Végre találtam két egyforma dobozt. A méretük is éppen megfelelő (egy darabig legalábbis), így megvalósíthattam rég eltervezett emlékgyűjtési akciómat. Ha majd elég nagyok lesznek a lányok, hogy érdekelje őket kicsi koruk, ha majd naponta kétszer kérik, hogy meséljek...
Naplómat többnyire kutyafuttában írom, kihasználva a pár perces nyugalmat, amikor Hanna elfoglalja magát vagy a kicsik alszanak, a házimunka meg türelmesen vár Szóval a kutyafutta miatt bizony csak később jutnak eszembe epizódok, amik kimaradtak az írásaimból pedig szóra...
Tudom, van, akinek ez nem olyan nagy dolog, van olyan anya, aki lazán és aggodalmak nélkül elutazik férjével , persze jó kezekben hagyva otthon csemetéjét, nekünk mégis majdnem 4 évet kellett várni arra, hogy megtegyük, azaz Zoltánnal édes...
Méghozzá édesapjával és rendszeresen. Esténként, amikor én a kicsiket öltöztetem pizsamába és lefektetem őket, Hanna és Zoltán a nappaliban felnőttesen, okosan és nagy szakértelemmel házakat, hidakat, óriáskereket és egyéb giga méretű építményeket raknak össze kockából. Annak idején csak...
Hát igen..szeptember 11. elég nevezetes dátum, sokaknak rossz érzése támad tőle és azt mondják, na emlékeztetni fogja majd az e napon született gyerek az embereket hogy micsoda tragédia történt New Yorkban. Én meg pont azt gondolom, mint Azurák...
..ilyenkor már tudtam, hogy egészséges kislányaim születtek. Hallottam hangjukat, láttam maszatos kis arcukat. Sírtam. Ahogyan most is, ahogyan ezeket a sorokat írom. Mert még mindig nem fogtam fel, hogy mekkora csoda történt velünk. Hogy egyszerre két kislányom született...
