RSS

2007. szeptember 24.

Kimenő


Tudom, van, akinek ez nem olyan nagy dolog, van olyan anya, aki lazán és aggodalmak nélkül elutazik férjével , persze jó kezekben hagyva otthon csemetéjét, nekünk mégis majdnem 4 évet kellett várni arra, hogy megtegyük, azaz Zoltánnal édes kettesben menjünk el -persze nem túl messzire ,de el.
Történt ugyanis, hogy Zoltánt Debrecenbe szólította a kötelesség, így már időben szólt, hogy kezdjem szervezni a gyerekek felügyeletét, mert ő bizony most engem is vinne magával. Hanna mamival, azaz az én anyukámmal töltötte el igen tartalmasan a két napot. Pénteken még óvodába se ment, ez is segített az egyébként lazán és könnyedén elfogadott anya-apa mentes napok eltöltésében.
A kicsikkel ezalatt gyakorlott babysitterünk törődött, aki megnyugtató sms-ket küldött nekem mindig akkor, amikor én is erős késztetést éreztem, hogy a telefonomért nyúljak és érdeklődjek, vajon minden rendben van -e otthon.
Debrecen felfedezése közben, amikor időnként gyereksírás vagy nyafogás ütötte meg fülemet, természetesen azonnal a hang irányába fordultam és pulzusom megemelkedett, igaz csak egy pillanatig, amíg ráeszméltem, az enyémek otthon vannak. Da Vinci kiállítás, Munkácsy, Krisztus triológiájának alapos tanulmányozása után szinte hallani lehetett, ahogy berozsdásodott agytekervényeim munkába lendülnek és csak azt mondogattam magamban, igen, ez kellett nekem, ez kellett nekünk.
Összességében azt tudom mondani, hogy jót tett testemnek, lelkemnek, fejemnek és férjemnek, hogy sikerült együtt töltenünk majdnem három napot, bár az olyan kezdőknek, mint amilyen én vagyok, első alkalommal egy gyerekektől távol töltött nap is elegendő, a második után ugyanis hiányozni kezdett illatuk, bőrük, hangjuk (még Eszteré is, akié köztudottan az elviselhetetlen kategóriát súrolja).
Ugyanakkor az utóbbi időkben nem beszélgettem olyan jót férjemmel, mint az autóban, Debrecen felé. Furcsa volt, hogy senki nem szakít félbe és senki nem kér inni, enni, és Gryllus Vilmos zenéjét.
Hazaérve, Eszter hangos sikításban tört ki, Noémi pedig a csendes, kicsit sértődött arckifejezést vette fel, de csak addig, míg össze vissza nem puszilgattam mindkettőjüket és hagytam, hogy lekuporodva a szőnyegre tépjék arcomat, hajamat, átmásszanak rajtam és sikongassank. Ez a minimum, ami jár azért, mert nélkülük mentem valahová.
Hannácskának meg se kottyant távollétünk. Nagylány már, élményeit mesélte és megbeszéltük itt az idő, hogy egy igazi, csajos kis gurulós bőröndöt kapjon, amivel majd ő is utazgathat velünk vagy nélkülünk-egyelőre csak a mamiig.

0 megjegyzés: