RSS

2007. május 28.

Egyedül nem megy...


Lassan egy év telt el azóta, amikoris bevonultam a kórházba kényszerpihenőmre. Emlékszem felháborodtam, amiért ott a 30. héttől biztonságunk érdekében bennt tartják az ikres kismamákat, hiszen nekem semmi bajom nem volt azon kívül, hogy hatalmasra nőtt a hasam. Aztán később beláttam, hogy a babák érdekében ez a legjobb döntés de erről már írtam korábban, nem akarok fárasztani senkit ezzel a kis nosztalgiázással, bár nem győzök elégszer hálát adni a sorsnak, hogy egészségesen és szép súllyal mitöbb időben születtek.
Szóval a 8 hetes henyélés alatt volt alkalmam pár ikrekről szóló és ikres anyukáknak tanácsot adó könyvet kiolvasnom. Mindegyik úgy kezdőött: Idejében gondoskodj segítségről. Ehhez még hozzá teszem, egyik kedves szintén kisgyerekes anyuka tanácsát, miszerint csak olyan vendéget hívj (legalábbis az első időszakban) akinek valami hasznát veszed. Nos én betartottam mindkét tanácsot és ez a kis bejegyzés most azokról szól, akik nélkül konkrétan megbolondultam volna, mert bizony nem szégyellem bevallani, hogy időnként elfáradok fizikailag és szellemileg is a három lányka nevelgetésében.

1, Anyukám a még dolgozó nő, igen elfogult és büszke nagymama. Mivel kettőig dolgozik, ha siet éppen időben érkezik, hogy Hannáért elszaladhassak az oviba. Persze mehetnék a babákkal is de több szempontból is szerencsésebb ha nélkülük teszem meg az egyébként 3 utcányi távolságot. Először is ha velük megyek, a lányok kerülnek azonnal központba, őket szeretné látni a fél óvoda és a gyerekek is. Hanna ilyenkor persze amellett, hogy büszke, mellékszereplővé válik. Ezt nem akarom. Az oviban ő a főszereplő, csak vele akarok foglalkozni és hallgatni csicsergő hangján az aznapi élményeit. A másik ok, ami miatt kényelmesebb nekem egyedül menni, az az, hogy bizony nem mindig alszanak szinkronban a lányok, így előfordul, hogy valamelyiküket fel kell ébresztenem, mert itthon azért mégsem hagyhatom.. Szóval hatalmas segítség ez anyukámtól, arról nem is beszélve, hogy olyan finomakat főz ripsz ropsz, amilyet csak ő tud. Emellett persze ellátja a klasszikus nagymamai teendőket um. dajkálás, kényeztetés, elrontás..

2 Marcsi, hivatalos nevén babysitter, az univerzális, aki egyébként csecsemőgondozó abban a kórházban, ahol mindhárom lánykát világra hoztam és ami éppen bezárni készül a kórház átalakítások nyomán. Nos ilyen babysitter nincs még egy azt hiszem. Rendmániás, tisztaságmániás, aminek következtében elérte, hogy mielőtt megérkezik lihegve próbálom a normáinak megfelelően összepakolni a szobákat és megfogadni tanításait, miszerint délig legyen kiteregetve, mert különben nem ér semmit a mosás és egyáltalán elkerülni fülemben a "Ágikám, hogy jutsz el idáig?" fejmosást. Szóval rengeteget tanultam tőle már most is. Rendet vág a gyerekruhákés a játékok között, kivasalja a soha el nem fogyó ruhákat, mos, csutakol, tisztogat, fertőtlenít. Az csak hab a tortán, hogy imád főzni, így ha ideje és a babák engedik ő is meglepi a családot valami fenséges vacsorával. És akkor az olyan univerzális dolgokról még nem is írtam, hogy esetenként , megmasszíroz, merthogy erről is van papírja vagy kiszedi a szemöldökömet. Egyszemélyben barátnő, pótanya, pszichológus, nevelőnő és még sorolhatnám a titulusokat. Energiájáért baromian irígylem!!

3, Unokatestvérem drága felesége, Ildikó tartozik még legfőbb megmentőim közé. Nos, ő is azok közé az emergiabomba nők közé tartozik, akikhez én már régóta szeretnék felvételt nyerni. Két fiúcska anyukája egyébként civilben, mellesleg pedig óvónő. E kettő ténynek köszönhető talán, hogy famtasztikus türelemmel és érzékkel nyúl a kislányokhoz és végtelen nyugodságot, kedvességet sugároz. Azt vettem észre, hogy ha valamit meg akarok csinálni, mire hozzákezdenék már rég kész van. Ildikó szavak nélkül is tudja mi az, ami elrakásra, kidobásra, betakarásra, összeszedésre ....vár.
Közben pedig persze jókat beszélgetünk.

4, Ne feledkezzünk meg Zoltánról sem de ugye szinte természetes, hogy egy férj ahol tud segít a gyereknevelésben és a ház körül még akkor is ha örök elégedetlen és hatalmas kritikus a felesége.

Köszönöm nektek, hogy számíthatok rátok!!

no itt folytatom hamarosan.

2007. május 21.

Noémi és a spanyol könyv


Újabb mérföldkőhöz értünk a lányok fejlődésében. Noémi elindult, igaz nem a szó hagyományos értelmében, hanem inkább, mint egy fóka. Így vagy úgy eléri a kiszemelt zsákmányt, legyen az Hanna valamelyik játéka vagy a még kevésbé mobil Eszter csörgője.
Akkor tudatosult bennem, hogy ideje a lakást átgondoltan és megfontoltan átalakítani illetve Noémi és Eszter biztossá tenni, amikor egyik alkalommal spanyol leckém darabjait voltam kénytelen kikotorni Noémi szájából. Még mondtam is, hogy ez a gyerek falja a spanyol irodalmat. Egyébként pedig azt gondolom nem ő lesz a humán beállítottságú gyerek. Eszter az, aki megállás nélkül gagyog, akitől először hallottam a baba szót és aki képes az átlag babánál több ideig elidőzni egy-egy játék felett illetve alatt. Noémi viszont ügyesebben mozog, boxol, csapkod és most már ugye kúszik-mászik is. Ugyan Eszterrel szemben nem fair, mégis kitaláltam egy játékot nekik. Egyenlő távolságra hasaltatom őket egy érdekes, színes tárgytól és versenyeztetem őket. Vajon ki éri el elsőnek..aztán ki tépi ki a másik kezéből. Tiszta rögbi. Ha Eszter is ügyesebb lesz és ő is gyorsabban mászik, fogadások at is lehet majd kötni. Ez még nem tiltott szerencsejáték ugye?
Szóval fejlődnek, nőnek, okosodnak a lányok és mondanom se kell még mindig rácsodálkozom a tényre, hogy duplán részesülök a babavilág örömeiből.
Most pedig megyek ha megengeditek, be kell dugaszolnom néhány konnektort és el kell pakolnom Hanna lenyelhető nagyságú játékait.
ui. Hétvégén megint készült néhány mesés fotó Denise tehetségének és gépének köszönhetően. Nemsokára felteszek egy párat úgyhogy érdemes lesz bekukkantani.

2007. május 18.

Orgona ága...


..barackfa virága. Ezzel a dallal kedveskedett Hanna anyák napja előtt. Zelk Zoltán Este jó este jó című versével is. Észrevette, hogy teljesen levesz a lábamról ha előadja ezeket a dalokat.
Az óvodában időben elkezdték a készülődést az ünnepségre, ajándékot készítettek és megtanultak titkot tartani. Hanna nagyon ügyesen magában tartotta a meglepetés részleteit. Én óvatosan teszteltem titoktartási képességét, mígnem egyszer kicsusszant a száján, hogy a lányok tenyérlenyomata pirosra lesz festve, a fiúké kékre. Amikor észrevette, hogy oda a féltve őrzött titok, keserves sírásban tört ki. Mintha megkönnyebbült volna, ugyanakkor bűnösnek is érezte magát. Nem győztem vígasztalni...
A tenyérlenyomat remek, ötletes kis anyák napi ajándék. Jelenleg méltó helyét keressük a lakásban.
Az én időmben még divat volt szerepeltetni a gyerekeket. Emlékszem, hihetetlenül hosszú szövegeket tudtam magtanulni (azóta már képtelen vagyok erre), amit az óvónő ki is használt és gyakran szerepeltetett ünnepségeken.
Hanna ovija más elvet vall. Itt közösen adják a műsort a gyerekek. Látszott, hogy számtalanszor elgyakorolták kis műsorukat. Gyönyörű mondókákat, verseket, dalokat és kedvenc körjátékaikat mutatták meg a meghatódott anyáknak és nagymamáknak.
A rózsa és a tenyérlenyomat átadásakor már komolyan küzködtem könnyeimmel...
Lazításképpen a gyerekek által készített kókuszgolyóból és egyéb csemegékből csipegethettünk közösen, aztán kéz a kézben hazaballagtunk. Mérhetetlenül büszke voltam fehér blúzos, sötét szoknyás ünneplőbe öltözött lányomra.
Hanna az utóbbi időben minden nap többször tudtomra adja, hogy mennyire szeret. Úgy kell elképzelni, hogy odajön hozzám és azt mondja: Tudod mennyire szeretlek? Ennyire-folytatja és olyan erősen ölel meg kis karjaival, amennyire csak bír. Időnként még ezt is hozzáteszi:
Anyukám, anyukám, találd ki, Hogy az én kincsem, ugyan ki? Ki más is lehetne, ha nem te? Ültess gyorsan az öledbe. ...
Szeretlek Hanna, köszönöm, hogy vagy nekem!!!

2007. május 8.

Csak nevelés kérdése...


Férjemmel a minap arról beszélgettünk, hogy büszkék lehetünk magunkra (és persze Hannára),azért, amiért három nagyon fontos dologra megtanítottuk lányunkat. Az egyik ilyen, a biztonsági őv használatának fontossága az autóban. Az ő ülése középen van, a két kicsi között és úgy van kialakítva, hogy magát is be tudja kötni, ha nincs kikapcsolva. Történt egyszer, hogy induláskor valahogy nem ellenőriztük le és elindultunk. Éppen csak egy kicsit mentünk még hátra, a kapuból álltunk volna ki, amikor Hanna elkezdett kiabálni, szinte pánikba esett és sírt, hogy ő még nincs bekötve és hogy merünk így elindulni, ha baj lenne kirepülne az autóból. Igaza volt. Megnyugtattuk és nagyon megdícsértük, amiért ilyen okos. Ugyanígy kiabálna velünk is ha valamilyükünk elkövetné azt a könnyelműséget vagy inkább butaságot, hogy bekötetlenül vezessen. Érvelni is tud..Elég ha csak két kis dodgem összeütközik, máris hatalmas erők hatnak az emberre..belegondolni is rossz, mi lenne ha száguldó autóval, bekötetlenül történne meg ez.

A fogmosás fontosságát is sikerült Hannában elhinteni. Egyáltalán nem kell könyörögni neki, sőt ha tehetné minden édesség elfogyasztása után megmosná hibátlan kis tejfogait. Fél ugyanis Rontótól és Bontótól ,a két fognyűvő manótól, akik valamelyik fogorvos által szponzorált mesekönyvben létező figurák , ám mivel beszerezni nem tudtam eme kötetet, én magam kreáltam mesét oktatási céllal Hannának róluk, úgy két éves korában. Szóval Hanna nem ismer ebben se tréfát és ha uram bocsá' nekem nincs kedvem a hulla fáradság miatt kikísérnem őt a mosdóhoz, addig győzköd, hogy elszégyenlem magam és mégis kivánszorgok. Azt hiszem egyébként, hogy Rontón és Bontón kívül , sógornőmtől kapott zenélő fogkefe is nagymértékben hozzájárult a fenti sikerekhez.


Reméljük soha nem fog Hanna dohányozni. Egyrészt, mert nő és számomra összeegyeztethetetlen a füstölgő nő látványa, másrészt pedig azért, mert méreg. Hanna pontosan tudja ezt is és minden alkalommal, amikor cigarettázni lát valakit, megkérdezi tőlem diszkréten, hogy miért teszi, amikor betegséget okoz és még büdös is.

Szóval büszkék vagyunk magunra Zoltánnal. Igaz csak addig, amíg valamelyikünk nem megy el az oviba Hannáért és nem beszél az óvónővel, aki sokdszorra közli velünk, hogy Hanna édes, aranyos, okos, cserfes kislány de bizony visszafelesel és sportot űz abból, hogy az övé legyen az utolsó szó...

2007. május 4.

Vidámparkban Hannával


Igen általában jutalom gyanánt viszik el a szülők csemetéjüket a Vidámparka, ezúttal Hannával mi kivételt tettünk, mert úgy igazán nem tett semmi különlegeset és jót sem, mitöbb a születésnapja sem mostanra esedékes..egyszerűen minőségi időt szerettünk volna legnagyobbik gyermekünkkel tölteni és kívánságára ez a Vidámparkban teljesedett be. Igaz, előtte, mostani kedvenc esti meséjében, az Anna és Petiben a Vidámparkban című fejezetet a szokásosnál gyakrabban kérte, hogy olvassak el neki, így ebből egyértelműen kiderült számomra, hogy vágyik oda. Zoltánnal egyébként már eltöltött egy egész napot az akkor még 2 és fél éves lányom, még a fa hullámvasútra is felültek, amit csak később, amikor már megszülettek a babák be is vallottak nekem. Az apás élménye óta ha autónkkal épp a hullámvasút mellett haladtunk el, Hanna a fülembe kiabálta, hogy "Anya, szeretnélek elvinni a Vidámparka téged is és felülünk a hullámvasútra..nem kell félni, majd én vigyázok rád" Édes kicsim, betartotta a szavát. No most akkor ki is vitt kit a Vidámparkba? Élveztem mindenesetre,hogy a sorozatos terhességeim miatti kimaradást most bepótolhattam és végre én is felülhettem a legvadabb dolgokra is.
Jó, hát nem egy Disneyland, se nem Legoland de még csak Prater sem a mi kis parkunk de eszembe juttatja csodás gyerekkoromat, amikor fénykorát élte a szellemvasút, a kanyargó és társai. Még a szagukra is emlékeztem...jó volt újra felidézni az önfeledt pillanatokat. .
Hanna is nagyon élvezte a kukacvasutat, a hullámvasutat és a többi igazán 3 évesnek való kis játékot de emellett bátran felült az óriáskerékre, ami valljuk be nem kis teljesítmény. Igyekeztünk Zoltánnal mosolygós arccal kibírni a kerék fordulását, mindvégig fogtuk egymás kezét és magyaráztuk Hannának mi mindent láthatunk fentről, végül igazi megkönnyebbülés volt megérkezni és kiszállni a fülkéből.
A képen látható ugráló asztal igencsak elnyerte az én tetszésemet is. Ugyan fotó az én mutatványomról nem készült de kifejezetten jót tett a pár perces ugrálás. Fittnek, könnyednek éreztem magam, amit bevallok hősiesen.. régen éreztem..

2007. május 2.

Gömbölyödnek


Hatalmasak, gömbölyűek a lányok. Eteteőszékben esznek, méghozzá nagyon ügyesen és mohón mindketten. Egymás mellett ülnek, Noémi gyakran átnyúl Eszterhez, akinek vagy a ruháját tépi vagy az arcát érintené meg vagy elvenné az előtte lévő bármit. Mindegy csak az övé lehessen. Eszter nem küzd érte..mintha mosolyogna is. Igen, szemmel láthatóak a különbségek. Noémi az izgága, kicsit vad, mindent nekem típus, Eszter pedig a nyugodt, kissé talán megalkuvó, bájos lányka.
Minden reggel szembesítem őlket egymással, a tudattal, hogy nincsenek egyedül. Eszter örömmel, mosollyal konstatálja a tényt, hogy van egy ikertestvére. Noémi mérsékeltebben érdeklődik, mitha csak egy vetélytársat látna Eszterben.
Visszakanyarodva az etetéshez..amikor így szépen egymás mellett ülnek, nem tudok betelni a látványukkal és újra és újra hálát adok a sorsnak és legfőképpen férjemnek és persze magamnak, hogy ikreim születtek. Hihetetlenül elérzékenyülök, amikor rám mosolyognak. Duplán. Mert közhely, de tényleg így van..dupla munka de dupla öröm is.
Most csak ennyi