Valamilyen Györgyné bejelölt az iwiw-en. -Ki lehet az? Régi munkatárs, kollegina? -Remélem emlékezni fogok rá.. ezek jártak a fejemben, amíg aznap a szokásosnál lassabban kirajzolódott a számítógép monitorán, az egyszerre szidott - és áldott közösségi portál.

-De hiszen ez Klári néni, imádott óvónénim, akire az utóbbi időben megmagyarázhatatlanul sokat gondoltam és akiről Hannának is olyan gyakran meséltem. Hányszor megfordult a fejemben, milyen jó lenne újra látnom királylányhajú óvónénimet, akinek -szabad nem szabad- kedvenckéjének érezhettem magam. Megismerném? Hiszen még a teljes nevét sem tudom. Esélyem sincs rátalálnom.
De jó volt az ölébe ülni és ott gyöngyöt fűzni, de jó volt fésülni aranyszőke haját. Csak most tudtam meg, hogy mi voltunk az első csoportja, pályakezdőként került az Arany János utcai oviba. Abba az oviba, ahová mindig szívesen mentem. Ma is tisztán emlékszem a termekre, az udvarra, a játékokra vagy az ünnepekre, ahol szüleim nagy örömére mindig szerepelhettem . Emlékszem a szekrényben sorakozó összecsukható vas ágyacskákra , a karácsonyra és főleg a farsangi mulatságra, ahol pólyásbaba jelmezemmel arattam osztatlan sikert.

Felelevenedtek a vidám napok, amiket reggeltől estig vele töltöttem. Néhányat el is mesélek majd Hannának, úgyis jobban szereti az igaz meséket, főleg ha én vagyok benne a főszereplő. És közben reménykedem, hogy évek múlva, ő is olyan szeretettel, nosztalgiával gondol majd vissza óvodájára és óvó nénijeire, ahogyan azt én teszem most, több, mint harminc év távlatában.
Váltottunk pár levelet egymással. Klári néni azóta maga is anyuka, sőt nagymama lett. Ha nem tudná nagyon irígylem a XXII. kerületi óvodásokat, hogy most ők hallhatják gyöngyöző nevetését.
Hóvirág volt a jelem. Most nyílnak...