Végre találtam két egyforma dobozt. A méretük is éppen megfelelő (egy darabig legalábbis), így megvalósíthattam rég eltervezett emlékgyűjtési akciómat. Ha majd elég nagyok lesznek a lányok, hogy érdekelje őket kicsi koruk, ha majd naponta kétszer kérik, hogy meséljek nekik baba- és gyerekkorukról, akkor átadhassam nekik az összegyűjtött kacatokat, tárgyakat, filléres emlékeket, amik mind mind életük egy kis epizódját jelentik.
Hanna dobozában szépen gyűlnek az ovis rajzok, az első mozijegye, a gesztenye, dió, a kavics, amit imád sétái során összeszedni. Az éti csigát viszont megkímélem a bedobozolástól, pedig Hanna életéhez ők is szorosan hozzátartoznak... Beletettük a képeslapot, amit csak neki írtunk Debrecenből, az első, nélküle töltött pihenésünkről.
A kicsik dobozába belekerül az a pöttöm méretű ruha, amiben hazahoztuk őket a kórházból és amit Hanna mindig megpróbál babáinak kisajátítani. Beleteszem a cumikat, a kedvenc csörgőjüket ás a születésnapi gyertyájukat is. A legkisebb pelenkájukat is. Amikor ők nagyok lesznek talán viccesnek tartják azt a technológiát, amivel ezek készültek és ami nekem most a csúcsmodellt jelenti.
Szóval szorgalmasan gyűjtöm a kis relikviákat, írom a naplójukat, fényképezek, mert ez is egy módszer arra, hogyan visszaforgassam az idő kerekét.
Hanna egyébként is előszeretettel nézi a régi fotókat, a fekete-fehéreket és azokat, amiken mi felnőttek vagyunk gyerekek. Ahogyan az Amikor én kislány voltam kezdetű történeteket is imádja hallgatni. Ugyanazt a történetet akár többször is. Most az óvodás kori emlékeimből kell történeteket varázsolnom. Nem esik nehezemre és egyébként is kevésbé félelmetesek, mint a Grimm mesék.