RSS

2011. március 1.

Kultúrrovat




Az utóbbi pár hétben tényleg sok kulturális rendezvényen jártunk, amelyekről most írok is pár sort és azzal a csillagos módszerrel, amilyen a legtöbb programmagazinban látható értékelem is őket. Persze csakis szubjektíven, a lányok véleményét is figyelembe véve.

*- inkább ne
**- egyszer elmegy
***- nem rossz
****-egész jó
*****- ez igen és vastaps


Kolibri Színház: Kaláka bábszínház


A Kolibriben még nem láttam rossz gyerekdarabot. A neve nekem garancia arra, hogy jól érezzük ott magunkat és emlegetni fogjuk színházban eltöltött perceket. Most szombaton a Kaláka bábszínház című darabot láttuk a kicsikkel és anyuval, ami egyszerre volt hangszer bemutató, koncert és bábelőadás. A jól ismert Kaláka dalok csendültek fel, közben pedig három kiváló bábművész keltette életre a kisördögöt, a bőröndöket, a tündért és a többi dalban már jól ismert szereplőt. A Kalákában azt szeretem, hogy olyan költők verseit zenésíti meg, mint Kosztolányi, Kányádi Sándor, Weöres Sándor vagy éppen Nemes Nagy Ágnes. Hogy mindenhol azt szajkózzák, hogy értéket adjunk a gyereknek és ők ezt teszik már huszonpár éve, nem is tudom mióta de biztosan régen, hiszen a dalok egy részét már én is énekeltem gyerekkoromban.
Fotók itt.

*****

Lúdas Matyi: Madách Színház

Hanna a maga hét évével is biztosan élvezte volna a Kaláka együttes műsorát, ám váratlanul az ölünkbe pottyant két jegy a Lúdas Matyira, amit ráadásul az első sorból nézhetett végig a Madách Színházban így természetesen azt a programot választotta. Hanna annyit elárult, hogy pazar díszletek között és ötletes jelmezekben játszottak a színészek, akik közül különösen tetszett a selypítő liba és persze a címszereplő játéka. Döbrögi uraság egyszer majdnem az ölébe esett, ami szintén emlékezetes maradt számára. Ja és volt valami összefüggés Elvis és a liba között, amit nem értettem. Teltház volt. Hanna és Zoltán értékelése következik:

*****

FAGY a Tűzraktérben


Vasárnap össznépi télűző bulin voltunk a Tűzraktérben, amelynek nevét most sokat hallani, lévén, hogy az önkormányzat vagy valaki más szemet vetett az épületre, így veszélyben van az egyszerű romkocsmánál sokkal többet rejtő épület..
A Trambulin színház sokadszorra szervezett erre a helyszínre gyerekprogramot és mi eddig mindegyiken ott is voltunk. Természetesen ezt sem szerettük volna kihagyni. Kár is lett volna és bár látványosan kevesebb színházi produkcióban volt részünk azért nem unatkoztunk. A nyúl és a teknős című darab például nagyon tetszett mindenkinek. A kézműves részlegen készült igazi gipsz maszk is, amit Hanna nagy becsben tart és esőbot is, amelynek tartalma a gabonaszemek és más magvak mind egy szemig a táskámban landoltak, így egy napig Hamupipőke lehettem.




Volt még cirkuszolás, ahol hulla-hopp karikázó tudományomat fitogtathattam, a gyerekek meg bohóckodtak. A program legvégén a kissé félelmetes külsővel rendelkező téltündért zavartuk el közösen és hívtuk helyette a tavasztündért. Közben frissen sült csörögefánkkal kínáltak minden lelkes téltemetőt és a lányok meg voltak győződve arról, hogy másnap már jön a jó idő. A korábbi rendezvényekhez viszonyítva a mostani kissé szegényesebb volt programban, színvonalas műsorban.

***

Pöttyös Pannai az iskolában- Thália Színház



Hétfőn tanítási szünet volt Hanna iskolájában. Jó előre megbeszéltük, hogy ezt a napot csajos program keretében töltjük el együtt és ha lehet nem unatkozva. Sikerült szereznem két jegyet a Pöttyös Panni az iskolában című darabra . Bozsik Yvette rendezte, így sejtettem, hogy nem egy klasszikus tingli tanglis változatot fogunk látni, hanem egy ötletekkel, mozgással, zenével teli darabot. Már a stúdió színpada sem volt hétköznapi. Igen, pöttyös volt az is, de fontos szerepe volt ezeknek a pöttyöknek. És egyáltalán nem hangzott furcsán a latin zene ahogyan a De nehéz az iskolatáska című dal sem. Véletlenül ezt is az első sorból nézhettük Hannával, így valóban karnyújtásnyira tőlünk zajlottak a sokszor táncos események. Pöttyös Panni és Kockás Peti a végén kamaszok lesznek és persze szerelmesek. Fura, de meghatódtam ezen a záró jeleneten és a szokásosnál is jobban szorítottam kis hétévesem kezét.
Bozsik Yvette társulatát már jól ismerjük. Hannával korábban a Táncszínházban láttuk őket a Péter és a Farkas című darabban, Zoltánnal pedig egész másképp felnőttesen a Cabaret-ben még Szilveszterkor. Egyikben jobbak,mint a másikban. Szeretjük őket.

***** de csak azért mert nem adhatok hatot

Jancsi és Juliska-Figurina Animációs Kisszínpad

No nem az a klasszikus Jancsi és Juliska. Ez egy másik verzió, amelyikben mézeskalácsól sül ki a darab elején Jancsi és Juliska, míg a boszorkány sületlen, azaz nyers marad. Így alakul át a bámulatosan ügyes kezek között mindenféle alakzattá, hogy a csodás mézeskalács házikóba csalja a kicsiket, ahol persze túljárnak a boszi eszén és végül mégis a kemencében végzi. Viszont ennek a mesének nincs rossz vége. Mert a már megsült boszi ebben az állapotában már cseppet sem gonosz. A darab alatt száll a liszt és a különleges hangeffektusok is,amelyek az egészet olyan varázslatossá teszi.
A Retek utcában, egy garázsból kialakított színházban csak ilyen nem hétköznapi bábelőadások láthatóak és mi alig várjuk, hogy a következőn is ott legyünk.

*****

Fővárosi Nagycirkusz-Nosztalgia



A címe mindent elárul. Anyukám, aki szintén velünk volt frappánsan megfogalmazta, hogy valóban nosztalgikus előadást láthattunk, hiszen ugyanilyen színvonalú volt úgy 30 évvel ezelőtt is. De azért nem bánjuk, mert volt perec és ló meg elefánt és az az jellegzetes cirkusz szag, amit úgy szeretünk.

**

4 megjegyzés:

Igor írta...

Ez nagyon jó és alapvetően úgy látom, hogy sok volt benne a *****.

Ui: fent, a magyarázatnál 2x van ****, az 5 helyett is (nem kukacoskodás, de Ordnung muss sein:-)

Ági meg az angyalai írta...

Köszi Igor, hogy szóltál. Javítva.

Szabina es Julia írta...

Hu ez igen de sok szinhazi eloadasra jartok.puszika

gloria írta...

Nekem a Fagy a Tűzraktérben 5 csillag. Mert mi először voltunk, mert Csenger hetek óta nem volt gyerekprogramon, és mert TI is ott voltatok!:)))