitja ki elsőként a flakont. (Ilyen dézsmagátlót beszereznék egyébként a bodza szörpjeim védelmére, mert vészesen fogy..)
A dobozolást is automata végzi de azért mindig van a közelben valaki aki a tettek mezejére lép ha elromlik a gép és leáll az egész folyamat. Mi ilyet nem láttunk, helyette viszont benézhettünk az óriási raktárba ahol a targoncás fiúknak szimpatikusak lehettünk, mert megengedték, hogy először a lányok majd én is (naná!) beálljunk a fülkébe ami a polcrendszer 12 méteres magasságáig felvigyen.
Innen az alapanyag raktárba jutottunk, ahol láthattuk mekkora zsákokban tárolják a cukrot, a mustármagot és hogy itt aztán biztosan nem unatkozik a logisztikus.
Emlékezetes volt még a forró mustár látványa (és illata) és egyáltalán minden munkafolyamat, amiről fogalmunk sincs amikor rányomjuk a szendvicsünkre a majonézt, a mustárt vagy a ketchupot.
Pedig tényleg nem árt egy kicsit elgondolkodni azon hogy mennyi ember munkájába kerül míg egy élelmiszer, műszaki cikk, illatszer, ruha vagy bármi eljut hozzánk és utána használjuk, esszük vagy isszuk. Van aki imával, van aki hálával fejezi ki mindezt. Nekem egyre többször áll meg egy-egy tárgy vagy étel a kezemben és egyre többször gondolkodom azon hogy hol, hogyan készült és hány dolgos kéz készítette. Lehet, hogy a sok gyárlátogatás megtette a hatását. Nem bánom és a lányokat is arra tanítom, hogy becsüljenek meg mindent.
