Férjemmel nézegetem Hanna fényképeit, rövid kis videofelvételeit.
-Emlékszel? Itt mosolygott először. És erre emlékszel? Milyen ügyesen nézett a fény felé, milyen hamar megfordította a fejét. Mennyire pici volt.
-Juj ezt tépjük szét! Itt kövér vagyok és karikás a szemem alja!
-Nem nem engedem! Ez is te voltál kicsim! Fáradt és kialvatlan és emlékszem nagyon vártad, hogy Hanna három hónapos legyen. És ehhez mit szólsz? Olyan ügyesen fogta a csörgőjét. Ja, meg a zsiráfot, akit azóta már nem is szeret.
- A plafonról lógó méhecskét is csak akkor szereti már ha a szájába gyömöszölheti.
-Húúúúú. Ezt nem is vettem észre mikor fényképezted. Éppen a kakis pelust cserélem de még milyen ügyetlenül. Te még most is kimeneküsz a szobából ha ezzel foglalatoskodom.
-Itt próbált ülni de mindig eldőlt.
-Itt meg már büszkén ül az eteteőszékben
-Már nem aggódom ha dobálod vagy repülőztök csak ha evés után teszed.
-Dehát mindig evés után van....
-Hogy sikít ha hazajössz a munkából. Tudom, én is de csak azért, hogy ne dobd le a kabátodat a szobába. Jó jó..mert türelmetlenül várod, hogy magadhoz öleld a lányodat.
Hanna kilenc hónapos!!!! Nosztalgiáztunk.
Foglaltunk egy hotel szobát. A telefonba azt mondta Zoltán, hogy egy csecsemőt is vinnénk. Kiabáltam! Hanna nem csecsemő! Nagy, kilenc hónapos BABA!!! Csak még mi is alig hisszük el.