Emlékszem, nem volt könnyű az első pár hét. Azt gondoltam mi sem egyszerűb annál, minthogy a baba születése után szoptatom majd a kicsimet. Megdolgoztam érte keményen. Hogy miért írom le mindezt újra? Álmaimban sem gondoltam volna, hogy 14 hónapos korában az én kislányom még mindig igényli az anyatejet. Bevallom nekem is szükségem van ezekre az összebújásokra. Mert ez már nemcsak kizárólag a szomjoltásról szól, ez több annál. Kapocs, szeretet. Úgyis olyan hamar megnő..hagy élvezzük mindketten ezeket a perceket. Paradox helyzet. Míg az emberek hajlamosak elítélni azt az anyát aki nem szoptatja kicsijét, ugyanezt teszik ha valaki nem az "előírt" 6 vagy 12 hónapos korig teszi ugyanezt, hanem akár a baba két éves koráig. Nem választom el erőszakkal. Minden csepp anyatejtől, amit magába szív, érzem, hogy okosabb, egészségesebb lesz. És mi lehetne ennél fontosabb egy anyának?
A képen születésnapomra (Zoltánomtól) kapott (egyik) pizsamámban pózolok Hannával....

Kicsit elmaradtam a naplóírással, össze kell szednem a gondolataimat és leírnom Hanna fejlődését, amíg alszik.
Mindenek előtt köszönöm a gratulációkat amiket azoktól kaptam, akik látták Hanna Fókusz beli szereplését, azt a brutto 2 percet, amit családunkra szántak a kereskedelmi tv szerkesztői. És igen...tudom, hogy nekem van a legromantikusabb, legkreatívabb férjem a világon. Pont ilyennek képzeltem Hanna papáját. No..mielőtt nagyon érzelgőssé válna blogom, most már tényleg következzenek Hanna bohóságai.
Hatalmas öröm látni ahogy magabiztosan jár kicsi lányunk, többnyire úgy, hogy valamit cipel is magával. Szeret a fürdőszobában tevékenykedni, kilopni a fiókból apukája borotválkozás utáni zseléjét, talán, mert apa illata lesz tőle.
Hurrá, lányosan viselkedik. Előszobánk, ami leginkább egy kifutóra hasonlít, ideális terep Hanna divatbemutatójáthoz, merthogy imádja magára venni sálamat, sapkámat, nyakláncaimat.
A hétvégeken sok időt töltött nagyszüleivel, amíg mi új otthonunk burkolatai után futkostunk. Ilyenkor házi feladatot adtam szüleimnek, hogy mire tanítsák meg kisunokájukat. Kiváló eredményeket értek el a "Sétálunk sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk" dalra való lecsücsülésben, illetve testrészek felismerésében.
Legközelebb a kanállal való evést kell gyakorolni, mert hajlandóság ugyan van Hannában az önálló evésre, a tehetség még hiányzik illetve némi gyakorlás kell még ahhoz, hogy nyugodt szívvel kezébe adjam a kanalat. No de ezért (is) vannak a nagyszülők.
Csapongok, de nem baj....El ne felejtsem! Elmentünk a jégcsarnokba megnézni hogyan tanul korcsolyázni Hanna unokatestvére, Nórika. 4 éves létére roppant magabiztosan csúszkál, hála oktatójának, Ricsi bácsinak, aki egyszercsak kikapta Hannát kezünkből és néhány kört megtett a cseppett sem ijedős lányommal. Egyetlen másodpercig féltettem csak, de Ricsi bácsi magabiztosan fogta hatalmas kezeivel és láttam, hogy nem fogja dobálni...így tényleg különleges élmény volt mindkettőnknek.
Csöngettek..Sonda Ipsos jött kérdezősködni..én szeretek is válaszolni nekik úgyhogy most búcsúzom, nemsokára folyt köv.
A képen Hanna telefon iránti csillapíthatatlan vágyát örökítettük meg. Lehet mobil-, hagyományos-, vezeték nélküli-, kurblis- vagy kaputelefon, Hannának azonnal kell.

A legtöbb barátunk, ismerősünk még emlékszik a szokatlan lánykérésre, amikor filmplakáthoz hasonló poszterek jelentek meg Alomalapítás címmel néhány budapesti buszmegállóban. Akkoriban a média be is számolt Zoltánom és Csaba barátja meglepetéséről. Mindez három éve történt és hát úgy tűnik a tv, nevezetesen az RTL klub egyik műsorát érdekli a folytatás. Ma délután kivonulnak otthonunkba, hogy megkérdezzék megérte -e a felhajtás és valóban alapítottunk -e almot. Természetesen Hanna lesz a főszereplő. Felemeljük magasra és azt mondjuk majd: IGEN!!!!! Megnézitek majd?

Így szoktuk aláírni leveleinket..Hanna, Ágnes, Zoltán, azaz HÁZ. De hogy kerül ez ide?
Igen, tudom, hogy régen írtam Hanna huncutságairól, de ha megtudjátok mi az oka, biztosan megértitek. Amióta megszületett, arról álmodtunk, hogy lesz egy házunk, annak egy kertje, abban egy hinta és egy homokozó, szép zöld gyep. Hát most az álom valósággá vált és most ekörül forog minden gondolatom. Hanna tavasz végén már saját házunk kertjében fog futkosni, apukájával labdázni. Addig pedig itthon gyakorolja a járást.
Most pedig megyek vissza baba- illetve gyerekszobát tervezgetni. Délután zene bölcsibe megyünk, majd beszámolok arról, hogy hogy tetszett rendkívül muzikális lányomnak a foglalkozás. Az est fényponja pedig a színházi előadás lesz, ahová Henivel megyek. Majd Zoltán őrzi Hanna álmát. Jaj de régen voltam színházban... I feel good türürürü...I feel good....
A képen Hanna éppen a sapkámat próbálja fejére húzni. Kész hölgy.

Rövid leszek. Hanna hintalovat kapott dédnagymamájától. Egyedül ráül, hintáztatja magát és azt mondaja kla kla kla és azt is, hogy gyí..vagy valami hasonlót.
Állatbarát. Szereti a kutyákat, zsiráfokat, lovakat, kacsákat. Alig várom, hogy az Állatkertben is megnézhesse kis barátait. Február, március...jaj de várjuk a tavaszt.

Így hívják a TV2 legújabb baba-mama műsorát, aminek első része most szombaton lesz. Hanna debütálása nem ezen a héten lesz, de ígérem szólok időben vagy ha valaki lemaradna róla, a honlapján majd nyomon követheti...
Szóval, ígéretemhez híven beszámolok a tv-s szereplésünkről, annál is inkább, mert reklamálta néhány szemfüles olvasó. A Lurdy ház Alexandra könyvesboltjának egyik részén alakították ki a stúdiót, azaz egy igazi baba paradicsomot. Félkörben elhelyezkedtek a szereplők azaz a babák és a mamák és az ikres anyuka/színésznő Benkő Nóra vezetésével kezdődhetett a csevegés, aminek részleteire nem térek ki, hiszen félórás műsor lévén, nem igazán adódott lehetőség hosszabb témakifejtésre (bennem is maradt sok sok mondanivaló, amit aztán itthon zúdítottam férjem nyakába..), inkább csak egy kis ízelítőre jutott idő, arra, hogy kiderüljön más hogyan csinálja.
No de megint nem én vagyok a lényeg, hanem Hanna, akit a mikrofonok, kamerák világa felettébb érdekelt. Szépen bemászott középre és mintha csak ő lett volna a főszereplő produkálta magát a stáb nem kis örömére.
Sorra jöttek oda hozzám, hogy megkérdezzék: Mindig ilyen jó gyerek? Mindig ilyen mosolygós és vidám? Mindig ilyen jól eljátszik?
Én pedig nyeltem egy nagyot és azt mondtam: IGEN!
A jövő színésznőcskéjét még marasztalta a kameramann, hogy hagy csináljon további párnán hempergő képet Hannáról, aki rettenetesen élvezte a felkérést.
Ha hívnak, megyünk újra, mert csak én tudom, hogy bizony néha untatja Hannát az otthona és a világot jelentő deszkák felé vagy legalábbis világot látni vágyik.