Mosoly


Eszterke és Noni mosolyognak. Álmukban és ébren ha rám néznek kis kék szemeikkel (időközben Noémi barna gombszeme kékké változott) és puszit adok pisze orrukra. Eszter még azt is mondja közben eeee. Nem érti, csak az, aki maga is édesanya, micsoda boldogság látni, ahogy fejlődik, nyíladozik értelmük.
Eközben Hanna rendületlenül babázik. Ma már egyszerre kettő babát öltöztet, vetkőztet, tesz tisztába, mér, szoptat. Ikerbabái vannak ugyanis, akiket Dorinának és Szonjának nevezett el bölcsis barátnői után. Állandó konfliktusom van vele, mivel élethű nagyságú babáira (amúgy még az én gyerekkori fröccsöntött babám) kizárólag testvérei ruháit hajlandó ráadni, csakis igazi és érintetlen pelenkával és törlőkendővel rakja őket tisztába. Szóval így is sok fogy az előbb említett tisztasági termékekből de így már tényleg nem győzzük. Időnként, amikor nem látja leszedem a ruhákat és a pelenkákat babáiról és gyorsan felhasználom, elrejtem őket.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes