Mikulások


Igen, így többesszámban, amit aztán el is kellett magyarázni lányunknak. Ha jól emlékszem valami olyat mondtam, hogy van egy igazi, nagy Mikulás és annak vannak segédjei, alkalmazottai. Még jó, hogy ezt a mesét még azelőtt találtam ki, mielőtt láthatta a Vodafone reklámját..tudjátok, amiben mindenkinek személyes ajándékot kell küldeni idén és éppen munkafelvétel van a Mikulásnál. Először anyukám rejtette el az ablakba csomagját, másnap mi, a kiscipője mellé, mivel a pöttöm topánkába nem fért volna bele. Reggel a bölcsődébe is ellátogatott egy télapó, hazaérve pedig Mary Poppins újságolta, hogy találkozott a Mikulással és ajándékot küldött Hannának. Mindezt olyan átéléssel, hogy egy pillanatig szinte én is elhittem. A sort, férjem munkelyi Mikulása zárta. Mivel műsor is volt előtte és lufi és egyébként is apa irodája és a lift olyan érdekes tud lenni egy 3 évesnek, .ez volt a legjobb Mikulás élménye.
Ezután internetes kis barátai társaságában találkozott Hanna egy sietős színész Mikulással, majd a sort, dédi ablakában felejtett csoki zárta.
Virgácsot csak én készítettem lányomnak de elmaradt a hatás. Azt mondta, máskor is kér, olyan szép.
Remélem jövőre is elhiszi a Mikulás mesét és ugyanolyan hévvel készül majd dalokkal, versekkel, mint idén. Nekem úgyis Hanna csillogó arcának látványa volt a legnagyobb ajándék és ezegyszer nem baj ha a sok csokimikulás mellett, negédesre sikerült záró mondatom.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes