Hatalmasak, gömbölyűek a lányok. Eteteőszékben esznek, méghozzá nagyon ügyesen és mohón mindketten. Egymás mellett ülnek, Noémi gyakran átnyúl Eszterhez, akinek vagy a ruháját tépi vagy az arcát érintené meg vagy elvenné az előtte lévő bármit. Mindegy csak az övé lehessen. Eszter nem küzd érte..mintha mosolyogna is. Igen, szemmel láthatóak a különbségek. Noémi az izgága, kicsit vad, mindent nekem típus, Eszter pedig a nyugodt, kissé talán megalkuvó, bájos lányka.
Minden reggel szembesítem őlket egymással, a tudattal, hogy nincsenek egyedül. Eszter örömmel, mosollyal konstatálja a tényt, hogy van egy ikertestvére. Noémi mérsékeltebben érdeklődik, mitha csak egy vetélytársat látna Eszterben.
Visszakanyarodva az etetéshez..amikor így szépen egymás mellett ülnek, nem tudok betelni a látványukkal és újra és újra hálát adok a sorsnak és legfőképpen férjemnek és persze magamnak, hogy ikreim születtek. Hihetetlenül elérzékenyülök, amikor rám mosolyognak. Duplán. Mert közhely, de tényleg így van..dupla munka de dupla öröm is.
Most csak ennyi